pénzintézet

címke rss

Stabilan nyereséges a biztosítási szektor

Gazdaság2019.09.02, 10:05

Stabilan nyereséges a biztosítási szektor, az első félévben 39,6 milliárdos adózott nyereségük volt a biztosítóknak, az idei díjbevételi adatokat azonban alaposan eltorzítja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításba épített biztosítási adó beszámítása – ismerteti a hétfői Világgazdaság.

Milliárdos adózás utáni eredmény az MKB-csoportnál

Gazdaság2019.08.29, 12:11

Az MKB-csoport korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye 11,9 milliárd forint volt az idei első fél évében, 53,5 százalékkal kisebb az egy ével korábbinál – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A német bankok sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint Európa többi bankja

Gazdaság2019.08.16, 14:51

Ronit Ghose, a Citi globális kutatási vezetője szerint a német pénzintézetek egyedülállóan veszélyes helyzetben vannak a több európai bankkal szemben – írja a CNBC.

Jöhetnek a negatív kamatok

Gazdaság2019.08.13, 12:39

Hiába vált Európa-szerte általánossá a negatív kamatszint, a bankok egyelőre nem merték ezek költségeit áthárítani a magánbetétesekre. Ez azonban hamarosan megváltozhat, ennek első jeleit már tapasztalni Észak-Európában és Svájcban. Ha általánossá válik, a magánszemélyek is fizethetnek a bankoknak azért, hogy hajlandóak legyenek őrizni pénzüket.

Tragikus hirtelenséggel meghalt egy sztárbankár

Gazdaság2019.08.12, 14:34

Váratlanul elhunyt Fabrizio Saccomanni, az UniCredit Group elnöke, Olaszország korábbi gazdasági minisztere és a Bank of Italy egykori alelnöke.

Rekordprofit az OTP-nél: a java még hátravan?

Gazdaság2019.08.09, 22:10

A negatívvá váló nemzetközi hangulat nyilván nem kedvező az OTP számára, ám a rekorderedményről szóló második negyedéves gyorsjelentést követően a pénteki tőzsdei kereskedésben 2,5 százalék körüli mértékben emelkedett a bankpapír árfolyama. A publikált számok még az egyébként optimista elemzői előrejelzéseket is jócskán felülmúlták. Írásunkban elemzői vélemények alapján azt foglaljuk össze, mit hozhat a közeljövő a hazai nagybank számára.

Az OTP hozza létre egy balkáni állam legnagyobb pénzintézetét

Gazdaság2019.07.25, 14:28

Montenegró legnagyobb pénzügyi intézményét hozza létre az OTP csoport, ami egyszerre szolgálja a csoport fejlődését és a montenegrói bankrendszer, illetve gazdaság érdekeit - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Podgoricában sajtótájékoztatóján.

Jó hír érkezett az OTP egyik felvásárlásával kapcsolatban

Gazdaság2019.07.08, 12:06

Az OTP az eredeti árnál olcsóbban jutott hozzá a francia Société Générale (SocGen) montenegrói leánybankjához - jelentette a délkelet-európai térségre összpontosító SeeNews hírszolgálat.

Pénzügyi intézményeket díjazott az MNB

Gazdaság2019.06.03, 12:14

Első alkalommal vehették át az MNB Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézmények a mai ünnepélyes díjátadón. A leginkább környezettudatost pénzügyi szolgáltatók egy éven át jogosultak a cím viselésére és a Zöld Pénzügyek Díj logó használatára. A számos pályázat közül a meghirdetett kategóriákban az OTP Bank, K&H Bank, KÖBE, Vertis, illetve a Gránit Bank bizonyultak a legjobbaknak.

Fontos, minden bankszámlát érintő döntésről tettek bejelentést

Gazdaság2019.05.31, 14:11

Csúszik az azonnali fizetési rendszer elindítása a hazai bankoknál. A központi infrastruktúrát biztosító Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank határidőre elkészült a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal, de ahhoz, hogy a rendszerhez csatlakozás és a biztonságos működés valamennyi pénzforgalmi szolgáltató vonatkozásában biztosítható legyen, az eredetileg tervezett július 1-jétől még nem élesedik a rendszer, hanem csak a próbaüzem indul meg. A lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.

Akadozott az OTP netbankja

Gazdaság2019.05.08, 10:42

A pénzintézetnél technikai okokból az OTPdirekt internetbank és a SmartBank alkalmazás belépés jelenleg nem működik.

Elindult az új hazai szuperbank

Gazdaság2019.05.06, 12:48

Hét megyében és a fővárosban összesen 139 fiókkal a mai naptól megnyitott a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja. A tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik a Takarékbankhoz – ezzel a pénzintézet aggregált mérlegfőösszege várhatóan meghaladja majd a 2300 milliárd forintot.

Nagy bejelentést tett az OTP

Gazdaság2019.05.03, 10:33

Az OTP Bank Nyrt. rendkívüli közleményben jelentette be, hogy megvásárolta a szlovén SKB Bankát.

Az OTP a második legnagyobb bankká válhat déli szomszédunknál

Gazdaság2019.04.29, 15:43

Mai sajtóértesülések szerint az OTP versenyben van két horvát bank megvásárlásáért, amivel akár az ottani bankpiac második legnagyobb szereplőjévé léphet elő. A Jutarnji List úgy tudja, hogy a magyar pénzintézet érdeklődik mind a Raiffeisen horvátországi leányáért, mind az Addiko nevű bankért. 

Rendkívül nyereséges volt tavaly az MKB csoport

Gazdaság2019.04.26, 15:48

Az MKB csoport tavaly az egy évvel korábbinál több mint 30 százalékkal magasabb, 25,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, az idei nyereség a 2017-es 19,2 milliárd és a tavalyi 25,1 milliárd forint között lehet majd – mondta Balog Ádám, a bank elnök-vezérigazgatója Budapesten.

Leállás a nagybank rendszerében

Gazdaság2019.04.26, 18:56

A hétvégén rendszerfejlesztési és -karbantartási munkálatok miatt szünetel a Budapest Bank több szolgáltatása.

Kiderült, mikor indul az új magyar szuperbank

Gazdaság2019.04.17, 12:44

A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével 2019. május 6-án elindul a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, amely a Takarék Csoport központi bankjának vállalati és lakossági számlaszerződés-, betét- és hitelállományait is átveszi. Az új Takarékbankhoz a tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik majd.

Új nevet kap egy hazai pénzintézet, születőben az óriásbank

Gazdaság2019.02.14, 12:43

Névváltoztatásról döntött rendkívüli közgyűlésén a Takarék Csoport központi bankja. Erre azért volt szükség, mert a csoport üzleti stratégiája alapján a jelenlegi takarékszövetkezetek és regionális bankok fokozatos egyesülésével 2020-ra egy ízig-vérig modern, a digitalizáció terén aktív, országosan elérhető univerzális kereskedelmi bankot hoznak létre, amelynek Takarékbank lesz a neve. A központi bank ezért lemondott az eddig használt Takarékbank Zrt. elnevezésről, és az MTB Zrt. nevet vette föl – fogalmaz a társaság közleménye.

Újabb bankot vett az OTP

Gazdaság2019.02.06, 11:04

Az OTP Bank Nyrt. adásvételi szerződést írt alá a Sociéte Generale Csoport moldáv leánybankja, a Mobiasbanca - Groupe Societe Generale S.A. (SGMB) 87,85 százalékos részesedésének megvásárlásáról - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.  

Újabb bankot vehet az OTP

Gazdaság2019.02.04, 10:57

A következő napokban tárgyalásokra érkezik Moldovába az OTP Bank küldöttsége, hogy egy helyi bank megvásárlásáról folytasson megbeszéléseket – írta a Mold Street hírportálra hivatkozva a Világgazdaság.

Névtelenül is jelenthetők a pénzügyi jogsértések

Gazdaság2019.01.07, 11:39

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapjának újonnan létrehozott felületén anonim módon bejelenthetik a jegybanknak a pénzügyi intézményeknél észlelt jogsértést az ott dolgozó vezetők, munkavállalók. Akkor is küldhető hasonló jelzés, ha valaki az MNB egy munkatársa esetében tapasztalna bármiféle szabálysértést.

Leginkább a kibertámadásoktól tartanak a pénzintézetek vezetői

Gazdaság2019.01.03, 12:17

Leginkább a kibertámadásoktól tartanak a pénzintézetek vezetői, a feltörekvő technológiák elterjedésével a jövőben azonban további kockázatokra is számítanak, derült ki az EY 29 országban összesen 74 cég megkérdezésén alapuló felmérésből.

Idén elérheti az 1 milliárd eurót az OTP nyeresége

Gazdaság2018.11.20, 16:00

Várhatóan egymilliárd euró körül lesz az OTP Csoport idei egész éves nyeresége – mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója Budapesten egy sajtótájékoztatón, amelyen a bank új, innovációs fiókját mutatták be.

263 milliárd forintot fordítottak pénzintézeti ügyfelek kártalanítására

Gazdaság2018.11.16, 15:47

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az elmúlt 25 évben 17 hitelintézet fizetésképtelenségét követően több mint 180 ezer betétest kártalanított. A kártalanítás összege 2018-ig meghaladta a 263 milliárd forintot – ismertette Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsának elnöke az OBA működésének 25. évfordulójára rendezett ünnepségen pénteken Budapesten.

Megvan, melyik pénzintézet lett az Év Bankja

Gazdaság2018.11.14, 19:39

A tizenharmadik Mastercard – év bankja program a fenntarthatóság és az akadálymentesség kérdéseire irányította a bankszektor figyelmét.

Hasít a svájci csodabank

Gazdaság2018.10.29, 13:47

Brutálisan jó eredményekről számolt be a svájci UBS óriásbank a szeptember 30-ával zárult harmadik negyedévre vonatkozóan. A számok alaposan meglepték az elemzőket is.

Újabb bankot vásárolhat az OTP, közeleg a bejelentés?

Gazdaság2018.10.18, 13:06

Az OTP Bank tovább folytatja terjeszkedését régiónkban, és piaci hírek szerint már meg is van, hogy melyik regionális pénzintézet lehet a következő új szerzemény. A szerb Vecernje Novosti információi szerint az OTP Bank lehet a befutó a SocGen szerbiai egységének megvásárlására.

Ismét büntetett az MNB

Gazdaság2018.10.02, 11:11

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 13,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Erste Lakástakarékot, a K&H Bankot és a Sopron Bankot a THM-re vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt. Egyes vizsgált kereskedelmi kommunikációkban nem vagy nem feltűnő módon szerepelt a THM, vagy a hitelintézet helytelenül számította ki az azt bemutató reprezentatív példát.

Mutatjuk, mikor ne akarjon bankolni ennél a pénzintézetnél

Gazdaság2018.08.01, 11:22

Telefonos applikációján keresztül értesíti ügyfeleit a CIB Bank, hogy augusztus 3-án 22:00 és augusztus 4-én 06:00 között elektronikus csatornáik nem lesznek elérhetők.

Újabb fordulat a dán pénzmosási botrányban

Gazdaság2018.07.12, 13:24

Újabb fordulatot vett a legnagyobb dán pénzintézetnél, a Danske Banknál korábban kipattant pénzmosási ügy. Az újabb információk szerint már a korábban feltételezett összeg kétszereséről, vagyis 8,3 milliárd dollárról lehet szó.

Most vasárnap csendesen fejre állhat a bankvilág Svájc miatt

Gazdaság2018.06.10, 09:16

Június 10-én korábban tabutémának számító ügyben tartanak népszavazást Svájcban. A világ talán legfejlettebb pénzügyi rendszerével rendelkező országban arról döntenek, bevezessék-e a „szuverén pénz"-t a pénzügyi szektorban. Ezen az elsőre elvont közgazdasági fogalmon azonban a teljes ország bankrendszerének struktúrája és működési sajátosságai múlnak, ami – Svájc globális fontossága révén – az egész világ pénzügyi szektorára kihathat.

Ez a világ 15 legerősebb bankja

Gazdaság2018.05.25, 08:03

A S&P Global Intelligence minden évben közzéteszi a világ legnagyobb, legtőkeerősebb bankjainak listáját, amiből ismét kiderül, hogy a kínai pénzintézetek 2017-ben tovább növekedtek. A listán 28 olyan bank található, amelynek értéke meghaladja az ezermilliárd dollárt.

Beleremeg a kenguruk földje az évszázad bankbotrányába

Gazdaság2018.04.21, 13:39

Alig négy hónap telt el azóta, hogy tavaly decemberben Ausztráliában, megkezdte működését a bankokat az esetleges visszaélések szempontjából vizsgáló különleges testület, és máris elképesztő dolgokat tártak fel. Igaz – írja a The Guardian –, a testület felállítását megelőzte, hogy már évek óta szóltak visszaélésekről hírek. Ügyfelek, érdekvédelmi szervezetek és politikusok jelezték: valami nagyon nincs rendben egyes pénzintézetek háza táján. Amit azonban eddig találtak, az a legvadabb pénzügyi rémálom, ami úgy tűnik, még csak most kezdődik igazán.

1,2 millió forint büntetést kapott négy pénzintézet

Gazdaság2018.02.13, 11:24

Tizenegy független pénzpiaci közvetítő tevékenységét ellenőrizte a Magyar Nemzeti Bank, és ezt követően négy piaci szereplőre összesen 1,2 millió forint bírságot szabott ki.

Biometrikus adatokhoz hozzáférve loptak a bankszámlákról

Gazdaság2018.02.09, 13:13

Legalább 200 ezer dollárt loptak el bizonyíthatóan az indiai bankokból úgy, hogy kijátszották a világ egyik legjobbjának tartott, biometrikus azonosítási rendszerét Indiában – számol be arról a Quartz. A Narendra Modi vezette kormányzat többször támogatásáról biztosította a rendszert, amely az indiai  lakosság 99 százalékának adatait tartalmazza, de úgy tűnik, a visszaéléstől való félelmek megalapozottak voltak.

Egyre kevesebb a bankfiók

Gazdaság2017.01.10, 11:58

Tovább csökkent tavaly a bankfiókok száma Magyarországon, dolgozókból viszont nincs kevesebb.

Milliókat bukhat a rosszul megválasztott hitelével

Gazdaság2021.11.09, 21:09

Bár a több évre fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek drágábbak a változó kamatozású társaiknál, de utóbbiaknál szinte bármikor növekedhet a törlesztőrészlet – derül ki a BankRáció.hu friss összeállításából, amely szerint egy 10 évig fix törlesztőrészletű hitel esetében akár 2,5 millió forint különbség lehet a visszafizetendő összegben. A bankok ajánlatai között pedig szintén tetemes a különbség, ezért a lakásvásárlók a tudatos bankválasztással milliókat spórolhatnak.

Új ajánlást vezetett be a jegybank a lakossági banki termékekre

Gazdaság2016.12.27, 10:44

Hatályba lépett az MNB pénzügyi szervezetek lakossági termékfelügyeleti tevékenységét szabályozó ajánlása, amelynek alkalmazását a jegybank jövő januártól várja el az érintett piaci szereplőktől. A cél, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelmi szempontok már a lakossági termékek tervezése során is érvényesüljenek, továbbá a kialakítás és az értékesítés is a tényleges fogyasztói érdekek figyelembevételével, az ügyfelek valós igényeihez mérten történjen.

Bankot vesz az OTP

Gazdaság2016.12.21, 09:01

Újabb bankot vesz az OTP Horvátországban - közölte az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A negyven év felettiek internetanalfabéták

Gazdaság2016.11.23, 15:18

Generációs különbségek vannak a pénzügyi témában tájékozódó ügyfeleknél. A negyven évesnél fiatalabbak a világhálón tájékozódnak a pénzügyi szolgáltatásokról, a 40 fölöttiek főleg a bankfiókokban, személyes tanácsadás keretében ismerkednek a lehetőségekkel.

Egyszerűbb lesz bankot váltani

Gazdaság2021.11.09, 21:07

Most érdemes átnézni banki költségeinket, ugyanis október 29-én lép hatályba az egyszerűsített bankszámlaváltás feltételeit és határidőit rögzítő kormányrendelet. Ennek értelmében az új választott banknál úgy lehet számlát nyitni, hogy a korábbi számlavezető pénzintézetnél személyesen meg sem kell jelenni az előző számla lezárására.

Figyelő Top200: Jókai neve is előkerült

Gazdaság2016.10.20, 15:01

A Figyelő top 200-as vállalati listáján lévő cégeknek 20 százalékkal nőtt az árbevétele az elmúlt egy évben. A lista élmezőnye átrendeződött. A leglátványosabb változás, hogy a tavalyi bronzérmes GE Infra CEE Holding csaknem háromszorosára növelte árbevételét és letaszította a trónról a Molt. Az év pénzintézete pedig egy olyan biztosító lett, amely igazgatóságának Jókai Mór is tagja volt.

Ajándékokkal bombáznak a hitelintézetek

Gazdaság2016.10.20, 09:17

Idén az első fél évben 15 százalékkal, 290 milliárd forintra nőtt a hitelkártyás vásárlások összege, míg a hitelkártyák száma évek óta 1,4 millió körül stagnál, derül ki a jegybank adataiból.

A forintosított hitelesek jobb, ha körülnéznek

Gazdaság2016.09.22, 13:17

A bankok a következő időszakban keresik meg a késedelembe esett hiteleseket, hogy ajánlatot tegyenek nekik a tartozás rendezésére. Ugyanakkor a tartozásukat rendszeresen fizető lakáshiteleseknek is érdemes átnézni a meglévő hitelek feltételeit. Bár a forintosítással a devizakockázat lényegében eltűnt a lakáshitelpiacról, ám a kamatrizikó továbbra is fennáll. Márpedig a forintosított lakáshitelek automatikusan háromhavonta változó kamatozásúak lettek, ezeknél azonban vannak a törlesztőrészlet szempontjából biztonságosabb hitelek.

Nincs roham az alapszámlákért

Gazdaság2016.09.20, 09:09

A bankok az október 15-i határidőig felkészülnek az alapszámla bevezetésére, azonban többségük egyelőre nem tapasztalt érdeklődést, mert tájékoztatásuk szerint kedvezőbb konstrukciók is elérhetők termékeik között.

Már lakcím nélkül is lehet bankszámlát nyitni

Gazdaság2016.09.06, 11:39

Az 500 milliós Európai Unióban a becslések szerint 58 millió embernek nincs banki kapcsolata. Október 15-től Magyarországon is minden pénzintézetnek be kell vezetnie az úgynevezett alapszámlát. Jövő januártól pedig jöhet a szociális alapszámla is, aminek még havi díja sincs. A kormány azt szeretné, ha az eddiginél sokkal több ügyfélnek lenne kapcsolata a pénzintézetekkel. Ma a nyugdíjasok fele minden hónapban otthon várja a postást, és készpénzben kapja meg a nyugdíját.

Baljós a bankok helyzete

Gazdaság2016.05.19, 08:32

Pesszimistábban látják a szektor teljesítményét és lassuló gazdasági növekedésre rendezkednek be az európai bankok a következő egy évben – ez derült ki az EY üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló cég Európai Banki Barométer felméréséből, amelyhez 250 pénzintézet vezető döntéshozóit kérdezték meg Európában.

Takarékokba költöznek a kis posták

Gazdaság2016.04.26, 12:09

A postatörvény módosításával az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy pénzügyi intézmények is nyújthassanak ezentúl postai szolgáltatást a tízezernél kevesebb lakosú településeken.

Vadul tréningeznek a bankok a csokra

Gazdaság2016.01.08, 10:46

Nem csak az állampolgárok, a bankok is komoly érdeklődést mutatnak az új családi otthonteremtési kedvezmény iránt. Egyelőre csak egy hitelintézetnél lehet beadni az igényeket, a legtöbb pénzintézet a hónap végén, február elején indult az új termékkel. Nincs roham – mondták a pénzintézetek az Origónak, de érdeklődők azért vannak. A csok nagyon jó lehetőség lehet azoknak, akik három gyermeket vállalnak. 

Gyorsítja az OTP az átutalásokat

Gazdaság2015.12.03, 11:54

Az OTP Bank változatlan díjak mellett, november végétől bevezette a bankfiókjaiban megadott, bankközi forint átutalási megbízások aznapi teljesítését. Így az átutalások az eddigi egynapos átfutási idő helyett – hasonlóan az elektronikusan benyújtott átutalásokhoz - már az utalás napján teljesülhetnek.

A devizahitelesnek üzent a jegybank

Gazdaság2015.11.16, 11:36

A forint- és devizahitelesek akkor is kérhetnek részletes elszámolást pénzügyi intézményüktől, ha tőlük korábban nem vontak el tisztességtelenül költségeket, így nem kaptak elszámolási értesítőt szeptember végéig - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.

Megváltozik a panaszkezelés a pénzintézetekben

Gazdaság2015.10.26, 15:31

A Magyar Nemzeti Bank "haladéktalanul elvárja" a pénzügyi intézményektől, hogy alkalmazzák az október 21-én hatályba lépett, a panaszkezelési tevékenységet szabályozó jegybanki ajánlást - közölte az MNB.

Minden harmadik fiókját bezárja a Raiffeisen

Gazdaság2015.08.19, 15:54

Minden harmadik bankfiókját bezárja, és jelentős létszámleépítést hajt végre magyarországi leányvállalatánál az idén és jövőre az osztrák Raiffeisen Bank.

Cetelem-kölcsönök az UniCredit Bankban

Gazdaság2015.07.17, 15:37

Stratégiai együttműködést kötött a Magyar Cetelem Bank és az UniCredit Bank. A jövőben az UniCredit Bank hálózatában is igényelhetőek a Cetelem személyi kölcsönök.

Milliókat csalt el egy volt bajai rendőr

Gazdaság2015.06.26, 10:33

Csalás miatt vádat emelt egy volt bajai rendőr ellen a kecskeméti nyomozó ügyészség. A volt rendőr több mint 3 millió forinttal károsította meg a pénzintézetet.

Ezt szúrták el a bankok az értesítőben

Gazdaság2015.05.11, 11:06

Egyetlen árfolyamgátasnak sem lehet magasabb a törlesztőrészlete, mint a 2015. januári törlesztése volt, e tekintetben a törvény egyértelműen fogalmaz - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Pert indítanak a Buda-Cash károsultjai

Gazdaság2015.03.03, 17:44

Polgári pert indít a Buda-Cash Brókerbotránnyal összefüggésbe hozható brókercéggel és bankokkal szemben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

Fontos levelet kapnak a devizahitelesek

Gazdaság2015.03.02, 13:25

Az Erste Bank az elszámolás és a forintosítás keretében több mint 400 ezer érintett kölcsön- és lízingszerződéshez kapcsolódóan mintegy 50 féle értesítőlevelet küld ki ügyfeleinek - közölte a pénzintézet.

Az MNB árgus szemekkel figyeli a pénzintézetek díjemeléseit

Archívum2014.01.08, 09:07

Az MNB, amely tavaly ősz óta egyben a PSZÁF is rendkívüli adatszolgáltatás keretében ellenőrzi a pénzintézetek díjszabásainak változásait.

Jól teljesítenek a lakás-takarékpénztárak

Gazdaság2013.12.11, 16:12

Mivel már eltűntek a devizahitelek és a magas betéti kamatok is, a lakás-takarékpénztárak előnyösek lettek azoknak, akik rendszeresen, havonta tudnak megtakarítani, és azt lakáscélra tervezik felhasználni.

Remek számok a Morgan Stanley-től

Gazdaság2013.10.18, 13:31

Remekül sikerült a Morgan Stanley harmadik negyedéves gyorsjelentése. A vállalat 50 centes egy részvényre jutó, egyszeri tételektől tisztított nyereséget ért el az időszak során a várt 40 cent helyett, míg a bevétele 8,1 milliárd dolláron alakult az előrejelzett 7,66 milliárd dollár helyett. A remek eredményekre közel 4 százalékos pluszba ugrottak a cég részvényei nyitás előtt.

Lengyelországban terjeszkedne az Unicredit

Gazdaság2013.10.04, 08:41

Lengyelországban terjeszkedne Olaszország legnagyobb bankja, az Unicredit, mely felvásárlási ajánlatot tett az ottani Bank Gospodarki Zywnosciowej pénzintézetre. Az olasz vállalat ugyanakkor folytatná a leépítéseket a veszteséges üzletágaiban, és elsősorban az ukrán piacról történő visszavonulást fontolgatja. 

Ősszel drágulnak a banki szolgáltatások

Gazdaság2013.07.09, 07:35

A magyar piac nagyobb részét lefedő nyolc pénzintézetből négy már tett lépéseket a tranzakciós illeték áthárítása érdekében.

Átmentek a teszten az amerikai bankok

Gazdaság2013.03.08, 10:38

Pozitív eredményeket hozott a Fed tegnap nyilvánosságra hozott stressztesztjének eredménye. Ezek szerint a vizsgált 18 pénzintézetből 17 megfelelt az előírt követelményeknek, és az előírt minimum szint felett tudná tartani tőkemegfelelését. A legnagyobb bankok közé tartozó Morgan Stanley és Goldman Sachs eredménye azonban nem lett túl acélos, emiatt kisebb esést szenvedtek el a részvények zárás után.

Újabb eurómilliárdokat kapott Olaszország legrégebbi bankja

Archívum2013.02.28, 19:58

Megkapta a mintegy 4,07 milliárd eurónyi segélycsomagot Olaszország harmadik legnagyobb bankja, a hatalmas veszteséggel küzdő Monte dei Paschi di Siena. A pénzintézet saját vállalati kötvényeit értékesítette az államnak, és így kapta meg az óriási összeget. A bejelentésre 2 százalékos ugrással reagáltak a bank részvényei.

Soha nem látott veszteség a francia óriásbanknál

Gazdaság2013.02.20, 12:02

Rekord nagyságú veszteségről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a francia Crédit Agricole, melynek pocsék eredményeiben leginkább az óriási értékcsökkenési leírások játszottak szerepet. Ezek következtében a vállalatnál nem fognak osztalékot fizetni a 2012-es évre. A kedvezőtlen hírek ellenére jól reagált a részvény, már 5 százalékos pluszban tartózkodik a papír.

Kimagaslóan sikeres projekt lett a végrehajtók pénzintézeti megkeresési rendszere

Jog2012.12.19, 20:12

Sikeresen működik az úgynevezett pénzintézeti megkeresések elektronikus rendszere, amely segítségével a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara tagjai keresik meg végrehajtási ügyekben az adósok bankszámláit vezető hazai pénzintézeteket. A korábbi papíralapú rendszerhez képest milliós nagyságrendű a megtakarítás, az időt, pénzt spóroló rendszer okán pedig a végrehajtóknak és a bankoknak az érdemi munkára lehet fordítaniuk a felszabaduló munkaerőt.

Napokon belül elérhető a szocpol

Gazdaság2012.02.17, 09:24

A bankok többsége szerződés híján még nem fogadja be az igényléseket, de van olyan hitelintézet is, ahol hamarosan igényelhető az amúgy januárban újraindult támogatás - írja a Magyar Nemzet.

Cáfolja a Bankszövetség, hogy elmérgesedett a helyzet a bankok és a kormány között

Gazdaság2011.11.29, 11:21

A magyar bankok nem szakítják meg a tárgyalásokat a kormánnyal a devizahiteleseket érintő javaslatcsomagról - reagált közleményében a Bankszövetség a Magyar Nemzet keddi számában megjelent írásra. A lap arról írt, hogy a bankok azért hátrálhatnak ki a tárgyalásokból, mert Matolcsy György nem tartotta be egyik korábbi ígéretét.

Rogán Antal vizsgálná a végtörlesztést fékező bankokat

Gazdaság2011.10.04, 11:47

A PSZÁF-nél és a GVH-nál kezdeményez vizsgálatot a gazdasági bizottság fideszes elnöke, hogy kiderüljön, a bankok a végtörlesztés miatt emelték-e a forinthitelek költségeit.

"Fellélegezhetnek a bankok" - új eljárásban kell vizsgálni az egyoldalú kamatemelések jogszerűségét

Gazdaság2011.09.27, 17:08

A Legfelsőbb Bíróság új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot a Partiscum XI. Takarékszövetkezet ügyében kedden, mert szerinte a pénzintézetek bizonyos körülmények között módosíthatják egyoldalúan a hitelszerződéseket. A Szegedi Ítélőtábla fél évvel ezelőtt marasztalta el a takarékszövetkezetet az ügyfeleket kedvezőtlenül érintő kamat- és költségemelések miatt. A mostani ítélet szerint a bíróságoknak a következő eljárásban alaposabban kell vizsgálniuk az egyoldalú módosításokat lehetővé tévő oklistát.

Portugál bankok állítólag átmentek, spanyolok buktak a stresszteszten

Gazdaság2011.07.12, 19:00

A vizsgált huszonöt spanyol bank közül hat elbukott az európai banki stresszteszten, a tizenhárom német és négy portugál pénzintézet azonban mind átment a vizsgán keddi sajtójelentések szerint. Az érintett bankok és hatóságok ismerik az eredményt, a tesztet végző hatóság azonban hivatalosan csak pénteken este hat órakor közli jelentését.

Világgazdaság: Drágul a banki ügyintézés péntektől

Gazdaság2011.06.30, 09:59

A hitelintézetek egy része júliustól növeli a lakossági folyószámlákhoz kapcsolódó díjtételeket, egyes bankoknál a befektetési szolgáltatások ára is emelkedik - írja a csütörtöki Világgazdaság. A napilap cikke emlékeztet, a pénzintézetek magatartás-kódexe előírja, hogy a bankok és más szereplők a mindenkori éves infláció mértékénél ne növeljék jobban a díjakat.

Távozik az Erste Bank Hungary vezérigazgatója

Archívum2011.02.15, 10:40

Elhagyja a magyarországi Erste Bankot a pénzintézet vezetője, Papp Edit - közölte a bank.

Napi Gazdaság: A Wallis is érdeklődik a Banco Popolare Hungary iránt

Gazdaság2011.01.17, 08:28

A Napi Gazdaság szerint az eladósorba került olasz Banco Popolare magyar cége iránt a Wallis is érdeklődik.

Szeptemberben 3,8 milliárdért lesz az FHB-é az Allianz Bank

Archívum2010.07.05, 19:31

Az FHB bank 3,8 milliárd forintot fizet az Allianz Bankért az Allianz Hungária Biztosítónak- derült ki a BÉT honlapján nyilvánosságra hozott közleményből.

Szigorítja az autófinanszírozást a PSZÁF

Archívum2010.06.02, 17:20

Szigorúbban szabályozza a felügyelet az idős használt járművek finanszírozását, mert jelentős kockázatnak tartja ezeket a portfóliókat. Az olcsó autóknál túl nagy a kockázat a visszafizetés elmaradására, mivel egyszerűen nem érnek annyit a kocsik, ezért nagyobb hátteret követel a PSZÁF a pénzintézeteknél.

Araboké lehet az egyik amerikai óriásbank állami része

Archívum2010.05.26, 07:45

Alacsony szinten van, ezért nem is vár elszabaduló inflációs ütemet az amerikai jegybankelnök, nagybankok átmenetileg szabadulnak az adósságaiktól beszámolási időszakban, Katar szerezné meg a Citigroup állami részesedését - külföldi gazdasági lapszemle.

Megakasztották Obama pénzügyi reformját - lapszemle

Gazdaság2010.04.27, 09:17

Nem szeretne a "gonosz birodalma" lenne a Goldman Sachs, három szavazat hiányzott a gyors Obama-reformhoz, harc helyett együttműködik az eBay a kínai vetélytársával - külföldi gazdasági lapszemle.

Egymilliárd dollárt vitt el a vulkán a légiközlekedésből - lapszemle

Gazdaság2010.04.20, 07:42

A piacok már a görög csőd menetével is foglalkoznak, amerikai nagybankok eredménye adhat lendületet a befektetők kockázatkeresésének, 1 milliárd dollárt buktak a légiipari cégek a hamu miatt - külföldi gazdasági lapszemle.

Csalással vádolják az egyik New York-i bankóriást

Archívum2010.04.16, 18:31

Csalással vádolta meg a Goldman Sachs amerikai nagybankot az ország szakhatósága. A vád a válság kitörésének okozójául szolgáló, másodrendű jelzálogpiacon értékesített értékpapírok körüli hamis adatszolgáltatás.

Befektetői napot tartott a Gutmann

Archívum2010.04.14, 15:11

Befektetői nap címmel előadássorozatot szervezett a Gutmann osztrák magánbank. A programon neves külföldi előadók szólaltak meg aktuális témákban: európai államcsőd-kockázatokról, illetve a fejlődő piacokról volt szó.

Spanyolországból indulhat a válság új hulláma

Archívum2010.04.13, 11:16

Spanyolország lehet a következő válsággóc a Financial Times által idézett elemzők szerint. A spanyol helyi bankok kemény árháborúba fogtak a lakosság befektetéseiért, ami alááshatja az egész bankrendszert, s ez Izlandhoz, Dubajhoz és Görögországhoz fogható pénzügyi vihart kavarhat.

Bebiztosítanák magukat az OTP-vezérek

Archívum2010.04.01, 16:57

Az OTP Bank vezetése egy esetleges felvásárlás veszélyére hivatkozva egy év szünet után újra megpróbálja szűkíteni az egy kézben összpontosítható szavazati erőt a közgyűlésen. Egy ilyen lépés kétségtelenül elriaszthatja a vevőket, de abban már homályos a kép, hogy ki ellen is kellene épp most védekezni. Egy biztos: ha megszavazzák az előterjesztést, akkor a mostani vezetés a jelenleginél is kimozdíthatatlanabb lesz.

BUX: "az OTP fájhat a legjobban"

Archívum2010.03.31, 09:36

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,24 pontos csökkenéssel, 24 170,33 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,60 százalékkal gyengült. Egy elemző szerint az OTP nagyot bukhat.

Kötvénykibocsátás figyelmeztet a görög csőd lehetőségére - lapszemle

Archívum2010.03.31, 07:37

Görögország kötvényei a kutyának sem kellenek, Írország még mindig a bankmentéssel bajlódik, Kína húzza a japán ipart - külföldi gazdasági lapszemle.

Minden idők legnagyobb részvényeladása jöhet - lapszemle

Gazdaság2010.03.30, 08:26

Az amerikai kormány szabadulna a Citigroup-részvényeitől, Görögország kötvénykibocsátással demonstrálta, hogy elégedetlen az uniós mentési tervvel, több éves kínai börtön jár vesztegetésért a Rio Tinto négy alkalmazottjának - gazdasági lapszemle.

Moody's: Jót tesz a forinthitelek segítése

Archívum2010.03.29, 15:42

A lakossági devizaalapú hitelezés csökkentésére tett magyar kormányzati intézkedések elősegíthetik a banki követelés-portfoliók devizastruktúrájának javulását - áll a Moody's Investors Service hétfői londoni elemzésében.

A forint visszatért, a svájci frank még erősebb lett

Gazdaság2010.03.24, 20:00

Portugália leminősítése miatt napközben gyengült a forint, aztán újra erőre kapott, így kora este 264 forint alatt járt az euró. A nemzetközi piacokon az euró gyengült a dollárral és a svájci frankkal szemben is.

Újjáalakult a Pénztárak Etikai Bizottsága

Archívum2009.09.23, 19:58

Újjáalakult a Pénztárak Állandó Etikai Bizottsága, amelybe a tagok hároméves mandátumának lejártával szerdán új tagokat választottak. A bizottság elnöke újból Lehoczky László lett. Az új bizottság a tagság pontos és teljes körű tájékoztatását tartja a legfontosabbnak.

�ri�si hitelcsal�s K�rp�talj�n

Gazdaság2009.03.27, 15:32

T�bb ezer ember k�r�ra elk�vetett, t�bb t�zmilli� doll�r �rt�k� hitelcsal�s-sorozat �gy�ben folytat nyomoz�st k�rp�taljai bankok munkat�rsai ellen az Ukr�n Biztons�gi Szolg�lat (SZBU) K�rp�talja megyei f�oszt�lya.

�llami seg�ts�get k�r a UniCredit

Gazdaság2009.03.18, 18:54

Az olasz UniCredit bankcsoport a tart�san fenn�ll� glob�lis v�ls�g miatt t�bb milli�rd eur�s �llami seg�ts�g�rt folyamodik: a fel�gyel� bizotts�g felhatalmazta a bankcsoport vez�rigazgat�j�t, Alessandro Profum�t, hogy legfeljebb 4 milli�rd eur�r�l t�rgyaljon - k�z�lt�k szerd�n Mil�n�ban.

Rontotta a KBC besorol�s�t az S&P

Gazdaság2009.03.18, 17:00

Rontotta a Magyarorsz�gon is akt�v belga KBC bank- �s biztos�t�si csoport oszt�lyzatait szerd�n a Standard & Poor's, arra a v�lem�ny�re hivatkozva, hogy a nyugat-eur�pai recesszi� s�lyosan �rinti a KBC jelent�s piac�nak sz�m�t� kelet-eur�pai t�rs�get. Az S&P ugyanakkor t�bb, Kelet-Eur�p�ban szint�n komoly �rdekelts�gekkel b�r� osztr�k bank min�s�t�s�t meger�s�tette.

Ellen�lltak a pletyk�nak a bankautomat�k

Gazdaság2009.04.20, 12:31

A sz�mlaz�rol�sokr�l sz�l� pletyk�k ellen�re nem tapasztalt�k a szokottn�l sokkal jelent�sebb k�zp�nzfelv�telt a h�tv�g�n �s h�tf�n fi�kjaikban �s bankjegykiad� automat�ikn�l a fontosabb magyar p�nzint�zetek A k�szp�nzfelv�tel szerint�k csak a h� elej�n �s h�t utols� napj�n megszokott m�rt�kben n�vekedett.

Minden izlandi bank �llami k�zben

Gazdaság2009.03.11, 15:43

Az izlandi p�nz�gyi fel�gyelet h�tf�i bejelent�s szerint �tvette az ellen�rz�st a cs�dbe jutott Straumur Burdaras befektet�si bank felett. Ez a bank volt az utols�, amely m�k�d�k�pes maradt az okt�berben kirobbant p�nz�gyi �sszeoml�s �ta.

Alig akad rugalmas t�rleszt�s� hitel

Gazdaság2009.03.11, 15:12

B�r a jogszab�lyok lehet�v� teszik, m�gis csak elv�tve k�n�lnak a megszokot havonk�ntit�l�elt�r� m�don t�rleszthet� lakoss�gi hiteleket a magyar bankok. T�bbs�g�k csak devizahitelek est�ben is fix nagys�g� t�rleszt�r�szlet� k�lcs�n�ket ny�jt, a havi fizet�st�l azonban kevesen engednek. Az [origo] �sszegy�jt�tte melyik bankt�l milyen, a�szokv�nyost�l elt�r� t�rleszt�r�szlet� hiteleket lehet felvenni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő