pénz

címke rss

Megint visszaéltek a Bódi család nevével - több százezer forintot követelnek a károsultak Gusztiéktól

Archívum2023.06.21, 21:34

Bódi Guszti és családja nem elõször kerül kellemetlen helyzetbe a csalók miatt. Korábban is hirdettek nyereményjátékot a nevükben, a csalók akkor is rengeteg pénzt szereztek ezen az úton, a károsultak pedig a családot zaklatták a pénzüket követelve. 

Még mindig van, aki dollármilliókat szór el NFT-kre

Archívum2023.06.20, 20:40

A Sotheby's aukcióján 10,9 millió dollárt hoztak a Three Arrows Capital NFT-i.

Sosem látott büntetést kaphat az ellenzék a tiltott pártfinanszírozás miatt

Archívum2023.06.20, 18:31

Ellenzéki politikusok arról számoltak be a Mediaworksnek, hogy pártelnöki szinten, az összefogásban részt vevõ pártok még nem egyeztettek egymással, egyelõre csak vizsgálják az ÁSZ jelentéstervezetét, amelynek értelmében akár 3 milliárd forintos büntetést is kaphatnak. Hollik István szerint a baloldal megpróbálta a kampány során kijátszani a törvényt.

Meglepõ dolgot tettek Lang Györgyi nevében

Archívum2023.06.20, 13:10

Mint azt korábban írtuk, május 20-án, 66 évesen halt meg otthonában Lang Györgyi, a Pa-dö-dõ zenekar énekesnõje, hosszas betegségét követõen. Búcsúztatóját majdnem egy hónappal késõbb, június 13-án tartották szerettei a Fõvárosi Állat- és Növénykert elõtt, melyet õ maga tervezett meg korábban. A búcsúztató elõtt elhangzott egy érdekes kérés is, melynek most nem mindennapi módon tettek eleget.

Ezek a bankok betéti ajánlatai az új szabályok elõtti utolsó hetekre

Archívum2023.06.20, 10:24

Napjai maradtak azoknak, akik egy gyors befektetéssel még el akarják kerülni, hogy a kamatjövedelmük után szochót is kelljen fizetniük. Több banknál is elérhetõ 10 százaléknál magasabb betéti kamat, de a lekötési idõre és az elvárt plusz feltételekre is érdemes figyelnie annak, aki menekíti a pénzét a kiterjesztett adó elõl - derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Kiderült, hogy mennyit keresnek a Kardashian-Jenner klán tagjai a közösségi médiában

Archívum2023.06.18, 12:41

A Kardashian-Jenner klán vagyonának jelentõs részét annak köszönheti, hogy tagjaik a közösségi médiafelületeiket híres és népszerû márkák amolyan reklámoldalaivá alakították át. A fogyókúrás termékektõl kezdve a divatig mindent támogatnak és népszerûsítenek azokon, üzleti birodalmuk a rajongók számával együtt folyamatosan növekszik. A Kardashianok együttes követõinek a száma csupán az Instagramon több mint 1,3 milliárd, és minden egyes Instagram/Facebook posztért és történetért több mint hat számjegyû összeget kérnek el. Mutatjuk, ki mennyit keres pontosan a családban ennek révén. Az itt közölt pénzügyi információk a Hopper HQ belsõõ ...

Megverték, majd elrabolták a férfit, aki nem tudott neki fizetni

Archívum2023.06.16, 16:16

Egy férfi nem tudta kifizetni a háza felújítását a kivitelezõ cégnek, ezért egy férfi és társa elment hozzájuk, hogy behajtsák a pénzt. A két férfi a családja elõtt megverték az apát, majd elrabolták.

Kétségbeesett apa hívta a rendõrök, miután kamasz fiát megtámadták Székesfehérváron

Archívum2023.06.16, 12:12

Egy kétségbeesett apa hívta azzal a rendõröket egy hete, hogy a fiát kirabolták. Egy felnõtt férfi támadt rá az iskolába tartó 16 éves fiúra Székesfehérváron, a bevásárlóközpont mögötti füves területen. Minden pénzét elvette.

Roham indulhat a jól kamatozó bankbetétekért

Archívum2023.06.14, 15:23

Már csak néhány napja maradt annak, aki a megtakarítását olyan bankbetétben helyezné el, mellyel a július 1-tõl a megtakarítások kamataira érvényes szochót a lekötés futamidejére még kikerülheti. Megmutatjuk a hazai bankok kínálatát és szólunk a kiskapukról is.

Kiderült, mennyiért lehet megmászni a világ legmagasabb hegycsúcsát

Archívum2023.06.12, 16:16

Akinek van elég pénze, és nem egyedül, oxigénpalack nélkül vág neki, annak szinte biztosan sikerül feljutnia a világ tetejére. Hiába a 8000 méteres magasság, a luxus itt sem ismeretlen. Más kérdés, hogy ezek a csúcstámadások egyáltalán még expedíciónak tekinthetõk-e.

Zárás közben rabolt ki egy kocsmát egy kiskunfélegyházi férfi

Archívum2023.06.12, 15:26

Egy kiskunfélegyházi férfi akkor támadt rá egy kocsma tulajdonosára, amikor az éppen bezárta az italozót. Ájultra verte a tulajdonost, kivette a zsebébõl a pénzt, majd a kocsmába is visszament, ahonnan a kasszából is eltette a pénzt.

Ezt követelik a pornómodell Molnár Anikótól az elõfizetõk

Archívum2023.06.12, 11:26

Mint korábban írtuk, idén döntött úgy Molnár Anikó, hogy pornómodellnek áll a szexuális és erotikus tartalmakat szolgáltató OnlyFans-oldalon, ahol hirtelen nagy sikereket ért el. Bár a követõi számával folyton dicsekedett, arról keveset árult el, hogy milyen jellegû felvételeket tesz közzé magáról, most azonban elárulta magát egy követõje kérdésére válaszolva.

Hollywoodi szexszimbólum és egy húsz éven át tartó reklámkampány tette a gyémántot örökkön valóvá

Archívum2023.06.12, 07:24

A csillogó kövecskék, amelyek egyben a világ egyik legkeményebb anyagának számítanak, napjainkra az eljegyzési gyûrûk 80 százalékán is feltûnnek. Azonban azt már viszonylag kevesen tudják, hogy a gyémánt csupán az 1950-es évektõl lett a „lányok legjobb barátja", és hatalmas népszerûségét egy közel húsz éven át tartó dübörgõ hollywoodi reklámkampánynak köszönhette - és persze minden idõk egyik legnagyobb szexszimbólumának, Marilyn Monroe-nak. 

Leleplezõdött az RTL Klub aljassága a BL-közvetítésekkel

Archívum2023.06.08, 17:39

A kereskedelmi csatorna annyi pénzt fizetett a jogokért, hogy azt nem lehet kitermelni csak tévés közvetítésekkel. Az összecsapások többsége csak online lesz nézhetõ, így valószínûleg további pénzbe fog kerülni a nézõknek, hogy a világ legszínvonalasabb kupasorozatát követhessék.

Nagyon sok bankjegy van forgalomban Magyarországon

Archívum2023.06.05, 13:21

Tavaly felpörögött a bankjegy nyomtatás, ennek köszönhetõen a forgalomban lévõ készpénz értéke átlépte a 8000 milliárd forintot.

Így lehet elkerülni a megtakarítások egy részére kivetett szochót

Archívum2023.06.02, 16:57

A nyugdíjcélú megtakarításokra nem kell kifizetni sem a kamatadót, sem a most bevezetett 13 százalékos szochót bizonyos feltételek teljesülése esetén. Hat ilyen megtakarítási forma létezik.

Tényleg megtörtént: elárasztották a leárazások a boltokat

Archívum2023.06.01, 14:39

Jellemzõen 10–40 százalékos árkedvezménnyel várja a vásárlókat az egyik legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi lánc - tudta meg a Világgazdaság.

20 milliárd forintért vett közös házat Jennifer Lopez és Ben Affleck

Archívum2023.06.01, 11:40

Jennifer Lopez és Ben Affleck két év keresgélés után megtalálták a közös otthonukat – amelyért több mint 60 millió dollárt fizettek.

Megmutatta új melleit a pornómodell Molnár Anikó - kép

Archívum2023.06.01, 10:35

Molnár Anikó korábban már kilátásba helyezte, hogy új implantátumokat helyztet be hamarosan, mivel a négy évvel ezelõttiek cserére szorulnak. Akkoriban is elégedett volt a végeredménnyel, de a hízás-fogyás eredményeként úgy gondolta, hogy szüksége lenne egy kis korrekcióra. A pornómdellkedésbõl élõ Molnár Anikó úgy gondolta, ha már úgyis ott van, akkor még nagyobb melleket kér magának, hátha több pénzt kereshet majd vele.

Enyém, tiéd, miénk - kié?

Archívum2023.05.31, 13:36

Elsõ férjem kedvenc mondata volt a következõ: "Ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, az csak az enyém." Rendszeresen hangoztatta ezt, ami annak tükrében, hogy mondhatni, egy szál alsógatyában érkezett hozzám egy anyagilag igencsak gyenge lábakon álló - inkább rogyadozó - családból, eléggé meglepõ volt. Bár lehet, hogy épp ez volt az oka: a semmit úgyis kár lenne megosztani, ami van, abból meg õ is kéri a nem jogos, de részét. 

Megmutatjuk, hol szállhat meg egy kutyában, vagy az istenek gyomrában - galéria

Archívum2023.06.01, 06:02

A következõ képes összeállításban a világ legabszurdabb kinézetû szállodái közül válogattunk.

Pénzfelvétel közben támadtak egy nyugdíjasra Kiskunfélegyházán

Archívum2023.05.31, 12:06

Egy bankautomatából vett fel pénzt egy idõs asszony, amikor egy férfi odalépett hozzá, kicsavarta a kezébõl a pénzt, majd fellökte, és elrohant vele. Egy héten belül elfogták. 

ATM-es tolvajokra figyelmeztet a rendõrség

Archívum2023.05.30, 12:16

A fõváros bulinegyedében körülbelül egy éve kezdett elterjedni egy bûncselekménytípus, melynek során az elkövetõk bankjegykiadó automatákat használó embereket károsítottak meg. A sértettek minden esetben külföldiek voltak, akik éjszaka vagy hajnalban valamelyik szórakozóhelyre tartottak, illetve onnan jöttek ki.

Történelem-magyar szakos tanár volt a legismertebb magyar szakácskönyv szerzõje

Archívum2023.05.29, 05:59

"Nem elég a tudás a sütés-fõzéshez, szív is kell hozzá" - vallotta Horváth Ilona, a magyarok talán leghíresebb háziasszonya, akinek szakácskönyve évtizedeken át minden háztartásban nélkülözhetetlen kellék volt. De ki volt Horváth Ilona, aki soha nem szerzett szakács képesítést, könyvébõl mégis generációk sajátították el a konyhai fortélyokat?

Hámozva veszi a banánt egy férfi, hogy pénzt spóroljon

Archívum2023.05.30, 12:12

Egy ausztrál nõ posztolta a TikTokra, ahogy a barátja banánt vesz. A férfi meghámozza a gyümölcsöt, zacskóba teszi, úgy méri le.

106 milliót nyert egy magyar az Eurojackpoton, de nem jelentkezik érte: ez lesz a pénz sorsa

Archívum2023.05.27, 12:38

106 millió forintos Eurojackpot nyeremény várja gazdáját. Az 5+1 találat még március elején született, a szerencsésnek pedig június 9-ig kell jelentkeznie, hogy átvehesse nyereményét. Amennyiben a nyertes nem jelentkezik, az összeg különsorsolásos nyereményjáték útján kerül vissza a játékosokhoz.

Erre költi Novozánszki Fanni édesanyja a meggyilkolt lányától örökölt pénzt

Archívum2023.05.25, 15:57

Szépészeti beavatkozásokra gyûjtött 4 és fél millió forintja miatt kellett meghalnia Novozánszki Fanninak. A jogerõs bírósági ítélet után Fanni édesanyja megkapja a lányától megörökölt pénzt, a család ügyvédje azt is elárulta, mihez kezd az összeggel az anya.

Ismerõsét rabolta ki egy férfi Sajóhídvégen

Archívum2023.05.24, 15:37

A rendõrök rövid idõn belül lecsaptak egy körömi férfira, aki megverte, majd kirabolta ismerõsét Sajóhídvégen. A férfit azóta már õrizetbe is vették.

Csak a pénz érdekli: Hamiltont nagyon idegesíti, hogy Verstappen többet keres nála

Archívum2023.05.24, 14:25

A Red Bull sportfõnöke, Helmut Marko elképzelhetõnek tartja, hogy Lewis Hamilton komolyan fontolgatja a Ferrari ajánlatát, ennek pedig egyetlen oka van szerinte, méghozzá a pénz.

Új 100 forintos érme került forgalomba

Archívum2023.05.23, 11:29

A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án. A különleges érme a Magyar Honvédség logójának szimbolikus elemeit emeli ki, megörökítve a történelmi múlt és a katonatörténelem ma is érvényes értékeit és hagyományait. Az érme tematikus oldalát Kovács Zoltán szobrászmûvész tervezte, és 1 millió példányban kerül forgalomba, a kibocsátás napjától - írja az MNB sajtóközleményében.

Árverésre bocsátják Madonna meztelen fotóit

Archívum2023.05.22, 11:26

Aukcióra bocsátják Madonna meztelen fotóit, számolt be róla a Mirror.  A híres fotós, Steve Meisel által készített Madonna "Szex" címû könyvének meztelen fényképei akár 240 ezer fontért (103 millió forint) is elkelhetnek az árverésen.

Jön a kártalanítás az esemény miatt, ami elindította a világ legnagyobb inflációját

Archívum2023.05.18, 15:24

Az Afrikai Fejlesztési Bank bejelentése szerint készül az a pénzügyi eszköz, amivel kártalanítanák a zimbabwei fehér farmereket, akiktõl a Mugabe-rezsim 2000-ben eltulajdonította a földeket, és ami után  a mezõgazdasági mélyrepülést a teljes gazdasági összeomlás követte a történelem legnagyobb hiperinflációjával.

Négytonnás jégkockát találtak a Millenárison

Archívum2023.05.19, 15:11

Különleges installáció bukkant fel Budapesten, a Millenáris területén található Széllkapu Parkban május 18-án, csütörtök hajnalban. A 1,5 méter magas és 1,5 méter széles, közel négytonnás jégkocka az idei nyár talányát rejti. Az installáció készítõi ugyanis trükkös módon befagyasztottak valamit a 26, mintegy 120 kilós jégtömbbõl összeállított alkotásba. Azt viszont nem tudni, hogy pontosan mit. A rejtélyre csak napok múlva derülhet fény, azt követõen, hogy a gigantikus jégkocka jelentõs része elolvadt. A nem mindennapi folyamatot online streamen keresztül lehet követni 0-24-ben.

Fontos hír érkezett a Mollal kapcsolatban

Archívum2023.05.17, 16:41

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenõrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.

Több sikeres filmet is forgattak ezen a népszerû hazai kirándulóhelyen

Archívum2023.05.17, 09:53

Az egyik legnépszerûbb turisztikai látványosságnak és helyszínnek számít Magyarországon, Pécsvárad és Orfû között, az erdõben található. A Pécsváradi Turisztikai Központ üzemelteti, és ingyenesen látogatható. Mi van itt, ami helyszínként hozzásegíthetett több filmet is a sikerhez? 

Lenyûgözõ lesz az 500 milliárd dolláros szuperváros egyik elsõ fejlesztése - videó

Archívum2023.05.17, 13:54

Friss látványterveket közöltek az 500 milliárd dolláros szupervárosban megnyíló elsõ luxusszigetrõl. A luxus hotelekkel és bevásárlóparadicsomokkal tömött szaúd-arábiai Sindalah-sziget jövõre már várja a vendégeket, számolt be róla a The Sun.

Elképesztõ helyszínen fotózták le barátnõjével Jeff Bezost - képek

Archívum2023.05.17, 11:42

Jeff Bezos, az Amazon alapítója, és a világ egyik leggazdagabb embere, a barátnõjével indult egy spanyolországi luxusnyaralásra. A milliárdos úgy döntött, hogy a Mallorca-menti vizeket a világ legmagasabb jachtjával szeli át, amely a The Sun forrásai szerint mintegy 400 millió fontot (közel 170 milliárd forint) ér.

Kapkodják a jegyeket a turistáknak szervezett elsõ ûrvacsorákra

Archívum2023.05.17, 11:31

A Világgazdaság számolt be róla, hogy a francia Zephalto céggel utazó ûrturisták a gravitáció elvesztése nélkül csodálhatják meg a Földet, miközben egy többfogásos vacsorát is elfogyaszthatnak.

Új autómárka érkezhet Magyarországra

Archívum2023.05.17, 12:01

Riválist kaphat a villanyautók hazai picán a Tesla és a Volkswagen. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hetekben a gyártó figyelmébe ajánlotta a magyar piacot - írja a Világgazdaság.

Megtaláltuk az Egyesült Királyság legolcsóbb eladó lakását

Archívum2023.05.17, 10:27

Az Egyesült Királyság legolcsóbbnak tartott eladó lakását most mindössze 10 ezer fontért lehet megvásárolni. A vevõnek azonban nem lesz egyszerû dolga, mert az ingatlan borzalmas állapotban van, ráadásul egy kis szigeten található, melynek lakossága kevesebb mint 7300 fõ.

Borzalmas ügyben született megállapodás egy olajipari óriás és indonéz falusiak között

Archívum2023.05.17, 09:26

Tizenegy indonéziai falusi lakos bizalmas pénzügyi egyezségre jutott az ExxonMobil olajipari óriással egy két évtizede húzódó jogi csatározás végén. A falusiak szerint az Exxon által felbérelt fegyveresek 20 évvel ezelõtt kínzásokat követtek el.

Tolvajok késelték meg egy luxusüzlet eladóját

Archívum2023.05.16, 15:56

Megkéseltek egy alkalmazottat, miután megállított egy éppen távozó férfit és egy nõt, akik állítólag egy designer kézitáskát akartak ellopni az áruházból. A boltban dolgozó férfi súlyos sérülésekkel került kórházba. A rendõrség az áruházzal együttmûködve még vizsgálja az esetet.

Elektromos tuktukkal szállítja a bútorokat az Ikea Sydneyben

Archívum2023.05.16, 15:57

Az IKEA bejelentette, hogy elektromos tuktukokat fog használni a bútorok kiszállításához Sydneyben. A vállalat egy próbaüzem során teszteli a különleges megoldást.

Érdemes átnézni az szja-bevallásokat, akár komoly összegek múlhatnak rajta

Archívum2023.05.16, 15:55

Május 22-ig még van lehetõség véglegesíteni vagy benyújtani az szja-bevallást. Az adatokat a családi kedvezmények és a különbözõ megtakarítási formákkal elérhetõ szja-visszatérítés miatt is érdemes átnézni. A rendszeres nyugdíjmegtakarítók most akár 280 ezer forint sorsáról is dönthetnek, írta a Blikk.hu.

Az MBH Bank átadta elsõ megújított fiókját

Archívum2023.05.16, 15:39

Az MBH Bank átadta kedden Miskolcon elsõ, a pénzintézet új arculati elemeit megjelenítõ és a változó hazai ügyféligényeknek megfelelõen, átfogóan megújított fiókját.

Fantasztikus éttermek a világ legeldugottabb helyein - képek

Archívum2023.05.16, 14:24

A Roadster számolt be cikkében a világ legtávolibb éttermeirõl, amelyek igazi különlegességekre csábítanak. A leghíresebb "eldugott" vendéglõk között megtalálhatók például sarkvidéki, vulkánmenti és úszó csodák is.

Látványos felvételek egy 800 éves hazai apátság felújításáról - képek

Archívum2023.05.16, 13:52

A Bélapátfalvai Ciszterci Apátság Templomának felújítására vonatkozó kivitelezési szerzõdést tavaly tavasszal írták alá. A közel 800 éves épület rekonstrukciós munkálatai tehát már egy éve zajlanak, írja a Magyar Építõk. 

Új légügyi megállapodást kötött Magyarország és Kína

Archívum2023.05.16, 13:38

Új légügyi megállapodást kötött Magyarország és Kína, amelynek nyomán a jövõben akár kétszeresére, heti 42-re is nõhet a két ország között üzemelõ járatok száma - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ningbóban.

Nem tûntek el a vevõk a lakáspiacról, csak kivárnak

Archívum2023.05.16, 13:05

Bár a kereslet és az adásvételek száma jelentõsen csökkent a lakáspiacon, az adatok arra utalnak, hogy a vevõk nem tûntek el, várják a jó ajánlatokat.

Pénzt kért egy idegentõl, majd betörte az orrát, amikor nem kapott - videó

Archívum2023.05.16, 12:28

Több, mint egy év börtönre ítélték gyorsított eljárásban azt a 25 éves férfit, aki a Kelenföldi pályaudvar metró aluljárójában többször pénzt kért egy másik férfitól, majd amikor nem kapott tõle, megverte. A verés olyan brutális volt, hogy a másik férfinak eltört az orra.

GFM: Az átmeneti GDP-mérséklõdés ellenére tartható az 1,5 százalékos gazdasági növekedés

Archívum2023.05.16, 13:07

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a háború és az elhibázott, rendkívül káros szankciók miatt Magyarországon a megelõzõ évhez képest 0,9 százalékkal csökkent a GDP 2023 elsõ negyedévében, míg negyedéves alapon mindössze 0,2 százalékos mérséklõdés látható - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye.

Csillagászati összegekért kelnek el az õsrégi számítógépek

Archívum2023.05.16, 11:57

Nem csak a hetvenes és nyolcvanas évekbeli számítógépek, a kilencvenes évekbõl származó PC-alkatrészek is jó pénzért találtak gazdára tavaly a használtcikk-piacon. Folyamatosan nõ a vintage hardverek eladása is, négy év alatt csaknem megduplázódott a kategória forgalma.

Árulja Long Island-i birtokát egy legendás amerikai zenész

Archívum2023.05.16, 11:02

Elköltözik Long Island-i birtokáról Billy Joel. A legendás amerikai zenész közel 50 millió dollárért árulja az ingatlant.

A magyar gazdaság elkerüli a recessziót

Archívum2023.05.16, 10:50

A magyar gazdaság az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók ellenére idén is elkerüli a recessziót, jövõre visszatérhet a magas ütemû növekedési pályára - prognosztizálta keddi közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

Márciusban aktívummal zárt a fizetési mérleg

Archívum2023.05.16, 10:37

Márciusban az elõzõ havinál 606 millió euróval kedvezõbb egyenleggel, 446 millió euró aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg. A fordulatban szerepe volt az árumérleg 414 millió eurós javulásának, amely az exportbevételek 1,250 milliárd és az importkifizetések 836 millió eurós emelkedésével 231 millió euró aktívumba fordult a februári 183 millió deficittel szemben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett legfrissebb elõzetes adataiból.

Egy forintért lehet telket venni egy híres magyar borvidéken - videó

Archívum2023.05.16, 10:07

A Világgazdaság számolt be róla, hogy jelképes összegért, mindössze egy forintért lehet építési telket venni Tolnanémediben.

Amerika legdinamikusabb piaca várja a magyar cégeket

Archívum2023.05.16, 10:15

Vállalkozásbarát környezetre számíthatnak a kkv-k az USA-ban, de az erõs versenyre is figyelmeztet Nagy Elek, a BKIK elnöke - tudósított a Tények.hu a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatása alapján.

Egész Ázsiában szárnyal az elektromos jármûvek piaca

Archívum2023.05.15, 15:39

Hosszú ideig Kína uralta az elektromos jármûvek piacát Ázsiában, azonban mára egyre több ország kezdett felzárkózni. A sorozatos fejlesztéseknek és támogatásoknak köszönhetõen pedig a kontinensen mára nagyon népszerûek lettek az elektromos jármûvek.

Kylie Jenner 250 millió dolláros luxusjachtot bérelt, Leonardo di Caprio csak pezsgõre 3 milliót költött

Archívum2023.05.16, 09:01

Hollywood leggazdagabbjai tudják, hogyan kell stílusosan szórakozni. Van, aki a szülinapját tette emlékezetessé rengeteg pénzbõl, míg mások csak szórakozásból csaptak fényûzõ bulit. Olykor az is megesik, hogy  az egyik celeb a tervezettnél többet költ egy partira, és több százezer dollár helyett milliók folynak ki a kezébõl. Cikkünkben összegyûjtöttük minden idõk legdrágább sztárbulijait, és azt is eláruljuk, hogy mi került rajtuk dollármilliókba.

Fontos fejlesztést adott át az MVM Csoporthoz tartozó vállalat

Archívum2023.05.15, 18:52

Dr. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Mihálffy Béla országgyûlési képviselõ, Bally Attila, az MVM Csoport mûszaki vezérigazgató-helyettese és Pipicz Mihály, az MVM Démász ügyvezetõje avatta fel ünnepélyes keretek között az MVM Démász új, Szeged-Fehértó 132/22 kilowattos alállomását Szegeden.

Számos magyar nevû településre bukkanhatunk Kanadában

Archívum2023.05.15, 16:18

Furcsa magyar nevû települések egész csokra található Kanadában, bemutatjuk keletkezésük rövid történetét. 

Soha nem látott képek kerültek elõ Csernobilról - fotók

Archívum2023.05.15, 19:05

37 évvel ezelõtt, 1986. április 26-án történt az atomenergia békés célú alkalmazásának legsúlyosabb balesete a csernobili atomerõmûben, amely a sorozatos emberi hibák miatt következett be. A végnapjait élõ Szovjetunióban igyekeztek minél tovább titokba tartani a robbanást, a Magyar Rádió hírfigyelõ szolgálatához például csak két nappal ezután, április 28-án délután futottak be az elsõ konkrét hírek arról, hogy a Vlagyimir Iljics Lenin Atomerõmûben súlyos reaktorbaleset történt. Sõt a katasztrófa elhárítása még a reaktor közvetlen környezetében is csak késleltetve indult be. A legközelebb fekvõ nagyobb települést, Pripjaty városának ...

Rengeteg külföldi turista keresi fel Magyarországot

Archívum2023.05.15, 15:38

Közel 9 millió vendégéjszaka adatait küldték be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba a hazai szálláshely-szolgáltatók az év elsõ négy hónapjában. Ez 3 százalékos forgalomnövekedést jelent a tavalyi év azonos idõszakához képest. Az országos átlag emelkedése mellett a nemzetközi vendégforgalom is erõs lendületet vett. A januártól áprilisig tartó idõszakban 15 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el hazánkban a külföldi turisták, míg a fõvárosi forgalom 22 százalékkal szárnyalta túl a 2022-es eredményeket. Hazánk nem csak az európai országok utazóinak körében volt népszerû, a távoli piacokról is egyre többen fedezték feel ...

Az Agrárminisztérium idén is meghirdeti a hungarikum pályázatot

Archívum2023.05.15, 15:37

Idén 450 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot három célterületen: kiadványok készítése, vetélkedõk szervezése és viseletkultúra megõrzése – jelentette be hétfõi sajtótájékoztatóján Nagy István tárcavezetõ. A pályázatokat már lehet regisztrálni, a beadványokat május 22-tõl lehet véglegesíteni.

Szijjártó Péter: A CATL debreceni gyárépítése magyarországi beruházásra ösztönöz más kínai vállalatokat is

Archívum2023.05.15, 16:15

A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának számító Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) debreceni gyárépítése magyarországi beruházásra ösztönöz más kínai vállalatokat is - mutatott rá a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Pekingben.

Életveszélyt okozhat a hibás légzsák, 1 millió jármûvet hívnak vissza

Archívum2023.05.15, 15:27

A General Motors (GM) közölte, hogy közel 1 millió terepjárót hív vissza, mivel az érintett jármûvekben a vezetõoldalon található légzsákok felrobbanhatnak, így akár meg is sebesíthetik vagy megölhetik a sofõrt.

Gyengül a német gazdaság ereje

Archívum2023.05.15, 13:44

Bár a friss inflációs adatok jól festenek Németországban, a gazdasági kilátások nagyon nem rózsásak, minden jel a lassulás irányába mutat.

Szijjártó Péter: Újabb hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás érkezik Magyarországra

Archívum2023.05.15, 13:40

Újabb hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás jön Magyarországra a következõ idõszakban, ez tovább erõsíti hazánk pozícióját a kelet-ázsiai ország vállalatainak elsõ számú közép-európai beruházási célpontjaként - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Pekingben.

Fél óra alatt 10 embert raboltak ki fegyveresek az utcán - videó

Archívum2023.05.15, 12:40

Felvételen rögzítették, ahogyan fél óra alatt 10 embert rabolt ki négy férfi az egyesült államokbeli Chicagóban. A rendõrség arra kéri a környéken élõket, hogy keressék fel a helyi hatóságot, amennyiben információval rendelkeznek a tettesekrõl. A fegyveres bûnözõket nagy erõkkel keresik.

Így lehet fillérekért otthont vásárolni Szicíliában

Archívum2023.05.15, 12:08

Amikor a Kaliforniában élõ Rubia Daniels elõször hallott Olaszország olcsó házairól, tudta, hogy meg kell néznie õket. El is utazott egy szicíliai kisvárosba, ahol végül három romos ingatlant vásárolt magának, egyenként mindössze 1 euróért.

Megdöbbentõ titkot rejt a Hõsök tere - videó

Archívum2023.05.15, 12:32

Budapest egyik legszebb, legismertebb és a legtöbbet látogatott helye a Hõsök tere, amely az elõtte fekvõ Andrássy úttal együtt 2002 óta a világörökség része. Rendelkezik azonban egy hihetetlen érdekességgel is, amirõl csak kevesen tudnak. 

Égési sérülést szenvedett egy amerikai kislány a McDonald’sban a tûzforró ételtõl

Archívum2023.05.15, 11:39

A floridai McDonald's étterem és annak franchise-tulajdonosa felelõs azért, hogy 2019-ben egy négyéves kislány égési sérüléseket szenvedett, miután a combjára esett egy tûzforró McNugget csirkefalatka – mondta ki az esküdtszék.

Megváltoztak a csok és a falusi csok szabályai

Archívum2023.05.15, 10:23

Megjelent az a kormányrendelet, amely több könnyítést is bevezet a csok és a falusi csok lakástámogatásoknál. A családoknak több ideje lesz például a lakásfelújításra, és egy alkalommal az építési munkálatok és azok költségvetése is módosítható - derül ki a Bank360 összefoglalójából.

Csökkenésnek indulhatnak a lakáshitel-kamatok

Archívum2023.05.15, 10:23

Jelentõsen, 0,4-0-1,1 százalékponttal csökkent egy hónap alatt a lakáshitelek kamatszintjét befolyásoló mutató, a BIRS (Budapesti Kamatswap Ügyletek) értéke. Közben a Hitelintézõ szolgáltatás adatai alapján a lakáshitelek iránti érdeklõdés 17 százalékkal nõtt áprilisban az elõzõ hónaphoz képest. Ha tartós marad ezt a trend, akkor mind a lakáshiteleknél, mind a lakáspiacon élénkülés várható.

Egy aranyásó vallomása: "Pénzben úszom minden nap, de nagy árat fizettem érte."

Archívum2023.05.14, 16:42

Angéla és a férje a kocsiban ültek. A fiatal nõ az ablakon nézett kifelé, a csodaszép táj zöldellõ pompájával szinte körülölelte. Elbûvölte a jobbra látható vérvörösen tarkálló pipacsmezõ, néhány gyapjas bárány bájos elmosódó alakja, a hátrébb futó kis patak, a mezõn násztáncot járó madarak, és a távolban magasba törõ hegycsúcs.

Téglánként loptak el egy templomot, és senki nem vette észre

Archívum2023.05.14, 16:29

Nem csak készpénz, vastag bankjegykötegek, kriptovaluták, vagy épp különlegesen értékes mûtárgyak azok, amik tolvajok célpontjaivá válhatnak. Meghökkentõ, hogy néha miket próbálnak megszerezni maguknak bûnözõk. Cikkünkben ilyen eseteket gyûjtöttünk össze, pontosabban olyanokat, amiknél rablók gasztronómiai ínyencségeket, rovarokat, vagy épp egy templom építõkövet lovasították meg, a több tonna édességrõl már nem is beszélve - tették mindezt néha igen furcsa módon.

Senki nem tudja, mi lett a halállaborral, amit fegyveresek foglaltak el

Archívum2023.05.14, 17:19

A polgáháborúba sodródott északkelet-afrikai Szudánban április utolsó napjaiban fegyveresek elfoglalták a fõvárosban, Kartúmban található nemzeti közegészségügyi labort. A létesítményben veszélyes kórokozókat is tárolnak, ám az azóa eltelt hetekben mintha elvágták volna az onnan érkezõ információkat: a világ azóta sem tudja, mi történik a halálos betegségekhez vezetõ kórokozókat is tároló laborban. Probléma az, hogy pontosan nem tudni, mi van a kartúmi központban, noha a legveszélyesebb vírusokat csak a legszigorúbb kockázatokra is felkészített laboratóriumban lehet tárolni és vizsgálni - csakhogy Szudánnak forrásai sem lettek volnaa ...

Majdnem 2 millió forinttal húzta le áldozatát a magyar Tinder-csaló

Archívum2023.05.13, 13:13

A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki közel kétmillió forinttal rövidített meg egy nõt egy online társkeresõn keresztül.

Brad Pitt a világ egyik legdrágább házát hagyta veszni

Archívum2023.05.13, 13:21

A hollywoodi hírességek régóta kedvelik a pompás otthonokat, de sokan befektetési célból is vásárolnak házakat. Mutatunk egy válogatást 2023 legértékesebb celebotthonaiból.

Eladó Az ördög Pradát visel ikonikus háza

Archívum2023.05.12, 10:41

Újabb különleges ingatlannak örülhetnek azok a filmrajongók, akik szeretnének lecsapni egy ikonikus "mozis házra". Bárki megveheti ugyanis azt az épületet, amelyben Meryl Streep karaktere lakott Az ördög Pradát visel címû filmben.

Óriási változtatást jelentett be a Lidl, minden boltjukat érinti

Archívum2023.05.13, 08:10

Megelégelte a hibákat a magyar Lidl, a vállalatnál úgy döntöttek, hogymegszüntetik a nyomtatott árcédulákat - számol be arról a Világgazdaság. A boltlánc így venné elejét annak, hogy a jövõben téves árakat és hibás akciókat tüntessenek fel az üzletekben.

Jósok adnak pénzügyi tanácsokat az amerikai fiataloknak

Archívum2023.05.12, 18:02

Míg néhány száz éve a boszorkányokat máglyán égették meg, ma a nyugati világban milliók vallják magukat büszkén boszorkánynak. A különbözõ spirituális praktikák köré pedig sokmilliárd dolláros üzletág épült ki, amely a koronavírus-járvánnyal új lendületet kapott.

Japánban megtalálhatták a pokol kapuját

Archívum2023.05.12, 13:03

A Mirror számolt be róla, hogy Japánban állítólag megtalálták a pokol kapuját.

Az adóbevallás online érhetõ el a legegyszerûbben

Archívum2023.05.12, 16:49

Az szja-tervezetek átnézése, módosítása, elfogadása online módon a legegyszerûbb és a leggyorsabb - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Megújult az MNB Diákszéf nevû mobilapplikációja

Archívum2023.05.12, 15:05

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénziránytû Alapítvány egy közös innovatív kezdeményezéssel, a megújult Diákszéf mobilapplikációval kívánja erõsíteni a 8-14 éves korosztály pénzügyi tudatosságát a digitális világban. Az MNB által üzemeltetett, kereskedelmi banki partnereket is bevonó Diákszéf mobilapplikáció megújult verziója már valódi pénz kezelésére is képes. Így az Európai Unióban a Diákszéf kezdeményezés az elsõ, lakossági ügyfelek számára is elérhetõ digitális jegybankpénz pilot projekt - írja közleményében az MNB.

Varga Mihály: Növelni kell Magyarország önellátását

Archívum2023.05.12, 15:53

A kormány azon dolgozik, hogy egyre több területen növelje Magyarország önellátását, és tovább csökkentse a külsõ kitettségét - mondta a pénzügyminiszter a Somogy vármegyei Csákányban pénteken.

Törökországban terjeszkedik a skandináv lakberendezési lánc

Archívum2023.05.12, 13:37

Az új piacokon való terjeszkedés folytatásaként a JYSK május elején megnyitotta elsõ két törökországi áruházát.

Döbbenetes eredményt közölt a McDonald's a kipróbált mesterséges intelligenciáról

Archívum2023.05.12, 11:40

A McDonald'sban márt tesztelték, mit tud a mesterséges intelligencia (MI) a rendelések összekészítésénél: egy tavalyi kísérletben gyengébben teljesített, mint az emberek - írja a Qsr Magazine. 

900 millió forintos fejlesztés valósul meg egy gyöngyösi gyárban

Archívum2023.05.12, 13:28

Összesen több mint kétmillió euró, vagyis 900 millió forint értékben hajt végre fejlesztéseket gyöngyösi üzemében a Schneider Electric, amelyek révén a piaci igényekhez alkalmazkodva jelentõsen bõvül a gyár kapacitása. A beruházást indokolja az is, hogy hatalmas a kereslet a létesítményben gyártott Canalis áramvezetõ sínekre, amelyekkel a kábeles megoldáshoz képest lényegesen gyorsabban telepíthetõk az ipari berendezések, illetve kedvezõbb ár/érték arányt képviselnek. A beruházások megvalósítása során a fenntarthatósági szempontok is kiemelt figyelmet kaptak.

2 millió euróért eladó a téti Pokvár Kastély

Archívum2023.05.12, 13:19

A Pokvár Kastély múltjáról és jelenérõl is izgalmas részletek derülnek ki a most következõkben. A 800 millió forintért kínált ritkaság részletei igazi csemegének számítanak a régiós ingatlanpiac házatáján. De a kastély Facebook- és Airbnb-oldalát is felkerestük, hogy önnek már ne kelljen!

Utasokkal tesztel repülõ jármûveket a szöuli önkormányzat

Archívum2023.05.12, 12:49

A szöuli önkormányzat jövõre repülõ jármûveket fog tesztelni a dél-koreai fõváros felett egy olyan projekt részeként, melynek célja hogy 2025-re új közlekedési eszközök kerüljenek forgalomba a dél-koreai nagyvárosokban - közölte a város önkormányzata.

Megmutatjuk Magyarország leghosszabb településnevét

Archívum2023.05.12, 13:11

Sokakat érdekelnek a legek, így van ez a földrajzi elnevezésekkel is. Azt például valószínûleg kevesen tudják, hogy melyi Magyarország leghosszabb településneve, de az talán még kevésbé ismert, hogy melyik a leghosszabb falu az országban.

32 ezer tabletet oszt szét ingyen az állam

Archívum2023.05.12, 10:59

A Világgazdaság számolt be a hírrõl, miszerint megjelent a rendelkezés, hogy a KSH átruházhatja a 2022-es népszámlálás lebonyolításához beszerzettt táblagépeket.

Nem pusztán a testõrét szerzõdtette, több dologban is másolja Kim Kardashiant Meghan Markle

Archívum2023.05.12, 10:35

Úgy tûnik, Harry herceg feleségének, Meghan Markle-nek az egyik példaképe lehet a reality-sztár, Kim Kardashian, legalábbis erre utal, hogy annak testõre mellett a fodrászát, személyi edzõjét, sõt az egész életstílusát is egyre inkább átveszi a britektõl hazatért színésznõ.

Ez a kastély olyan, mintha egy klasszikus angol regényben bukkanna fel

Archívum2023.05.12, 10:30

Még 1831-ben építették azt a tengerparti kastélyt, amely most piacra került egy kis angol faluban. Az épület és a festõi környezet igazi klasszikus hangulatot áraszt.

A változó gazdasági környezetben is jelentõs nyereséget termelt a Mol

Archívum2023.05.12, 09:50

A Mol-csoport 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció elõtti eredményt (EBITDA) ért el az idei elsõ negyedévben a tavalyi elsõ negyedévi 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) után - olvasható a péntek hajnalban közzétett negyedéves jelentésben.

Várakozások feletti nyereségnövekedésrõl és árbevételrõl jelentett a Richter

Archívum2023.05.12, 09:48

A Richter Gedeon Nyrt. idén az elsõ negyedévben 39,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 3,0 százalékkal nagyobb az elõzõ év azonos idõszakában elértnél, felülmúlva az elemzõi várakozásokat - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktõzsde (BÉT) honlapján.

Nagy változást jelentett be a jegybank a hiteleknél

Archívum2023.05.12, 09:26

A hitelpiac hatékony és zökkenõmentes mûködése érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendszeresen felülvizsgálja az adósságfék szabályozás elõírásait. Az idei évi felülvizsgálat eredményeként a jegybank az inflációs folyamatokra és az elmúlt évek bérdinamikájára tekintettel 2023. július 1-jétõl a magasabb jövedelemarányos eladósodottságot engedõ jövedelmi küszöbérték, valamint kisösszegû hitelekre vonatkozó, az adósságfék szabályok alkalmazhatósága alóli kivételszabály küszöbérték megemelésérõl döntött - írja közleményében a jegybank. 

Mégis létezik a Loch Ness-i szörny

Archívum2023.05.12, 08:46

Skócia egyik leghíresebb "lakója" egy mitikus lény, a Loch Ness-i szörny, más néven Nessie. Bár létezését soha nem sikerült bizonyítani, de bizonyos értelemben nagyon is valóságos: a lény hosszú évtizedek óta rengeteg pénzt keres a skót turizmusnak. Olyannyira, hogy a gazdasági hatása összevethetõ egyes törpeállamok teljes GDP-jével is.