Peking
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kína
- téli olimpia
- utazás
- tenisz
- Sanghaj
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Halállal büntethetik Kínában az élelmiszer-hamisítást
A kínai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy keményebb ítéletekkel, akár halálbüntetéssel is sújtsák a bírák azokat, akik figyelmen kívül hagyják az élelmiszer-biztonsági előírásokat - jelentette a BBC. A büntetés súlyosságát attól teszik függővé, hogy halálos kimenetelű-e az okozott mérgezés vagy fertőzés. Az Amnesty International szerint Kínában már most is több elítéltet végeznek ki egy évben, mint a világ többi országában együttvéve.
A rendőrség szerint bizonyított, hogy adót csalt a legismertebb kínai művész
Kezdeti nyomozati eredmények alapján a pekingi rendőrség azt állítja, hogy nagyon összegű adócsalást követett el Aj Vejvej. A kínai művészt április óta tartják fogva ismeretlen helyen. Aj Vejvej a világ legismertebb kínai művésze, ő tervezte többek között a 2008-as pekingi olimpia egyik legfőbb látványosságának számító, Madárfészek stadiont.
Húsvéti ünneplésre készülő keresztényeket tartóztattak le Kínában
Bár több tízmilló kínai keresztény zavartalanul megünnepelhette a húsvétot, Peking egyik teréről buszokkal vittek el a rendőrök többtucatnyi fiatalt, mert nem hivatalos egyházhoz tartoznak.
Puskás Ferencre emlékeztek Pekingben
Puskás Ferenc magyar futball-legendára emlékeztek pénteken a magyar EU-elnökség alkalmából Pekingben egy nagyszabású rendezvényen, ahol levetítették a Puskás Hungary című filmet is.
- címkék:
- Puskás Ferenc
- Peking
- foci
- magyar foci
- Címkefelhő »
Merkel is követeli a letartóztatott kínai művész szabadon engedését
A német kancellár is sürgeti, hogy a kínai hatóságok engedjék szabadon a nemzetközileg ismert kínai avantgárd művészt, Aj Vejvejt. A Spiegel úgy tudja, Angela Merkel diplomáciai úton fordult a kínai vezetőkhöz.
Pornográf képek és bigámia miatt is vádolják a letartóztatott kínai művészt
Egy hongkongi lap szerint a bizonyítékok terhe alatt részben beismerő vallomást tett az egyik legismertebb kínai művész, Aj Vejvej. A másfél hete letartóztatott és ismeretlen helyen fogva tartott férfit adócsalással, bigámiával és pornográf képek terjesztésével vádolják.
Az adóhatóság kérdezgeti az eltűnt kínai művész feleségét
Beidézte a kínai adóhivatal az egyik legismertebb kínai művész, Aj Vejvej feleségét, a hatóságok valószínűleg gazdasági bűncselekményekkel akarják összefüggésbe hozni a művészt. Aj Vejvejt másfél hete tartóztatták le, de családja és rokonai azóta sem tudják, hogy hol van.
Gazdasági bűncselekményekre hivatkozva nyomoznak a legismertebb kínai művész ellen
Egymondatos hírt tett közzé rövid időre a Xinhua kínai állami hírügynökség arról, hogy gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak Aj Vejvej kínai művész ellen. A férfit vasárnap vették őrizetbe, azóta ez az első hír róla, de letartóztatásáról és hollétéről semmit sem közöltek.
Aki beintett Kínának - őrizetben a legismertebb kínai művész
Két napja nincs hír a kínai Aj Vejvejről, akit a pekingi repülőtéren tartóztattak le vasárnap. A pekingi olimpia Madárfészek stadionjának egyik kiötlője soha nem csinált titkot abból, hogy elégedetlen a kínai politikai berendezkedéssel, de apja, a híres forradalmi költő révén eddig nem került bajba lázadó akciói miatt. Még soha nem tűnt el hír nélkül napokra a rendőrségi fogdákban, pedig nem egy alakalommal tett keresztbe a hatóságoknak.
Titkolják a kínai hatóságok, hová tűnt az egyik legismertebb kínai művész
Nem árulják el a kínai hatóságok, hol tartózkodik Ai Weiwei, az egyik legismertebb kortárs kínai művész, akit vasárnap fogtak el a pekingi repülőtéren. A rendőrség átkutatta Ai Weiwei műtermét is, ahonnan dokumentumokat vittek el, és több munkatársát is őrizetbe vették.
- címkék:
- Ai Weiwei
- Peking
- kínai politika
- Címkefelhő »