pártpolitika

címke rss

Veres elismerte, hogy járt Makaón

Itthon2010.02.19, 17:33

A Kínai Kommunista Párt meghívására járt Pekingben, majd Makaón tavaly decemberben - közölte Veres János korábbi pénzügyminiszter péntek délután.  Az utazásról a Blikk számolt be, de Veres a lapnak még kitérő választ adott arra a kérdésre, volt-e Makaón. Veres szerint a makaói út "egy fillér közpénzbe" sem került. Veres eddig kétszer utazott a Miniszterelnöki Hivatal költségén külföldre Dobolyi Alexandra korábbi ep-képviselővel, mióta a nő vezeti a titkárságát.

Kilépett az MSZP-ből az érettségit hazudó ózdi polgármester

Itthon2010.02.15, 10:25

Nemcsak az MSZP-frakcióból, de a pártból is kilépett Benedek Mihály ózdi polgármester, akit az után értek támadások, hogy kiderült, állításával ellentétben nincs érettségije. Benedek bocsánatot kért, amiért félrevezető nyilatkozatot tett korábban.

Jövő hétfőn értékeli kormánya tevékenységét Bajnai

Itthon2010.02.15, 16:48

Bajnai Gordon kormányfő is értékeli az elmúlt egy évet jövő hétfőn, a parlament utolsó ülésén. A Fidesz elnöke és az MDF miniszterelnök-jelöltje már túl van az értékelésen.

Zárt körben rajongják körül Gyurcsányt

Archívum2010.02.15, 07:59

Bár nyilvánosan nem sokat szerepel Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök, a kampányból ő is kiveszi a részét. Hetente akár több zártkörű szocialista fórumon is részt vesz, amelyek teltházzal mennek, és a résztvevők szerint azt bizonyítják, hogy Gyurcsány továbbra is a baloldal egyik legnagyobb formátumú politikusa.

Felfüggesztette a lázadó kerületeket Dávid Ibolya MDF-elnök

Itthon2010.02.12, 14:14

Öt fővárosi kerületi szervezet működését függesztette fel az MDF elnöke, Dávid Ibolya. A lépés oka, hogy csütörtökön a budapesti választmány egyik fele úgy döntött, leváltja a fővárosi vezetőséget. A pártelnök szerint az ülés alapszabály-ellenes volt, ezért az ott született döntések senkire nem kötelezőek.

Szonda Ipsos: Szavazókat veszített a Fidesz a nyugdíjcsatában

Itthon2010.02.12, 09:16

Komoly szavazóvesztése ellenére magabiztosan őrzi vezető pozícióját a Fidesz a 2010-es országgyűlési választások hajrájában - derül ki a Szonda Ipsos pénteken közölt felméréséből. A közvélemény-kutató szerint a Fidesz támogatottsága főleg a nyugdíjasok és az alacsony végzettségűek között esett vissza. Az MSZP hívei nem lettek többen, azonban a Jobbik újra erősödni tudott. A kisebb pártok közül csak az LMP, az MDF és az SZDSZ tudott mérhető eredményt hozni.

Felemás puccsal dobta ki vezetőit az MDF budapesti választmánya

Itthon2010.02.11, 21:45

Szembefordult saját vezetőivel, és menesztette elnökségét az MDF budapesti választmányának egyik fele. A 26 tagú testületből 14 tag gyűlt össze csütörtökön, és visszahívta posztjáról Lévai Zoltán budapesti elnököt. Lévai nem fogadja el a döntést, mert szerinte csak neki lett volna joga ülést összehívni.

Az MDF-nél kapott állást a rendőrökkel dulakodó Lengyel Zoltán

Itthon2010.02.11, 13:26

Az MDF gazdasági igazgatója lett Lengyel Zoltán korábbi fideszes képviselő, aki tavaly novemberben mondott le mandátumáról. Lengyel még 2007-ben verekedett össze rendőrökkel egy közúti ellenőrzésen, emiatt ítélték el jogerősen. Korábban a képviselő kisegítette az MDF frakcióját, belépésével egy ideig elodázták a képviselőcsoport megszűnését.

Nézőpont Intézet: Orbánhoz vándorolnak Gyurcsány szimpatizánsai

Archívum2010.02.10, 23:25

Gyurcsány Ferenc szimpatizánsainak több mint negyede pártolt át Orbán Viktorhoz 2006 óta - áll a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében. A közvélemény-kutatás szerint jelenleg az aktív szavazók fele a Fideszre szavazna, míg az MSZP-t csak 11 százalék választaná.

Poénosnak tartja az Orbán halálára utaló bejegyzését az MSZP-s jelölt

Itthon2010.02.10, 14:40

Orbán Viktor Fidesz-elnök halálára utaló bejegyzést tett közzé a Facebookon Oroszvári Péter MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt. A Fidesz bocsánatkérésre és Oroszvári jelöltségének visszavonására szólította fel az MSZP-t. Oroszvári elismerte, hogy ő írta a bejegyzést, amit humorosnak tart, és nem lát benne kivetnivalót.

Torgyántól az sms-demokratákig - kis pártok a választásokon

Archívum2010.02.09, 21:37

Fidesz, MSZP, Jobbik, MDF - nem csak ezek az unalomig ismert pártok akarnak indulni az áprilisi országgyűlési választásokon, van néhány kisebb és jó pár kifejezetten egzotikus párt, amelyik szeretne bejutni a parlamentbe. Az 1990-es évek végének legendás minisztere, Torgyán József megint próbálkozik, indulna a választáson egy olyan szervezet is, amely a politika mellett kedvezménykártya rendszert üzemeltet, az SMS Demokraták pedig hirdetésben keresnek képviselőjelölteket.

Olajozottan működő szövetségeket rúg fel a Fidesz és a Jobbik

Itthon2010.02.09, 09:40

A Fidesz és a Jobbik elnöke is azt állítja, hogy a két párt nem lép szövetségre a parlamentben, pedig több helyi önkormányzatban gond nélkül tudnak együtt dolgozni. A két párt helyi képviselői szerint egy önkormányzati együttműködés egész más, mint a parlamenti szövetség, sokkal több a praktikus, nem politikai probléma, könnyebb együtt dolgozni akár MSZP-s képviselőkkel is, a vitákat pedig könnyebb a háttérben rendeznil.

Orbán férfiasságát pedzegeti blogjában Gyurcsány

Itthon2010.02.08, 12:20

Gyávának nevezi Orbán Viktort internetes naplójában Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő, amiért a Fidesz-elnök nem akar vitázni az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. Gyurcsány szerint gyáva miniszterelnöke lehet az országnak.

Zöld paneleket és megfelezett várólistákat ígért Orbán

Archívum2010.02.08, 23:56

Rendőröket, munkahelyeket és ingyenes panelfelújítást ígért hétfő esti tévéinterjújában Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki pénteki évértékelőjével ellentétben most több konkrét tervvel is előrukkolt pártja programjából. Arról nem beszélt, hogy terveit milyen pénzből valósítaná meg, és a panelfelújításokkal kapcsolatban közölte: a program attól függ, mit találnak a "kasszában".

Lerázta a Fidesz a vitatkozni akaró Mesterházyt

Archívum2010.02.06, 14:39

Szakmai vitára hívta szombaton a Fidesz szakpolitikusait Mesterházy Attila, a párt azonban visszautasította a kérést. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azért akart vitatkozni, hogy többet megtudjon a Fidesz programjáról, de azt a választ kapta, hogy "hazug, korrupt emberekkel" a fideszesek nem állnak szóba.

Orbánnal egyszerre értékel az MSZP-s Szanyi Tibor is

Itthon2010.02.05, 14:20

Egy újlipótvárosi utcasarkon Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő is értékelő beszédet tart péntek délután - párhuzamosan Orbán Viktor Fidesz-elnökkel. A politikus komoly beszéddel készül, még ha viccnek is szánták az eseményt.

Fejtse meg az Orbán-rejtvényt!

Itthon2010.02.05, 10:47

Mikorra tette az ország gatyába rázását Orbán Viktor? Milyen új mértékegységgel mérte volna a szocialista kormányok munkáját? Kit jelképezett beszédeiben a húsevő rovar, a kútba esett szamár és a vak zongorista? Pénteken tartja újabb évértékelőjét a Fidesz elnöke. Tesztelje le, hogy mennyire értette eddig Orbán mondandóját!

"Készen állunk" - online tudósítás Orbán Viktor országértékelő beszédéről

Itthon2010.02.05, 16:31

Kézzel írta, rajongóitól gyűjtött hozzá tanácsokat, és már előre figyelmeztetett, hogy meztelen táncoslányokról nem fog beszélni. Megfogalmazott nagy általános ígéreteket, ezek megvalósításáról azonban már alig beszélt, bár néhány viccet azért bedobott. Olvassa el tudósításunkat Orbán Viktor 12. évértékelő beszédéről.

Még gondolkodik a Fidesz a képviselői gyászpénzen

Itthon2010.02.03, 12:22

Sem igent, sem nemet nem mond a Fidesz a képviselői gyászpénz bevezetéséről szóló szocialista indítványra. Az ellenzéki párt később, a parlamenti vitában alakítja ki álláspontját arról, járjon-e az elhunyt országgyűlési képviselők hozzátartozóinak hathavi illetmény.

Gyurcsány nem akart a 2006-os számokról beszélni

Itthon2010.02.02, 12:31

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt és Veres János korábbi pénzügyminisztert is meg akarta hallgatni a parlament költségvetési bizottsága, amely fideszes kezdeményezésre arról tárgyal, hogy az államháztartás helyzetéről szóló közzétett adatok valódiak voltak-e. Veres és Gyurcsány nem mentek el a meghallgatásra, utóbbi ezt azzal indokolta, hogy "nem áll módjában a Fidesz kampányát segíteni".

Fecsegő fideszeseknek üzentek Mádi félreállításával

Itthon2010.02.02, 10:42

A Fideszben úgy érzik, túl nagy a tét a kampányban ahhoz, hogy hibázzanak, ezért is állították félre azonnal az ingatlanadóval barátkozó Mádi Lászlót. Az ellenzéki pártban nagy a fegyelem, volt olyan képviselő, akit a vezetés eltiltott egy neki nem tetsző újságírótól. Nem minden elszólást büntetnek azonban meg, a befolyásosabb politikusok megúszhatják a retorziót.

Budapest több mint felét átengedte az SZDSZ-nek az MDF

Itthon2010.02.02, 16:56

Nyilvánosságra hozta budapesti egyéni képviselőjelöltjei listáját az MDF. A 32 választókerületben 17 helyen SZDSZ-es, 14-ben MDF-es indul, egyik helyen pedig konszenzusos jelölt. Budapesten indítják Herényi Károly elnökhelyettest, Kerék-Bárczy Szabolcs pártszóvivőt. Az SZDSZ-ből érkező jelöltek - például Ikvai-Szabó Imre vagy John Emese - a szavazólapon "MDF-SZDSZ" jelöltként fognak szerepelni.

Visszalépésre kéri Hagyót a fővárosi MSZP

Itthon2010.02.01, 15:52

Az MSZP budapesti elnöksége arra kéri a BKV-botrány miatt szorult helyzetbe került Hagyó Miklóst, hogy mondjon le egyéni jelöltségéről, listás helyéről és fővárosi közgyűlési tagságáról is. A Budapest egyik legbefolyásosabb szocialista politikusaként számon tartott, mostanra azonban a párt számára teherré váló Hagyó így egyszerre bukhat el mindent, amit az elmúlt néhány évben felépített. Hagyó gondolkodási időt kapott, egyik párttársa szerint a listás helyről vonakodik lemondani.

Kilép az MDF-ből minden mosonmagyaróvári képviselője

Itthon2010.02.01, 10:55

Kilép az MDF-ből Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, és a város egyik önkormányzati képviselője, mert az MDF szerintük hátat fordított korábbi értékeinek. A helyi testületben így nem marad MDF-es politikus.

Az SZDSZ miatt kiléptek pártjukból hajdú-bihari MDF-esek

Archívum2010.01.31, 16:39

Az MDF-SZDSZ szöveség miatt kilépett több tag az MDF-ből Hajdú-Bihar megyében, két szervezet pedig meg is szűnt. A korábbi megyei elnök még novemberben lemondott posztjáról, mert nem értett egyet Bokros Lajos szerepeltetésével.

Rejtőzködnek a Fidesz női jelöltjei

Itthon2010.02.04, 15:59

Van köztük három nyelven beszélő kutató, hétgyerekes családanya, orvos. Tízen vannak, közös bennük, hogy nincs nagy politikai rutinjuk, mindannyian nők, és a Fidesz jelöltjeként indulnak az áprilisi választáson. Egyikük élete egyik legszebb másfél órájának tartja, amit Orbán Viktorral töltött jelölti meghallgatásakor. Egy másik szerint pedig edződniük kell a politikához, mert a női lélek nehezebben tűri a kampánnyal járó megaláztatásokat.

Tizennyolc SZDSZ-es segít be az MDF-nek Budapesten

Itthon2010.01.29, 17:42

Támogatja az MDF-fel való együttműködést az SZDSZ budapesti választmánya - döntött pénteki ülésén a szabad demokrata testület. A budapesti választási listán az SZDSZ-nek várhatóan 18 jelöltje lesz, de a jelöltek személyéről még nem döntöttek.

Kilép az MDF-ből Mosonmagyaróvár polgármestere

Archívum2010.01.29, 20:25

Kilép az MDF-ből Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, döntésének okairól hétfőn tart sajtótájékoztatót. Szabó Miklós tavaly novemberben mondott le az MDF Győr-Moson-Sopron megyei elnöki posztjáról.  

Nem részletezi a Fidesz, miben tartja bűnösnek Gyurcsányt

Itthon2010.01.28, 14:15

Nem hozza nyilvánosságra Balsai István fideszes képviselő, hogy pontosan mit tartalmaz a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök és Veres János korábbi pénzügyminiszter ellen tett szerdai feljelentése. A képviselő a párt elnökségének döntése után szerdán jelentette fel a korábbi miniszterelnököt és pénzügyminiszterét közérdekű adatok elhallgatása miatt. Balsai szerint a feljelentés szövege nem közérdekű, ő pedig nem celeb, hogy mindenféle anyagokat kiadjon a sajtónak.

Háborogva szorít balhés pesti képviselőinek az MSZP

Itthon2010.01.28, 17:26

Nagy a nyomás az MSZP vezetésén, hogy kezdjen valamit Budapesttel, ahol egymást érték az elmúlt hónapokban a pártot is érintő botrányok. Bár az egyéni jelöltek harmadát lecserélték, a fővárosi vezetőkhöz nem mernek hozzányúlni. Egy vidéki országgyűlési képviselő szerint az egykor erős bástyának számító főváros már elesett, és ezen az egész MSZP rajtaveszthet. A pesti MSZP-sek szerint viszont még megtépázva is túlteljesítik majd a párt országos eredményét.

Nézőpont: Összejöhet a kétharmad a Fidesznek

Itthon2010.01.27, 16:54

A magyar szavazók több mint negyede még meghódításra vár, ők nem tudják, kire szavazzanak - derül ki a Nézőpont Intézet január végi közvélemény-kutatásából, amely szerint ha most lennének a választások, a Fidesz kétharmados többséget szerezne a parlamentben. A bejutásra esélyes még a jócskán leszakadt MSZP, a Jobbik és az MDF is.

Tárki: Csökkenőben az MSZP óriási hátránya

Itthon2010.01.27, 17:38

Továbbra is hatalmas a fölénye a Fidesznek, de valamelyest csökkent az MSZP lemaradása az elmúlt két hónapban - derül ki a Tárki legfrissebb januári felméréséből, amelyet először az [origo] tesz közzé. A kutatók szerint nem világos, hogy mi olvasható ki a számokból, de lehetséges, hogy a választók kezdenek tudatosabbá válni, ahogy közeledik a választás.

Tetszik Demszkynek a Bokrossal felálló MDF

Itthon2010.01.26, 15:15

Vállalható alternatívának nevezte Bokros Lajos MDF-es kormányfőjelölt programját Demszky Gábor budapesti SZDSZ-es főpolgármester. A politikus szerint Bokros listája csökkenti az esélyét, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerez majd a tavaszi választáson.

Nem engedik be a Jobbikot az egykori zsinagógába

Itthon2010.01.22, 12:18

Az egykori esztergomi zsinagógában tartott volna lakossági fórumot péntek este Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A helyi zsidó szervezetek tiltakozására a városi önkormányzat új helyszínt ajánlott a pártnak. Az esztergomi Jobbik honlapja szerint elfogadták a helyszínváltást.

Simonyi nem akarja az MDF-SZDSZ-listát vezetni

Itthon2010.01.21, 19:36

Meglepődve fogadta Simonyi András egykori diplomata, hogy felmerült a neve az MDF és az SZDSZ közös budapesti listájának vezetőjeként. Simonyi közölte, hogy visszautasította az erre vonatkozó megkereséseket. Az egykor rivális MDF-nek és SZDSZ-nek így még keresgélnie kell azt a listavezetőt, aki mindkettőjük számára elfogadható.

Forsense: Az MSZP alig előzi meg a Jobbikot

Itthon2010.01.21, 20:09

Csupán két százalék az előnye az MSZP-nek a Jobbikkal szemben, míg a Fidesz januárban is őrzi jelentős előnyét a biztosan szavazó pártválasztók körében - derül ki a Forsense közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint rajtuk kívül az MDF-nek van még esélye, hogy bejusson a parlamentbe.

Molnár Oszkár állítja: hét pártot utasított vissza

Itthon2010.01.21, 06:52

A botrányos kijelentéseiről elhíresült edelényi polgármester, Molnár Oszkár a Népszavának azt nyilatkozta, hogy hét párt is megkereste, ő mégis biztosan függetlenként indul majd a választásokon. A Fidesz-tag Molnár szerint nincs belháború a helyi Fideszben amiatt, hogy a párt úgy döntött, mást indít helyette a választókörzetben.

Dobott több régi arcot Budapesten az MSZP

Itthon2010.01.21, 23:07

A négy évvel ezelőtti választáshoz képest a budapesti egyéni kerületi jelöltek mintegy egyharmadát lecserélte az MSZP - derült ki azon a csütörtöki rendezvényen, amelyen bemutatták a fővárosi indulókat. Több veteránnak számító politikus helyett is új jelölttel próbálkozik a párt, amely az elmúlt három évben jócskán meggyengült a régen még erős hátországának számító Budapesten.

Nemzetközi civil díjat kap Horn Gyula

Itthon2010.01.21, 22:51

Többek között az egykori szocialista kormányfő, Horn Gyula kapja egy nemzetközi civil szervezet úgynevezett Solidar-díját - értesült az MTI. Az elismerést eddig főleg különböző szervezetek kapták, tavaly például egy iráni buszos szakszervezet. Kérdéses, hogy az évek óta betegeskedő Horn át tudja-e venni személyesen az elismerést.

Szerdán este megpecsételheti az MDF-SZDSZ házasságot

Itthon2010.01.20, 11:19

Belülről szétmálló és arcát vesztő pártot látnak maguk előtt azok az MDF-es politikusok, akik ellenzik, hogy a párt fővárosi szervezetének szerda esti ülésén hangsúlyos szerepet kapjanak az SZDSZ politikusai. Az MDF vezetése múlt héten ismerte el, hogy a két párt együttműködik. Ennek ára az lehet, hogy a fővárosban az MDF színeiben szabad demokraták indulnak. Ennek nem mindenki örül, az esti ülés előtt nagy a feszültség.

Londoni bankhoz ajánlja Veres Jánost a kormányfő

Itthon2010.01.20, 06:38

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Veres János egykori pénzügyminisztert jelöli a kormányfő az EBRD nevű londoni székhelyű bank alelnökének. A Népszabadság értesülése szerint Bajnai Gordon már írásban is jelezte ezt a bank elnökének, aki közölte, hogy örülne egy magyar jelöltnek. Veres korábban már felmerült uniós biztosjelöltként is, üzleti és pénzügyminiszteri múltja miatt ugyanakkor kemény politikai támadások érték.

Kovács László sem akar kisvárdai MSZP-jelölt lenni

Itthon2010.01.19, 09:55

Kovács Lászlót is megkereste az MSZP, hogy legyen egyéni képviselőjelölt Kisvárdán, de nem vállalta - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az eddigi képviselő, Szép Béla visszalépett, helyére három embert is kinéztek, de egyik sem vállalta.

Kitart az elítélt rendőrök kizárása mellett a Fidesz

Itthon2010.01.19, 18:28

Újraírná az MSZP az elítélt rendőrök kötelező kirúgásáról rendelkező törvényt, mivel a rendőrszakszervezetek túl szigorúnak találták azt. A Fidesz által javasolt, de hét MSZP-s által is támogatott tavalyi törvénymódosítás azt mondja ki, hogy minden rendőrt ki kell rúgni, akit a bíróság szolgálati bűncselekményben bűnösnek talál.

Izmozó Fidesszel ijesztgeti olvasóit Gyurcsány

Itthon2010.01.19, 12:15

A Fidesz választási győzelmének lehetséges következményeit latolgatja Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök internetes naplójának hétfői bejegyzésében. Gyurcsány elszámoltathatatlan kormánnyal, pártmédiával és visszahozott sorkatonasággal riogat a blogjában.

Nem töri magát a megtisztulásért a Fidesz és az MSZP

Itthon2010.01.18, 17:34

Bár lenne még idő a kampányfinanszírozás megtisztítására a tavaszi választásokig, a két nagy parlamenti párt már letett arról, hogy idejében elfogadják a kampányra költött pénzek felhasználását a jelenleginél szigorúbban szabályozó civil javaslatot. Az MSZP és a Fidesz sem tesz azért semmit, hogy az új szabályok az idei választásokra életbe lépjenek. A Fidesz egyedül döntene, az MSZP-nek meg nem kell a "politikai cirkusz".

Győzelemről beszélt a Jobbik kampánynyitóján Vona

Itthon2010.01.17, 19:33

Magyarország jövendő miniszterelnökeként szólították színpadra Vona Gábort, a Jobbik elnökét a Jobbik kampánynyitó rendezvényén. Vona kampánynyitó beszédében radikális változtatást ígért, szerinte készen állnak kormányzásra, és a második, harmadik hely nem elég. A rendezvényen az Osztrák Szabadságpárt küldöttsége is jelen volt, a jobbikos képviselőjelöltek a Szent Korona másolata előtt tettek esküt.

Operaénekest indít Lendvai helyett az MSZP Budafokon

Itthon2010.01.14, 00:45

Biztossá vált, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke nem indul egyéni képviselőjelöltként Budafokon. Ezt ő maga jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Helyette Szincsák József, a kerületben ismert építész és operaénekes száll szembe a többi párt jelöltjével.

A választási vérfürdőtől óvja Lendvait és Horváth Csabát az MSZP

Itthon2010.01.14, 16:01

Sokkal többet ér, ha a pártelnök az országot járja, mint ha belefullad saját választókörzetébe, ahol amúgy sincs sok esélye - ezzel magyarázta egy névtelenül nyilatkozó MSZP-s vezető, hogy miért nem indul az országgyűlési választáson egyéniben is Lendvai Ildikó. Horváth Csaba kormánybiztost is más egyéni jelöltre cserélik. Rá a fővárosi kampányban van szükség, és azt sem szeretnék, ha az önkormányzati választás előtt "leamortizálódna".

SZDSZ-es politikusokat fűz az MDF

Itthon2010.01.13, 13:24

Tárgyalásokat folytat több SZDSZ-es politikussal az MDF - közölte Herényi Károly, a párt elnökhelyettese. Herényi tagadta, hogy pártszinten együttműködnének az SZDSZ-szel.

Magyar Nemzet: február 5-én lesz Orbán évértékelője

Itthon2010.01.13, 01:12

A Magyar Nemzet értesülései szerint február 5-én tartja majd Orbán Viktor Fidesz-elnök szokásos évértékelő beszédét. A helyszín egyelőre kérdéses a lap szerint.

Utoljára találkozott Orbán a Fidesz képviselőjelöltjeivel

Itthon2010.01.12, 18:55

Buzdító beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek hétfőn. Ez volt az utolsó alkalom, hogy találkozott a pártelnök a jelöltekkel.

Február elejére hívták országértékelésre Orbánt

Itthon2010.01.12, 12:09

Február első hetére hívta meg Orbán Viktort, a Fidesz elnökét az az egyesület, amelynek rendezvényén Orbán 11 éve minden év elején évértékelő beszédet tart. Az egyesület szeretné, ha idén nemcsak a múltat értékelné, hanem a jövőről is beszélne a politikus. Ez lesz a pártelnök 12. országértékelése.

Mégsem indul egyéniben Lendvai

Itthon2010.01.11, 17:10

A korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem indul el egyéni jelöltként az országgyűlési választáson Lendvai Ildikó pártelnök budafoki körzetében, ahol a korábbi választási években megmérette magát - írja a Népszabadság online kiadása. A lap szerint egy operaénekest indítanak helyette.

Vezető MSZP-sekkel pózolhatnak a párt egyéni jelöltjei

Itthon2010.01.11, 16:12

Az MSZP hamarosan induló plakátkampányában az egyéni jelöltek maguk választhatják ki, hogy hat vezető szocialista politikus közül kinek az arcképét szeretnék a sajátjuk mellett látni. Választhatják például Bajnai Gordon kormányfőt vagy Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt.

Lendvai nem akar "nyuszikampányt"

Itthon2010.01.08, 07:45

Gyűlöletkampány folytatásával vádolja a Fideszt és a Jobbikot Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, aki az MTI-nek azt mondta, hogy a szocialisták válaszolni akarnak minden őket érő vádra. Arról csak ködösen nyilatkozott, hogy milyen választási eredménnyel lenne elégedett.

Bojkottálta az MSZP a benzintendert vizsgáló ülést

Itthon2010.01.08, 14:03

Nem jelentek meg a honvédelmi és rendészeti bizottság pénteki ülésén az MSZP-s tagok, így a benzintender miatt összehívott ülés határozatképtelen volt. A fideszes bizottsági elnök napokon belül újabb ülést akar összehívni, mert ki kell derülnie, kivételezett-e a kormány az OMV-vel a közbeszerzési eljárásban.

Pörzse Sándor a Jobbik jelöltjeként indul a választáson

Itthon2010.01.07, 12:27

Pörzse Sándor televíziós műsorvezetőt indítja I. kerületi jelöltjeként a Jobbik a választásokon - jelentették be csütörtökön. Pörzsével azt az üzenetet akarják közvetíteni, hogy ígéretük szerint elszámoltatják majd a jelenlegi politikai elitet.

Somogyi Zoltán lehet az MDF kampányfőnöke

Itthon2010.01.07, 17:50

A Political Capital tanácsadócég korábbi vezetője, Somogyi Zoltán lehet az MDF kampányfőnöke az MTI értesülései szerint. Somogyi nem tagja a pártnak, de már korábban bejelentette, hogy képviselőjelölt lesz az idei parlamenti választásokon.

Fehér port kapott az ajkai polgármester is

Itthon2010.01.07, 14:55

Az első vizsgálatok szerint ártalmatlan az a fehér por, amelyet Ajka polgármesterének postáztak egy borítékban. Schwartz Béla már a sokadik szocialista politikus, aki ilyen küldeményt kap, legutóbb hétfőn egy balatonfüredi szocialista országgyűlési képviselőnek küldtek fehér port.

Siófokon ülésezik a Fidesz elnöksége

Itthon2010.01.07, 07:07

A Fidesz országos elnöksége kétnapos tanácskozásba kezd csütörtökön Siófokon. A tervek szerint felmérik a magyar gazdaság jelenlegi állapotát, és számba veszik a következő kormány előtt álló kihívásokat.

Bajnainak üzengetve kampányol Mesterházy

Itthon2010.01.06, 16:14

Bajnai Gordon miniszterelnöknek és a kormánynak címzett javaslatokkal kampányol Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Szerdán azt kérte Bajnaitól, hogy folytassák a krízisalapprogramot, majd dicsérte a kormány eddigi tevékenységét.

Januárban indítja plakátkampányát az MSZP

Itthon2010.01.04, 17:05

Az MSZP jelöltjeit bemutató plakátkampány fog indulni január közepén az MTI értesülése szerint. A plakátok arculata egységes lesz: az egyéni jelöltek arcképe és szlogenje fog megjelenni, mellettük Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt képével.

Bajnai a Jobbikot nem engedi belenézni a pénzügyekbe

Itthon2010.01.04, 10:09

A kormány minden pártnak megengedi, hogy belenézzen a pénzügyekbe, kivéve a Jobbikot, amelyet a miniszterelnök nem tart demokratikus politikai erőnek. Ez derült ki abból az interjúból, amelyet az MTI-nek adott Bajnai Gordon kormányfő, aki figyelmeztette a pártokat, hogy csak annyit ígérjenek a közelgő választáson, amennyit be is lehet tartani.

Orbán: 2010 a magyarok éve lehet

Itthon2009.12.30, 18:37

A teljes megújulás szükségesséről beszélt a honlapján közzétett újévi köszöntőjében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán szerint ha az ország a teljes megújulás mellett dönt, akkor 2010 a magyarok éve lesz.

Nyílt levélben kér időpontot Orbán saját emberétől

Itthon2009.12.29, 12:15

Orbán Viktor nyílt levélben kért találkozót pártja egyik legismertebb politikusától, Schmitt Páltól, akivel mint a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével akar beszélni a magyar sport helyzetéről. A Fidesz-elnök szerint a megszorítások sújtják a sportot is, ezért akar találkozni Schmitt-tel.

Év végi összefoglaló - a Jobbik éve

Itthon2009.12.26, 19:55

A 2009-es évben állandósult gazdasági és politikai válság legfőbb nyertese a Jobbik lett. A radikális jobboldali párt sikerrel lovagolta meg az elégedetlenséget, rendet és elszámoltatást követelt, illetve sűrűn emlegette a cigánybűnözést. Az eredmény: a párt majdnem 15 százalékot ért el az EP-választásokon. Népszerűségéhez hozzájárult a Magyar Gárda feloszlatása körüli hercehurca is.

Kormányképes MDF-et akar Bokros

Itthon2009.12.23, 08:01

A Fidesz tagadja a válság tényét és nincs ötlete az állami elosztó rendszer átalakítására, az MSZP pedig az első számú felelőse annak, hogy a válság sebezhető állapotban találta az országot - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje. Bokros kormányképes erővé tenné az MDF-et.

Nem szentírás a nagy fideszes hátraarc

Itthon2009.12.23, 12:30

Bár a Fidesz hevesen támadja az általa átmenetinek nevezett Bajnai-kormányt, nem valószínű, hogy kormányra kerülése után mindent visszacsinálna a Bajnai-kormány idején elfogadott jelentősebb törvények közül. A legtöbb megszorításról a Fidesz vezető politikusai azt mondták, eltörlik azokat, Orbán Viktor Fidesz-elnök tanácsadója szerint ez azonban korántsem biztos. A többi jogszabályt pedig inkább csak átszíneznék.

"Nem fogok százalékot mondani" - interjú Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével

Itthon2009.12.22, 15:54

Nem bánná, ha hibázna a Fidesz, de reménykedik a Bajnai-kormány eredményeiben és az erős kampányban is. Nem akarja megmondani, hogy hány százalékos eredménnyel lenne elégedett a 2010-es választáson, de már annak is örülne, ha az MSZP súlyos népszerűtlenségén enyhíteni tudnának. Visszautasítja, hogy a képviselők direkt úgy írták volna át a költségtérítésükről szóló törvényt, hogy jól járjanak, a Zuschlag-ügyben pedig szerinte utólag könnyű okosnak lenni. Interjú Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

Egyelőre nem kér Vona Bokros vitájából

Itthon2009.12.21, 13:12

Nyilvános vitára hívta Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje Vona Gábort, a Jobbik kormányfőjelöltjét. Bokros azt akarja bebizonyítani Vonának, hogy a Jobbik politikája elárulja és tönkreteszi Magyarországot. Vona azt válaszolta, csak egy kellőképpen erős támogatottságú MDF-fel hajlandó vitázni a kampány során.

Díszpolgári címmel hívja Edelénybe Orbánt Molnár Oszkár

Itthon2009.12.18, 15:18

Edelénybe hívta Orbán Viktor Fidesz-elnököt Molnár Oszkár polgármester, hogy díszpolgári címet adjon át neki. Molnár azután hozakodott elő a kitüntetéssel, hogy kiderült: a Fidesz nem indítja őt egyéni képviselőjelöltként saját körzetében; A Fidesz sajtóirodája már jelezte, Orbán nem megy el a kitüntetésért.

Irodája szerint megfenyegették Molnár Oszkárt

Itthon2009.12.18, 14:06

Kabinetirodája szerint életveszélyes fenyegetést kapott Molnár Oszkár edelényi polgármester. Az iroda szerint éles lőszert küldtek neki egy MSZP-s szórólap társaságában. A fideszes országgyűlési képviselő több botrányos kijelentése került nyilvánosságra ősszel, pártja nem indítja a 2010-es választásokon.

Vona a listavezető, Morvaiból államfőt csinálna a Jobbik

Itthon2009.12.17, 16:54

Kormányfőnek Vona Gábor pártelnököt, köztársasági elnöknek pedig Morvai Krisztina EP-képviselőt jelöli a Jobbik. Vona szerint a választások tétje a nemzeti önrendelkezés, Morvai pedig új államról beszélt, amelynek szerinte vissza kell szereznie az elherdált nemzeti vagyont.

Kikapcsolták a gázt az MDF székházában

Itthon2009.12.16, 12:42

Kikapcsolták a gázt az MDF Szilágyi Erzsébet fasori székházában - írja a Magyar Nemzet. Dávid Ibolya szerint adminisztrációs hiba miatt nem rendezték a számlát, de ezt azóta pótolták, és kérték a szolgáltatás visszakapcsolását.

Csak a kirakatba rakott pár nőt a Fidesz és az MSZP

Itthon2009.12.15, 23:02

Alig vannak nők a Fidesz és az MSZP képviselő-jelöltjei között. A szocialisták még saját alapszabályukra is fittyet hánynak, a Fidesz frakcióvezetője szerint pedig nem való nőknek a kampány. Nem különösebben jó a nők helyzete Magyarországon egy nemzetközi felmérés szerint sem, a politikában pedig kifejezetten nehezen találnak maguknak helyet. Az MSZP-s nők fellázadtak, de a pártprogramba így sem kerültek be, a fideszesek csendben tűrnek.

Orbán szerint fel kell szabadítani Magyarországot

Itthon2009.12.14, 19:21

Haszonleső MSZP, settenkedő MDF, erőszakos Jobbik, főhajtó SZDSZ - ilyen jelzőkkel állt elő a Fidesz hétfői választmányi ülése előtt mondott beszédében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint Magyarország arra vár, hogy felszabadítsák, és butaság azt hinni, hogy az MSZP útja az egyetlen. Orbán 1 millió munkahelyet és teljes megújulást hirdetett, miközben azt ígérte, hogy a Fidesz az emberek felé fordul majd.

Focizósat játszott Bajnai és Mesterházy

Itthon2009.12.14, 13:52

A miniszterelnöki irodában fejelgetett egy focilabdával Bajnai Gordon kormányfő és Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A fejelgetéssel Bajnai szombati beszédét idézték, más mondanivalójuk egyelőre nem volt.

Utoljára ül össze idén a parlament

Itthon2009.12.14, 09:31

2009-ben utoljára ülésezik az Országgyűlés hétfőn és kedden. A parlament többek között dönt majd az új Polgári törvénykönyv végrehajtásáról, és a banki ügyfelek biztonságát célzó törvényről, a titoktörvényről és a korrupcióellenes törvényről is. Esküt tesz majd az igazságügyi miniszter.

Hétfőn dönt a Fidesz a jelöltlistáról

Itthon2009.12.14, 07:55

Hétfőn összeáll a Fidesz végleges 2010-es választási listája a párt országos választmányi ülésén. Az ülésen Orbán Viktor pártelnök is beszédet mond.

Acsarkodva követel új kiegyezést az MSZP

Itthon2009.12.13, 08:54

A gazdasági válságot legyőzöttnek tekinti, konkrét ígéretekbe azonban alig megy bele az MSZP választási programja, amelyet a párt szombati kongresszusán fogadtak el. A program már címében is kiegyezést és együttműködést sürget a többi párttal, ennek ellenére több helyen is ócsárolja a jobboldalt. Bár Lendvai Ildikó pártelnök egy nappal korábban női programelemeket is ígért, ez teljesen kimaradt a dokumentumból.

Gyertyafújással indul neki a választásnak az MSZP

Itthon2009.12.12, 09:22

Meglepetéseket is rejtő, de a párt által hangoztatott fiatalítást nem igazán tükröző választási listáról és veszett helyzetben zászlót bontó miniszterelnök-jelöltről mondja ki a végső szót szombaton az MSZP kongresszusa. A párt, amely az előrejelzések szerint biztos választási vereség felé halad, születésnapi ünnepléssel pecsételi meg kampányának kezdetét, amelyen választási programot is megpróbál az asztalra tenni.

Bokros Lajos lett az MDF miniszterelnök-jelöltje

Itthon2009.12.12, 16:45

A várakozásnak megfelelően Bokros Lajos lett az MDF hivatalos miniszterelnök-jelöltje, a volt pénzügyminisztert nagy többséggel választotta meg a párt választmánya. Az MDF Orbán Viktor kihívójának szánja a 2010-es országgyűlési választásokon.

Mesterházy: Nem elég a legkisebb rossznak lenni

Itthon2009.12.12, 22:08

Intenzív és őszinte kampányt ígért miniszterelnök-jelöltté választása után Mesterházy Attila az MSZP szombati kongresszusán. Orbán Viktorra és a Fideszre csak elvétve utalt, de kijelentette, hogy nem nagy vezérekre van szüksége az országnak. A választási kampányban mondott hazugságait beismerő Gyurcsány Ferencet azért dicsérte, mert szerinte a nemzet érdekeit tartotta szem előtt.

90 százalékot kapott Mesterházy

Itthon2009.12.12, 15:50

Mesterházy Attila lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje hivatalosan is, miután a párt szombati kongresszusán a küldöttek 90 százaléka rá szavazott. A párt országos választási listáját is elfogadták a küldöttek, bár itt csak 70 százalék volt a támogatottság aránya.

Élő közvetítés az MSZP kongresszusáról

Itthon2009.12.12, 13:08

Az MSZP szombati kongresszusán várhatóan beszédet mond Lendvai Ildikó pártelnök, Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje és Bajnai Gordon kormányfő. A beszédeket élőben nézheti az [origo]-n.

Több női jelölt visszalépett az MSZP-listáról

Itthon2009.12.12, 17:50

Több MSZP-s jelölt visszalép a párt listájáról, amelyet a 2010-es országgyűlési választásokra készítettek. Amiatt kényszerülnek erre, mert nem teljesült a jelöltállításkor az a szabály, miszerint legalább minden ötödik képviselőjelöltnek nőnek kell lennie. Az MSZP országos választási bizottságának kell majd póttagokkal feltölteni a megüresedett helyeket.

Bajnai: A csontvázak a múzeumban vannak

Itthon2009.12.12, 18:43

Bajnai Gordon miniszterelnök vicceket idézett, majd a válságkezelés fájdalmáról beszélt az MSZP szombati konresszusán. Beszélt borostás alkoholistáról, múzeumokban porosodó csontvázakról, Mesterházy Attila megerősített MSZP-s miniszterelnök-jelölt cipőjéről.

Ugyanazt a paklit osztotta újra az MSZP

Itthon2009.12.11, 15:27

Lendvai Ildikó pártelnök a fiatalítás bizonyítékaként mutatta be az MSZP választási listáját. Az előkelő helyeken azonban a párt jól ismert, jelenlegi és korábbi vezető vannak többségben. Az új arcok sem teljesen újak, a lista első 20 helyén szereplő fiatalok már most is képviselők, esetleg fontos posztot töltenek be a pártban vagy a kormányban. A lista legnagyobb nyertese Botka László szegedi polgármester, aki 38 helyett javított.

A Fidesz kifizeti munkatársainak a H1N1-oltást

Itthon2009.12.10, 18:48

A Fidesz-frakció kifizeti munkatársainak a H1N1 elleni vakcina árát - közölte az ellenzéki párt. Ezzel vágott vissza az MSZP-nek, amely szerint a Fidesz szándékosan zavart kelt az újinfluenza elleni oltás körül.

Feloszlatták a gödöllői MDF-szervezetet

Itthon2009.12.08, 22:46

Feloszlatta gödöllői szervezetét az MDF Országos Választmányának Elnöksége, erről a helyi tagokat levélben tájékoztatták. A döntést azzal indokolták, hogy az európai parlamenti választásokból nem vette ki eléggé a részét a helyi szervezet. A gödöllői MDF-elnök szerint a döntés igazságtalan és szabálytalan.

BRFK: Éles lőszert küldtek Szijjártónak

Itthon2009.12.08, 15:31

Éles lőszer és halálos fenyegetést tartalmazó levél volt abban a Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselőnek címzett borítékban, amelyet kedden a politikusnak küldtek. Az ügyben a rendőrség lőszerrel való visszaélés miatt indított eljárást.

Molnár Oszkár fecsegése bőszítette fel a Fideszt

Itthon2009.12.07, 17:43

Vonakodva határolódott el a Fidesz a gyereküknek ártó cigány anyákról és a zsidó nagytőkéről beszélő Molnár Oszkár edelényi polgármestertől, de végül valószínűleg mégsem lesz a párt képviselőjelöltje. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint a párt tart tőle, hogy Molnár függetlenként indul, és a szocialistáknak vagy a Jobbiknak juttatja a választókörzetet. Molnár azzal esett ki végleg a pártvezetés kegyeiből, hogy vitatta a Fidesz évek óta hirdetett irányvonalának helyességét.

Próbára bocsátották az álszavazó SZDSZ-eseket

Itthon2009.12.07, 12:55

Nem jogerős ítéletet hozott hétfőn a bíróság a 2007 márciusi SZDSZ-tisztújítás álszavazó képviselőinek ügyében, akik meghamisították a regisztrációs ívet, és hiányzó képviselők nevében szavaztak. Egyiküket felmentették, hét másikat pedig próbára bocsátottak.

"Nem szűnt meg az MSZP" - elindult a szocialisták utcai kampánya

Itthon2009.12.06, 14:14

Se az érdeklődők, se az ellenzők nem szedték szét a standot. Főleg olyanok álltak szóba az MSZP utcai kampányának aktivistáival, akik szerint "a régi rendszer volt az igazi" vagy amúgy is az MSZP-re szavaztak volna. A párt aktivistái sem az esetleges győzelemről beszéltek, hanem szabadkoztak, hogy újra megpróbálják megtalálni a hangot az emberekkel.

A Jobbik londoni terjeszkedése miatt aggódik a Times

Nagyvilág2009.12.05, 15:16

Cikket közölt szombaton a brit Times című lap arról, hogy londoni szervezetet alapít a Jobbik, amelynek vasárnap lesz a bemutatkozó előadása. A cikk szerint a Jobbik megjelenése félelmet kelt Londonban azok körében, akik a brit szélsőjobb előretörésétől tartanak.

Kovács mögé fért csak be Gyurcsány az MSZP-listán

Itthon2009.12.05, 18:54

Szombaton döntött az MSZP választmánya a szocialista párt országos listájáról, az eredményt sajtótájékoztatón ismertette délután a párt vezetése. Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök negyedik helyen, Kovács László volt uniós biztos mögött szerepel a listán.