pártpolitika

címke rss

Irakról tárgyalt Budapesten a brit védelmi miniszter

Irak2003.04.29, 13:53

Az iraki újjáépítésről és a két ország közötti kapcsolatokról tárgyalt kedd délelőtt Geoffrey Hoon brit védelmi és Kovács László magyar külügyminiszter Budapesten. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a két politikus kitért az iraki magyar szerepvállalással kapcsolatos hétfői elutasító parlamenti szavazásra. Kovács László csalódását fejezte ki emiatt, Hoon pedig csak annyit jegyzett meg, hogy a brit kormány tiszteletben tartja a magyar parlament döntését.

Százezer munkavállaló jöhet a csatlakozás után

Gazdaság2003.04.29, 11:48

A becslések szerint Magyarországról 70-120 ezren keresnek majd munkát az Európai Unió tagállamaiban, míg az uniós országokból 60-100 ezer munkavállaló érkezése feltételezhető - mondta Ladó Mária, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője a parlament foglalkoztatási bizottsága európai integrációs albizottságának keddi ülésén.

A kormány kiállt a drogtüntetés mellett

Itthon2003.04.28, 18:51

Az MDF szerint óvatosságra int a kormány drogpolitikája. Ezt Herényi Károly, a párt frakcióvezetője jelentette ki hétfőn a parlamentben. Herényi a május 4-re tervezett, a marihuánafogyasztás tiltása elleni demonstráció kapcsán kijelentette: a kormányoldal legalizálta a drogok népszerűsítését. Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint viszont a kormány drogpolitikája szakmailag megalapozott. Hozzátette: a népszerűsítést továbbra is tiltják a törvények. Mind Bárándy, mind Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kiállt a hétvégi tüntetés mellett.

A Fidesztől függ az iraki bevetés

Itthon2003.04.28, 11:20

Várhatóan ma döntenek a parlamenti pártok frakciói arról, hogy részt vesz-e Magyarország az iraki békefenntartásban. Így elképzelhető, hogy az Országgyűlés már ezen a héten szavaz a kérdésről. A téma a honvédelmi és a külügyi bizottság napirendjén is szerepel. A kormány amerikai kérésre 300 katonát tervez Irakba küldeni. A rendkívüli szavazáshoz a képviselők négyötödének, a katonák kiküldéséhez pedig kétharmadának támogatása kell, ezért a kormánynak a Fideszre is szüksége van.

Elitkatonák mennének Irakba

Itthon2003.04.28, 07:12

A Magyar Honvédség speciálisan kiképzett harcosai mennek Irakba, ha a parlament egyetért a magyar békefenntartók kiküldésével - értesült honvédségi forrásokból a Magyar Hírlap. A honvédség legfelkészültebb katonáinak a szolnoki könnyű-vegyes ezrednél szolgálók számítanak, közülük százötvenen jelenleg Boszniában teljesítenek szolgálatot.

Választások: Kisbudmér képtelen dönteni

Itthon2003.04.28, 08:02

Vasárnap az ország több településén polgármester választásokat tartottak. A legnagyobb érintett közülük Csurgó volt, ahol a függetlenként induló, de a parlamenti ellenzék által támogatott jelölt győzött. Különleges helyzet alakult ki Kisbudméren: ahogy októberben, úgy most is ugyanannyi szavazatot kapott a két jelölt. Zsámbékon két szavazattal győzött a jobboldali jelölt a szocialistával szemben. A 137 lakosú Bokor polgármestere Dömsödi Gábor televíziós műsorvezető lett.

Hetekig húzódik a döntés az iraki misszióról

Itthon2003.04.28, 18:08

Az ellenzéki képviselők ellenkezése miatt a parlament nem tűzte napirendjére az iraki békemisszióról szóló döntést. Az Országgyűlés azt sem fogadta el, hogy sürgősséggel tárgyalják meg az iraki szerepvállalás ügyét, és így akár hetekig is eltarthat, míg döntés születik. A Fidesz a háború hivatalos lezárásához, illetve a javaslat szövegében végrehajtott bizonyos változatásokhoz, az MDF pedig nemzetközi szervezettől érkezett felkéréshez köti a magyar katonák Irakba küldését. A kormányerők ugyanakkor egyértelműen kiállnak a küldetés mellett.

A Fidesz Schmitt Pált védi

Itthon2003.04.24, 16:51

Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a szocialisták el akarják lehetetleníteni azokat az értelmiségieket, akik az ellenzéki pártban szeretnének tevékenykedni. Az MSZP korábban bírálta Schmitt Pált, mert amellett, hogy megtartja MOB-os tisztségét, a Fidesz alelnöki posztjáért is elindul májusban.

Az ENSZ helyett egy állam vizsgálhatná az iraki tömegpusztító fegyvereket

Irak2003.04.24, 11:56

Lehet, hogy nem az ENSZ-t fogják megbízni az iraki tömegpusztító fegyverek felkutatásával, hanem egy olyan országot, amely nem tagja az Irak ellen fellépő koalíciónak - nyilatkozta a brit védelmi miniszter. Közben a brit kormánypárt háborúellenes része vizsgálatot követel, hogy a kabinet nem vezette-e félre a parlamentet és a törvényhozást az iraki tömegpusztító fegyverek ügyében.  

A pártok nem akarják a jövő nemzedék biztosát

Itthon2003.04.23, 17:58

Közel két éve fekszik a parlament előtt az a tervezet, amely a jövő nemzedék érdekeit védő országgyűlési biztos kinevezéséről szól. A javaslat szerint az új ombudsman az elhibázott politikai és környezetvédelmi döntésektől védené a jövő generációit. A világon jelenleg sehol nincs olyan széles jogkörrel rendelkező, a még meg sem született nemzedékek érdekeit képviselő intézmény, mint amilyen az új ombudsman hivatala lenne. Jelentős és világviszonylatban is előremutató tervezetről van tehát szó, amit azonban sem a nagy pártok, sem a jelenlegi országgyűlési biztosok nem támogatnak.

Deutsch: Legyen népszavazás az olimpiáról!

Itthon2003.04.23, 16:36

A Fidesz támogatja, hogy a 2012-es olimpia rendezése ügyében a végső szót ősszel egy országos népszavazás keretében mondják ki - mondta Deutsch Tamás, volt sportminiszter. Az MSZP szóvivője szerint Deutsch válaszút elé állította a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Schmitt Pált, aki a Fidesz alelnökjelöltje is.

Schmitt MOB-os posztját alelnökként is megtartja

Itthon2003.04.22, 11:34

Keddtől hivatalosan is Schmitt Pál és Pokorni Zoltán az átalakuló Fidesz két alelnökjelöltje. Schmitt egyelőre még nem tagja a pártnak, de május elején belép a Fideszbe. Orbán Viktor volt kormányfő, a párt elnökjelöltje kérte fel múlt héten Schmittet és Pokornit, induljanak az alelnökjelölti posztért a májusi kongresszuson.

A paksi erőmű kártérítést kér az üzemzavar miatt

Itthon2003.04.22, 17:58

A paksi erőmű kártérítést kér a fűtőelemek tisztítását végző francia cégtől. Eközben Szili Katalin, a parlament elnöke telefonon azt kérte az erőmű vezetőjétől, hogy az üzemzavar kivizsgálásába vonják be a civil szervezeteket is.

Schmitt elfogadja az alelnökjelöltséget

Itthon2003.04.21, 19:51

Schmitt Pál, az ellenzék által támogatott volt főpolgármester-jelölt várhatóan kedden jelenti be, hogy elfogadja a Fidesz alelnökjelöltségét - értesült az MTI a párt vezetéséhez közelálló forrásból. A Fidesz tisztújító kongresszusa május 17-én lesz.

Irak: új olajminisztert keresnek

Irak2003.04.20, 21:22

Az észak-iraki kurd helyi parlament vasárnap úgy határozott, hogy megszünteti a március 19. óta érvényben lévő rendkívüli állapotot. Az iraki olajipar vezetői új olajipari miniszter választásáról kezdtek egyeztetést.

Szonda: Az MSZP tartja előnyét a Fidesz előtt

Itthon2003.04.19, 09:20

Az utóbbi hónapokban nem történt lényeges változás a pártok támogatottságában: az MSZP tartja közel 10 százalékos előnyét a Fidesz előtt - derül ki a Szonda Ipsos április felméréséből. A kis pártok közül egyedül az SZDSZ-nek lenne most esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe.

Másodpercekkel maradt le Kósa az EU-döntésről

Itthon2003.04.18, 13:28

A parlament tévéstúdiójában rögzített, a plenáris ülésről készült videofelvétel igazolja Kósa Lajos fideszes képviselő állítását, hogy pár másodperccel maradt le az EU-csatlakozási szerződés aláírásáról szóló határozat szavazásáról. A politikust a Debreceni Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták bírálták szerdán, amiért nem szavazott.

Kósa mégsem szavazott az EU-ra

Itthon2003.04.17, 18:04

Kósa Lajos fideszes képviselő - az Országgyűlés Hivatala szerint - nem vett részt azon a keddi szavazáson, amellyel a parlament felhatalmazta a kormányt az európai uniós csatlakozási szerződés aláírására. Kósa szerdán azt állította, hogy igennel szavazott. Csütörtökön azt közölte, hogy kézfelemeléssel jelezte szavazási szándékát, ám ezt a házelnök nem vette figyelembe.

Felkérték Pokornit és Schmittet alelnöknek

Itthon2003.04.16, 12:05

Orbán Viktor, a Fidesz elnökjelöltje athéni elutazása előtt hivatalosan is felkérte Pokorni Zoltánt és Schmitt Pált az alelnökjelöltség elfogadására. Pokorni igent mondott a felkérésre, Schmitt Pál a húsvéti ünnepek utánra ígérte válaszát.

Gyenes Géza: Tragikus lesz a kórháztörvény

Vendégszoba2003.04.15, 20:24

A Magyar Orvosi Kamara főtitkára november 13-án volt a Társalgó vendége, elsősorban abból az apropóból, hogy a parlament előtt van a sokat vitatott kórháztörvény, melyet az orvosi kamara sem támogat. Gyenes Gézát erről a törvényről és a kamara szerepéről is faggatták olvasóink.

Kétszer is leszavazták Polt Pétert

Itthon2003.04.15, 09:31

A parlament hétfői ülésén kétszer is leszavazták Polt Péter legfőbb ügyészt. Először a szocialista Tóth Károlynak, majd az SZDSZ-es Gusztos Péternek adott válaszát nem fogadta el a többség. Gusztos a köztévé gazdálkodása miatt két éve folyó nyomozásról érdeklődött, Tóth pedig azt kérdezte, hogy miért nem jár el megfelelően az Orbán-komány vezető tisztségviselői ügyeiben.

Új választási szabályokat sürget az OVB

Itthon2003.04.15, 17:50

Megszűnhet a kapánycsend, eltűnhetnek a kopogtatócédulák, levélben is lehetne szavazni - sok más mellett ezek a javaslatok szerepelnek az Országos Választási Bizottság (OVB) vitaanyagában, amelyet szakértők részvételével vitattak meg az illetékes parlamenti bizottságok.

Megszavazták a családon belüli erőszakról szóló javaslatot

Itthon2003.04.14, 20:24

Hétfőn a parlament megszavazta a családon belüli erőszakkal kapcsolatos határozati javaslatot. Ennek értelmében az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy alkossa meg azokat az egységes szabályokat, amelyeket a hatóságok kötelesek lennének alkalmazni akkor, ha családon belüli erőszak történik, vagy felmerül annak gyanúja.

A kormány eladná a kórházakat

Itthon2003.04.11, 11:37

A kórháztörvényként emlegetett kormány-előterjesztés indulatos vitákhoz vezetett a parlamentben. Az MDF népszavazás kezdeményezését fontolgatja, a Fidesz a nemzeti vagyon elherdálásáról és a korrupció melegágyáról beszél. Több szakmai szervezet is tiltakozik. A kormány szerint azonban csak a magántőke mentheti meg az egészségügyet. Másfél éve még a baloldal tiltakozott az ágazat részleges privatizációja ellen.

Pótköltségvetésre lehet szükség Németországban

Gazdaság2003.04.11, 14:13

A német parlament mindkét háza megszavazta pénteken az adóemeléseket, amelyekkel a kormány csökkenteni akarja az államháztartási hiányt, de a törvényhozók engedélyezte emelések jóval elmaradnak attól, amit a kormány kért. Hans Eichel pénzügyminiszter a szavazás után közölte: ha minden változatlan marad, idén sem csökkenhet a GDP-arányos hiány az unió által elvárt 3 százalék alá, ezért pótköltségvetésre lehet szükség.

Nem egyeztet az MSZP a kórháztörvényről

Itthon2003.04.10, 17:53

Az MSZP-frakció egészségügyi munkacsoportja nem kíván részt venni a Fidesz által a kórháztörvény ügyében kezdeményezett négypárti egyeztetésen. Meggyőződésük szerint ugyanis a törvényjavaslat vitájának színhelye a parlament és az illetékes szakbizottságok.

Schmitt, Mikola és Pálinkás is belép a Fideszbe

Itthon2003.04.08, 20:47

Több jobboldali személyiség is bejelentette egy a Fidesz átalakításával foglalkozó rendezvényen, hogy belép a pártba. Schmitt Pál volt főpolgámester-jelölt mellett két egykori miniszter, Pálinkás József és Mikola István is csatlakozik a néppárttá alakuló Fideszhez.

110 milliót kapnak a kisebbségi önkormányzatok

Itthon2003.04.08, 17:20

Egyhangúlag elfogadta a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek ez évi támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot - módosított formájában - a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága keddi ülésén.

Szegénykórházaktól tart a Fidesz

Itthon2003.04.08, 14:17

Megkezdődött a kórháztörvény általános vitája a parlamentben: az MSZP szerint a tervezet biztosítja az egészségügyi ellátás megfelelő színvonalát és garantálja az ágazati célvagyon felhasználását, ezzel szemben a Fidesz az előterjesztés visszavonását kéri a kormánytól. Az ellenzék szerint a javaslat a kórházprivatizációt készíti elő, míg a kormány szerint szó sincs erről.

Megnevezte delegáltjait az MSZP az APEH-bizottságba

Itthon2003.04.07, 16:36

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja Szabó Zoltánt, Wiener Györgyöt és Török Zsoltot delegálja az APEH adatmentési ügyét vizsgáló parlamenti bizottságba. A testület felállításáról egy hete döntött az Országgyűlés.

Schmitt Pál lesz a Fidesz alelnöke

Itthon2003.04.05, 13:39

Eldőlt, hogy Pokorni Zoltán mellett Schmitt Pált jelölik a Fidesz alelnökének a párt májusi kongresszusán - írja szombati számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy olyan jelöltet kerestek a posztra, aki nem pártpolitikusként ismert.

Postabank-ügy: újabb gyanúsítás és vizsgálóbizottság

Itthon2003.04.01, 14:48

Az ügyészség utasította a Princz Gábor ügyében nyomozó rendőröket, hogy nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel is gyanúsítsák meg a volt Postabank-vezért. Az ügyészségi bejelentés előtt a parlament döntött a Postabank-ügyet vizsgáló bizottság felállításáról. Nehéz-Posony István, Princz Gábor ügyvédje úgy véli, az ügyészség a vizsgálóbizottságra válaszolt a gyanúsítással.

Jövő héttől vizsgálódhat az APEH-bizottság

Itthon2003.04.01, 13:07

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az APEH-nél végzett, tavaly nyári adatmentés körülményeit vizsgáló bizottság létrehozását. A testület tagjaira csütörtökig tesznek javaslatot a frakciók, akiket a parlament jövő hétfőn választ meg. A vizsgálóbizottság nyolcfős lesz, a testület elnöke az MDF-es Font Sándor lehet. A testület a jövő hét második felében kezdhet el vizsgálódni az adatmásolások ügyében.

Ma adják át az EU-nak a Nemzeti Fejlesztési Tervet

Itthon2003.03.31, 14:30

A kormány hétfőn hivatalosan is átadja a Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) az Európai Uniónak - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök napirend előtt a parlamentben. Az ellenzék kifogásolta, hogy az NFT nem került a parlament elé, csupán egyes bizottságok foglalkoztak vele.

Bírósági perekről vitáztak a parlamentben

Itthon2003.03.31, 15:57

Deutsch Tamás fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában az MSZP által - szerinte sorozatos - törvénysértésekre hívta fel a figyelmet. Arra kérte a kormány tagjait, hogy ha nem tartják is be ígéretüket, miszerint a jog és az erkölcs szabályai közül a szigorúbban választják, legalább a törvényt tartsák be. Kovács László, az MSZP elnöke visszautasította Deutsch vádjait, és közölte: ők nem a bíróságon kívánják rendezni a vitáikat, hanem a parlamentben.

Medgyessy újabb szövetséget ajánl az MSZP-nek

Itthon2003.03.30, 18:33

A 2004-es európai parlamenti és a 2006-os országgyűlési választások megnyerése érdekében újabb szövetséget ajánlott a miniszterelnök az MSZP-nek a párt hétvégi kongresszusán. A kongresszus résztvevői vasárnap elfogadták az MSZP átalakítását szolgáló programot. Az értekezleten együttműködési megállapodást írt alá a párt és a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták szervezete.

Hároméves keretbüdzsét készít a pénzügyi tárca

Gazdaság2003.03.28, 08:45

A Pénzügyminisztérium hároméves keretköltségvetés készítését kezdte meg, amelyet a jövő évi büdzsé részeként terjesztenek be a parlament elé - értesült a Magyar Hírlap. A keretköltségvetésben 2006-ig előre rögzítenék a főbb kiadási tételeket, amit utólag az éves költségvetési törvényekben aktualizálnának.

Blair: A csapatok 100 km-re Bagdadtól

Irak2003.03.24, 18:09

A szövetségesek 60 mérföldre - mintegy száz kilométerre - vannak Bagdadtól - mondta hétfői parlamenti nyilatkozatában a brit kormányfő.

Parlamenti kritika a kormány luxusautói miatt

Itthon2003.03.24, 17:02

Répássy Róbert fideszes képviselő hétfői interpellációjában kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a takarékosságra tett ígéretét megszegi. Példaként említette a MeH létszámának másfélszeresére növelését, és a 400 luxusautóra kiírt közbeszerzési pályázatot.

Fidesz: Magyarország lépjen ki a háborús koalícióból!

Itthon2003.03.24, 17:28

Magyarország nincs közvetlen veszélyben az iraki háború miatt, és a kormány minden óvintézkedést megtesz ezért - mondta a belügyminiszter a parlamentben a napirend előtti vitában. A fideszes vezérszónok a háborús koalícióból való kilépésre szólította fel a kormányt.

Szemmel tartják a magyarországi arabokat

Irak2003.03.21, 18:38

Magyarországon nincs terrorfenyegetettség az iraki háború miatt. Ennek ellenére az utóbbi időszakban szemmel tartják az országban élő arabokat - mondta Tóth András, polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt.

Törökország: Kurdok és dollárok

Irak2003.03.21, 06:51

Törökország az elmúlt évtizedben folyamatosan nagy szerepet játszott az iraki vita alakulásában, és az ország jelentősége különösen meghatározóvá vált az elmúlt hónapokban. Törökország miatt összevesztek a NATO-tagállamok, majd miután 16 milliárd dollárt kialkudtak az amerikaiaktól az északi front megnyitásának lehetőségéért, majd a kormánypárti parlament leszavazta az egyezséget. Pedig a török hadsereg az elmúlt években többször is támadta Irakot.

Dánia is küld katonákat Irakba

Irak2003.03.21, 21:14

A dán parlament jóváhagyta pénteken a kormánynak azt a javaslatát, hogy az ország katonailag is támogassa az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Irak elleni háborúját.

Medián: Hat százalékkal nőtt az MSZP előnye

Itthon2003.03.20, 19:05

A biztos szavazók körében 25 százalékkal népszerűbb az MSZP, mint a Fidesz a Medián felmérése szerint. Február óta hat százalékkal nőtt a nagyobbik kormánypárt támogatottsága a Fideszhez képest. Ha most rendeznék az országgyűlési választásokat, sem az SZDSZ, sem az MDF nem kerülne be a parlamentbe. A legnépszerűbb politikus változatlanul Dávid Ibolya.

Közéleti csatornát indítana az MTV

Tévé2003.03.20, 09:42

A Magyar Televízió munkatársai egy közéleti csatorna indítását fontolgatják, amely teljes terjedelmében számolhatna be a parlament plenáris, valamint a lényegesebb bizottsági üléseiről, továbbá a pártok és civil szervezetek rendezvényeiről - ám az ötlet megvalósítását egyebek mellett a forráshiány hátráltatja.

Idióta bűnözőnek nevezték Busht az iraki parlamentben

Irak2003.03.20, 16:57

Az iraki képviselők ülésükön átkokat szórtak az amerikai elnökre, miközben hűséget esküdtek Szaddám Huszeinnek. Egy képviselő azt mondta: "az egész világnak joga van azt mondani a kis Bushnak, hogy tűnj el, te idióta bűnöző".

Bahrein Forma-1-es pályát épít

Gphírek2003.03.19, 11:57

A bahreini parlament megszavazta a Forma-1-es pálya építéséhez szükséges 200 millió dolláros támogatást, s ha a munkálatok idejében befejeződnek, akkor még lehet remény arra, hogy az itteni futam bekerüljön már a jövő évi versenynaptárba is.

László Csaba: Reális az inflációs cél

Gazdaság2003.03.19, 15:58

A jelenlegi dezinflációs környezetben jó esély van arra, hogy megvalósuljon az MNB és a Pénzügyminisztérium közös inflációs célkitűzése; az év végére tartható a 4,5 százalékos infláció, plusz-mínusz 1 százalékpontos eltéréssel - mondta László Csaba pénzügyminiszter a parlament költségvetési bizottságának szerdai ülésén.

Vizsgálat a titkos Kehi-jelentés miatt

Itthon2003.03.18, 09:27

Hétfőn a Budai Hengermalom ügyével kapcsolatban hűtlen kezeléssel gyanúsították meg az ügyészségi nyomozók Princz Gábort, a Postabank volt vezetőjét. Az ORFK már korábban visszaéléssel gyanúsította egy másik eljárásban a Postabank volt elnök-vezérigazgatóját. Jelenleg három, különböző eljárás folyik a Postabank-üggyel kapcsolatban, ebből kettő Princzhez kötődik, a harmadik pedig Keller László feljelentése nyomán indult pénteket. A legfőbb ügyész helyettese a parlamentben közölte, hogy vizsgálatot indítanak, mert a titkos Kehi-jelentést a rendőrök megmutatták Princznek.

A kormány az ENSZ nélkül engedte át a légteret

Itthon2003.03.17, 14:47

A kormány vasárnapi döntése értelmében használhatják Magyarország légterét az Irakba tartó amerikai és brit harci gépek. A kormány egy 1998-as, az Irakkal szembeni ENSZ-döntések segítését célzó országgyűlési határozatra hivatkozva nem kérte az ügyben a parlament állásfoglalását. Az ENSZ azonban egyelőre nem határozott Irak megtámadásáról, így ezzel a kormány a BT döntése nélkül támogatja az önálló amerikai-brit-spanyol hadműveletet.

Olaszország (nem BT-tag)

Gazdaság2003.03.14, 06:57

Az olaszok 70 százaléka egy esetleges Irak-ellenes háború ellen van, ami homlokegyenest szemben áll a Berlusconi-kormány álláspontjával. Ezt az álláspontot az olasz parlament is támogatta eddig, de ennek oka egyes elemzők szerint a baloldal megosztottsága.

Medgyessy és Szili sürgeti a minisztereket

Itthon2003.03.14, 07:47

A tavaszi ülésszakra tervbe vett 51 törvényjavaslat helyett 11-et nyújtott be eddig a kormány a parlamentnek Kiss Péter kancelláriaminiszter már figyelmeztette a tárcák vezetőit, most pedig Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fordult az ügyben a kormányfőhöz - írja a Magyar Hírlap. Medgyessy Péter gyorsabb munkára kérte a kormány tagjait.

Egyesült Királyság (BT állandó tag)

Gazdaság2003.03.14, 06:58

Az Egyesült Államok legelhivatottabb támogatója Tony Blair, bár ez elemzők szerint ez sokba kerülhet a brit miniszterelnöknek: a parlament megszavazta ugyan az amerikai álláspont támogatását, ez ellenzéki segítség nélkül nem ment volna, hiszen a kormányon lévő Munkáspárt képviselőinek harmada szavazott ellene. Egy ENSZ-támogatás nélküli iraki háború esetén lemondások sorozata fenyegeti a Blair-kabinetet, írta az Economist.  

Spanyolország (BT-tag)

Gazdaság2003.03.14, 06:58

A spanyol lakosság 85 százaléka ellenzi az Irak elleni háborút. A spanyol parlament támogatásáról biztosította Jose Maria Aznar miniszterelnököt, és az Egyesült Államok háborús politikája mellett döntött. Ezzel elemzők szerint Spanyolország Amerika egyik legváratlanabb szövetségese lett Irak-ügyben.

Kevesebb akciós termék lesz a boltokban

Gazdaság2003.03.12, 09:11

A kereskedők áprilistól nem adhatják olcsóbban a hazai élelmiszereket annál, mint amennyiért beszerezték, valamint szállítóikat harminc napon belül ki kell fizetniük, a parlament ugyanis elfogadta az új agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslatot. A harmincnapos határidő nem vonatkozik a sörre, a párlatokra, a dohányipari termékekre.

Működik a BS, csak kicsik az öltözők

Itthon2003.03.11, 15:55

A parlament ifjúsági és sportbizottságának tagjai kedden a helyszínen tekintették meg a hivatalosan már üzemkész Budapest Sportarénát. A legtöbb képviselőnek tetszett az új BS, néhányuk szerint azonban túl kicsik az öltözők, és a gránitlapok lehelyezése is hagy kívánnivalót maga után. Az épületre hétfő este adta ki az átadás-átvételi engedélyt a minisztérium, a helyszínen azonban még mindig folyik az építkezés.

A kormányról vitáztak a pártok

Itthon2003.03.11, 15:54

A Fidesz által kezdeményezett parlamenti vitanapon a kormánypárti vezérszónokok a választási ígéretek időarányos megvalósulását, az ellenzékiek viszont a romló gazdasági mutatókat és az ezzel járó bizonytalanságot állították középpontba. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte: a Fidesz követelései nagyban hasonlítanak szerinte a kommunista pártok által hangoztatott követelésekhez.

Tárgyalhat a parlament a családon belüli erőszakról

Itthon2003.03.11, 14:05

A parlament rendészeti bizottsága általános vitára alkalmasnak találta, és így az Országgyűlés elé kerülhet a családon belüli erőszakról szóló kormánypárti javaslat. Eörsi Mátyás (SZDSZ) és Vadai Ágnes (MSZP) javaslata többek között arra kéri a a kormányt, hogy dolgozza ki és terjessze a törvényhozás elé a "távol tartó rendelkezés" bevezetését.

Ma szavaz a parlament az ORTT elnökéről

Itthon2003.03.10, 10:34

Hétfőn szavaz a parlament az Országos Rádió és Televízió Testület elnökéről és, az MTV közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két tagjáról. Az MDF vasárnap úgy döntött, hogy ha hétfő délig nem jelöli ki két kurátorát a Fidesz, akkor megszavazzák a maguk javasolta két személyt.

Szabad az út a NATO-kamionok számára

Itthon2003.03.07, 19:15

Megkezdődött a NATO 16 kamionjának beléptetése Rajkánál, rakományuk személyi védőfelszerelés. Az MTI értesülését megerősítette a Honvédelmi Minisztérium. A magyar parlament február 24-én adta meg az engedélyt a Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok áthaladására.

Simicskó nem mond le a nemzetőrségről

Itthon2003.03.07, 12:25

Simicskó István fideszes képviselő szerdán újabb határozati javaslatot nyújtott be a nemzetőrség feállítására. Ebben annyi a változás, hogy nem önálló fegyveres testületként írja le a nemzetőrséget. Az eredeti határozat megszüntetéséről a parlament várhatóan a jövő héten szavaz. A honvédelmi tárca ugyanakkor kitart amellett, hogy nincs szükség nemzetőrség felállítására.

Mécs újabb kísérlete szigorúbb ügynöktörvényre

Itthon2003.03.07, 16:13

Mécs Imre SZDSZ-es képviselő újra szeretné tárgyaltatni az ügynöktörvényt a parlamenttel. Decemberben nem fogadták el a képviselők a törvényt, mert a szocialisták saját kormányuk ellenében egy enyhe változatot támogattak. Miközben saját holdudvarából az SZDSZ-en nagy a nyomás a törvény elfogadtatására, a szocialisták nem akarnak már foglalkozni az ügynökökkel, és ez a szabad demokrata frakciót is elbizonytalaníthatja.

Alternatív büntetések és új börtönök az IM terveiben

Itthon2003.03.04, 18:03

Alternatív büntetési formákat, új típusú és új építésű börtönöket ígért Bárándy Péter igazságügy-miniszter a parlament alkotmányügyi bizottságának a Kozma utcai börtönben tartott ülésén. A magyarországi büntetés-végrehajtás helyzetével kapcsolatos ülésen elhangzott: az alternatív büntetési formák olcsóbbak, emellett elkerülhetetlen a több mint 150 százalékos kihasználtságú börtönök bővítése.

Amerikai gépek megsértették az ország szuverenitását

Itthon2003.03.01, 19:26

Megsértették Magyarország szuverenitását azok az amerikai helikopterek, amelyek február 20-án átrepültek az ország felett, és tankoltak a Ferihegyi repülőtéren - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a parlament honvédelmi bizottságának szombati rendkívüli ülésén. A hat helikopter és a tankergép ugyanis nem Afganisztánba tartott, hanem egy romániai támaszpontra, erre pedig Magyarország nem adott engedélyt. Az Egyesült Államok pénteken sajnálatát fejezte ki a történtekért.

Titkosak az állami cégek szerződései

Itthon2003.02.27, 11:01

Nem nyilvánosak a Közlönykiadó Kft., illetve a Nemzeti Autópálya Rt. által a Forgács és Kiss Ügyvédi Irodával kötött szerződések. Annak ellenére, hogy mindkét esetben állami tulajdonú, közpénzekből működő vállalkozások szerződtek, üzleti titokra hivatkozva nem adják ki a dokumentumokat. Az igazságügyi államtitkár szerint az állami cégek szerződései elvileg - bizonyos különleges esetektől eltekintve - most is nyilvánosak. A parlament által a napokban tárgyalt üvegzsebtörvény több olyan jogszabályt is módosít, amelyek egyértelműbbé teszik, mi számít nyilvános szerződésnek, közérdekű adatnak.

"A választóknak nincs emiljük" - a parlamenti képviselők kevesebb, mint a tizede használja az internetet az [origo] felmérése szerint

Itthon2003.02.26, 10:45

A 385 országgyűlési képviselőből 32-en használják parlamenti e-mail címüket. Az [origo] az elmúlt két hétben felmérést készített a képviselők internetezési szokásairól. Most, amikor egyre gyakrabban - utoljára és a legsúlyosabban éppen ma - vetődik fel az internet szabályozásának ügye, jó tudni, hogy milyen viszonyban vannak a hálóval azok, akiknek adott esetben döntenie is kellhet róla. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az elektronikus levelezésen keresztül léphetnek a legközvetlenebbül és a leggyorsabban a választók kapcsolatba képviselőikkel.

A Fidesz szerint bugyuta a kormány EU-kampánya

Itthon2003.02.26, 17:55

A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány "bugyuta szlogenekkel" próbálja az EU-csatlakozás támogatására bírni a csatlakozást javarészt amúgy is támogató állampolgárokat. A párt szerint ugyanis arra van szükség, hogy a csatlakozás kapcsán az emberekben felmerülő kérdésekre adjanak választ. Ezért a Fidesz március elejétől több vitafórumot is nyit, ahol az emberek elmondhatják véleményüket az uniós csatlakozásról, és feltehetik kérdéseiket, amelyeket a Fidesz képviselői a parlamentben megkérdeznek majd a kormány tagjaitól.

Könnyebben kiadnák a rágalmazó képviselőket

Itthon2003.02.25, 14:46

A mentelmi bizottság kormánypárti tagjai szerint a becsületsértési és rágalmazási ügyekben változtatni kellene az utóbbi évek gyakorlatán. Azt kifogásolták a kormánypárti képviselők, hogy az előző parlamenti ciklusban egyetlen ilyen ügyben sem függesztették fel képviselők mentelmi jogát, még akkor sem, ha ezt az érintett kérte. Az ellenzék nem változtatna a jelenlegi szokásjogon. A kormánypárti elképzeléseknek ellentmond a gyakorlat: a testület keddi ülésén nem javasolták Répássy Róbert (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztését egy magánvádasügyben, pedig ezt a politikus kérte.

Mehetnek a NATO-vonatok

Itthon2003.02.24, 21:17

A parlament hétfő este 335 igen, 3 nem szavazattal igent mondott a NATO kérésére, amely a Törökország védelmének megerősítését szolgáló szállítmányok magyarországi áthaladására vonatkozott. A parlament korábban támogatta a Németh Zsolt fideszes és Keleti György szocialista képviselők által délután közösen benyújtott határozati javaslatot módosító indítványt, amely garantálja, hogy kizárólag védelmi eszközöket lehessen Magyarországon átszállítani.

Újabb egyeztetés a NATO-szállítmányokról

Itthon2003.02.21, 00:17

Pénteken újabb egyeztetésre kerül sor annak a NATO-kérésnek az ügyében, amely Törökország védelmének megerősítése érdekében, hadieszközök Magyarországon történő átszállítására vonatkozott. A parlamenti pártok, noha mindannyian támogatják az engedély megadását, a határozat szövegezésén vitatkoznak.

NATO-vonatok: továbbra sincs megegyezés

Itthon2003.02.21, 19:35

Kitart álláspontja mellett a Fidesz, és továbbra is azt követeli, hogy a NATO-szállítmányok engedélyezéséről szóló parlamenti határozatba kerüljön bele a katonai eszközök fajtájára vonatkozó három pont. A kormánypártok szerint elfogadhatatlan a javaslat, mert a NATO-kérés nem erről szólt. Az MDF ugyanakkor közölte, ha hétfőn a parlament elé kerül a javaslat, ők megszavazzák. A pénteki négypárti egyeztetés így eredménytelen volt, de a pártok még bíznak a megegyezésben.

Nem csak az APEH adatait másolták le

Itthon2003.02.19, 20:06

A Pénzügyminisztérium az APEH-en kívül más szervezeteket is kért, illetve utasított arra, hogy az adóhatósághoz hasonlóan rögzítsék számítógépes nyilvántartásuk adatait közvetlenül a kormányváltást követően - mondta a Pénzügyminisztérium szóvivője. Az adóhivatalban azért rendelték el az adatgyűjtést, mert problémák merültek fel az APEH szabályszerű működésével kapcsolatban - mondta a pénzügyi államtitkár. Az üggyel foglalkozó parlamenti bizottság az APEH székházában tartotta ülését. A képviselők megtekintették a hivatalnak azt a titkos szobáját is, ahol a tavaly nyáron rögzített adatokat őrzik.

Kovács szerint teljesíthetetlen a Fidesz kérése

Itthon2003.02.19, 15:12

Szerda délelőtt a NATO utasította tagállamait, hogy kezdjék meg a felkészülést a Törökország védelméről szóló határozat végrehajtásához - jelentette be a külügyminiszter. A parlamenti pártok ennek megfelelően ma egyeztetnek az Egyesült Államok úthasználatra vonatkozó kéréséről. Előzetesen mindegyik párt hozzájárult a kéréshez, a Fidesz azonban azt akarja, tételesen sorolják fel a hazánkban szállítandó védelmi eszközöket. A külügyminiszter szerint ez a kérés teljesíthetetlen.

Újabb béketüntetések várhatók

Itthon2003.02.17, 17:11

A Civilek a Békéért csoport újabb béketüntetést szervez, ha az amerikai katonák áthaladhatnak Magyarországon. A parlament erről szóló délutáni döntése elmaradt, de a délelőtti egyeztetés szerint mind a négy frakció támogatja az amerikaiak kérését.

Négypárti támogatás az amerikai hadseregnek

Itthon2003.02.17, 14:19

A hétfő délelőtti egyeztetésen mind a négy parlamenti frakció képviselője támogatta az Egyesült Államok azon kérését, hogy használhassák a magyar utakat és a vasúti hálózatot. A felhatalmazás a NATO-tagországokra és a tagjelölt országokra is vonatkozik. A parlament délután szavaz a kétharmados többséget igénylő kérdésről.

A Fidesz elhalasztotta a döntést az úthasználatról

Itthon2003.02.17, 18:09

Nem szavazott hétfői ülésén a parlament az amerikai úthasználati kérelemről. A Fidesz-frakció ugyanis nem járult hozzá, hogy a házszabálytól eltérve még hétfőn döntsenek az amerikai felkérésről. Annak ellenére, hogy az ellenzéki párt délelőtt még támogatta a kérelmet, délutánra elbizonytalanodott és keddre ígért döntést. A kormánypárti politikusok felőtlennek tartják a Fidesz habozását a kérdésben. A külügyi bizottság általános vitára alkalmasnak találta az ügyben a kormány által benyújtott javaslatot, de az ellenzéki képviselők tartózkodtak a szavazáskor.

Hétfőn egyeztetnek a pártok az amerikaiak úthasználatáról

Itthon2003.02.16, 21:59

A parlament elé viszi a kormány az Egyesült Államok azon kérését, amely az amerikai fegyveres erők Magyarországon keresztül történő szállítására vonatkozik. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter hétfőre négypárti egyeztetést kezdeményezett az ügyben.

Úthasználatra kért engedélyt az USA

Itthon2003.02.14, 21:33

Az Egyesült Államok péntek este azt kérte a magyar kormánytól, hogy fegyveres erői személy- és teherszállításra igénybe vehessék Magyarország közútjait és vasútvonalait. A honvédelmi miniszter négypárti egyeztetést kezdeményezett, a kérésről a parlament dönt.

Rogán: Nagyot mond az informatikai miniszter

Techbázis2003.02.14, 15:01

Az informatikai miniszternek az elmúlt időszakban sikerült felzárkóznia a nagyot mondó tárcavezetők közé - fogalmazott Rogán Antal, a parlament informatikai bizottságának fideszes elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, mely során az Informatikai és Hírközlési Minisztérium tevékenységét értékelte.

Irak nem fenyegeti a magyarokat

Itthon2003.02.13, 12:19

Nem nőtt a biztonsági kockázat Magyarországon, és még van esély a békére az iraki válság ügyében - közölte Németh Zsolt a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután a testület zárt ülésen meghallgatta Czukor Józsefet, az Információs Hivatal főigazgatóját. Németh ugyanakkor kifogásolta, hogy a kormányfő meghívásuk ellenére nem jelent meg az ülésen.

Alkotmánybírósághoz fordul a katolikus egyház

Itthon2003.02.12, 12:53

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szociális törvény parlament által elfogadott módosítása miatt. Az előkészítés alatt álló beadvány kapcsán azt várják, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki: az egyházaknak alanyi joguk szociális intézmények alapítása.

Kudarc a büntetőpontrendszer

Itthon2003.02.12, 15:01

A büntetőpontrendszer bevezetése semmilyen javulást nem hozott a hazai közlekedésben, ezért a kormány szigorítani fogja a szabálysértések megítélését és büntetését. Így szigorúbb büntetést kapnak azok, akik áthajtanak a piros lámpán, nem kötik be a biztonsági övet, vagy vezetés közben kézben tartott mobilkészülékkel telefonálnak - hangzott el a parlament rendészeti bizottságának szerdai ülésén.

A kormány Európa-terve

Itthon2003.02.11, 13:03

Tíz pontból álló Európa-tervvel állt elő a kormány, amelyet először Medgyessy Péter ismertetett a parlamenti országértékelő beszédében. A sajtóhoz eljuttatott vázlatok szerint ez a terv a közművelődéssel, a filmművészettel, a kulturális értékekkel, az egészségüggyel, az oktatással, az informatikával, a vállalkozásokkal, a mezőgazdasággal és az infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatos elképzeléseket tartalmazza.

Parlamenti vita a nemzetőrségről

Itthon2003.02.11, 21:21

A kormánypártok nem támogatják a nemzetőrség létrehozását, ezért az új fegyveres szervezetről szóló korábbi javaslat hatályon kívül helyezése mellett érveltek a keddi parlamenti vita során. Ellenzéki képviselők szerint a Medgyessy-kormánynak csak azért nem kell a nemzetőrség, mert az ötletet még az Orbán-kormány alatt a Fidesz vetette fel.

A Fidesz szerint csak "jövőpépet" vázolt a kormányfő

Itthon2003.02.11, 14:06

Az ellenzéki frakciók vezetői elégedetlenségüket fejezték ki Medgyessy Péter országértékelő beszédével kapcsolatban kedden a parlamentben. A Fidesz szerint a kormányfő nem válaszolta meg korábbi kérdéseiket. Az MDF szerint pedig az elhangzott tervek a költségvetési törvényt figyelembevéve nem megvalósíthatók.

Jól működik a parlamenti chipkártya

Itthon2003.02.11, 17:54

Tökéletesen működött a kedden bevezetett parlamenti chipkártyás rendszer - mondta az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója, Bakos Emil. Az új rendszer megakadályozza, hogy egymás helyett szavazzanak a képviselők.

Összeveszett az MDF és a Fidesz az MTV miatt

Itthon2003.02.10, 18:58

Informális négypárti egyeztetés zajlott a köztévé kuratórium elnökségének megválasztásáról a parlament elnökénél. Az ellenzéki oldalnak járó helyek elosztásáról vita van a két ellenzéki párt között: az MDF két helyet kér, a Fidesz viszont ragaszkodik a létszámarányos jelöléshez.

Parlamenti panasz a Nádor Rt. ügyében

Itthon2003.02.10, 14:39

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága panaszt nyújtott be az ügyészséghez a rendőrség döntése ellen, amellyel megszüntette a nyomozást a Nádor Rt. ügyében. A cég a Horn-kormány idején a titkosszolgálatoknak szállított volna lehallgató berendezéseket, szerepét az ügyben azonban a Fidesz kormányzása idején megkérdőjelezték. Az ORFK korábban megállapította a bűncselekményt, nemrégiben azonban megváltoztatta álláspontját.

A földhivatal telefonon harcolna a lakásmaffia ellen

Itthon2003.02.06, 15:39

Zuglóban és a XII. kerületben a legaktívabb a lakásmaffia a fővárosi földhivatal vezetője szerint. A parlamenti lakásmaffia elleni bizottság ülésén meghallgatott Pest megyei földhivatal vezetője a rendőrség által javasolt lakástörzskönyvet nem tartja megfelelő eszköznek a lakásmaffia elleni küzdelemben. Azt javasolja inkább: telefonon hívják fel - vagy levélben keressék meg - az ingatlanjukat eladni szándékozókat, és tudakolják meg: tényleg el akarják-e adni a lakásukat.

Elfogadták a visszadobott szociális törvénycsomagot

Itthon2003.02.04, 15:04

Változtatás nélkül újra elfogadta a keddi rendkívüli ülésén a parlament a szociális törvénycsomagot, amelyet a köztársasági elnök megfontolás végett december végén visszaküldött. Ezt Mádl Ferencnek már kötelező aláírnia. A törvénycsomag a kormány szerint sokszázezer ember helyzetén javítana, többek között bevezeti - fokozatosan - a 13. havi nyugdíjat és a nagymama gyest.

Medgyessy: erő és egység kell Irak ellen

Itthon2003.02.04, 14:07

Erőt és egységet kell felmutatni Irak lefegyverzéséhez - mondta a parlamentben napirend előtt a miniszterelnök. Az ellenzéki politikusok támadták Medgyessyt, hogy múlt héten aláírta azt a levelet, amelyben európai országok vezetői kiálltak az USA iraki politikája mellett.

Állami megbízás az MSZP kampánytanácsadójának

Itthon2003.02.04, 15:44

A Miniszterelnöki Hivatal tízezer amerikai dollárt fizetett egy tanulmányért az MSZP parlamenti választási kampányában közreműködő Ron Werbernek. A tanulmányban a kommunikációs tanácsadó a kormány szervezeti és szerkezeti felépítéséről írt.

Áder és Kuncze jelentős hitelt vett fel

Itthon2003.02.03, 13:36

A pártelnökök közül a szocialista Kovács László csökkentette tartozásait, míg a fideszes Áder János és az SZDSZ-es Kuncze Gábor komoly adósságba verte magát. A parlamenti pártok vezetőinek jelentős megtakarításai vannak.

Népszerű a kétkamarás magyar parlament ötlete

Itthon2003.01.31, 14:41

A megkérdezettek fele helyeselné azt az elképzelést, hogy a civil társadalom nagyobb beleszólása érdekében kétkamarás legyen a magyar Országgyűlés - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából. A parlament a legismertebb magyar politikai intézmény a felmérés szerint.

260 ezer családot fenyegethet a hajléktalanság

Itthon2003.01.31, 15:01

Az elmúlt évben a magyar háztartások mintegy 20 százalékánál gyakran vagy szinte mindig problémát okoztak a lakásfenntartással összefüggő kiadások, közülük mintegy 260 ezer családnak megoldhatatlan terhet jelentett a számlák kifizetése - derül ki a szociális tárca beszámolójából. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium jelentése a családok hajléktalanságának megelőzéséről várhatóan februárban kerül a parlament elé.

A Fidesz megvétózta a hetenkénti ülésezést

Itthon2003.01.27, 16:50

Nem tudtak megegyezni a pártok a parlamenti ülésezési rendről. Szili Katalin házelnök három változatot terjesztett a házbizottság elé: ebből két variáció szerint hetente, egy változat szerint kéthetente ülésezne az Országgyűlés. A Fidesz egyik elképzelést sem támogatta. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF a heti ülésezés mellett voksolt. Végleges döntés februárban lesz.

2005-re kerülhet parlament elé az új Btk.

Itthon2003.01.23, 12:40

Az antidiszkriminációs törvény megalkotását, az adatvédelmi és a közbeszerzési törvény módosítását tervezi a következő időszakban az Igazságügyi Minisztérium. Az új büntető törvénykönyv 2005 tavaszán kerülhet a parlament elé - mondta Bárándy Péter igazságügy-miniszter.

Ma költözik a Sándor-palotába Mádl hivatala

Itthon2003.01.22, 08:58

Szerdán foglalja el helyét a Köztársasági Elnöki Hivatal a budai Várban található Sándor-palotában. A parlament még tavaly novemberben döntött arról, hogy az államfő hivatalának új székhelye az előző kormány idején felújított épület legyen.