párkeresés

címke rss

Papadimitriu Athina nem keresi a szerelmet: "Én nagyon jól érzem magam egyedül"

Life.hu2021.02.12, 14:27

A Jászai Mari-díjas és EMeRTon-díjas görög származású színésznő, Papadimitriu Athina úgy érzi, hogy már kiöregedett aból, hogy férfit keressen maga mellé. Bár jól érzi magát egyedül, nem zárkózik el a szerelemtől.

Járványhelyzetben párt találni - na ez az igazi kihívás!

She2021.02.07, 20:16

A minap azon méláztam, mi mindentől fosztott meg minket a világjárvány. Sok ember munka nélkül maradt, sok család szétszakadt, sok kapcsolat tönkrement. A gyerekek maszkban ülnek az iskolában, nincsenek délutáni programok, a szociális élettér pedig szinte egyenlő a nullával. Tudjuk, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, ám örülök, hogy például engem már nem érint a párkeresés, mert bizony az sem lehet fenékig tejfel a mostani helyzetben.

Öngyilkosságot kísérelt meg a forgatás alatt a társkereső műsor szereplője

Life.hu2021.02.06, 06:29

Ines Basic a Házasság első látásra ausztrál változatában tűnt fel, a Married at First Sight-ban, amikor is annyira kiborult amiatt, hogy a szerkesztők rossz színben tüntetik fel, hogy a forgatás alatt öngyilkos akart lenni – írta meg a theSun.

A modernkori Casanova 5+1 ismérve!

She2021.01.21, 10:27

Biztosan ismered azt a fajta pasit, aki őrületesen vonzó, vagány, sikeres, és rajonganak érte a nők. Tulajdonképpen csak egy hibája van: pofátlanul kihasználja az előnyeit, és minden csajt végigpróbál, aki az útjába akad...

Meddig érdemes ragaszkodni az elvárásaidhoz?

She2020.12.15, 12:33

Az első vőlegényem egy olyan fiú volt, aki a szó szoros értelmében zseninek számított. Hihetetlenül intelligens volt, pillanatok alatt kiszámolt bármit. Programokat tervezett, bővített, és még sorolhatnám.

A túl magas elvárásaim miatt lettem majdnem vénlány...

She2020.12.15, 13:04

Nézegette a telefonját. Gondolta, eljött az idő, hogy újra használja azt. Hiszen soha nem volt még komoly, hosszú távú kapcsolata. Így töltötte be a negyvenet. A barátnői már túl voltak nagy szerelmeken, lángolásokon, sőt, jó néhányan már el is váltak.

Ha lúzer pasikat választasz, utólag ne panaszkodj!

She2020.10.14, 10:00

- Nem hiszem el, hogy megint ez történik, elegem van! Semmi értelme az életemnek, még a kövér és büdös Hisztike is talál magának pasit, én meg mindig melléfogok - hadarta Helga egy este sírva a telefonba.

Életem igaz szerelme a barátnőm nővére volt!

She2020.10.09, 15:07

Amikor először megpillantottam Sárát, úgy éreztem, az összes vér kiszalad az ereimből. Eddig nem hittem a "szerelem első látásra" klisében, de abban a pillanatban megingott alattam a talaj. Egy gond volt csupán: a húgával jártam.

Herceg, hiába jössz fehér lovon, ha reggel elvágtatsz!

She2020.10.09, 14:38

Te vagy az a férfi, aki nem várakat épít. Csak beveszed őket, majd ha már diadalt arattál, lerombolod a meghódított erődöt. Fájdalom és pusztulás kísérik lépteid.

Meg sem gyászoltad a szakítást, már új pasi kell?

She2020.10.08, 08:55

Kírának meg sem kellett szólalnia, a szemei mindent elárultak. Napok óta sírt, kisebb-nagyobb szünetekkel. Fél évvel és egy héttel ezelőtt is szakított, persze nem ugyanazzal a pasival. Most pedig két rombadőlt kapcsolatot gyászol.

Élvezed, ha marják egymást érted a nők?!

She2020.10.07, 12:26

Szombat délután Sári a gép előtt ült. Egy társkereső oldalát pörgette. A munkája miatt szinte képtelen volt kimozdulni, így maradt az internet és a reménykedés. Ahogy a profilokat böngészte, üzenete érkezett.

Ha nem úgy nézel ki, ahogy elképzeltem, azonnal doblak!

She2020.10.02, 08:34

Katának elképesztő honvágya volt, de az ösztöndíj még közel fél évig kötötte New Yorkhoz. Imádta a várost, a hangulatot, a lehetőségeket - mégis hazavágyott. Hiányoztak a barátai, a családja, ezért egyre többször felejtette magát az online térben.

Szerinted egy pasi nem szenved, ha átvered?

She2020.10.01, 09:34

Értem, hogy nem kell rögtön a megismerkedés után hosszú távra tervezni, de azt mondani egy pasiról, hogy "időtöltésnek jó lesz", nekem kicsit meredek.

Az alkalmi kalandok kiöltek belőlem minden érzelmet…

She2020.09.27, 13:48

A nagyim mindig azt mondta, hogy ne kössek házasságot csak azért, mert ez az elvárás, vagy mert a barátnőim már férjhez mentek. Azt is kb. ezerszer hallottam tőle, hogy a gyermekvállalás hatalmas felelősség, és egy nő elsősorban magának szül.

Ha nincs senkim, akkor tutira baj van velem?!

She2020.09.12, 08:26

- Tuti azért él egyedül, mert valami baj van vele. Nem is kell neki senki - próbált Dorina megerősítést kapni arra az elméletére, hogy ha ő nem kellett Robinak, akkor nem benne volt a hiba, hanem a férfiban.

Tényleg a "rosszfiúkra" buknak a nők?

She2020.09.08, 15:12

Régi, sokat idézett mítosz: a nők a rosszfiúkat szeretik. A kedves, jólelkű férfiak sokszor egyedül maradnak, míg a bunkó abúzerek nemhogy hamar párra találnak, de gyakran komplett háremből válogathatnak - halljuk sokszor. Hogy is van ez a valóságban?

Azért, mert az előző pasid egy tetű, nekem még adhatnál esélyt!

She2020.09.04, 09:36

- Úgyis csak átversz, mint a többi szemét pasi itt a neten. - Ilyenekkel indítanak a nők, panaszkodik Tibi, amikor az internetes ismerkedéseivel kapcsolatban kérdezem. - Annyi sértett, lelki sebeket hurcoló nő van az éterben, hogy az elképesztő.

Szerelem vagy anyagi biztonság... Te melyiket választod?

She2020.08.11, 14:22

Szeretlek, de nem maradok melletted. Tudom, hogy ragaszkodsz hozzám, én is hozzád. De nekem most az a legfontosabb, hogy anyagilag helyre rázódjak, és melletted ezt nem tudom megtenni.

Kasza Tibi interneten ismerte meg Mankert, fél évig csak leveleztek

Life.hu2020.07.30, 11:15

Kasza Tibi és Manker nem éppen hétköznapi módon ismerkedtek meg. A sztár ugyanis a Facebookon szúrta ki magának a lányt. Elkezdtek beszélgetni, de az első találkozásra csak fél után került sor.

A dögös modell, Alva Jay akár rajongóival is randizna - Fotó

Life.hu2020.07.30, 09:25

Még egy szuper dögös modellnek is akadnak gondjai a párkereséssel. Alva Jay igen népszerű az Instagramon és fizetős oldalakon is gyakran fedi fel bájait. Ám hiába a tökéletes külső, így sem talál párt. Éppen ezért rajongói körében kezdett el keresgélni.

Egy férfinak éreznie kell, mikor üt be az igazi szerelem!

She2020.07.10, 07:26

- Akkor ti most komolyan összeköltöztök Zitával? - húzta el a száját Pali, azután gyorsan legurította a maradék sörét, mintha józanul bele sem akarna gondolni a lehetőségbe.

Egy értelmes férfi nem menekül kapcsolatba válás után!

She2020.06.30, 14:03

A tűz már hosszú percekkel ezelőtt kihunyt, csak a parázs izzott még mindig a tűzgödörben. A két férfi sörrel a kézben, teli hassal ücsörgött a jól sikerült szalonnasütés helyszínén.

Lehetőség - LEHET Ő. S ÉGI hiba csupán, hogy elmentél...

She2020.06.23, 10:06

LEHET Ő. S ÉGi hiba csupán, hogy már nincs. Hogy elment, hogy elküldtem, hogy egyszerűen csak nem jött vissza. Hogy nem láttam, hogy ő LEHET Ő, S ÉGetve mar most minden emlék.

Többé nem áldozom fel magam egy kapcsolatért sem!

She2020.06.19, 13:50

Ott álltam algás és feketeszenes detox maszkkal az arcomon, és rájöttem: annyira jól sikerült a méregtelenítés, hogy minden elfojtott gondolat és ki nem mondott szó felszakadt belőlem, ami az elmúlt 1,5 év frusztrációját és lelkibetegségét okozta. Megvilágosodtam.

Viharos szerelem támadt köztünk

She2020.06.18, 15:07

Mindig azt kérdezem magamban: honnan tudtad, hogy várlak, és jönnöd kell? Annyi borzalmat átéltem, annyiszor imádkoztam, hogy könnyebb legyen. Hogy egyszer úgy ébredjek fel, vége minden rossznak, és már nem a félelem uralja az életemet, hanem a boldog pillanatok öröme.

Miért nem kellek neked?

She2020.06.15, 13:08

Olyan sokáig vágytam és vártam rád, hogy végül eldöntöttem: szép lassan lemondok rólad. Tudod, hiába láttam, hogy néha te is úgy néztél rám, ahogy én rád. Hiába vesztem el minden egyes találkozásunkkor a tekintetedben, vagy a két kezed között - bevackolva magam a mellkasodhoz, a nyakadba szuszogva.

Ne szidd a férfiakat, csak mert csalódtál egyben!

She2020.06.05, 13:20

Sokszor hangoztatjuk a női egyenjogúságot. A nőknek jár a tisztelet, mert szülnek, mosnak, főznek, takarítanak, és közben dolgoznak is. Igen, ezt csináljuk. Nem vitatom. De! Nem szabad elfeledkezni a férfiakról sem.

Élj úgy, hogy öröm legyen beléd szeretni!

She2022.12.25, 10:51

Az utóbbi időben átértékelődött bennem a párkapcsolatok jelentősége. Ugyanis sokáig szentül hittem abban, hogy egy ember kizárólag akkor lehet boldog, ha van mellette valaki. Igen ám, de az marhára nem mindegy, hogy ki - csak ezt a sarkalatos pontot szeretjük átugrani.

Magamat választom helyetted - ne rabold tovább az időm!

She2020.06.05, 10:16

Nem sokkal múlt este fél nyolc. Képtelen vagyok az üres lakásban maradni, fojtogat a tehetetlenség. Kibotorkálok az utcára, nem tudom, pontosan milyen irányba menjek, csak kóválygok öntudatlan állapotban, mint egy alvajáró.

Szigorú férfinak tűnsz, de megszelídítelek!

She2020.06.05, 10:14

Tünde kétségbeesetten telefonálgatott, de vasárnap lévén senki nem ért rá. Sürgős lett volna, hogy valaki ne csak a számítógépét, de az életmentő kávéfőzőt is megnézze. Mindkettő egyszerre mondta be az unalmast.

A párod nem azért van, hogy elvégezze a ház körüli teendőket!

She2020.06.02, 11:01

Sok nő és férfi él tévhitben azzal kapcsolatban, hogy miért is van partnerre szüksége. A nők nagy része úgy gondolja, pokolian nehéz lenne az élete pasi nélkül, mert nem tudja megszerelni, ami elromlik.

Azt hittem, álompasi, de kiderült, hogy ő még csak kisfiú...

She2020.05.15, 16:01

Amikor Dávid kivetette rám a hálóját, teljesen lefagytam. Bizonyára hiba van a rendszerben, hiszen egy ennyire jóképű szappanopera szökevényt nem érdekelhetek. Ő viszont le sem vette rólam a huncut, zöld szemeit.

Elvált apa vagyok, tőlem már ne akarj gyereket!

She2020.05.08, 09:18

Egy bizonyos kor felett már nem az számít, mit mond a másik. Nem az ígéreteibe leszünk szerelmesek, hanem abba, hogy mit tud felmutatni, milyen az előélete.

Elárultad a barátságunkat azért, mert belém szerettél...

She2020.05.05, 15:09

Úgy örültem, amikor rájöttem, hogy mennyi közös van bennünk! Veled végre beszélhetek olyan dolgokról, amikről a férjemmel nem lehet. Őt egyszerűen nem érdeklik a kulturális témák. Nem lehet vele igazán mélyenszántóan lelkizni.

"Csak a pénzes pasikra hajtanak a nők!"- Csodálkozol?!

She2020.04.30, 13:44

Sok férfitól hallottam már, hogy felháborodva kijelentették: a nők csak a pénzes férfiakat találják vonzónak. Szerintem ez nem mindegyik nőre igaz. Vannak, akiknél csak a szerelem a döntő, és nem törődnek az anyagiakkal.

Az ellentétek vonzzák egymást, hát HOGYNE!

She2020.04.16, 06:36

Az egyik legtöbbet ismételt párkapcsolati klisé a jó öreg "ellentétek vonzzák egymást", ami meggyőződésem szerint tévhit, vakvágány. Mert valóban vonzhatják egymást, de kiegyensúlyozott párkapcsolat puszta vonzalomból még nem lesz.

Nem az a baj, hogy jófiú vagy, hanem az, hogy megjátszod magad!

She2020.04.14, 06:27

Megkérdezem, mi újság vele, finoman érdeklődöm a magánélete felől. Ricsi azt feleli: még mindig nincs senkije. Aztán in medias res, belevág a közepébe: "Szerinted létezik, hogy túl jó vagyok, és ezért nem kellek senkinek?"

A szerelem akkor talál rád, amikor nem is számítasz rá!

She2020.04.13, 07:16

Mint egy mesebeli labirintusban - amiben izgatottan rohanunk a kanyargó kis ösvényeken -, úgy igyekeztem én is a tó felé. Nem ismertem a városkát, csak azt tudtam, hogy a közelében vagyok. Már nem lehet messze, hiszen eddig pontosan követtem a térkép jelzéseit.

Az elveim ellenére egy fiatalabb nőbe lettem szerelmes.

She2020.04.03, 06:24

Lassan tizenkét éve, hogy elváltam. A feleségem lelépett egy nálam tizennégy, nála tíz évvel fiatalabb pasival. Azt hiszem, a szégyen volt az, ami a leginkább maga alá temetett évekre.

A szüleid bűne, ha rossz kapcsolatban élsz?

She2020.03.27, 16:24

Mikor az ember elér egy bizonyos kort, akkor már nemcsak előre nézni van hová, hanem bőven van mire hátranézni is. Azt mondják a bölcsek, hogy ha hátratekintesz, akkor bizony nem tudsz fókuszálni a jövőre, és akár orra is esel menet közben.

Online etikett: Ha most bunkó vagy, tényleg egyedül maradsz!

She2020.03.27, 09:18

A viselkedéskultúra szabályai már évszázadok óta alakulnak, azonban az online viselkedés szabályai még csak pár éve. Sok kellemetlenségtől kímélne meg minket, ha már erre is lennének kőbe vésett regulák.

Nem érdemled meg, hogy a párom lehess

She2020.03.25, 06:31

- Most minden jó úgy, ahogyan van. Nem vagyok magányos, és nem akarom bővíteni a kört! Nem akarok kapcsolatot! Önzőnek kell lennem, túl sokat adtam magamból olyanoknak, akik nem érdemelték meg! - mondta Dávid a lányra nézve, aki ezek után nem tudta, hogy sértődötten felálljon, vagy tovább beszélgessen.

Vajon miért szabotáljuk a saját boldogságunkat?

She2020.03.20, 07:45

Vajon miért szabotáljuk a saját boldogságunkat? Miért akadályozzuk meg egy boldog párkapcsolat kialakulását? Hiszen nem arról van szó, hogy mindenki erről álmodik? De, csak...

Már nem csak a testét akarom egy nőnek!

She2020.03.16, 15:12

Én már megtaláltam az igazit. Pedig amikor 16 év párkapcsolat után egyedül maradtam, azt hittem, eljött a világ vége. Ez bizonyos értelemben igaz volt, mert az addig élt világnak vége lett.

Bombera Krisztina igyekszik párt találni Kárász Róbertnek

Life.hu2020.03.16, 10:49

Bombera Krisztina szeretne párt találni barátjának, Kárász Róbertnek.

Apám miatt vonzódom a szenvedélybeteg pasikhoz...

She2020.03.13, 10:46

Apám alkoholizmusát mindenki másképp kezelte. Az ismerősök minél többet akartak tudni a részletekről, a család pedig minél kevesebbet. De persze, ahogy a szomszédok sem láthattak bele a mindennapjainkba, úgy mi sem tudtunk úgy tenni, mintha nem ehhez a családhoz tartoznánk.

Minden hazugságnak bedőlsz, hogy szerelmes lehess?

She2020.03.09, 09:01

Fújd le a port a kövekről. Emeld fel őket óvatosan, mintha törékeny porcelángolyócskák lennének, és nézz be mindegyik alá, hátha ott lapul a boldogságod, amit mindig kerestél.

Ha nincs pasim, akkor nem is lehetek boldog?

She2020.03.06, 10:47

Magányos farkasok vagyunk mi, szinglik - akár kis-, akár nagyvárosban lakunk. A hétvége az, amikor mindenki boldogan nyúlik el a párjával a kanapén egy film nézése közben, közösen viszik le a kutyát a parkba, együtt mennek el kirándulni.

Aki csak alkalmi partner keres, az menekül valami elől.

She2020.03.06, 08:38

"Nekem nincs szükségem komoly kapcsolatra. A hosszú távú viszonyokkal csak a baj van: alkalmazkodni kell a másikhoz, nem csinálhatsz, azt amit akarsz - meg van kötve a kezed, és meg vagy fosztva a szabadságodtól." Ismerős mondatok?

Kétségbeesetten kerestem a szerelmet!

She2020.03.04, 15:02

Ahogy az életem apró, széthullott darabkái szépen egésszé rendeződtek, végre megkaptam a válaszokat a soha meg nem értett dolgok miértjeire. Mindannyian átéltük már a totális kilátástalanságot egy-egy értelmetlennek tűnő szakítás után, nem?