parazita

címke rss

A fészekparazitizmussal élő fiókák már a tojásban a harcra készülnek

Tudomány2021.10.28, 21:14

Ezek a tojásból újonnan kikelt madarak első látásra talán finom, erőtlen lényeknek tűnhetnek, ám néhány fióka szó szerint verekedésre készen robban ki a tojáshéjból. Egy új tanulmány szerint ezek a kis harcosok a tojásaikban már egyfajta tornagyakorlatot végeznek a kikelés előtt, hogy felhalmozzák a fészektársaik megnyomorításához és elpusztításához szükséges erőt.

Új gyógymódot találtak a rettegett betegségre

Tudomány2021.10.27, 12:24

A Queenslandi Egyetem kutatói egy új, szájon át beadható vakcinát fejlesztettek ki a világszerte már több millió halálesetet okozó horogféreg-fertőzés megelőzésére egy magyar tudós vezetésével.

Horror: matrjoska babaként bújnak elő a parazita darazsak a lepkéből

Tudomány2021.09.15, 13:28

Parazita darazsak, majd bennük újabb parazita darazsak bújtak meg egy apró finn szigetre telepített pillangófaj egyedeiben.

Nem áll készen a világ az új élősködők és kórokozók megjelenésére

Tudomány2021.09.10, 13:46

Manapság az éghajlatváltozás komoly hatással van a mindennapjainkra hiszen az átlaghőmérséklet emelkedése akár meg is változtathatja a napi rutinunkat. Ez a probléma még jelentősebben érinti kisállatainkat, akik emiatt nem érzik jól magukat. Dr. Farkas Róbert, az Állatorvostudományi Egyetem Parazitológiai és Állattani Tanszék professzora erre a problémára hívja fel a figyelmet, illetve segít a társállat-tulajdonosoknak, hogy tisztában legyenek a legfontosabb tudnivalókkal és megtalálják a probléma ideális megoldását.

Azt hitte, egzotikus csigát talált, aztán jött a rémület - videó

Tudomány2021.09.09, 11:15

Parazita életmódot folytató féreg által megfertőzött csigát talált egy járókelő, aki először azt hitte, egzotikus lényre bukkant. A Leucochloridium paradoxum nevű faj végső célpontjai a madarak, a csigákat csak köztesgazdának használja; a puhatestű mindkét szemnyílását kitöltve a féreg látványos mozgást folytat, így csalogatja a helyszínre a vadászó madarat, ami azonnal felfalja a fertőzött csigát, és vele együtt a férget is. Az élősködő aztán a szárnyas szervezetében szaporodik, majd a ciklus kezdődik elölről.

Torz szörnyeteget csinál áldozatából a rejtélyes gomba

Tudomány2021.07.26, 17:13

Egyre több kígyó esik áldozatául egy rejtélyes betegségnek, ami szó szerint torz szörnyszülöttet csinál a hüllőkből. Egyelőre a szakértők sem értik teljesen, mi történik - írja a Phys.org tudományos portál.

Először zombivá tesz, majd arra kényszerít, hogy vízbe öld magad

Tudomány2021.07.06, 20:09

Számos bizarr példát találunk arra, miként tudja egy élősködő manipulálni a gazdaszervezet viselkedését: egyes gombák fára mászásra kényszerítik a hangyákat, hogy ott a rovarok fejéből kirobbanva terjesszék spóráikat, míg más egysejtűek vonzalmat ébresztenek a patkányokban a macskavizelet iránt. A paraziták működésének hátterét nem egyszerű feltárni, egy kutatócsoport azonban most rájött arra, hogy a húrféreg miként veszi rá az imádkozó sáskát, hogy a kedvéért vízbe fojtsa magát.

Gomba robbant ki a fenekéből, majd beleragadt a gyantába

Tudomány2021.06.30, 11:19

Parazita gombával fertőzött, 50 millió éve élt őshangyát találtak egy borostyánban. A tetem tökéletesen megőrződött az utókornak.

Több millió haláleset okoznak a zoonózisok világszerte

Tudomány2021.05.31, 14:44

Az egyre melegedő időjárás okozta éghajlati változások a háziállatok egészségére is hatással vannak. Az éghajlatváltozás következtében ugyanis elhúzódik a parazitaszezon, így a veszélyes kórokozókat hordozó élősködők már egész évben veszélyt jelentenek. A nagyobb parazitaaktivitással pedig a zoonotikus, emberről állatra terjedő megbetegedések is gyakoribba válnak. A Kisállatorvos.hu szakértője segít megérteni az éghajaltváltozás okozta, egyre növekvő parazitaaktivitás veszélyeit.

Sokkoló: nyelvevő parazitát fotóztak le, egy hal szájába ette bele magát - Fotó

Life.hu2021.05.12, 11:18

Teljesen ledöbbent a halász, amikor meglátta, hogy mi van az általa kifogott hatkilós hal szájában. 

Áttörést jelenthet egy új vakcina a malária ellen

Tudomány2021.04.23, 19:41

Áttörést jelentő 77 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a tesztek korai szakaszában egy új malária elleni vakcina - közölte az Oxfordi Egyetem fejlesztést végző kutatócsoportja.

A kullancsok a klímaváltozás nagy nyertesei

Tudomány2020.08.28, 10:04

A klímaváltozás és az emberi tevékenység miatt a kullancsok az északabbra fekvő és a magasabban lévő területeket is meghódítják, emellett aktivitási időszakuk is meghosszabbodik - írja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Központjának közleménye.

Víz közvetítésével terjedő betegségek – védd meg kedvenced a láthatatlan veszélyektől

Tudomány2020.08.25, 14:04

Mindig kellemes vízparton hűsölve tölteni a nyarat, és ez még élvezetesebb négylábú barátaink társaságában. De vigyáznunk kell, mert a természet számos kockázatot rejthet a kutyák számára. Tudjunk meg most többet a vízzel terjedő betegségekről, és arról, hogyan védhetjük meg szeretett barátainkat tőlük.

Megröntgenezték egy hal fejét, horrorfilmbe illő, amit találtak

Tudomány2020.08.13, 11:02

Különleges parazitát talált egy kutató, amikor megröntgenezte egy hal fejét: a rák előbb elsorvasztja a gazdaállat nyelvét, majd átveszi az ízlelőszerv szerepét.

Horrorisztikus vámpírnövényt találtak a kutatók

Tudomány2020.08.06, 12:24

A most felfedezett, fenyegető küllemű vörös növény szívógyökerével körbetekeri a szomszédos növények gyökereit, és ellopja tőlük értékes tápanyagaikat.

Parazitát találtak egy nő szemében - Fotók

Life.hu2020.08.05, 09:44

7 éven át gyötörték a fájdalmak, mire kiderült, hogy egy parazita okozza a panaszait.

Ön megmentené a világ parazitáit a kihalástól?

Tudomány2020.08.04, 18:41

Sok állatnak van szüksége védelemre, ám az olyan cuki lények, mint például a pandák és a koalák mellett a különösen nem szeretetreméltó lények is segítségre szorulnak az éghajlati válság vagy épp az élőhelyek elvesztése miatt. Tudósok egy csoportja most kifejezetten a paraziták megmentésére fókuszál.

Hogyan maradjon egészséges gyermek és kisállat a nyári szünetben?

Tudomány2020.07.06, 15:33

A kisállattartás pozitív hatásai tagadhatatlanok: a kisállatok felelősséget és empátiát taníthatnak a gyerekeknek, de segíthetnek nyitottabbá válni és a szorongás csökkentésében is. Július 6-án, a Zoonózis Világnapja alkalmából a kisállattartás egészségügyi szempontjairól is szót kell ejteni, és megtudni, hogyan védhetjük meg kedvenceinket a különféle élősködőktől, mint a bolha és kullancs, és az általunk terjesztett zoonózisoktól, melyek a gyerekekre is veszélyesek lehetnek. Míg a paraziták jelenléte riasztó lehet, jó hír, hogy az orsóféreg- és galandféreg-fertőzés, a leptospirózis, de még a legveszélyesebb zoonózis, a veszettség iis ...

Városi parkokat is érinti a kullancsveszély

Tudomány2020.06.23, 14:13

Nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban is sok a kullancs, ezért érdemes elővigyázatosnak lenni: ha időben eltávolítják a kullancsot, jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

Hatméteres, extrém ritka mélytengeri cápát láttak Japánnál - videó

Tudomány2020.06.22, 21:53

A különleges óriásszájú cápát az 1976 novemberében történt felfedezése óta eddig még csak alig néhány alkalommal sikerült megfigyelni. A bizarr óriás, amely a búvárok számára elérhetetlen mélységek lakója, egyike a világóceán legritkább élőlényeinek. Ezért is megy szenzációszámba, hogy Japán partjainál a felszínhez közel sikerült egy különösen nagy példányt megpillantania a búvároknak.

Visszataszító lényeket találtak a kőzet fogságában

Tudomány2020.06.08, 13:21

Élősködőket azonosítottak 512 millió éves ősmaradványokon: a szakemberek szerint ez a legrégebbi ismert fosszilis bizonyítéka a parazitizmusnak.

77 évig élt a férfi, aki 3 lábbal és 2 pénisszel született

Life.hu2020.04.30, 07:45

Hihetetlen, hogy a két pénisszel és három lábbal született férfi még így is 77 évig élt. 

Nem lélegzik, mégis életben van a földönkívülinek látszó állat

Tudomány2020.02.25, 12:24

A többsejtű állatok egyik alapvető jellemzője, hogy oxigént kell belélegezniük a túléléshez. Most sikerült felfedezni egy lényt, ami képtelen erre, mégse „bánkódik" miatta.

Virágporral együtt ragadt a borostyánkőbe a kréta időszaki méh

Tudomány2020.02.13, 22:04

Először találtak virágporral együtt megőrződött primitív méhet a kutatók egy 100 millió éves mianmari borostyánkőben.

Hatalmas parazitát húztak ki a cica orrából - videó

Tudomány2020.01.06, 15:20

Termetes élősködőt távolítottak el egy macska orrából Észak-Karolinában.

Péniszén keresztül mászott be a férfiba a veszélyes parazita

Tudomány2019.11.18, 13:52

Három hónapot töltött egy férfi a kórházban, mert lábai lebénultak. Kiderült, hogy betegségét egy, a péniszén keresztül a testbe jutott parazita idézte elő.

Kiderült, hogy a gorilláknak köszönhetjük a gyilkos maláriát

Tudomány2019.10.27, 15:27

Mit kaptunk a gorilláktól? Például a maláriát, körülbelül ötvenezer évvel ezelőtt. Most megtalálták a gént, amely lehetővé tette a kórokozó számára, hogy a gorilláé után az emberi vörösvérsejtekbe is beférkőzzék.

Agyevő amőba végzett egy férfival Észak-Karolinában

Tudomány2019.07.26, 12:50

Egy vízben élő ritka parazita, az "agyevő amőba" okozta megbetegedésben halt meg egy amerikai férfi, miután egy mesterséges tóban úszott Észak-Karolinában - közölték a héten a helyi hatóságok.

Ijesztő gyorsasággal terjed a gyógyszerekre rezisztens malária

Tudomány2019.07.23, 13:37

A legfontosabb gyógyszereknek ellenálló malária-kórokozó gyorsan terjed Délkelet-Ázsiában egy új kutatás szerint.

Az éghajlatváltozás miatt a világ minden tájára eljuthat a malária

Tudomány2019.06.29, 15:38

A globális felmelegedés miatt a világ egyre több helyén jelenik meg a malária. A Penn State és az Exeter Egyetem új tanulmánya szerint alacsonyabb hőmérsékleten a maláriaparazita gyorsabban kifejlődik a szúnyogokban, mint azt valaha gondolták volna. Az eredmények azt mutatják, hogy még az enyhe éghajlatváltozás is növeli több százezer embernél a malária kockázatát a világ olyan területein, ahol a betegség jelenleg nincs jelen.

Molylepkére emlékeztető szúnyog pusztítja házi kedvenceinket

Tudomány2019.06.27, 11:03

A kutyára és macskára veszélyes külső élősködők közül leginkább a kullancs, a bolha és a szúnyog ismert széles körben. Azonban más rovarok is veszélyt jelentenek kedvenceinkre, például a lepkeszúnyog. Ez a vérszívó bőrbetegséget okozhat, még jelentősebb azonban a Leishmaniasis veszélye, amit a Leishmania parazita-család egyik apró tagja okoz, mely a lepkeszúnyog csípésével kerül a gazdatestbe. A krónikus betegség végzetes is lehet, valamint zoonotikus betegség, tehát emberre is veszélyes. A világ egyes területein a Leishmaniasis komoly egészségügyi probléma.

Tíz éve panaszkodott hasfájásra egy nő, ijesztő, mit húztak ki belőle

Tudomány2019.06.20, 21:29

Egy kínai nő tíz éven át panaszkodott gyomorfájásra, míg végre az orvosok műtétre szánták el magukat. Őket is megdöbbentette, mit találtak a nő beleiben.

Azt hitték, daganat van az agyában, valami rémisztőbbet találtak

Tudomány2019.06.07, 16:51

Az orvosok lesújtó hírt közöltek Rachel Palmával: a nő agyában a vizsgálatok alapján daganatot találtak. Azonnal műteni kellett, ám a koponya felnyitását követően nem tumort, hanem még egy annál is horrorisztikusabb dolgot találtak.

Ne dobjuk ki a cicát: kis odafigyeléssel elkerülhető a toxoplazmózis

Tudomány2019.04.24, 14:31

Bár mindig a macskákat tartják a toxoplazmózis okozójának, igen kicsi a valószínűsége, hogy tőle elkapjuk a parazitát. A toxoplazmát leggyakrabban mosatlan gyümölccsel vagy a kézmosás hanyagolásával veheti magához az ember. A toxoplazma terjedése és a macskák fertőződése megakadályozható.

Reggel arra ébredt, hogy ijesztő lények lepték el a konyhát

Tudomány2019.02.12, 18:14

Szó szerint felrobbantotta az internetet egy videó, amit egy új-zélandi férfi töltött fel egy videómegosztó portálra. A felvételen szereplő különös lények mibenlétéről csak találgatnak a szakemberek.

Hatalmas szemférget műtöttek ki egy férfi szeméből (18+)

Archívum2018.10.11, 11:03

Tizenöt centis szemférget távolítottak el egy 60 éves indiai férfi szeméből. A műtétet filmre is vették.

Fejfájásra panaszkodott, kész horror, amit az agyában találtak

Tudomány2018.07.25, 14:30

Az indiai Gurugramban élő nyolcéves kislány komoly fejfájás és epilepsziás rohamok miatt kereste fel orvosait. A vizsgálatok során egészen elképesztő diagnózist állítottak fel a szakemberek: több mint száz galandféregpete volt az agyában. A gyermek hat hónapig tartó szörnyű időszakon ment keresztül.

Tudja, hogy melyik a földkerekség legnagyobb és legbüdösebb virága?

Tudomány2018.03.09, 10:42

Aligha lehetne nőnapi csokrot kötni a nevében sem éppen a szebbik nem iránti figyelmességet szimbolizáló óriás bűzvirágból.

Undorító: ennyi fajta féreg élhet a testedben

Archívum2018.03.05, 21:19

Meglepődött egy fiatal nő, amikor hatalmas férgeket "húztak ki" a szeméből. Mégis milyen giliszták, paraziták jelenhetnek meg a szervezetünkben és milyen betegséghez köthetjük őket?

Igazi rémálom: férget dörzsölt ki a szeméből egy fiatal nő

Tudomány2018.02.13, 16:12

Az Oregon államban falusias körülmények között élő, gyakran lovagoló és halászó 26 éves nő, Abby Beckley egy hete szenvedett szemirritációtól, amikor 2016 augusztusában egy áttetsző, valamivel több mint 1 centiméteres férget dörzsölt ki a szeméből.

Parazita támadta meg a turistákat, csak otthon észlelték a súlyos tüneteket

Archívum2018.01.29, 18:56

Rémálommá vált egy fiatal kanadai pár nyaralása a Dominikai Köztársaságban. Hazatérve ugyanis kiderült, szörnyű parazita támadta meg őket.

Paraziták százaitól viszketett a nő szeme: 5 évig nem mosta ki a párnáját

Archívum2017.12.15, 14:47

Évekig szenvedett a kínai Ms Xu mire kiderült, mi okozza az állandó viszketést a szemében. A nő szempilláin paraziták százai élősködtek, ezt pedig saját magának köszönheti!

Télen sem tartanak szünetet a paraziták a klímaváltozás miatt

Tudomány2017.11.28, 13:42

A klímaváltozás és a paraziták kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően a hagyományos értelemben vett parazitaszezon kezd eltűnni, és a téli időszakban sem csökken az élősködők száma. Éppen ezért fontos, hogy a négylábú kedvenceket egész évben védjük a külső paraziták ellen.

Ismeretlen parazitát operáltak ki a sebesült észak-koreaiból

Tudomány2017.11.17, 15:07

Néhány nappal ezelőtt egy északi-koreai határőr átszökött Dél-Koreába. A szökevényt öt lövés érte, így azonnal kórházba kellett szállítani. Az orvosok igencsak meglepődtek, amikor az öt golyó mellett számos parazitát is ki kellett operálni a férfi testéből.

Több embert küld a halálba, mint a háborúk, vagy a dohányzás

Tudomány2017.10.23, 17:55

Több embert öl meg évente a környezetszennyezés, mint a világ összes háborúja és erőszakos eseménye, többet, mint a dohányzás, az éhezés és a természeti katasztrófák, az AIDS, a tuberkulózis, a malária vagy az éhínség - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Végezhet a paraziták egyharmadával a klímaváltozás

Tudomány2017.09.11, 16:46

Az állati élősködők (paraziták) egyharmada kihalhat 2070-re a klímaváltozás miatt.

Emberre is veszélyesek a házi kedvencek élősködői

Tudomány2017.06.08, 16:34

A hazai kutyák negyedét nem kezelik bolhafertőzés esetén sem, a macskák kevesebb mint fele kap csak egész éves védelmet kullancsok és bolhák ellen.

Sunyi szemparazita irányítja a halakat

Tudomány2017.05.05, 15:21

Képes a halak viselkedését drasztikus módon befolyásolni egy, a látószervükben élő parazita – derült ki egy új kutatásból. A fejletlen és kifejlett szemmétely ráadásul különböző módon manipulálja áldozatát.

Leamputálták a kétfejű kislány élettelen fejét - Fotó! (18+)

Life.hu2017.05.03, 14:56

Végre megműtötték azt a kislányt, aki két fejjel született az indiai Rádzsasztánban. Szörnyen festett az operáció előtt: szívszorító kép.

Ijesztő féregfertőzést kapott egy nő a Karib-szigeteken

Tudomány2017.04.28, 12:56

Egy egészséges, 45 éves, amerikai nő a Karib-szigeteken töltötte a vakációját. Két héttel a hazatérte után bepirosodott és viszketni kezdett a térde. Először nem gondolt semmi különösre, csak akkor ijedt meg, amikor kacskaringós kitüremkedések jelentek meg a lábán.

Jurassic Park újratöltve: emlősvért találtak egy ősi kullancsban

Tudomány2017.04.04, 15:50

Borostyánba zárt kullancsot fedeztek fel egy dominikai bányában. A kullancs belsejében jól kivehetők az utolsó lakomájából származó vörösvérsejtek. A vér eredetét egyelőre még nem sikerült pontosan meghatározni, de valószínűleg egy ősi majomból származik, olvasható a Science Alert tudományos portálon.

Horrorisztikus jelenet egy középkori festményen

Tudomány2017.03.22, 13:24

Horrorisztikus jelenetet örökít meg egy középkori festmény: egy szentként tisztelt férfi combjából egy méretes féreg kandikál ki.

Tudja-e, melyik az élővilág leghosszabb állata?

Tudomány2017.01.08, 23:56

Az állatvilág rekordereit szokás méret, sebesség, vagy éppen valamilyen egyedi, fajspecifikus tulajdonság alapján kategóriákba osztályozni. Ha megkérdezik, melyik a ma élő leghosszabb állat, a tájékozottak legnagyobb valószínűséggel azt válaszolnák erre, hogy a kékbálna, amely elérheti akár a 31 méteres testhosszúságot is. A gerinctelen élővilágnak van azonban egy olyan faja, amelynek testhossza a kékbálna hosszának csaknem a kétszerese lehet.

Visszatért Amerikába a horrorparazita

Tudomány2016.11.29, 13:59

Ismét megjelent Floridában a csavarlégy, amely arról hírhedt, hogy lárvaállapotban befúrja magát a haszonállatok, sőt az ember izomzatába is. Július óta több mint 100 veszélyeztetett szarvasféle hullott el az élősködők miatt.

Szokatlan szexuális élete okozhatja az álomkór parazitájának vesztét

Tudomány2016.01.26, 15:30

Szokatlan szexuális élete a halálos afrikai álomkórt okozó egysejtű parazita kipusztulásához vezethet: az élősködő több ezer éve nem él nemi életet, ivartalan szaporodással létrejövő egyedei genetikailag azonosak, azaz klónjai az egyetlen ősszülőnek - állapították meg a Glasgow-i Egyetem kutatói.

Egy kontaktlencse miatt vakult meg a 63 éves férfi

Archívum2015.12.30, 10:08

Egy parazitától megfertőződött kontaktlencse miatt veszítette el bal szemének világát Stephen Souter.

Meghalt egy beteg, mert rákos lett a benne élő féreg

Egészség2015.11.05, 10:46

Alaposan megdöbbentette az orvosokat egy kolumbiai férfi tüdődaganata - a gyorsan növekvő sejttömeg nem emberi eredetű volt, hanem a betegben élő galandféregtől származott.

Segítheti a sebgyógyulást a gyilkos parazita

Egészség2015.10.21, 17:17

Sebgyógyító hatással bírhat egy rákot okozó féregparazita, amely évente több tízezer ember halálát okozza - állapították meg ausztrál kutatók.

Itt a szúnyogszezon, itt a szívférgesség

Egészség2015.06.06, 12:48

A szúnyogok nemcsak kellemetlenek, hanem felelősek az egyik legsúlyosabb állatbetegség, a szívférgesség kórokozójának terjesztéséért is. A fertőzés a kutyák, a macskák és a vadászgörények esetében is végzetes kimenetelű lehet.

Kiszívja áldozata génjeit a vámpírnövény

Tudomány2014.08.18, 11:45

Elképesztő mennyiségű genetikai információt képesek megosztani egymással a növények – derül ki a Virginia Tech kutatóinak legújabb felfedezéséből. Az új eredmények segíthetnek felvenni a harcot azokkal a parazitanövényekkel szemben, amelyek a legszegényebb országok fontos élelmiszernövényeit fenyegetik.

Fonálférget szedett ki egy férfi a saját ajkából

Life.hu2013.12.01, 14:40

A 36 éves dr. Jonathan Allen gazdaszervezetévé vált egy Gongylonema pulchruma fonálféregnek, amely három hónapig élősködött az orcájában és az ajkában. A parazita általában állatokban fordul elő, dr. Allen az Egyesült Államokban a 13., világszerte pedig a 60. humán esetet jelentette.

Ezért ne hagyd, hogy puszilgasson a kutyád!

Archívum2013.11.01, 17:20

A nyalogatás a kutyustól a kedvesség jele, azonban a baba, aki a puszit kapta, lehet, hogy egyéb ajándékot is kap így a házikedvenctől.

Súlyos beteg volt a Downtown Abbey sztárja

Archívum2013.10.19, 09:24

A Downtown Abbey című nagy sikerű sorozat egyik karakteréről, Sir John Bullockról kevesen tudják, hogy az őt alakító színész, Andrew Alexander sokáig milyen súlyos betegséggel küzdött. Pedig tavaly ilyenkor, frissen házasodva és éppen az afrikai nászútról hazaérve egy olyan parazita-fertőzés támadta meg a színészt, amit az orvosoknak majdnem öt hónapjukba tellett beazonosítani.

Megszülte ikertestvérét egy kétéves fiú

Archívum2013.10.01, 17:28

Egy kínai gyermek "életet adott" úgynevezett parazita ikertestvérének, aki benne fejlődött.

Szokatlan hatása van az influenzának

Tudomány2013.03.29, 09:59

Az egyszerű influenzavírus is képes megváltoztatni az ember viselkedését: egy vizsgálat alapján a még nem beteg, de már fertőzőképes emberek jobban keresik az érintkezést más emberekkel, ami a vírus terjedésének kedvez.

Apró vámpírok, akiknek csak a véred kell!

Archívum2013.01.13, 17:04

A bolha egy külső élősködő, egy parazita, ami csak élő szervezetből való táplálkozással tudja fenntartani saját magát. Ha hatékonyan véded tőlük házikedvenced, akkor mindent megtettél az egészség érdekében.

Van sokkal rosszabb a nemi úton terjedő parazitánál

Life.hu2012.11.23, 22:03

A legújabb kutatás szerint a rendkívül elterjedt nemi úton terjedő élősködő még veszélyesebbé válik, amikor vírussal fertőződik.

Vérszívó halat kap vacsorára az angol királynő

Nagyvilág2012.06.01, 09:07

Egy angolnaszerű parazita halból készített pitét szolgálnak fel II. Erzsébet trónra lépésének hatvanadik évfordulóján a királynőnek a hétvégén. Az orsóhalból készült étel hagyományosnak számít a királyi koronázási ünnepségeken.

Magzat a magzatban: emberek, akik ikertestvérük részeit hordozzák magukban

Life.hu2012.02.28, 10:49

Orvosok szerint elég sokan kezdjük úgy az életünket az anyaméhben, hogy van egy ikertestvérünk, aki viszont már nem születik meg, mert útközben felszívódik. A hasonló terhességek egy részénél viszont sokkal rosszabb történik: az egyik magzat beleépül a másikba.

Elemezték az élővilág legkisebb vámpírját

Tudomány2011.11.07, 14:07

Meghatározták egy kizárólag más baktériumokon élősködő, azokból az életet kiszívó baktérium teljes genetikai állományát.

Eltávolították parazita ikertestvérét - túl van a műtéten a nyolc végtaggal született indiai kisfiú

Life.hu2011.10.07, 09:51

Deepak Paswaan először állt a kamerák elé azóta, hogy szerencsésen átesett a műtéten, amellyel a hasából kinövő kifejletlen ikertestvérének karjait és lábait eltávolították.

Zombi testőrré alakítja a katicát egy élősködő

Tudomány2011.06.23, 15:09

Közel három hétig növekszik a katicában a gyilkosfürkész, hogy aztán kimásszon a még élő gazdaállatból, és bábot fonjon a lábai köré. A kötözött katica testőrként szolgál az élősködő számára, ugyanis elriasztja a ragadozókat - igazolták kanadai kutatók.

Istennő született? Vagy csak egy fogyatékos, nyolckarú kislány?

Life.hu2011.05.27, 09:00

Minden édesanya egészséges babára vágyik. És a leggyakoribb óhaj, ha megkérdezik, milyen nemű kicsit is szeretnének, hogy mindegy, csak mindene meglegyen. Ám mi történik olyankor, ha a négy végtag helyett a természet csúf tréfája nyomán kétszer annyi karral és lábbal születik a várva várt gyermek?

Zombicsigákat figyeltek meg Kaliforniában

Archívum2008.10.30, 09:47

Akár egy horrorfilm forgatókönyve is lehetne az a jelenség, amelyet az amerikai Carpinteria sós mocsaras természetvédelmi területén figyeltek meg a Kaliforniai Egyetem kutatói: egy élősködő valóságos pokollá teszi egy csiga életét. Ráadásul a paraziták olyan nagy tömegben vannak jelen a területen, hogy szervesanyag-tömegük az itt élő nagyobb testű állatokéval vetekszik.

Vj-torna és a csábító parazita - hétvégi partyajánló

Partytár2008.03.02, 15:57

Szétcsúszott lazulás, okos pörgés, végletekig bonyolított minimalizmus, repetitív technóorgia: igazi nemzetközi váróteremmé változik a hétvégi Budapest. Az egyik oldalon a flamand electroclashes és a japán zenmester, a másikon a német átváltozóművész és a brit kölyökmágus. És a belgák hova álljanak? Hétvégi partyajánló.

Parazita szinglik Japánban

Tudomány2004.06.28, 15:46

Semmihez sem hasonlítható a fiatal japán férfiak és nők egymás iránti közönye és érdektelensége. Szociológusok szerint nem füllentenek azok a fiatalok, akik randiról hazatérve csak ennyit mondanak otthon: "Nem történt semmi."

Előző
  • 1
  • 2
Következő