pályázatok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NFÜ
- Magyarország
- uniós támogatás
- finanszírozás
- mezőgazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Idő előtt elkapkodhatják a Széchenyi-terv pénzeit
Barta E. Gyula, a pályáztatást lebonyolító MAG Zrt. vezérigazgatója szerint a sikeres pályázás legfontosabb kérdése ma az, hogy a kis- és középvállalkozások "hisznek-e önmagukban, és képesek-e elfogadható üzleti tervet kidolgozni". Elmondása szerint 2013 előtt már kimerülhet a Széchenyi-terv kerete a nagyszámú pályázat miatt.
Munkahelyteremtésre osztott szét 46 millió forintot Békéscsaba
Összesen 46 millió forint pályázati forrást bocsátott a helyi vállalkozások rendelkezésére Békéscsaba önkormányzata, amelyből munkahelyek teremtését remélik.
Ötmilliárd forint támogatást nyert több száz cég munkahelyek létrehozására, fenntartására
Négyszer annyi hazai kis- és középvállalkozás nyújtotta be pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium vissza nem térítendő támogatására, mint tavaly. A nyertesek - akik közt ötmilliárd forintot osztottak szét a pályázaton - több mint háromezer új munkahelyet hoznak létre, és több mint ötezer munkahelyet tartanak meg.
Kétszáz megawatt energia termelését tenné fölöslegessé a Virtuális Erőmű
A tudás, a szakszerű bevizsgálás és a források összefogásával egy 200 megawatt energiát termelő erőmű kiváltását szeretné elérni a Virtuális Erőmű Program. Az energiahatékonyság javításának céljához ötletekre, szakszerű auditra és támogatásokra számíthatnak a vállalkozások a programtól, amely ősszel indulna.
Az adatvédelmi biztos szerint nyilvánosak az innovációs alapból részesült cégek adatai
Jóri András adatvédelmi biztos szerint nyilvánosak annak a 214 vállalkozásnak az adatai, amelyek támogatásban részesültek a Nemzeti Innovációs és Technológiai Alap terhére. Állásfoglalása szerint ezek a vállalkozások közfeladatot ellátó szervektől kaptak közpénzt, így a törvényi kivételektől eltekintve nyilvánosak az adatok.
Betör az autóiparba a magyar navigációs óriás
Az NNG Kft. lezárta másfél éves fejlesztési projektjét, amely arra irányult, hogy a gyárilag beépített autós rendszerek követelményeinek megfelelő navigációs megoldást alakítson ki. A munkát az Európai Unió és a magyar állam közel 150 millió forinttal támogatta.
- címkék:
- céghírek
- iGO
- pályázatok
- navigáció
- NNG Kft.
- Címkefelhő »
A számlák tizedét nem fizetik ki az Európai Unióban
A más országból származó szállítók számláinak 10, míg a belföldiek 8 százalékát nem fizetik ki a vevők az Európai Unióban az Atradius felmérése szerint. A legrosszabb számokat az olasz és a brit üzleti élet produkálja, a felmérés szerint Hollandiában a legalacsonyabb a nemfizetések aránya.
Milliós összegeket nyerhetnek a családbarát munkahelyek
Akár két és félmillió forintot is kaphatnak azok a munkáltatók, amelyek nyernek a megújult tartalommal meghirdetett Családbarát Munkahely elnevezésű minisztériumi pályázaton.
Kétszáz millió forintot kap fejlesztésre egy jászberényi cég
Két pályázaton összesen több mint kétszáz millió forintot nyert uniós pályázaton egy görgőgyártással foglalkozó jászberényi cég.
Nyerhető pályázati pénz teherautóra? - olvasói kérdésekre szakértők válaszolnak
Érdemes-e céget venni pályázáshoz, pályázható-e forrás teherautó vásárlásához, milyen eszközbeszerzésre felhasználható forrásra lehet pályázni? - ezeket a kérdéseket tették fel az [origo] olvasói a Vállalkozói Negyed szakértőinek. Összeállítás a szakértői válaszokból.
Ötvenmillió forintig pályázhatnak a gazdák az MFB forgóeszközhitelére
Önerő nélkül, hároméves futamidővel, nyolcszázalékos kamat mellett pályázhatnak a gazdák a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárforgóeszköz-hitelére. A kormány tavalyi döntése értelmében elkülönített 15 milliárd forintos keretből 10 milliárdot az állattenyésztők vehetnek igénybe.
Uniós pénzből kezd látványnyomdába a soproni Palatia
A 70 milliós forintos beruházás keretében színes, öntapadós címkék előállítására alkalmas gépet is munkába állítanak Sopronban.
- címkék:
- finanszírozás
- pályázatok
- Címkefelhő »
Infopontok tájékoztatnak az Új Széchenyi-terv pályázatairól
A MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. létrehozta az Új Széchenyi-terv Infopont országos hálózatot, ahol tájékoztatást lehet kérni a gazdaságfejlesztési pályázati lehetőségekről.
120 milliárdra lehet pályázni idén az Új Széchenyi-tervvel
Az idei évben 120 milliárd forintra lehet pályázni az Új Széchenyi-terv keretein belül energetikai fejlesztésekre. A pályázati dokumentáció egy érintett szerint nem egyszerűsödött lényegesen.
Másodszorra sem kelt el az Egervin borászat
Az érdeklődők egyike sem ajánlott legalább nettó egymilliárdot az Egervinért a felszámolás alatt álló borászat értékesítésére kiírt második pályázaton. A felszámoló újabb tendert ír ki, melyet még az idei szüret előtt le akar zárni.
Huszonöt milliárdért szerez be számítógéprendszereket az állam
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) 12 hónapra nettó 25 milliárd forint értékben kíván számítógéprendszereket beszerezni a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó, és oda önként csatlakozó intézmények részére - a nyílt felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
- címkék:
- számítógép
- pályázatok
- beszerzés
- Címkefelhő »
Hat állami hőerőművet ad el Szlovákia
Az állam százszázalékos tulajdonában lévő hat legnagyobb hőerőmű eladásáról döntött a szlovák kormány.
Huszonegy milliárdra pályázhatnak az északi megyék cégei
Március 1-től hat felhívásra pályázhatnak észak-magyarországi vállalkozások az Új Széchenyi-terv keretében, összességében 21 milliárd forint forrásra.
AAM: Kitörési pontokat mutat az Új Széchenyi-terv
Pozitívan értékeli az Új Széchenyi-terv célkitűzéseit az AAM Tanácsadó Zrt. megállapítva, hogy végre gazdasági prioritások mentén támogatják a fejlesztéseket, s egyszerűbbé válik a pályáztatás is. Ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy folyamatos hatásvizsgálatokkal szükséges ellenőrizni a pályázati célok megvalósulását.
Az építőcégek örülhetnek a Új Széchenyi-terv első pályázatainak
Már hétfőtől lehet jelentkezni az új Széchenyi-terv pályázataira, amelyek zöme a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célozza. Leginkább a nagy és közepes méretű építési vállalkozások rúghatnak labdába, a tényleges beruházások pedig leghamarabb három hónap múlva, de reálisan inkább félév múlva indulhatnak el.
Hőszolgáltatókat és busztársaságokat privatizálnak Szlovákiában
Többek között a távközlésben és az energetikában készül további magánosításra a szlovák kormány, amiből 400 millió eurós bevételre számítanak.
Uniós pénzekből fejlesztenek közép-dunántúli cégek
Összességében 3,1 milliárd forint uniós támogatást nyert el 62 közép-dunántúli cég telephelyfejlesztésre, amellyel több, mint 700 új munkahelyet hoznak létre.
Több uniós pénzre számítanak a középvállalkozások
Elsősorban a középvállalkozások számítanak arrra, hogy a korábbiakhoz képest könnyebben juthatnak uniós pályázati forrásokhoz - derül ki a K&H Bank legfrissebb, cégek vezetői körében készített felméréséből.
Jövőre jön a pályázati boom az NFÜ elnöke szerint
Az elkövetkező három évben 6700 milliárd forintnyi pályázat lesz folyamatban az NFÜ első embere szerint.
Félmilliárdos program kisvállalkozásoknak
Az országban elsőként kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatására nyert 500 millió forintos programot a Hajdú-Bihar megyei Vállalkozás-fejlesztési Alapítvány vezette regionális konzorcium. A támogatási szerződést kedden írták alá Debrecenben.
- címkék:
- támogatás
- pályázatok
- kkv-szektor
- Címkefelhő »
Több lapot osztanak a kisvállalkozásoknak a közbeszerzésekben
"Miközben az exportra termelő hazai cégek számára a továbbra is növekedésben lévő német gazdaság jó kilátásokat mutat, a belföldi árbevételű kkv-k számára a közbeszerzési pályázatokban való nagyobb részvétel jelentheti az esélyt a válságból történő kilábalásra, illetve a növekedésre" - magyarázta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Januártól kisebb támogatást kapnak a budapesti vállalkozások
Érdemes igyekezniük a fővárosi beruházást tervező cégeknek, mert jövő év elejétől már csak 10 százalékos uniós támogatást kaphatnak a jelenlegi 25 százalékkal szemben - figyelmeztet egy tanácsadó.
Együtt fejlesztik a vallási és a gyógyturizmust Nyírbátorban
Hamarosan lezárul egy nyírbátori városfejlesztési projekt, amely a vallási és az egészségügyi turizmust kapcsolja össze. A Világgazdaság szerint a szabolcsi beruházás - amelyben templomok felújítása, sétányépítés és fürdőfejlesztés is szerepel - mutatja a vallási turizmus felfutását.
Gázt váltanak ki a miskolci biomassza erőművel
Egy 3 megawatt kapacitású, faaprítékkal működő biomassza erőmű építését tervezi Miskolcon a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft.
Egyszerűbb feltételeket ígér a kormány az uniós pénzre pályázó vállalkozóknak
Egyszerűbb pályázati feltételek mellett juthatnak uniós forrásokhoz a kis- és középvállalkozások, a részletek kidolgozását megkezdte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Öt kategóriában pályázható az Európai vállalkozási díj
November 10-ig adhatók be öt kategóriában pályázatok az Európai vállalkozási díjra, amelynek nyerteseit jövő májusban hírdetik ki Budapesten.
800 millió eurós pályázat kkv-k számára
Háromezer kis- és középvállalkozás jelenkezését is várja Európai Unió kutatás-fejlesztési támogatások elnyerésére. Jövőre összesen 6,4 milliárd eurós keret áll rendelkezésre, amiből a kkv-k 800 millió eurót nyerhetnek el.
Öko-fejlesztésekre uniós pénzzel pályázhatnak a kisvállalkozások
Szeptember 9-ig pályázhatnak a hazai kis- és középvállalkozások az Európai Unió öko-innovációs kiírásaira. Az EU összesen 10 milliárd forint értékű forrást biztosít.
950 millióért vihető a volt Egervin
Eladó Magyarország borászatának hajdan meghatározó üzeme, a volt Egervin, amelyet 947,5 millió forintos áron kínálnak pályázat keretében.
Főnix-program a vállalkozások külpiacra jutásához
600-800 millió forinttal támogatná a hazai kis- és középvállalkozások külpiacra jutását a kormány a Magyar főnix program keretében - írja a Világgazdaság.
Még a héten teljesen átvilágítják az uniós források helyzetét
Kiderül a héten az uniós források helyzetének átvilágítása után, hogyan csoportosítják át őket és milyen nagyprojekteket állítanak le, közölte Fellegi Tamás hétfőn a külgazdasági szakdiplomaták éves konferenciáján. A tárcavezető hangsúlyozta: az átcsoportosításnál fontos cél, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb arányban részesüljenek a forrásokból.
Végletekig leegyszerűsített adórendszert ígér Orbán
A kisebb adók eltörlését, az adórendszer egyszerűsítését, középszintű közigazgatási átalakítást és a kkv-pályázatok egyszerűsítését ígérte a nemzeti konzultáció szerdai fordulóján Orbán Viktor leendő miniszterelnök.
Személyes ügyfélszolgálati irodát nyit Pesten az NFÜ
Személyes központi ügyfélszolgálati irodát nyitott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a fővárosban. A Wesselényi és Kazinczy utca sarkán található iroda a pályázók és a már nyertes pályázattal rendelkezők minél színvonalasabb kiszolgálása érdekében nyílik meg az NFÜ tájékoztatása szerint.
Adóellenőrök gyerekmeséivel növelné az adózási kedvet az APEH
"Adómanó" meséivel szeretné tudatosítani a gyerekekben az adófizetés fontosságát az APEH, ezért meseíró pályázatot hirdetett saját munkatársai között - írja a Magyar Nemzet. Az adóhivatal pénzhiány miatt nem tud szakembereket megbízni a kampány kidolgozásával, ezért fordult saját dolgozóihoz, akik épp csütörtökön tüntetnek csökkenő jövedelmük ellen.
- címkék:
- adózás
- adó
- pályázatok
- APEH
- Címkefelhő »
Pályázható az idei Zöld Forrás
Letölthető a környezetvédelmi minisztérium honlapjáról az a 120 millió forint keretösszegű Zöld Forrás pályázat, amely zöld civil szervezetek környezet- és természetvédelmi célú programjait támogatja. Határidő: február 19. A Zöld Forrás keretösszegéből 500 ezer és 2 millió forint közötti támogatással valósulhat meg számos zöld projekt, melyek konkrét természetvédelmi tevékenységhez kapcsolódnak, illetve a környezeti nevelésre és a szemléletformálásra fókuszálnak. Részletek a Greenfo honlapján.
- címkék:
- környezetvédelem
- pályázatok
- Címkefelhő »
Tervezzen emblémát Magyar Asztronautikai Társaságnak!
Milyen legyen a Magyar Asztronautikai Társaság új emblémája? Az érdeklődők közreműködhetnek a tervben, és március 1-ig elküldhetik javaslataikat. A legjobbak nyereményekben részesülnek.
Simlire csábít az EU bukszája
Szabályszegésre kényszerítenek az uniós pályázatok kiírásai vagy határidejei. Számlák becsületszóra, simlik, felesleges körök, zúgolódó közalkalmazottak és hiányosságok - az uniós pénzekre hajtó iskolák példája arra utal, hogy gyerekcipőben jár a támogatási rendszer.
- címkék:
- pályázatok
- uniós pályázat
- Címkefelhő »
Pontosította a kockázati tőke programját az NFÜ
Pontosabbak és részletesebbek az előző kiírásnál a kockázati tőke program szerdán megjelentetett pályázati kiírásaiban a tender feltételei - állapítja meg Start Tőkegarancia Zrt.
- címkék:
- pályázatok
- NFÜ
- Címkefelhő »
Tervezzen űrvilágot! - pályázati felhívás
"Távoli világok - a sci-fi mestermunkái" (The MSW Design Contest 2009: Far Worlds - Best of Science Fiction) címmel nemzetközi pályázatot írt ki a PI Club űrhajózási és csillagászati "modellvilágok" tervezésére.
- címkék:
- pályázatok
- Címkefelhő »
Már megdézsmálhatja az ország tortáját
Munkahelyek megőrzése pályázati úton
Mintegy 50 milliárd forintból összesen 58 ezer munkahely megőrzését tették, illetve teszik lehetővé a kormány által az idén elindított programok - derül ki az elmúlt fél évet összegző kormányzati beszámolóból. Jelenleg a kis- és középvállalkozások részére kiírt képzéssel kombinált munkahely-megőrzési programra nyerhető támogatás.
- címkék:
- munkahelymegőrzés
- pályázatok
- Címkefelhő »
Baráth: 1800 milliárd a magyar építőiparnak
- címkék:
- Baráth Etele
- építőipar
- pályázatok
- Címkefelhő »
Pályázat a MÁV-START telefonos ügyfélszolgálatára
A MÁV-START Zrt. a közeljövőben közbeszerzési eljárást ír ki a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat működtetésére, mert a jelenlegi üzemeltetővel kötött szerződést 2010 január 2-áig hatályos - mondta Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START szóvivője pénteken az MTI-nek.