pályázat

címke rss

Ezek lettek az év természetfotói

Life.hu2019.11.06, 15:27

Megválasztották az év természetfotóit. A pályázatra ezúttal is fantasztikus képeket küldtek be a művészek.

Lakásfelújítás - az energiahatékonysági pályázatot fel tudjuk-e használni?

Gazdaság2019.11.04, 11:29

Sietnie kell annak a háztulajdonosnak vagy társasháznak, lakóközösségnek, aki szeretné kamatmentes hitelből korszerűsíteni lakóhelye energetikai ellátását. A Széchenyi 2020 keretében elérhető támogatásra hatalmas a kereslet – annyira, hogy a két pályázat közül az egyiket már október közepén fel is kellett függeszteni, mert a rendelkező forrás egyszerűen kimerült.

Tizenkét pályaművet díjaztak az Ady-gálán

Kultúra2019.10.29, 10:36

Kilenc fődíj mellett három különdíjat osztottak ki az ADY100 - Ady arcai című pályázaton. A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. felhívására több mint 150 művész adta be pályázatát, az eredményhirdetés hétfőn este volt a fővárosi Kódex Könyvesboltban.

Jelentősen kitolták egy fontos K+F pályázat befejezési határidejét

Gazdaság2019.10.03, 10:49

A kiíró a hivatalos pályázati honlapon arról értesítette a támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című, már lezárt felhívás megvalósítási határidejét több mint egy évvel kitolta.

Már lehet nevezni a Nemzeti Színház szpotjátékára

Kultúra2019.10.03, 10:33

Már lehet nevezni a budapesti Nemzeti Színház fiatalok számára meghirdetett szpotjátékára, amelyre egy Shakespeare-t népszerűsítő, flashmob-szerű, telefonnal készített kisfilmet várnak. 

Soltész Miklós: 1,6 milliárd forintra pályázhatnak a nemzetiségek

Itthon2019.10.02, 10:52

Kiírták a nemzetiségi önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek tevékenységét támogató pályázatokat 1,6 milliárd forint értékben - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mérföldkőhöz érkezhet az új budapesti Duna-híd megvalósítása

Gazdaság2019.09.26, 14:33

Megjelent az új nyílt tenderfelhívás a Galvani híd statikai számításainak előkészítésére, illetve a tervellenőrzési feladatok ellátására vonatkozóan.

70 négyzetméternyi üveget lehet megálmodni

Kultúra2019.09.06, 16:53

A Városmajori Jézus Szíve templom két, még üresen álló, egyenként 35 négyzetméteres díszüvegablakának megtervezésére.

Jó hír az uniós támogatásra pályázóknak

Gazdaság2019.09.02, 13:25

Fontos hírek láttak napvilágot a hazai pályázók számára az elmúlt hetekben. A következő, 2021-2027-es uniós ciklus előkészületeként 11 pontból álló terv kidolgozásán dolgoznak már jelenleg is a magyar hatóságok. Mindez, az új szabályoknak is köszönhetően rövid távon is csökkenteni fogja az adminisztratív terheket és egyszerűsíti a pályázati költségek elszámolási módszereit, továbbá az állami- és önkormányzati érdekeltségű infrastruktúra-beruházásoknál független értékelemzést vezetnek be.

Indul a bölcsődefejlesztési pályázat Pest megyében

Itthon2019.08.26, 13:27

Kedd reggel nyolc órától lehet pályázni a kormány által Pest megye települései számára kiírt 2,5 milliárd forint keretösszegű bölcsődefejlesztési támogatásokra - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Szigetmonostoron, sajtótájékoztatón.

Megjelent az Irinyi-terv új kiírása, 2,5 milliárdra pályázhatnak a kkv-k

Gazdaság2019.08.26, 13:41

Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása hétfőn, a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.

Így fogják összekapcsolni a budapesti HÉV vonalakat

Gazdaság2019.08.15, 16:39

Elindult a H5-ös szentendrei, a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV-ek korszerűsítésének, összekötésének tervezési előkészítése, melyről most jelent meg a támogatási döntés. A pályázat eredményeképpen elkészül az érintett HÉV-vonalak összekötésének, rekonstrukciójának terve a következő években.

Kormánybiztos: Újabb pályázati felhívások a Magyar falu programban

Itthon2019.07.29, 12:49

Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján.

Több mint 800 millió forintra pályázhatnak köznevelési intézmények

Itthon2019.07.25, 11:53

A köznevelési intézmények több mint nyolcszázmillió forintra pályázhatnak többek között tehetséggondozó programok és tanulmányi versenyek rendezésére a Nemzeti Tehetség Program keretében.

Erdély legszebb dalát keresik

Kultúra2019.07.16, 13:56

Ötödik alkalommal hirdette meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete a Legszebb Erdélyi Magyar Dal elnevezésű zenei pályázatát erdélyi zenészek és zenekarok, amatőr és hivatásos zenészek számára.

Hamarosan jön a magyar cégeknek kiírt 45 milliárdos pályázat

Gazdaság2019.07.15, 15:26

Péntektől lehet majd pályázni a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt 45 milliárdos felhívásra, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

Bűnbanda csalt ki pénzt nem létező befolyásos kapcsolataikkal

Itthon2019.07.09, 16:34

A férfi 2012-ben pályázati ügyintézőnek adta ki magát, hogy így csaljon ki pénzt emberektől. Azt mondta az áldozatainak, hogy minisztériumi kapcsolatai vannak. Persze hazudott.

Milliárdokat kaphatnak elektromos buszokra a magyar települések

Gazdaság2019.07.08, 16:14

A nemzeti buszstratégia keretében 35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Magyarország pályázik a 2025-ös Universiade megrendezésére

Sport2019.06.26, 19:45

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megpályázza az egyetemista és főiskolás sportolók olimpiájának tartott 2025-ös Universiade megrendezését.

Keresik a mentorokat a kkv-k beszállítói és külpiaci támogatásához

Gazdaság2019.06.21, 15:44

Sikeres vállalkozók gyakorlati tapasztalatával segítenék a hazai kkv-kat. Olyan tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat fog kiépülni, amely személyes mentorálást biztosít fiatal-, női- és generációváltó vállalkozások számára, illetve szakmai mentorálást nyújt a külpiacra lépés előtt álló, vagy külpiaci részesedést növelni kívánó, illetve a közvetlenül beszállítóvá válás előtt álló, vagy beszállítói részesedését növelni kívánó vállalkozások részére. Már lehet mentornak jelentkezni.

A vidékfejlesztési program harmadát már kifizették a pályázóknak

Gazdaság2019.06.18, 10:32

A vidékfejlesztési programban (vp) már 435,7 milliárd forintot kifizettek a pályázóknak, 34,2 százalékát az 1274,6 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásnak – tájékoztatott az agrárminiszter a március végi állapotok alapján a parlament honlapján.

Otthon melege program: ősztől milliárdokat lehet nyerni távfűtéses lakások korszerűsítésére

Gazdaság2019.06.17, 15:56

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot 2019. szeptember 24. és 2020. március 31. között – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Siófok a marketing fővárosa idén is

Itthon2019.06.11, 15:58

A Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesület tizenkét pályázatát díjazta Városmarketing Gyémánttal a Magyar Marketing Szövetség az Országos Városmarketing pályázaton, így már második alkalommal 2019-ben is Siófok nyerte a Marketing Főváros címet.

180 milliós pályázat az önkormányzatoknak a mobilitási hétre

Gazdaság2019.06.06, 14:42

Az önkormányzatok az idén 180 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a szeptember 16-22. között 18. alkalommal megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampányhoz kapcsolódó programok megszervezésére, lebonyolítására.

Nehéz sorsú zenészeken segít a Fábián Juli Emlékalapítvány

Kultúra2019.06.03, 12:56

Első alkalommal hirdet pályázatot a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatására a Fábián Juli Alapítvány.

Pénteken hirdet eredményt a Kolibri Színház

Kultúra2019.06.03, 12:08

A Kolibri Színház kortárs magyar szerzők számára hirdetett meghívásos drámapályázatot, amelynek eredményét pénteken ismertetik. 

Óriási bejelentés a DM-től, fenntartható hazai termékek érkeznek a polcokra

Gazdaság2019.05.31, 16:14

A dm még korábban termékpályázatot írt ki dmStart! néven, melyre 2019. január végéig lehetett jelentkezni. A pályázat eredményeképpen részben már kaphatók is azok a magyar termékek, melyek innovatív technológiával készülnek, ezáltal kevésbé, illetve egyáltalán nem szennyezik a környezetet az előállításuk során - tájékoztat arról a kiskereskedelmi lánc közleményében.

Még lehet jelentkezni a konvektorcsere-pályázatra

Gazdaság2019.05.30, 11:00

A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere-pályázaton – tájékoztatott Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Módosultak egyes uniós pályázatok szabályai

Gazdaság2019.05.29, 16:15

Három fontos területen is módosultak egyes uniós gazdaságfejlesztési pályázatok. Átírták a pályázatok keretösszegeit, az uniós adatvédelmi rendelet szabályai miatt új feladatokat írtak elő és a monitoring tájékoztatókat is módosították.

Már benyújthatók a pályázatok a gázkonvektorok cseréjére

Gazdaság2019.05.24, 10:14

2019. május 22-e 10 óra óta nyújthatók be pályázatok az Otthon Melege Program Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára. A kezdési időpont módosításról az Innovációs és Technológiai Minisztérium a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának zavartalansága érdekében döntött.

Panzió-újranyitási láz indulhat a Dunakanyarban

Gazdaság2019.05.24, 10:11

A Balaton után a Dunakanyar térségére kiírt, 750 millió forintos keretösszegű pályázattal folytatódik a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében indult országos szálláshelyfejlesztés, amelynek révén panzió-újranyitási láz indulhat – írta a Világgazdaság.

Hazai vállalkozók legjobb online ötleteit díjazta a UPC

Techbázis2019.05.22, 14:12

A UPC Magyarország által meghirdetett Nagy Tuning Show verseny keddi gáláján olyan vállalkozásokat díjaztak, amelyek ötletes megoldásaikkal példát mutathatnak a többségnek, hogyan válhatnak még sikeresebbé a digitalizáció segítségével.

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások

Gazdaság2019.05.17, 13:57

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak napelemes rendszerek telepítéséhez a mikro-, kis- és középvállalkozások, egy beruházáshoz 1,5 és 3 millió forint közötti összeget lehet elnyerni, a rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

Az Európai Innovációs Tanács új pályázatai támogatják az innovációt

Gazdaság2019.05.17, 13:19

Új megközelítéssel támogatják a kutatókat és az innovátorokat az Európai Innovációs Tanács (European Innovation Council, EIC) pályázati konstrukciói, a következő két évben több mint 2 milliárd euró forrásból – mondta Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára pénteken, Budapesten.

Elindult az idei hungarikumpályázat

Itthon2019.05.14, 10:52

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos kedd reggel a Kossuth Rádió műsorában szerepelt, ahol a 2019-es hungarikumpályázat részleteit ismertette.

41 pályázat érkezett a Zöld Pénzügyek Díj elnyerésére

Gazdaság2019.05.10, 15:08

Tizenkilenc pénzügyi intézmény összesen 41 pályázatot nyújtott be a jegybank által több kategóriában meghirdetett Zöld Pénzügyek Díj elnyerésére, az MNB elnöke által vezetett bíráló bizottság megkezdte a beérkezett pályaművek bírálatát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

Az idei nyár tele lesz pályázati pénzzel

Gazdaság2019.05.07, 12:19

Az 1256/2019. (V. 3.) számú kormányhatározat módosítja egyes, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programhoz tartozó fejlesztési keretek összegeit, mely a Magyar Közlöny múlt pénteki számában jelent meg.

Ingyenes európai utazás 18 éveseknek

[origo] utazás2019.05.02, 13:45

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

Világelső lett a mesterséges intelligencián alapuló magyar találmány

Gazdaság2019.04.29, 15:01

Az okosmegoldásokat kidolgozó magyar startup, a Chameleon Smart Home a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval jelent meg a piacon, amihez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán is elnyertek forrást. A nemzetközi piacokon is sikeresen mutatkoztak be, jelenleg második körös befektetőt keresnek a nemzetközi terjeszkedés elősegítése érdekében, legalább 400 millió forintot vonnának be a bővülésre. Az új technológia energiát, pénzt takarít meg, a Chameleon okoslakását pedig hamarosan bárki kipróbálhatja, akár ki is bérelheti néhány napra.

Hamarosan tényleg megindul az 5G Magyarországon

Techbázis2019.04.29, 11:26

Mint ahogy azt már egy korábbi cikkünkben megírtuk, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2019 őszén tervezi értékesíteni az 5G bevezetéséhez szükséges frekvenciasávokat. Az viszont egy érdekes tény, hogy a Vodafone már rendelkezik saját, kereskedelmi szolgáltatásra is használható blokkal. Egy sikeres demón már túl is van a vállalat, amely így nem csupán az 5G hazai úttörőjeként, hanem hamarosan a piac második konvergens szolgáltatójaként is megjelenik majd a UPC felvásárlásával.

Ősszel hirdethetik ki az 5G frekvenciák nyerteseit

Techbázis2019.04.24, 13:47

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) négy sávban értékesíti a frekvenciákat 15+5 éves hasznosításra.

36 milliárd forintra emelték a magyar ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét

Itthon2019.04.18, 18:10

A biogazdálkodásban érintett szervezetek közös sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön Budapesten. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője elmondta, hogy az agrártárca egyik legutóbbi döntésével az ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét háromszorosára, 36 milliárd forintra emelték, egyúttal további lépéseket szorgalmaztak a bioágazat fejlesztése érdekében. Összesen 96 ezer hektár terület részesül támogatásban. 

Kihirdették a Magyar Nemzeti Levéltár irodalmi pályázatának győzteseit

Itthon2019.04.11, 20:21

Kihirdették a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) költészet napja alkalmából meghirdetett irodalmi pályázatának győzteseit - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

Péntekig lehet cikkeket küldeni a Vodafone Alapítványnak

Techbázis2019.04.08, 15:42

Cikkíró pályázatot hirdet a Vodafone Magyarország Alapítvány az április 8-12. között negyedik alkalommal megrendezett Digitális Témahét alkalmából. Az Alapítvány és az országos program célja közös: ösztönözni az okos eszközök kreatív és minél sokoldalúbb használatát az iskolai oktatásban, ezáltal fejlesztve a digitális kompetenciát alkotó készségeket, képességeket.

Meghosszabbította tanyafejlesztési pályázatát az Agrárminisztérium

Gazdaság2019.04.02, 12:11

Az Agrárminisztérium egy évvel meghosszabbította a tanyás térségek háztartási léptékű fejlesztéseit szolgáló vidékfejlesztési pályázatot. A tanyán élők és a tanyás térségekben található önkormányzatok így 2020. április 3-ig nyújthatják be támogatási kérelmüket a 8,23 milliárd forint keretösszegű felhívásra.

Gyerekek mesélték el a Telekom Erdei házikójának történetét

Techbázis2019.04.01, 16:16

Lezárult a Magyar Telekom meseíró pályázata, amelyre három korcsoportban nevezhettek a gyerekek. A győztes pályaművek e-könyv-formában májustól lesznek elérhetők a tvgo.hu oldalon, valamint valamennyi okoseszközön.

Kiírták a gyermekétkeztetésben részt vevő konyhák felújítását célzó pályázatot

Itthon2019.04.01, 11:33

Ötödik alkalommal írt ki pályázatot a kormány a gyermekétkeztetésben részt vevő konyhák és étkezők felújítására, építésére, valamint konyhai eszközök beszerzésre - közölte Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az M1 műsorában.

A Telekom ingyen szolgáltatással támogatja a nonprofitokat

Techbázis2019.03.28, 10:45

A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország megújította és kibővítette a nonprofit szervezetek számára kialakított ajánlatát. A Magenta 1 Nonprofit ajánlattal a Telekom a nonprofit szektor digitalizációját kívánja támogatni. Az ajánlatra pályázni szükséges, a nyertes szervezetek 2019. május 6-tól egy évig vehetik igénybe az ajánlatban foglalt szolgáltatásokat.

Szerdán lesz a közmédia Ady-pályázatának eredményhirdetése

Kultúra2019.03.26, 12:42

Március közepéig lehetett a pályamunkát beküldeni az M5 kulturális csatorna Ady és Én elnevezésű pályázatára. A legfiatalabb pályázó 12, a legidősebb 92 éves volt. Az eredményhirdetést szerdán este, 18 órakor közvetíti a csatorna. 

Újabb 3 évre hirdetett művészeti ösztöndíj pályázatot az MMA

Kultúra2019.03.21, 12:12

A Magyar Művészeti Akadémia ismét három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíjra hirdet pályázatot 100  fő részére.

Elektromos autó a tét az E.ON fenntarthatósági pályázatán

Gazdaság2019.03.04, 14:21

Fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezések indulhatnak újra a nemzetközi Energy Globe verseny magyarországi fordulóján. Március 31-ig szinte bármilyen ötlettel lehet pályázni: akár egy családi otthon környezetbarát kialakításával, újszerű oktatási programmal, „okos" megoldásokkal, vagy a hatékony energiafelhasználást segítő elképzeléssel is. Magánszemélyektől szervezeteken át, a vállalatokon keresztül egészen az önkormányzatokig bárkik jelentkezhetnek.

Lezárult a klímafinanszírozási pályázati lehetőség

Gazdaság2019.02.19, 15:40

A kormány 1 milliárd forintot biztosított olyan vállalkozások számára, amelyek innovatív tevékenységükkel a fejlődő országokban telepítenének klímabarát technikákat. A teljes keretösszegből 840 millió forint felhasználásáról már korábban döntés született, a fennmaradó 160 millió forintra január végéig érkeztek be pályázatok.

Így kapcsolódik össze a biztonságos közlekedés a zenével

Kultúra2019.02.13, 17:07

A biztonságos közlekedéshez kapcsolódó témában dalíró pályázatot írt ki a DUE Médiahálózat és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság. 

Új innovációs pályázati rendszer készül

Gazdaság2019.02.13, 15:23

Már a második negyedévben megjelenhetnek azok a pályázatok, amelyekkel támogatáshoz juthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), valamint a nagyvállalatok és konzorciumi partnerként a felsőoktatási intézmények is - értesült a Magyarnemzet.hu. Az innovációs hivatal az egész országra kiterjedő fejlesztési lehetőségeket szeretne nyújtani.

Különleges pályázatot hirdet a Nemzeti Színház diákoknak

Kultúra2019.02.04, 14:18

A Nemzeti Színház Ember küzdj, és bízva bízzál címmel pályázatot hirdet 13-23 éves diákok számára, amiben saját gyártású, telefonos videókat várnak a diákoktól. 

Február 20-tól újra pályázhatnak a kkv-k eszközbeszerzésre Pest megyében

Archívum2019.02.01, 15:07

Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A támogatási kérelmeket 2019. február 20-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók.

Fiktív pályázatokon szereztek több száz milliót

Itthon2019.01.30, 10:52

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat öt ember ellen, közülök több embert üzletszerűen elkövetett pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is vádolják.

A város, amely másodszor is világörökséggé válna

[origo] utazás2019.01.30, 10:27

Az Anglia délnyugati részén található Bath 1987-ben már elnyerte az UNESCO világörökségi címét, most azonban újra pályázik rá tíz másik európai fürdővárossal együtt.

Tizenegy európai fürdőváros együtt kerülne fel a világörökségi listára

[origo] utazás2019.01.22, 22:46

Hét európai ország 11 fürdővárosa együtt szeretne felkerülni az UNESCO világörökségi listájára, pályázatukat Csehország párizsi nagykövetségén nyújtották be kedden az érintett polgármesterek és nagykövetek jelenlétében.

A közbeszerzési törvény minimális hatással lesz a kkv-kra

Gazdaság2019.01.21, 16:06

Januártól változott a vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatos közbeszerzési értékhatár: 40 millióról 68 millió forintra emelkedett a támogatási összeg, ami felett kötelező a közbeszerzés lefolytatása. A Via Credit pályázati tanácsadó megvizsgálta, milyen hatással lesz mindez a vállalkozásokra.

Vidékfejlesztési Program: még mindig pályázható 23 milliárd forint

Gazdaság2019.01.18, 15:43

A Vidékfejlesztési Program energia-hatékonyságot javító pályázata sokféle projektre nyújt támogatást. Épületek energiakorszerűsítési, épületgépészeti felújításai, az energiaforrások cseréje vagy telepítése mind-mind olyan terület, amely szóbajöhet. A pályázatra kertészetek, állattenyésztők, élelmiszeripari vállalkozások és borászatok jelentkezhetnek.

5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Itthon2019.01.16, 13:15

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Kiírták a 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot

Kultúra2019.01.16, 11:58

Az 50 legjobb pályázó ingyen vehet részt az irodalmi táborban, és van, aki útiköltség-térítést is igényelhet. Kiírták a 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és meghirdették a pályázathoz tartozó irodalmi tábort is. A pályaműveket február végéig várják a szervezők.

Két új főállású angyalt jelentett be a Vodafone

Techbázis2019.01.14, 10:59

Beérkeztek a pályázatok a Vodafone Alapítvány által hirdetett Főállású Angyal pályázatra, aminek a célja ugyebár, hogy a digitális technológiák valamilyen alkalmazásával a társadalomért tegyenek a jelentkezők. Az alapítvány közlése szerint annyi színvonalas pályázat érkezett, hogy nem egy, hanem rögtön két főállású angyalt is választottak, akik havi bruttó 400 ezer forintos fizetésért kezdhetik meg a munkájukat.

GINOP-felhívások, melyekre lehet még pályázni

Gazdaság2019.01.11, 16:45

Elérhetők a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának (GINOP) vállalkozók előtt nyitva álló felhívásai.

Új pályázat a pest megyei kkv-knak

Archívum2019.01.04, 12:05

Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Kiderült miként szépülhet meg a mezőkövesdi Hadas városrész

Travelo2019.01.01, 17:16

2018 őszén látogattuk meg a mezőkövesdi Hadas városrészt. Még át sem léptünk a jelzés értékű faragott kapun, máris beleszerettünk az apró, de rendezett és szeretettel ápolt kis házacskákba, utcákba. Akkor még idegenvezetőnk is csak reménykedett a jó pályázati eredményekben.

Otthon melege: jövőre is lehet konvektorcserére pályázni

Gazdaság2018.12.28, 12:43

Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Átadták a jövő pénzügyi mobilalkalmazása pályázat díjait

Gazdaság2018.12.28, 11:52

A jövő pénzügyi mobilalkalmazásának kifejlesztésére immár harmadszor hirdetett ötletpályázatot a GRÁNIT Bank a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatika Tanszékével közösen.

Ivóvíz-fejlesztési pályázat nyílik az önkormányzatoknak

Gazdaság2018.12.27, 16:32

Újabb pályázatot hirdet az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amelyre önkormányzatok pályázhatnak. Ennek lényege a víziközmű-rendszerek műszaki állapotának javítására, a támogatás összege 10 és 100 millió forint között lehet.

Újra támogatást kapnak az építőipari cégek

Gazdaság2018.12.27, 19:27

Tovább folytatódik az építőipari vállalkozások modernizációját támogató program. Eddig 38 milliárd forintot ítéltek oda, 2019-ben újabb hatmilliárd forintra lehet majd pályázni.

Az MNB pályázatot hirdet interaktív képzési programokra

Gazdaság2018.12.27, 10:40

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezeteknek trénerek számára tartandó, pénzügyi kultúrát fejlesztő interaktív képzési programra, valamint a pénzügyi tudatosság gamifikációs (játékos információközlő) eszközökkel történő fejlesztésére. A pályázók 2019. január 31-ig nyújthatják be elképzeléseiket.

Veszprém pályázatát támogatják az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre

Life.hu2018.12.15, 10:20

Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete, amelynek döntését pénteken jelentették be Budapesten.

10,5 milliárd pályázati forrás környezet- és természetvédelemre

Archívum2018.12.14, 15:03

Magyarország két LIFE integrált pályázatát is támogatja az Európai Bizottság, egyet környezetvédelmi, egyet pedig természetvédelmi területen. A projektek együttes költségvetése meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A programok megvalósítása 2019 januárjától kezdődhet meg.

15 milliós innovációs pályázatot indított a Vodafone

Techbázis2018.12.13, 14:04

A Vodafone új, 15 millió forintos összdíjazású innovációs pályázatára február közepéig lehet nevezni. A szervezők kész megoldásokat várnak több kategóriában, magánszemélyektől, szervezetektől, de akár vállalkozásoktól is.

A pályázati pénzek jövőre a 100 milliárd forintot is elérhetik

Gazdaság2018.12.11, 14:44

Idén a GINOP pályázatok voltak hangsúlyosak, mivel ezeknek a 2018-as kerete több százmilliárd forint volt és a Via Credit pályázati tanácsadó jövőre is jelentős nagyságú GINOP-os keretre számít. 2020 végén azonban véget ér a jelenlegi uniós ciklus, azaz a támogató hatóság eddig az időpontig köthet szerződést a pályázókkal. A nyertes vállalkozóknak még további két év áll majd rendelkezésükre, hogy megvalósítsák őket, tehát akár 2023-ban is lehet még projektet befejezni.

Magyarország legszebb betlehemét keresik

Travelo2018.12.04, 12:34

December 3-án a Magyar Turisztikai Ügynökség bejelentette, hogy versenyt indítanak Magyarország legszebb betleheme kerestetik címmel. A legjobbak komoly pénzjutalomban részesülnek.

Több mint kétszeresére emelték az Otthon Melege program keretösszegét

Gazdaság2018.11.22, 12:38

Meghaladta a 119 ezret az Otthon Melege Program szerdán zárult háztartási gépcsere alprogramjában benyújtott pályázatok száma, az igényelt összeg pedig elérte az 5 milliárd forintot.

Megnyílik az Otthon Melege program utolsó fordulója

Gazdaság2018.11.21, 10:12

Szerdán délután nyílik meg az Otthon melege program utolsó fordulója.

12 milliárd forintos új támogatás jön az ökogazdáknak

Gazdaság2018.11.20, 14:59

5 éven át biztosít jelentős összegeket az október 29-én megjelent, 12 milliárd forintos keretösszegű „Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdaság fenntartása" című pályázat. Ennek apropójából tart előadássorozatot november 21-én és 22-én a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az ország több városában.

Fontos időpontváltozás az Otthon Melege Programban

Gazdaság2018.11.19, 11:48

Technikai okokból történt változtatás az eredetileg meghirdetett időkeretben. Mutatjuk az új időpontot!

63 milliárd forint jut vidékfejlesztésre három új pályázatból

Archívum2018.11.07, 15:56

Mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új vidékfejlesztési pályázatot hirdetett meg az Agrárminisztérium (AM), a pályázatok az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat támogatását szolgálják. Erről Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár beszélt.

Megnövelték a népszerű GINOP kereteket

Gazdaság2018.11.06, 14:35

Október utolsó napjával változott számos népszerű GINOP pályázat keretösszege. Az átcsoportosítások mögött továbbra is a kihasználatlan pályázati kiírások állnak, azaz alacsony pályázói érdeklődés esetén a népszerű kiírások megkapják a többletösszeget. – hívta fel a figyelmet a Via Credit pályázati tanácsadó cég.

Gyorsan kimerült az építőipari pályázat kerete

Gazdaság2018.11.06, 14:00

Százhatvannyolc kérelem érkezett a támogatási programra, összesen 18,8 milliárd forint értékben – írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtóosztályára hivatkozva. A 8 milliárd forintnyi keret, melynek célja az építőipari ágazatban működő cégek technológiai korszerűsítése, illetve hatékonyság növelése volt, kimerült. Már fel is függesztették az október 15-től november 5-ig meghirdetett pályázati lehetőséget.

Így pályázzon hűtő- és mosógép cserére

Gazdaság2018.11.06, 09:56

November 5-től újra indul az Otthon Melege program, melyben pályázni lehet hűtőgépek, fagyasztókészülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére. A korszerűsítést és az energiatakarékosságot is szolgáló programra vonatkozó, legfontosabb tudnivalókat és feltételeket gyűjtötte össze az Origo.

Az amerikai befektető óriás munkába visszatérést segítő programot indít

Gazdaság2018.11.05, 13:14

2019-ben a Morgan Stanley budapesti irodája immár harmadjára indítja el „Return to Work – Lendülj újra munkába" programját, amely elsősorban olyan álláskeresőknek nyújt segítséget, akik 2 vagy több év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz, például újrakezdő anyukaként, vagy nyugdíjasként, esetleg hivatásukat saját- vagy családi vállalkozásban eltöltött idő, netán tartós betegség miatt hagyták korábban ott. A programra november 10-ig várják a jelentkezőket.

Ötmilliárd forintot nyújt a kormány munkásszállók építésére, felújítására

Itthon2018.11.02, 08:51

A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására.

Idén is lehet pályázni a családbarát kórházi osztály címért

Itthon2018.11.02, 08:10

A Három királyfi, három királylány mozgalom a Magyar Kórházszövetséggel közösen meghirdetett pályázatára november 30-ig lehet jelentkezni.

Százezer eurót kap a legjobb európai villamosenergia-tárolással foglalkozó startup

Gazdaság2018.11.02, 07:32

Nemzetközi pályázatot hirdetett a fenntartható energiával foglalkozó európai innovációkat felkaroló InnoEnergy, a kontinens leginnovatívabb, villamosenergia-tárolással foglalkozó startup vállalkozásait keresi, a nyertes százezer eurót kap.

AM: a minisztérium támogatja a megyei jogú városok fejlesztéseit

Gazdaság2018.10.30, 14:04

A megyei jogú városok komoly gazdasági potenciált jelentek Magyarországon, környezetvédelmi és piacfejlesztési törekvéseiket a kormány is támogatja - mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. A minsztérium pedig új források elérhetővé válásáról adott tájékoztatást.

A károsanyag-kibocsátás csökkentésére indít pályázatokat a kormány

Gazdaság2018.10.27, 12:39

A károsanyag-kibocsátás mérséklésére és a rezsicsökkentésre ad lehetőséget a kormány a háztartásinagygép-cserére, valamint az elektromos autók vásárlásának támogatására indított pályázatokkal – mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.

Itt az új pályázat elektromos autó vásárlásához, mutatjuk a részleteket

Gazdaság2018.10.25, 16:35

Újra lehet pályázni az elektromos gépjármű beszerzésének támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból - jelentette be Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Millenáris Park Elektromobilitás Látogatóközpontban.