Paksi Atomerőmű
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Paks
- atomerőmű
- atomenergia
- paksi bővítés
- Paks II.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Közel húszmilliárd forint osztalékot fizet az államnak a paksi erőmű
A Paksi Atomerőmű közgyűlése elfogadta a társaság 2010-es üzleti jelentését, és úgy döntött, hogy 19,053 milliárd forintot osztalékot fizet a tulajdonosoknak. Az összeg közvetve az állami költségvetésbe kerül.
A nukleáris félelmeket próbálták oszlatni egy parlamenti bizottságban
Magyarország műszaki mentőket ajánlott Japánnak, de a földrengéstől sújtott szigetország pénzt, élelmet és vizet kér Európától - derült ki a parlament fenntartható fejlődés bizottságának ülésén, ahol a kormány és az állami hatóságok képviselői igyekeztek megnyugtatni a nukleáris veszély miatt aggódókat. Az ellenzék az átláthatóságot hiányolta, a Greenpeace szerint pedig egyértelműen kiderült, hogy az atomenergia felhasználása nem biztonságos.
Kazáncsereprogramot indít a kormány februárban
A gáztüzelésű kazánok lecserélését támogatja majd a kormány februárban indítandó programja - jelentette be Orbán Viktor kormányfő. Orbán azt is közölte, hogy hamarosan döntés születik a paksi atomerőmű új blokkjának megépítéséről, mely a régivel együtt képes lesz megtermelni Magyarország áramigényének 60 százalékát.
Világelső kísérleti atomerőmű épülhet Magyarországon
Az atomenergia-ipart érő egyik legerősebb kritika az, hogy az elhasznált fűtőelemekkel több tíz vagy akár százezer éven át sugárzó káros anyagot hagy maga után. Erre megoldás a negyedik generációs atomreaktor, amellyel hasznosítani lehet a hagyományos erőművekben kiégett fűtőanyagot. Egy új típusú kísérleti reaktor kifejlesztésében Magyarország is részt vesz.
Unokáinkra hagyjuk a magyar atomszemét gondját
Rászáll tagjaira az EU, hogy oldják meg a területükön keletkező radioaktív hulladék elhelyezését. A veszélyes anyag senkinek nem kell, így minden országnak magának kell kitalálnia, hová vigye azt. A magyar atomhulladék nagy része várhatóan a Mecsek gyomrába kerül, de úgy kell eltemetni, hogy bármikor elő lehessen venni. Hátha valaki kitalálja, hogyan lehet ártalmatlanítani a sugárzó anyagot.
116 milliót költ sugárvédelmi eszközökre a Paksi Atomerőmű
Több 116 millió forint értékben pótalkatrészeket vásárol a Paksi Atomerőmű Zrt. a sugárvédelmi ellenőrző rendszerekhez.
- címkék:
- közbeszerzés
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
Titkolózás miatt perli a Paksi Atomerőművet egy civil szervezet
Az atomerőmű tervezett bővítéséről kért - általa közérdekűnek tartott - információkat az Energia Klub nevű civil szervezet a Paksi Atomerőműtől, kérését azonban elutasították. A civil szervezet bíróság elé viszi az ügyet.
Hamvas István lett a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója
A korábbi vezérigazgató-helyettes lett a Paksi Atomerőmű új vezetője. Új igazgatóságot és felügyelő bizottságot is választottak.
Hétfőn új vezért kaphat a Paksi Atomerőmű
Várhatóan új vezérigazgatót neveznek ki a Paksi Atomerőmű élére. Az igazgatóság hétfőre hívta össze a rendkívüli közgyűlést, amelyen személycserékről döntenek.
Megégett egy munkás a Paksi Atomerőműben
Égési sérüléseket szenvedett egy munkás a Paksi Atomerőműben, mikor a négyes blokk főjavítása közben zárlat keletkezett. A férfi az arcán és a kezén égett meg.
Csúcsot döntött a paksi erőmű
Tavaly rekordot ért el a Paksi Atomerőmű, ahogy azt december végén a cég igazgatója megígérte.
2009 legrázósabb ügyei
Elzárták a gázcsapot, lemondott a miniszterelnök, elfogták a magyar bűnüldözés történetének legdurvább gyilkosságsorozatának gyanúsítottjait és kitört az új influenza világjárvány is. Közben átrendeződtek a magyar pártpolitika erőviszonyai, évtizedes munka után új alapokra helyezték a mindennapi életünket meghatározó polgári jogot és mi is kivettük részünket a nagy kudarccal végződő koppenhágai klímabuktából. Összeszedtük 2009 legérdekesebb hazai eseményeit.
Paks munkával ünnepel
A rekordévet váró paksi atomerőműben 130 dolgozó biztosítja az áramtermelést az ünnepek alatt.
- címkék:
- Paks
- áram
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
Csukott szemmel bólintottak rá a paksi bővítésre
Úgy szavazta meg márciusban az Országgyűlés a paksi bővítést, hogy a kormány gyakorlatilag semmit nem tartott be korábbi ígéreteiből: nem tartott népszavazást a bővítésről, többen vitatják, hogy minden részletre kiterjedő háttéranyagokkal segítették volna a döntés meghozatalát és elmaradt a lehető legnagyobb nyilvánosság bevonásával lefolytatott vita is. A kormány félinformációkra alapozva állt elő a paksi bővítést kőbe véső javaslatával, a beruházást legjobban támogató képviselők pedig azért ködösítettek, nehogy összezavarják a többieket.
Izmosabb lesz a paksi erőmű, olcsóbbá válik a termelés
Elkészül az év végéig a paksi atomerőmű utolsó blokkjának teljesítménynövelő beruházása is, ezzel az erőmű négy blokkjának teljesítménye 8 százalékkal összesen 2000 megawattra nő. Az összesen 4,8 milliárd forintos projekt eredményeként csökkenni fog az áramtermelés költsége.
K. úr rendes ember
Belebukhat-e néhány nyamvadt offshore ügyletbe az, aki túlélte a Tocsik-botrányt, kisegítette Csányi Sándort, privatizálta az energiaszektort, és mindennek tetejébe még rendes ember is?
Önerőből bővíthetné a paksi erőművet az MVM
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) mai pénzügyi lehetőségeiből kiindulva feltételezhető, hogy a cégcsoportnak a következő években lesz olyan pénzügyi ereje, hogy a paksi atomerőmű-bővítést meg tudja valósítani állami hitel és pénzforrások igénylése nélkül, legfeljebb nem fizet majd osztalékot - mondta Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója.
- címkék:
- atomenergia
- MVM
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
Növelte előnyét az Atomerőmű a kosárdöntőben
Az Atomerőmű együttese legyőzte a vendég Pécs csapatát a férfikosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén, és már csak egyetlen siker választja el az aranyéremtől.
Üzemzavarrá minősítették a Pakson történt balesetet
A Paksi Atomerőműben hétfőn karbantartás közben a földre zuhant egy felaktiválódott mérőlánc. A balesetben senki sem sérült meg, a történteket kedden üzemzavarrá minősítették. Az esetről személyesen kért tájékoztatást a helyszínen Bajnai Gordon miniszterelnök.
Biankó billiók
A parlamenti képviselők szokatlan egységben támogatták az elképzelést: bővíteni kell az atomerőművet Pakson. Vajon miért felejtettek el arról beszélni, hogy az ehhez szükséges hatmilliárd eurót kinek kell majd állnia?
Leváltották a Paksi Atomerőmű vezetését
Menesztette a Paksi Atomerőmű Zrt. közgyűlése a cég vezérigazgatóját, igazgatóságát és felügyelőbizottságát is. Az erőmű új vezetője Süli János, korábbi üzemviteli igazgató lett.
Reménykedik az új nukleáris blokkban Molnár Csaba
Molnár Csaba energiaügyi miniszter reméli, hogy tavasszal a parlament megszavazza az új nukleáris termelőkapacitás kiépítését Magyarországon. A kormány számításai szerint 1000 megawatt kapacitás beruházás mintegy 2,5-3 milliárd euróba kerülne.
Molnár Károly: Legkorábban 2020-ban lehet új atomerőmű
2020-ban helyezhetik üzembe legkorábban Pakson a tervezett két új atomerőművi blokkot - közölte Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter. A politikus szerint az új blokkok műszaki előkészítésében jelentős hazai szellemi erőnek kell részt vennie.
Vezérváltás jöhet a Paksi Atomerőmű élén
A fő tulajdonos Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. kezdeményezésére március 23-ára összehívták a Paksi Atomerőmű Zrt. rendkívüli közgyűlését. A napirenden szerepel többek között a vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatos döntés meghozatala és egyben az új vezérigazgató személyére vonatkozó döntés - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Paks
- vezetőváltás
- MVM
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
Rosszkor, rossz helyen
Gyurcsány Ferenc a kormány nevében felkérte az országgyűlést egy Magyarország atomerőmű-kapacitását megkétszerező döntés előkészítésére és meghozatalára. Jó ötlet-e ez általában? Szükség lesz-e hazánkban atomenergiára a XXI. század első évtizedeiben? Miért most beszélt minderről a miniszterelnök?
Műszaki szakembereket keres a paksi atomerőmű
A paksi atomerőmű a következő években folyamatosan várja a középfokú képesítésű, műszaki területeken végzett szakembereket - mondta Dobos István, a Paksi Atomerőmű Zrt. humán igazgatója. Jövőre várhatóan 30-50 új műszaki munkaerőre lesz szükségük.
- címkék:
- munkaerő
- atomerőmű
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
"Ha mi fogunk meg valakit, azt megemlegeti"
Márkanév a kommandós versenyeken, a rendre előkelő helyen szereplő Neutron neve - állítják a Paksi Atomerőművet is őrző csapat tagjai. Az egységbe bekerülni nehéz, jó, ha tízből egy ember teljesíti a kőkemény elvárásokat. Ha valahol megjelennek, akkor próbálkozni sem érdemes - mondják. A nyers erő helyett a tapasztalatban és a koncentrációban hisznek, de azért ha valakit megfognak, abban mély nyomot hagynak.
- címkék:
- Paks
- csapat
- egység
- tíz
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
Kocsis István a BKV új vezére
A Magyar Villamos Művek, az ÁPV Rt. és a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója, Kocsis István veszi át a BKV vezetését - döntött szerdán a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága. A bizottság elnöke szerint Kocsis szakmai alkalmasságát senki nem kérdőjelezte meg az ülésen, Bagdy Gábor KDNP-s képviselő viszont azt mondta: a bizottság tagjai nem is látták a pályázatokat. A BKV-nak Antal Attila áprilisi távozása óta nem volt kinevezett vezérigazgatója.
Kartellezett a SAP �s a Synergon
Helyben hagyta az els� fokon elj�r� F�v�rosi B�r�s�g a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) 2006-ban hozott d�nt�s�t, amely szerint kartellezett a SAP �s a Synergon - k�z�lte a GVH kedden az MTI-vel.
Hatodszor sakkoznak Pakson Marx György emlékére
Pakson, a hat éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával július 24. és augusztus 4. között hatrésztvevős, kétfordulós nemzetközi nagymesterversenyt rendeznek. A tavalyi tornán junior világbajnok, olimpiai ezüstérmes válogatottunk, Ács Péter aratott győzelmet. A paksi sakkozás másik büszkesége, Berkes Ferenc számára a drezdai sakkolimpiára történő eredményes felkészülés része a torna. A legmagasabb értékszámú résztvevő a francia Maxime Vachier-Lagrave, az örmény olimpiai bajnokcsapat tagja, Gabriel Szargiszjan, a hollandok tehetsége, Daniel Stellwagen mellett a rutinos szlovén Alekszander Belljavszkij ...
Kisebb rendellenség történt a paksi erőműben
Szabálytalanul végzett karbantartás miatt egyes, vagyis a legenyhébb fokozatú rendellenesség történt a Paksi Atomerőműben. Legutóbb két évvel ezelőtt volt hasonló fokozatú esemény az atomerőműben.
Ősztől üzemel a bátaapáti tároló
Mérföldkő az idei év a Paksi Atomerőmű kis és közepes radioaktivitású hulladékainak végleges elhelyezésére szolgáló bátaapáti tárolójának építésében. Már az idén ide hozhatják Paksról az ilyen hulladékot tartalmazó hordókat.
Szimulátorok IV: kipróbáltuk az atomerőművet
Autó- és motorversenyt akár az otthoni PC-n is lehet imitálni, kollégánk azonban ezeknél jóval különlegesebb eszközt próbálhatott ki: a Paksi Atomerőműben működő szimulátor pont úgy néz ki, mint a valódi vezérlőterem - de a vészleállást kockázatok nélkül lehet gyakorolni rajta.
Nyeresége felét osztja ki Paksi Erőmű
A Paksi Atomerőmű Zrt. keddi éves rendes közgyűlésén a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) 3,8 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött a 2007. évi mintegy nyolcmilliárd forint adózott nyereségből - közölte az erőműtársaság szóvivője, Mittler István.
Paksi Atomerőmű: 8,1 milliárdos profit
A magyar villamosenergia-ellátás több mint egyharmadát biztosító Paksi Atomerőmű úgy is a tervezettnél nagyobb nyereséget termelt tavaly, hogy az országban a legolcsóbban állít elő áramot. Jövőre növelik a teljesítményt.
Teller Ede arcai
Teller Ede születésének 100. évfordulóját ünnepeltük januárban. Emlékének tiszteletére centenáriumi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol fizikusok, történészek, tudománytörténészek méltatták a világhírű tudóst. Az [origo] a rendezvény két előadóját, Hargittai Istvánt és Palló Gábort kérdezte az esemény alkalmából.
Emléktáblát avattak Teller Ede tiszteletére
Teller Ede születésének centenáriuma alkalmából a Paksi Atomerőmű Zrt. a Belváros-Lipótváros Önkormányzatával, az MTA-val és az Országház Antikváriummal közösen emléktáblát helyezett el Budapesten annak a lakóháznak a falán, amelyben a tudós 1913-1926 között lakott.
Sztrájkbizottság alakult a paksi atomerőműben
Sztrájkbizottságot alakítottak a paksi atomerőműben. A szakszervezetek ugyanis ellenzik a sugárveszélyes munkakörök friss meghatározásait, illetve az ezzel kapcsolatos korkedvezmélnyes nyugdíj szabályainak megváltoztatását.
Újra kell tárgyalni paksi üzemzavar ügyét
A Fővárosi Ítélőtábla kedden másodszor is hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely egy 2004-ben indult ügyben született, amelyben több környezetvédő szervezet kérte a Paksi Atomerőmű 2003-as balesetét követő újraindítással kapcsolatos közérdekű adatok kiadását.
Épül a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló
Bátaapáti mellett pár hónapon belül üzembe helyezik az ország második, végleges radioaktívhulladék-tárolóját. Összeállításunkban bemutatjuk, milyen lesz a tároló szerkezete, milyen hulladékokat tárol, és mennyire biztonságos a nemzetközi normák, az építők és a környezetvédők szerint.
Korcsnoj harmadszor játszik a Marx-emlékversenyen
Pakson, az öt éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával augusztus 4. és 13. között hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi nagymesterversenyt rendeznek. A tavalyi tornán az indiai Pentala Harikrishna végzett az élen, idén címvédőként szerepel. Harmadszor a paksi viadal résztvevője a svájci színekben játszó Viktor Korcsnoj, aki három éve első lett, 2005-ben Almási Zoltán mögött második volt. Érdeklődéssel várjuk a kínai női sakkozás új csillagának, Hou Yifannak a bemutatkozását. A paksi sakkozás két büszkesége, Berkes Ferenc és Ács Péter mellett legifjabb nagymesterünk, Balogh Csaba játszik mmég. ...
Jobban figyelnek Paksra a hőség alatt
A hőség miatt fokozottabban ellenőrzik a műszaki berendezéseket a Paksi Atomerőműben. Az 1. blokk teljesítményét éppen tegnap emelték meg, miután tavaly ősszel a 4. blokk teljesítményét növelték 108 százalékra.
Megszületett a bérmegállapodás Pakson
Létrejött a bérmegállapodás a szakszervezetek és a munkáltató között a Paksi Atomerőműben, pénteken - közölte az erőmű tájékoztatási vezetője.
Paks: Szakszervezeti nem a vezetői ajánlatra
A Paksi Atomerőmű négy szakszervezete nem fogadja el a munkáltató 7,5 százalékos ajánlatát. Erről levélben értesítették a vezérigazgatót - közölte Bocsor István, a Paksi Atomerőműben Dolgozók Szakszervezetének (PADOSZ) elnöke a szakszervezetek szerda reggeli megbeszélését követően.
Paks: Hétfőn válaszol az atomerőmű vezetése
Hétfő délelőttre fogalmazza meg válaszát a paksi atomerőmű vezetése a négy szakszervezetnek a bértárgyalások folytatására irányuló kezdeményezésére - közölte a Paksi Atomerőmű kommunikációs vezetője.
Egyezkednének a paksi szakszervezetek
A Paksi Atomerőmű szakszervezetei bérmegállapodásra irányuló tárgyalást kezdeményeztek április 23-án hétfőn délután egy órára - mondta Bocsor István, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) elnökhelyettese.
Új atomerőművet kellene építeni
Magyarországnak szüksége lesz egy új atomerőműre, mely építésének előkészületeit sürgősen meg kellene kezdeni - mondta Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerdán, Pécsett.
Nőtt a Paksi Atomerőmű nyeresége
A Paksi Atomerőmű Zrt. (PA) 2,7 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta a tavalyi évet. Egy évvel korábban 2,6 milliárd forint volt az adózás előtti eredmény.
Mi lesz veled, atomhulladék?
Az atomenergia-ipar a legnagyobb támadási felületet hulladékai kezelésével adja ellenzőinek. Most radioaktív hulladékok tárolására is előszeretettel használt cirkonról (ZrSiO 4 ) derült ki, hogy erre a célra a korábban véltnél kevésbé alkalmas anyag. Egy új, brit és amerikai fizikusok mérésein alapuló kutatás szerint ugyanis az alfa-sugarak hatására a kristályos cirkon lassan amorf szerkezetűvé alakul át, és a radioaktív sugarak kijutnak a hulladék környezetébe is. Az átalakulás tempóját új módszerrel mérték meg, és a korábban tapasztaltnál jóval gyorsabbnak találták. Az eredmény jelentőségét mutatja, hogy azt a Nature hasábjain tették közzé.