OVB

címke rss

Most Király Zoltánért küzd az MDF

Itthon2010.03.27, 15:11

Fellebbez Király Zoltán a szavazólapról való törlése ellen - ezt az MDF-es politikus jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján. A helyi választási bizottság pénteken azért törölte a politikus nevét a szavazólapról, mert a bíróságon megtámadták nyilvántartásba vételét.

Elutasították a ScienNet-vezér indulását a választáson

Archívum2010.03.27, 09:02

Formai hiba miatt utasította el a helyi választási bizottság a ScienNet-ügy előzetesben lévő gyanúsítottjának, Leinemann Zsoltnak a képviselő-jelölti nyilvántartásba vételét - mondta a Független Hírügynökségnek Futó Barnabás, a férfi jogi képviselője. Az ügyvéd szerint az volt az indok, hogy az ügyfele élettársának adott megbízólevél nem volt megfelelő. A döntést a bíróságon támadják meg.

Gyurcsány is szorított az MDF listáiért

Archívum2010.03.26, 18:53

Szolidaritást érez az MDF-fel Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő, aki szerint mondvacsinált okokkal akarták megakadályozni a párt listaállítását. Az erről szóló határozatot az MSZP-s delegált is megszavazta a Fővárosi Választási Bizottságban, de végül az országos testület felülbírálta a döntést.

Senki által nem látott diákok miatt lett jogsértő Orbán kampányakciója

Itthon2010.03.26, 16:13

Az iskola igazgatója szerint diákokkal nem találkozott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor kedden egy fővárosi iskolában járt. Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán arra hivatkozva nyilvánította jogsértőnek Orbán látogatását, hogy diákokkal beszélt, a tanulók között kampányolt. Bár a Fidesz fellebbez a döntés ellen, a párt közleménye is megemlíti, hogy Orbán találkozott diákokkal.

Nem húzták ki a sámlit az MDF alól

Itthon2010.03.26, 19:23

Nyilvántartásba vette az MDF budapesti területi listáját az Országos Választási Bizottság. A delegáltak hosszan vitáztak, a fideszes és az MSZP-s tagok az MDF ellen szavaztak. Ha nem lett volna budapesti lista, a fővárosban nem lehetett volna az MDF-re szavazni, és a pártnak nem maradt volna esélye arra, hogy bekerüljön a parlamentbe.

Impresszummal már terjeszthető a Narancsvidék az OVB szerint

Archívum2010.03.26, 17:04

Felülbélyegezve, a kiadó feltüntetésével már megfelel az előírásoknak, így terjeszthető az MSZP Narancsvidék című kampánykiadványa az Országos Választási Bizottság szerint. Korábban az OVB többször is jogellenesnek nyilvánította az 500 ezer példányban terjesztett kiadványt, mert az nem tartalmazott impresszumot, vagyis nem derült ki, hogy ki készíttette.

Pengeélen táncol az MDF, még egy megyei listát elbukhat a párt

Itthon2010.03.25, 19:29

Tovább súlyosbodott az MDF helyzete csütörtökön, miután az Országos Választási Bizottság délutáni ülésén úgy döntött, érvényteleníti a párt Nógrád megyei listáját is. Az MDF fellebbez, de ha a Legfelsőbb Bíróság nem ad igazat a pártnak, akkor már három megyében nem fog szerepelni az MDF neve a szavazólapokon. Ez pedig azt jelenti, hogy a pártnak jóval több mint 5 százalékot kell szereznie, hogy bejusson a parlamentbe. Egyelőre nem hitelesítették a párt budapesti és országos listáját sem, ez legkorábban pénteken történhet meg.

Négy párt országos listájáról döntenek csütörtökön

Archívum2010.03.25, 07:01

Csütörtöki ülésén dönt az OVB a Jobbik, az MDF, az LMP és a Civil Mozgalom országos listájáról. A Fidesz és az MSZP országos listáját már nyilvántartásba vették.

Az OVB szerint jogsétő a Fidesz-KDNP dupla műsorideje

Itthon2010.03.25, 21:41

Az Országos Választási Bizottság szerint jogsértő, hogy az MTV két külön pártként kezeli a közös listával induló Fideszt és a KDNP-t, és így dupla annyi műsoridőt biztosít számukra, mint más pártoknak. Emiatt az MSZP kampányfőnöke tett panaszt, a testület pedig egy ellenszavazattal fogadta el a határozatot. Az MTV lemondta a KDNP bemutatkozását.

Felfüggesztette az OVB Kolompár mentelmi jogát

Itthon2010.03.26, 09:55

Országgyűlési képviselőjelöltként mentelmi jog illette meg Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, aki ellen több büntetőeljárás is folyik. Az Országos Választási Iroda csütörtökön felfüggesztette a mentelmi jogát, mert úgy ítélte meg, az ügyei nem állnak összefüggésben a választással.

Indul a választáson a letartóztatott ScienNet-vezető

Archívum2010.03.20, 21:29

A tavaly ősszel adócsalás gyanúja miatt leállított ScienNet törzsvásárlói rendszer tagjai Debrecenben összegyűjtötték a kellő számú kopogtatócédulát a letartóztatásban lévő cégvezetőnek. Leinemann Zsolt ügyvédje szerint a jelölteket megillető mentelmi jog miatt védencét ki kell engedni az előzetesből, az OVB azonban dönthet másképp is.

A választási bizottság szerint Mesterházy nevezheti magát a baloldal miniszterelnök-jelöltjének

Itthon2010.03.08, 18:12

Az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén úgy döntött, nem megtévesztő, hogy Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje a baloldal miniszterelnök-jelöltjének nevezi magát. A testület szerint ez a kijelentés nem tényállítás, hanem vélemény.

Dacolnak a jobbikos kocsmák és LMP-s boltok a kopogtató-tilalommal

Archívum2010.02.23, 19:33

Szinte teljes kopogtatócédula-gyűjtő hálózatának feladására kényszerítene több kis pártot az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői állásfoglalása, amely szerint tilos ajánlószelvényeket gyűjteni a munkahelyként szolgáló üzletekben. A Jobbik és az LMP dacol a döntéssel, és folytatja a gyűjtést a vele szimpatizáló boltokban, az MDF pedig jogi úton támadja meg a döntést. A kis pártok szerint az OVB politikai indíttatásból akar kitolni velük, a testület szerint viszont csak a törvény betűjét érvényesítik.

Felülbírálták az ajánlószelvények bolti gyűjtésének OVB-s tilalmát

Archívum2010.02.23, 21:58

Az Országos Választási Bizottság hétfői állásfoglalásával ellentétes értelmű határozatot hozott kedden a Fővárosi Választási Bizottság az MDF-es Debreczeni József ügyében. Kimondták, hogy Debreczeni nem sértett törvényt, amikor közzétette, mely boltokban lehet leadni a neki szánt ajánlószelvényeket. Korábban egy másik választási bizottság az ily módon gyűjtött cédulák megsemmisítésére szólította fel Debreczenit, az OVB pedig állásfoglalás adott ki a szelvények bolti gyűjtésének tilalmáról. A döntés megnyugvást jelenthet a kisebb pártoknak, amelyeket szinte teljes kopogtatócédula-gyűjtő hálózatát fenyegette az OVB.

Nem lehet népszavazást tartani a kutyaevésről

Itthon2009.08.10, 17:57

Az Országos Választási Bizottság úgy döntött, nem lehet aláírásokat gyűjteni arról, hogy a kutyát ehető haszonállatnak nyilvánítsák. A kezdeményezést egy magánszemély nyújtotta be, de a testület szerint ez abszurd és komolytalan.

Csütörtökön lesz meg az EP-választás végleges eredménye

Itthon2009.06.11, 08:05

Csütörtökön számolja össze a külképviseleteken leadott szavazatokat az Országos Választási Bizottság (OVB). Ezután összesítik az itthon leadott szavazatokat a külföldi voksokkal, és várhatóan megállapítják az EP-választás jogi eredményét. A végső eredményt a külföldi szavazatok nem befolyásolják.

Egy hiba belefér az EP-választáson

Itthon2009.06.05, 15:14

11 ezer szavazókör, több mint 8 millió szavazó, 8 párt vagy pártszövetség, helyi népszavazások halotthamvasztóról és városi vagyonról - ezek a június 7-i európai parlamenti választások főbb számai és egyéb érdekes eseményei. Hogyan zajlik a szavazás? Lehet-e új szavazólapot kérni, ha véletlenül rossz helyre ikszeltünk? Szavazhatunk-e máshol, mint ahol lakunk? Választási kisokos.

A szavazatszámlálók ruhájáról vitázott az OVB

Itthon2009.06.05, 23:52

A szavazás napján a szavazatszámláló bizottságok tagjai nem viselhetnek pártokhoz köthető egyenruhát - döntött pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület a Magyar Gárda egyenruhája kapcsán foglalkozott a kérdéssel. A döntésnek nincs kötelező ereje.

Törvényes a Fidesz átváltozós kampányfilmje

Itthon2009.06.03, 08:49

Nem lát kivetnivalót a Fidesz EP-kampányfilmjében a Legfelsőbb Bíróság - írja a Népszabadság. A felvétel Gyurcsány Ferenc egykori, és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök portréfotóihoz társít különféle negatív jelzőket. Az OVB már átengedte egyszer a filmet, de az MSZP nem hagyta megát, ezért kellett a Legfelsőbb Bíróságnak döntenie.

Az OVB szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje

Itthon2009.06.03, 23:23

Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!" A testület erről szerda esti ülésén döntött.

OVB: Hiteles az Országgyűlés feloszlatását célzó kezdeményezés

Itthon2008.05.06, 20:29

Az OVB hitelesítette az Országgyűlés feloszlatását célzó népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. A bizottság hitelesített egy olyan kezdeményezést is, amely csak egyéni képviselőket juttatna be a parlamentbe.

Kampánycsendre intené a kormányt a Fidesz

Itthon2008.02.16, 13:13

Az OVB után az Alkotmánybíróságtól várja a Fidesz, hogy tiltsa meg a kormánynak a március 9-i népszavazás előtti kampányt. Az Ab egyszer már állást foglalt hasonló kérdésben, de nincs olyan jogszabály amivel csöndre kényszeríthetné a kormányt. A kormányszóvivő szerint nem kampányolnak, csak tájékoztatnak.

Gyűjthetik az aláírást a 160-as sebességhatárért

Itthon2008.01.24, 13:19

Hitelesítette az OVB azt az aláírásgyűjtő ívet, amelyen egy magánszemély a sebességhatár emelésével kapcsolatos kérdést tesz fel. A kezdeményező azt szeretné elérni, hogy az autópályák belső sávjában lehessen 160-nal menni.

Helybenhagyta a bíróság a népszavazási szignókat

Itthon2007.12.07, 18:19

A Legfelsőbb Bíróság elvetette azt a kérelmet, amelyben az OVB szerda esti döntését támadta meg egy ügyvéd. Az OVB szerdán állapította meg, hogy a Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás. Az ügyvéd azzal támadta meg a döntést, hogy nem tartja elégségesnek az aláírás-ellenőrzés során alkalmazott statisztikai és matematikai módszereket.

Drága repjegyen is lehet kezdeni a szavazási spórolást

Itthon2007.08.13, 10:57

Az [origo] utánaszámolt, mennyit lehetne megtakarítani a népszavazáskor, ha megvalósítanák a Fidesz ötleteit: elhagynák a szavazólapot rejtő borítékot és ingyen dolgozna az OVB. Az összeg csak töredéke lenne a párt által megspórolhatónak tartott egymilliárdnak, az MSZP szerint viszont veszélybe kerülne a titkosság, a választási szakértő pedig arra figyelmeztetett: a borítéknak mélyebb jelentősége is van. A vitatott ötleteken kívül akad más is, amin spórolni lehetne. Az Állami Számvevőszék  is kifogásolta például, hogy tavaly az olcsó turista helyett business osztályon utazgattak a külképviseleti választási irodavezetők.

Ötletelne a Fidesz az olcsóbb szavazásról

Itthon2007.08.08, 13:09

A Fidesz ötpárti konzultációt kezdeményez a népszavazás költségeinek csökkentéséről. A legnagyobb ellenzéki párt szerint egymilliárd forinttal lehetne csökkenteni a kiadásokat, ha egyebek mellett ingyenesek lennének a közérdekű hirdetmények, az OVB tagjai nem kapnának fizetést, és nem lenne boríték a választásokon.

Nem engednek a gazdák a 8 milliárdból

Gazdaság2007.08.04, 12:07

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fagykárok enyhítéséért demonstráló gazdák nem engednek 8 milliárd forintos követelésükből - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szombaton Budapesten. A gazdák az Alkotmánybírósághoz fordultak, és azt kérik, hogy a testület semmisítse meg a Kálmán László nyelvész által benyújtott és az OVB által hitelesített, a termőföld vásárlásra vonatkozó népszavazási kérdést.

hirblog 0712/1

T-Online Portal2007.07.12, 11:28

Kálmán László nyelvész nyújtotta be a kérdéseket az OVB-hez. Van szemtanú a fideszes képviselő ügyében. Afrikai levegővel érkezik a hőhullám.

Mégis lehet népszavazás a vizitdíjról is

Itthon2007.06.05, 16:41

Megtartható a Fidesz által kezdeményezett népszavazás a vizitdíjról, a kórházi napidíjról, valamint a tandíjról is. Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az OVB-nek az ellenzéki párt aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadó határozatát. Ezzel összesen hat kérdést bocsáthat szavazásra a Fidesz. Az ellenzéki párt délután reagál, az MSZP pedig egyelőre nem akarta kommentálni a hírt.

Hét fideszes kérdésből négy megbukott

Itthon2006.11.22, 07:36

Az OVB három kérdést hitelesített a Fidesz hét népszavazási kezdeményezése közül. A testület a tandíjfizetésről, a vizitdíjról, a nyugdíjasok munkavállalásáról, valamint a kormány tagjainak felelősségéről megfogalmazott kérdéseket utasította el. A Fidesz bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordul.

A Fidesz elfogultsággal vádolja az OVB-t

Itthon2006.11.22, 15:34

A Fidesz szerint az OVB politikailag elfogult döntést hozott, amikor négy kérdést elutasított a Fidesz hét népszavazási kezdeményezése közül. Áder János közölte: a döntések miatt az Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzéki párt.

A hazugos MSZP-reklám miatt tiltakozik a Fidesz

Itthon2006.09.28, 12:18

A Fidesz szerint az MSZP választási hirdetései kimerítik a rágalmazás fogalmát, ezért az ellenzéki párt csütörtökön az OVB-hez fordul. A kifogásolt hirdetésben azt állítja az MSZP, hogy Orbán Viktor hazudott, és antidemokratikus eszközökkel próbál hatalomra kerülni.

Mégsem hibázott a TV2

Tévé2006.04.12, 12:07

A választások első fordulója előtt vetített Activity-show egyik feladványa épp Gyurcsány Ferenc volt, ez pedig sokaknak nem tetszett. Az időzítés rossz volt, de az OVB felmentette a készítőket.

Bepanaszolja az SZDSZ a Fidesz állításait

Itthon2006.04.05, 16:35

Hazugsággal vádolja az SZDSZ a Fideszt az egészségügyi reform kapcsán. A liberálisok az OVB-hez fordulnak, mert a Fidesz azt állítja, hogy a kormány privatizálni kívánja a kórházakat, s ezért a betegeknek magas összegeket kell majd fizetniük az ellátásért.

Ezertizennégy jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok

Archívum2006.03.20, 20:20

Az idén 1.014 jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok - tájékoztatta az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői ülésén az OVB-t. 2002-ben 1.244 egyéni jelölt volt. A most nyilvántartásba vett jelöltek közül 984-ről határoztak a választási bizottságok, ők biztosan képviselőjelöltek lesznek.

Túl sok a politika a népszavazásban az OVB szerint

Itthon2004.12.03, 17:46

Ficzere Lajos, az OVB elnöke úgy látja: szabályozni kellene az országos népszavazásokkal kapcsolatos kampánytevékenységet, annak finanszírozását, valamint az állami szervek részvételét a kampányban. Szerinte túlságosan átpolitizálódott a népszavazási kampány, miközben a népszavazás arról szól, hogy mindenki önállóan dönthet a kérdésről.

Hitelesítette az OVB a privatizációs népszavazás aláírásgyűjtő íveit

Itthon2004.10.28, 19:46

Az OVB csütörtökön hitelesítette a Fidesz privatizáció-leállításról szóló népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtő íveit. Az ellenzéki párt október 4-én jelentette be, hogy ügydöntő népszavazást kezdeményez a privatizáció leállításáról.

Elismeréséért küzd a hun kisebbség

Itthon2004.09.03, 14:45

Az OVB hitelesítette a magyarországi hun kisebbség elismerésére irányuló kezdeményezést. A magukat hunoknak vallóknak ezer aláírást kell összegyűjteniük, hogy a jelenleg elfogadott tizenkét nemzetiségen és egy etnikumon kívül elismerjék őket is.

Beigazolódott a választási csalás gyanúja

Itthon2004.05.18, 08:32

Megtagadta az OVB a Magyar Vidék és Polgári Párt, valamint a Zöld Párt közös listájának nyilvántartásba vételét. A szabálytalanságra egy állampolgári bejelentés alapján derült fény, mely szerint az ajánlószelvényt csak az egyik párt javára töltötték ki, és a másik nevet csak később írták oda.

Támadó hangnemben készül Orbán és Dávid a vitára

Itthon2004.04.27, 15:19

Szerdán találkozik egymással a kormányváltás óta másodszor a Fidesz és az MDF elnöke. Ezúttal az adja a megbeszélés apropóját, hogy ki töltse be a nemrég elhunyt Isépy Tamás és az ORTT-taggá lett Szalai Annamária mandátumát. A Fidesz szerint ők, illetve az MKDSZ jogosult a jelölésre. Ha azonban a 2002-ben közös listát állító két párt nem tud megegyezni, akkor az OVB a listán következő személyt juttathatja mandátumhoz, aki MDF-es.

Március közepéig megismétlik az OCÖ-választást

Itthon2003.01.18, 20:43

Február 16-a és március 12-e között ismétlik meg az Országos Cigány Önkormányzat választását. A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön semmisítette meg az OVB Országos Cigány Önkormányzat választásának eredményét jóváhagyó határozatát, és elrendelte a választás megismételtetését.

Botrány és káosz az Országos Cigány Önkormányzat választásán

Itthon2003.01.13, 15:43

Már a levezető elnökök megválasztása közben kitört a botrány az Országos Cigány Önkormányzat szombati elektori gyűlésén. Az indulatok elszabadultak, a több ezer elektor két táborra szakadt, folyamatosan kiabált mindenki mindenkivel. Az egyik nagyobb tábort Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke vezette. Farkas csalástól tartott és új választást akart. Mivel az OVB erre nem volt hajlandó, hívei kivonultak a  teremből. A másik szekértábor, a Demokratikus Roma Koalíció elektorai így a legnagyobb rivális nélkül kezdhettek voksolni a jelöltekről. 

A Lungo Drom nélkül választanak

Itthon2003.01.11, 21:27

Botrányba fulladt az Országos Cigány Önkormányzat elektori gyűlése, a több ezer küldött már az első pillanattól kezdve két táborra szakadt: a Horváth Aladár vezette Demokratikus Roma Koalíció és a Farkas Flórián vezette Lungo Drom állt szembe egymással. Farkas és hívei attól tartottak, hogy választási csalás történhet, ezért a voksolás elhalsztását kérték. Az OVB ezt nem tartotta indokoltnak. Ezek után hagyták el a Lungo Drom elektorai a termet és nélkülük kezdődött meg a jelöltek kiválasztása.

OVB: szabályszerű választások

Itthon2002.10.21, 15:15

Az önkormányzati választások jogszerűen, komolyabb incidensek nélkül zajlottak le - állapította meg az OVB. Az eredmény ellen a hivatalos eredmények közzétételét követő nap 16 órájáig lehet kifogást emelni.

Az OVB a népszavazási kezdeményezésről

Itthon2002.07.11, 21:51

A Hajrá Magyarország! mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) népszavazási kezdeményezéseinek két, illetve egy aláírásgyűjtő ívét hitelesítette csütörtöki, budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Az ülés elején beiktatták Dr. Cservák Csabát a szervezet MDF által delegált új tagját.

Nem sértett kampánycsendet a Vasárnapi Újság

Itthon2002.04.07, 18:31

Többen tiltakoztak a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elhangzottak miatt a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottságnál. A panaszosok véleménye szerint a műsorban a választásokon induló egyik párt mellett fejtettek ki propagandát. Az OVB szerint nem történt kampánycsend-sértés.

Az MSZP letett a nemzetközi megfigyelőkről

Itthon2001.12.21, 14:42

Az MSZP Országos Elnöksége közleményben tudatta: megalapozottnak tartja Nagy Sándor frakcióvezető aggodalmát az OVB esetleges elfogult döntéseivel kapcsolatban. Amennyiben részrehajlást tapasztalnak, megteszik a szükséges lépéseket. Nemzetközi megfigyelők hívásáról azonban már nem beszélnek.

Előző
Következő