hunok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- régészet
- Római Birodalom
- Attila hun nagyfejedelem
- Hun birodalom
- Honfoglalás

Megkezdhetik az ázsiai hun temetők feltárását Kínában is
Belső-Mongóliában és az Altáj régióban kezdhet meg hamarosan ásatásokat Dr. Neparáczki Endre, a szegedi egyetem kutatója egy új magyar-kínai együttműködésnek köszönhetően. A cél az ázsiai hunok régészeti és archeogenetikai kutatása. Az együttműködés csereprogramokra, magas szintű tehetséggondozásra és közös tudományos munkák publikálására is lehetőséget kínál – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Tudományegyetem.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kis István király - Március 4-én halt meg III. István király
851 éve múlt már, hogy 1172 március 4-én, ahogy a krónika fogalmaz, elköltözött az Úrhoz István király, Géza fia, e néven a harmadik. Tízesztendős uralmát elhomályosítja utódja, öccse, III. Béla király történetírók sokasága által tárgyalt uralma. - írja Juhász Péter a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa a Magyarságkutató Intézet honlapján.
Aranymaszk borította a hun uralom alatt eltemetett vezér arcát
Több mint száz aranytárggyal és a lova fejével együtt eltemetett népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel a bukaresti Vasile Parvan Régészeti Intézet kutatói a tervezett A7-es autópálya Ploiesti és Buzau közötti szakaszának nyomvonalán.
- címkék:
- Románia
- sír
- népvándorlás
- hunok
- Címkefelhő »
Kora középkori temetőket vizsgáltak az Obtól a Volgáig a BTK kutatói – újabb mérföldkő a magyar őstörténet archeogenetikai kutatásában
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Archeogenomikai Intézetében folytatott legújabb magyar őstörténeti vonatkozású archeogenetikai kutatások keretében a szakemberek a magyarság feltételezett vándorlási útvonalán található, különböző – régészeti, történeti, földrajzi – szempontok alapján a magyarokhoz kapcsolható temetkezéseket vizsgáltak. Az Oxford University Press Human Molecular Genetics című tudományos folyóiratában megjelent legfrissebb eredmények alapján számos egyértelmű genetikai kapcsolat mutatható ki a magyarokhoz köthető kora középkori csoportok és a honfoglaló népesség képviselői között. A korai magyarok népessségtörténetével ...
A honfoglaló elit kincseiből rendezett kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum
2022 januárjában és februárjában a Salisbury Régészeti Kft. megelőző feltárása során Major Péter régész irányításával került felszínre Páty határában egy 77 síros honfoglalás kori temető. A leletek több okból is ritkaságnak számítanak. Ezek leleteimből rendezett kiállítást, melyet október 30-ig lehet megtekinteni, írja honlapján a Magyar Nemzeti Múzeum.
Erdélyi-medencei kutatási projekt a Magyar Nemzeti Múzeum régészti tárának vezetésével
A Maros mentén, Marosújvár, Marosnagylak, Ispánlaka és Magyarlapád környékén a Magyar Nemzeti Múzeum által vezetett nemzetközi kutatócsoport megkezdte a régészeti munkát. A 2021-2022 közötti időszakra megnyert projektben az Erdélyi-medence régészeti hagyatékát kutatjuk. – írja Szenthe Gergely, régész a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján.
A Magyarságkutató Intézet szekvenált először a Kárpát-medencében gepida korszakú csontokat
A hun kutatásokban is fontos szerepet betöltő, tudományos mérföldkő a rangos Genes szakfolyóiratban jelent meg, úgy, hogy a Magyarságkutató Intézet az eredményeket a nemzetközi és a hazai kutatók számára is azonnal hozzáférhetővé tette. - írja honlapján a Magyarságkutató Intézet.
Önkéntes régészek leleteiből nyílik kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
Árpád- és hun-kori aranyleletek, csatok, edények, sőt egy 70 kilogrammos római kilométerkő is látható a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, időszaki kiállításában. A "Kincset Érő Közösség" tárlata az intézmény Közösségi Régészeti Programjában részt vevő önkéntesek előtt tiszteleg. A kezdeményezés 2017-ben indult munkacsoportként, mára már több mint 200 aktív tagja van, akik az ország minden tájegységéből képviseltetik magukat, korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül. A Magyar Nemzeti Múzeum olyan leleteket köszönhet ennek a közösségnek, amelyek segítségük nélkül sosem kerültek volna elő, így az intézmény gyűjteményét sem gazdaggítanák. ...
Mítoszok nyomában: Vajon a Duna mélyén rejtőzik Attila sírja?
A mítosztok szinte egyidősek az emberiséggel, és sokat közülük a mai napig próbálnak kibogozni. Vajon hol lehet a Szent Grál? Valóban létezett a titokzatos szigetlakók országa, az Atlantisz? Tényleg éltek vérfarkasok, vagy csupán őseink képzeletének szülöttjei? Na és hol nyugszik Attila, a hunok királya? Egy izgalmas német dokumentumsorozat, a Mítoszok – Az emberiség legnagyobb mítoszai ilyen kérdések nyomában jár, készítői pedig többek között Magyarországra is ellátogattak, hogy Attila, a hunok királyának sírjára bukkanjanak. A sorozatot hazánkban a Viasat History tűzi műsorára, 2021. december 6-ától hétköznaponként 21 órától.
Dolgok, amiket a Selyemútnak köszönhetünk
8.000 km hosszú, 13 országot szel át és a bolygó legdrámaibb tájait érinti: ez a Selyemút, a valaha volt legjövedelmezőbb kereskedelmi útvonal. Bár sokszor az adásvétel, illetve az innovációs tárgyak elterjedésének lehetőségeként gondolunk rá, valójában ennél sokkal többet adott a társadalomnak: a Selyemúton a tudás is áramlott, ide köthető például a ma is alkalmazott matematikai rendszer. A Viasat History legújabb, A Selyemút című dokumentumfilmjében október 17-e vasárnap 19:55-től Dr. Sam Willis neves brit történész járja körbe a kereskedelmi vonal elképesztő történetét, találmányait és filozófiai újításait.