Oscar-díj

címke rss

Mégis, hogy éltük túl ezt az évet?

Unikornis2016.12.26, 12:26

2016 olyan olyan brutalitással ment végig rajtunk, amit jó ideig nehezen tudunk majd feldolgozni. Rengeteg minden történt, féltünk és örültünk, izgultunk és meglepődtünk. Bennünk ezek a történetek maradtak meg leginkább.

Till Attila lecsúszott az Oscar-díjról

Unikornis2016.12.17, 19:24

Megnevezték azt a kilenc, nem angolul beszélő filmet, amelyek közül ötöt fognak Oscar-díjra jelölni. A szűkített listán ott van a Toni Erdmann, de hiába keressük rajta a Tiszta szívvelt, Till Attila filmjét.

Öt ok, amiért Oscart nyerhet a magyar kisfilm

Unikornis2016.11.25, 21:17

A hét fontos híre, hogy Deák Kristóf rövidfilmje, a Mindenki rákerült arra a tíz filmből álló listára, amelyből ötöt Oscar-díjra jelölnek majd januárban. Összegyűjtöttük, miért lehet esélye még tovább jutni a magyar kisfilmnek.

Oscar-díjra jelölhetnek két magyar filmet is

Film2016.11.15, 20:34

A Saul fia Oscar-díja miatt érzett össznemzeti büszkeség még jó ideig kitart, de azért nem lenne rossz belátható időn belül egy újabb magyar filmest látni aranyszoborral a kezében. Erre jövőre és az után is komoly esély van.

Jackie Chan végre megkapta az Oscart

Film2016.11.14, 13:17

Az amerikai filmakadémia azért indította el nyolc éve a televízióban nem közvetített Governors Awardsot, hogy bensőséges hangulatot teremtsen a tiszteletbeli Oscarok átadásához. A gála egyben a díjszezon nyitányát is jelzi, és az Oscarért versengő filmek alkotói és színészei is nagy számban képviseltetik magukat rajta.   Chan mellett az Arábiai Lawrence vágóját, Anne V. Coatest, Lynn Stalmaster casting directort és Frederick Wiseman dokumentumfilm-rendezőt díjazták még a gálán. Jackie Chan Oscar-díjat kap http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160901-jackie-chan-oscar-dijat-kap-anne-v-coates-frederick-wiseman-lynn-stalmaster.html

Tom Hanks egy Kispolskival pózolt Budapesten

Life.hu2016.10.29, 21:21

Tom Hanks szombat délután egy olyan fotót osztott meg a Twitteren, amin éppen egy magyar rendszámú, piros Polski Fiatba készül beszállni.

Gyászhír: elhunyt A vasember rendezője

Life.hu2016.10.10, 07:42

A 90 éves Oscar-díjas művészt napok óta egy varsói kórházban ápolták, és mesterséges kómában tartották. Halálát végül tüdőelégtelenség okozta.

Matthew McConaughey megint Oscart akar nyerni

Unikornis2016.10.07, 11:14

Az Oscar-szezonra időzített Goldban a sztár egy Kenny Wells nevű férfit játszik, aki arra teszi fel az életét, hogy aranyat ásson. Sikerül neki, de az arany megtartása nehezebbnek bizonyul, mint hitte.

Vajon már fényezik az Oscar-szobrot Natalie Portmannek?

Unikornis2016.10.06, 10:46

Natalie Portman mint gyászoló elnökfeleség: megjelent a Jackie című film első előzetese.  

Hollywood nem változtatta meg az életemet - én változtattam meg Hollywoodot

Archívum2016.09.23, 13:22

Rajongók várták az egyik belvárosi hotel halljában Michel Legrand zeneszerző, jazzmuzsikust – csupán egy közös fotót és autogramot szerettek volna tőle. Mi is őt vártuk fotós kollégámmal – a rajongóktól kicsit távolabb, az interjú megbeszélt helyszínén, egy kisebb terem előtt. Néhány perc múlva meg is érkezett a 84 éves mester. A rajongók kiabálták: „Monsieur Legrand, Monsieur Legrand..." Michel Legrand megállt a közös fotókra, mosolygott, aztán sietve érkezett az interjú helyszínére. Nem volt sok időnk, mindössze tizenöt perc. Nem sokkal később ugyanis a Müpában adott egy koncertet, arra készült.

Sophia Loren 82 éves lett: íme, az 5 kedvenc idézetünk tőle

Life.hu2016.09.20, 10:09

Az olasz filmlegenda annak ellenére, hogy már nyolcvanéves is elmúlt, még mindig elképesztően jó formában van. 

Alan Rickman a halála után Oscar-díjas lehet

Unikornis2016.09.10, 11:13

Az idén januárban, 69 éves korában elhunyt színészt posztumusz Oscar-díjra jelölik. 

Posztumusz Oscarra jelölhetik Alan Rickmant

Archívum2016.09.10, 10:16

Heath Ledger után Alan Rickman lehet az első színész, akit posztumusz Oscar-díjra jelölnek.

Renée Zellweger eltűnt a képernyőkről: Vajon mit csinált?

Life.hu2016.09.05, 14:17

Az Oscar-díjas színésznőt 6 éve nem láthattuk a mozivásznon, ám szerencsére ez a múlté, hiszen a Bridget Jones babát vár című vígjáték címszerepében visszatér. Ennek ellenére adja magát a kérdés, mit csinálhatott az utóbbi években?

Micsoda elismerés! Jackie Chan Oscar-díjat kap

Life.hu2016.09.02, 13:07

A világhírű akciósztár Jackie Chan, a vágó Anne V. Coates, a casting director Lynn Stalmaster és a dokumentumfilmes Frederick Wiseman kiemelkedő szakmai pályafutását ismeri el idén életműdíjával az Amerikai Filmakadémia. 

Jackie Chan Oscar-díjat kap

Film2016.09.02, 15:35

A világhírű akciósztár Jackie Chan, a vágó Anne V. Coates, a casting director Lynn Stalmaster és a dokumentumfilmes Frederick Wiseman kiemelkedő szakmai pályafutását ismeri el idén életműdíjával az Amerikai Filmakadémia.

Till Attila nem hagyja abba a tévézést, még az Oscarért sem

Life.hu2016.09.02, 10:05

A TV2 sztárja sosem gondolta, hogy a film elkészülte után egy ilyen komoly szakmai támogatást kap a munkája. 

Újabb magyar siker! Till Attila filmje megy az Oscarra

Life.hu2016.08.31, 16:51

Szerdán döntött a magyar Oscar-díjra nevező bizottság: Till Attila Tiszta szívvel című kerekesszékes gengszterfilmje képviseli hazánkat a jövő évi Oscaron. 

Till Attila filmjét nevezzük az Oscarra

Unikornis2016.09.01, 09:21

Till Attila kerekesszékesekről szóló gengszterfilmjét, a Tiszta szívvelt nevezi Magyarország a 2017-es Oscar-díjra.

Jópár kilót ledobott az Oscar-díjas színésznő

Archívum2016.08.30, 20:20

A boldogság ára című film főszereplője, Gabourey Sidibe nem csak felejthetetlen alakítása miatt maradt meg a nagyérdemű emlékezetében, hanem testalkata miatt is. Most azonban már nem biztos, hogy felismernénk...

Pár év alatt kislányból bombanő lett Jennifer Lawrence - Fotó

Life.hu2016.08.15, 09:54

A színésznő ma ünnepli 26. születésnapját. Nem semmi, hogy mennyit változott az utóbbi években!

Most kapott színészi Oscart, de már rendezne is

Unikornis2016.08.09, 14:56

Brie Larson idén kapta meg a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, most pedig első rendezésére, a Unicorn Store-ra készül.

Leonardo DiCaprio íjászatban indult a riói olimpián: Fotó!

Life.hu2016.08.08, 14:45

A 2016-os olimpián eddig fantasztikusan teljesítő íjászt nemcsak az eredményeiért imádják a neten: a férfi megszólalásig hasonlít a világhírű sztárra. 

Boldog 67. születésnapot Meryl Streep! Íme, 5 dolog, amit nem tudtál a színésznőről

Life.hu2016.06.22, 08:38

Meryl Streep ma ünnepli 67. születésnapját és ezt mi sem koronázhatná meg jobban, mint hogy a legújabb filmjéről máris Oscar-esélyesként beszélnek. Meryl Streep születésnapja apropóján, összeszedtünk öt dolgot, amit valószínűleg még nem tudtál a színésznőről.

Francia portréfilm készült Zsigmond Vilmos operatőrről

Life.hu2016.05.14, 17:38

Nagy érdeklődés mellett mutatták be a közelmúltban elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőrről szóló francia portréfilmet a 69. cannes-i fesztivál Cannes Classics elnevezésű programjában.

Charlize Theron őszintén mesélt a karrierje kezdetéről

Archívum2016.05.02, 16:02

Charlize Theron, modellből lett színésznő. Ráadásul saját elmondása szerint akkoriban nem is létezett ennél rosszabb kombináció. Erről és új filmjéről is őszintén mesélt, ráadásul nem másnak, mint James Francónak.

Jennifer Lawrence augusztus óta nem volt pasival

Life.hu2016.04.30, 10:29

Az Oscar-díjas színésznőt egy nemrég adott interjújában próbálták kérdezgetni arról, kivel randizik mostanában, ő pedig a tőle megszokott humorral készséggel válaszolt is rá.

Remek formában van a 78 éves Jane Fonda - Simán letagadhatna 20 évet!

Life.hu2018.03.28, 11:36

Közel a nyolcvanhoz is elképesztő formában van a világhírű színésznő, akit nemrég Londonban kaptak lencsevégre a fotósok.

A 70 éves Helen Mirren egy kígyót varratna magára

Archívum2016.04.12, 21:20

Az Oscar-díjas színésznő kinézete mindig tökéletes, ráadásul 70 évesen is képes valami megdöbbentővel előrukkolni: most például egy tetováláson gondolkozik, ami az egész karját díszítené.

A Saul fia lenyomta a Star Wars 7-et

Archívum2016.04.01, 10:49

Az Oscar-díjas alkotás, A Saul fia április közepétől kapható DVD-n és Blu-Rayen, de már most vezeti az egyik legnépszerűbb online bolt, az X-Press toplisátját, ezzel beelőzve többek között Az éhezők viadala záró epizódját, és a Star Wars hetedik részét is.

Meghalt az Oscar-díjas színésznő, Patty Duke

Life.hu2016.03.30, 11:09

A csodatevő című filmjéért elismert filmsztár a hírek szerint hosszas betegeskedés után, vérmérgezésben hunyt el. 69 éves volt.

Leonardo DiCaprio tovább küzd a környezetvédelemért

Archívum2016.03.21, 13:26

Az Oscar-díjas színész épp Pekingben népszerűsíti A visszatérő című filmjét, ahol a természet védelmének fontosságáról és Kína ebben betöltött fontos szerepéről is beszélt.

Natalie Portman keményen támadja a férficentrikus Hollywoodot

Life.hu2016.03.20, 13:55

A nők elnyomásáról beszélt a színésznő a a People magazinnak. Állítja: küldetésének érzi, hogy küzdjön a férfiuralom ellen. 

5 Oscar-díjas film, ami világjárásra inspirál

Archívum2016.03.09, 13:29

Óriási magyar sikerrel zárult a 88. Oscar-gála, ahol a legjobb idegen nyelvű film díját a Saul fia nyerte, így hazánk immár három arany szobrocskával büszkélkedhet. Ennek apropóján most olyan Oscar-díjjal jutalmazott filmekből készítettünk válogatást, amelyek meseszép környezetbe repítik el a nézőközönséget, és egyben kedvet ébresztenek a következő utazáshoz.

Sokan szörnyülködnek Leonardo DiCaprio gyerekkori fotóján

Life.hu2016.03.08, 11:02

A napokban felkerült egy fiatalkori fotó, amin a még csak totyogó Leonardo DiCaprio vigyorog a szüleivel együtt. Ám az idilli kép egy kommentlavinát indított el, ugyanis sokan elszörnyedtek a színész édesanyjának hónalja láttán.

Falfestmény készült Leonardo DiCaprio tiszteletére - Fotó!

Life.hu2016.03.06, 11:44

A világon több millióan örültek együtt a színésszel, hiszen annyi év után végre megkapta a jól megérdemelt aranyszobrocskát. Ennek örömére a rajongók egy különleges alkotást készítettek. 

Ki lesz a következő Leonardo DiCaprio?

Film2016.03.05, 19:10

Most, hogy ötödik próbálkozásra Leonardo DiCaprio végre megkapta az Oscart, vajon ki lesz a következő hollywoodi színész, akit sajnálni lehet, hogy mindig pofára ejtik, és ki lesz az, akiért a következő jelölésekor úgy lehet kampányolni, hogy "most már tényleg eljött az ő ideje"? A nők között van olyan, aki régebb óta vár a győzelemre, mint Leo, de számos DiCaprióhoz mérhető férfi szupersztárnak – mint Johnny Depp, Brad Pitt, Matt Damon vagy Tom Cruise – is már háromszor mutatott fityiszt az Akadémia. 

Röhrig Géza: "Az Oscar-gála az idiotizmus orvosi esete"

Life.hu2016.03.03, 13:10

A Saul fia főszereplőjét nem nyűgözte le túlságosan a díjátadóval járó pompa, és véleményéről hangot is adott a sajtóban.  

Így jellemezte Steven Spielberg a Saul fiát

Life.hu2016.03.03, 11:37

Nemes Jeles László az Oscar-gála után találkozhatott a világhírű amerikai rendezővel, aki nem győzte méltatni a magyar csapat munkáját és a film nagyszerűségét. 

A családja csak az Oscar-gálán tudta meg, hogy megerőszakolták Lady Gagát

Archívum2016.03.02, 16:25

Lady Gaga rokonai az Oscar-díjátadón tudták meg, hogy az énekesnőt 10 éve megerőszakolták.

Íme a legkirályabb Oscar-fotó! Így utazott haza a magyar szobor

Life.hu2016.03.03, 09:31

Elképesztően vicces képet készített a Saul fia fotósa, Hermann Ildikó a Los Angeles-i repülőtéren. A biztonságiak biztosan meglepődtek, amikor kiszúrták az aranyszobrocskát. 

Leonardo DiCaprio szexuális életéről beszélt Tina Fey

Life.hu2016.03.02, 14:18

A színésznőt egy amerikai showműsorban faggatták ki arról, mit gondol a nemrég Oscar-díjjal jutalmazott sztár beszédjéről és megannyi hódításáról.

Fehérneműs fotót küldött DiCapriónak a magyar fitneszbajnok

Life.hu2016.03.02, 12:03

A WBPF világbajnok Czine Szilvia annyira örült a színész Oscar-díjának, hogy egy szexi felvételt készített magáról, melyet a sztárnak szánt. 

Úton a baba? Kate Winslet tisztázta a terhességéről szóló híreket

Life.hu2016.03.02, 11:11

Az Oscar-díjátadón készült gyanús fotója után mindenkit csak egy érdekel: negyedik gyermekét várja a brit színésznő? Kate Winslet nemrég maga öntött tiszta vizet a pohárba.

Nemes Jeles László idehaza folytatja a karrierjét

Life.hu2016.03.02, 10:48

Az Oscar-díjas rendező cáfolta a Blikk értesüléseit, miszerint a jövőben Párizsban fog lakni. Jelenleg Budapesten él, és ezen nem is szeretne változtatni. 

Felvállalta! Először lépett a nyilvánosság elé 19 éves barátnőjével Henry Cavill

Life.hu2016.03.01, 20:29

A Tudorok című sorozat 32 éves sztárja 13 évvel fiatalabb barátnőjével jelent meg az Oscar-díjátadót követő partin.

Valaki féltékenységi drámával zárta az Oscar-díjátadót

Archívum2016.03.01, 20:24

Az év legjobb filmbetétdalának járó díjat Sam Smith vihette haza A fantom visszatér című James Bond-filmhez írt, Writing's on the Wall című számával, ám a 23 éves brit énekes olyan köszönőbeszédet mondott, ami egy óriási féltékenységi drámát szült.

Morgan Freeman az Oscar-gála közben majszolta a sütiket

Archívum2016.03.01, 20:12

Morgan Freeman adta át a Legjobb Filmnek járó díjat a 88. Oscar-gálán. A színész ki is állt a színpadra, de Chris Rock sütijeinek még így sem tudott ellenállni. Igen, ott a színpadon tömte magába.

Nézd meg az Oscaron készült legmenőbb szelfiket!

Archívum2016.03.01, 18:43

Magyar idő szerint hétfő hajnalban zajlott le az év egyik legnagyobb filmes eseménye, melyen a legismertebb világsztárok is részt vettek. Nem meglepő, hogy készült egy halom bulizós fotó a rendezvényen. 

A vatikáni média dicsérte a pedofil papokról szóló Oscar-díjas filmet

Nagyvilág2016.03.01, 17:18

A Vatikán lapja is méltatta a legjobb film Oscar-díját elnyert Spotlight - Egy nyomozás részletei című filmet, amiért hangot adott a katolikus papok által szexuálisan zaklatott áldozatok fájdalmának. Az újság azt is leszögezte, hogy Tom McCarthy alkotása nem katolikusellenes film.

Ennyibe kerül, ennyit hoz az Oscar-díj

Gazdaság2016.03.01, 18:14

A színészeknek, rendezőknek nagyon, a filmstúdióknak kevésbé éri meg egy Oscar-győzelem, ők inkább a Golden Globe-nak örülhetnek – bár ez leginkább azon múlik, mikor mutatták be a filmet az amerikai mozikban. Megnéztük, anyagi szempontból mit jelent egy Oscar-díj.

Jacob Tremblay meghódította Sofia Vergara szívét

Archívum2016.03.01, 16:12

A 9 éves kisfiút lassan egész Hollywood imádja, persze nem ok nélkül. A szoba sztárja mindenkivel megtalálja a közös hangot, és rögtön leveszi a lábáról a legnagyobb sztárokat is. 

Botrány! Oscar-díjat kapott, de tapsot nem

Archívum2016.03.01, 16:01

Jenny Beaven, a Mad Max: A harag útja című filmért kapta a legjobb kosztümért járó Oscar-díjat, ám amikor átvette, valamiért elmaradt a tapsvihar.

Így ünnepelt DiCaprio az Oscar-gála után - Videó!

Archívum2016.03.01, 16:00

A sztár bizony kirúgott a hámból miután annyi év után végre a kezébe vehette az aranyszobrocskát. De a szokásos partik helyett inkább a kisebb iszogatást választotta a barátaival. 

Babát vár a 40 éves Kate Winslet?

Archívum2016.03.01, 15:59

Egy árulkodó mozdulat miatt most az egész világ egyet találgat: újra terhes párjától, Ned Rockandrolltól a színésznő?

Röhrig Géza és Ben Affleck együtt bulizott az Oscar után

Life.hu2016.03.01, 16:13

A Saul fia főszereplője már több világsztárral is találkozhatott a film promociós körútján, és a világ legnagyobb filmes eseményén még ennél is több toplistás színész akart gratulálni a magyar csapatnak. 

Lady Gaga talán még sosem volt ilyen gyönyörű - Fotó!

Archívum2016.03.01, 15:46

Az énekesnőről az Oscar utáni partik hagyománnyá vált fotózásán készített egy mesés felvételt Mark Seliger. Gaga talán még sosem volt ennyire elegáns. 

Az Oscar-parti legkínosabb pillanata: Jennifer Garner és Ben Affleck találkozása

Life.hu2016.03.01, 11:21

Hollywood egykori álompárja a vasárnapi Oscar-gála utáni partin mulattak együtt, és bár nagyon igyekeztek, néhány fagyos pillanatban készült fotó pontosan tükrözi azt, mit is éreznek most egymás iránt.

Sztárok, akik elhagyták az Oscar-szobrot

Life.hu2016.02.29, 17:59

A filmvilágban mindenki erre a díjra vágyik, egyesek viszont olyannyira nem értékelik, hogy elhagyják az Oscar-díjat. Következzenek azok a sztárok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy hol is van az a szobrocska.

Nyolc éve nem nézték ilyen kevesen az Oscar-gálát

Tévé2016.02.29, 19:44

Mi, magyarok nem is várhattuk volna izgatottabban, az Egyesült Államokban azonban nem ment jól az Oscar-gála tévés közvetítése, az amerikai nézők utoljára 2008-ban maradoztak ennyire el.

Bud Spencer is gratulált a Saul fia csapatának - Fotó!

Life.hu2016.02.29, 16:28

A színész a hivatalos Facebook oldalán írt egy rövid bejegyzést az Oscar-díjat nyert magyar filmmel kapcsolatban. Szinte az egész világ Nemes Jeles László művétől hangos. 

Íme a kép, amelyen a Saul fia főszereplője Oscar-díjjal a kezében pózol

Archívum2016.02.29, 16:24

Röhrig Géza a Saul fia csapatával együtt izgulta végig a díjátadót Los Angelesben, majd együtt is örülhettek, amikor a kezükbe vehették az aranyszobrocskát a Legjobb idegen nyelvű film kategóriában. 

Anne Hathaway pocakja is Oscar díjat kapott - Fotó!

Life.hu2016.02.29, 15:37

A csodaszép színésznőt már nem sok választja el első gyermeke megszületésétől, így idén kihagyta a gálát. Helyette egy bájos fotót küldött a kollégáinak. 

Nemes Jeles László: "Félelmetes és nagyszerű ez az egész"

Life.hu2016.02.29, 15:32

Nemes Jeles László a Saul fiáért kapott Oscar-díjjal a kezében arról beszélt, hogy elsőfilmes rendezőként ez egy hatalmas elismerés, ami még egy nemzetközi karriert is kilátásba helyezett. 

Ashley Graham plus size modell Oscar-partis ruhája ellopta a show-t

Life.hu2016.02.29, 14:51

Merész mellkivágású ruhában bulizott az egyik legsikeresebb plus size modell a Vanity Fair Oscar Partyn.

Nemes Jeles László édesanyja meghatóan nyilatkozott a fiáról

Life.hu2016.02.29, 13:33

A Saul fia sikerét ma reggel az egész ország ünnepelte, és ezzel nem voltak másként a díjazottak családtagjai sem. 

Ezért maradt távol Angelina Jolie és Brad Pitt az Oscar-gáláról

Life.hu2016.02.29, 12:23

Többeknek is feltűnt, hogy Hollywood két legnagyobb sztárja nem vett részt az idei gálán. Persze azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy vajon mi lehetett távolmaradásuk valódi oka. 

Ünnepelnek a hazai sztárok! Kimondhatatlanul büszkék az Oscar-díjra

Archívum2016.02.29, 11:29

Kivételesen öröm volt felébredni hétfő reggel, hiszen olyan jó hír fogadta a magyar rajongókat: Oscar-díjat nyert a Saul fia!

Arnold Schwarzenegger: "Nekem Stallone nyerte az Oscart!"

Life.hu2016.02.29, 11:33

A színész barátságból jelesre vizsgázott! Megmutatta, hogy mennyire korrektek is egymással a hollywoodi nagyágyúk. Ilyen cuki videót talán még sosem láthattunk a sztárról!

Új párjával mutatkozott a vörös szőnyegen Gwen Stefani

Life.hu2016.02.29, 10:05

Hollywood új sztárpárja sem hiányozhatott az Oscar-díjátadó partijáról.

Ízléstelen ciciparti – Így mulattak a sztárok az Oscar-gála után!

Life.hu2016.02.29, 12:54

Azok a hírességek, akik nem voltak hivatalosak a díjátadóra, ebben az évben is a Vanity Fair és Sir Elton John partija között választhattak, hogy ott várják meg az este csillagait. Míg az Oscar vörös szőnyegén kevesen hibáztak, addig ezeken a bulikon túltengett az ízléstelenség. 

Kate Winslet teljesen ellágyult, hogy Oscart kapott legjobb barátja, Leonardo DiCaprio

Life.hu2016.02.29, 12:08

Láttad már, hogyan hallgatta a díjazott Leonardo DiCaprio beszédét a színésznő? Videó alább.

Lehet ennél szebb nap? Sulimentesség és Oscar egy napon

Itthon2016.02.29, 10:26

Ma Antónia és Elemér napja van. Túlnyomóan borult lesz az ég. Kiadós eső várható. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 fok körül alakul. Oscar-díjat kapott a Saul fia. Orbán Viktor évértékelő beszédet tartott, és Fekete Zsolt, az MSZP, a DK és a TVE közös jelöltje győzött Salgótarjánban, miután az érvényesen leadott szavazatok 52 százalékát megszerezte a vasárnapi időközi polgármester-választáson. Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a hirugyelet@origo.hu címre.

Orbán Viktor a Saul fia Oscar-díjáról: "A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük"

Life.hu2016.02.29, 12:16

"A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük" - írta Facebook-oldalán a magyar miniszterelnök. Arra a hírre reagált így, hogy hétfőn hajnalban kiderült, a 39 éves Nemes Jeles László Saul fia című holokausztfilmje nyerte meg idén a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart. 

Tom Hardy vagy DiCaprio a szívdöglesztőbb? Pasimustra az Oscar-gáláról!

Life.hu2016.02.29, 11:54

Nem csak kedvenc színésznőink, férfi kollégáik is kitettek magukért az Oscar vörös szőnyegén. Szavazd meg, ki volt a legdögösebb pasi Hollywood legfontosabb filmes eseményén!

Brie Larson lett az év legjobb színésznője

Life.hu2016.02.29, 12:11

A díjat Eddie Redmayne adta át a győztesnek. Brie Larson első Oscar-díját vehette át a színpadon. 

Végre! Leonardo DiCaprio megkapta az Oscar-díjat

Life.hu2016.02.29, 12:02

Több millióan egyszerre sikíthattak fel, amikor kimondták a színész nevét a színpadon. Annyi év után a sztár átvehette azt az aranyszobrocskát, amiért lassan 25 éve dolgozik. 

Pocaklakók a vörös szőnyegen: Chrissy Teigen és Emily Blunt is cukin gömbölyödnek

Life.hu2016.02.29, 11:32

Anne Hathaway már nagyon-nagyon terhes, így ő távol maradt a gáláról, de több kolléganője is hatalmas pocakkal lépett a vörös szőnyegre. Íme ők!

Történelmi pillanat! Oscar-díjat nyert a Saul fia

Life.hu2016.02.29, 12:28

A kitartóak hétfő hajnalban élőben is végignézhették, ahogyan 34 év után végre újra aranyszobrocskát vehetett át egy magyar csapat. 

Micsoda idomok: Olivia Wilde dekoltázsa forrósította fel az idei Oscart

Life.hu2016.02.29, 11:33

Sok csodás kebel mellett Jason Sudeikis kedvesének idomai is színre léptek a 2016-os Oscar-gálán. És persze szem nem maradt szárazon.

Válásdepi? Ugyan már! Jennifer Garner csak úgy ragyogott az Oscar gálán

Life.hu2016.02.29, 15:04

A gyönyörű színésznő díjátadóként állt színpadra a 88. Oscar-gálán. Sokan várták, hogy vajon Ben Affleck oldalán jelenik-e meg, de ez nem így történt. 

Nem volt könnyű, de lenyomta Sylvester Stallonét: Mark Rylance a legjobb férfi mellékszereplő

Life.hu2016.02.29, 12:17

Mark Ruffalónak lehetett a legnehezebb, amikor bejelentették, hogy a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat nem ő, hanem kollégája, Mark Rylance kapja.

Visszafogott és bájos: Alicia Vikander lett a legjobb női mellékszereplő

Life.hu2016.02.29, 12:21

Előzetesen Kate Winslet és Alicia Vikander tűnt a kategória esélyesének, végül A dán lány 27 éves színésznője nyerte el a díjat.

Eddie Redmayne: DiCaprio tényleg megérdemli az Oscart

Life.hu2016.02.28, 17:42

Elképesztően szimpatikus és kedves kijelentést tett a tavalyi év legjobb férfiszínésze, és az idei gála egyik jelöltje, Eddie Redmayne.

Oscar­-előzetes: ki fog nyerni, és kinek kéne nyernie?

Life.hu2016.02.28, 20:17

A néhány óra múlva elkezdődő Oscar­-gála előtt az esélyeket latolgattuk, és nemcsak az esetleges házi tippversenyekben igyekszünk olvasóink segítségére lenni, de még azt is megmondjuk a főbb kategóriákban, hogy mi kiknek adnánk a díjat.

Ez igen! A Saul fia még az Oscar előtt bezsebelt egy újabb díjat

Life.hu2016.02.28, 08:50

Vasárnap este az egész ország egy emberként szurkol majd a Saul fiának, hogy annyi év kihagyás után végre ismét magyar alkotás hozhassa el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat. Még az utolsó hajrában a Saul fiának sikerült egy újabb kitüntetéssel gazdagodni!

Vajna Timi már Los Angelesben készül az Oscar-gálára

Archívum2016.02.27, 09:06

Andy Vajna felesége már Los Angelesben van, és a jelek szerint nagyon készül az Oscar-díjkiosztóra. Addig is a helyszínen népszerűsíti a Saul fiát. 

Meglepődhet az Oscar-díjra váró Leonardo DiCaprio

Nagyvilág2016.02.27, 00:18

Eddig mindenki biztosra vette Leonardo DiCaprio Oscar-díját, és Cate Blanchett esélyessége sem volt igazán kétséges. A célegyenesbe fordulva azonban egyre több a kritikus hang, az arcát felvállalni nem akaró fanyalgó. Ilyenekkel beszélgetett az egyik brit bulvárlap tudósítója is. 

"Keserédes volt" - Így emlékszik Heath Ledger édesapja fia Oscar-díjának átvételére

Archívum2016.02.26, 12:13

A nyolc évvel ezelőtt elhunyt színész édesapja, Kim szerint a díj Ledger lányához, az immár 10 éves Matildához tartozik.

Kié lesz a divat-Oscar? 2. rész

Life.hu2016.02.26, 11:45

Vasárnap, hazai idő szerint éjjel egykor a vörös szőnyeges bevonulással veszi kezdetét az év egyik legjobban várt filmes eseménye. A este során többek között az is kiderül, ki kapja a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot. Mi viszont arra is kíváncsiak vagyunk, hogy ki érdemelné meg közülük legjobban a divat-Oscart. Nézzük a jelölteket! 

Kié legyen a divat-Oscar? Szavazz!

Life.hu2016.02.25, 08:52

Vasárnap, hazai idő szerint éjjel egykor a vörös szőnyeges bevonulással veszi kezdetét az év egyik legjobban várt filmes eseménye. A este során többek között az is kiderül, ki kapja a legjobb női főszerepért járó szobrot. Mi viszont arra is kíváncsiak vagyunk, hogy ki érdemelné meg a legjobban a divat-Oscart. Nézzük a jelölteket!

Magyarul is nézheti az Oscar-díjátadót

Tévé2016.02.24, 16:05

A Dunán magyar nyelvű szinkrontolmács közreműködésével, a Duna HD adón pedig eredeti nyelven, a Teletext 333. oldalán feliratozva követhetik nyomon a nézők az Oscar-gála történéseit, amelyekről az Origo is beszámol.

Már nyolcszor szurkolhattunk Magyarországnak az Oscaron

Archívum2016.02.23, 22:08

Huszonhét év után újra magyar filmnek drukkolhatunk az Oscar-díjátadón. A Saul fia a cannes-i zsűri nagydíja, a Golden Globe-díj és sok más elismerés után a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat is besöpörheti. Eddig nyolc magyar nagyjátékfilm szállt harcba az elismerésért, őket mutatjuk most be. Szabó István igazi Oscar-specialista: négyszer jelölték a filmjét, egyszer nyert is, de Kádár Jánost ez nem nyűgözte le. Ha Makk Károly filmjét orosz nyomásra nem vonják vissza, talán egy második győzelemnek is örülhettünk volna.

Már online is megnézheted az Oscar-díjra jelölt magyar alkotást

Life.hu2016.02.05, 10:52

A 2014-ben Oscar-díjra jelölt Symphony No. 42-t mostantól online is láthatja a közönség. Rendezőjével, Bucsi Rékával az amerikai Vice magazin készített interjút.

Mesés képsorozat készült Hollywood legszebb nőiről - Ezt látnod kell!

Life.hu2016.02.02, 15:09

A Vanity Fair magazin februári száma minden évben Oscar-lázban ég, és ez idén sem lehetett másképp. Igazi sztárparédával és mesés képekkel rukkolt elő a világhírű magazin. 

"Rágalom" - Valótlan interjú miatt perelnek a Saul fia alkotói

Life.hu2016.01.28, 21:40

A cannes-i bemutatója óta eltelt nyolc hónapban a német lapok nem sokat foglalkoztak a Saul fiával, de a hét elején bejelentették az Oscar-jelölt magyar film Németországi premierjének dátumát (március 10.), és csütörtökön le is jött egy interjú Nemes Jeles Lászlóval a Jüdische Allgemeine nevű berlini újságban: "Magyarország nem normális ország" címmel...

Sir Ian McKellen: "Egy nyíltan meleg férfi sem nyert még Oscart"

Archívum2016.01.26, 20:25

Az angol forgatókönyvíró és színész becsatlakozott az Oscar-gáláról szóló vitába. Szerinte a rasszizmus mellett a homofóbia is nagy probléma Hollywoodban!

Most akkor rasszista az Oscar?

Videó2016.01.21, 15:58

Egyetlen színes bőrű színészt sem jelöltek Oscar-díjra az idén. Spike Lee rendező után Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith is bejelentette, hogy bojkottálja a gálát. Whoopi Goldberg szerint nem jó a bojkott, de az sem, hogy nincs színes bőrű jelölt. Videónkban összefoglaltuk a reakciókat.

7+1 film, amikért Leonardo DiCapriónak kijárna az Oscar

Life.hu2016.01.20, 20:36

Hiába generációja legkiemelkedőbb színészeinek egyike, hiába játszott pazar szerepeket, hiába jelölték többször, Leonardo DiCapriónak még mindig nincs Oscar-díja, az ezen való poénkodás pedig lassan az internet leggazdagabb mémforrásává növi ki magát. Leo idén újra nekifut A visszatérővel, de mi addig is megmutatjuk: mi mindenért érdemelte volna már meg eddig is az Oscart.

Kilencszer tudtak nyerni holokausztfilmmel

Nagyvilág2016.01.13, 09:46

A Saul fia csak a második holokausztról szóló film, ami Golden Globe-díjat nyert 1945 óta, legjobb filmnek járó Oscart pedig csak egy ilyen témájú filmnek adtak. Igaz, a legjobb külföldi filmek kategóriában 5 ilyen témájú film kapta meg az amerikai szobrocskát 71 év alatt. Utánajártunk, igazuk van-e magyar film sikere miatt fanyalgóknak.