oltás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- vakcina
- COVID-19
- járvány
- koronavírus-járvány
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, hogy a harmadik oltás után erősebb mellékhatásokra számíthatunk-e
A koronavírus delta variánsa miatt egyre több helyen nyílik lehetőség a harmadik, frissítő oltás beadására. Elsősorban a veszélyeztetett korúak kaphatják meg, mellékhatásokra pedig mindenképpen számíthatnak, de az a kérdés, hogy erősebb mellékhatásokra számíthatnak-e, mint korábban.
A modellezések mutatják, világgazdasági hasznai vannak az oltások felpörgetésének
A világgazdaság több ezer milliárd dollárt veszít azzal, hogy a fejlődő gazdaságokban és a szegény országokban nagyon lassan tud csak haladni a koronavírus elleni oltások beadása – derül ki egy friss jelentésből. Összességében tehát az egész világ nagyot bukik akkor, ha a kevésbé átoltott országokban nem sikerül felpörgetni az oltási kampányokat.
Újabb információ derült ki a Pfizer és a BioNTech vakcinájáról: így hat a gyerekekre
Hatékony és biztonságos az 5-11 éves korosztályban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésében kifejlesztett vakcina - közölte a német biotechnológiai vállalat hétfőn.
- címkék:
- oltás
- gyerekek
- Pfizer
- Biontech
- Címkefelhő »
Agyonlőttek egy rendőrt Pakisztánban
A gyermekbénulás elleni oltási kampány folytatását jelentették be hétfőn Pakisztánban, miután fegyveresek agyonlőttek egy, az oltócsoport védelmére beosztott rendőrt.
Hétvégi összesítés: 1072 új fertőzött volt három nap alatt
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Friss adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg koronavírusban az elmúlt napon
A világon 228 119 119 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 685 253 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 227 611 994 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 678 822 volt.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Így változnak októbertől a belépés feltételei Angliában
Jövő héten újabb oltási akció lesz az iskolákban
Jövő héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolákba, hogy beadják a második vakcinát a tanév elején koronavírus ellen beoltott diákoknak - közölték pénteken a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon.
- címkék:
- oktatás
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhő »
Már egymilliárd embert beoltottak Kínában
Meghaladta az egymilliárdot azoknak a száma Kínában, akik megkapták a Covid 19-cel szembeni teljes védettséghez előírt védőoltások szükséges mennyiségű dózisát - adta hírül internetes kiadásában pénteken a China Daily című kínai lap.
- címkék:
- Kína
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
5 millió 855 ezer embert oltottak be Magyarországon
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb adatokat.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Megszólalt a virológus: a jövő héttől jobban terjed majd a koronavírus hazánkban - Ez az oka
Bármelyik vakcina jobb, mint az oltatlanság, ez egyértelmű a statisztikákból - jelentette ki Rusvai Miklós virológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
5 millió 851 ezer embert oltottak már be Magyarországon
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Aggodalomra ad okot, hogy terjed a mű variáns
Egyre nagyobb a koronavírus B.1.621-es, azaz a mű nevű variánsának előfordulási aránya Kolumbiában és Ecuadorban. Peruban pedig már 90 olyan esetet regisztráltak, ahol a fertőzést a koronavírus legújabb mutánsa okozta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már „aggodalomra okot adónak" minősítette a mű nevű variáns előfordulását.
Hollandia tovább lazít, Németországban a védettség a kulcs
5 millió 847 ezer embert oltottak be Magyarországon
A kormány hivatalos tájékoztató oldala közzétette a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Tesztelik a kombinált koronavírus és influenza oltást embereken
Egy amerikai oltóanyag-fejlesztő vállalat elkezdi egy kombinált, az influenzavírus és a koronavírus ellen is hatásos vakcina tesztelését az embereken. A klinikai vizsgálat egyesíti a vállalat Covid vakcináját és az influenza elleni NanoFlu oltás kombinációját.
Koronavírus - Szerdától kötelező az oltás az egészségügyi dolgozóknak Franciaországban
Franciaországban szerdán lép életbe az egészségügyben dolgozók számára a koronavírus elleni oltás felvételének kötelezettségét előíró intézkedés, ami mintegy 2,7 millió embert érint.
Egyre válságosabb a járványhelyzet Szerbiában
Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában, és további romlás várható, a következő két hétben jelentősen nő majd az új fertőzöttek száma - jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió keddi beszámolója szerint.
- címkék:
- Szerbia
- járvány
- oltás
- koronavírus
- covid
- Címkefelhő »
5 millió 844 ezer embert oltottak be Magyarországon
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Vietnamban felgyorsítanák az oltási kampányt
Helyszíni beszámolók szerint az egészségügyi dolgozók egész éjszaka folyamatosan oltották a lakosságot a koronavírus elleni vakcinával. Az immár július óta szigorú zárlat alatt lévő Hanoiban, eddig 5,5 millió dózist adtak be, közülük több mint egymilliót ezen a hétvégén.
- címkék:
- Vietnam
- oltás
- koronavírus-járvány
- Címkefelhő »
Senki számára nem fogják kötelezővé tenni a koronavírus elleni oltást és szigorításokat se terveznek a növekvő esetszámok ellenére sem Horvátországban
Nem teszik kötelezővé a kortonavírus elleni oltást - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő szombaton Zágrábban, hozzátéve, hogy bízik a horvát állampolgárok körültekintésében, bölcsességében és tájékozottságában.
- címkék:
- Horvátország
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Burgenlandban Covid-lottóval motiválják oltásra az embereket
"Keményen beütött a cucc" - ágynak esett a TV2 műsorvezetője - Fotó
A TV2 műsorvezetője, Tilla Attila a közösségi oldalán számolt be arról, hogyan érzi magát, miután megkapta a koronavírus elleni harmadik oltását.
Koronavírus: Kötelezővé teszik az oltást az állami hivatalokban Szlovéniában
Szlovéniában az állami hivatalok alkalmazottainak be kell oltatniuk magukat, vagy gyógyultsági igazolással kell rendelkezniük, ellenkező esetben nem dolgozhatnak ügyfelekkel - jelentette ki Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter pénteken Ljubljanában.
Megdöbbentő dolgot állítanak a WHO szakemberei a koronavírussal kapcsolatban - erre senki nincs felkészülve
A WHO szakembere, dr. Mike Ryan azt állítja, hogy a koronavírus ezentúl mindig velünk marad.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- delta variáns
- Címkefelhő »
Halála előtt posztolt a kórházból egy oltatlan koronavírusos nő: "Ez egy hatalmas hiba volt"
Ha kételkedsz abban, hogy szülség van-e a koronavírus elleni oltásra, most Megan Alexandra Blankenbiller tragédiája felnyithatja a szemedet. A nő megbánta, hogy nem vette fel a vakcinát, de sajnos későn: belehalt a fertőzésbe.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- fertőzés
- koronavírus
- Címkefelhő »
Ha nem akarsz kockáztatni, ne így szerezd meg a koronavírus elleni védettséget!
Amióta a koronavírus velünk él, vita tárgyát képezi az oltás kérdése is. Sokan alig várták, hogy vakcinához jussanak, másokat a mai napig nem lehet meggyőzi az oltás fontosságáról. Most pedig olyan tévhit terjed, ami szerint a fertőzéssel megszerzett védettség hatékonyabb, mint a vakcina általi. A szakemberek ezt természetesen cáfolják.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhő »
Ezért tartalmaz harmadannyi mRNS-t a Pfizer, mint a Moderna vakcinája
Amióta többféle oltóanyag áll rendelkezésünkre, civilek és szakmabeliek között sincs egyetértés, melyik a legjobb a koronavírus elleni védekezéshez. A tudósok, kutatók és orvosok nagy része abban azért megegyezik, hogy bármelyik oltás jobb, mint a fertőzés, így arra biztatnak mindenkit, adassa be magának, különösen most a negyedik hullám közeledtével.
- címkék:
- oltás
- Pfizer
- Moderna
- Címkefelhő »
Harmadik oltás - Mi a helyzet a fiatalokkal?
Már július 2-án megnyílt az időpontfoglalás a harmadik oltásra, de sokan még nem éltek vele. Kinek ajánlott? Kaphat nyugati vakcinát, aki ez előtt kínait vagy oroszt kapott?
A korábbi koronavírus-fertőzés nem nyújt elég védelmet
Új kutatások azt mutatják, hogy a korábbi Covid-19 fertőzés önmagában nem garantálja a koronavírus elleni antitestek magas szintjét, ahogyan az sem elég, ha a kétdózisú oltások közül csak az első adagot veszi fel valaki.
Nyelvvizsga nélkül már 140 ezer diák vehette át a diplomáját
A koronavírus-járvány hatásainak megfékezésére irányuló intézkedésként immár másodjára tette lehetővé a kormányzat, hogy a 2021. augusztus 31-éig államvizsgázott hallgatók tanulmányaik befejeztével hozzájussanak diplomájukhoz abban az esetben is, ha nem rendelkeznek nyelvvizsgával. A nyelvvizsga-amnesztia a végzős diákok számára idén is áldás: nyelvvizsga nélkül is diplomásként léphetnek a munkaerőpiacra. Nézzük, kiket érintett idén a döntés!
Már 225 ezer diákot beoltottak Magyarországon
225 ezer 18 év alatti diák vette fel eddig az oltást - írja a koronavirus.gov.hu oldal.
- címkék:
- oktatás
- diák
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Megjöttek a mai hazai koronavírus-adatok: nincs minek örülnünk
Három beteg meghalt és újabb 345 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 830 217 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 535 463-an a második, 461 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Koronavírus: a WHO vezetője szerint őket kellene most beoltani - "Nem tűrhetem tovább némán"
Ismételten felszólította a gazdag országokat szerdán Genfben az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, hogy az év végéig tartózkodjanak a koronavírus elleni emlékeztető oltásoktól, miután a korábbi hasonló felhívásai többnyire süket fülekre találtak. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kijelentette: megdöbbentették a gyógyszergyártók kijelentései, amik szerint a vakcinaszállítmányok elegendőek mind az emlékeztető oltásokhoz, mint az oltóanyaghiányban szenvedő, de sürgősen vakcinára szoruló országok számára.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- WHO
- Címkefelhő »
Koronavírus: van, ahol már ötéves kortól lehetővé teszik az oltás felvételét
Szlovákiában csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele - jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
- címkék:
- Szlovákia
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Átlépte a tízmilliót a beadott oltások száma Ukrajnában
Az oltási kampány februári kezdete óta mostanáig több mint tízmillió, koronavírus elleni oltást adtak be Ukrajnában - közölte szerdán Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter, kiemelve, hogy ezzel teljesítette azt, amire beiktatásakor ígéretet tett.
A felnőtt lakosság közel felét beoltották Montenegróban
A nagykorú lakosság 47,3 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját Montenegróban, míg a másodikat a nagykorúak 41,9 százaléka - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) a honlapján szerdán.
- címkék:
- Montenegró
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
438 ezren már megkapták a harmadik oltást
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
A koronavírus ellen beoltott anyák anyateje antitesteket tartalmaz
Egy friss kutatás szerint a Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól.
Szerbiában ismét korlátozásokat terveznek bevezetni
Szigorúbb korlátozásokat vezethet be Szerbia a járvány miatt
Minden bizonnyal hamarosan Szerbia is korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány terjedése miatt, az egyik korlátozás a tömeges rendezvényeken részt vevők számának ötszáz alá csökkentése lesz, a másik intézkedés pedig a Covid-igazolások bevezetésére vonatkozik - jelentette ki Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár kedden a szerbiai közszolgálati televízióban.
Egyetemi és iskolai oltási kampány indul Romániában
Romániában a tanévkezdéssel egy időben két hónapos koronavírus elleni oltási kampány is kezdődik az iskolákban és egyetemeken a diákok, szülők, pedagógusok és kisegítő személyzet számára - jelentette be keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora.
- címkék:
- Románia
- oltás
- covid
- harmadik oltás
- Címkefelhő »
5 millió 821 ezer a beoltottak száma, 130 új fertőzöttet azonosítottak
A beoltottak száma 5 821 254, közülük 5 524 203 fő már a második oltását is megkapta, 418 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 130 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 818 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - közölte a kormány hivatalos tájékoztató oldala.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Még most sem késő regisztrálni a koronavírus elleni oltásra
A világon 220 643 330 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma, a szeptember 6-ai adatok szerint 4 567 114. Az Európai Bizottság adatai alapján az Európai Unió felnőtt lakosságának egyharmada még nincs beoltva.
Enyhe járványügyi korlátozásokkal indul a tanév Horvátországban
A tavalyinál enyhébb járványügyi szabályok mellett kezdődött meg az új tanév Horvátországban, mintegy 460 ezer diák, köztük 37 ezer elsős számára.
Merkely Béla: Az oltatlanokat érinti elsősorban a negyedik hullám
Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Már több mint 400 ezren adatták be a harmadik oltást
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb, hétvégi összesített adatokat.
Mentál Morzsák: Egy csónakban ülünk
Már itt van. Elkezdtek emelkedni a számok, a sajtó is a negyedik hullám érkezéséről beszél. Az előző három hullám alapján kiderült, a túléléshez összetartás kell.
Orbán Balázs: Az oltás működik, Magyarország működik
Az oltás működik, Magyarország működik, és ezen az úton kell tovább menni - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.