nyereség

címke rss

Tízszeres nyereség a HeidelbergCementnél

Archívum2008.05.08, 11:01

A német HeidelbergCement, Németországban a legnagyobb, Európában a második számú, a világon a harmadik számú cementgyár csütörtökön 1,264 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, több mint tízszer többet a tavalyi első negyedévi 109 milliónál.

"Igen, én sztrájkoltam" - Lengyel István a Vendégszobában

Vendégszoba2008.05.08, 15:29

A tömegközlekedés a világon sehol sem nyereséges, mindenütt az államnak kell támogatnia - mondta Lengyel István, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnökhelyettese az [origo] Vendégszobájában. A hétfőn délelőtt sztrájkoló szakszervezetek bíznak benne, hogy a társadalom többsége támogatja őket, és azt szeretnék, ha a cég bevonná őket egy ésszerű menetrend kidolgozásába.

Előbb lefelé, majd fölfelé ment a Dow Jones

Archívum2008.05.07, 02:34

Kedden, a kezdeti kiigazító visszaesést leküzdve, nyereségekkel zártak a New York-i részvénypiacok, továbbra is erőt merítve az amerikai gazdaság vártnál kisebb rosszabbodását jelző, legfrissebb adatokból.

Kevesebb pénzt hoztak Playboy-nyuszik

Archívum2008.05.07, 02:28

Nem voltak elégségesek a nyereséges gazdálkodáshoz az Egyesült Államokban a Playboy reklám- és hirdetési bevételei: az idei első negyedévről 3,1 millió dollár veszteséget jelentett szerdán a kiadóvállalat, a Playboy Enterprises Inc. A tavalyi első negyedévben másfél millió dollár adózott eredménye volt a cégnek.

A magas olajár megemelte a Total profitját

Archívum2008.05.07, 12:31

Az olajiparban tevékenykedő francia Total Q1 a vártnál nagyobb, 3,25 milliárd eurós (5,03 milliárd dolláros) első negyedéves nyereséget jelentett be a gyenge dollár által rekordra futó olajárnak és a finomító profitok csökkenésének köszönhetően - írja a www.reuters.com internetes oldal.

Visszaesett a Puma nyeresége

Archívum2008.05.07, 19:03

A német Puma kicsit ugrott az első negyedévben: az ismert német sportszergyártó az idei első negyedévben a tavalyitól bő 6 százalékkal elmaradó 90 millió eurós eredményt ért el, miközben forgalma fél százalékkal nőtt és 741 millió euró lett. A cipők eladása esett, az úgynevezett kiegészítők forgalma 36 százalékkal javult, a sportruhák eladása nem változott.

Megduplázta nyereségét az Egis

Archívum2008.05.07, 19:05

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. az októberben kezdődött üzleti évének első félévében, nem konszolidáltan 5,845 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 107 százalékkal magasabb az előző üzleti év azonos időszakának adatánál - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében szerdán.

Még mindig veszteséges a General Motors

Gazdaság2008.05.05, 14:00

A világ vezető autógyártója, az amerikai General Motors (GM) szerdán 3,25 milliárd dolláros első negyedévi veszteséget jelentett az egyszeri tételek beszámításával. A tavaly első negyedévben még szerény 62 millió dolláros nyeresége volt.

Elmaradt a várttól az Exxon nyeresége

Archívum2008.05.01, 15:28

Csütörtökön az Exxon Mobil csalódást keltő első negyedévi adózott eredményről számolt be a New York-i tőzsde kereskedésének a kezdete előtt. A rekord szintű olajár nem segített a cégnek a befektetők által várt mértékben növelni a nyereséget.

Csökkent a Sanofi-Aventis nyeresége

Archívum2008.04.30, 08:05

A világ harmadik számú gyógyszergyára, az Európában piacvezető francia-német Sanofi-Aventis szerdán 1,863 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 12 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 2,117 milliárdnál.

Stabil nyereséggel zárt a Pannon

Archívum2008.04.30, 12:13

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 18,924 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idén az első negyedévben, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Vártnál jobb eredmények az olajcégeknél

Archívum2008.04.30, 18:00

A Royal Dutch Shell és a British Petrol egyaránt a várakozásoknál jobb negyedéves eredményt jelentett be szerdán -írja a www.bbc.com internetes oldal.

Csökkent Kraft Foods profitja

Archívum2008.04.30, 18:14

A Nestlé után a kettes számú élelmiszeripari óriáscég, a Kraft Foods a költségek emelkedése miatt nyeresége csökkenését volt kénytelen elkönyvelni az első negyedben: az adózott eredmény több mint 13 százalékkal, 608 millió dollárra csökkent.

Ingatlanba fektetné az osztalékot a Graphi

Archívum2008.04.29, 01:24

A Graphisoft Park SE 100 százalékos tulajdonában lévő Graphisoft Park Kft. nyerte a Budapesti Jégtörő és Gázgyár utcai Ingatlanok és Ingatlanhányad értékesítésére irányuló pályázatot, ezzel összefüggésben a cégvezetés azt javasolja, hogy az idén ne fizessék ki osztalékban a nyereséget.

Nem fizet osztalékot az FHB

Archívum2008.04.29, 12:54

Az FHB Jelzálogbank nem fizet osztalékot, a 4,1 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget az eredménytartalékba helyezi a kedden megtartott évi rendes közgyűlésének határozata szerint. Az FHB 2006-ra a névértékre vetítve 32 százalék osztalékot fizetett.

Nyereségéből ruház be a Dunaferr

Archívum2008.04.28, 08:22

Csaknem félmilliárd eurós beruházást hajtott végre a privatizáció óta az ISD Dunaferr Zrt. - írja a Népszabadság. A beruházáshoz kapcsolódó adókedvezményekről vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság.

Száguld a Panasonic

Archívum2008.04.28, 11:36

A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai cikk gyártója, a japán Matsushita rekord nyereségre tett szert tavaly és a vártnál jobb eredményre számít az idén is.

Osztal�kot fizet az �llami Nyomda

Gazdaság2008.04.28, 16:26

R�szv�nyenk�nt 401 forint osztal�kot fizet az �llami Nyomda Nyrt. a t�zsd�n is forg� A sorozat� r�szv�nyekre a 2007. �vi 1,087 milli�rd forint ad�zott nyeres�gb�l - d�nt�tt a t�rsas�g k�zgy�l�se h�tf�n Budapesten tartott �ves rendes �l�s�n.

D�nt�tt az osztal�kr�l a Magyar Telekom

Gazdaság2008.04.25, 16:26

A Magyar Telekom k�zgy�l�se 77,052 milli�rd forint osztal�k kifizet�s�t szavazta meg p�nteken: a t�rsas�g a magyar sz�mviteli t�rv�ny szerinti tavalyi 35,634 milli�rd forint ad�zott nyeres�g�t teljes eg�sz�ben kifizeti, az eredm�nytartal�kb�l pedig 41,418 milli�rd forintot haszn�l fel osztal�kfizet�sre.

Növekednek az acélipari költségek

Gazdaság2008.04.25, 13:18

A nyersanyagok drágulása, a szállítási költségek emelkedése lefelé húzza az acélgyártók nyereségét, így a kereslet erőteljes növekedése miatti áremelkedés hatását nem igazán érzékelik a cégek.

Nem várt nyereség a Fordnál

Archívum2008.04.25, 01:06

Százmillió dollár adózott nyereséget jelentett a Ford amerikai járműipari óriás első negyedévéről, ami különösen kiemelkedő a múlt év azonos időszakának 282 millió dolláros veszteségéhez képest.

Növelte forgalmát az AAA Auto

Archívum2008.04.25, 12:31

Az AAA Auto Group N.V., mintegy 18 800 autót értékesített a cseh-, szlovák, magyar, lengyel-, és román piacokon, az idén az első negyedévben, 6 százalékkal többet mint egy éve - tájékoztatta az előzetes adatokról a cég az MTI-t pénteken.  

Nyereséges a TeliaSonera

Gazdaság2008.04.25, 11:55

A skandináv térség legnagyobb távközlési szolgáltatója, a Magyarországon is erőteljesen terjeszkedő TeliaSonera növelte adózott eredményét az első negyedben, elsősorban a jó oroszországi és törökországi üzletmenetnek köszönhetően, a növekedés meghaladta a piaci várakozást is.

Csökkent a Microsoft nyeresége

Archívum2008.04.25, 14:07

Üzleti évének márciussal zárult harmadik negyedében visszaesett az amerikai Microsoft számítógépprogram-gyártó profitja, mert a telített piacokon lassult a személyi számítógépek kereslete, és a felzárkózó piacokon nőtt a nem jogtiszta termékek értékesítése.

Jelentős növekedés a Bayernél

Archívum2008.04.24, 08:49

A Bayer vegy-és gyógyszeripari konszern jelentős mértékben növelte az első negyedben árbevételét és nyereségét a dinamikusan bővülő agrárüzletágnak köszönhetően. A konszern csütörtöki közlése szerint az adózás előtti (EBIT) eredmény az előző év azonos időszakához képest 14,3 százalékkal 1,34 milliárd euróra növekedett.

A vártnál nagyobb profit a Fiatnál

Gazdaság2008.04.24, 18:29

A vártnál jobban nőtt az olasz Fiat konszern nyeresége az idei első negyedben: az adózott eredmény 427 millió eurót ért el az egy évvel korábbi 376 millió euró után.

Nincs osztalék a Danubiusnál

Archívum2008.04.24, 17:33

A Danubius Hotels Nyrt. csütörtökön megtartott éves közgyűlésen a részvényesek elfogadták az igazgatóság javaslatát az osztalék eredménytartalékba helyezéséről, továbbá a 2008. évi üzleti tervet, ami szerint hat százalékos csökkenéssel az idei üzemi szintű nyereség 2,7 milliárd forint lesz - derül ki a BÉT honlapján közzétett közgyűlési határozatokból.

Nőtt a Volkswagen eredménye

Archívum2008.04.23, 13:50

A német Volkswagen konszern, a világ negyedik legnagyobb autóipari vállalata, erőteljesen növelte első negyedévi eredményét: a január-március közötti időszakban az adózás előtti eredmény 28 százalékkal 1,366 milliárd euróra emelkedett.

Csökkent a Sony Ericsson nyeresége

Archívum2008.04.23, 09:22

A japán-svéd Sony Ericsson, a nagyságra negyedik mobilkészülék-gyártó a világon, a tavalyi első negyedévinél kisebb nettó bevételt és adó előtti eredményt jelentett az idei első negyedévről szerdán.

Jól ment a Rossmannak

Archívum2008.04.22, 17:53

A kozmetikai piacon zajló éles verseny ellenére tovább növelte árbevételét a Rossmann drogériahálózat, és az év egészében is növekvő bevételt, illetve stabil nyereséget vár.

Konferencia a magánvállalkozás-felvásárlásról

Archívum2008.04.22, 12:24

Magyarországon hozzávetőleg 800 olyan magánvállalkozás működik, amelynek nyeresége, növekedése vagy árbevétele felkeltheti szakmai, vagy intézményi befektetők érdeklődését - a témában a Magánbankár Pénzügyi Tanácsadó Kft. (MB Partners) és a BNP Paribas Private Banking rendezett konferenciát.

A hajr�ban j�tt vissza a Dow Jones

Gazdaság2008.04.21, 15:14

Cs�t�rt�k�n vegyesen z�rtak a vezet� New York-i t�zsdemutat�k, a Nasdaq gyeng�lt, a DJIA indexe n�tt. A keresked�s utols� �r�j�ban azonban a DJIA indexe a nyeres�ges oldalra ker�lt els�sorban a p�nz�gyi pap�rok dr�gul�s�ra �s jelent�sen m�rs�kl�d�tt a Nasdaq vesztes�ge is.

A vártnál gyengébben nőtt a Nokia

Archívum2008.04.17, 13:43

Növelte nyereségét és árbevételét a finn Nokia az év első negyedében - jóllehet a vártnál kisebb mértékben - annak köszönhetően, hogy a feltörekvő piacokon nőtt az olcsóbb készülékek iránt a kereslet.

A TVK 369 forint osztalékot fizet

Archívum2008.04.17, 14:14

A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) éves rendes közgyűlése a 25,59 milliárd forint adózott nyereségből 8,96 milliárd forint, részvényenként 369 forint osztalék kifizetéséről döntött. Olvasó Árpád vezérigazgató a termelés "kis mértékű diverzifikációjának" előkészítéséről beszélt.

Minden profitot az MVM-nek oszt a Mavir

Gazdaság2008.04.17, 13:49

Az MVM csoporthoz tartozó Mavir éves közgyűlését szerdán tartották meg, azon a tervezettnél kedvezőbb eredményről számolt be a menedzsment. A részvényesek a 2007. beszámolót 351,45 milliárd forint mérlegfőösszeggel hagyták jóvá. Az adózás előtti nyereség 2007-ben egy év alatt 35 százalékkal 10,56 milliárd forintra nőtt, elsősorban a hatékonyabb gazdálkodás eredményeként. Az idén 9,02 milliárd forint adózás előtti nyereséggel számol a társaság.

Tovább nőtt a Tesco profitja

Archívum2008.04.16, 07:20

A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, a brit Tesco Plc a cég előzetes adatai szerint 12 százalékkal, 2,1 milliárd fontra (4,2 milliárd dollár) növelte nettó nyereségét február 23-án végződött üzleti évében - írja a Napi Gazdaság.

A nyeres�g �rdek�ben optimaliz�l az AAA

Gazdaság2008.04.16, 15:10

Az AAA Auto N. V. (AAA Auto) Igazgat�s�ga a legut�bbi �l�s�n j�v�hagyta a Csoport �tstruktur�l�s�ra �s a tev�kenys�geinek optimaliz�l�s�ra vonatkoz� terveket, amelyek az AAA Auto teljes�tm�nymutat�inak jav�t�s�ra, k�l�n�s tekintettel a nyeres�gess�g helyre�ll�t�s�ra ir�nyulnak. A tervek magukba foglalj�k az alaptev�kenys�gnek nem sz�m�t� �zlet�gak elad�s�t, �s n�h�ny v�llalati ingatlan �rt�kes�t�s�t is - k�z�lte a t�rsas�g k�zlem�nyben az [origo]-val.

Megnyugtató Intel-jelentés

Archívum2008.04.16, 09:24

Az Intel negyedéves jelentése pozitív hangulatot adhat a szerdai tőzsdei kereskedésnek is, ugyanis a cég a gyenge amerikai gazdaság és a zuhanó chip-árak ellenére is nyereséget tervez a 2008-as üzleti évre. A bejelentés következtében a cég részvényei 8 százalékkal emelkedtek.

Napi 1,6 milli�rd felett a bankok profitja

Gazdaság2008.04.16, 13:54

Munkanaponk�nt csaknem 1,6 milli�rd forint nett� nyeres�get termelt tavaly a 11 legnagyobb magyar bank. Az �rintett p�nzint�zetek ad�zott nyeres�g�nek �s m�rlegf��sszeg�nek 20 sz�zal�kot megk�zel�t� �tlagos n�veked�se m�g�tt ugyan komoly k�l�nbs�gek h�z�dnak meg, a bankok profit �s m�rlegf��sszeg alapj�n �ssze�ll�tott sorrendje m�gis alig m�dosult.

A Hitelgarancia 1,58 milli�rd nyeres�get �rt el

Gazdaság2008.04.16, 08:30

A Hitelgarancia Zrt. az elm�lt �vet 1,58 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�ggel z�rta, szemben a 2006. �vi 1,52 milli�rd forinttal, a tavalyi �jonnan v�llalt kezess�gv�llal�sok �sszege 295,6 milli�rd forint volt, szemben az el�z� �vi 228,5 milli�rd forintos �j kezess�gv�llal�si �llom�nnyal - hangzott el a Hitelgarancia Zrt. p�nteki k�zgy�l�s�n Budapesten.

Nyeresége felét osztja ki Paksi Erőmű

Archívum2008.04.15, 14:03

A Paksi Atomerőmű Zrt. keddi éves rendes közgyűlésén a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) 3,8 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött a 2007. évi mintegy nyolcmilliárd forint adózott nyereségből - közölte az erőműtársaság szóvivője, Mittler István.

Sokat vesztett a Philips a lapos tévéken

Archívum2008.04.15, 07:55

A várakozásoktól elmaradó, 219 millió eurós nettó nyereségről számolt be az idei első negyedévben Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai társasága, a Royal Philips Electronics NV - írja a Napi Gazdaság.

Nyereségesek a posta biztosítói

Gazdaság2008.04.15, 08:57

Az eredetileg tervezett hét év helyett már működésének ötödik évében nyereséget tudott felmutatni a Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító is - számolt be Pandurics Anett, a két társaság vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak.

Veszteséget termelt Amerika negyedik bankja

Gazdaság2008.04.14, 17:28

Jelentős veszteségről számolt be hétfőn Amerika negyedik legnagyobb bankja a Wachovia. A bank 393 millió dolláros negyedéves veszteséget tett közzé, szemben az előző év ugyanezen időszakának 2,3 milliárd dolláros nyereségével.

A GE inkább a jövőre építhet

Gazdaság2008.04.11, 16:29

Az egyik elsőként beszámoló amerikai nagyvállalat, a General Electric, az Egyesült Államok második számú ipari csoportja pénteken a vártnál kisebb profitot jelentett az első negyedévről, miután az amerikai gazadság gyengélkedése, a hitelválság visszavetette a pénzügyi, az ipari és az egészségügyi üzletág nyereségét.

Várakozások felett teljesített a Lukoil

Archívum2008.04.10, 13:49

Oroszország második számú kőolajipari vállalata, a Lukoil is jócskán növelte nyereségét tavaly, miután a vezető olajcég, a Rosneft az előző évhez képest több mint háromszoros profitra tett szert.

Növelte nyereségét a Mapei

Archívum2008.04.10, 11:51

Az építési vegyi anyagokat gyártó Mapei Kft. 18 százalékos növekedéssel 5,8 milliárd forintra növelte árbevételét 2007-ben - hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján csütörtökön.

New York vegyesen zárt

Archívum2008.04.08, 01:12

Hétfőn vegyesen zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók a nap közben elért nyereségek után.

Nyereséges lett az Eurotunnel

Archívum2008.04.08, 13:04

Alapítása óta először lett nyereséges tavaly az Eurotunnel: az adózott eredmény egymillió euró lett, az egyszeri tételek nélkül - közölte a La Manche csatorna-alagút brit-francia üzemeltetője. 2006-ban még 204 millió eurós volt a veszteség.

Kiosztja nyereségét a Főgáz

Gazdaság2008.04.16, 16:22

A Főgáz Zrt. múlt évi gazdálkodásáról szóló mérlegbeszámoló elfogadásakor egyetértett a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden délután azzal, hogy a városvezetés javaslatára a teljes adózott eredményt, 7,8 milliárd forintot osztalékként fizessék ki a részvényeseknek.

Az Állami Nyomda 401 forint osztalékot ad

Archívum2008.04.08, 10:06

Az Állami Nyomda igazgatósága az "A" sorozatú törzsrészvényekre 401 forint osztalékot javasol kifizetni a 2007. évi nyereségből - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. Tavaly részvényenként 501 forint osztalékot fizetett a cég.

Teljes profitj�t sz�tosztja a t�zsde

Gazdaság2008.04.07, 14:21

Szalay-Berzeviczy Attil�t v�lasztott�k ism�t a Budapesti �rt�kt�zsde (B�T) eln�k�v� a h�tf�i k�zgy�l�st k�vet� igazgat�s�gi �l�sen. A k�zgy�l�s �gy d�nt�tt, hogy a B�T teljes 2007. �vi nyeres�g�t osztal�kfizet�sre ford�tja. Az osztal�k r�szv�nyenk�nt 475 forint, ez �sszesen 2,571 milli�rd forint kifizet�s�t jelenti.

Csökkent a Linamar Nyrt. profitja

Archívum2008.04.07, 18:50

A Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt. adózott nyeresége tavaly 1,73 milliárd forint volt - tartalmazza a cég hétfői közgyűléséről a BÉT honlapján közzétett határozat. Ez az eredmény a korábban közzétett gyorsjelentés szerint 49 százalékkal kevesebb az előző évinél.

Új célokat tűzött ki a Pannon-Flax

Archívum2008.04.04, 13:59

A Pannon-Flax Nyrt. igazgatósága 2008-ra 2,6 milliárd forint árbevétel, 60 millió forint üzemi és 30 millió forint mérleg szerinti nyereség elérését tűzte ki célul a 2008-as üzleti tervében, módosítva a korábbi terveket - közölte a tőzsde B kategóriájában jegyzett társaság a pénteken.

Hazánkban is bővít a MAN

Archívum2008.04.03, 07:14

Tízmilliárd euró feletti forgalmat ért el a MAN Nutzfahrzeuge haszongépjármű-gyártó konszern, amelyből egymilliárd euró nyereséget realizált - mondta a Napi Gazdaságnak Reinhard Faderl, a cég magyarországi értékesítési vezetője.

Abramovics acélban is egyre erősebb

Gazdaság2008.04.02, 11:44

A jachtjaival is csúcsokat döntögető orosz milliárdos, Roman Abramovics acélipari érdekeltsége a sorozatos akvizíciók után rekordnagyságú nyereségről számolt be. Az Evraz az árbevétel további dinamikus növekedésére számít.

Kissé esett az INA nyeresége

Archívum2008.03.31, 22:59

A horvát INA olaj- és gázipari konszern, a Mol partnere kisebb nyereségre tett szert tavaly, mint 2006-ban: az adózott eredmény 1,6 százalékkal 869 millió kunára (119,6 millió euróra) csökkent az egy évvel korábbi 883 millióról, az adóterhek növekedése miatt.

Eséssel nyitotta a hetet a Wall street

Archívum2008.03.31, 17:12

Hétfőn a New York-i tőzsde DJIA mutatója 23 pont veszteséggel nyitott, majd mintegy öt perc után ez 30 pontra nőtt. A Nasdaq piacon a composite index viszont hétfőn 4 pont emelkedéssel kezdett majd percekkel később 5 pont lett a nyeresége.  

Először fizet osztalékot a Plaza Center NV

Archívum2008.03.28, 15:04

A Plaza Center NV a növekvő lengyel és a magyar piacon eladott aktíváknak köszönhetően növelte vagyonát és adózás előtti nyereségét, így nyugodt lehet a jövőt illetően.

Növelte profitját a Raiffeisen

Archívum2008.03.27, 12:50

Az osztrák Raiffeisen International Bank holding nyeresége 38 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévében, főként a szovjet utódállamok lakossági hitelpiacának, illetve a délkelet-európai országok piacának bővülése révén.

Az USA-ban terjeszkedne a FIAT

Gazdaság2008.03.26, 10:07

Az olasz FIAT autógyártó 2006 óta nyereséges, és úgy tűnik, ez meghozta a cégvezetés étvágyát: közösen akarnak Alfa Romeókat gyártani az Egyesült Államokban valamelyik helyi autógyártóval, és közel húsz év szünet után újra árusítják Iveco teherautóikat a tengerentúlon - értesült a Napi Gazdaság.

Üzemanyagárak emésztik a Fedex profitját

Archívum2008.03.21, 13:57

Az amerikai székhelyű Fedex futárszolgálat figyelmeztetést adott ki, mely szerint a jövőbeli nyereségek alacsonyabbak lesznek, mint azt korábban gondolták - főleg az energiaköltségek és az USA gazdaságának lassulása miatt.

New York felfelé nyitott

Archívum2008.03.20, 15:16

Csütörtökön emelkedéssel kezdett a Wall Street: a tőzsde DJIA mutatója 47,11 pontos emelkedéssel kezdett, mintegy fél óra múlva nyeresége 15,88 pont volt.

Rekordforgalmat várnak a BMW-nél

Gazdaság2008.03.18, 17:49

Értékesítési csúcsot és a tavalyinál magasabb nyereséget vár erre az évre a BMW vezérigazgatója, annak ellenére, hogy az euró erős árfolyama nem kedvez a tengerentúli exportnak.

Amerika végül nyerésben zárt

Archívum2008.03.18, 01:29

Hétfőn végülis vegyesen zártak a vezető amerikai tőzsdemutatók, miután a Dow Jones ipari mutató veszteségből nyereségbe kapaszkodott annak nyomán, hogy Bear Stearns megmentése jelzést adott arra: a kormányzatnak fontos a pénzügyi piacok stabilitása. kedden 100-125 bázispontos kamatcsökkentést valószínűsítenek a piacok.

Tőzsdére tart a Media Markt és a Saturn

Gazdaság2008.03.18, 13:52

A Metro, a forgalom alapján első számú németországi kiskereskedelmi hálózat szanálni fogja a veszteséges Real leányvállalatát úgy, hogy az élelmiszer kiskereskedelmi lánca két éven belül nyereségessé váljék - jelentette be Eckhard Cordes, a Metro-csoport új vezetője a 2007. évi adatok ismertetésekor. Felmerült a Galeria Kaufhof áruházak eladása is.

Másfélszereződött a Skoda profitja

Archívum2008.03.14, 07:12

Nem árulja el a cseh Skoda Auto AS vezetése, hogyan sikerült egy év alatt 44 százalékkal, 16 milliárd koronára (626 millió euró) növelni a vállalat nettó nyereségét, de az biztos, hogy a cég tulajdonosa, a Volkswagen AG (VW) lényegében ennek köszönheti, 50 százalékos tavalyi profitnövekedését - olvasható a Napi Gazdaságban.

Kissé gyengült a forint

Archívum2008.03.13, 17:11

Gyengült kissé a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon, korrigálva kissé az előző napokban elért erőteljes nyereségeit. Az eurót 259,95/260,00 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, jó egy forinttal erősebben az előző délutáni 258,80/90 forintnál. Az árfolyammozgás két szélső értéke 258,70 és 262,20 forint volt.

Újabb nyereségrekord a Lufthansánál

Gazdaság2008.03.12, 12:32

A Deutsche Lufthansa AG légitársaság szerdán rekord eredményekről és bevételről számolt be tavalyról: második éve ért el rekord számokat. A cég adózott eredménye 106,1 százalékkal 1,655 milliárd euróra emelkedett a 2006-os 803 millióról. Eközben az Európai Bizottság egyebek között a Lufthansánál is nyomoz, jegyárkartell gyanújával.

K�lts�gei miatt cs�kkent a BB profitja

Gazdaság2008.03.12, 17:23

Tavaly 17 sz�zal�kkal 814,23 milli�rd forintra n�tt a Budapest Bank m�rlegf��sszege, a p�nzint�zet ad�z�s ut�ni nyeres�ge viszont egy sz�zal�kkal 7,38 milli�rd forintra cs�kkent. A vez�rigazgat� szerint a fi�kh�l�zat �s a marketing k�lts�gei miatt kevesebb a profit.

�r�kl�sn�l megugorhat a kamatad�

Gazdaság2008.03.12, 16:29

T�bb�meglep� neh�zs�ggel�is szembes�lhet az, aki a kamatad� hat�lya al� tartoz� �rt�kpap�rt �r�k�l. A bankok ugyanis illet�khivatali hat�rozat n�lk�l, a vonatkoz� jogszab�lyokra hivatkozva nemcsak a nyeres�g, hanem a teljes vagyon ut�n levonj�k a 20 sz�zal�kos ad�t. Az �gyfelek azonban egyel�re hi�ba morognak, a bankok a jogszab�lyoknak megfelel�en j�rnak el ezekben az esetekben, az �gy�n csak jogszab�ly m�dos�t�s seg�thet.

Kétharmadával nőtt az Émász profitja tavaly

Gazdaság2008.03.11, 13:23

A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Émász Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. 2007-ben 7,14 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 62,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - jelentette a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben.

Cs�kkent az MKB-csoport profitja

Gazdaság2008.03.11, 14:49

Az MKB csoport 2007-ben 16,1 milli�rd forint konszolid�lt ad�zott nyeres�get �rt el a nemzetk�zi p�nz�gyi szabv�nyok (IFRS) alapj�n, 88 sz�zal�k�t az egy �vvel kor�bbi 18,4 milli�rd forintnak - tette k�zz� szerd�n a bank. A csoport m�rlegf��sszege 2007 v�g�n 2 462 milli�rd forintot tett ki, egy �v alatt 23,6 sz�zal�kkal b�v�lt.

Száguld a Porsche eredménye

Gazdaság2008.03.05, 08:28

Folyó pénzügyi éve januárral végződött első felében a Porsche német járműipari cég egy évvel korábbi adózott eredményét 44 százalékkal múlta fölül. A Porsche adózás előtti nyeresége 1,66 milliárd euró lett, az adózott 1,3 milliárd euró.

Kisebb profit az UniCredit Jelzálogbanknál

Archívum2008.03.05, 08:08

Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. 2007-ben 1,804 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2007-ben, ami 0,9 százalékkal kisebb az egy évvel ezelőttinél - tette közzé a pénzintézet gyorsjelentését.

Humet Csoport 2007.: 401 milli� nyeres�g

Gazdaság2008.02.29, 15:14

A Humet csoport 2007-ben 624 milli� forintos �rbev�tel mellett 400,86 milli� forintos m�rleg szerinti nyeres�get �rt el - k�z�lte a t�rsas�g a B�T honlapj�n p�nteken.

Bizonytalan t�zsd�k, �j rekordon az eur�

Gazdaság2008.02.29, 15:15

A nyugat-eur�pai r�szv�nypiacok p�nteken kezdetben folytatt�k �tjukat lefel� a lejt�n. A hangulatot m�r cs�t�rt�k�n elrontotta Ben Bernanke Fed-eln�k bor�s kongresszusi el�ad�sa az amerikai gazdas�gr�l. Eur�p�ban p�nteken csak az olajt�rsas�gok j�k a k�olaj��dr�gas�ga miatt - b�r a hajnali cs�csd�nt�s ut�n a k�olaj �ra kiss� visszaesett -, �s kiv�tel a Swiss Re viszontbiztos�t� is 4,4 sz�zal�kos dr�gul�ssal, miut�n a v�rtn�l kisebb profitcs�kken�st jelentett tavalyr�l. Az els� �ra v�g�re London �s P�rizs �vatos nyeres�ggel pr�b�lkozott.

Jól teljesített az Elmű

Archívum2008.02.29, 08:26

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. 2007-ben 23,116 milliárd forint adózott eredményt ért el, 59 százalékkal haladva meg a 2006. évi 14,5 milliárd forintot. Az IFRS szerinti konszolidált eredménykimutatás szerint az egy részvényre jutó nyereség 3805 forint, ami szintén 59 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

Másfélszeresére nőtt az Arsenal profitja

Gazdaság2008.02.29, 14:48

Az angol labdarúgó Premier League-ben éllovas Arsenal 20 millió fontos adózás előtti nyereséggel zárta a 2007-2008-as üzleti év első felét. Ez 55 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi eredménynél, amikor az első félévet 12,9 millió font plusszal zárták.

Tavaly 14 százalékkal nőtt a Dell nyeresége

Gazdaság2008.02.29, 15:08

A világ nagyságra második számítógépgyártója, az amerikai Dell 14 százalékkal növelte nyereségét a 2007/2008-as üzleti évében, annak ellenére, hogy a negyedik negyedben 6 százalékkal csökkent a profit. Az év egészében 2,9 milliárd dollár volt a cég adózott eredménye, a forgalom 61,1 milliárd dollárra nőtt.

Növelte nyereségét a CIB

Archívum2008.02.28, 11:06

A CIB Bank 28,616 milliárd forint adózott és 39,185 milliárd adózás előtti nyereséget ért el, ami 13 százalékkal illetve 3 százalékkal több mint 2006-ban - tette közzé a pénzintézet gyorsjelentésében csütörtökön, amely a konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti adatokat tartalmazza.

Nyereséges a cseh légitársaság

Archívum2008.02.28, 08:43

Tavaly nyereséges volt a CSA cseh állami légitársaság, 2004 óta először. Ez elsősorban utasforgalmának a növekedése, és az alaptevékenységgel közvetlenül nem összefüggő vagyonok értékesítése hatására következett be.

T�bb nyeres�g, kisebb �rbev�tel a nyomd�n�l

Gazdaság2008.02.27, 09:53

Az �llami Nyomda Nyrt. 2007-ben 1,158 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�get �rt el, 9,3 sz�zal�kkal t�bbet az el�z� �vin�l, mik�zben �rbev�tele 5,1 sz�zal�kkal 13,472 milli�rd forintra m�rs�kl�d�tt - jelentette a t�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben szerd�n.

Paksi Atomerőmű: 8,1 milliárdos profit

Archívum2008.02.27, 12:47

A magyar villamosenergia-ellátás több mint egyharmadát biztosító Paksi Atomerőmű úgy is a tervezettnél nagyobb nyereséget termelt tavaly, hogy az országban a legolcsóbban állít elő áramot. Jövőre növelik a teljesítményt.

Másfélmilliárdos profit az ELLA Banknál

Archívum2008.02.26, 07:58

Az ELLA Bank Zrt. (Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt.) 1,48 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el tavaly, ami több mint két és félszerese a 2006-os 588 millió forintos nyereségnek - tette közzé a bank a gyorsjelentésében.

Közel felével nőtt a CEZ nyeresége tavaly

Archívum2008.02.25, 11:28

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) adózott eredménye tavaly - a kisebbségi részesedésekkel együtt - 42,76 milliárd koronára emelkedett, ez 48,7 százalékkal nagyobb, mint 2006-ban - közölte a CEZ vezetése hétfőn Prágában, sajtóértekezletén. A cég maga 42,6 milliárd koronát várt. A pénzforgalmi többlet az év egészében 75,33 milliárd korona volt, 17,1 százalékos növekedéssel az egy évvel korábbihoz képest.

Er�s�dik a forint cs�t�rt�k reggel

Gazdaság2008.02.21, 11:26

Er�s�d�tt a forint, az eur�t 264,85/95 forinton jegyezt�k cs�t�rt�k d�lel�tt kilenc �ra ut�n a budapesti bankk�zi piacon, szemben az el�z� nap d�lut�ni 266,05/10 forinttal. Az eur� er�s�d�tt kiss� a doll�r ellen�ben a nemzetk�zi devizapiacokon a cs�t�rt�ki nyit�st k�vet�en. Az �zsiai kereskedelmi szakaszb�l az eur�paiba val� �tt�r�st k�vet�en 1,47 felett tartott az �rfolyam. A jen ellen�ben is nyeres�gre tett szert az eur� �s 159 felett j�r az �rfolyam.

Jól jöttek az áremelkedések a Nestlének

Gazdaság2008.02.21, 09:50

A Nestlé SA, a világ vezető élelmiszeripari vállalata 16 százalékkal növelte adózás utáni eredményét a múlt évben - közölte a konszern csütörtökön. A nyereség 10,7 milliárd svájci frankot ért el (6,6 milliárd euró), szemben a 2006-ban elért 9,2 milliárd frankkal.

A vártnál magasabb lett a Societé nyeresége

Archívum2008.02.21, 11:58

Erős nyereségcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni kereskedelmi botránya miatt a francia Societé Générale. A profit zuhanása viszont nem volt olyan erőteljes, mint azt januárban a bank feltételezte.

Jó évet zárt az OTP-t megvásárló Groupama

Gazdaság2008.02.21, 09:50

A Groupama SA francia biztosítótársaság, amely februárban 617 millió eurórért megvásárolta az OTP Garancia Biztosító Zrt-t, tavaly 32 százalékkal növelte adózás utáni eredményét. Az eredmény 793 millió euróra növekedett a 2006 évi 600 millió eurós nyereségről.

A BNP Paribas profitja 7 sz�zal�kkal n�tt

Gazdaság2008.02.21, 12:55

A legnagyobb piaci �rt�k� francia bankcsoport, a BNP Paribas szerd�n 1,006 milli�rd eur�s ad�zott eredm�nyt jelentett a tavalyi utols� negyed�vr�l, 42 sz�zal�kkal kevesebbet a 2006-os utols� negyed�vi 1,7 milli�rdn�l, a visszaes�st a "nem els�rend� v�ls�g" okozta befektet�s-le�rt�kel�d�sekkel �s a rendk�v�li tartal�kk�pz�ssel indokolva.

Tizedével csökkent a bankszektor profitja

Archívum2008.02.19, 08:34

A bankszektor 2007-ben az előzetes adatok szerint 316,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 11,3 százalékkal kevesebbet az előző évi 356,8 milliárd forintnál - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által publikált adatsorokból.

V�rakoz�sok felett a Mol nyeres�ge

Gazdaság2008.02.15, 01:11

A Mol-csoport tavalyi �vi negyedik negyed�vi nett� eredm�nye 94, 3 milli�rd forint lett, �gy az eg�sz �vet 254,1 milli�rd forint profittal z�rta a t�rsas�g. A speci�lis t�telek n�lk�li tiszta profit 73,5 milli�rd forintot tett ki az utols� h�rom h�napban, ami �ves szinten 205,1 milli�rd nett� nyeres�get eredm�nyezett. Az elemz�k az utols� negyed�vre 67 milli�rd forint k�r�li nett� profitot v�rtak.

Harmadával nőtt a TVK nyeresége

Archívum2008.02.15, 08:14

A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) 2007-ben 338,43 milliárd forint bevételt ért el, 9,5 százalékkal többet az előző évinél, az adózott profit 36,5 százalékkal 23,58 milliárd forintra nőtt - jelentette a vegyipari cég a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben pénteken.

FHB: harmadával csökkent a nyereség

Archívum2008.02.15, 08:30

Az FHB Jelzálogbank 2007-ben 5,316 milliárd forint adózott és 6,57 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el 30,4, illetve 33,3 százalékkal kevesebbet, mint 2006-ban - tette közzé a bank pénteken publikált gyorsjelentésében.

Javított tavaly a BÉT

Archívum2008.02.15, 14:01

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2007-ben 2,586 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el a 2006. évi 2,4 milliárd forint nyereség után - közölte a tőzsde pénteken az előzetes mérleg és eredmény kimutatásában.

H�sz sz�zal�kot cs�kkent a Telekom profitja

Gazdaság2008.02.14, 07:45

A T-csoport nett� nyeres�ge 20,3 sz�zal�kkal 60,2 milli�rd forintra cs�kkent 2007-ben az egy �vvel kor�bbi adathoz k�pest. A visszaes�s okak�nt a l�tsz�mle�p�t�s egyszeri nagyobb k�lts�g�t, a szolidarit�si ad� bevezet�s�t, valamint a p�nz�gyi k�lts�gek n�veked�s�t jel�lte meg a t�rsas�g cs�t�rt�k�n publik�lt gyorsjelent�se. Az els� kilenchavi 59,4 milli�rd forint nyeres�g ut�n a negyedik negyed�vben alig termelt profitot a t�rsas�g, ami megfelelt az elemz�i v�rakoz�soknak.