növekedés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Új lakások épülnek a Balatonnál és a Velencei-tónál
Új lakások épülnek a Balatonnál és a Velencei-tónál, ezzel együtt pedig az árak is emelkednek.
Az idén kilőtt az építőipar
A KSH adatai szerint idén felgyorsult az építőipari termelés, mellette azonban az árak is növekedtek. Összehasnlították az első negyedévet a tavalyi időszakkal, meglepően pozitív eredményeket mutatnak.
- címkék:
- építőipar
- termelés
- növekedés
- KSH
- Címkefelhő »
Brutális átrendeződés jön a világgazdaságban
Már nem Kína, hanem India gazdasági fejlődése számít a leggyorsabbnak a világon, ez derül ki a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzéséből, amely szerint az olajtermelő országok is sokat veszítenek erejükből. Még a leggazdagabb olajállamokban is óriási a változás, és a nem olajból származó gazdasági növekedés válik erősebbé. A Szaharától délre eső afrikai országokban pedig húsz éve nem látott szintre zuhan a növekedés.
Enyhül a nyomás az olajhatalmakon
Az elmúlt időszak intézkedéseinek következtében csökkenhetnek a közel-keleti és észak-afrikai olajexportőr országok költségvetési hiányai a Nemzetközi Valutaalap egyik igazgatója szerint. Mindehhez nagy segítséget nyújt az olajár emelkedése is.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- olaj
- költségvetés
- növekedés
- IMF
- Címkefelhő »
Csaknem 8 millió forintra nőtt az igényelt lakáshitelek összege
Az OTP szerint idén egyaránt nőnek a régi és új lakások árai. Egyre több magyar igyekszik kihasználni a állami támogatásokat és próbál komplex megoldást találni a lakásproblémára. Növekedhetnek az egyéni beruházások. Többen keresnek telket és akarnak önerőből házat építeni idén. Emiatt pedig jelentős a munkaerőhiány az építőiparban.
Globális recesszió jöhet másfél éven belül
A következő hónapokban jelentősen lelassulhat a globális gazdasági növekedés, ahogy Európában és Kínában a hitelezés lesz a domináns kérdés, míg az Egyesült Államokban elhalványul a „Trump mánia" – mondja a Saxo Bank közgazdásza.
A Takarékbank 3,6 százalékos gazdasági növekedést jósol
Idén 3,6 százalékra gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése, az infláció 2,4 pedig százalék körül alakulhat, véli a Takarékbank vezető elemzője. Suppan Gergely becslése szerint az államadósság tovább csökken, jövőre várhatóan 70 százalék alá esik, a forint pedig erősödni fog az év második felétől.
- címkék:
- növekedés
- Takarékbank
- GDP
- Címkefelhő »
A vártnál jobban nőtt a japán export februárban
Jelentősen emelkedett Japán kivitele februárban, ami a globális kereslet növekedését jelzi.
- címkék:
- Japán
- export
- növekedés
- Címkefelhő »
Besötétedtek a vállalati profitkilátások
Noha az Egyesült Államokban az S&P 500 részvényindex rekord közeli magasságokban áll, az elemzők mégis csökkentették a vállalati profitvárakozásaikat erre az évre.
Az EU-n belül Románia érte el a legnagyobb GDP-bővülést
A gyorsbecsléshez képest lassabban növekedett az euróövezet és az Európai Unió gazdasága a tavalyi negyedik negyedévben, derült ki az Eurostat második becsléséből.
7 módszer, amitől gyorsabban fog nőni a hajad
Neked is elképesztően lassan nő a hajad, pedig hatalmas hajkoronát szeretnél? Íme, 7 tipp, amivel felgyorsíthatod a folyamatokat!
- címkék:
- haj
- növekedés
- szépségápolás
- Címkefelhő »
1 euróból 7 lesz! Ezért kell reklámra költeni
A reklám hasznos, mert hozzájárul a gazdaság bővüléséhez, támogatja az innovációt, munkahelyeket teremt – állapítja meg egy európai fókuszú felmérés
- címkék:
- reklám
- marketing
- növekedés
- Címkefelhő »
Beválthatatlan a nagy amerikai ígéret
Már a Fehér Ház weboldalán is elérhetők Donald Trump amerikai elnök tervei az Egyesült Államok gazdasági növekedésével kapcsolatban. A jelenlegi tendenciák alapján azonban ezek megvalósíthatatlannak tűnnek.
- címkék:
- Donald Trump
- USA
- jegybank
- növekedés
- GDP
- Címkefelhő »
Kellemes meglepetésekkel indult az év
Pozitív meglepetésként érte a befektetőket a gazdasági növekedés ereje, ahogy a világ maga mögött hagyta 2016-ot, és belépett az új évbe. Az első héten kiadott adatok ugyanis egy irányba mutattak, és azt jelezték, a növekedés kitart a jelenlegi szinteken, sőt tovább fokozódhat.
A lány komoly betegséggel küzd: élete végéig növésben lesz a szája
Elképesztő betegségben szenved egy fiatal lány: a szája folyamatosan duzzad, nem áll meg a növésben. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen létezik.
- címkék:
- száj
- növekedés
- krónikus betegség
- Címkefelhő »
Idén 2,1, jövőre 3,6 százalékkal nőhet a magyar GDP
A Takarékbank elemzői szerint az idei 2,1 százalékról jövőre 3,6 százalékig, 2018-ban pedig már 4 százalékig gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése.
- címkék:
- növekedés
- prognózis
- Takarékbank
- GDP
- Címkefelhő »
Elképesztő számok, de erre is képes lehet egy cég
A Deloitte Technology Fast 500 európai, közel-keleti és afrikai (EMEA-régiós) ranglistáját idén a Fingerprint Cards AB svéd szoftvergyártó vezeti, a rangsorra került cégek nagyobb része idén is a szoftveripart képviseli. Ebben az évben három magyar vállalat fért a legjobb 500 közé, melyek közül a legjobban szereplő INNOVATIX Kft. a 93. helyet foglalja el a listán.
- címkék:
- növekedés
- technológia
- Deloitte
- Címkefelhő »
Két százalékos növekedést prognosztizál a GKI
Az idei harmadik negyedévi 2 százalékos növekedés alátámasztotta a GKI egész évre várt 2 százalékos éves növekedési prognózisát, az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően az idei jelentős beruházás-visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan bővülő fogyasztás lendülete megmarad - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisából.
- címkék:
- növekedés
- gazdasági növekedés
- GKI
- Címkefelhő »
Nagyot léphet a magyar gazdaság jövőre
A jövő évtől érdemi, pozitív lökést adhat a gazdaságnak a járulékcsökkentés. A kedden megkötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a mostani, évi 2-3 százalékos bővülés után a magyar gazdaság átlépjen egy 3-5 százalékos növekedési sávba - mondta Varga Mihály A vám- és adószakmai együttműködés továbbfejlesztésének új irányai nemzetközi konferencián.
- címkék:
- Varga Mihály
- gazdaság
- növekedés
- Címkefelhő »
2 százalékkal nőtt a magyar GDP
A GDP 2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, jelentette a KSH. A második negyedévben 2,8 százalékkal nőtt a GDP, amelyet a mostani jelentésben vizsgált felül a KSH a korábban közölt 2,6 százalékról.
Brüsszel elárulta, mit vár Magyarországtól
Idén 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos, 2018-ban pedig 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely szerdán tette közzé Brüsszelben az esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.
Az IMF kétszázalékos növekedést vár Magyarországtól
Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódállamok is maguk mögött hagyják a recessziót, áll az IMF térségi felmérésében.
Elképesztő tempót diktálnak a leggyorsabbak
A Deloitte éves Technology Fast 50 rangsorán az IT és digitális megoldások területét képviselő cégek dominálnak, Közép-Európa ötven leggyorsabban növekvő technológiai vállalatának átlagos növekedési rátája pedig 2015-hez képest 560 százalékról 1057 százalékra nőtt.
Kemény év vár a globális piacokra
Miután már lassan egy évtized telt el azt követően, hogy a fejlett gazdaságok átmentek a nagy gazdasági világválságot követő legrosszabb pénzügyi összeomláson, a várakozások szerint a 2017-es év a legjobb esetben is csak középszerű javulást hozhat a piacok számára.
Pénzügykutató: Jövőre 3 százalékkal nőhet a GDP
A GDP 2,2 százalékos idei és 3 százalékos jövő évi növekedését prognosztizálja legfrissebb előrejelzésében a Pénzügykutató a tavalyi 3,1 százalékos növekedés után.
Kopint-Tárki: 2,2 százalékos lehet az idei GDP-növekedés
A magyar gazdaság az idén 2,2 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet a Kopint-Tárki Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya idén 2 százalék, jövőre 2,4 százalék lehet GDP-arányosan, jelentette be a kutatóintézet.
Súlyos válságba került a globális elit álma
A világgazdaság döntéshozó elitje a héten összejön a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves tanácskozásán, miközben egyre súlyosabb kockázatok fenyegetik az integrált világgazdaságról szóló álmot, amely az elmúlt több mint 70 évben meghatározta ezeket a találkozókat. A politikai bizonytalanságok és a növekedési problémák ugyanis fokozódó veszélyként jelennek meg az elit számára.
Gyorsabban nőtt a GDP, mint azt korábban hittük
A héten kiderült, hogy az első becsléshez képest gyorsabban nőtt a magyar gazdaság 2015-ben. A KSH rekordalacsony munkanélküliségi rátát közölt, míg a foglalkoztatottság tovább bővült. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az elmúlt napokban „vita” alakult ki Magyarország versenyképessége kapcsán, ezért jön majd a Versenyképességi Tanács. Megállapodtak az OPEC tagállamai, a bankkártya az idén legyőzi a készpénzt, Olaszországnak pedig egy vagyonba kerülnek a migránsok. Ez volt a héten a gazdaságban.
Jövőre nagyobb lehet a gazdasági növekedés
A magyar gazdaság az idén 2 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kissé rosszabb, idén 2,3 százalék, jövőre 2,5 százalék lehet GDP-arányosan, az államadóssági ráta pedig a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 74,5, míg jövőre 73,7 százalékra csökkenhet.
Az Intel kivonulhat Magyarországról
Az Intel kivonul Magyarországról, ahogy Európában is több helyütt felszámolja a képviseletet. Cikkünk megjelenése után az Intel magyarországi képviselete azt írta az Origónak, nincs információjuk erről.
Bővít a Mercedes, nőtt a boltok forgalma
Új statisztikai adatokat közölt a héten a KSH: nőtt az üzletek forgalma, csökkent az ipari termelés, ahogy az export és az import is, az infláció augusztusban is a negatív tartományban maradt, míg a GDP a második negyedévben is növekedő pályán volt. Bővít és fejleszt a Mercedes, nyereségesek a nagybankok, Orbán Viktor és Csányi Sándor is jelentős kitüntetést vehetett át. Ez volt a héten a gazdaságban.
Sokat elárul a növekedésről a legnagyobb csontos hal genomja
Az óceáni holdhal a világ legnagyobb csontos hala. Az állat most meghatározott genomjában több megváltozott gént találtak, amely magyarázatot adhat a hal gyors növekedési ütemére és nagy méretére éppúgy, mint a szokatlan belső vázára.
FAZ: A hitelminősítők is elismerik az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját
A magyar kormány sikeres gazdaságpolitikájáról írt keddi számában a tekintélyes német Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Gyorsulhat a magyar gazdaság
A magyar gazdaság idei növekedése a tavalyihoz és a régió más országaihoz képest lassabb, a második félévben némi gyorsulás valószínű – közölte a GKI Gazdaságkutató. Az elemzés szerint a belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt.
Kilenchavi csúcson a magyar gazdaság teljesítménye
Tavaly november óta nem nőtt olyan gyorsan a magyar gazdaság, mint idén augusztusban a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó szerint.
- címkék:
- Magyarország
- GDP
- gazdaság
- növekedés
- Címkefelhő »
Hatalmasat ugrott a Masterplast
A második negyedévben közel 1,5 millió eurós adózás utáni eredményt ért el a Masterplast Nyrt., ami több mint 60 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A közelmúltban lezárult beruházások miatt egy év alatt több mint száz fővel nőtt a cégcsoportnál foglalkoztatottak száma.
- címkék:
- gazdaság
- növekedés
- Masterplast
- Címkefelhő »
Lelassult Európa gazdasága
Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben lassult a bruttó hazai termék, azaz a GDP növekedési üteme a második negyedévben, derült ki az Eurostat előzetes gyorsbecsléséből.
Rontott gazdasági előrejelzésén a Kopint-Tárki
Kopint-Tárki a magyar gazdaság idei növekedési előrejelzését az áprilisban prognosztizált 2,4 százalékról 2,2 százalékra, a jövő évit pedig 2,9-ről 2,7 százalékra csökkentette - ismertette a kutatóintézet az adatokat.
- címkék:
- gazdaság
- növekedés
- Brexit
- Kopint-Tárki
- Címkefelhő »
Egyre több magyar cég a leggyorsabb ötezerben
A magyar cégek aránya csaknem 6 százalékot tesz ki Európa legdinamikusabban növekvő cégeinek listáján.
- címkék:
- vállalkozás
- növekedés
- Címkefelhő »
Mindenki a britek döntéséről beszél
A britek népszavaztak a héten az uniós tagságukról, és úgy döntöttek, hogy elhagyják az Európai Uniót. Az MNB nem nyúlt az alapkamathoz, az állam bankot vett, magyar kutatók rákgyógyszert fejlesztettek ki, míg Wáberer évtizedek után otthagyja a kamionbizniszt. A Moody's leminősítheti, az MNB feljelentheti a Spéder Zoltán vezette FHB-t. Ez volt a héten a gazdaságban.
Így nézne ki a világ a brexit másnapján
Már elindult a végső visszaszámlálás a június 23-i brexitnépszavazás előtt. Ahogy a feszültség fokozódik, egy legendás elemző megnézte, mi várható pénteken, amennyiben a britek a kilépésre voksolnak. Ezzel együtt a legfontosabb kérdés az lesz, bárhogy is alakuljon a szavazás, hogy megszólal-e az a kritikus vészcsengő az európai fejekben.
Nőtt a fegyvergyárak részvényeinek értéke a lövöldözés után
Sturm Ruger's fegyvergyár részvényeinek értéke kilenc százalékkal, míg a Smith&Wesson vállalat részvényei hét százalékkal növekedtek az orlandói lövöldözés után. Az amerikai ugyanis a támadások hatására még több fegyvert vásárolnak. A fegyvertartási szabályok szigorítását Obamának nem sikerült elérni.
Többet költene a kormány a honvédelemre
Tovább növelné a honvédelmi kiadásokat a kormány. A tervek szerint jövőre már 51 milliárd forinttal több, vagyis összesen már 350 milliárd forint jut a haza védelmére.
- címkék:
- honvédelem
- költség
- növekedés
- Címkefelhő »
A vásárlók és pár kulcságazat mentheti meg a kormány tervét
A kormánynak a járműipar, a fogyasztás és az építőipar mellett a szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy meglegyen az idén a 3 százalékos gazdasági növekedés. Több ágazatban ugyanakkor maradtak még tartalékok, így nincs kizárva, hogy bejön a kormány várakozása, mindenesetre a cél eléréséhez nagy hajrára lesz szükség, és persze uniós forrásokra.
Fogy az optimizmus a Gazdaságkutatónál
Az első negyedévben a magyar növekedésnél az unióban csak a görög volt kedvezőtlenebb, a vártnál rosszabb adat miatt a GKI 2,3 százalékról 2 százalékra csökkentette idei növekedési prognózisát, de akár ennél lassúbb GDP-bővülés is lehetséges - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
- címkék:
- visszaesés
- GDP
- gazdaság
- növekedés
- KSH
- GKI
- Címkefelhő »
Rá sem lehet ismerni! Hatalmasat nőtt Tom Cruise lánya
Tom Cruise és Katie Holmes közös gyermeke, a kis Suri rengeteget nőtt az elmúlt időszakban. Friss fotó!
Maradt még erő a magyar gazdaságban
A 2 százalékos gazdasági növekedést idén még könnyedén megugorhatja Magyarország, viszont azzal számolni kell, hogy uniós források nélkül, gyengélkedő építőiparral nagyon nehéz tartani a növekedési ütemet. A lakosság támogatásában még maradt potenciál, ahogy a járműgyártásban is, így az Origo által megkérdezett elemzők szerint még nem kell aggódni.
2 százaléknál is kevesebb lehet a magyar GDP-növekedés
Csaknem felére csökkentette a magyar GDP-előrejelzéseket egy elemzőcég az első negyedéves GDP-adatok láttán. A Nomura szerint recesszió is jöhet, ha még három hónapon keresztül folytatódik a csökkenés.
- címkék:
- növekedés
- GDP
- Nomura
- Címkefelhő »
OECD-főtitkár: Kemény politikai döntések előtt áll Magyarország
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkára szerint Magyarország leküzdötte a válságot, biztosította a növekedés feltételeit, és sikerült csökkenteni az ország sérülékenységét is, ugyanakkor a fenntartható növekedéshez nagyon sok munkára és kemény politikai döntésre lesz szükség.
- címkék:
- gazdaság
- termelékenység
- növekedés
- OECD
- Címkefelhő »
Erős növekedésre számít az OECD Magyarországon
Visszatért az erős növekedés és egyre több befektetés valósul meg Magyarországon az OECD szerint, amely legfrissebb jelentésében ugyanakkor problémának nevezte, hogy az oktatási rendszer lassan igazodik a munkaerőpiaci változásokhoz.
- címkék:
- növekedés
- OECD
- GDP
- Címkefelhő »
Az EU szerint a kormány túlbecsli a növekedést
Idén 2,5 százalékos, jövőre 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság. A kormány ezzel szemben jövőre 3,1 százalékos növekedéssel számolt a költségvetés tervezésekor.
- címkék:
- növekedés
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Még a jegybank támadásait is bírja a forint
Csökkenő alapkamatra és stabil forintárfolyamra számítanak a CIB Bank elemzői, akik szerint az MNB lépései hiába gyengítik a magyar fizetőeszköz árfolyamát, számottevő forintgyengülésre nincs kilátás.
Százmilliárdokat bukhatna Magyarország a brexittel
A magyar gazdaság százmilliárdokkal lenne karcsúbb egy esetleges brexittel, azaz a britek távozásával az Európai Unióból. Az Equilor szakértői szerint azonban erre nem fog sor kerülni, a szigetország kilépése nem tűnik reálisnak. A magyar GDP 2,2 százalékkal bővülhet az idén 0,6 százalékos infláció mellett, míg a forint árfolyama érdemben nem változik az idén.
Lassulhat a német gazdaság növekedése
A német kormány arra számít, hogy idén 1,7 százalékkal, jövőre pedig 1,5 százalékkal nő Németország gazdasága.
- címkék:
- Németország
- gazdaság
- növekedés
- Címkefelhő »
Amikor a nyúl viszi a vadászpuskát
A kedvező gazdasági folyamatok ellenére fennálló tőkepiaci bizonytalanság visszaüthet a gazdaság tényleges teljesítményére, ezért az előttünk álló negyedévben fokozott óvatosságra intenek a K&H Alapkezelő szakemberei.
Nagy növekedési lehetőség a beszállítók előtt
A legtöbb vállalati összeolvadás és felvásárlás idén is az IT-, a technológiai és az energiaszektorban várható Magyarországon, ugyanakkor a piac értéknövekedéséhez ebben az évben a pénzügyi szektor ügyletei is jelentős mértékben hozzájárulhatnak. Az elkövetkezendő években pedig várhatóan az autóiparban számíthatunk majd nagyobb befektetői aktivitásra – derül ki a DLA Piper Horváth és Társai Jogi Iroda piaci prognózisából.
Nem tudott érdemben növekedni az euróövezet gazdasága
Enyhén erősödött a gazdasági növekedés üteme márciusban az euróövezeti magánszektorban, miközben makacsul tartja magát a deflációs nyomás a nyomott keresletre válaszul nyújtott árengedmények miatt - derült ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek végleges adataiból.
- címkék:
- növekedés
- euroövezet
- GDP
- Címkefelhő »
Nagyobb húzóerő van a startupokban, mint gondolnánk
A Magyarországon megrendezett Think.bdpest régiós innovációs konferencia legfontosabb témája az volt, hogyan segíthetik a startupok a hazai gazdaság növekedését. Nálunk még bőven van hová fejlődnie ennek a kultúrának, de az olyan új módszerek, mint a startupgyár modell segíthetik a felzárkózást.
- címkék:
- konferencia
- innováció
- startup
- növekedés
- Címkefelhő »
Felmérték: egyre többet repülünk
Ez derül ki a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) adataiból, amely szerint az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény 7,1 százalékkal nőtt az idén januárban az előző év azonos időszakához viszonyítva.
- címkék:
- repülés
- növekedés
- repülő
- töltöttség
- IATA
- Címkefelhő »
Még mindig sokat oszt újra az állam
A vártnál nagyobb mértékben nőtt tavaly a magyar gazdaság, de az idén lassulás jöhet: a K&H Bank elemzői 2-2,3 százalékos növekedést várnak 2016-ra – derült ki egy keddi sajtóbeszélgetésen. Németh Dávid, a bank vezető elemzője szerint a növekedés egyik alappillére az uniós források, amelynek elköltésében jelentős különbségek vannak a régiós országokban. Az állami újraelosztás még mindig magas Magyarországon: az általános állami szolgáltatásokra és a gazdasági ügyekre uniós szinten sokat fordítunk, de az oktatásra és az egészügyre már kevesebbet.
Öt centit nőtt az űrben egy év alatt
Öt centimétert nőtt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén Scott Kelly asztronauta. Kutatók szerint azonban hamarosan visszazsugorodik majd eredeti magasságára a földfelszínen érvényesülő gravitációnak köszönhetően - nem sokáig élvezheti hát, hogy magasabb, mint ikertestvére.
Persze, hogy hasít, hiszen magyar
Az Inc. magazin európai rangsora alapján a Starschema lett a leggyorsabb ütemben növekvő magyar IT vállalkozás az 1 millió euró éves árbevétel feletti kategóriában.
- címkék:
- vállalkozás
- növekedés
- Címkefelhő »
Kölcsönkérheti adóját az államtól
Már több mint 70 cég élt a növekedési adóhitel lehetőségével. A vállalkozások az egy összegben esedékes társasági adót, két év alatt 8 részletben fizetik meg. Gyakorlatilag az állam kamatmentes kölcsönbe adja az adót.
Jót tehet a menekültválság az európai növekedésnek
A menekültválság erősítheti az európai gazdaságot az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa szerint. Pierre Moscovici a hétvégén arról beszélt, hogy a különböző állami költekezések, amelyeket a migránsok fogadására indítottak az államok ösztönző hatással vannak a gazdaságra.
- címkék:
- államadósság
- menekültek
- növekedés
- GDP
- Címkefelhő »
Megerősítették a gyenge brit adatot
Lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett, részletes adatokra alapozott - az előzővel azonos - második becslése szerint.
- címkék:
- Nagy-Briannia
- GDP
- növekedés
- Címkefelhő »
Versenyképességi fordulatot sürgetett az MNB
„Versenyképesség és növekedés” – címen mutattak be könyvet a Magyar Nemzeti Bankban. A kiadványt Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztették. A rendezvényen Matolcsy György jegybankelnök, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök és Patai Mihály, a Bankszövetség vezetője is felszólalt. Itt követheti mi történt az eseményen percről-percre.
Rohanunk kekszet és törlőkendőt vásárolni
Egyre nagyobb a fogyasztói bizalom, írja a Nielsen a kiskereskedelem negyedik negyedévi teljesítményéről. Magyarországon értékben 5,5, mennyiséget tekintve 2,4 százalékkal nőtt a forgalom a IV. negyedév során.
A kiábrándító adatok miatt húzták le a növekedési kilátásokat
Három hónapon belül másodszor rontotta a világgazdaság növekedési kilátásait az OECD.
Figyelmeztet a Moody's: minden összeesküdött a növekedés ellen
A globális kockázatok megnőttek november óta, és a világ vezetőinél már alig maradtak monetáris és fiskális eszközök, hogy megküzdjenek a fenyegetésekkel – írja a Moody’s a negyedéves, 2016-17-es globális makrogazdasági előrejelzésében. Az összeomló nyersanyagárak pedig továbbra is kemény nehézséget okoznak majd a hitelminősítő szerint.
- címkék:
- Kína
- USA
- nyersanyag
- olaj
- eurózóna
- növekedés
- GDP
- Moody's
- Címkefelhő »
Két számjegyű bővülés a lízingpiacon
A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 513 milliárd forintot helyeztek ki, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan a szerződésszám 10 százalékkal nőtt. A lízingpiaci szereplők szerint 2016-ban lassabb tempóban, de folytatódhat növekedés.
Nem kímélik a nézők Tatár Csillát
Sok kommentelő, és rajongó felháborodását fejezte ki, amiért a Magyarország, Szeretlek! csapatkapitányait is leváltották. A vetélkedő nézettsége azonban nem őket igazolja.
Hatalmasat nőtt Beyoncé kislánya, Blue Ivy
A popdívát férje, Jay Z és immár 4 éves csemetéje, Blue Ivy is elkísérte a Super Bowl amerikaifutball-bajnokság próbájára, ahol közel 115 millió ember előtt lépett színpadra.
Az uniós becslésnél gyengébb növekedést vár a KFI
A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint idén még 2,2 százalékos lehet a GDP növekedése, azonban 2017-től 2 százalék alá lassulhat a gazdaság bővülése.
Lassult, de stabil a brit növekedés
Jelentősen lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme. Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint a brit EU-tagságról tervezett népszavazás további lefelé ható kockázatokkal terheli a növekedési kilátásokat.
- címkék:
- Nagy-Briannia
- növekedés
- Brexit
- GDP
- Címkefelhő »
Az olajár alakulása csak kockázatosabbá teszi 2016-ot
Hullámzó teljesítményű pénz- és tőkepiaci folyamatokra számít idén az Equilor Befektetési Zrt., mert globálisan növekednek kockázatok. A forint árfolyama az év végére az euróval szemben a 320-as szint közelébe gyengülhet. A világgazdaságot 2016-ban az olajár alakulása, a kínai gazdasággal kapcsolatos várakozások, valamint az amerikai elnökválasztás körüli bizonytalanságok alakíthatják.
Felcsillant a remény Európa számára
Az eurózóna gazdasága idén a tavalyit némiképp meghaladó ütemben bővülhet, jóllehet a gazdasági fellendülést 2015-ben segítő ciklikus hatások 2016-ban már nem támogatják olyan intenzíven a növekedést. Szerepüket átvehetik a strukturális reformok és az ezek nyomán javuló termelékenység – írják a Pioneer Investments londoni elemzői 2016-os európai előrejelzésükben.
Fordulat jöhet az olajpiacon: 45 dollárig emelkedhet az ár
Heves ingadozásokat várnak az idén a pénz- és tőkepiacokon, miközben az alacsony kamatkörnyezet továbbra is fennmarad a CIB Alapkezelő szerint. A szakértők fordulatra számítanak az olajár alakulásában.
Ismét lendületben az amerikai feldolgozóipar
Nagy lendületet vett januárban a decemberi 38 havi mélyponthoz képest az amerikai feldolgozóipar teljesítményének a növekedése - közölte a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
- címkék:
- feldolgozóipar
- növekedés
- Címkefelhő »
Az IMF szerint lassult a világgazdaság növekedése
A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A World Economic Outlook jelentés frissítése szerint 2016-ban 3,4 százalékos, 2017-ben 3,6 százalékos gazdasági növekedés lehet, mindkét esetben 0,2 százalékponttal alacsonyabb a 2015. októberi jelentésben jósoltnál.
Csőre töltve várnak a befektetők
Nagy napjuk lehet a befektetőknek kedden. Nyilvánosságra hozzák ugyanis a legfrissebb kínai GDP adatokat. Ráadásul egy olyan környezetben jön ki a növekedési szám, amikor a befektetők egyre élénkebben pánikolnak a világ második legnagyobb gazdaságának lassulásától. Van néhány olyan részlet, amelyre érdemes azonban külön is odafigyelni az adatközléskor.
Rég nőtt ekkorát a német gazdaság
A belső fogyasztás bővülése volt a német gazdasági növekedés motorja, ami négy éve nem nőtt ekkorát.
- címkék:
- Németország
- növekedés
- GDP
- Címkefelhő »
Egyoldalú a növekedés, 2016-ra lassulást jósolnak
Nem tört meg a növekedési trend, és nem okozott meglepetést az ipari termelés 2015. novemberi 9,5 százalékos növekedése a megkérdezett elemzők szerint.
- címkék:
- ipar
- növekedés
- elemző várakozás
- Címkefelhő »
Van még lejjebb: nagy bukások jönnek idén is
A világ legrosszabbul teljesítő gazdaságai számára, úgy tűnik, az idei év sem hoz megnyugvást és felemelkedést. Mi több, a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok szerint egyesek számára 2016 csak még több csalódást hozhat 2015 után. Magyarországon az idén 2,4 százalékos növekedést várnak a felmérésben megkérdezett elemzők.
Gombamód nőnek a cégek az online kereskedelemben
Nem véletlen, hogy az online kereskedelemben rejlő hatalmas potenciál miatt egyre több és több vállalkozás tevékenykedik a szektorban. A Bisnode a Magyarországon csomagküldő, internetes kiskereskedelem főtevékenységgel bejegyzett cégeket vizsgálta elemzésében.
Nem hisznek a tartós növekedésben a vállalkozók
Felmérést készített az International Business School és a Policy Agenda a kkv-szektor hangulatáról. A konjunktúra index szépen felívelt, de a cégek többsége sötéten látja a jövőt.
- címkék:
- kkv
- növekedés
- konjunktúra
- Policy Agenda
- IBS
- Címkefelhő »
Egyre több a turista Romániában
A tavalyi első tizenegy hónapban 17,1 százalékkal több turista kereste fel a romániai kereskedelmi szálláshelyeket a tavalyelőtti hasonló időszakhoz képest.
Nem kell mindent elhinni, amit a kormányok mondanak
Az év elején néhány friss bejelentés erőteljes mozgásokat indított a piacokon. Felmerül azonban a kérdés, hogy a befektetők által olyannyira követett GDP-számok vajon megfelelően írják-e le a valóságot. Mennyire megbízhatóak azok az adatok, amelyek alapján a befektetési döntések születnek? Egy friss összeállítás szerint messze nem azok. Magyarországon is lenne még min javítani.
- címkék:
- Kína
- USA
- Magyarország
- gazdaság
- növekedés
- GDP
- Címkefelhő »
Ellenünk fordulnak a gépek, ideje felkészülni
Manapság sokszor találkozni olyan rémes jövőképekkel, melyek szerint a gépek emberek millióinak munkáját vehetik el a következő évtizedekben. Noha ez a forgatókönyv látszólag tragikusan hangzik, talán mégsem az. Biztos, hogy olyan nehéz elképzelni egy világot, ahol a gépek elvégzik a munkát, az emberek pedig csupán kiélvezik ennek előnyeit?
Jó esélyekkel kezdi az új esztendőt Magyarország
Az eurózóna stabil növekedésével, az alacsony olajárakkal és az Európai Központi Bank mennyiségi lazításának köszönhetően rendkívül alacsony kamatokkal a gazdasági környezet a következő évben is kedvező marad Közép- és Kelet-Európa számára.
Kiterítette lapjait a jegybank
A jegybank legfrissebb inflációs jelentése szerint folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, átmeneti lassulás után a növekedés 2016 második felétől ismét élénkülni fog.
Nőtt az orosz fegyvergyárak forgalma
Tovább csökkent a nyugati fegyvergyártó cédek forgalma idén, az orosz cégek azonban növekedtek. A legnagyobb gyártó viszont továbbra is az amerikai Lockheed Martin.
Mindenkit leköröztek a zalai cégek
A Zala megyében működő vállalkozások árbevétele az országos növekedési átlagot meghaladóan, több mint 10 százalékkal bővült tavaly, összesen 859 milliárd forintot könyveltek el - mondta a Zala megye 100 legnagyobb cégéről szóló kiadvány bemutatóján az adóhatóság régiós főigazgatója.
- címkék:
- növekedés
- Zala megye
- Címkefelhő »
Szerény növekedést várnak az uniótól
Az olajárak esése és a viszonylag gyenge euró ellenére mérsékelt gazdasági növekedés vár az Európai Unió valamennyi országára az Európai Bizottság őszi prognózisa szerint. A brüsszeli testület összefoglalója szerint 2016-ban és 2017-ben a strukturális reformok pozitív hatása segíti az egyes országok további gazdasági növekedést a világkereskedelem lassulása és a fennálló geopolitikai feszültségek ellenére is.
Brüsszel elárulta, mit vár Magyarországtól
Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az őszi gazdasági prognózisában. Brüsszel úgy látja, hogy a magyar költségvetés egyensúlya is tovább fog javulni és az államadósság is csökkenő pályán marad.
Rendszerszintű problémák miatt tart itt a világ
Immáron jó ideje a jegybankok a piacok egyik elsődleges mozgatói. Legutóbb éppen annak örültek a befektetők, hogy nőttek a várakozások azzal kapcsolatban, hogy Japán, Európa, Kína és India jegybankjai hamarosan lazíthatnak a monetáris kondíciókon. Noha mindez akár fel is hajthatja a kockázatosabb eszközök árát, a befektetői bizalom visszaállításához ennél sokkal többre lenne szükség.
20 másodperces videón a világgazdaság 35 éve
Sok minden történt az elmúlt 35 évben a globális gazdaságban. A liberalizáció, a globalizáció a multinacionális vállalatok térnyerése egyaránt rányomta a bélyegét a fejlődésre, amelytől egyes térségek szenvedtek, mások nyertek azokon.
Hatalmasat nőtt Tom Cruise és Katie Holmes kislánya
Az elbűvölő kis Suri Cruise-ból igazi nagylány lett. Óriásit nőtt a sztárcsemete.
Egyre kevésbé vonzó Magyarország
A Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi rangsorában három helyet rontva Magyarország a 63. helyet foglalja el, ezzel az Európai Unió 24. legversenyképesebb országa. A rangsor élbolyában az előző évhez képest nincs változás: a legversenyképesebb ország továbbra is Svájc, a második Szingapúr, a harmadik az Amerikai Egyesült Államok – derül ki a Kopint-Tárki Zrt. összefoglalójából.
Lépéskényszerben az EKB
Az eurózóna gazdasága a hosszú távú trendhez képest gyorsabban növekedhet az elkövetkezendő években, de a tartósan alacsony infláció viszont felülírhatja az Európai Központi Bank terveit, akár újabb beavatkozásra kényszerítve.
- címkék:
- befektetés
- kötvény
- gazdaság
- növekedés
- EKB
- Címkefelhő »
A nagyobb cégek bíznak a magyar gazdaságban
Erősebb forintra és a gazdaság jelenlegi teljesítményének folytatódására számítanak a legnagyobb hazai cégek, derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adataiból.
- címkék:
- növekedés
- felmérés
- K&H
- Címkefelhő »