Neymar

címke rss

Neymar nem kell a PSG-nek, a Barca olcsón visszavásárolná

Sport2019.06.18, 19:55

Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona kész ajánlatot tenni Neymarért a Paris Saint-Germainnek. A katalán csapat 90 millió eurót és az egyik sztárjátékosát ajánlotta fel a párizsi csapatnak, amely két évvel ezelőtt világrekordnak számító 222 millió euróért szerződtette a brazil támadót.

Nem kér többé a sztárokból a PSG elnöke

Sport2019.06.18, 20:01

A France Football francia szaklap készített interjút Nasszer al-Khelaifival, a Paris Saint-Germain elnökével, amiből az újság internetes változata közölt meglehetősen érdekes részleteket.

A fürdőruhás szőke, Jimmy Jump és akik pár másodperc hírnévre vágytak

Sport2019.06.17, 22:28

Aki nem kedveli és nem is követi a futballt, az is tudja már, hogy a 2018/19-es Liverpool-Tottenham BL-döntő legizgalmasabb pillanata az volt, mikor egy fürdőruhás nő beszaladt a pályára. Néhány nap alatt még az is megismerte a hölgy sztoriját, akit szinte teljesen hidegen hagy a sport, akciója pedig jó alkalom arra, hogy összeszedjük a sporttörténelem nagy berohanásait Jimmy Jumptól kezdve a Manchester United csapatfotóján pózoló trollon át a Neymarral szelfiző szurkolóig.

Megfelelő ajánlat esetén elengedi Neymart a PSG

Sport2019.06.17, 07:56

A L'Équipe újságírója, Bilel Ghazi tweetelt egyet vasárnap este, miszerint a Paris Saint-Germain megfelelő ajánlat esetén megválna a brazil Neymartól.

Neymar volt kedvese, Sara imádja a kebleit mutogatni

Archívum2019.06.15, 05:46

Még 2014-ben volt kapcsolata a Sara nevű lánynak a focista Neymarral. Úgy tűnik, azóta luxuséletet él, kebleit pedig gyakran megmutatja.

Fordulni látszik a kocka Neymar nemierőszak-ügyében

Sport2019.06.14, 10:56

Neymar tagadja a megerőszakolási vádakat, és a nyomozók minden kérdésére teljes körűen válaszolt - jelentette be Flavia Cristian Merlini államügyész a brazil futballsztár háromórás meghallgatása után.

Messi, CR és Neymar az összes sportoló számára utolérhetetlen

Sport2019.06.11, 18:41

Június 11-én a Forbes magazin kiadta a szokásos, sportolókból összeállított top100-as kereseti listát. 2019-ben új "bajnokot" köszönthetünk, Lionel Messi ugyanis először végzett az élen, miután Floyd Mayweather Jr. nyugdíjba vonult, és már csak haknimeccseket vállal. A képzeletbeli dobogóra két másik klasszis focista, Cristiano Ronaldo, valamint Neymar fért fel.

Ennyit kell kihagynia a sérülése miatt Neymarnak

Sport2019.06.09, 12:21

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain a hivatalos oldalán tudatta, hogy a Katar elleni felkészülési mérkőzésen megsérült Neymar várhatóan négy hétig nem léphet majd pályára.

A Real Madrid megkereste Neymart: itt a válasz

Sport2019.06.08, 16:57

Spanyol sajtóhírek szerint biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa a francia PSG világklasszisa, Neymar, ugyanis nemet mondott Florentino Pérez hívására. A brazil támadó inkább visszatérne Barcelonába.

Felkerült a netre egy videó Neymar állítólagos szexuális zaklatásáról

Archívum2019.06.06, 16:57

Videófelvétel készült abban a hálószobában és azon az ominózus estén, amikor Neymar állítólag szexálisan zaklatott egy nőt.

Rejtett kamerás felvétel került elő Neymarról és az őt erőszakkal vádló nőről

Sport2019.06.06, 15:20

Rejtett kamerás felvétel került elő Neymar nemierőszak-ügyében: a közösségi oldalakon közzétett képeken a PSG brazil sztárja, és a szintén brazil modell látható, akivel állítása szerint a focista erőszakoskodott. 

Neymar megsérült, kihagyja a Copa Américát

Sport2019.06.06, 10:29

A hazai rendezésű Copa Américára készülő brazil labdarúgó-válogatott barátságos meccsen 2-0-ra legyőzte Katart, a siker azonban vezéráldozattal járt: a csapat legnagyobb sztárját, Neymart bokasérülés miatt már a 20. percben le kellett cserélni.

Lőw Zsolt: Marasztaljuk Neymart, de senki helye nem biztos a PSG-ben

Sport2019.06.04, 12:31

A francia bajnoki cím után Thomas Tuchel vezetőedző és Lőw Zsolt másodedző is 2021-ig hosszabbított a PSG-vel, a játékosok jövője, köztük Neymaré, még kérdéses. A szakmai stáb sokat csiszolt a Barcelonával kacérkodó brazil játékán, Lőw Zsolt szerint jövőre beérhet az eddig elvégzett munka. A magyar edző osztályozta az elmúlt szezont és a francia szövetségről is elmondta a véleményét.

Neymar még a Copa America előtt bíróságra megy a szexuális zaklatásos ügye miatt

Sport2019.06.04, 10:05

Még a Copa América előtt tanúskodnia kell egy riói bíróságon Neymarnak, a brazilok futballsztárjának.

Neymart nemi erőszakkal vádolják, most reagált

Life.hu2019.06.03, 16:59

A brazil focistát, Neymart nemi erőszakkal vádolja egy nő. A klasszis most a közösségi oldalán reagált a történtekre. 

Neymarék tagadják a nemi erőszak vádját

Sport2019.06.02, 11:50

Egy meg nem nevezett nő feljelentette Sao Paolóban Neymart, a Paris St. Germain és a brazil labdarúgó-válogatott szupersztárját, mert állítólag megerőszakolta. A rendőrség eljárást indított, a játékos tagad.

Nemi erőszakkal vádolja egy nő Neymart

Sport2019.06.02, 11:15

Cristiano Ronaldo után most Neymart vádolja nemi erőszakkal egy nő. Az eset állítása szerint idén májusban történt egy párizsi szállodában.

Neymar magyar találmánnyal üti el az időt az öltözőben

Sport2019.06.01, 15:18

Lassan bátran nevezhetjük Neymart a teqball egyik legnagyobb rajongójának. A PSG brazilja most a válogatott öltözőjében melegített be a magyar találmánnyal, a passzolgatásról videó is készült.

Nincs pechesebb játékos Neymarnál

Sport2019.05.29, 12:54

Neymar térdsérülést szenvedett a brazil labdarúgó-válogatott keddi edzésén.

19 éves játékos csinált bohócot Neymarból - videó

Sport2019.05.29, 11:43

A brazil fociválogatott a hazai rendezésű Copa Américára készül, a szövetségi kapitány, Tite pedig néhány tehetséges fiatalt is meghívott az edzésre. Így eshetett meg, hogy a Cruzeiro 19 éves játékosának, Weverton Guilhermének most egy világ megtanulhatja a nevét.

Neymar bajban: már a brazil kapitánynak is elege van a botrányaiból

Sport2019.05.28, 18:08

A BBC értesülése szerint nem Neymar lesz a csapatkapitánya a brazil válogatottnak a június 15-én kezdődő Copa Américán.

Neymar saját helikopterével érkezett meg a brazilok edzőtáborába

Sport2019.05.28, 08:27

A Paris Saint-Germain brazil csatára, Neymar stílusosan érkezett meg a brazil válogatott edzőpályájára, saját helikopterével landolt.

Neymar otthagyta a Paris Saint-Germaint

Sport2019.05.24, 18:22

Francia sajtóértesülés szerint a Paris Saint-Germain legnagyobb sztárja, Neymar elhagyta a csapatot az utolsó bajnoki mérkőzés előtt, hogy csatlakozzon a Copa Américára készülő brazil válogatott keretéhez. Thomas Tuchel, a párizsi csapat edzője feldúltan nyilatkozott az esetről.

A Neymarról készült filmet magyar étteremben forgatták

Sport2019.05.23, 08:43

David Beckham és Wayne Rooney után Neymarról forgat dokumentumfilmet egy brit cég. Egyes jeleneteket a magyar tulajdonú barcelonai étteremben rögzítettek.

Bombázó sztárral bulizott az eltiltott Neymar

Sport2019.05.20, 20:59

A brazil világklasszis, Neymar számára már korábban véget ért az idény, mivel egy szurkoló megütése miatt három mérkőzésre eltiltott a francia szövetség. A Paris Saint-Germain támadója így már a szabadságát élvezi, a napokban pedig egy másik sztárral bulizott együtt.

Kirúgták Neymar miatt, most mégis ő nyerheti meg a BL-t

Sport2019.05.16, 05:55

A Tottenham Hotspur minden idők egyik legnagyobb fordítását mutatta be az Ajax elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben, így az észak-londoni csapat június 1-én harcba szállhat története legfontosabb trófeájáért a madridi fináléban. A Spurst az utóbbi években az angol válogatott sztárjával, Harry Kane-nel azonosítják, azonban az Ajax elleni 3-2-es fordítás után a mesterhármast szerző Lucas Mourának állítanának szobrot Észak-Londonban. A PSG-től eltanácsolt brazil támadó BL-győzelemig vezetheti a Tottenhamet, ugyanúgy, mint Samuel Eto'o az Internazionalét, akire Pep Guardiola nem tartott igényt Barcelonában, majd egy évvel később BL-trófeáát ...

A fejkendős Neymar elképesztő cselén ámul a világ - videó

Sport2019.05.11, 20:21

A francia labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában a már bajnok Paris Saint-Germain 2-1-re győzött az Angers vendégeként. A világ legdrágább játékosa ezúttal fejkendőben pompázott, de a furcsa viselet mellett egy góllal és egy fantasztikus csellel is felhívta magára a figyelmet.

Neymar hárommeccses eltiltást kapott a kupadöntő utáni incidens miatt

Sport2019.05.10, 13:01

Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott Neymar, a Paris Saint-Germain brazil sztárlabdarúgója, amiért összetűzésbe keveredett egy szurkolóval az elvesztett kupadöntő után.

A PSG reagált a Neymar-balhéra

Sport2019.05.08, 19:34

Francia lapértesülések szerint csaknem tettlegességig fajult Neymar és Julian Draxler nézeteltérése a francia élvonalbeli Paris Saint-Germain öltözőjében. Az esettel kapcsolatban nem maradt el a fővárosi klub reakciója.

Balhé a PSG öltözőjében, Neymar nyáron távozhat

Sport2019.05.08, 16:20

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain két sztárja, Neymar és Julian Draxler kis híján összeverekedett az öltözőben. Francia lapértesülések szerint a bajnok PSG-nél nagyon feszült a hangulat az elmúlt hetek rossz eredményei miatt.

A brutális Mbappé komoly eltiltást kapott

Sport2019.05.03, 16:38

A Francia Labdarúgó Szövetség három meccsre eltiltotta Kylian Mbappét, a Paris Saint-Germain világbajnok támadóját, miután a Rennes elleni kupadöntő 118. percében kis híján eltörte Damien Da Silva lábát. A szövetség ráadásul nyomozást indított Neymar ügyében is, mivel az éremátadás előtt a brazil támadó megütött egy szurkolót a lelátón.

Neymar a bukott kupadöntő után megütött egy nézőt - videó

Sport2019.04.28, 16:47

A Paris Saint-Germainbe sérülés után tért vissza lábközépcsont-törését követően Neymar. A brazil sztár még a Manchester United elleni BL-kiesés után tett megjegyzéseket a játékvezetésre, ami miatt az UEFA eltiltotta, ezúttal a Francia-kupa döntője után nem bírt magával.

Válságban a PSG, most a kupadöntőt vesztették el - videó

Sport2019.04.28, 10:52

Szombat este a Francia Kupa döntőjében a Paris Saint-Germain a visszatérő Neymar vezérletével kétgólos előnyre tett szert, a Rennes azonban mégis hosszabbításra mentette a meccset, majd tizenegyespárbajban legyőzte a bajnokcsapatot, így fennállása során harmadszor hódította el a trófeát.

Neymar kritizálta a videobírót, komoly eltiltást kapott

Sport2019.04.26, 19:46

Három Bajnokok Ligája-mérkőzésre szóló eltiltást kapott Neymar, a Paris Saint-Germain labdarúgója.

Neymar meglátogatta Pelét a párizsi kórházban

Sport2019.04.09, 12:50

Neymar meglátogatta honfitársát, a brazil labdarúgó-legenda Pelét egy párizsi kórházban.

Neymar visszatér a pályára

Sport2019.04.03, 10:37

 Újra edzésbe áll Neymar, a Paris Saint-Germain brazil sztárfutballistája.

Neymar is irigykedne a Fradi focistájának új frizurája láttán

Sport2019.03.29, 16:03

A magyar élvonalban szereplő Ferencváros brazil focistája, Isael új frizurával tűnt fel az edzéseken. Az NB I legértékesebb játékosa azért döntött a váltás mellett, mert megérkezett a jobb idő, és reményei szerint az új külseje szerencsét hoz a Kisvárda elleni bajnokin.

Neymar megzsarolta a PSG elnökét

Sport2019.03.22, 15:20

A Paris Saint-Germain csapatának ez az idény is jókora csalódás, mert hiába lesz francia bajnok az együttes, a Bajnokok Ligájában ezúttal is korán búcsúzott. Ennek köszönhetően egyre több a konfliktus a csapat háza táján, sokat pletykálnak Neymar távozási szándékáról is. A brazil klasszis ráadásul Nasszer al-Kelafi elnökkel is összeveszett.

Neymar káromkodása miatt vizsgálatot indított az UEFA

Sport2019.03.13, 17:47

A brazil Neymar élesen kritizálta a játékvezetőt a Paris-Saint Germain Manchester United elleni (1-3) BL-búcsúját követően, a kommentár miatt pedig Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi vizsgálatot indított.

A káromkodó Neymart és a gyáva PSG-t kiütötte a csodás Manchester

Sport2019.03.07, 10:48

A Manchester United a Paris Saint-Germain döbbenetes hibáit és gyávaságát kihasználva 3-1-re győzött Párizsban, így összesítésben 3-3-mal, idegenben lőtt több góllal bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A mindent eldöntő gólt a 21 éves Marcus Rashford szerezte egy kezezés után megítélt büntetőből a 94. percben. A százmilliókból összevásárolt világválogatott sorozatban harmadszor búcsúzott már a nyolcaddöntőben. Neymar kifakadt, káromkodott. A PSG mérlege: négy kapura lövés az MU ellen. Pontosan ennyiszer, azaz négyszer 100 millió eurót költött az elmúlt két évben a párizsi csapat. A Porto 120 percnyi játék után ejttette ...

Neymar egy bukott projektért hagyta ott Barcelonát

Sport2019.03.06, 23:52

Úgy tűnt, hogy a PSG Neymar nélkül is túljut a Manchester Uniteden a BL nyolcaddöntőjében, de végül a párizsi csapat drámai körülmények között kiesett. A brazilnak így idén sem jön össze az, amiért otthagyta a tutit: hogy megmutassa, Messi nélkül is meg tudja nyerni a legrangosabb klubtrófeát.

Neymar eldobta a mankókat, egy brazíliai karneválon táncolt

Sport2019.03.03, 18:54

Januári sérülése után a sokáig mankózó brazil sztár végre újra egészségesnek tűnik. Bulizni legalábbis már gond nélkül tud.

Sportolók, akik a divat királyai lettek

Sport2019.02.28, 07:03

Elmúltak már azok az idők, amikor egyforma focistafrizurával, unalmas kötelező viseletben jelentek meg a sportolók a pályán. Az ünnepelt világsztárrá vált élsportolók egymást túllicitálva próbálják megmutatni, hogy mindenkinél egyedibbek és stílusosobbak - és nemcsak hivatásuk gyakorlása közben, hanem a hétköznapokon is. Összegyűjtöttük azokat a már visszavonult vagy még mindig aktív sportóriásokat, akik valóságos stílusikonnak számítanak.

Brazíliában gyógyul tovább Neymar

Sport2019.02.21, 09:19

A következő másfél hétben Brazíliában folytatódik Neymar gyógykezelése.

Neymar két napig sírt sérülése után

Sport2019.02.20, 13:48

A Paris Saint-Germain brazil játékosa, Neymar januárban sérült meg, ugyanaz a csont tört el a lábfejében, mint 2018-ban.

Neymar mankói nélkül ugrált a PSG góljai után

Sport2019.02.14, 08:22

Neymar sérülése miatt nem utazhatott el a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-meccsre. A kedd esti összecsapást így egy kisebb társasággal, otthonából figyelte.

Neymarból a legjobbat hozza ki a sérülése

Sport2019.02.09, 18:16

A január közepén megsérült Neymar ugyan sántikálva érkezett a Parc de Princes-stadionba, de egy csöppet sem tűnt szomorúnak. Sőt!

Neymar könnyes szülinapi beszédben mondta el, mire vágyik a legjobban

Sport2019.02.05, 07:51

Február 5-én ünnepli 27. születésnapját Neymar, a brazil válogatott és a Paris Saint-Germain focistája, ezt pedig hétfőn este hatalmas bulival ünnepelték Párizsban.

Neymar is megirigyelné a holland sztár elképesztő labdakezelését - videó

Sport2019.02.04, 16:41

Vasárnap este az éllovas Paris Saint-Germain 2-1-re kikapott az Olympique Lyontól a francia labdarúgó-bajnokság szuperrangadóján. A találkozót Neymar, a párizsi csapat legtechnikásabb játékosa sérülés miatt kihagyta, azonban a nézőknek a brazil szupersztár hiányában sem kell lemondaniuk az elképesztő trükkökről. A Lyon holland sztárja, Memphis Depay a 23. percben bemutatott egy olyan labdaátvételt, amitől még brazil kollégája lélegzete is elállt volna.

Neymart a fájdalom sem tarthatja vissza a gyógyulásban

Sport2019.02.04, 10:04

A Paris Saint-Germain brazil sztárja, Neymar lassan gyógyul lábközépcsonttöréséből, de azzal senki nem vádolhatja, hogy ne tenne meg mindent a mielőbbi visszatérés érdekében.