népszavazás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- Európai Unió
- Orbán Viktor
- Országos Választási Bizottság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Három népszavazás is lehet Budapesten
A 2024-re tervezett budapesti olimpia pályázatáról, a Városliget beépítéséről és a római-parti mobilgátról is kikérné a fővárosiak véleményét a Párbeszéd Magyarországért. A Liget Projektről a Jobbik már idén májusban referendumot sürgetett, korábban pedig Deutsch Tamás népszavaztatott volna az olimpiáról.
Ezen a héten sem derült ki, kié lesz a TV2
Andy Vajna és Simicska Lajos is magáénak akarja a TV2-t, de ezen a héten sem derült ki, hogy az végül melyiküké lesz: az ügyben már több feljelentés is volt, és már a versenyhivatal is vizsgálódik. A kereskedelmi tévécsatornát övező botrány mellett a héten kiderült, hogy nőttek a bérek, kivonulhat a Tesco, minden ötödik építőipari forint a Közgépé, egyre népszerűbb az Uber, és bebetonozták a vasárnapi boltzárat is. Ez volt a héten a gazdaságban.
Svájcban is arathat a szélsőjobboldal
Az európai menekültválság a vasárnapi svájci választáson is a bevándorlásellenes néppárt előretörését hozhatja. A világ egyik leggazdagabb országában a Svájci Néppárt már a 2000-es években is nagyon jó eredményeket ért el, de ahhoz eddig nem voltak elég erősek, hogy megváltoztassák a varázsformulát. Az alpesi országban meglehetősen bonyolult a politikai rendszer, ezért október 18-a után sem várható jelentős áttörés.
A németek népszavazást akarnak a menekültpolitikáról
Angela Merkel nyilatkozataiban visszatérő elem, hogy Törökország "kulcsállam" a menekültválság kezelésében, a kancellár vasárnap Isztambulba utazik tárgyalni a török államfővel. A németek 68 százaléka szerint a török elnök nem megbízható tárgyalópartner. Németországban a lakosság többsége népszavazást akar a menekültpolitikáról egy friss kutatás szerint.
- címkék:
- Németország
- népszavazás
- felmérés
- Címkefelhő »
Idézést kapott a katalán elnök
A katalán legfelsőbb bíróság beidézte a tartomány elnökét a függetlenségről szóló "alternatív" népszavazás tavaly november 9-i megtartása miatt. Artur Mas ellen az a vád, hogy engedetlenséget tanúsított az alkotmánybíróság döntésével szemben - közölte a testület kedden Barcelonában.
Csökkentené Brüsszel jogkörét a brit kisvállalatok többsége
Orbán Viktor most megmenekült a csúfos kudarctól
Biztosan nem lesz népszavazás a férfiak korkedvezményes nyugdíjazásáról, mivel az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a Kúria korábbi döntését. Bodnár József, a referendum kezdeményezője szégyennek nevezte a bírósági döntést, és nemzetközi síkra terelné az ügyet. Az Alkotmánybíróság határozata jókor jött a kormánypártoknak, de a szocialisták is megszabadultak egy komoly tehertől.
Alkotmányellenes a népszavazási kezdeményezés
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria döntése, amely a férfiak és nők egyenlő nyugdíjkorhatárára vonatkozó népszavazási kezdeményezés tárgyában hozott, alaptörvény-ellenes. Így nem lehet megtartani az erről szóló népszavazást.
Orbánék népszavazást is kezdeményezhetnek
Nem a tranzitzónákban fognak ítélkezni a bírók a magyar-szerb határon a menedékkérelmekről, hanem Szegeden - tudta meg az Origo. A kormányzat továbbra is elutasítja a kvótarendszert, és abban bízik, hogy szeptember 15-e utáni hetekben érdemben fog csökkeni a déli határra nehezedő migrációs nyomás.
Érvénytelen a lengyelországi népszavazás
Érvénytelen a vasárnapi lengyelországi népszavazás az országos választási bizottság (PKW) által hétfő délután ismertetett hivatalos eredmények szerint, mivel a szavazásra jogosultaknak csak 7,8 százaléka járult az urnákhoz.
- címkék:
- Lengyelország
- népszavazás
- Címkefelhő »