Népszabadság

címke rss

A Fidesz nem ünnepel együtt Gyurcsánnyal

Itthon2006.10.11, 08:17

Orbán Viktor szerint a Fidesz és a KDNP október 23-án is bojkottálja Gyurcsány Ferencet, a két ellenzéki párt azt tervezi, hogy nem vesz részt olyan '56-os megemlékezésen, ahol a miniszterelnök szerepel - írja szerdai számában a Népszabadság.

Megszabadul a személyszállítástól a MÁV

Archívum2006.10.10, 08:41

Önálló személyszállító vállalkozást hoz létre a MÁV - írja a Népszabadság. Az új vállalkozás neve Szevasz Zrt. lesz. A cég megörökli a MÁV eszközeit, valamint a 2007-es menetrendet. Az egyelőre kérdéses, hogy a kocsik mellé mozdonyokat is kap-e az új cég. A tervek szerint a Szevasz április 1-től kezdené meg a személyszállítást. Az új menetrendben tizedével több vonat szerepel, és keleten is sűrűbben jár majd az IC.

Az Ecofin is rábólint a konvergenciatervre

Gazdaság2006.10.09, 09:08

Várhatóan elfogadja kedden a magyar konvergenciaprogramot, illetve az arra vonatkozó európai bizottsági javaslatot az EU-tagállamok pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) - derül ki a Népszabadság birtokába került szövegváltozatból. A javaslatot kétharmados többséggel kell jóváhagyniuk.

Keveset tudnak az AIDS-ről a magyarok

Nagyvilág2006.10.09, 06:52

Az uniós állampolgárok többsége tájékozatlan az AIDS betegséggel kapcsolatban a legújabb uniós felmérés szerint - számol be a Népszabadság. Az új tagállamok lakossága tud a legkevesebbet a fertőzésről, például a magyarok vagy a szlovákok alig egynegyede van tisztában azzal, hogy csókolózás közben nem lehet a kórral megfertőződni.

Belső segítséggel kerülhetett ki a Lamperth-beszéd

Itthon2006.10.09, 12:31

Ezentúl sem fogják átkutatni a szocialista párt rendezvényeinek résztvevőit Hiller István pártelnök szerint, annak ellenére, hogy a Népszabadság értesülései szerint belső segítséggel kerülhetett ki Lamperth Mónika beszéde. A vasárnap kiszivárgott hanganyag szerint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azzal biztatta párttársait, hogy törvénymódosítással erősítenék meg regionális pozícióikat a választási vereség ellenére.

Öt százalékkal csökkenő reálkeresetek

Gazdaság2006.10.06, 08:30

Jövőre a reálkeresetek öt százalék körüli csökkenése várható, a vállalatok többsége ugyanis nem tervezi ellensúlyozni az adó- és járulékváltozások hatását. A cégek jelentős része újratárgyalná a hároméves bérmegállapodás szakmai bérminimumot tartalmazó részét - írja a Népszabadság.

Bokros: Ne játsszunk a tűzzel!

Gazdaság2006.10.06, 08:24

A gazdaságnak nincs ideje kormányválságra, nyilatkozta Bokros Lajos a Népszabadságnak. Szerinte a hiány csökkentésével kapcsolatos nemzetközi tanulságok közül a legfontosabb, hogy olyan programra van szükség, amely a társadalom számára érthető, áttekinthető. Akkor az már "pozitív önbeteljesítő próféciaként is működhet".

Medián: A többség nem akar gyűlésezést

Itthon2006.10.05, 08:24

Az emberek többsége elutasítja a Fidesz utcai megmozdulását - írja a Népszabadság a Medián felmérése alapján. A közvélemény azonban a bizalmi szavazással, illetve a válság lehetséges megoldásaival kapcsolatban már erősen megosztott - derül ki a kutatásból.

Szonda: A többség szerint Sólyom erősítette az indulatokat

Itthon2006.10.04, 10:58

A többség szerint tovább erősítette az indulatokat Sólyom László választásokat követő beszéde - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. A kutatás szerint az emberek 30 százaléka úgy véli, a beszéd előkészítésében politikai pártok is részt vehettek.

Gyurcsány szerint badarság Orbán ultimátuma

Itthon2006.10.03, 11:21

Gyurcsány Ferenc hisz abban, hogy reformjait ő maga képes lesz végigvinni a jelenlegi vitás helyzetben is, és ehhez megkapja a felhatalmazást a pénteki bizalmi szavazáson. A miniszterelnök erről a Népszabadságnak adott interjújában beszélt, ahol Orbán Viktor 72 órás ultimátumát "badarságnak" nevezte.

Gergényi állásába kerülhet a rendőri kudarc

Itthon2006.09.28, 07:06

Több mint egy héttel az MTV székházának ostroma után kezdte meg működését egy rendőrségi bizottság, amely azt vizsgálja, hogy miért nem tudták megállítani a vandál tüntetőket - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a vizsgálat eredménye alapján akár Gergényi Péter budapesti rendőrkapitány széke is meginoghat.

Meneszthetik az OEP főigazgatóját

Itthon2006.09.27, 07:11

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának felmentését kezdeményezi szerdán az egészségügyi miniszter. Az új főigazgató Major Zoltán lehet, aki korábban több bankban dolgozott vezető beosztásban - értesült a Népszabadság.

Jövőre újabb 14 ezer közszolgát bocsáthatnak el

Állás 20112006.09.26, 08:18

Több minisztérium a működési kiadásainak 10 százalékát is elveszítheti, így több ezer fős elbocsátási hullám várható. 2007 végére újabb 14 ezer közszolga munkahelye szűnhet meg - írja a Népszabadság.

Határon átnyúló bioetanol

Archívum2006.09.23, 08:57

Magyar befektetők a Vajdaságban akarnak újabb üzemanyaggyárat építeni - írja a Népszabadság.

A Népszabadságnál volt Gyurcsány-féle felkészítés

Itthon2006.09.19, 12:08

Gyurcsány Ferenc a májusi MSZP-frakcióról kiszivárgott felvételen beszél arról is, hogy fel kell készíteni a legbefolyásosabb lapok szerkesztőit, publicistáit, hogy milyen reformokra számíthatnak. Megkerestünk több politikai lapot, ezek közül a Népszabadság főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy Gyurcsány járt náluk még a megszorítások részleteinek nyilvánosságra kerülése előtt, a Népszava főszerkesztője pedig azt mondta, szoktak háttérbeszélgetésre járni.

Csak 1,4 millió adózónak fontosak a civilek

Archívum2006.09.16, 09:23

Összesen 12,8 milliárd forintot utalt át idén az Apeh a civileknek felajánlott szja-százalékokból - írja a Népszabadság. A 4,3 millió szja-bevallóból összesen 1,3 millió élt a lehetőséggel, amely szerint adója kétszer egy százalékával szabadon támogathat civil szervezetet, vagy egyházat.

Demszky fölényét mérte a Szonda is

Itthon2006.09.15, 08:15

Komoly előnnyel vezet Demszky Gábor a főpolgármesteri tisztért folytatott küzdelemben Tarlós István előtt - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. A végeredmény ugyanakkor a még mindig nagyszámú bizonytalanok voksolásával dőlhet el. A közvélemény-kutató szerint Tarlós esetében bezavar az, hogy sokan nem tudják eldönteni, milyen színekben is indul.

Távozik a Jobbik elnöke

Itthon2006.09.14, 06:59

A Jobbik alapító elnöke, Kovács Dávid távozik, utódja Vona Gábor alelnök lehet - írja csütörtöki számában a Népszabadság. Vona a lapnak azt mondta: nem mindenben értenek egyet a Fidesszel, de most össze kell fogni a kormány leváltása érdekében.

Hadüzenet az online fogadóirodáknak

Archívum2006.09.09, 09:54

Az Egyesült Államokban letartóztatták a világ egyik legnagyobb - Magyarországon is tevékeny - online fogadóirodájának brit elnökét. Ő egy hónap alatt az internetes szerencsejáték-iparban a második őrizetbe vett cégvezető - írja a Népszabadság.

Elmarasztalta a tagokat a NATO parancsnoka

Nagyvilág2006.09.09, 10:22

Egyes országokban a parlament akadályokat gördíthet a tartományi újjáépítő csapatok rugalmasabb alkalmazásának útjába - véli James Jones tábornok. A főparancsnok szerint a tagok csak vonakodva, a tervezettnél lassabban teljesítik vállalásaikat - írja a Népszabadság.

Szülők ellenállása miatt sakkoztak a roma elsősökkel

Itthon2006.09.08, 07:25

Előbb áthelyeztek egy másik iskolába, majd visszahelyeztek eredetileg kijelölt intézményükbe több roma elsőst Sátoraljaújhelyen. Az első áthelyezésre a két osztály indításához kevés tanuló miatt volt szükség a Sátoraljaújhelyi Általános Iskola Jókai Mór Tagiskolájában, a visszairányításra pedig azért, mert a tanévnyitón kiderült: roma kisdiákokról van szó, ami több szülőnek nem tetszett - írja a Népszabadság.

Hamisítás a verespataki hatástanulmányban

Nagyvilág2006.09.06, 07:33

A beruházó szempontjából kedvező módon hamisították meg a verespataki aranybánya-beruházásra vonatkozó hatástanulmány egyik részét - írja a Népszabadság. A hatástanulmány összeállítói a település történelmi részén található kulturális és épített örökség megóvását célzó szakvélemény írták át. Erről a szakvéleményt eredetileg elkészítő szakemberek számoltak be, akik szerint ezzel rendkívül súlyos helyzet alakult ki.

Sok jelölt hiányzik még a helyi választásokhoz

Itthon2006.09.04, 07:20

Valószínűleg több tízezren adják le a pénteki határidőig ajánlószelvényeiket, hogy nyilvántartásba vetessék magukat az októberi önkormányzati választásokra. Jelenleg ugyanis még kevesebb a jelöltek, mint a posztok száma. A helyhatósági szavazáson számos furcsa koalíció is indul - írja a Népszabadság.

Medián: Demszky biztosan veri Tarlóst

Itthon2006.09.01, 07:32

Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester biztosan vezet kihívóival szemben: Tarlós István tizenhárom, míg Katona Kálmán több, mint harminc százalékkal követi őt a népszerűségi listán - közli a Medián felmérésére hivatkozva a Népszabadság pénteki száma.

Tovább romlott a politikusok megítélése

Itthon2006.08.31, 06:56

A rendszerváltozás óta nem volt ennyire mélyponton a politikusok megítélése, még a legnépszerűbbek is csak közepes pontszámot kapnak - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb kutatásából, amelyet a Népszabadság ismertet. A hónap nagy vesztese az egészségügyi miniszter, de tovább romlott Gyurcsány megítélése is.

A bébiszittereket is elismeri az állam

Itthon2006.08.30, 07:28

Szociokulturális animátor, bébiszitter, IT-mentor, örökségvédelmi menedzser, ipari alpinista - új nevek az államilag elismert szakmák között. Jelentősen átalakították a képzési jegyzéket, ősztől új típusú képesítéseket is meg lehet majd szerezni - írja a Népszabadság.

Nagy BKV-áremelés várható

Archívum2006.08.30, 10:28

Az önkormányzati választások után drasztikus, húsz százalék körüli BKV-tarifaemelésről várható döntés - értesült a Népszabadság.

A magyarok felét se érdekli a politika

Itthon2006.08.28, 07:42

A magyarok közel 60 százalékát nem érdekli a politika - hivatkozik a Tárki huszonnégy európai országban végzett felmérésére a Népszabadság. A felmérés szerint Magyarország az európai országok mezőnyében hátul helyezkedik.

Vádemelési javaslat a pedofilgyanús, volt SZDSZ-es ellen

Itthon2006.08.25, 12:01

A rendőrség befejezte a nyomozást a pedofilgyanúba kevredett, volt SZDSZ-es képviselőjelölt ügyében, és vádemelési javaslattal átküldte az iratokat az ügyészségnek. Az ártatlanságát hangoztató férfi azóta kilépett a pártból, és nem akar többé politizálni.

A gázzal drágul a tűzifa is

Archívum2006.08.25, 08:01

Nincsen könnyű dolga azoknak, akik a gázár és az áfaemelés miatt szeretnének szilárd tüzelőt - fát vagy szenet - vásárolni. A Népszabadság szerint a tűzifára néha heteket kell várni a Tüzép telepeken. A fa és a szén ára elmarad ugyan a gázétól, de a járulékos költségek - például a házhozszállítás - miatt már nem akkora az árkülönbség. Ugyanakkor akinek nem ilyen üzemre tervezték a fűtési rendszerét, tetemes összeget kell fizessen az átállásért.

Megvonhatják a kiváltságokat a hivatalnokoktól

Itthon2006.08.24, 13:21

Megszűnhet a 13. havi bér és eltörölnének bizonyos pótlákokat is a Népszabadság birtokába került tervezet szerint. Az eddig pluszjuttatásokra fordított pénzt azok kaphatják, akik jobban teljesítenek - írja a lap, az államreform-bizottság által készített munkaanyagra hivatkozva. Ugyanerre a tervezetre utalva a Magyar Hírlap azt közli: szűkítenék a fegyveres testületek nyugdíj-kedvezményeit is. A Kormányszóvivői Irodán azt mondták az [origo] kérdésére, hogy az idézett anyag nem a bizottság hivatalos tervezete, mivel az még el sem készült.

Válságterveket készítenek a kórházak

Itthon2006.08.24, 07:41

Válságtervet készítenek a fővárosi kórházak - írja csütörtöki számában a Népszabadság. A lap szerint az egészségügyet érintő kormányzati megszorítások a sürgősségi ellátást is veszélyeztetik.

A tűzijáték-szervező szerint az időjósok hibáztak

Itthon2006.08.23, 08:18

A tűzijátékot szervező cég folyamatosan kapcsolatban állt az Országos Meteorológiai Szolgálattal, és a vihar kitörése után sem utasította őket senki a tűzijáték leállítására - mondta a Népszabadságnak adott interjújában a Nexus Kft. ügyvezetője.  A cég szerint a négy halálos áldozatot követelő viharpánik oka az volt, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat nem tájékoztatta időben a katasztrófavédelmet.

A szervezők a meteorológusokat hibáztatják

Itthon2006.08.23, 11:27

A tűzijátékot szervező cég szerint a vihar kitörése után sem utasította őket senki a tűzijáték leállítására - mondta a Népszabadságnak adott interjújában a Nexus Kft. ügyvezetője. A cég szerint a négy halálos áldozatot követelő viharpánik oka az volt, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat nem tájékoztatta időben a katasztrófavédelmet. A kormányzati vizsgálat eredményeként egy főosztályvezetőt és egy tűzoltót kirúgtak, egy meteorológus és két katasztrófavédelmis ellen fegyelmit indítottak.

Alacsony jövedelemmel nem kell dupla minimálbér után járulékot fizetni

Állás 20112006.08.22, 08:55

Vállalkozóként szeptembertől kizárólag alacsony jövedelemre hivatkozva lehet mentesülni a havi 125 ezer forintos jövedelem utáni minimum járulékfizetési kötelezettség alól, amennyiben a vállalkozás bejelenti az adóhatóságnak: az érintett jövedelme ennél alacsonyabb. Jelenleg egymillióan adóznak minimálbér után. Az  intézkedéstől a minimálbér után adózók számának csökkenését várják - áll a Népszabadság cikkében. 

Nehéz eligazodni az energiatámogatásban

Gazdaság2006.08.22, 10:55

A jogosultaknak nehéz eligazodniuk a gáz- és távhőtámogatással kapcsolatos információkban, és az ostor az önkormányzatokon csattan, hiszen náluk kell benyújtani a kérelmeket. Informálódni nehéz, de érdemes, mert a dotáció attól is függ, mikor nyújtják be az igénylést - olvasható a Népszabadságban.

Poggyász-pótdíjat vezet be az easyJet

[origo] utazás2008.02.14, 12:21

A brit kormány által a repülőgépek elleni merénylettervek kapcsán bevezetett szigorításaira áremeléssel reagál a második legnagyobb európai fapados légitársaság, az easyJet - írja keddi számában a Népszabadság.

Szabadlábon rabolhatott az egyik MOM parki támadó

Itthon2006.08.18, 08:30

A zálogházi rablássorozat miatt folyik per a hétfői MOM parki rablás egyik gyanúsítottja ellen. V. Lászlót 17 rendbeli rablással vádolják, ám mivel a törvény szerint legfeljebb 3 évig lehet valaki előzetesben, tavaly szabadlábra helyezték - írja a Népszabadság.

Eladják a régi kormányzati épületeket

Ingatlan2006.08.18, 13:45

A héten megkötötték a kormányzati negyedről szóló első szerződést: az eladásra szánt épületek értékbecsléséről állapodtak meg - írja a Népszabadság.

Ötszáz pontos rendszerre térhetnek át a felvételiknél

Itthon2006.08.17, 12:13

A jelenlegi 120 plusz 24 pontos helyett 500 pontos rendszert vezet be az oktatási tárca a felsőoktatási felvételinél - írja a Népszabadság. Az alapelv marad: a pontokat a középiskolai tanulmányi eredményből számítják, de az új rendszer jobban széthúzza a mezőnyt: kevesebben szereznek majd azonos pontszámot. A minisztérium szerint egyelőre csak egy szakmai elképzelésről van szó, amelyről leghamarabb októberben dönthet a kormány.

Elértéktelenedtek a háziorvosi praxisok

Itthon2006.08.16, 07:46

Elértéktelenedtek a háziorvosi praxisok - írja a Népszabadság. Nagyobb a kínálat, mint a kereslet, egyes körzetek mélyen áron alul cserélnek gazdát, sőt van olyan is, amely ingyen sem kell senkinek. A kamara szerint a jelenség fő oka az orvosok kiszolgáltatottsága az önkormányzatoknak.

Az afgánok illeszkedtek be a legjobban itthon

Itthon2006.08.15, 08:14

A magyar nemzetiségű elismert menekültektől eltekintve a legjobban az afgánok illeszkedtek be Magyarországon - írja a Népszabadság a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal felmérése alapján. A felmérés kevesebb mint 700 ember megkérdezésén alapul, mivel csak ennyi menekültstátuszt kapott személyt tudtak megtalálni a hivatal munkatársai.

Demszkyék tagadják a BKV szolgaiságát

Itthon2006.08.15, 15:51

A BKV politikai nyomás miatt szabta szűkebbre a nagykörúti villamospálya felújításához rendelkezésre álló időt - nyilatkozta a Népszabadságnak a Demszky Gáborral közismerten rossz viszonyban álló Atkári János főpolgármester-helyettes. Atkári szerint a főpolgármester felelőssége, hogy a fővárosi önkormányzat egy hibásan működő BKV-t tart fenn, ami nem képes ellenállni a politikai nyomásnak. A Főpolgármesteri Hivatal szerint alaptalnok Atkári állításai.

Honlapon tájékoztatnák az új szervre várókat

Itthon2006.08.15, 07:22

Honlapot indítana a szervátültetésre váróknak az egészségügyi minisztérium, ahol többek között figyelemmel kísérhetnék, hogy mikor kerülnek sorra. Az intézkedéssel - egyebek mellett - a transzplantációs várólista-rendszert szeretné átláthatóvá tenni a tárca - írja a Népszabadság.

A gyermekpornó rontja a bűnügyi statisztikát

Itthon2006.08.14, 07:54

Több mint kétszeresére emelkedett a gyermekpornó miatt indított rendőrségi eljárások száma idén, a tavalyi első félévhez képest. Többek között ezért romlottak a bűnügyi statisztikák - írja a Népszabadság. Nem javított azonban ezeken az sem, hogy a gazdasági bűncselekmények száma negyedével nőtt, az általuk okozott kár kétszeresére emelkedett, miközben a kár alig hat százaléka térült meg.

Csökkeni fognak a reálkeresetek

Állás 20112006.08.11, 08:56

Idén még csak a reálkereset növekedési ütemének mérséklődésére, januártól azonban már komoly visszaesésre lehet számítani - írja a Népszabadság online.

Beolvaszthatják az MTV-t a Duna Televízióba

Itthon2006.08.07, 13:02

Kormányzati körökben a két közszolgálati televízió egyesítését tervezik, hogy így oldják meg az MTV-t szorongató adósságokból adódó problémákat - értesült a Népszabadság.  Az anyaintézmény a Duna TV lenne. Az MTV sajtómenedzsere ugyanakkor nem hallott ilyen tervekről.

Megszűnhet a közalkalmazotti bértábla

Állás 20112006.08.07, 08:52

Eltörölné a kormány a több mint 600 ezer közintézményi dolgozó bérezésének alapját jelentő közalkalmazotti bértáblát, és helyette egy rugalmasabb, a közszolgálatban töltött évek helyett a teljesítményre épülő konstrukciót vezetne be - írja a Népszabadság.

A Zwack lehet a Magyar Nagyd�j szponzora

Gazdaság2006.08.11, 20:13

J�v�re doh�nyc�g helyett egy italgy�rt� t�rsas�g -�a Zwack Rt. r�sztulajdonosa -�jegyzi t�mogat�k�nt a Forma-1 magyar futam�t - �rja a N�pszabads�g. Az �rintett v�llalkoz�s tagad, a vele kapcsolatos h�rek azonban makacsul tartj�k magukat.

Nem rontották Demszky esélyeit a Combinók

Itthon2006.08.04, 07:02

Veszített népszerűségéből, de még mindig vezet Demszky Gábor: a fővárosiak több mint fele a jelenlegi főpolgármesterre adná a voksát az önkormányzati választásokon - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Tarlós Istvánt a biztosan választók 40 százaléka támogatná. Úgy tűnik, a Combino villamosok körüli problémák sem ártottak Demszky népszerűségének, a többség ezekért inkább a BKV-t és a kivitelező céget okolja.