nekrológ

címke rss

Meghalt Cserháti Ferenc püspök

Életének 77. évében, szombat hajnalban elhunyt Cserháti Ferenc nyugalmazott esztergom-budapesti segédpüspök - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szombaton.

Puhl Sándornak a vb-döntőn egy negyeddolláros okozta a legnagyobb gondot

Sport2021.05.20, 15:18

Hatvanöt éves korában meghalt Puhl Sándor futballbíró, az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének a játékvezetője. A vb-döntő mellett vezetett Bajnokok Ligája és UEFA Kupa finálét is. Korának leghíresebb nemzetközi futballbírója volt, akit négyszer választottak meg a világ legjobb játékvezetőjének.

Április 17-én temetik Fülöp herceget - Így búcsúznak tőle gyermekei

Thatslife.hu2021.05.17, 17:46

Április 17-én helyezik végső nyugalomra a 2021. április 9-én reggel elhunyt Fülöp Edinburgh-i herceget, II. Erzsébet brit királynő férjét. Ő Királyi Fenségét, a brit történelem leghosszabb ideig szolgáló királyi házastársát a királynő négy gyermekével, nyolc unokájával, tíz dédunokájával és tizenhat királyságával együtt gyászolja.

Maradona nem lehetett Aranylabdás, de nem is volt szüksége rá

Sport2020.11.25, 22:51

Szerdán 60 éves korában meghalt a futballtörténelem egyik legnagyobb alakja, az argentin világbajnok Diego Maradona. 

Benedek Ferenc, aki a régen halott öttusát is túlélte

Sport2020.03.22, 06:18

James Fenimore Cooper óta könnyű a fiatal Unkaszra utalni, ha az ember igaz könnyeket akar az emberek szemébe csalni. Ráadásul én nem is egy, hanem mindjárt két fiatal mohikánra gondolok, jóllehet mindketten elmúltak már kilencven évesek, és egyikük Benedek Ferenc, a minap adta vissza lelkét a teremtőjének, életének 95. évében. És amiért a könnyeink előtörnek: nincs még egy testvérpár, amelyik annyit tett a magyar öttusasportért, mint ők ketten, Benedek Ferenc és Benedek Gábor.

Wichmann Tamás: az indián kenutól a Szent Jupát pörköltjéig és a gitárig

Sport2020.02.13, 17:33

2020. február 12-én este 72 éves korában hosszan tartó súlyos betegség után meghalt a kilencszeres világbajnok kenus, Wichmann Tamás. Az Origo Dávid Sándor visszaemlékező írásával búcsúzik tőle.

Ő volt Gesztesi Károly: tehetség, szeretet, sikerek, küzdelmek - és a tegnapi tragédia

Kultúra2020.01.05, 15:36

Gesztesi Károly színész szombat délután váratlanul meghalt, 56 éves korában. Gesztesi az egyik legjobb magyar színész volt, akit nemcsak kollégái, de a közönség is nagyon szeretett. Játszott színházban, nagyjátékfilmekben, és nem utolsósorban az egyik legjellegzetesebb szinkronszínész volt. Összeszedtük életének legfontosabb állomásait, szerepeit. 

"Én csak a rádiózáshoz értettem" - Meghalt Szepesi György

Sport2018.07.25, 11:24

Meghalt Szepesi György, a magyar sportrádiózás legendás alakja, akit sokan az Aranycsapat 12. játékosának neveztek. Szepesi tizenöt nyári olimpián és tizennégy labdarúgó-világbajnokságon volt ott a Magyar Rádió, majd később a FIFA képviseletében. Életútjának ellentmondásairól e cikk szerzőjének is beszélt a 90. születésnapján. Szepesi György 96 évesen, szerdára virradóra halt meg.

Nekrológjáról és temetéséről is rendelkezett az 5 éves rákos kisfiú

Archívum2018.07.16, 18:36

Rákkal diagnosztizálták az 5 éves Garrett Matthiast, aki a múlt héten halt meg. Halála előtt temetéséről és végrendeletéről is rendelkezett. Szülei minden kívánságát teljesítik. 

Nincs elég idő (Balla Demeter 1931-2017)

Fotó2017.11.27, 16:36

Meghalt Balla Demeter a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar fotográfus, érdemes művész. A Phoo Magazin nekrológját közöljük.  

Meghalt Martin Landau

Film2017.07.17, 11:08

89 éves korában meghalt Martin Landau amerikai színész. Steve McQueennel tanulta együtt a szakmát, első fontos mozis szerepét Alfred Hitchcocktól kapta, Oscar-díjjal jutalmazták egy legendás magyar színész eljátszásáért.

Meghalt a Sin City gonosz szenátora

Film2017.05.15, 20:02

Forrás: AFP/2012 Getty Images/Frederic J. Brown middle on 3000 2054 Boothe 1980-ban Emmy-díjat kapott a Guyana Tragedy: The Story of Jim Jones nevű mini-sorozat főszerepének eljátszásáért. Egy öngyilkos szekta vezetőjének a bőrébe bújt bele. Később is gyakran hívták őt, amikor egy gonosz karaktert kellett megformálni: a Sin City és a Deadwood mellett a Hirtelen halál című akciófilmből is sokan emlékezhetnek rá, őt próbálta megállítani Jean-Claude Van Damme. Játszott a Vörös hajnal-ban, a Tombstone-ban, az Isten haragjá-ban, többször is rendezte őt Walter Hill, illetve Oliver Stone, valamint az utóbbi években a Marvel-univerzuumban ...

Meghalt Martin Scorsese Oscar-jelölt operatőre

Film2017.04.13, 10:18

Nyolcvanegy éves korában, Berlinben meghalt Michael Ballhaus háromszoros Oscar-jelölt, német operatőr, aki olyan rendezők alkotótársa volt, mint Rainer Werner Fassbinder, Martin Scorsese vagy Francis Ford Coppola. Ő rögzítette a Nagymenők legendássá vált jeleneteit, Harrison Ford, Melanie Griffith, Dustin Hoffman és Leonardo DiCaprio is színészkedett a kamerája előtt, harmadik Oscar-jelölését a New York bandái képeiért gyűjtötte be. 

Meghalt Kovács András filmrendező

Unikornis2017.03.11, 12:17

A Nehéz emberek, a Falak, A ménesgazda Kossuth- és kétszeres Balázs Béla-díjas rendezője 91 éves volt. Halálhírét családja közölte az MTI-vel.

Már nincsenek olyan férfiak, mint Bill Paxton

Unikornis2017.02.27, 11:32

Hatvanegy évesen meghalt A bolygó neve: Halál, az Alkonytájt, a Titanic színésze, az Isten haragja rendezője. A kedvenc filmjeinkkel emlékszünk rá.

Meghalt Szuzuki Szeidzsun japán rendező

Film2017.02.23, 09:44

Forrás: AFP middle on 2583 1871 1967-ben, A gyilkos jele című, sokak által mesterműnek tartott filmje miatt rúgták ki a Nikkatsu stúdióból, mivel a produkció megbukott a mozikban. Elbocsátása után lényegében egy évtizedig nem filmezhetett Japánban. A nyolcvanas években tért vissza, amikor Zigeunerweisen című szürreális horrorfilmje sikerrel szerepelt a Berlinalén, és elnyerte a japán filmakadémia négy díját is.  Számos nagy rendezőre voltak hatással alkotásai, köztük Wong Kar-wai-ra és Quentin Tarantinóra. Jim Jarmusch a Szellemkutya című 1999-es filmjében idézett is Szuzuki A gyilkos jele című filmjéből. Egyszer megkérdeztékk ...

Meghalt Bara Margit

Unikornis2016.10.26, 09:09

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, a Ház a sziklák alatt, a Bakaruhában és a Pacsirta szereplője 88 éves volt.

Meghalt Szekér András forgatókönyvíró

Film2016.10.17, 16:18

Fotó: Kende Tamás middle on 1600 1067 Szekér András a Tanmesék a szexről című tévéfilm forgatókönyvírójaként debütált, az 1989-es vígjátékban többek között Eszenyi Enikő és Rudolf Péter is játszott. Szász János rendezővel kétszer is együtt dolgozott, először a Csáth Géza művei által inspirált, 2007-ben bemutatott Ópium – Egy elmebeteg nő naplója forgatókönyvét jegyezte közösen a rendezővel, majd Kristóf Ágota A nagy füzet című regényét adaptálta – szintén Szásszal közösen. Az Ópium-hoz és A nagy füzet-hez képest a 2014-es Senki szigete című munkája egy jóval könnyedebb történetet mesél el, három fiatal sorsa kereszteződik az ...

Meghalt a belezős horrorfilmek úttörője

Film2016.09.27, 09:24

Forrás: AFP middle on 5183 3375 Az 1963-as Vértivornya (Blood Feast) a belezés és a spriccelő vér mellett a köré épített show és a zseniális marketing miatt lett hatalmas siker. A vetítéseken egészségügyi papírzacskókat osztottak szét a következő felirattal: „Ha megnézik a Vértivornyát, szükségük lehet erre”. A bejárat előtt pedig mentősök és Playboy-modellek pár dollárért eljátszották az orvos és a nővérke szerepét. Lewis a hetvenes évek elejéig gyártott horrorfilmeket, például a Two Thousand Maniacs-ot vagy a Color Me Blood Red-et, majd úgy ítélte meg, hogy kimerítette a műfaj lehetőségeit, és visszatért a reklámszakmába. 22002-ben ...

Meghalt Bill Nunn, Pókember egyik szövetségese

Film2016.09.27, 08:25

Forrás: UIP Dunafilm middle on 2922 1923 Utoljára a Sirens című tévésorozatban lehetett látni, évek óta próbálta a rákot legyőzni, szeptember 24-én, szombat reggel halt meg szülővárosában, Pittsburgh-ben.

Meghalt Charmian Carr színésznő

Film2016.09.19, 15:12

Forrás: Getty Images/AFP middle on 3000 2447

Nemzeti gyászmunka: az Esterházy-nekrológok üzenete

Unikornis2016.09.19, 10:28

A megrendülés segédigéi című friss könyv az Esterházy Péterről szóló nekrológokat gyűjti egybe. 64 szerző verse és prózája, de ez legfeljebb a fele a sajtóban eddig megjelent írásoknak. A siratók nemcsak Esterházyról szólnak, hanem egyben a mai Magyarország szellemi arcképét is felvázolják.  

Meghalt Alexis Arquette transznemű színésznő

Film2016.09.12, 17:36

2016. szeptember 11. A közleményt teljes egészében megtalálja a Variety cikkében. Patricia Arquette a legjobb barátjának nevezte testvérét, és a T. Rex Cosmic Dancer című számmal búcsúzott tőle a Twitteren. A családtagok mellett a barátok közül is sokan fejezték ki a részvétüket az interneten. „Nyugodjék békében Alexis Arquette nővérem. Egy újabb ragyogó fényforrás halványult el túl hamar. Szeretetemet küldöm a családnak és mindenkinek, aki szerette Alexist” – írta Boy George. 

Meghalt a Coen testvérek egyik kedvenc színésze

Film2016.09.02, 19:14

Hatvanöt éves korában meghalt Jon Polito, a Coen testvérek kedvelt karakterszínésze – tudatta a világgal John McNaughton rendező, aki a Gyilkos utcák és A horror mesterei című sorozatokban dolgozott együtt vele. McNaughton kedves barátjának és született színésznek nevezte Politót, aki több mint száz mozi- és tévéfilmben és számtalan sorozatban szerepelt, valamint a Broadway-en is játszott.

Meghalt a Love Story rendezője

Film2016.08.18, 10:51

Forrás: AFP middle on 3543 2692 Hiller számos sztárral forgatott együtt: a La Mancha lovagja című musicalben Peter O’Toole és Sophia Loren játszotta a két főszerepet, Gene Wilder egy vonaton nyomozott a Száguldás gyilkosságokkal című vígjátékban, George C. Scott pedig orvosi köpenyt húzott magára A kórház-ban. 1989-ben rendezte a Magyarországon is népszerű Vaklárma című vígjátékot, amelyben egy vak, illetve egy süket férfi keveredik bele egy gyilkossági ügybe. Hiller 1991-ben elárulta, hogy a Love Story kis híján el sem készült. A szorult anyagi helyzetben lévő Paramount ugyanis le akarta fújni a projektet, amely végül csak aazzal ...

Meghalt a vietnami háború Oscar-jelölt krónikása

Film2016.06.27, 13:53

76 éves korában elhunyt Michael Herr, aki haditudósítóként számolt be a vietnami háborúról, majd a témát feldolgozó filmek, köztük Stanley Kubrick Acéllövedék című alkotásának Oscar-díjra jelölt forgatókönyvét is jegyezte.

A saját autója gázolta halálra a Star Trek 27 éves sztárját

Film2016.06.20, 07:38

Forrás: THE CANADIAN PRESS/Gordon A Timpen middle on 3600 2395 A Green Room című thrillerét a tavalyi cannes-i premier óta várjuk, hogy végre eljusson Magyarországra. Az elhunyt színésznek hat már leforgatott filmje vár jelenleg bemutatásra, ezek közül az első, a Star Trek - Mindenen túl július 21-én kerül a magyar mozikba.

Meghalt a nagymama az Amerikai pitéből

Film2016.05.27, 18:54

Forrás: UIP Dunafilm middle off 666 333 Majdnem száz filmben és tévésorozatban szerepelt. A pályáját színházi színészként kezdő Paton először a Piszkos Harry-ben tűnt fel egy aprócska, a stáblistán nem is jelzett szerepben, majd 17 évnyi szünet után gondolta úgy, hogy neki helye van a nagyvásznon, illetve a képernyőn. Szerepet vállalt többek között az Egyenesen át-ban, a Lolita Andy Vajna által összehozott 1997-es változatában és az Éjszakai járat-ban, egy-egy rész erejéig feltűnt az X-akták, a Vészhelyzet, a Gyilkos számok és A Grace klinika című tévésorozatokban is. Angela Pattonnak nemrég szívrohama volt, ami után folyamattos ...

Meghalt Birtalan Balázs költő, melegjogi aktivista

Itthon2016.05.15, 16:47

Hosszas betegség után elhunyt Birtalan Balázs költő, terapeuta, melegjogi aktivista, aki blogján számolt be a gyógyulásért folytatott küzdelemről és a vég elfogadásáról. 46 éves volt.

Tényleg több híresség halt meg idén, mint máskor?

Kultúra2016.04.27, 14:03

Az embernek olyan érzése van, mintha 2016 a halál éve lenne: szinte minden hétre jut egy halálhír. De nem csak az érzéseink csalnak meg: tényleg igaz, hogy idén több híresség halt meg, mint korábban. De miért?

Meghalt Guy Hamilton, James Bond-filmek rendezője

Film2016.04.21, 15:02

Forrás: AFP middle on 3600 2383 A nyolcvannyolc éves angol színész a Twitteren így búcsúzott Hamiltontól: Hihetetlenül, hihetetlenül elszomorított a hír, hogy a nagyszerű rendező, Guy Hamilton átköltözött az égi vágószobába. Szörnyű egy év 2016. Hamilton többek között Michael Caine-nel és Harrison Forddal is dolgozott együtt. Eredetileg őt szemelték ki az 1978-as Superman rendezésére, adóügyi bonyodalmak miatt viszont végül Richard Donner készíthette el a filmet. A nyolcvanas évek végén egy másik szuperhősfilm, a Batman, a denevérember rendezésével is megkeresték, ám ő visszautasította a felkérést. Guy Hamiltont mallorcai ...

Ötvenegy évesen meghalt az izraeli film nagyasszonya

Film2016.04.19, 12:09

Forrás: AFP/Valery Hache middle on 3500 2186 Mesterházy Lili munkatársunk Cannes-ban A zenekar látogatása bemutatója kapcsán találkozott a színésznővel, később így emlékezett vissza Elkabetzre: „Hófehér bőrén élesen táncol fekete, démoni szemöldöke, szénfekete haja kuszán, boszorkányosan omlik a vállára. Hangja mély, rekedtes, szenvedélye kortalanul izzik. Aki egyszer beszél vele, nem felejti el. Minden ízében színésznő - hihetetlen intenzitással magyaráz, minden pillanatában ott a robbanás ígérete. Sokan hasonlították már Anna Magnanihoz, jogosan. A szenvedély, a dráma, a szenvedés szinte állati erővel tombol benne, férfias ...

Meghalt Barbara Turner

Film2016.04.06, 12:47

Forrás: AFP middle on 1700 1120 Első nagy sikerét az 1968-ban debütált Petulia című párkapcsolati drámával aratta, amelyben a szabad szellemű, lelkileg labilis Julie Christie üldözte szerelmével George C. Scottot. Ő írta a híres amerikai festő életét feldolgozó Pollock-ot, amelyért Marcia Gay Harden Oscart nyert a legjobb mellékszereplő kategóriájában, a főszerepet játszó Ed Harris pedig jelölésig jutott. Utolsó befejezett munkájában, a Hemingway & Gellhorn című HBO-filmben Clive Owen és Nicole Kidman formálta meg a legendás írót és szerelmét, akik a spanyol polgárháború közepette is tudtak időt szakítani egy hatalmas szeretkkezésre. ...

Meghalt az ember, aki azt mondta: "Ez csapda!"

Archívum2016.04.05, 12:28

Jabba asszisztensét, a vörös szemű, a fejéből kinövő vastag csápot sálként viselő Bib Fortunát is ő szólaltatta meg. Az ébredő Erő-ben ismét ő adta Ackbar admirális hangját. Erik Bauersfeldet a kaliforniai Berkeley-ben található otthonában érte a halál, végelgyengülésben hunyt el. Megzuhant Luke Skywalkerrel indult a Star Wars 8 forgatása http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160215-ez-a-fel-perces-video-elropiti-el-a-star-wars-8-helyszinere-benicio-del-toro-rian-johnson-daisy.html Miattuk várjuk nagyon a Star Wars 8-at http://www.origo.hu/filmklub/starwars/20151220-miattuk-varjuk-nagyon-a-star-wars-8-at-daisy-riidley-adam-driver-oscar-isaac-lupita-nyong-o.html ...

Meghalt Margaret Blye

Film2016.03.30, 16:11

Forrás: AFP middle on 1500 1000 A nyolcvanas években feltűnt a Lélekvesztő című horrorban, amelyet Martin Scorsese minden idők egyik legfélelmetesebb filmjének nevezett. Utoljára 2007-ben szerepelt mozifilmben, a Filmbarát-ban Christopher Plummerrel játszott együtt. 

Meghalt Patty Duke Oscar-díjas színésznő

Film2016.03.30, 13:04

Hatvankilenc éves korában elhunyt Patty Duke amerikai színésznő. A csodatevő vak és süketnéma kislányának megformálásáért Oscart nyert 1963-ban. Abban az időben a tizenhat éves Duke volt a legfiatalabb színész, aki megkapta a rangos elismerést.

Meghalt George Kennedy

Film2016.03.01, 11:05

Forrás: InterCom middle on 1200 600 Nagy támogatója volt az örökbefogadás intézményének, négy gyereket fogadott örökbe: „Ne gátoljon meg az a tény, hogy már hetven- vagy hetvenhét éves vagy, és az sem, hogy egyedülálló szülő. Mindig vannak olyan gyerekek, akik fáznak, rosszul vannak, és arra van szükségük, hogy valaki biztosítsa őket a szeretetéről, és jó éjszakát kívánjon nekik.” Melyik a legviccesebb filmparódia? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20160205-a-legjobb-parodiak-gyalog-galopp-top-secret-az-ifju-frankenstein-galaxy-quest-nagy-durranas.html Bennük van a dög http://www.origo.hu/filmkl ...

Százhárom éves korában meghalt az Indiana Jones operatőre

Film2016.02.23, 10:36

Az 1913-ban Londonban született, majd Franciaországban nevelkedett Slocombe-t háromszor jelölték Oscar-díjra, először az Utazások nagynénémmel című Graham Greene feldolgozásért, majd a Jane Fonda és Vanessa Redgrave főszereplésével készült Júliá-ért, végül az első Indiana Jones-filmért. Háromszor nyerte el a Brit Filmakadémia díját: 1974-ben a Nagy Gatsby, 1963-ban The Servant és 1977-ben a Júlia című filmekért. A Brit Operatőrök Társasága 1995-ben életműdíjjal jutalmazta. A csúcson vonult vissza, az 1989-es Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag volt az utolsó film, amelyet ő fényképezett. Biztosan lesz Indiana Jones 5 htttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150506-lesz-folytatasa-indiana-jones-kalandjainak-kathleen-kennedy-lucasfilm-harrison-ford.html ...

Meghalt Andrzej Zulawski

Film2016.02.17, 16:37

Forrás: Mokép middle off 683 533 Cosmos című utolsó filmje tavaly megnyerte a legjobb rendezés díját a locarnói filmfesztiválon. A metafizikai thrillerként kategorizált Cosmos-t múlt decemberben mutatták be a francia mozik. Żuławski már régóta küzdött a rákkal, amely végül a halálát okozta - közölte a Lengyel Filmművészek Szövetsége. Sophie Marceau meztelen Kábé 16 évesen, Sophie Marceau elhatározta, hogy ahelyett, hogy ünnepelt francia tinisztárként ellubickolna még egy darabig könnyű vígjátékokban, bevállalós felnőtt színészi karrierbe kezd. Ennek folyományaképp aztán szorgalmasan végigmeztelenkedett egy tucat filmet. Diicséretes ...

Meghalt a Rendőrakadémia parancsnoka

Film2016.02.17, 13:15

Forrás: AFP middle on 2810 1870 Gaynes a hét részt megélt Rendőrakadémia-sorozat mindegyik epizódjában szerepelt, ezeken kívül a tíz Oscarra jelölt Aranyoskám című vígjáték jelentette mozifilmes karrierjének a csúcspontját. Egy szappanoperasztárt alakított, aki belehabarodott a magát nőnek álcázó Dustin Hoffmanba. Helsinkiben született, orosz és holland felmenői is voltak, a színészet mellett operaénekesként is komoly sikereket ért el. Számos tévésorozatban feltűnt, összesen harmincöt tévé- és mozifilmben játszott. Ötven éven át tartó karrierje során többek között két Columbo-epizódban és az Amikor a farok csóválja című szatíírában ...

Meghalt az olasz film egyik utolsó nagy mestere

Film2016.01.20, 11:52

Forrás: Origo middle on 1280 867 A Mennyire szerettük egymást című történelmi tablójában három partizán életét követi békeidőben. A főszerepeket Nino Manfredi, Vittorio Gassman és Stefania Sandrelli játszották. A Csúfak és gonoszak című groteszk vígjáték Róma nyomornegyedében játszódik, Nino Manfredi egy félszemű családfőt játszik, akinek nagy pénz üti a markát, de azt nem a családjára, hanem új szerelmére, egy prostituáltra költi. Cannes-ban a legjobb rendező díjával jutalmazták ezért a filmjéért. "Tulajdonképpen mindig ugyanazok a témák foglalkoztattak, a kollektív emlékezet, a hivatalos történelem és az, ahogy a mindennapook ...

Meghalt a Svéd Akadémia legidősebb tagja

Kultúra2016.01.12, 10:06

Életének 98. évében hétfőn elhunyt Gunnel Vallquist svéd írónő és műfordító, az irodalmi Nobel-díj odaítéléséről döntő Svéd Akadémia legidősebb tagja.

Meghalt a Száll a kakukk fészkére operatőre

Film2015.12.28, 12:03

Forrás: AFP middle on 3600 2434 Wexler halálhírét a szintén a filmiparban dolgozó fia, Jeff Wexler közölte Facebookon: a legendás operatőr álmában halt meg. Haskell Wexlerről 2005-ben dokumentumfilmet készített a másik fia, Mark. A Tell Them Who You Are-ból az a meglepő tény derült ki, hogy a többszörös Oscar-díjas szakember színvak volt. Meghalt Mike Nichols http://www.origo.hu/filmklub/blog/halal/20141120-meghalt-mike-nichols-diploma-elott-nem-felunk-a-farkastol-dolgozo-lany-madarfeszek.html Pont ilyen vagyok, amikor elgurul a gyógyszerem http://www.origo.hu/kultura/egyfelvonas/20151021-peterfy-bori-szall-a-kakukk--feszkere-love-band-szineszno-enekesno-interju.html ...

Meghalt Chantal Akerman

Film2015.10.06, 16:34

Forrás: Mokép middle on 1000 787 Akerman filmjeiből csak kevés jutott el a magyar nézőkhöz, a Juliette Binoche és William Hurt főszereplésével, angol nyelven készült Kanapé New Yorkban-t DVD-n adták ki nálunk. Utolsó filmjét, a 2014-ben elhunyt édesanyjáról szóló No Home Movie-t a idén nyáron mutatták be a locarnói filmfesztiválon, ahol a rendezőnő is megjelent.

Meghalt a King Kong rendezője

Film2015.10.01, 11:47

Forrás: Mokép middle on 1753 1378 Guillermin neve olyan alkotások révén is ismert, mint a 1976-ban Jessica Lange főszereplésével forgatott King Kong, a Halál a Níluson vagy a Shaft Afrikában. Meghalt Paul Newman http://www.origo.hu/filmklub/blog/halal/20080927-meghalt-paul-newman.html Jack Black a King Kong titkairól http://www.origo.hu/filmklub/20040929jack.html Nekik kell elfeledtetniük Steve McQueent http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150522-a-het-mesterlovesz-szereplogarda-denzel-washington-ethan-hawke-chris-pratt-peter-sarsgaard-luke.html

Ezért posztol annyi halálhírt Kiszel Tünde a Facebookjára - Videó

Life.hu2015.09.26, 17:42

Miért posztol Kiszel Tünde annyi halálhírt a közösségi oldalára? És milyen viszony fűzte őt Alekosz édesanyjához, illetve Harangozó Terihez? A videóból megtudhatod. A Szörnyella de Frász külső ne zavarjon!

Tisztázatlan körülmények között halt meg a fiatal rendező

Film2015.09.22, 09:21

Forrás: Telewizja Polska middle on 1000 667 Marcin Wrona Demon című filmjét októbertől játsszák a lengyel mozik, remélhetőleg Magyarországra is eljut majd. Ha egyetlen forgalmazó sem lát benne fantáziát, akkor sem kell búslakodni, a Lengyel Filmtavasz programjából kihagyhatatlan lesz a Demon. Már csak elkésve, a halála után történhet meg, de talán ez lesz az a film, ami miatt megjegyezzük majd Marcin Wrona nevét.

Meghalt Pascal Chaumeil

Archívum2015.09.02, 10:56

Forrás: Budapest Film middle on 1024 576 Chaumeil következő munkája is egy romantikus komédia volt, de a sok országon átívelő, Diane Kruger főszereplésével készült Véletlen boldogság-gal nem tudta megismételni a Szívrablók sikerét. Angol nyelvű debütálását Pierce Brosnannel és Rosamund Pike-kal forgatta, de a Hosszú út lefelé elmaradt a jobb Nick Hornby-adaptációk (Pop, csajok satöbbi, Egy fiúról) színvonalától. Életének utolsó heteiben az Un Petit Boulot című filmjének utómunkálatait végezte, a Romain Duris és Michel Blanc főszereplésével készült vígjátékot 2016 januárjában tervezték bemutatni. Profi francia csók - krritikánk ...

Meghalt Wes Craven, a horrorfilmek királya

Film2015.08.31, 12:24

Forrás: AFP/Frazer Harrison middle on 3000 2222 Más műfajban is alkotott, A szív dallamai című filmjében Meryl Streep játszotta a főszerepet, akit Oscar-díjra jelöltek az erős akaratú anya megformálásáért. Wes Craven agydaganattal küzdött, augusztus 30-án, Los Angeles-i otthonában érte a halál.

Meghalt Füzes Endre

Archívum2015.08.26, 13:48

Életének 84. évében szerda hajnalban elhunyt Füzes Endre néprajzkutató, muzeológus, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egykori főigazgatója.

Sinkó László végig magánál volt a kórházban

Kultúra2015.08.04, 08:02

„Vágyott vissza a színpadra, de már el is volt fáradva” – nyilatkozta lapunknak apja utolsó időszakáról Sinkó Andrea, a múlt héten elhunyt színészlegenda olimpikon lánya. Mint elmondta, a Kossuth- és Jászai-díjas művész már évek óta gyengélkedett, de a családja mindvégig bízott a felépülésében.

Meghalt Sinkó László

Kultúra2015.08.03, 11:09

Meghalt Sinkó László, a nemzet művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező. Részt vett a Katona József Színház alapításában, 2003 óta pedig a Nemzeti Színház tagja volt. A tévénézők a Szomszédokból ismerhették, de ő volt Anthony Hopkins magyar hangja is.

Akinek az egyetlen ellensége a pályán a daruskocsi volt

Gphírek2015.07.20, 14:40

A 25 évesen, péntek este elhunyt Jules Bianchi örökre a valóra nem vált tehetség megtestesítője marad, pedig a szörnyű szuzukai baleset előtt azt lehetett tudni róla, hogy szép jövő várhat rá, és előbb-utóbb szinte biztosan a Ferrarinál fog versenyezni.

Meghalt Hollywood érző szívű szörnyetege

Film2015.07.09, 13:07

Forrás: Getty Images/AFP/Ethan Miller middle on 3000 2269 A színész szerdán hunyt el az akromegália nevű betegség következtében. Ez egy ritka rendellenesség, amely akkor alakul ki, ha túl sok növekedési hormont termel az agyalapi mirigy. A James Bond-filmek tavaly elhunyt vasfogú gonosza, Richard Kiel is ugyanezzel a betegséggel élt együtt. Meghalt a Bond-filmek vasfogú gonosza http://www.origo.hu/filmklub/blog/halal/20140911-meghalt-a-bond-filmek-vasfogu-gonosza-richard-kiel-a-kem-aki-szeretett-engem-holdkelte.html Azt hiszed, láttál már rossz házasságot? Nézd meg ezeket! http://www.life.hu/kult/20141002-filmosszeal ...

Elhunyt Bachman Zoltán

Kultúra2015.07.02, 15:58

A nemzet művészét, a Pécsi Tudományegyetem professzor emerituszát életének 71. évében, türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál - írta az egyetem közleményében.

Meghalt Korondi György

Kultúra2015.07.01, 18:14

Életének 80. évében kedden elhunyt Korondi György, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott Liszt-díjas operaénekese, érdemes művész.

Elhunyt Bács Lajos

Archívum2015.07.01, 11:40

Életének 86. évében elhunyt Bács Lajos romániai magyar karmester, pedagógus és zeneszerző - adta hírül szerdán a bukaresti rádió magyar szerkesztősége.

Elhunyt Benkő Krisztián

Kultúra2015.06.27, 23:15

Az irodalomtörténész és esztéta decemberben lett volna 36 éves.

Meghalt az olasz mozi egyik legnagyobb szexszimbóluma

Film2015.06.23, 15:33

Hetvenhárom éves korában, szívroham következtében elhunyt Laura Antonelli, az olasz mozi egyik legnagyobb szexszimbóluma. Az 1973-as Malizia című, tabudöntő erotikus vígjátékkal vált ismertté, melyben egy csinos házvezetőnőt alakított. Viharos kapcsolata Jean-Paul Belmondóval kilenc évig tartott.

Elhunyt Kristóffy Imre

Kultúra2015.06.10, 11:45

Hosszú betegség után, életének 104. évében elhunyt Kristóffy Imre szalon- és tánczenész, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) egykori karmestere.

Meghalt Elizabeth Wilson

Film2015.05.12, 13:16

Kilencvennégy éves korában elhunyt Elizabeth Wilson színésznő, akit legtöbbször anyaként láthattunk a filmvásznon. Dustin Hoffman édesanyját játszotta a Diploma előttben, a Kilenctől ötigben Jane Fonda és a többi lázadó munkatárs életét keserítette meg, az Addams Family - A galád család című vígjátékban a titokzatos körülmények közt visszatért Fester anyját alakította.

Meghalt Chris Burden

Kultúra2015.06.10, 11:59

Az amerikai szobrász és legendás performanszművész 69 éves korában hunyt el kaliforniai otthonában vasárnap. 

Meghalt Lászlóffy Csaba

Kultúra2015.06.10, 14:17

Életének 76. évében hosszú betegség után kedden elhunyt Lászlóffy Csaba József Attila-díjas kolozsvári költő, novellista, drámaíró, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Meghalt Geoffrey Lewis

Film2015.04.08, 11:29

Forrás: InterCom middle Tíz gyermeke született, köztük van Juliette Lewis színésznő, aki többek között a Gilbert Grape, aSzületett gyilkosok és a Terhes társaság című filmekben folytatta édesapja szakmáját. A Hullahegyek, fenegyerek című krimiben együtt szerepelt apa és lánya. Geoffrey Lewist kaliforniai otthonában érte a halál.

Meghalt Tom Towles

Archívum2015.04.07, 13:52

Forrás: Lionsgate middle Ennek a filmnek köszönhette, hogy a következő két évtizedben számtalan horrorfilmbe hívták meg szerepelni. Játszott a Borrower-ben, melyben egy földönkívüli pszichopata sorozatgyilkos rendszeres időközönként emberi fejeket zsákmányol az álcájához, és Tom Towles is erre a sorsra jut a filmben. A színész felbukkant Az élőhalottak éjszakája és A pokol ingája remake-jében, illetve Rob Zombie Az 1000 halott háza, Az 1000 halott háza 2. - A sátán bosszúja és a Halloween című filmjeiben. Towles karrierje nem korlátozódott teljes egészében a horrorokra, kisebb szerepeket játszott el a Veszett kutya és Glóriá-ban, ...

Meghalt a százhat éves rendező

Film2015.04.02, 15:56

Az istenek még köztünk vannak http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/eletmu/20111114-az-istenek-koztunk-vannak-lauren-bacall-kirk-douglas-shirley-maclaine.html Van még bennük spiritusz http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20070812-van-meg-bennuk-spiritusz-tiz-80-folotti-rendezo.html Meghalt a világ legidősebb embere http://www.origo.hu/nagyvilag/20150401-meghalt-a-vilag-legidosebb-embere.html  

Meghalt Katona János

Kultúra2015.04.02, 13:13

Katona János, a József Attila Színház színésze fővárosi otthonában hunyt el. Színházi és filmszerepei mellett kabarészínészként is ismerhette a nagyközönség.

Meghalt Dömölky János

Archívum2015.03.26, 15:45

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc middle A művész 33 évig volt a Magyar Televízió rendezője, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított. A legutóbbi években színházakban rendezett, utolsó munkája Dürrenmatt A fizikusok című darabja, amelyet januárban mutattak be és jelenleg is szerepel a Veszprémi Petőfi Színház műsorán.

Elhunyt a 102 éves balerina

Archívum2015.03.19, 14:58

Galina Petrova temperamentumos volt a színpadon és azon kívül is. Egyformán szabadnak érezte magát a klasszikus repertoár alapszerepeiben és a népies karaktertáncokban.

Meghalt Andy Fraser

Archívum2015.03.18, 11:47

Az All Right Now című világsláger írója 62 éves volt. 

Meghalt Mike Porcaro, a Toto basszusgitárosa

Kultúra2015.03.16, 11:01

A világhírű Grammy-díjas zenekar tagja évek óta küzdött súlyos betegségével. 59 éves korában hunyt el.

Elhunyt Terry Pratchett

Kultúra2015.03.12, 18:04

A Korongvilág-regények íróját otthonában érte a halál. 66 éves volt.

Meghalt az Oscar-díjas Still Alice rendezője

Film2015.03.12, 13:45

Forrás: AFP middle Glatzer és Westmoreland első közös filmje a 2001-es The Fluffer volt, amely pornóiparban dolgozó fiúról szólt, aki beleszeret egy hedonista életvitelű, pénzért melegpornót is vállaló sztárba. 2006-ban jelent meg a Quinceanera című dámájuk, amely egy tizennégy évesen teherbe esett, latin-amerikai származású lányról szólt. A film elnyerte a Sundance fesztivál fődíját, és a közönségdíjat is megkapta. A The Last of Robin Hood-ban Kevin Kline játszotta el a klasszikus hollywoodi kalandfilmek sztárját, az idősödő Errol Flynnt. Julianne Moore az Oscar-köszönőbeszédében megemlékezett az író-rendezőről: Westmoreland éss ...

Meghalt Daniel von Bargen

Film2015.03.04, 17:17

Forrás: StudioCanal middle Az Elemi ösztön-ben azzal próbált Michael Douglas agyára menni, hogy állandóan mesterlövésznek szólította, az esküdtszék egyik tagja volt a Philadelphia - Az érinthetetlen című AIDS-drámában, az Amerikai Délen játszódó Coen-filmben pedig Cooley seriffet játszotta, aki lehet, hogy maga volt az ördög. Legjelentősebb moziszerepét Kevin Costner A jövő hírnöke című posztapokaliptikus filmjében kapta, ő alakította a főhőshöz először bizalmatlanul viszonyuló Briscoe seriffet. Sorozatokban is feltűnt, játszott a Seinfeld-ben, Az elnök emberei-ben, és a Már megint Malcolm-ban is láthattunk. Haláláról elsőként aa ...

Rejtélyes körülmények között halt meg Charmayne Maxwell

Archívum2015.03.02, 16:32

Tisztázatlan körülmények között halt meg a Brownstone együttes énekesnője. 46 éves volt. 

Elhunyt Varga Magda operaénekes

Kultúra2015.02.25, 17:48

Életének 94. évében kedden éjjel elhunyt Varga Magda operaénekes, érdemes művész, nyugalmazott főiskolai docens, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja.

Meghalt Bobby Emmons

Kultúra2015.02.25, 09:53

72 éves korában hunyt el a nashville-i zenész, aki ismert slágerek százaiban játszott.

Meghalt a magyar operettkirály fia

Kultúra2015.02.24, 12:09

Nyolcvanöt évesen, németországi otthonában, Münchenben elhunyt vasárnap Charles Kálmán zeneszerző, Kálmán Imre világhírű magyar operettszerző fia.

Meghalt Steve Strange, a New Romantic brit popkultúra vezéralakja

Kultúra2015.02.13, 13:37

Ötvenöt éves korában hunyt el Steve Strange, az 1980-as években kibontakozott New Romantic brit popkulturális irányzat egyik vezéralakja, a Visage nevű brit popegyüttes frontembere.

Elhunyt a 101 éves magyar festő

Kultúra2015.02.12, 11:54

Cs. Erdős Tibor a 20. századi magyar festészet kimagasló alakja volt, aki Románia és Magyarország Lovagkeresztjét is megkapta hosszú pályafutása során.

Meghalt Don Covay, a rhythm and blues úttörője

Kultúra2015.02.04, 17:40

Dalait olyan előadók feldolgozásai őrzik, mint a Rolling Stones, Aretha Franklin vagy Little Richard. 

Meghalt Rod Taylor

Film2015.01.09, 12:43

84 éves korában elhunyt Rod Taylor. Első főszerepét H. G. Wells Az időgép című klasszikus sci-fijének 1960-as feldolgozásában játszotta el, legtöbben Alfred Hitchcock Madarak című horrorfilmjéből emlékezhetnek rá.

Meghalt a japán zsaru a Fekete esőből

Archívum2014.11.18, 15:20

Forrás: UIP Dunafilm middle Takakura Ken limfómában hunyt el november 10-én, halálhírét hétfőn közölték a nyilvánossággal.

Elhunyt Kovács Erzsi táncdalénekes

Itthon2014.04.06, 16:40

Életének 86. évében hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Kovács Erzsi táncdalénekes, előadóművész.

Nelson Mandela öröksége

Nagyvilág2013.12.06, 10:27

Kilencvenöt éves korában elhunyt Nelson Mandela, Dél-Afrika első fekete elnöke, az apartheid elleni harc szimbóluma. Mandelára egy egész nemzet az apjaként gondolt, és bár már tíz évvel ezelőtt visszavonult, sokak szemében ő volt a garancia az ország problémáinak legyőzésére. Halála után rázós korszak jöhet Dél-Afrika életében.

Lou Reed tajcsizás közben halt meg

Kultúra2013.11.01, 17:28

Özvegye szerint otthonában, a fákat bámulva és a gyógyító erejű kínai harcművészet, a tajcsi gyakorlatait végezve távozott az élők sorából Lou Reed, a rockzene vasárnap elhunyt úttörője.

Meghalt Tadeusz Mazowiecki

Nagyvilág2013.10.28, 09:25

A jogász végzettségű Tadeusz Mazowiecki tanúja és résztvevője volt Lengyelország legújabb kori történelme legfontosabb eseményeinek. Részt vett a Szolidaritás létrehozásában és tanácsadója volt Lech Walesának. A kommunizmus bukása utáni első szabadon választott lengyel kormányt vezette. Különleges ENSZ-megbízott volt a délszláv polgárháború idején.

Soros György XXX évesen meghalt - a Reuters véletlenül lehozta a nekrológot

Gazdaság2013.04.19, 10:39

Véletlenül közzétették a befektető előre megírt nekrológját, amelyben ragadozónak nevezik.

In memoriam dr. T. M.

Vélemény2013.04.18, 08:56

Tocsik Márta rosszkor volt rossz helyen. Élete tönkrement egy olyan botrány miatt, amelyben ő feltételezhetően csak ugyanolyan játékszer volt, mint az a pár százmillió, ami átfolyt rajta. És minden bizonnyal ez is része volt betegségének és halálának.

Szőke, krisztusi jelenség volt, de kicsit romlottabban

Film2012.11.23, 14:38

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=m9QkOUS3wTqqJtWp   Látunk részleteket a filmjeiből, és megtudunk egy izgalmas kulisszatitkot az Eszkimó asszony fázik készüléséről: a "nehéz esetnek tartott" Méhes Marietta szövegeit Xantus úgy írta, hogy először hónapokon keresztül rögzítette Méhes hétköznapi beszédét, majd ez alapján írta meg egy dramaturg segítségével a filmbeli párbeszédeit. A videóban megszólal Vészi János rendező, Klöpfler Tibor, a Rocktérítő operatőre, Matkócsik András, az Eszkimó asszony fázik operatőre, Cosmos Geo író és Palotai Éva vágó. A videó Takács Mária munkája. Olvasnivaló: Pálinkás Szűts Róbert nekrológja

Xantus János és a rockandroll

Vélemény2012.11.13, 23:40

Te jó isten, írtam Varga Ferinek, amikor megnyitottam az Origót, és azt láttam, hogy meghalt Xantus János. Az élet persze hülye, mert azelőtt fél órával felhívott Feri, miközben kutyát sétáltattam, és azt mondta a telefonba, írnék-e valami személyeset? Nem, mondtam, mert nem tudtam, hogy mi történt, ő meg nem mondta, hogy meghalt a Xani. Ott basztam volna földhöz a telefonom, az biztos.

Elhunyt Steve Jobs, az Apple társalapítója

Techbázis2011.10.06, 09:29

Ötvenhat éves korában meghalt Steve Jobs, az Apple társalapítója, aki nemrég mondott le a cég elnök-vezérigazgatói tisztségéről. Az Apple arcának tekintett technológiai guru régóta hasnyálmirigyrákban szenvedett.

Az első és utolsó nyugatnémet playboy

Nagyvilág2011.05.10, 23:36

Dúsgazdag iparmágnás családba született, jóképű volt, a legnagyobb európai szépségekkel kavart, a legmenőbb művészekkel volt haverságban, és maga is maradandót alkotott. Sportoló, dokumentumfilmes, fotós, műgyűjtő és vállalkozó is volt egy személyben Gunther Sachs. Az utolsó nyugatnémet playboy a hétvégén lett öngyilkos.

Nekrológokkal bukott ki a német diplomaták náci múltja

Nagyvilág2010.11.01, 08:35

Az illetékes miniszter majdnem elsiklott felette, de végül egy idős nő felháborodása és néhány nekrológ miatt mégis megindították azt a vizsgálatot, amelynek nemrég megjelent jelentése szerint a második világháborúban a német külügyminisztérium is segítette a nácikat a zsidók deportálásának kivitelezésében. A jelentés azt is kimondja, hogy volt náci párttagok még a háború után is befolyásos pozícióban dolgozhattak a minisztériumban.

Egy magyar kamionverseny volt Szobi álma

Auto2010.07.07, 14:47

Tegnap kaptuk a szomorú hírt: életének 37. évben tragikus hirtelenséggel elhunyt Szobi Balázs, a magyar autósport egyik legsokoldalúbb tehetsége. Nehéz lenne felsorolni, hogy mennyi technikai vagy éppen extrém sportban ért el eredményeket, de azt hiszem, annak örülne a legjobban, ha azt mondanánk róla: a kamionversenyző.

Várj, amíg eljő az órád! - búcsú Popper Pétertől

Life Network2010.04.16, 16:58

Popper Péter rendkívül termékeny szerző volt, ráadásul minden érdekelte, de leginkább az emberi kapcsolatok. Az elmúlt 15 évben 3-4 könyve jelent meg évente. Munkásságába könyveinek szerkesztője ad betekintést.  Az interjú további részletei, emlékezés Popper Péterre ma a L!FE magazinban 18:00 órakor a LifeNetwork műsorán.

Előző
  • 1
Következő