Csupasz pisztoly
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Airplane!
- Leslie Nielsen
- George Kennedy
- Elveszett jelentés
- Dallas (sorozat)

"Gyerekek b*szd meg, ez nem a Csupasz pisztoly" - így káromkodott a Honvéd edzője
Szívós Márton, az EPS-Honvéd vízilabdacsapatának az edzője nem volt elégedett játékosai teljesítményével a Szegedi VE elleni bajnoki találkozón. A 42 éves edzőnél a második negyed végén szakadt el a cérna, ekkor kikért egy időt és kőkeményen leteremtette játékosait, akiknek a Csupasz pisztoly című nagy sikerű filmből idézett.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Priscilla Presley kiskorúként adta be a derekát Elvisnek
Férjével kislányként, egy katonai bázison ismerkedett meg, volt Michael Jackson és Nicolas Cage anyósa is, és ő ihlette a Depeche Mode egyik leghíresebb számát. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 75. születésnapját ünneplő Priscilla Presley kapcsán.
Meghalt George Kennedy
Forrás: InterCom middle on 1200 600 Nagy támogatója volt az örökbefogadás intézményének, négy gyereket fogadott örökbe: „Ne gátoljon meg az a tény, hogy már hetven- vagy hetvenhét éves vagy, és az sem, hogy egyedülálló szülő. Mindig vannak olyan gyerekek, akik fáznak, rosszul vannak, és arra van szükségük, hogy valaki biztosítsa őket a szeretetéről, és jó éjszakát kívánjon nekik.” Melyik a legviccesebb filmparódia? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20160205-a-legjobb-parodiak-gyalog-galopp-top-secret-az-ifju-frankenstein-galaxy-quest-nagy-durranas.html Bennük van a dög http://www.origo.hu/filmkl ...
Elhunyt George Kennedy, a Csupasz pisztoly-filmek állandó szereplője
Az Oscar-díjas színész vasárnap halt meg, 91 évesen. A szomorú hírt unokája közölte a Facebook-oldalán.
Melyik a legviccesebb filmparódia?
A héten mutatták be a mozik A fekete ötven árnyalata című paródiát, amely a tavaly debütált szadomazó románcból próbált viccet csinálni, sikertelenül. Pedig hálás műfaj a nagy kasszasikerek, klasszikusok kifigurázása, közismert filmes pillanatokat tálalnak fel úgy, hogy nyilvánvalóvá váljon az eredeti filmben rejlő abszurditás. Tökéletes példa erre a Top Gun és a Nagy durranás kapcsolata. De csak kevés rendező tudta ezt a műfajt magas színvonalon művelni. Mel Brooks, a ZAZ trió és Edgar Wright nélkül bajba lettünk volna a lista összeállításakor. Leslie Nielsen tökkelütött zsaruként menti meg az angol királynő életét, A némafilmes szztárja ...
Frank Drebinnel vicces igazán A szürke ötven árnyalata
Forrás: UIP Dunafilm middle Bottal sem piszkálnám - kritikánk A szürke ötven árnyalatáról http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150212-bottal-sem-piszkalnam-a-szurke-otven-arnyalata-kritika-dakota-johnson-jamie-dornan-sam.html A meztelenkedés miatt nem vállalta A szürke ötven árnyalatát a folyton meztelenkedő színésznő http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150326-a-meztelenkedes-miatt-nem-vallalta-a-szurke-otven-arnyalatat-a-folyton-meztelenkedo-szineszno.html Röhögjön még egyet A szürke ötven árnyalatán! http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150303-rohogjon-meg-egyet-a-szurke-otven-arnyalatan-dakota-johnson-saturday-nighht-live.html ...
A legviccesebb szexjelenetek - második rész (18+)
Leslie Nielsen beveti az óriáskotont, Katherine Heigl nem bírja elviselni a saját teste látványát, Josh Hartnett és Sandra Bullock érintés nélkül is tud szexelni, Madonna elpocsékol egy csomó viaszt, az erotikus thrillerek nevetségességbe fulladnak. Folytatjuk legviccesebb szexjeleneteket összegyűjtő sorozatunkat. A válogatás teljesen szubjektív, és a cikk külön nem jelölt spoilereket tartalmazhat.
Meghalt Leslie Nielsen, a Csupasz pisztoly-filmek Drebin hadnagya
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Leslie Nielsen. A kanadai származású komikus halálát tüdőgyulladás, illetve annak szövődményei okozták. Leslie Nielsen népszerűségét az Airplane! című film, és a Csupasz pisztoly-sorozat Drebin hadnagyának megformálása alapozta meg, játszott a Horrorra akadva harmadik és negyedik részében is. Karrierje során több mint száz filmben és ezerötszáz tévéműsorban szerepelt.
Tragédia: Elhunyt Leslie Nielsen
"A Csupasz pisztoly halott" - szinte kivétel nélkül így számoltak be a hírügynökségek a világhírű színész, Leslie Nielsen haláláról.
Gryllus Dorka szexklubban, Cameron Diaz Vegas-ban
Végre megjött hozzánk a szexklubban robotoló Marianne Faithfull, mellé még pénzhajhász Cameron Diazt és Ashton Kutchert, egy kevéssé hősies és még kevésbé vicces szuperhőst és egy második világháborús erdélyi történetet is kapunk.