Nagy-Britannia

címke rss

A brexit után is maradhatnak az uniós polgárok

Nagyvilág2017.06.26, 16:37

Theresa May kijelentette, a törvényesen Nagy-Britanniában élő uniós polgárok maradhatnak azután is, hogy az ország kilép az EU-ból.

Kormányzati együttműködésről egyezett meg a brit Konzervatív Párt és a DUP

Nagyvilág2017.06.26, 12:43

Megállapodott hétfőn a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP).

Őrizetbe vettek a brit parlamentnél egy embert, akinél kés volt

Nagyvilág2017.06.16, 13:33

Őrizetbe vettek pénteken a londoni parlament közelében egy embert, akinél kés volt. A rendőrség tájékoztatása szerint sérülés nem történt, az incidens véget ért, a környéket nem zárták le, a gyalogos- és a járműforgalom zavartalan. A Scotland Yard közölte, hogy nem terrorcselekményről van szó.

Sürgeti az idő a briteket, elhúzódhat a brexit

Nagyvilág2017.06.13, 10:48

Ha nem kezdik meg mielőbb a brexit-tárgyalásokat, közös megállapodás nélkül szűnhet meg az EU-tagság, ami mindkét félnek kínos – mondta egy lapinterjúban Michel Barnier, az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalója.

Politikai káosz várhat a britekre

Nagyvilág2017.06.10, 11:48

Az előrehozott választások eredménye kiszámíthatatlanná tette Nagy-Britannia belpolitikai és uniós helyzetét is – véli Gálik Zoltán egyetemi docens .

Nyertek a konzervatívok, Theresa May koalíciós kormányt alakíthat

Nagyvilág2017.06.09, 19:40

Meggyőző fölénnyel nyert a Konzervatív Párt a brit előrehozott választásokon. Az abszolút többséget ugyan nem sikerült megszerezniük, de a hagyományosan velük szavazó északír unionistákkal koalícióra lépve újra kormányt alakíthatnak. Az eredményekből kiderül, hogy a britek kitartanak a brexit mellett, a két brexit-ellenes párt (a skót nacionalisták és a liberálisok) ugyanis szavazatokat vesztettek. A londoni terrortámadások és a titkosszolgálatok hibái viszont a konzervatívoknak árthattak. Theresa May magyar idő szerint fél kettőkor a Buckingham Palotába ment, hogy engedélyt kapjon a kormányalakításra. Ezt követően bejelentette: ő aalakítja ...

Ma brit választás: a konzervatívok a célegyenesben, szélárnyékban a Munkáspárt

Nagyvilág2017.06.08, 10:41

Előre hozott parlamenti választásokat tartanak ma Nagy-Britanniában, a legutolsó felmérések szerint Theresa May kormányfő pártja, a Konzervatív Párt 10 százalékkal vezet a Munkáspárt előtt. Utóbbi néhány hete, amikor kiderült, hogy 2020 helyett már 2017-ben voksolnak a britek a Westminster összetételéről, klasszikus pofozózsáknak tűnt, és bár még mindig utcahosszal verik őket a közvéleménykutatások szerint, a Jeremy Corbyn vezette párt némileg előretört. A Labour utolsó perces győzelmére még így se fogadna senki nagyobb tételben.       

A brit fogadóirodák Theresa May győzelmét várják

Nagyvilág2017.06.02, 15:58

Köztudott, hogy a brit fogadóirodákban még a legképtelenebb dolgokra is lehet tétet tenni, nincs ez másként a június 8-ai parlamenti választásokkal sem. A londoni fogadóipar Konzervatív Párt győzelmét várja, erre fogadva lehet a kisebb összeget nyerni.

Brexit: 759 egyezményt kell újratárgyalniuk a briteknek

Gazdaság2017.06.01, 06:25

Óriási feladat előtt áll az Egyesült Királyság, mert a brexit miatt 168 nem uniós országgal kell újrakötnie a nemzetközi egyezményeket. Ezeket az új két- vagy többoldalú szerződéseket ráadásul tanácsos lenne a 2019. márciusi tényleges kilépésig megkötni.

Újra nekimegy a fontnak a Deutsche Bank

Archívum2017.05.31, 15:58

Megint a font gyengülésére számít a Deutsche Bank, mivel a német pénzintézet szerint a piac már beárazott minden lehetséges fölpattanást a font árfolyamában, amely bekövetkezhet a jövő héten esedékes választásokat követően.

Csökkentették a terrorkészültséget Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.05.27, 15:12

Csökkentették a nagy-britanniai terrorkészültséget a hétfő éjjeli manchesteri robbantásos merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről. Ez így is azt jelenti, hogy még mindig nagy a valószínűsége egy újabb támadásnak, és indokolt az éberség.

Manchesteri terror: őrizetben egy férfi, 8 éves kislány is a halottak közt

Nagyvilág2017.05.23, 17:57

Őrizetbe vettek a brit rendőrök egy 23 éves férfit az előző éjjel a Manchester Arenában elkövetett öngyilkos terrortámadással kapcsolatban. A The Independent azt írta, az öngyilkos terroristát Salman Abedinek hívták. A brit hatóságok sorra hozzák nyilvánosságra az áldozatok nevét, köztük van egy 8 éves kislány is. 22 ember halt meg, 59 ember megsebesült. A terrortámadást az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el az öngyilkos merényletet, de ezt a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedhetik fel. London védelmét megerősítették. 

Tizedére csökkentenék az éves bevándorlást a brit konzervatívok

Nagyvilág2017.05.18, 04:39

A bevándorlás szabályozásának szigorítása is szerepel a kormányzó brit Konzervatív Párt választási programjában. A három hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választásokra kidolgozott programot - amely a "Forward, Together" (Előre, együtt) címet viseli - csütörtök délután hozzák nyilvánosságra.

74 országot ért kibertámadás

Nagyvilág2017.05.12, 23:15

Kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát és számos spanyol vállalatot, a zsarolóvírussal végrehajtott támadás azonban a BBC értesülése szerint péntek estig 74 országra terjedt ki. A Kaspersky Lab orosz számítógépes biztonsági cég szerint a legtöbb fertőzési kísérlet Oroszországban történt.

Újra kinyit a horrorállatkert, ahol 500 állat pusztult el

Travelo2017.10.16, 09:19

Újra kinyit a horrorállatkert, ahol 500 állat pusztult el

Feloszlott a brit parlament

Nagyvilág2017.05.03, 08:03

Feloszlott szerdán a brit parlament választott kamarája, az alsóház, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választások valójában már hetek óta folyó kampánya.

A máshol élő britek jogait óvná Theresa May

Nagyvilág2017.04.30, 15:33

Theresa May brit miniszterelnök ragaszkodik hozzá, hogy viszonossági alapon állapodjanak meg az unióval a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jogairól, vagyis az unió tagállamai is vállaljanak garanciát, hogy a náluk élő brit állampolgárok jogai sem sérülnek.

Jelentősen lassult a brit gazdaság növekedési üteme

Gazdaság2017.04.28, 11:40

A vártnál nagyobb mértékben lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben, elsősorban a szolgáltatási szektor aktivitásának gyengülése miatt.

Rekordon Theresa May népszerűsége

Nagyvilág2017.04.26, 17:10

Nagy-Britanniának még sosem volt olyan népszerű miniszterelnöke, mint Theresa May.

Nem egyforma brexitet akarnak

Nagyvilág2017.04.25, 05:29

A brit Munkáspárt kormányra kerülése esetén első lépéseként egyoldalúan garantálná a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságait.

Büntetés jár, ha Nagy-Britanniának nevezik az Egyesült Királyságot

Nagyvilág2017.04.12, 14:18

A Sme liberális pozsonyi napilap bíráló hangnemű cikkekben reagált arra, hogy a szlovák Geodéziai, Kartográfiai és Kataszterhivatal (ÚGKK) figyelmeztette a szlovák médiát és az érintett intézményeket arra, hogy helyes formában használják a földrajzi megnevezéseket, köztük az Egyesült Királyság nevét.

Hároméves mélyponton a brit fogyasztói kiadások emelkedése

Gazdaság2017.04.10, 16:11

Az első negyedévében a brit fogyasztói kiadások az utóbbi három év leglassabb növekedését érték el éves szinten.

Elárverezik Anglia legapróbb kastélyát

Travelo2017.12.11, 19:11

Elárverezik Anglia legapróbb kastélyát

Pénzt nem, börtönt kapott a ritka lepkékért

Nagyvilág2017.04.07, 17:19

A brit lepkegyűjtő az első, akit hat hónap börtönre ítélték a vadászat miatt, és a közmunkát sem úszta meg.

Az első brexit, amelyre senki sem szavazott

Tudomány2017.04.05, 16:02

Földtörténeti szempontból Nagy-Britannia csaknem félmillió éve elszakadt Európa többi részétől. A 450 ezer éve, a Doveri-szoros megnyílásával kezdődött kétlépcsős folyamatot egy nemzetközi kutatócsoport mutatta be a Nature Communications című tudományos lapban.

Már Brüsszelben van a brit kilépés megindításáról szóló dokumentum

Gazdaság2017.03.29, 15:35

Megküldte az értesítést a brit kormány a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról, hivatalosan elindítva az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Ömlik a katari pénz Nagy-Britanniába

Gazdaság2017.03.28, 12:35

Katar óriási mennyiségű pénzt kíván befektetni az Egyesült Királyság területén. A közel-keleti állam pénzügyminisztere 5 milliárd fontos csomagot jelentett be. Már így is övék London jelentős része, a közlekedésben, a technológiai iparban és az ingatlanokban látnak fantáziát.

Centiken múlt Vilmos herceg élete

Nagyvilág2017.03.26, 16:58

A brit trónörökös mentőhelikoptere majdnem összeütközött egy drónnal. A Daily Mail szerint hajszálon múlt az élete. Egyelőre nem tudják, ki irányította a szerkezetet olyan magasságban, ahol egyébként nem repülhetett volna, így azt sem, szándékos volt-e az akció.

Újra csúcson a londoni ingatlanok

Archívum2017.03.22, 15:06

Mindenkori csúcsra ugrottak márciusban a londoni ingatlanok meghirdetett árai. A felpattanást a brit főváros külső kerületei hajtották – derül ki a Rightmove jelentéséből.

A britek továbbra is számítanak a külföldi munkaerőre

Nagyvilág2017.03.20, 09:48

A Századvég Alapítvány kutatója szerint Nagy-Britannia több területen, például az egészségügyben és a szállodaiparban továbbra is számít a külföldről érkező munkaerőre.

Életjeleteket mutat a londoni ingatlanpiac

Archívum2017.03.16, 14:30

A múlt hónapban egy éve nem látott ütemben nőttek a lakásárak Nagy-Britanniában, ahogy London ingatlanpiaca felpattanást mutatott a brexitszavazás utáni nehéz időszakot követően.

A brit törvényhozás is jóváhagyta a brexitet

Nagyvilág2017.03.14, 10:07

A londoni parlament felső kamarája módosítások nélkül véglegesítette hétfőn azt a kormányzati határozattervezetet, amelynek törvényhozási elfogadása a brit legfelsőbb bíróság januári döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszüntetéséhez.

Híres angliai sportoló feleségét erőszakolták meg otthonukban

Archívum2017.03.13, 08:49

Otthonukban támadtak rá egy híres sportoló feleségére, a források szerint egy közeli barát erőszakolta meg a nőt. A Nagy-Britanniában ismert sportember összetört, és magát hibáztatja.

Nincs szükség egy európai transznacionális birodalomra

Itthon2017.03.11, 14:54

Az EU-párti technokraták és értelmiségiek gyakran úgy tekintenek az évszázadok során kialakult európai hagyományokra és értékekre, hogy azok a XXI. században egyrészt idejétmúltak, másrészt több szempontból is problematikusak és hibásak – nyilatkozta az Origónak Frank Furedi Angliában élő szociológus. A szakember szerint a Brexit-kampányban minden kétséget kizáróan a legfontosabb szempont a nemzeti és népszuverenitás kérdése volt, az állampolgárokban egyértelművé vált az igény arra, hogy befolyással legyenek a saját sorsukra.

Nagy-Britannia nem zárja le hermetikusan a határait

Itthon2017.03.03, 17:10

„Legelsősorban az Egyesült Királyságban élő magyarok érdekeinek a védelme áll a figyelmünk középpontjában, a kilépési tárgyalások során el kell érni, hogy a britek garantálják az itt élő uniós, köztük a magyar állampolgárok által jelenleg az EU-tagság révén élvezett jogokat” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Origónak adott interjújában. Magyarország londoni nagykövete arról is beszélt, hogy most arra kell koncentrálni, hogy egy fair, kiegyensúlyozott megállapodás jöjjön létre a brit kilépés kapcsán.

Terrorveszély miatt a magyarok inkább kerülik Észak-Afrikát

Nagyvilág2017.03.03, 13:40

Két éve lesz annak, hogy Tunéziában egy terrorista végzett 38 turistával az egyik szúszai magánstrandon. A tunéziai mészárlás áldozataink hozzátartozói beperelték az utazást szervező irodát és azt hotelt is, amelynek a tengerpartján a gyilkosságok történtek. A bíróság most kimondta, hogy ők nem vonhatóak felelősségre a terrorakció miatt, azonban a helyi rendőrség gyávasága hozzájárulhatott a tragédiához. A magyarok egy része azóta is inkább kerüli Észak-Afrikát, de persze vannak, akik mégis elutaznak. 

Tényleg irodalmi analfabétákká amortizál minket az internet?

Unikornis2017.03.02, 14:39

A brit emberek 15 százaléka úgy általában bonyolultnak és nehezen érthetőnek tartja az irodalmi alkotásokat, ötből egy brit pedig egyetlen írót sem tud megnevezni – ez derült ki az angol Irodalmi Királyi Társaság kutatásából, a Vice riportjából pedig az, hogy sajnos tényleg ez a szomorú valóság. De mik vezettek idáig?

Az okosabb gyerekek többet isznak és füveznek

Unikornis2017.02.26, 14:27

A cigaretta viszont kevésbé népszerű a jobb tanulmányi eredményeket elérő gyerekeknél, mint rosszabbul tanuló társaik körében.

Szakadék szélén a londoni luxusingatlanok

Archívum2017.02.24, 16:50

Tavaly 80 százalékkal csökkent a 2014-es csúcshoz képest a külföldi befektetőknek kiadott brit vízumok száma. Ez pedig azt is jelenti, hogy tovább szakadhatnak a szigetország luxusingatlan eladásai.

Egy halottja van az ítéletidőnek Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.02.23, 19:44

Óránként több mint 145 kilométeres erősségű széllel csapott le a Doris nevű szélvihar Nagy-Britanniára, az ország középső részén egy nő életét vesztette.

Van, ami a terrorizmusnál is jobban érdekli a briteket

Gazdaság2017.02.21, 04:39

A briteket mostanra jobban aggasztja a gazdaság helyzete, mint a bevándorlás vagy a terrorizmus - derül ki egy kedden közzétett felmérés eredményéből.

Már csak egy milliókat érő ötfontos kering Nagy-Britanniában

Travelo2017.10.02, 13:18

Már csak egy milliókat érő ötfontos kering Nagy-Britanniában.

Nagy pofont kapott a londoni ingatlanpiac

Gazdaság2017.02.21, 19:15

A londoni lakásárak hat éve nem látott éves szakadást könyvelhettek el februárban, ahogy a magas árak erősen visszatartották a vásárlókat. A zuhanást London központi régiója vezette.

Gasztrofronton erősít a sörgyártó óriáscég

Gazdaság2017.02.15, 15:22

Több ezer angol pubot működtet a Heineken az Egyesült Királyságban, miután a legnagyobb sörgyártó felvásárlása után kilenc évvel egy újabb pub-láncot is megszerzett.

Menekülnének az uniós dolgozók Nagy-Britanniából

Archívum2017.02.13, 15:05

A brit munkáltatók több mint negyede jelezte, az uniós országokból származó alkalmazottaik fontolgatják, hogy elhagyják a cégüket vagy az országot 2017-ben, miután tavaly a szigetországban megszavazták az Európai Unióból való kilépést.

Nőket futtattak Angliában a magyar embercsempészek

Nagyvilág2017.02.04, 07:28

Magyar nőket prostitúcióra kényszerítő magyar embercsempészeket ítéltek el Angliában. Egyikük majdnem 14 évig lesz rács mögött.

Aggódnak a brexit miatt az európai vállalatvezetők

Gazdaság2017.02.03, 15:24

A belső piac megerősítésére, az innováció elősegítésére és a külföldi piacokhoz való hozzáférés biztosítására van ahhoz szükség, hogy Európai Unió versenyképes maradjon – figyelmeztetett éves jelentésében az Európai Ipari Kerekasztal. A szervezet, amely a legnagyobb európai vállalat vezetőit tömöríti, különösen aggasztónak találja a Brexit hatásait az európai kereskedelemre.