muszlim

címke rss

Kereszténygyűlölő muszlim dalokat hallgatott Jamel G., mielőtt elvágta a párizsi rendőrnő torkát

Nagyvilág2021.04.25, 14:31

Egymásnak ellentmondó, zavaros magyarázkodásba kezdett a francia ügyészség. Jean-Francois Ricard, a terrorizmus elleni harccal foglalkozó ügyészség vezetője szerint nem vitatható, hogy muszlim terrorakcióról volt szó, az sem vitatható, hogy szélsőségesen radikalizálódott Jamel G., a rendőrnő gyilkosa, viszont - a szokásos franciaországi, hatalmi védekezés ilyen esetekben - súlyos lelki beteg is volt a gyilkos. De a kényszergyógykezelő intézményeket sem akarta az ügyész megbántani, ezért azt is hozzátette, hogy annyira azért nem volt pszichésen zavart, hogy kezelni kellett volna. Vagyis: annyira nem volt beteg, hogy kényszergyógykezeelésre ...

A tömeges bevándorlással az iszlamista terror veszélye is nő

Itthon2020.11.12, 15:17

A bevándorláspárti baloldal nem mer szembenézni azzal a kényelmetlen ténnyel, hogy a tömeges bevándorlással az iszlamista terror veszélye is nő, és amíg a brüsszeli baloldali elit ezt nem látja be, addig újabb európaiakat fognak legyilkolni - jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja közleményében csütörtökön.

Gyurcsány aktivistája: Nem kell a muszlimok miatt félteni Magyarországot

Itthon2020.11.02, 20:44

Homonnay Gergely, DK-közeli aktivista-blogger hétfőn arról írt közösségi oldalán, hogy a muszlimok nem jelentenek fenyegetést Magyarországra.

Gyerekeinek üzent utolsó erejével a nizzai terrortámadás egyik áldozata, hogy szereti őket

Nagyvilág2020.10.30, 11:43

Brutális terrortámadás történt október 29-én Franciaországban, ahol egy muszlim terrorista három ember meggyilkolásával, köztük egy nő lefejezésével ünnepelte meg Mohamed próféta születésnapját. Azóta kiderült, hogy pontosan milyen útvonalon jutott a terrorista Nizzába, kik voltak az áldozatok, és hogy milyen kést használt az iszlamista szélsőséges a terrortámadás során. Egyik feltételezhető társát letartóztatta a rendőrség.

Elítélte a késelést a francia katolikus egyház és több külföldi vezető

Nagyvilág2020.10.29, 14:36

Gyűlöletesnek nevezte a csütörtöki nizzai késes merényletet a francia püspöki konferencia (CEF), és kifejezte kívánságát, hogy a keresztények ne váljanak meggyilkolandó célponttá.

Pokolgép robbant egy pakisztáni iskolában, több gyerek meghalt, sokan megsebesültek

Nagyvilág2020.10.27, 09:29

Pokolgép robbant az északnyugat-pakisztáni Pesavar egyik Korán-iskolájában kedden, legalább hét gyerek meghalt, közel 70-en megsebesültek, sokan súlyosan - közölték helyi hivatalos források.

Meztelenül, arab nyelven imádkozott a brutálisan megölt áldozatai felett

Nagyvilág2020.10.05, 10:37

Kegyetlen gyilkosság történt Franciaország fővárosában: egy férfi két nőt vert halálra, a lakásban mindent vér borított. A férfi az áldozatok felett meztelenül, arab nyelven imádkozott.

Összecsaptak a muszlim migránsok a rendőrökkel Brüsszelben - videó

Nagyvilág2020.04.12, 15:18

Durva zavargás tört ki Brüsszel Anderlecht negyedében, amikor több tucat fiatal vonult utcára. A nagyrészt muszlim migráns hátterű fiatalok a rendőrökre támadtak, kövekkel dobálták őket, és egy fegyvert is elloptak. A dolog hátterében az áll, hogy egy 19 éves társuk meghalt, miközben rendőri ellenőrzés elől menekült el robogóval. Az összecsapásról több videó is készült - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Muszlim nőknek nyílt edzőterem Kanadában

Nagyvilág2020.02.11, 11:31

Torontóban nyitotta meg kapuit az első olyan edzőterem, ahova kifejezetten muszlim nőket várnak. A multikulturális és liberális eszméket valló Kanadában ezek szerint szükség volt egy ilyen teremre, mert feltehetően a muszlim nők ezért nem jártak eddig sportolni, de most, hogy ezt hidzsábban is megtehetik, az akadály elhárult. Nem ez az első eset, amikor Kanadában az intézmények a muszlimoknak kedveznek –írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Minden ötödik francia újszülött fiúnak muszlim vagy arab utóneve van

Nagyvilág2020.01.22, 10:12

Hatvan éve csak százból egy újszülött kapott muszlim vagy arab utónevet. Tavaly már 70 ezerrel kevesebb gyerek született őshonos francia családból, mint 2014-ben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Így robbantja szét Dániát az iszlamizáció

Nagyvilág2020.01.11, 13:43

Az iszlamizmus terjedéséről, és annak nagyon súlyos dániai következményeiről közölt tanulmányt Ahmed Akkari, egykori imám. Akkari szerint az egyik legfőbb probléma, hogy Dániában a nyugati jogrend mellett kiépült egy másik párhuzamos jogrendszer, mindez pedig lehetetlenné teszi a muszlimok integrációját. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldali radikális pártok és az iszlamista erők egyre inkább egymásra találnak, mindez pedig újabb súlyos konfliktusokat generálhat.

Megkezdődik a muszlim hitszónokok állami képzése Németországban

Nagyvilág2019.11.21, 16:20

Megkezdődik a muszlim hitszónok (imám) képzése a német állami felsőoktatásban, az első kísérleti projekt csütörtökön indul az osnabrücki egyetemen - írta az Osnabrücker Neue Zeitung (NOZ) című német lap.

„Eljött az időd, most te fogsz meghalni Allah nevében” – így támadt rá egy nőre az őrjöngő muszlim

Nagyvilág2019.09.24, 16:07

Szeptember 6-án a hajnali órákban egy 17 éves fiatalkorú férfi tört be egy marseille-i iskolába, ahol késsel támadt a kantinban dolgozó 44 éves Sandrára, aki 10 éve dolgozik abban az intézményben. 

Muszlim és feminista hadjárat a burka és a burkini mellett Franciaországban

Nagyvilág2019.09.04, 19:16

Egész testet lefedő fürdőruhában, vagyis burkiniben fürdött öt muszlim nő, feminista és transzgender aktivisták kíséretében - erről számolt be a Les Valeurs Actuelles konzervatív francia hetilap. Büszkén vállalták: nemcsak, hogy tiltakoznak a törvény ellen, de nem is tartják be. Az egész történet talán legdrámaibb része, hogy miközben a burkini a nők elnyomásának egyik jelképe, az akciót feminista aktivisták is támogatták.

Így jutott az öngyilkosság szélére Európa

Nagyvilág2019.09.03, 16:39

Európa egyre nagyobb bajban van a tömeges migráció, a kulturális meghasonulás, és a korábbi értékek teljes feladása miatt. Több szakértő szerint Európa ahelyett, hogy a saját értékeivel törődne, mindent elkövet azért, hogy minél szívélyesebben fogadja a muszlimokat. Mára a nyugat-európai országok nagyvárosaiban lassan többségbe kerülnek a muszlimok, mindez pedig alapvetően formálja át az érintett országokat. Egyes szakértők szerint még van lehetőség az öngyilkos folyamatok megfordítására.

Dánia elveszett: megállíthatatlan az iszlamizáció

Nagyvilág2019.08.27, 16:24

Egyre többen ismerik fel Dániában, hogy óriási problémákat okoz az országban, hogy a bevándorlók párhuzamos társadalmat építenek fel. Egy friss felmérés szerint a koppenhágai bevándorlók körében egyre inkább elfogadott, hogy az ő hagyományaik felette állnak a dán törvényeknek. Bár a hatóságok próbálnak fellépni a párhuzamos társadalomépítéssel szemben, de lehet, hogy már régen elkéstek.

Élve égettek el egy 17 éves fiút Indiában

Nagyvilág2019.07.31, 18:19

Hindu szélsőségesek újabb erőszakcselekményt követtek el Indiában felekezeti kisebbségek tagjai ellen. Ezúttal egy 17 éves muszlim fiatalt égettek el elevenen.

V4NA: Egyre több muszlim nőt csonkítanak meg Európában vallási okokból

Nagyvilág2019.07.31, 11:29

Egy éven belül több mint hatezer nő eset át rituális nemiszerv-csonkításon Nagy-Britanniában a brit hatóságok adatai szerint. A női körülmetélésnek is hívott beavatkozás Franciaországban is egyre elterjedtebb, általában a migráns hátterű nőket érinti –számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Vallási okokból megtagadják gyerekeiktől az influenza elleni orrspray-t muszlim szülők Nagy-Britanniában

Nagyvilág2019.07.31, 10:26

Döbbenetes hírt közölt a brit média hétfőn: az angliai muszlim szülők nem hagyják beadni gyerekeiknek az influenza elleni védőanyagot, mert az sertésből készült zselatint tartalmaz.

Sok muszlim gyereket nem oltanak be influenza ellen vallási okok miatt Angliában

Nagyvilág2019.07.29, 14:40

Közegészségügyi szakemberek szerint sok muszlim gyerek maradhat beoltatlanul az influenza ellen Angliában vallási előírások miatt - írta hétfői számában a The Daily Telegraph című lap, miután a nagy-britanniai muszlim közösség legnagyobb érdekképviseleti szervezete, a Brit Muszlim Tanács az iszlám előírásaival ellentétesnek ítélt egy vakcinát, amelyet augusztustól, egy nagyszabású kampány keretében adnának be 2 és 10 év közötti gyerekeknek.

Miből finanszírozza az iszlámimádó Vona Gábor a törökországi nyaralásait?

Itthon2019.07.23, 20:23

Lassan másfél év telt el azóta, hogy Vona Gábor lemondott a Jobbik elnökségéről és parlamenti mandátumáról, sokat azonban nem lehet tudni arról, miképp tölti hétköznapjait. A nyilvánosság számára az látható, hogy bár nincsen bevételi forrása, mégis fent tudja tartani korábbi életszínvonalát. Felesége az elmúlt napokban több közös képet posztolt Törökországból, egy soproni szállodából és különböző vidéki városokból, ami felveti a kérdést: miből tudja mindezt finanszírozni a politikus-blogger? Az Origo bepillantást enged a színfalak mögé, ahol Vona jó ideje lázasan szervezkedik - vezető jobbikos politikusokkal. 

A ramadán miatt marad el egy iskolai fesztivál Németországban

Nagyvilág2019.05.09, 12:09

Egy németországi iskola úgy döntött, elhalasztja az általuk szervezett fesztivált, mert a ramadán miatt a muszlim gyerekek nem tudnának azon részt venni – írja a 888.hu a Junge Freiheit lapra hivatkozva.

Tizenöt holttestet találtak a Srí Lanka-i lövöldözés helyszínén

Nagyvilág2019.04.27, 09:44

Hat nappal a húsvétvasárnapi véres Srí Lanka-i terrortámadás után, pénteken Batticaloától - az öngyilkos merényletek egyik színhelyétől - nem messze fekvő Sammanthurai városban lövöldözés tört ki a katonák és a muszlimok között. A térségben robbanások voltak, ezért indultak el a katonák felkutatni a helyszínt, ám ekkor fegyveresek támadták meg őket. Az amerikai külügyminisztérium a lövöldözés után óva intette állampolgárait attól, hogy Srí Lankára utazzanak.

V4NA: Húsvéti tojásfestés okozott gondot egy migráns apának

Nagyvilág2019.04.14, 09:27

Egy alsó-ausztriai iskola tanítónője szerint a húsvéti programokban minden egyes diáknak, még a muszlim vallásúaknak is részt kell vennie. Egy gyerek muszlim édesapja viszont más álláspontot képvisel a kérdésben – írta a V4NA.

Brit bevándorlás: keresztény üldözötteket elutasítanak, muszlim szélsőségeseket befogadnak

Nagyvilág2019.04.05, 19:01

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a muszlimokat a keresztény üldözöttek kárára diszkriminálják a brit bevándorlási hatóságok. Az elmúlt időszakban két iráni keresztényt teljesen nevetséges indokokkal utasítottak el, míg a muszlim szélsőségeseknek nagyon könnyen adnak vízumot és menedékjogot is a szigetországban. Mindennek a hátterében az állhat, hogy a brit hatóságok az országban lévő egyre nagyobb létszámú muszlim kisebbség miatt nem mernek olyan döntéseket hozni, ami sértheti az érzékenységüket.

Vádat emeltek az új-zélandi terrorista ellen

Nagyvilág2019.04.04, 09:36

Ötven rendbeli gyilkosság és harminckilenc gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat a christchurchi terrortámadás elkövetője ellen – közölte az új-zélandi rendőrség.

Holland társadalomtudós: A muszlimokat nem lehet teljesen integrálni

Nagyvilág2019.03.07, 17:08

Egyre többen merik kimondani Németországban és Franciaországban azt a tényt, amelyet a politikailag korrekt beszéd terrorja miatt hosszú évekig nem lehetett. Ezúttal Ruud Koopmans, a berlini Humboldt Egyetem szociológia professzora  - aki 20 éve vizsgálódik az integráció és az asszimililáció területén - jutott arra a következtetésre, hogy a muszlimokat sokkal nehezebb integrálni, mint más bevándorlókat. Természetesen vannak egyedi esetek, amelyek pozitívnak tekinthetők, de a teljes kép és az általános trend szerinte ijesztő. 

Nem törli az Apple és a Google a nőkövető appot

Techbázis2019.03.04, 11:16

A Google szerint Szaúd-Arábia alkalmazása megfelel a fejlesztői szabályzatának.

Szoros szövetséget kötött a muszlimokkal a baloldal

Nagyvilág2019.02.19, 12:02

A Migrációkutató Intézet legújabb tanulmánya azt vizsgálja, hogy egyes nyugat-európai baloldali pártok milyen taktikát alkalmaznak a muszlim szavazatok elnyerése érdekében. Az elemzés elsősorban a Munkáspárt példáján és a brit viszonyok bemutatásával szemlélteti e szavazatszerzési törekvéseket, illetve a muszlim választók pártpreferenciáját. A kutatás a modern antiszemita retorikával mint a progresszív baloldal és a muszlim szavazók közötti kapcsolatteremtés módszerével is kiemelten foglalkozik.

Kína is fellép az iszlám hódítása ellen

Nagyvilág2019.01.22, 11:52

Ahogy arról az Origo is folyamatosan beszámol, a nyugat-európai muszlim bevándorlók teljesen átalakítják a társadalmi struktúrákat annak minden következményével, ennek eredményeként egyre többen tárják fel azt a világot, amelyet az egyoldalú sajtó próbál elhallgatni saját állampolgárai előtt is.  Nemrégen az integráció teljes kudarcáról beszélt Alain Destexhe liberális párti belga szenátor is, mely egyértelműen mutatja, hogy a folyamatok gyakorlatilag visszafordíthatatlanok. Vannak azonban a világon olyan országok, amelyek nem akarják feladni saját kultúrájukat, és nem akarnak integrálódni egy igencsak sajátos vallási és civilizációós ...

Gyilkosságra szólította fel a muzulmán híveket egy imám Franciaországban

Nagyvilág2018.12.27, 12:32

Gyűlöletbeszédet tartott egy muszlim imám, aki a zsidók megölésére buzdította híveit. A beszédet egy francia mecsetben mondta el több ezer ember előtt, eljárás indult ellene.

A strasbourgi terror a francia hatóságok teljes csődje

Nagyvilág2018.12.14, 10:18

Az Iszlám Állam katonája volt az a migránshátterű terrorista, aki három emberrel végzett a strasbourgi karácsonyi vásáron. Cherif Chekattal hosszas hajtóvadászat után végeztek a francia hatóságok. A strasbourgi mészárlás ismét rámutatott arra, hogy a migránsok beilleszkedése teljes csődöt mondott Nyugat-Európában. 

Muszlim női viseletben raboltak ki több bankot Bécsben és Linzben

Nagyvilág2018.10.09, 12:33

Már nemcsak Angliában, hanem osztrák nagyvárosokban is burkába öltözött bankrablók keserítik meg a pénzintézetek életét. Az egyik elkövetőt múlt szerdán kapták el – írja a Ripost. 

Lefilmezte a térdelő muszlimokat Münchenben, akik ezért rátámadtak - videó

Nagyvilág2018.09.29, 14:05

Johannes Stürzenberger német politikai aktivista felvette, ahogy a helyi muszlimok egy nagy csoportja térdel, és nyilvános imát tart a müncheni Karlsplatzon. Az imádkozó muszlimok láthatóan nem örültek a felvételnek, és el akarták kergetni a felvételt készítő újságírót. A videózó férfi fanyar humorral meg is jegyezte, ezek voltak az első "területi igények" a muszlimok részéről Münchenben.

Autóval hajtott be egy szórakozóhelyre a muszlim férfi Nagy-Britanniában – videó

Nagyvilág2018.09.21, 12:27

A muszlim férfi szándékosan hajtott be a zsúfolásig megtelt szórakozóhelyre, abból a célból, hogy minél több embert megöljön. Ez nem jött össze neki, de nyolc embert megsebesített. Most bíróság elé került.

Muszlim szélsőségesek rongálták meg a svéd templomot

Nagyvilág2018.09.20, 13:42

A Skellefteå városban található Alhemskyrkan-templomot rongálták meg muszlim szélsőségesek, fenyegető üzeneteket írva a templom falára. A svéd média azonban nem írt az ügyről – írja a Sputnik.

Megtámadt egy francia orvost egy muszlim, mert burka nélkül akarta megvizsgálni a feleségét

Nagyvilág2018.09.09, 16:53

Óriási a felháborodás a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetén, mert egy szélsőséges muszlim agyon akart lőni egy orvost a saját rendelőjében. Minderről az egyébként a migránsokkal és a muszlimokkal feltűnően előzékeny francia közszolgálati televízió is beszámolt.

Muszlim bűnbandák nőkre vadásznak írországi szórakozóhelyeken

Nagyvilág2018.08.20, 15:18

A főleg pakisztáni hátterű migránsok bandákba tömörülnek, és így próbálják megerőszakolni a védtelen ír nőket. 

Ti kutyák, megtaposom a kereszteteket!

Nagyvilág2018.08.19, 11:08

Egy iszlám vallási vezető szerint rá nem vonatkoznak az ausztrál törvények, így engedély nélkül is módosíthatja birtokát – írja az ABC.

Nem kaptak állampolgárságot Svájcban a muszlimok, mert nem fogtak kezet az ellenkező neműekkel

Nagyvilág2018.08.18, 16:24

Svájcban a BBC beszámolója szerint elutasították egy muszlim pár állampolgársági kérelmét, mivel a pár tagjai meghallgatásuk során megtagadták az ellenkező nemű emberrel való kézfogást.

Sehol sem kérnek a muszlim migránsokból

Nagyvilág2018.08.06, 14:59

Az európai tapasztalatok birtokában a távol-keleti országok a rossz demográfiai helyzetük ellenére sem kérnek a tömeges muszlim migrációból, pedig a nemzetközi szervezetek és médiavállalatok ezt az „orvosságot” írták fel nekik.

Két muszlim rapper összeverte egymást és a turistákat a párizsi repülőtéren - videó!

Nagyvilág2018.08.01, 20:07

Két muszlim rapper, az antiszemita kijelentéseiről ismert Booba és Kaaris, az elefántcsontparti migráns énekes és bandája egymásnak esett a párizsi Orly repülőtéren szerda este. Egy feltehetően nézelődő turistát ráadásul egyikük egy parfümösüveggel többször fejbe vert. A két bűnözőt letartóztatták, de egy ideig az egész repülőteret le kellett zárni.

Megdöbbentő statisztika: csak muszlimokat fogad be Nagy-Britannia

Nagyvilág2018.07.30, 09:11

Kizárólag muszlim migránsokat enged be a brit kormány, az üldözött keresztényeket elutasítják - írta a Breibart a brit belügyminisztérium adataira hivatkozva. 

Felgyújtottak egy templomot Franciaországban és ráfestették: Allahu akbar

Nagyvilág2018.07.28, 19:20

Az Orleans-i templomot a rendőrség szerint egyértelműen el akarták pusztítani - írja a Voice of Europe. A kottákat elégették, a padokra pedig förtelmes feliratokat festettek, többek közt a terroristák kedvenc kiáltását, az Allahu akbart is.

Drámai brit kampány indult, hogy megvédjék a muszlim kislányokat szüleiktől

Nagyvilág2018.07.27, 15:41

Nagy-Britanniában annyira elfajult a bevándorlási helyzet, hogy a rendőrségnek Twitter-üzenetben kellett felhívnia a szigetország iskolásait a női nemiszerv-csonkítás és a kényszerházasságok veszélyeire. Mindez jól mutatja, hogy teljes kudarc a migránsok integrálása az országban. A muszlim szokás erőteljes befolyását jól mutatja, hogy egy amerikai imám szerint is azért kell megcsonkítani a kislányok nemiszervét, hogy szexuálisan ne leegyenek hiperaktívak. Nemcsak a szexuális szokások, hanem az élet egyéb területén is teljes kudarc a migránsok beilleszkedése az Egyesült Királyságban. 

Nem hajlandó jótékonykodni, inkább mecsetet épít a francia világbajnok

Nagyvilág2018.07.20, 21:18

A Koora nevű muszlim internetes oldal tette közzé, és a Les valeurs actuelles francia konzervatív hetilap vette észre, hogy Ousmane Dembélé francia világbajnok focista mecsetet fog építtetni prémiumából. Több internetes bejegyzés szerint Dembélé radikális muszlim.

Körözték a muszlim férfit, aki pánikot keltett a ferihegyi repülőtéren

Itthon2018.07.16, 16:26

A rendőröket délelőtt hívták azzal a Liszt Ferenc Repülőtéren az egyik check-in pulttól, hogy egy külföldi utas hangoskodik. A férfi már azután zavartan viselkedett, hogy kiszállt a taxiból. Berohant a terminálba, ahol letette a táskáját, aztán elment. A rendőrök a férfi gyanús viselkedése miatt a terminált kiürítették, a tűzszerészek a csomagot átvizsgálták. Ugyan bombát nem találtak, de kiderült, hogy férfit körözik többek között egy kábítószerügy miatt.

Az iszlám veszi át az uralmat, ha egy ország muszlim népessége eléri a 16 százalékot

Nagyvilág2018.06.29, 15:58

Az iszlám nem csak egy vallás, hanem politikai ideológia is. Jelenleg 44 millió muzulmán él Európában.

Ezért próbálja Ausztria visszaszorítani a muszlimokat

Itthon2018.06.10, 09:21

Történelmi és társadalmi okai lehetnek, hogy Ausztria példátlanul szigorúan, mecsetek bezárásával és vallási vezetők kiutasításával lépett föl a helyi muszlimok ellen. Ezt mondta Maróth Miklós orientalista az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Szakértő: újra kell gondolni Európa iszlámhoz fűződő viszonyát

Nagyvilág2018.05.30, 10:26

Tegnap egy redikalizáódott iszlamista terrorista meggyilkolt három nőt, köztük kettő nőt Belgiumban. A Liege-i támadás mellett egy újabb áldozat is előkerült. A támadással kapcsolatban Horváth József elmondta, hogy Európa nincs felkészülve az iszlám vallásra, így a belga rendőrség sem volt a támadásra.

Már szabadulása napján gyilkolt a muszlim terrorista

Nagyvilág2018.05.30, 11:40

Május 29-én egy radikalizálodott, muszlim férfi a belga Liege városában megölt két rendőrt és egy autóban ülő nőt is. A férfi egy gimnáziumba próbált bejutni, de a belga rendőrök agyonlőtték. Most a belga miniszter azt közölte, hogy az egy napja a börtönből kiengedett férfi már szabadulása napján is gyilkolt.

Muszlimokat átnevelő táborokat hoztak létre Kínában

Nagyvilág2018.05.20, 17:53

Drasztikus eszközökhöz nyúltak a kommunista államban: többek között alkohol és sertéshús fogyasztásra kötelezték a muszlimokat – derül ki a The Washington Post amerikai napilap pekingi riportjából. Egy német kutató több százezer és több mint egymillió közöttire teszi azoknak a muszlimoknak a számát, akik kínai átnevelő táborba kerültek.

Hétvégén eldől, muszlim párttá válik-e Jobbik

Itthon2018.05.11, 13:06

Győz-e a muszlim-szárny a Jobbik hétvégi kongresszusán? Gyöngyösi Márton, az új frakcióvezető Afganisztánban és Irakban járt iskolába, és hódolt már a Korán előtt. A Jobbikban úgy tűnik, már-már követelmény a muszlim-szimpátia. Vona Gábor a háttérből mozgatja a szálakat. 

Orbán Viktor testesítheti meg az európai konzervatív forradalmat

Nagyvilág2018.04.26, 11:18

Két civilizáció feszül egymásnak: az európai és a muszlim, az erőpróba elkerülhetetlen lesz – mondja Ivan Rioufol, a Le Figaro vezető publicistája a Mandinernek. A reakciós nézeteiről ismert Rioufol csodálattal figyeli az európai identitásválság elleni mozgalmakat. Macront nárcisztikus figurának, Orbánt konzervatív forradalmárnak tartja, a politikai iszlamizmust pedig letörné, amíg lehet. 

Muszlim gyorséttermet akartak Lyon mellé, a polgármester nem engedte

Nagyvilág2018.04.12, 10:29

Gilles d'Ettore egy Lyon melletti előváros polgármestere. Az utóbbi hetekben sokat lehet róla olvasni. Ugyanis példamutató bátorságról tett bizonyságot: megakadályozta, hogy városában a migránsoknak hízelegve egy muszlim gyorséttermet nyissanak.

Egyre meghatározóbb a politikai iszlám Európában

Itthon2018.04.08, 10:40

Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója azt mondta, az iszlám nemcsak egy vallás, hanem egy komplex ideológia sajátos joggal, politikai és társadalmi rendszerrel.

Kudarcot vallott a muszlimok integrációja Európában

Itthon2018.04.03, 17:09

Európában kudarcot vallott az elmúlt ötven év iszlám integrációs politikája, és komoly társadalmi feszültségek alakultak ki a muszlim és nem muszlim népességek között - mondta Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatója ma reggel az M1-en.

Hét migránst ítéltek el Angliában, mert kiskorú lányokat erőszakoltak meg

Nagyvilág2018.03.27, 15:36

Hét migránst talált bűnösnek egy brit bíróság, mert 13 és 17 év közötti lányokat itattak le, drogoztak be, majd erőszakoltak meg Oxford környékén.

Kidobatott a kórteremből egy lányát látogató apát egy migránsnő Bécsben

Nagyvilág2018.03.24, 18:23

Egy osztrák férfi súlyosan beteg lányát kórházba fektették, de az apa nem léphetett a gyereke ágyához, mert a mellette fekvő, őrjöngő muszlim migránsnő hisztije miatt kitessékelték a kórteremből.

Egy migráns Németországban poligámiában él két feleségével és 13 gyerekével

Nagyvilág2018.03.23, 18:44

A poligámia hivatalosan nem elismert és büntethető is Németországban, ám úgy tűnik, hogy a közpénzen élő muszlim migránsoknak már ez is megengedett.

Újabb leleplezés: Vona Gábor mindig is az iszlám érdekeket képviselte

Itthon2018.01.28, 12:16

Megdöbbentően régiek Vona Gábor muszlim kapcsolatai. A Jobbikot identitásától megfosztó és súlyos válságba taszító pártelnökről a héten derült ki, hogy egyik korábbi törökországi útján törökül tett hitet Allah mellett. Ezt Vona különböző kínos magyarázatokkal próbálta bagatellizálni, sikertelenül persze. Már csak azért is sikertelenül, mert Vona teljes politikai pályafutása az iszlám érdekek képviseletéről szól.

Görögország korlátozta az iszlám igazságszolgáltatás alkalmazását

Nagyvilág2018.01.09, 21:45

Görögország az egyetlen európai uniós tagállam, amely Nyugat-Trákiában korlátozottan bár, de lehetővé teszi a saría, az iszlám jogrendszer alkalmazását. Az athéni törvényhozásban kedden nagy többséggel elfogadott új törvény alapján azonban a muszlim imámok már csak akkor alkalmazhatják az iszlám igazságszolgáltatást, ha ahhoz a felek hozzájárulnak, különben a görög jogot kell alkalmazni.

30 év alatt megháromszorozódhat Európa muszlim lakossága

Nagyvilág2017.11.30, 05:19

Mindenképpen emelkedni fog a muszlim lakosság aránya Európában a következő évtizedekben, 2050-re a jelenlegi 4,9 százalékhoz képest a 7,4-14 százalékot is eléri a bevándorlás mértékétől függően - jósolta egy csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányában az amerikai Pew kutatóintézet.

Szombaton elengedték, vasárnap már ölt a terrorista

Nagyvilág2017.10.03, 14:34

Belső vizsgálatot rendelt el a francia belügyminisztérium annak tisztázására, hogy a marseille-i miért engedte el két nappal korábbi őrizetbe vétele után a lyoni rendőrség a marseille-i késes terroristát.

Etnikai tisztogatással vádolják Mianmart

Nagyvilág2017.09.26, 16:08

Mianmar emberiesség elleni bűncselekményeket követ el a muszlim vallású rohingja kisebbséggel szemben Arakán szövetségi államban – állította a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet kedden. Szankciók és fegyverembargó bevezetését követelik az ENSZ Biztonsági Tanácsától.

Fel akarta robbantani a metrót Ismael, a 18 éves muszlim terrorista

Nagyvilág2017.09.14, 10:15

Bejelentette a francia belügyminiszter, hogy muszlim radikálisok több terrortámadásra is készültek az elmúlt hónapokban, például melegbárakat is fel akartak robbantani. Februárban pedig egy fiatal dzsihadista az észak-francia nagyváros, Lille metróját. Nevet nem mondott, de a La Voix Du Nord regionális újság kikövetkeztette: ez csak Ismael Z., a 18 éves lille-i terrorista lehet.

Mint a sztálini időkben: eltüntették a templom keresztjét a joghurt borítójáról

Nagyvilág2017.09.08, 13:19

A Le Figaro számolt be elsőként a francia napilapok közül, később a belga televíziók is foglalkoztak a megdöbbentő esettel: a Lidl szabályosan kiretusálta, eltüntette boltjaiban az Eridanous termékekről a keresztet. A képen Santorini szigetének híres ortodox temploma látható, a valóságban természetesen egy kereszttel. De nem a Lidlnél. Ott kereszt nélkül. Azóta kiderült, a termék egész Európában, így Magyarországon is így kapható.

A muszlim terroristák a puszta létezésünk miatt gyűlölnek minket

Nagyvilág2017.08.31, 10:08

Turisták takarodjatok, gyertek migránsok! Így tüntettek Barcelonában baloldali szervezetek. Néhány nappal a barcelonai muszlim terrorakció előtt. A terrortámadásban 15 embert gyilkoltak meg, köztük több turistát. A baloldali tüntetők utána csendben maradtak. Többen viszont megszólaltak. Így például a nagy francia filozófus, író és esszéista, Pascal Bruckner is.

Több ezer muszlim és buddhista menekült el Mianmarból

Nagyvilág2017.08.28, 10:46

Több ezer muszlim rohingya és buddhista civil menekült el Mianmarból az erőszak miatt. Eddig 104 halálos áldozat van.

Nem tud integrálódni az, aki alacsonyabb rendűnek tartja a nem muszlimokat

Nagyvilág2017.08.21, 09:44

Nem tud integrálódni az európai társadalomba az, aki alacsonyabb rendűnek találja a nem muszlimokat - erről Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója beszélt az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Lánykereskedő migráns bandák tombolnak Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.08.10, 22:52

Gyerekeket és fiatal nőket kényszerített szexre egy muszlim migránsokból álló bűnbanda az angliai Newcastle-ban. Most ítélték el őket, összesen több, mint 300 év börtönt kaptak. A rendőrség végül csak úgy tudta leleplezni őket, hogy egy elítélt pedofilt épített be a bűnbandába.

Elvágták a fiú torkát, fehér franciákra vadásztak a muszlim gyilkosok

Nagyvilág2017.08.07, 10:08

Egyre nagyobb problémát jelent Franciaországban a fehérek elleni rasszizmus. A francia állam erre úgy válaszol, hogy megpróbál nem foglalkozni ezzel a kérdéssel. Persze, sokáig nyilván nem tehet úgy, mintha ez nem létezne. Most egy 6 évvel ezelőtti, kegyetlen gyilkosság körüli hallgatás (és persze a nyár eleji, enyhe bírósági ítélet) okoz megint botrányt Franciaországban.

40 percig kínozta, majd agyonverte a zsidó szomszédasszonyt a muszlim férfi

Nagyvilág2017.07.21, 16:41

Hónapokkal a kegyetlen, teljesen nyilvánvalóan antiszemita gyilkosság után a francia rendőrség egyszerű bűnügyként hajlandó kizárólag kezelni Sarah Halimi megölését. Először a francia jobboldali értelmiség háborodott fel ezen, baloldali, liberális országos napilapokban puszta gyilkosságként kezelték, hiszen a radikális muszlimok (sokszor gyilkos) antiszemitizmusa a francia baloldalon kétségtelenül tabutéma. A konzervatív Le Figaroban jelent meg először egyértelmű cikk az ügyről, 17 nagy francia tudós tiltakozása, erről elsőként Magyarországon az Origo számolt be.

Mecset előtt gyülekező tömegbe akart hajtani egy francia férfi

Nagyvilág2017.06.29, 21:55

Őrizete vettek egy férfit Franciaországban, aki kocsijával a Párizs Creteil nevű külvárosának egyik mecsetje előtti tömegbe próbált hajtani. Az incidens során senki nem sérült meg - jelentette a francia rendőrség.

A holland kormány részben felelős a srebrenicai mészárlásért

Nagyvilág2017.06.27, 16:40

Hollandia részben felelős mintegy háromszáz boszniai muszlim haláláért, akiket a szerb katonák 1995-ben a srebrenicai mészárlás során meggyilkolták, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáró l- így döntött a hágai fellebbviteli bíróság.

Halálra késelt két utast a rasszista támadó

Nagyvilág2017.05.28, 10:15

Az 35 éves amerikai férfi egy portlandi vonaton zaklatta és fenyegette a muszlim lányokat. Három utas pedig felállt, hogy megvédje őket, de ekkor a férfi megkéselte őket. Ketten belehaltak sérüléseikbe. 

Be akarják tiltani a háromperces válást Indiában

Nagyvilág2017.05.11, 12:15

Nem tudja, hogyan váljon el 3 perc alatt? Egyszerű: mondja ki, hogy "talaq" és lehetőleg legyen muszlim. Nem kell drága ügyvédeket fizetni, sőt a bíróságra sem kell elmenni, egy szó és vége a házasságnak. Éppen ez ellen indítottak petíciót Indiában. 

Bomba robbant egy thaiföldi plázánál

Nagyvilág2017.05.09, 15:05

Autóba rejtették a bombát. Sokan megsérültek a bevásárlóközpontnál történt robbanásban.

Feloszlattak egy radikális muszlim csoportot Indonéziában

Nagyvilág2017.05.08, 15:58

Társadalmi konfliktust okoz, és csak hátráltatja az integrációt, ezért oszlatta fel az indonéziai biztonsági miniszter a Hizbut Tahrír Indonézia nevű csoportot.

A muszlim jelölt nyerte a jakartai kormányzóválasztást

Nagyvilág2017.04.20, 13:45

A keresztény, kínai Basuka Purnama volt a legnagyobb esélyese a jakartai kormányzóválasztásnak, de elég volt egy mondat ahhoz, hogy vallásgyalázással vádolják és elforduljanak tőle a támogatói. Így a muszlim jelölt, Anies Beswedan döntő többséggel, 58 százalékkal megnyerte a választást. 

Terhesen rappel a fejkendőről a muszlim nő, Mona Haydar

Life.hu2017.04.04, 09:13

Rengeteg tolakodó kérdést kapnak azok a muszlim nők, akik viselik a fejkendőt. Erről készített egy dalt Mona Haydar, aki videoklipet is forgatott a számhoz 8 hónapos terhesen. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy muszlim nő ilyesmit tegyen.

Versenysportolóknak készít hidzsábot a Nike

Unikornis2017.03.09, 13:09

Jövőre dobja piacra muszlim sportolónőknek tervezett hidzsábjait a Nike. A kifejezetten versenysportolók számára készülő kollekciót úgy tervezik, hogy viselete kényelmes legyen, és ne hátráltassa a sportolókat teljesítményükben. 

Halálosan megfenyegettek egy 17 éves muszlim lányt egy tánc miatt

Nagyvilág2017.03.08, 13:43

Videóra vettek egy muszlim tinédzsert Birminghamben, ahogy táncol, pontosabban twerkel másokkal az utcán. Csakhogy a videót nagyon sokan megnézték, a muszlimok többsége pedig felháborodott a történteken. Megfenyegették, hogy tiszteletlen viselkedése miatt meg fogják ölni. 

Az európaiak többsége nem akar muszlim bevándorlókat

Nagyvilág2017.02.08, 11:21

Az európaiak 55 százaléka teljesen leállítaná a bevándorlást a muszlim többségű államokból, derült ki egy tíz országban végzett felmérés eredményéből.

Muszlim művészek munkáira cserélték Picassót, Matisse-t és a többieket

Unikornis2017.02.05, 14:56

A maga elegáns módján tiltakozik Donald Trump beutazási tilalma ellen a világ egyik legfontosabb modern művészeti múzeuma, a New York-i MoMA.

Mecset helyett megkapták a zsinagógát

Nagyvilág2017.02.02, 12:56

Egy texasi kisváros zsidó lakosai átadták a zsinagógájuk kulcsát a helybéli muszlimoknak, hogy legyen hol imádkozniuk, miután leégett a mecsetjük.

Trump: Távol kell tartani a rossz embereket

Nagyvilág2017.02.01, 16:27

Az amerikai elnök szerint a hét muzulmán többségű országból való beutazások korlátozására vonatkozó dekrétum lényeg az, hogy általa "rossz embereknek" nevezett személyek ne léphessenek be az Egyesült Államokba. Donald Trump újabb Twitter-üzenetben reagált a rendeletével kapcsolatos vitákra.

J. K. Rowlingot nem érdekli, ha elégetik a könyveit

Unikornis2017.02.01, 14:16

J. K. Rowling híres arról, hogy nyilvánosan is kiáll a számára fontos politikai ügyek mellett. Ahogy sok neves művész, ő is elítélte Donlad Trump muszlimellenes elnöki rendeletét a Twitter-oldalán, sőt az alelnök, Mike Pence tavalyi, egy esetleges korlátozást cáfoló kijelentését is előásta. Egy Trump-szavazó olvasója erre nagyon bedühödött. 

Trump összehozta a zsidókat és a muszlimokat

Unikornis2017.02.01, 11:55

Az egymás iránti szolidaritás szimbólumává vált az a chicagói reptéren készült kép, amelyen egy muszlim kislány és egy zsidó kisfiú apjuk nyakából – Donald Trump bevándorlást korlátozó intézkedése elleni transzparensekkel a kezükben – beszélgetnek. 

Tüntetnek a reptereken Trump muszlimok beutazását korlátozó rendelete ellen

Unikornis2017.01.29, 14:59

Donald Trump hét arab országból érkező muszlimok beutazását felfüggesztő rendelete után #MuslimBan hashtaggel szerveződnek az emberek a közösségimédia-felületeken. Szombaton több ezren tüntettek az Egyesült Államok legnagyobb repterein az amerikai elnök diszkriminatív rendelkezése ellen. 

Lindsay Lohan muszlim üdvözletet posztolt

Life.hu2017.01.17, 11:22

Az amerikai sztár az elmúlt napokban igencsak megijesztette a rajongóit: teljesen átformálta a Twitter-oldalát, törölte az Instagram-képeit, és csak annyit írt bemutatkozásul: Alaikum salam.

Egy hét a fátyol mögött

She2016.11.20, 18:05

Lina egy hétig a muszlim nők tradícionális, teljes testet elfedő, fekete öltözetét viselte angliai otthonában. Persze nem arról van szó, hogy áttért volna az iszlám vallásra, aztán 7 nap múlva gyorsan meggondolta magát. Egy egyetemi projekt keretein belül vágott bele, ebbe a nagyon is tanulságos társadalmi kísérletbe.

Egy hétig muszlim voltam! - Lina kipróbálta milyen burkát hordani

She2016.11.10, 15:59

Amikor először láttam muszlim nőt tetőtől-talpig fekete burkában, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mi vihet rá egy modern nőt arra, hogy napi rendszerességgel ilyen ruházatban járja az utcákat. Hogy jobban belelássak az iszlám hívők életébe, úgy döntöttem, hogy egy egyetemi projekt keretében egy hétig hordom a fátylat. Hozzá tartozik a történethez, hogy egy angol nagyvárosban élek, így könnyen találtam néhány szakértőt, aki a segítségemre lehetek: fiatal muszlim hölgyeket.

Trumpnak üzent reklámjában egy közel-keleti légitársaság

[origo] utazás2016.11.09, 14:23

Donalt Trumpnot használta reklámjában a Royal Jordanian légitársaság.

Vonának az antiszemitizmus miatt fontos Irán

Itthon2016.10.20, 16:05

Az Irán-barátság és az Izrael-ellenesség, illetve az antiszemitizmus szorosan összefügg a Jobbik ideológiájában. A párt lassan másfél évtizede ápolja a kapcsolatokat Iránnal, Vonáék még választási megfigyelőket is hoztak volna onnan Budapestre.

A bécsi muszlim fiatalok harmada szimpatizál a szélsőségekkel

Nagyvilág2016.10.17, 18:09

A Bécsben, nehéz körülmények között élő fiatal muszlimok harmada - közülük is leginkább a csecsen származásúak - szimpatizál a szélsőséges irányzatokkal - állapította meg egy kutatás. 

Földi László: Muszlim katonák ezrei érkeztek Európába

Itthon2016.10.02, 10:30

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a tömeges illegális migránsáradatot kihasználva muszlim katonák ezrei érkeztek Európába.

Orbán: Elképzelhetetlen a muszlimok integrációja

Itthon2016.09.27, 11:47

Orbán Viktor nem akar olyasmit elképzelni sem, hogy kötelező kvóták alapján migránsok érkezzenek Magyarországra. A miniszterelnök a reformatus.hu-n olvasható interjúban megerősítette álláspontját, miszerint az ellenőrizetlen beáramlás tönkreteszi Európát, és nem segít a bevándorlókon sem, „jobb, ha mindenki a maga fügefája alatt marad”.

Előző
  • 1
  • 2
Következő