gázolásos merénylet

címke rss
Unokatestvérek gázoltak halálra hat embert Belgiumban

Unokatestvérek gázoltak halálra hat embert Belgiumban

Mons városának főügyésze, Ignacio de la Serna hétfőn reggel a belga RTL-nek adott interjújában osztotta meg a nyilvánossággal a nyomozók eddigi ismereteit a hat halálos áldozatot követelő gázolásos esettel kapcsolatban, amely vasárnap hajnalban történt Strépy-Bracquegnies településen - írja az RTL Info.

Eltemetik a wisconsini gázolás egyik áldozatát

Nagyvilág2021.11.29, 16:50

Helyi idő szerint hétfőn temetik el az wisconsini gázolásban meghalt 52 éves Tamara Durand. A tanárként, lelkészként is dolgozó nő is részt vett azon a karácsonyi felvonuláson, ahol a 39 éves Darrell Brooks a tömegbe gázolt. A szándékos gázolásban hat ember halt meg, köztük egy gyerek is - írja a FoxNews.

Autóval hajtott be egy szórakozóhelyre a muszlim férfi Nagy-Britanniában – videó

Nagyvilág2018.09.21, 12:27

A muszlim férfi szándékosan hajtott be a zsúfolásig megtelt szórakozóhelyre, abból a célból, hogy minél több embert megöljön. Ez nem jött össze neki, de nyolc embert megsebesített. Most bíróság elé került.

Többen meghaltak, amikor tömegbe hajtott egy autó Kínában

Nagyvilág2018.09.12, 19:32

Az első jelentések szerint három ember meghalt, és legalább negyvenen megsérültek szerdán este, amikor egy autó tömegbe hajtott a dél-kínai Hengjanghoz tartozó Misui város terén - közölte a városvezetés.

Szudánban született a Londonban gázoló terrorista

Nagyvilág2018.08.15, 11:02

A keddi londoni terrortámadás elkövetőjéről kiderült, hogy szudáni származású. A terrorelhárítás előtt ismeretlen volt, de a rendőrség adatbázisában szerepelt a neve. A terrorista nem hajlandó együttműködni a brit hatóságokkal.

Gyalogost gázoltak a Szentendrei úton

Itthon2018.05.27, 13:30

Gyalogost gázolt egy autó a Szentendrei úton - közölte a police.hu.

Alig ért partot, már merényletet tervezett egy menekültnek álcázott migráns

Nagyvilág2018.05.14, 13:26

Az olasz biztonsági erők letartóztattak egy gambiai migránst, aki gázolásos merényletet tervezett Nápolyban. A 21 éves férfi alig egy éve érkezett az országba, hajóval.

Gázolásos merénylet Walesben, több sérült

Nagyvilág2018.05.01, 09:24

A gázolásos merényletre a walesi Newport városában került sor. Egy éjszakai klub előtt egy autó szándékosan belehajtott a tömegbe. A jármű sofőrjét - egy 18 éves fiút - a rendőrség már letartóztatta.

Merkelt bírálják a berlini kamionos gázolás miatt

Nagyvilág2017.12.18, 15:37

Bírálták a német kormányt és személyesen Angela Merkel kancellárt a 2016. december 19-én történt berlini gázolásos merénylet sérültjei és halálos áldozatainak hozzátartozói. Valóságos bürokratikus útvesztőn kell átjutniuk, hogy a nem túl magas kártérítéshez hozzájussanak, és a kancellár is adós maradt a tragédiával kapcsolatos részvétnyilvánítással.

Előző
  • 1
  • 2
Következő