munkanélküliség

címke rss

Az állam kreálta az új munkahelyek felét

Gazdaság2016.01.05, 10:18

A 2015. szeptember és november közti időszakban 118 ezerrel dolgoztak többen Magyarországon, mint egy évvel korábban. 61 ezerrel volt több közmunkás. A munkanélküliek száma 284 ezer volt, 37 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 6,2 százalékra csökkent.

Ellenünk fordulnak a gépek, ideje felkészülni

Archívum2016.01.03, 10:16

Manapság sokszor találkozni olyan rémes jövőképekkel, melyek szerint a gépek emberek millióinak munkáját vehetik el a következő évtizedekben. Noha ez a forgatókönyv látszólag tragikusan hangzik, talán mégsem az. Biztos, hogy olyan nehéz elképzelni egy világot, ahol a gépek elvégzik a munkát, az emberek pedig csupán kiélvezik ennek előnyeit?

Alacsonyan szárnyal az USA

Archívum2015.12.18, 11:00

Beindultak a számolgatások, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán véget vetett egy közel egy évtizedes korszaknak, és kamatot emelt. Miközben a befektetők elsősorban a lépés piaci hatásaival vannak elfoglalva, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy áll most az amerikai gazdaság, és miként teljesített 2006-ban, az utolsó kamatemelés idején. 

Az osztrákok nem kérnek a menekültekből

Nagyvilág2015.12.11, 16:59

A megkérdezettek 85 százaléka támogatta, hogy Ausztriában is vezessenek be hatékonyabb határellenőrzést, illetve hasonló arányban várják azt az EU-tól, hogy megegyezzenek a kvótákban. Szintén többségben vannak azok, akik elégedetlenek azzal, ahogy az EU kezeli a helyzetet. A válaszolók mindössze négy százaléka volna hajlandó menekülteket befogadni a saját otthonába.

Felemásan működik Orbánék csodafegyvere

Itthon2015.12.09, 15:08

Több kistelepülésen kimagasló támogatottságot ért el a Fidesz–KDNP listája 2014-ben. A Political Capital szerint ahol hangsúlyosabb a közfoglalkoztatottaknak a munkavállaló korúakhoz viszonyított aránya, látványosan jobban szerepeltek a kormánypártok az országos átlagnál. Az Origo megvizsgálta az érintett településeket, és megállapítottuk, hogy a jobboldal korábban is eleve magasabb támogatottságot élvezett ezekben a falvakban, de több helyen a közmunka kiterjesztése után még tovább nőtt a Fideszre leadott szavazatok száma.

Hatalmas léket kapott Sarkozy dédelgetett terve

Nagyvilág2015.12.07, 13:37

A baloldal mellett Nicolas Sarkozy volt a vasárnapi regionális választások legnagyobb vesztese. A volt elnök célja az volt a mostani voksolással, hogy előkészítse 2017-es visszatérését az elnöki palotába. A választók azonban inkább a radikálisokra voksoltak a régi elit helyett. Sarkozy a pártján belül is hátrányba kerülhet a gyengébb eredmények miatt.

Politikai káoszt hozhat a baloldal veresége

Nagyvilág2015.12.05, 18:21

A 16 éve hatalmon lévő Szocialista Párt vereségét jelzik előre a felmérések Venezuelában, de ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék fog nyerni. A kormánypárt semmilyen eszköztől sem riad vissza, mivel nem lesznek nemzetközi megfigyelők, így a csalás sem kizárt. A kampányban egy ellenzéki jelöltet is agyonlőttek. A gazdasági összeomlás szélén álló országban csak egy forradalmi hangulat kényszeríthetne ki jelentős változást.

100 ezer ember kínlódik legalább egy éve a munkaügyi hivatalban

Gazdaság2015.12.01, 13:41

2015 októberében 15 százalékkal kevesebb álláskereső volt, mint egy évvel korábban. Az álláskeresők harmada több mint egy éve keres munkát, ez 4 százalékos javulás az egy évvel korábbi adathoz képest. Az álláskeresők fele semmiféle pénzbeli támogatást nem kapott októberben.

Németországban majdnem mindenki dolgozik

Gazdaság2015.12.01, 12:18

Az európai statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta az októberi munkanélküliségi adatokat. A munkanélküliség az euróövezetben kicsivel csökkent, a teljes unióban stagnált. 4,5 százalékkal Németországban a legalacsonyabb a munkanélküliség, Görögországban 24,6 százalékkal a legmagasabb.

Két orosz atomerőmű került veszélybe

Gazdaság2015.11.28, 15:18

A kötelezettségszegési eljárás után Brüsszel vizsgálatot is indított a paksi bővítés miatt. Az orosz Szuhoj lelövése miatt Moszkva valószínűleg minden Törökországgal közös projektet felfüggeszt, beleértve a Török Áramlat gázvezeték és az első török atomerőmű megépítését. Ukrajna nem szállít semmilyen terméket a Krímbe. A Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdont szerzett a Budapesti Értéktőzsdében. A Klik lejárt tartozása a harmadával nőtt egyetlen hónap alatt. 2016-tól olcsóbbak lesznek a banki átutalások, a Lukoil kutakon is boltokat nyit a Spar, nyugdíjba megy a CBA alapító elnöke. Ez volt a héten a gazdaságban.

Cseresnyés: öt százalékos munkanélküliség már teljes foglalkoztatás

Gazdaság2015.11.27, 12:09

Bbelátható időn belül elérhető a teljes foglalkoztatás Magyarországon, mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkára. Ez alatt valójában 5 százalék körüli munkanélküliséget ért.

Kreatív zavarkeltés: teljesen átalakul a világunk

Gazdaság2015.11.15, 22:31

Újabb szakmákat tehet fölöslegessé a robotok és a mesterséges intelligencia terjedése. Az emberi munkaerőnek hamarosan a személyes interakcióról szóló munkakörökben, valamint a kreatív és tudásalapú szakmákban marad csak helye – utóbbi kettőből aggasztóan kevés van a gyáriparra épülő magyar gazdaságban.

Szerény növekedést várnak az uniótól

Gazdaság2015.11.05, 14:09

Az olajárak esése és a viszonylag gyenge euró ellenére mérsékelt gazdasági növekedés vár az Európai Unió valamennyi országára az Európai Bizottság őszi prognózisa szerint. A brüsszeli testület összefoglalója szerint 2016-ban és 2017-ben a strukturális reformok pozitív hatása segíti az egyes országok további gazdasági növekedést a világkereskedelem lassulása és a fennálló geopolitikai feszültségek ellenére is.

Brüsszel elárulta, mit vár Magyarországtól

Gazdaság2015.11.05, 14:15

Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az őszi gazdasági prognózisában. Brüsszel úgy látja, hogy a magyar költségvetés egyensúlya is tovább fog javulni és az államadósság is csökkenő pályán marad.

Tőzsdézett, ötletelt és a rezsicsökkentésről beszélt a kormány

Gazdaság2015.11.02, 08:31

Az emberek majdnem fele nem tudja, miből fog élni időskorában – a miniszter szerint spórolni kell. Az állam megszabadult több mint 14 millió OTP-részvénytől, amelyekért mintegy 75 milliárd forintot kapott. A kormány tovább ötletel a multikkal szemben, és jön a legújabb rezsicsökkentés is. Az, hogy kié lesz a TV2, ezen a héten sem derült ki, viszont Simicskáék már ki is fizették, míg a GVH szerint Vajnáék akár meg is vehetnék. Ez történt a héten a gazdaságban.

Csökkent az európai munkanélküliség

Gazdaság2015.10.30, 12:16

Csökkent a munkanélküliek száma és több éves mélypontra mérséklődött a munkanélküliségi ráta szeptemberben az Európai Unióban és az euróövezetben.

Hatalmas blöff a magyar munkapiac sikere

Gazdaság2015.10.30, 06:05

Nyolcvanezer magyar munkanélküli talált állást egy negyedév alatt. Az inaktívak közül is sokan kezdtek ismét dolgozni. Az európai statisztikákban is kiemelkedően teljesít a magyar munkaerőpiac. Első ránézésre, mert ha megnézzük, hogyan alakult a közfoglalkoztatás, és mi lett volna enélkül, akkor rájöhetünk, hogy szinte itthon a legrosszabb a helyzet Európában.

Túlélni a munkanélküliséget

Gazdaság2015.10.29, 15:00

Ki is mondta, hogy nem szeretne ahhoz a klubhoz tartozni, amelyik felvenné tagnak? A közhiedelemmel ellentétben nem Woody Allen, hanem Groucho Marx – de bárhogy is, ha van egylet, amelybe legszívesebben soha nem tartoznánk, az a munkanélkülieké. Mégis majdnem mindannyian kipróbáltuk már.

Szenvedést hozott az Arab Tavasz öröksége

Archívum2015.10.28, 16:54

A társadalmi igazságosságért és az egyenlőbb gazdaságért kiáltva törtek ki lázadások 2010-ben és 2011-ben Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. De mégis mi történt Tunéziával és Egyiptommal, az események két középponti országával? Az adatok sajnos nem festenek túl szép képet.

Több lett az új közmunkás, mint aki rendes állást talált

Gazdaság2015.10.28, 10:12

Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma a harmadik negyedévben, de a nővekedés legnagyobb részét a közmunkások teszik ki. 116 új munkahelyből 15 ezer külföldi, 52 pedig közmunka. A magyar munkaerőpiacon 49 ezren tudtak elhelyezkedni. 

Magyarországnak reménye sincs a gyors felzárkózásra

Gazdaság2015.10.13, 14:08

A Kopint-Tárki gazdaságkutató szerint a magyar gazdaság valamivel lassabban fog nőni 2015-ben, mint korábban várták, 2016-ban viszont egy picivel jobban. Magyarországra lassú, fenntartható növekedés vár az intézmény szerint, a gyors felzárkózásra remény sincs. A költségvetési hiánycél tartható, az államadósság lassan csökken a Kopint-Tárki szerint. A Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi jelentése szerint a magyar versenyképességet legjobban az állami intézményrendszer hátráltatja.

Az IMF többet vár Magyarországtól

Gazdaság2015.10.06, 16:30

A Nemzetközi Valutaalap javította az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát őszi előrejelzésében.

Léket kaphat a nagy baloldali menetelés

Nagyvilág2015.10.04, 06:59

A súlyos gazdasági válságon és megszorításokon átesett Portugáliában akár hatalmon is maradhat a 2011 óta kormányzó jobbközép koalíció a vasárnapi parlamenti választáson. A baloldali ellenzék jóléti ígéretekkel kampányol, de lehet, hogy ez nem lesz elég a sikerhez a korábbi kudarcos szocialista kormányzás miatt.

Gyilkos verseny a bécsi munkahelyekért

Nagyvilág2015.10.02, 10:56

Miközben Nyugat-Európa országaiban általában csökkent a munkanélküliség az elmúlt évben, Ausztriában csekély mértékben bár, de növekedett. A helyzet Bécsben a legnehezebb, ahol az elmúlt évben több mint 5 százalékkal emelkedett a munkanélküliek száma, mindez különösen az idősebb munkavállalókat sújtja, az 55 év feletti korcsoportban több mint 22 százalékkal nőtt az állástalanok száma.

Az állam most nyújtja be a cechet a lassú diákoknak

Gazdaság2015.09.28, 00:16

2012 óta a felsőoktatásban állami képzésen mindenkinek maximum a képzési ideje másfélszerese alatt diplomáznia kell. Most járt le az első érintett évfolyamnál a határidő, de sokan nyelvvizsga híján vagy egyéb okból nem végeztek. Körülbelül 1300 ügy vár indításra, ezeknek a hallgatóknak ki kell fizetniük a tandíjuk felét. Mentességet vagy halasztást kérhetnek, vagy ledolgozhatják az iskolapadban töltött időt, de erre csak egy év ráhagyást kapnak.

Nyugdíjcsökkenéssel fenyeget a spanyol kormány

Nagyvilág2015.09.26, 11:08

Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Katalóniában, a tét az északkelet-spanyolországi autonóm közösség vezetése és annak függetlenné válása. Az elszakadás mellett álló pártszövetségnek úgy tűnik, nem lesz abszolút többsége, de könnyen lehet, tud a terveihez szövetségest találni. A spanyol kormány a nyugdíjfegyvert is bedobta a kampányban. 

Újabb komor jelentés a fiatalok helyzetéről

Gazdaság2015.09.22, 07:57

Ötvenöt éve nem élt ennyi amerikai fiatal a szüleinél – derült ki az amerikai népesség-nyilvántartó felméréséből. Igaz, Európához képest az arányuk még mindig nagyon alacsony: Németországban így is jóval többen laknak mamahotelben, Kelet-Európában pedig a 25-34 év közötti fiatalok csaknem felének nincs saját lakása.

Elhamarkodott lenne a Fed kamatemelése

Gazdaság2015.09.11, 15:22

A túl korai kamatemelés több kárt okozhat az Egyesült Államok gazdaságának, mint amennyi előnnyel járna, figyelmeztet Andrew Levin közgazdász, ami korábban a mostani Fed-elnök, Janet Yellen tanácsadója is volt. 

Hazánk példát tud mutatni a bevándorlók integrálásában

Gazdaság2015.09.09, 12:37

Az az érdekes helyzet alakult ki Magyarországon, hogy a külföldön született, de hazánkban dolgozó bevándorlóknak sokkal inkább van munkája, mint a már eleve itt születetteknek, így nem nehezednek rá az ellátórendszerre egy OECD-tanulmány szerint. 

Fokozódhat a megosztottság péntek délután

Gazdaság2015.09.04, 13:30

A péntek délután fél 3-kor kerül nyilvánosságra a szokásos amerikai havi átfogó munkaerőpiaci adat, amelynek kiemelt jelentőséget tulajdonít a Fed is monetáris politikája alakításánál. Az alábbi tényezőket érdemes figyelembe venni a mostani publikálásnál. 

Ujhelyi programja tarolt Brüsszelben

Gazdaság2015.09.04, 19:57

Elfogadták Ujhelyi István ifjúsági munkanélküliséget csökkentő programját Brüsszelben.

Két számjegyű hozamot jósol a csodaindikátor

Gazdaság2015.08.30, 12:54

Két számjegyű hozamot prognosztizál Vincent Deluard befektetési stratéga az amerikai tőzsdén, aki bátor kijelentését „a valaha látott legjobb” tőzsdei indikátorra alapozza.

Több fronton zajlik a Simicska–Matolcsy-háború

Gazdaság2015.08.29, 15:46

Magyar ügyfelek tízezreit érinti a román Astra biztosító csődje. Kirobbant a nyilatkozat- és perháború Simicska Lajos Magyar Nemzetje és Matolcsy György Nemzeti Bankja közt. Összességében csökkent a közintézmények adóssága, az állami iskolafenntartóé, a Kliké nőtt. A kormány még egymilliárd forintot szán menekültellenes kampányra, a MÁV ennyiből vesz új formaruhákat. Nőtt a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, de tovább tart állást találni. Ez volt a héten a gazdaságban.

Rossz hír a munkanélkülieknek

Gazdaság2015.08.28, 12:13

A munkanélküliség átlagos időtartama bő egy hónappal nőtt. Csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság. Több a közmunkás, többen dolgoznak a versenyszférában és külföldi telephelyen.

Jobb évek jöhetnek

Gazdaság2015.08.24, 11:12

Elérte idei csúcsát augusztusban a GKI-Erste konjunktúraindexe. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint augusztusban ugyan az üzleti várakozások az előző hónaphoz képest alig változtak, de a fogyasztók kilátásai számottevően javultak.

Bliccelni könnyebb, gyalogolni nehezebb a Széll Kálmán téren

Gazdaság2015.08.01, 14:41

Kevesebb közteres dolgozik a BKV-ellenőrökkel, mint korábban, még jobban széttúrják a Széll Kálmán teret, megérkezett Budapestre az első világrekorder CAF villamos, utasrekordot döntött a Liszt Ferenc Repülőtér. A NAV 18 pénzügyőrét hallgatták ki, a gyanú szerint cigarettacsempészetben vettek részt. A kormány elköltötte majd' az egész költségvetési tartalékot, 7 százalék alá esett a munkanélküliség, Magyarországon van a legtöbb teher a minimálbéren az OECD-ben. Az IMF nem ad újabb hitelt Görögországnak, az ügyészség a volt pénzügyminiszter mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Ez volt a héten a gazdaságban. 

Falvak, ahol senki sem keres munkát

Itthon2015.07.29, 11:08

Magyarországon 28 olyan település van, ahol egyetlen munkanélküli sem lakik. Ebből csak három falu található a keleti országrészben. Borsodban viszont van egy hely, ahol a lakosok több mint felének nincs állása.

Hét százalék alatt a munkanélküliség

Gazdaság2015.07.29, 12:34

Több mint 4 millió 201 ezren dolgoztak az idei második negyedévben. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 63,8 százalék volt. A nők foglalkoztatási rátája még mindig elmarad a férfiaké mögött. 

Lázár: Munkaerőhiány van Budapesten

Gazdaság2015.07.16, 14:43

Foglalkoztatás és a munkanélküliség tekintetében már megelőztük Lengyelországot is, és beértük Csehországot, mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón.

Hasít a kereskedelem, mégis kevesebben dolgoznak benne

Gazdaság2015.06.27, 15:10

Több eurócsoport-ülés és uniós csúcs után sem sikerült megegyezniük a görögöknek a hitelezőkkel. Elfogadták a jövő évi büdzsét, az ideiben pedig pénzt csoportosítottak a Miniszterelnökség Várba költözésére. Budapest odaadta az államnak a Dagályt a BKV adósságáért cserébe. Kasztrálták az Ubert, szigorúbban felügyelik a brókereket, csökkent az alapkamat és a kereskedelemben dolgozók száma, hiába teljesít jól a szektor. Ez volt a héten a gazdaságban.

A munkanélküliség közelíti a hét százalékot

Gazdaság2015.06.26, 10:57

2015. március–májusban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 37 ezer fővel, 320 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 7,1 százalékra csökkent. 2015. március–májusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 165 ezer fő volt, 102 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

Éljen az emelkedő munkanélküliség!

Gazdaság2015.06.15, 14:44

Az elmúlt néhány hétben több jó gazdasági adat is jött az Egyesült Államokból, mely valóban alátámaszthatja azt, hogy az első negyedéves gyenge termelési adatok csak egyszeri és szezonális faktoroknak tudhatóak be, ennek megfelelően pedig jól teljesíthet a világ legnagyobb gazdasága az év hátralévő részében.

Annyian keresnek állást, mint egy éve

Gazdaság2015.05.28, 10:16

Csökkent a munkanélküliség és nőtt a foglalkoztatottak száma 2015 februárja és áprilisa közt az egy évvel korábbi állapothoz képest a statisztikai hivatal szerint. Ugyanakkor a nyilvántartott álláskeresők száma nem változott.

A magyar társadalom lemondott az öregekről

Gazdaság2015.05.08, 10:07

Nem olyan jó a magyar foglalkoztatási helyzet, mint amilyennek a munkanélküliségi adatokból látszik. A munkanélküliek között se a közfoglalkoztatottak, se az alulfoglalkoztatottak nem látszanak, és azok is kimaradnak, akik nem regisztrálnak a munkaügyi központokban. A foglalkoztatottságról árnyaltabb és egyben számunkra lesújtóbb képet fest, ha a dolgozó felnőtt lakosság arányát vizsgáljuk. Az Eurostat adatai szerint Magyarország jóval az uniós átlag alatt teljesít a foglalkoztatás területén, az idősek helyzete pedig egyenesen elkeserítő az összehasonlításban.

Nagyon utálják, mégis nyerhet a jobboldal

Nagyvilág2015.05.07, 13:49

Teljesen széttagolt a baloldal, így még van esélye a hatalmon maradásra a jobbközép kabinetnek Spanyolországban. Mariano Rajoy kormányáról idén két országos választáson is véleményt nyilvánítanak. A kormányfő szerencséjére a gazdaság az utóbbi hónapokban elkezdett növekedni, és a magas munkanélküliségi ráta is csökkenésnek indult.

Brüsszel megjósolta, mi vár a magyar gazdaságra 2016-ig

Gazdaság2015.05.05, 14:28

Lassuló GDP-növekedést, emelkedő inflációt, csökkenő munkanélküliséget, alacsony költségvetési hiányt és csökkenő államadósságot vár az Európai Bizottság a magyar gazdaságtól a következő két évre.

Budapest hidat, Mészáros Lőrinc tízmilliárdos megbízást kap

Gazdaság2015.05.08, 13:49

Bővül a Déli vasúti összekötő híd, és épül az M0-s északi része, Mészáros Lőrinc cége pedig közbeszerzést nyert. Jövőre már a GDP egy százaléka mehet közmunkára, csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatás. Japánt és Görögországot leminősítették. Ez volt a héten a gazdaságban.

17 ezerrel kevesebb a munkanélküli

Gazdaság2015.04.29, 10:22

Az idei első negyedévben 348 ezer volt a munkanélküliek száma, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, míg a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent a KSH adatai szerint. A foglalkoztatottak száma 79 ezerrel, 4,117 millióra nőtt.