munkanélküliség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdasági válság
- foglalkoztatottság
- KSH
- állás
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Brüsszel szinte csak jót jósol a magyar gazdaságnak
Enyhén lassuló, majd gyorsuló növekedést, csökkenő munkanélküliséget, alacsony államháztartási hiányt vár az Európai Bizottság Magyarországon 2017 végéig.
Két uniós országban már elérték, amit Orbánék szeretnének
Az unióban 9 százalék volt a munkanélküliség 2015 decemberében, az eurózónában 10,4 százalék. Hét országban volt alacsonyabb a munkanélküliség, mint a magyar 6,2 százalék.
Kiderül, hol áll a magyar munkanélküliség Európában
Az amerikai és az európai tőzsdék eséssel zárták a hétfőt, az ázsiai indexek gyengén kezdték a keddet. Az olajár újra esett, nagy a bizonytalanság, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország fognak-e tárgyalni a kitermelés visszafogásáról. Kiderül, mekkora volt a munkanélküliség Európában decemberben. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.
- címkék:
- olaj
- munkanélküliség
- Címkefelhő »
Budapest kinézte az olimpia telkeit, Pest beadta a válókeresetet
Budapest közgyűlése elfogadta a javaslatot arról, milyen fejlesztéseknek kell elkészülniük a 2024-es olimpiára, ha a főváros megnyeri a rendezés jogát. Pest megye hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Budapesttől, és önálló régiót alkot. Két fővárosi Combino villamost már felszereltek Futárral és belső kamerákkal. Varga Mihály vizsgálatot indított, mert a NAV-nál nem tájékoztatták az intézményt vezető Tállai Andrást egy nyomozásról. Magyarország három helyet rontott a TI korrupciós rangsorában. Az adótanácsadók kiakadtak, mert a kormány a megkérdezésük nélkül állítaná fel az őket ellenőrző hivatalt. A kormány szerint valóban csöökkentek ...
- címkék:
- Tállai András
- Budapest
- Pest megye
- építőipar
- korrupció
- munkanélküliség
- foglalkoztatottság
- áfa
- közmunka
- olimpia
- áfacsökkentés
- közép-magyarországi régió
- Combino
- 4-es 6-os villamos
- olimpia 2024
- csok
- Megapolis Media Zrt.
- TV2
- GVH
- Magyar Bankszövetség
- Transparency International
- Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete
- OLAF
- BKK
- NAV
- Címkefelhő »
Felerészt a közmunkások miatt nőtt a foglalkoztatottság
A foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 259 ezret 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel - 2,8 százalékkal - volt több mint egy évvel azelőtt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedés közel 50 százalét a közmunkások adják.
Elkezdték tárgyalni a 2016-os bérajánlásokat
Ismét összeült a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, amelynek első, januári ülésén a bérajánlások kérdésével foglalkoztak - mondta a VKF szakszervezeti és a munkáltatói oldalának egy-egy képviselője.
- címkék:
- munkanélküliség
- bér
- bérajánlás
- Címkefelhő »
Valaki már egy hónapon belül állást talál
Az álláskeresők több mint harmadának egy hónapon belül sikerült állást találnia 2015-ben. Átlagosan öt önéletrajzot kellett elküldeni és három állásinterjúra kellett elmenni a sikeres elhelyezkedéshez. A legtöbben az interneten kerestek.
- címkék:
- munkanélküliség
- állás
- Címkefelhő »
A kormány ráküldte a NAV-ot az Uber-sofőrökre
A taxisok Deák téri forgalomlassító demonstrációja nyomán a kormány ráküldte a NAV-ot az Uber-sofőrökre, Orbán Viktor pedig olyan új szabályozást ígért, ami mindenkire egyformán vonatkozik majd. A köteleződíjak rohamosan emelkednek, az üzemanyagok viszont egyre olcsóbbak, az olaj világpiacán 2016-ban is marad a túlkínálat. Változtak a 10+10 milliós csok feltételei, a támogatás már most megborította az ingatlanpiacot, rövidtávon lakás- és szakemberhiány várható. A világ vezető politikusai és üzletemberei megtartották szokásos éves összejövetelüket Davosban, az IMF lefelé módosította a világgazdaság növekedési előrejelzését, a franciaa ...
A francia elnök szükségállapotot hirdetett
Gazdasági szükségállapotot hirdetett meg üzletemberek előtt tartott beszédében Francois Hollande francia elnök. Hollande ezzel együtt gazdasági reformcsomagot jelentett be: 500 ezer emberre kiterjedő képzési programot akar indítani, és lazítani akar a dolgozókat védő szabályokon, hogy így ösztönözze a cégeket új munkaerő felvételére. Franciaországban 10 százalék fölött van a munkanélküliség, Hollande azt ígérte, csak akkor indul újra az elnöki székért 15 hónap múlva, ha sikerül csökkentenie a munkanélküliséget.
A kormány alábecsülte a magyar gazdaságot
Jobbak lettek a 2015-ös makrogazdasági számok és jobban alakult a költségvetés, mint ahogy a kormány tervezte. Varga Mihály kinevezte a NAV új vezetőit. Az állami Eximbank ad hitelt a Kopaszi-gát megvásárlására Garancsi István cégének. A cégbíróság bejegyezte Andy Vajna cégét a TV2 tulajdonosaként. Vannak olyan bankok, ahol már lehet kérni a csokot. Nemzetstratégiai célokra és az állammal ápolt jó viszonyra hivatkozva az FHB és a Takarékbank lehetővé teszi az államnak, hogy megőrizze részesedését az FHB-ban. Demján Sándor eladta a Gránit Bankban való részesedését, és ő lett a 2015-ös Év embere a Figyelőnél. Ez volt a héten a gazdaságban.
Az állam kreálta az új munkahelyek felét
A 2015. szeptember és november közti időszakban 118 ezerrel dolgoztak többen Magyarországon, mint egy évvel korábban. 61 ezerrel volt több közmunkás. A munkanélküliek száma 284 ezer volt, 37 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 6,2 százalékra csökkent.
Ellenünk fordulnak a gépek, ideje felkészülni
Manapság sokszor találkozni olyan rémes jövőképekkel, melyek szerint a gépek emberek millióinak munkáját vehetik el a következő évtizedekben. Noha ez a forgatókönyv látszólag tragikusan hangzik, talán mégsem az. Biztos, hogy olyan nehéz elképzelni egy világot, ahol a gépek elvégzik a munkát, az emberek pedig csupán kiélvezik ennek előnyeit?
Alacsonyan szárnyal az USA
Beindultak a számolgatások, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán véget vetett egy közel egy évtizedes korszaknak, és kamatot emelt. Miközben a befektetők elsősorban a lépés piaci hatásaival vannak elfoglalva, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy áll most az amerikai gazdaság, és miként teljesített 2006-ban, az utolsó kamatemelés idején.
- címkék:
- USA
- infláció
- munkanélküliség
- munkaerőpiac
- Fed
- GDP
- Címkefelhő »
Az osztrákok nem kérnek a menekültekből
A megkérdezettek 85 százaléka támogatta, hogy Ausztriában is vezessenek be hatékonyabb határellenőrzést, illetve hasonló arányban várják azt az EU-tól, hogy megegyezzenek a kvótákban. Szintén többségben vannak azok, akik elégedetlenek azzal, ahogy az EU kezeli a helyzetet. A válaszolók mindössze négy százaléka volna hajlandó menekülteket befogadni a saját otthonába.
Felemásan működik Orbánék csodafegyvere
Több kistelepülésen kimagasló támogatottságot ért el a Fidesz–KDNP listája 2014-ben. A Political Capital szerint ahol hangsúlyosabb a közfoglalkoztatottaknak a munkavállaló korúakhoz viszonyított aránya, látványosan jobban szerepeltek a kormánypártok az országos átlagnál. Az Origo megvizsgálta az érintett településeket, és megállapítottuk, hogy a jobboldal korábban is eleve magasabb támogatottságot élvezett ezekben a falvakban, de több helyen a közmunka kiterjesztése után még tovább nőtt a Fideszre leadott szavazatok száma.
Hatalmas léket kapott Sarkozy dédelgetett terve
A baloldal mellett Nicolas Sarkozy volt a vasárnapi regionális választások legnagyobb vesztese. A volt elnök célja az volt a mostani voksolással, hogy előkészítse 2017-es visszatérését az elnöki palotába. A választók azonban inkább a radikálisokra voksoltak a régi elit helyett. Sarkozy a pártján belül is hátrányba kerülhet a gyengébb eredmények miatt.
Politikai káoszt hozhat a baloldal veresége
A 16 éve hatalmon lévő Szocialista Párt vereségét jelzik előre a felmérések Venezuelában, de ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék fog nyerni. A kormánypárt semmilyen eszköztől sem riad vissza, mivel nem lesznek nemzetközi megfigyelők, így a csalás sem kizárt. A kampányban egy ellenzéki jelöltet is agyonlőttek. A gazdasági összeomlás szélén álló országban csak egy forradalmi hangulat kényszeríthetne ki jelentős változást.
100 ezer ember kínlódik legalább egy éve a munkaügyi hivatalban
2015 októberében 15 százalékkal kevesebb álláskereső volt, mint egy évvel korábban. Az álláskeresők harmada több mint egy éve keres munkát, ez 4 százalékos javulás az egy évvel korábbi adathoz képest. Az álláskeresők fele semmiféle pénzbeli támogatást nem kapott októberben.
Németországban majdnem mindenki dolgozik
Az európai statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta az októberi munkanélküliségi adatokat. A munkanélküliség az euróövezetben kicsivel csökkent, a teljes unióban stagnált. 4,5 százalékkal Németországban a legalacsonyabb a munkanélküliség, Görögországban 24,6 százalékkal a legmagasabb.
- címkék:
- munkanélküliség
- Eurostat
- Címkefelhő »
Két orosz atomerőmű került veszélybe
A kötelezettségszegési eljárás után Brüsszel vizsgálatot is indított a paksi bővítés miatt. Az orosz Szuhoj lelövése miatt Moszkva valószínűleg minden Törökországgal közös projektet felfüggeszt, beleértve a Török Áramlat gázvezeték és az első török atomerőmű megépítését. Ukrajna nem szállít semmilyen terméket a Krímbe. A Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdont szerzett a Budapesti Értéktőzsdében. A Klik lejárt tartozása a harmadával nőtt egyetlen hónap alatt. 2016-tól olcsóbbak lesznek a banki átutalások, a Lukoil kutakon is boltokat nyit a Spar, nyugdíjba megy a CBA alapító elnöke. Ez volt a héten a gazdaságban.
Cseresnyés: öt százalékos munkanélküliség már teljes foglalkoztatás
Bbelátható időn belül elérhető a teljes foglalkoztatás Magyarországon, mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkára. Ez alatt valójában 5 százalék körüli munkanélküliséget ért.
Kreatív zavarkeltés: teljesen átalakul a világunk
Újabb szakmákat tehet fölöslegessé a robotok és a mesterséges intelligencia terjedése. Az emberi munkaerőnek hamarosan a személyes interakcióról szóló munkakörökben, valamint a kreatív és tudásalapú szakmákban marad csak helye – utóbbi kettőből aggasztóan kevés van a gyáriparra épülő magyar gazdaságban.
Szerény növekedést várnak az uniótól
Az olajárak esése és a viszonylag gyenge euró ellenére mérsékelt gazdasági növekedés vár az Európai Unió valamennyi országára az Európai Bizottság őszi prognózisa szerint. A brüsszeli testület összefoglalója szerint 2016-ban és 2017-ben a strukturális reformok pozitív hatása segíti az egyes országok további gazdasági növekedést a világkereskedelem lassulása és a fennálló geopolitikai feszültségek ellenére is.
Brüsszel elárulta, mit vár Magyarországtól
Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az őszi gazdasági prognózisában. Brüsszel úgy látja, hogy a magyar költségvetés egyensúlya is tovább fog javulni és az államadósság is csökkenő pályán marad.
Tőzsdézett, ötletelt és a rezsicsökkentésről beszélt a kormány
Az emberek majdnem fele nem tudja, miből fog élni időskorában – a miniszter szerint spórolni kell. Az állam megszabadult több mint 14 millió OTP-részvénytől, amelyekért mintegy 75 milliárd forintot kapott. A kormány tovább ötletel a multikkal szemben, és jön a legújabb rezsicsökkentés is. Az, hogy kié lesz a TV2, ezen a héten sem derült ki, viszont Simicskáék már ki is fizették, míg a GVH szerint Vajnáék akár meg is vehetnék. Ez történt a héten a gazdaságban.
Csökkent az európai munkanélküliség
Csökkent a munkanélküliek száma és több éves mélypontra mérséklődött a munkanélküliségi ráta szeptemberben az Európai Unióban és az euróövezetben.
Hatalmas blöff a magyar munkapiac sikere
Nyolcvanezer magyar munkanélküli talált állást egy negyedév alatt. Az inaktívak közül is sokan kezdtek ismét dolgozni. Az európai statisztikákban is kiemelkedően teljesít a magyar munkaerőpiac. Első ránézésre, mert ha megnézzük, hogyan alakult a közfoglalkoztatás, és mi lett volna enélkül, akkor rájöhetünk, hogy szinte itthon a legrosszabb a helyzet Európában.
Túlélni a munkanélküliséget
Ki is mondta, hogy nem szeretne ahhoz a klubhoz tartozni, amelyik felvenné tagnak? A közhiedelemmel ellentétben nem Woody Allen, hanem Groucho Marx – de bárhogy is, ha van egylet, amelybe legszívesebben soha nem tartoznánk, az a munkanélkülieké. Mégis majdnem mindannyian kipróbáltuk már.
Szenvedést hozott az Arab Tavasz öröksége
A társadalmi igazságosságért és az egyenlőbb gazdaságért kiáltva törtek ki lázadások 2010-ben és 2011-ben Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. De mégis mi történt Tunéziával és Egyiptommal, az események két középponti országával? Az adatok sajnos nem festenek túl szép képet.
Több lett az új közmunkás, mint aki rendes állást talált
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma a harmadik negyedévben, de a nővekedés legnagyobb részét a közmunkások teszik ki. 116 új munkahelyből 15 ezer külföldi, 52 pedig közmunka. A magyar munkaerőpiacon 49 ezren tudtak elhelyezkedni.
- címkék:
- munkanélküliség
- KSH
- Címkefelhő »
Magyarországnak reménye sincs a gyors felzárkózásra
A Kopint-Tárki gazdaságkutató szerint a magyar gazdaság valamivel lassabban fog nőni 2015-ben, mint korábban várták, 2016-ban viszont egy picivel jobban. Magyarországra lassú, fenntartható növekedés vár az intézmény szerint, a gyors felzárkózásra remény sincs. A költségvetési hiánycél tartható, az államadósság lassan csökken a Kopint-Tárki szerint. A Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi jelentése szerint a magyar versenyképességet legjobban az állami intézményrendszer hátráltatja.
Az IMF többet vár Magyarországtól
A Nemzetközi Valutaalap javította az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát őszi előrejelzésében.
Léket kaphat a nagy baloldali menetelés
A súlyos gazdasági válságon és megszorításokon átesett Portugáliában akár hatalmon is maradhat a 2011 óta kormányzó jobbközép koalíció a vasárnapi parlamenti választáson. A baloldali ellenzék jóléti ígéretekkel kampányol, de lehet, hogy ez nem lesz elég a sikerhez a korábbi kudarcos szocialista kormányzás miatt.
Gyilkos verseny a bécsi munkahelyekért
Miközben Nyugat-Európa országaiban általában csökkent a munkanélküliség az elmúlt évben, Ausztriában csekély mértékben bár, de növekedett. A helyzet Bécsben a legnehezebb, ahol az elmúlt évben több mint 5 százalékkal emelkedett a munkanélküliek száma, mindez különösen az idősebb munkavállalókat sújtja, az 55 év feletti korcsoportban több mint 22 százalékkal nőtt az állástalanok száma.
- címkék:
- Ausztria
- Bécs
- munkanélküliség
- Címkefelhő »
Jó hírek a munka világából a KSH-tól
Az állam most nyújtja be a cechet a lassú diákoknak
2012 óta a felsőoktatásban állami képzésen mindenkinek maximum a képzési ideje másfélszerese alatt diplomáznia kell. Most járt le az első érintett évfolyamnál a határidő, de sokan nyelvvizsga híján vagy egyéb okból nem végeztek. Körülbelül 1300 ügy vár indításra, ezeknek a hallgatóknak ki kell fizetniük a tandíjuk felét. Mentességet vagy halasztást kérhetnek, vagy ledolgozhatják az iskolapadban töltött időt, de erre csak egy év ráhagyást kapnak.
Nyugdíjcsökkenéssel fenyeget a spanyol kormány
Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Katalóniában, a tét az északkelet-spanyolországi autonóm közösség vezetése és annak függetlenné válása. Az elszakadás mellett álló pártszövetségnek úgy tűnik, nem lesz abszolút többsége, de könnyen lehet, tud a terveihez szövetségest találni. A spanyol kormány a nyugdíjfegyvert is bedobta a kampányban.
2002 óta nem volt ilyen kevés álláskereső
Újabb komor jelentés a fiatalok helyzetéről
Ötvenöt éve nem élt ennyi amerikai fiatal a szüleinél – derült ki az amerikai népesség-nyilvántartó felméréséből. Igaz, Európához képest az arányuk még mindig nagyon alacsony: Németországban így is jóval többen laknak mamahotelben, Kelet-Európában pedig a 25-34 év közötti fiatalok csaknem felének nincs saját lakása.
Elhamarkodott lenne a Fed kamatemelése
A túl korai kamatemelés több kárt okozhat az Egyesült Államok gazdaságának, mint amennyi előnnyel járna, figyelmeztet Andrew Levin közgazdász, ami korábban a mostani Fed-elnök, Janet Yellen tanácsadója is volt.
Hazánk példát tud mutatni a bevándorlók integrálásában
Az az érdekes helyzet alakult ki Magyarországon, hogy a külföldön született, de hazánkban dolgozó bevándorlóknak sokkal inkább van munkája, mint a már eleve itt születetteknek, így nem nehezednek rá az ellátórendszerre egy OECD-tanulmány szerint.
Fokozódhat a megosztottság péntek délután
A péntek délután fél 3-kor kerül nyilvánosságra a szokásos amerikai havi átfogó munkaerőpiaci adat, amelynek kiemelt jelentőséget tulajdonít a Fed is monetáris politikája alakításánál. Az alábbi tényezőket érdemes figyelembe venni a mostani publikálásnál.
Ujhelyi programja tarolt Brüsszelben
Elfogadták Ujhelyi István ifjúsági munkanélküliséget csökkentő programját Brüsszelben.
Két számjegyű hozamot jósol a csodaindikátor
Két számjegyű hozamot prognosztizál Vincent Deluard befektetési stratéga az amerikai tőzsdén, aki bátor kijelentését „a valaha látott legjobb” tőzsdei indikátorra alapozza.
Több fronton zajlik a Simicska–Matolcsy-háború
Magyar ügyfelek tízezreit érinti a román Astra biztosító csődje. Kirobbant a nyilatkozat- és perháború Simicska Lajos Magyar Nemzetje és Matolcsy György Nemzeti Bankja közt. Összességében csökkent a közintézmények adóssága, az állami iskolafenntartóé, a Kliké nőtt. A kormány még egymilliárd forintot szán menekültellenes kampányra, a MÁV ennyiből vesz új formaruhákat. Nőtt a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, de tovább tart állást találni. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Matolcsy György
- Simicska Lajos
- Polt Péter
- Vida Ildikó
- alapkamat
- kiskereskedelem
- korrupció
- munkanélküliség
- foglalkoztatottság
- bevándorlás
- egészségügy
- gyorsforgalmi út
- Ferihegyi nemzetközi repülőtér
- migráns
- vasárnapi boltzár
- plakátháború
- MNB
- MÁV
- Magyar Nemzeti Bank
- Transparency International
- Baptista Szeretetszolgálat
- NAV
- Klik
- Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
- Astra Biztosító
- Címkefelhő »
Rossz hír a munkanélkülieknek
A munkanélküliség átlagos időtartama bő egy hónappal nőtt. Csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság. Több a közmunkás, többen dolgoznak a versenyszférában és külföldi telephelyen.
Jobb évek jöhetnek
Elérte idei csúcsát augusztusban a GKI-Erste konjunktúraindexe. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint augusztusban ugyan az üzleti várakozások az előző hónaphoz képest alig változtak, de a fogyasztók kilátásai számottevően javultak.
Bliccelni könnyebb, gyalogolni nehezebb a Széll Kálmán téren
Kevesebb közteres dolgozik a BKV-ellenőrökkel, mint korábban, még jobban széttúrják a Széll Kálmán teret, megérkezett Budapestre az első világrekorder CAF villamos, utasrekordot döntött a Liszt Ferenc Repülőtér. A NAV 18 pénzügyőrét hallgatták ki, a gyanú szerint cigarettacsempészetben vettek részt. A kormány elköltötte majd' az egész költségvetési tartalékot, 7 százalék alá esett a munkanélküliség, Magyarországon van a legtöbb teher a minimálbéren az OECD-ben. Az IMF nem ad újabb hitelt Görögországnak, az ügyészség a volt pénzügyminiszter mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Ez volt a héten a gazdaságban.
Falvak, ahol senki sem keres munkát
Magyarországon 28 olyan település van, ahol egyetlen munkanélküli sem lakik. Ebből csak három falu található a keleti országrészben. Borsodban viszont van egy hely, ahol a lakosok több mint felének nincs állása.
Hét százalék alatt a munkanélküliség
Több mint 4 millió 201 ezren dolgoztak az idei második negyedévben. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 63,8 százalék volt. A nők foglalkoztatási rátája még mindig elmarad a férfiaké mögött.