munkahely
címke rss- kapcsolódó címkék:
- állás
- Magyarország
- munka
- gazdaság
- beruházás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Élénkebb, pezsgőbb az olasz munkahely
Kupi Annamária fél éve él Olaszországban, jelenleg Cittaducale-ban dolgozik az Eurofestival rendezvény titkárnőjeként. Emellett az Aquila-i Egyetemen tanul bölcsész-filozófia szakon. Mint mondja, az olaszoknál munkát találni nehéz, és az olasz temperamentumnak köszönhetően a munkavégzéshez "jó nagy adag" türelem szükséges.
Távmunka: Amerikában dinamikus növekedés, nálunk stagnálás
Egy felmérés szerint 45 millió amerikai dolgozik valamilyen formában munkahelyétől távol, egy év alatt pedig 30 százalékkal nőtt a klasszikus távmunkát végzők aránya. Míg ott dinamikusan terjed a távmunka, addig Magyarországon a cégek nem vagy csak ritkán alkalmazzák. A dolgozók részéről nagy az érdeklődés a távmunka iránt -egy cég adatbázisába például 28 ezren jelentkeztek-, a munkáltatók azonban nem lelkesednek az otthonról dolgozás iránt. Ettől függetlenül vannak sikeres átállások. A távmunkában rejlő lehetőséget, az elterjedtséget és a munkáltató félelmeit foglaltuk össze két pozitív példával.
- címkék:
- Magyarország
- Amerika
- munkahely
- távmunka
- USA
- KSH
- Címkefelhő »
Diszkrimináció a francia álláspiacon
A Párizs környékén napok óta tartó zavargások felhívták a világ és a francia közvélemény figyelmét a külföldi származású francia fiatalok elégedetlenségére. Frusztrációjuk egyik forrása a francia többség hátrányos megkülönböztetése, ami már az álláskeresésnél, később a munkahelyen is tetten érhető. Az egyetemi végzettségű észak-afrikai származású fiatalok között ötször nagyobb a munkanélküliség mint "őslakos" társaiknál - derül ki a BBC News tudósításából.
"Túl laza a munkám. Mit csináljak?"
Egy dolgozó azért nem érzi jól magát a munkahelyén, mert nincs mit csinálnia. Ettől függetlenül minden rendben. Mit lehet ilyenkor tenni?
- címkék:
- munkahely
- rend
- Címkefelhő »
Éves értékelő beszélgetés - Ne a földbedöngölésről szóljon
Minden munkahelyen megtörténik, hogy a vezető időnként leül négyszemközt a beosztottal és áttekintik az utóbbi hónapok vagy év eredményeit. A beszélgetés az alkalmazottnak esély arra, hogy új erővel folytassa a munkát, javítson az elkövetett hibákon. Ha azonban rosszul állnak hozzá a felek, akár szakítás is lehet a párbeszéd vége.
Emelkedéssel nyitott az amerikai tőzsde
Minimális emelkedéssel nyitott a Wall Street pénteken. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a kormány foglalkoztatási adataiból kiderült a Katrina hurrikán miatt a vártnál kevesebb munkahely szűnt meg.
Így váltsunk munkahelyet! - tanácsok a problémamentes búcsúhoz
Minden munkavállaló életében eljön az idő, amikor érzi, másra vágyik. Nem okoz örömet a munkája vagy éppen a kollégákkal van problémája. Gyakran nagyon nehéz döntés egy céget otthagyni. Cservenyák Tamás, karriertanácsadót, a DBM Magyarország partnerét arra kértük, adjon tippeket a gördülékeny váltáshoz.
A munkahelyen is nőiesen
A 26 éves Szimics Ivett jogászként dolgozik, ezért fontos számára a jó megjelenés. Mivel eddig leginkább fekete-fehérben járt, ami a hivatalos öltözékkel együtt egészen komornak hat, hiányolta ruhatárából a nőiesebb, vonzóbb darabokat. S hogy milyen színek, milyen stílus áll neki jól - ebben szakértői segítségre volt szüksége, ezért jelentkezett Lyn de Garához.
- címkék:
- Lyn de Gara
- munkahely
- öltözék
- Címkefelhő »
Tegyünk a kellemes munkahelyi légkörért!
Bár a szeptember igazán sok napsütéssel ajándékozott meg bennünket, legtöbbünk számára véget ért a nyár. Napjaink inkább munkával telnek, mint kirándulással. Sokan most álltak először munkába, vagy épp új munkahelyet választottak, mások pedig a régi, megszokott környezetben szeretnének bizonyítani, sikereket elérni. Az is lehet, hogy épp csak arra vágyunk, hogy munkahelyünkön kellemes legyen a légkör, kicsit kedvesebb legyen a főnök, és szűnjenek meg a dolgozók közötti furkálódások. Hogy tud ebben segíteni a Vaszati?
- címkék:
- munkahely
- légkör
- Címkefelhő »
Munkahelyet is teremt az alternatív energia
A fosszilis tüzelőanyagok piacán tapasztalható folyamatok, és az éghajlati változások ismét nagyobb figyelmet terelnek a megújuló energiaforrásokra. Magyarországon egyelőre semmi nem segíti a zöld források terjedését, pedig egyes európai országokban az összes szükségletnek akár 25 százalékát is megújuló energiából fedezik.
Emese-mese
2000. november 17-én reggel úgy döntöttem, hogy az egész éjszakai 20 perces méhösszehúzódások után bemegyek a kórházba. A gyerekeket sorban elvittük a "munkahelyükre" (óvoda, iskola).
Ha nem a vágyott területre kerül a pályakezdő
Egy közgazdász diplomás pályakezdő nem találta meg számítását első munkahelyén. Nehezen tudja feldolgozni a kudarcélményt.
- címkék:
- munkahely
- pályakezdő
- Címkefelhő »
Amerikából jöttem...- Pályázás, munkakultúra, érvényesülés az USA-ban
Dömötör Zsófia 2001 nyarán diplomázott a Közgázon, majd az Egyesült Államokban, Atlantában kapott ösztöndíj-lehetőséget. Az MBA-diploma megszerzése után két évet dolgozott pénzügyi területen, majd februárban a honvágy hazahozta és végleg visszatért Magyarországra. Az amerikai álláskeresésről és munkahelyi kultúráról gyűjtött tapasztalatait osztja meg.
67 milliárd forintot kaptak uniós pályázatok
Az európai uniós támogatást nyert pályázók 2444 projektgazdájának eddig 67 milliárd forintot fizettek ki az operatív programok irányító hatóságai Magyarországon.
Pszichodráma a vezetőképzésben
A kívülállóknak első hallásra idegennek, misztikusnak tűnik a pszichodráma szó, ám a vezetőképzésben bevált módszernek számít, melynek lényege: munkahelyi problémákat, élethelyzeteket játszanak el a tréningen résztvevők, és az élmények hatására keresik a megoldást. A pszichodráma módszerrel tartott kurzusokról Szabó Gabriellával, az MCS Management&Controlling-Service Kft. tanácsadójával beszélgettünk.
- címkék:
- munkahely
- hallás
- Címkefelhő »
Munkatárstípusok - A húzóerőtől a lélekben felmondottakig
A Hewitt Inside tanácsadó cég évente készít felmérést a munkahelyi elégedettségről és a cég iránti elkötelezettségről. A kutatást végzők a beérkezett adatok alapján öt munkavállalói csoportot (klasztert) alakítottak ki. Az elégedett és elkötelezett húzóerőtől a motiválatlan, közömbös lélekben felmondottakig széles a skála. Az alábbiakban a csoportok bővebb jellemzését olvashatják.
- címkék:
- munkahely
- kutatás
- Hewitt Inside
- Címkefelhő »
Tízezer munkahelyet söpört el a Katrina
Tízezren veszítették el munkahelyüket a Katrina hurrikán következtében az USA-ban. A közvetett hatások következtében ez a mutató akár 400 ezerre is emelkedhet. Az USA képviselőháza 51,8 milliárd dolláros segélyt hagyott jóvá a mentési munkálatokra.
A nőknek nincs elég önbizalmuk munkahelyükön
Bár a nemek közti egyenlőség egyre hangsúlyosabb szerepet kap a közéletben, egy nemrégiben készült felmérés szerint a nők nagy része még mindig azt érzi, hogy hátrányos helyzetben van munkahelyén, és nincs elég önbizalmuk az előrelépéshez.
- címkék:
- munkahely
- önbizalom
- Címkefelhő »
A WTO elismeri meleg dolgozóit
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) az első olyan nemzetközi munkahely, amelyik elismeri meleg munkavállalóinak házasságát.
Újabb tizenöt beruházás multicégektól
Újabb 15 nagyberuházásról születhet döntés a közeljövőben. Továbbra is az amerikai, a brit, a német és a távol-keleti befektetők a legaktívabbak, főként a számítástechnikai és a szolgáltatási ágazatban - értesült a Világgazdaság.
Az oroszoknál tiltják a munkahelyi chatelést
Oroszországban egyre népszerűbbek a netes csevegőprogramok, a munkaadók legtöbbje viszont tiltja vagy korlátozza a chatelést - adta hírül az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ Infinit hírlevele.
Járai szerint távolodunk a maastrichti kritériumoktól
Járai Zsigmond szerint az ország jelenleg inkább távolodik a maastrichti kritériumoktól, gyökeres fordulatra van szükség a magyar gazdaságpolitikában. A jegybankelnök Miskolcon, a 43. közgazdász vándorgyűlésen tarthatatlannak nevezte azt, hogy jelenleg az összes foglalkoztatott 22 százaléka dolgozik az állam által fizetett munkahelyeken.
Nem kell a dráma
Megkérdeztük olvasóinkat, hogy milyen filmet néznének meg a tévében egy átlagos este. A legtöbben vígjátékkal lazítanának, miközben a hétköznapi kis drámák, munkahelyi és otthoni konfliktusok után a komolyabb műfajok már nem kellenek.
- címkék:
- munkahely
- komédia
- dráma
- Címkefelhő »
Debre Krisztina: Egyenlő esélyeket kell biztosítani mindenkinek!
Debre Krisztina a Program ÖT (Összetartó Társadalom) szóvivője válaszolt olvasóink nem mindig előítéletektől mentes kérdéseire.
A szexis test
A csinos megjelenés minden nő talán legfontosabb érvényesülési lehetősége. A férfiak jól érzik magukat az ilyen hölgyek társaságában, versengenek a barátságukért, szerelmükért. A vonzó nőt szívesebben segítik, könnyebben vizsgázik, hamarabb talál munkahelyet, s nem utolsósorban férjet. Még egy válás után, egyedül is jobban tud boldogulni.
- címkék:
- munkahely
- szerelem
- test
- Címkefelhő »
Munkahelyi védelmet kaphatnak a lombikosok
Két MSZP-s képviselő azt javasolja, hogy a lombikprogramban részt vevő nők egy-másfél éves munkahelyi védelmet kapjanak. Ráadásul a vizsgálatok idejére a férfiaknak is biztosítanák ezt. Korábban a lombikosok pert fontolgattak amiatt, mert sok nőt a kezelés alatti távollét miatt elbocsátják a munkahelyéről.
Diplomások foglalkoztatását segíti a munkaügyi tárca
A Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdetett a humántőke-igényes szektorokban munkahelyteremtő beruházások támogatására. A kizárólag hazai forrásból finanszírozott, vissza nem térítendő támogatással elsősorban a diplomás fiatalok foglalkoztatását kívánják elősegíteni.
200 ezer munkahely szűnik meg évente hamisítások miatt
4-500 milliárd euró kért okoz a védjegy és termékhamisítás évente az Európai Unióban. A Magyar Védjegy Egyesület szerdai szakmai konferenciáján elhangzott, hogy az Unió területén tavaly 100 millió eurónak megfelelő értékű hamis terméket foglaltak le. A hamisítás miatt évente 200 ezer munkahely szűnik meg az EU-ban.
Neil Young ismét költözik
A Maxisnál eltöltött nyolc hónap után Neil Young ismét új munkahelyre költözött. A szakember ezúttal is maradt az Electronic Arts kötelékén belül, de a továbbiakban a Los Angelesben lévő Playa Vista stúdióban igyekszik kamatoztatni az évek alatt megszerzett tapasztalatait.
Álláskeresési juttatást kaphatnak a munkanélküliek
A foglalkoztatási törvény 2003. július 1-jével új ellátásként bevezette az álláskeresést ösztönző juttatást a munkanélküli járadék folyósítását követő időre. Az ellátás érdekeltté teszi a munkanélküli-járadékot kimerítő állástalanokat az álláskeresésben és a munkaügyi központokkal való további együttműködésben.
- címkék:
- munkahely
- munkanélküliség
- Címkefelhő »
Foglalkoztatási támogatások
Az alkotmány mindenki számára biztosítja a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot. Piacgazdasági körülmények között a teljes foglalkoztatás azonban megvalósíthatatlan követelmény. A munkanélküliség megelőzését, csökkentését, hátrányos következményeinek enyhítését, valamint a foglalkoztatási feszültségek megszüntetését, kezelését szolgálják a munkaerőpiaci támogatások.
Munkanélküli ellátások
- címkék:
- munkahely
- munkanélküliség
- nyugdíj
- Címkefelhő »
Imaidőt és iszlám jogot akarnak a brit muszlimok
Munkahelyi imaidőt és a saría-törvénykezés bevezetését szeretnék a brit muzulmánok - egy közvélemény-kutatás szerint. A Guardianban közölt kutatás eredményeiből ugyanakkor az is kiderül, hogy a megkérdezett muszlimok 35 százaléka más vallásúval készül összeházasodni.
Gyurcsány: Beledöglünk az erős forintba
A gyengébb forint és az alacsonyabb kamatok mellett érvelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön egy televíziós műsorban. "A kamatoknak nem azért kellett csökkennie, mert a Monetáris Tanács tagjainak száma bővül, hanem azért kell, mert beledöglünk ebbe az erős forintba"- mondta.
Az egészségbarát munkahelyekért
A munkahelyeken felgyülemlő, meg nem oldott konfliktusok okozta stressz - noha megelőzhető lenne - még ma is a munkaerőpiac szereplőinek több mint felénél okoz olyan mértékű testi-szervi rendellenességet, amely szakorvosi ellátást igényelne. Ma Magyarországon - felmérések alapján - minden harmadik munkavállaló szenved a munkahelyi pszichoterror valamilyen formájától.
Havas Henrik kertelés nélkül Liptai Claudiáról
A TV2-s Mokka műsorvezetője kollégája mellett arról is beszélt, miért hagyta ott a Heti hetest, válaszolt a családtagjai és egyetemi munkahelye közötti kapcsolatot firtató kérdésre, valamint azt is elmondta - bár nem szeret dedikálni, mert annak pénzszaga van -, új könyvtémát talált.
4200 munkahely menekült meg
Idén eddig mintegy 4200 munkavállaló munkahelyét sikerült fenntartani 758 millió forintos támogatással olyan cégeknél, amelyek átmeneti piaci nehézségek miatt kényszerültek volna elbocsátásra - közölte Burány Sándor munkaügyi miniszter csütörtökön.
A munkahelyi alvás kreatívabbá tesz
Félórás pihentető alvásra kell ösztönözni a dolgozókat a munkahelyeken, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak - állapította meg egy brit tanulmány.
- címkék:
- munkahely
- alvás
- Címkefelhő »
Munkahelyi segítséget adnak a kezdő nagyivóknak
A munkahelyükön támogatnák a korai alkoholproblémákkal küszködő dolgozókat egy pályázat segítségével. A cégek prevenciós programmal pályázhatnának az Országos Egészségfejlesztési Intézetnél a vissza nem térítendő támogatásra.
Már lehet pályázni a távmunka támogatására
Fél évig a Munkaerőpiaci Alap átvállalja 53 ezer forintnyi bér kifizetését járulékaival együtt azoktól a munkáltatóktól, akik távmunkahelyet létesítenek, vagy Így tartják fenn a korábbi munkahelyet.
2500 új munkahely jön létre Egerben
Az egri dohánygyár bezárása miatt megszűnő 348 munkahely helyett a Bosch és a ZF összesen mintegy 220 millió forintos beruházása révén 2500 új munkahely jön létre Egerben - közölte a munkaügyi tárca államtitkára hétfőn a hevesi megyeszékhelyen.
A nagy túlélők
Marcsi nem megy vissza a munkahelyére, de egyelőre dolgozni sem kezd el. A nyarat Milo társaságában Deszken és Párkányon tölti pihenéssel, feltöltődéssel és sok bulival. Marcsit telefonon értük el valahol Győr és Deszk között - természetesen Milovan autójában.
Egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek
A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint az idei első négy hónapban több mint 13 ezer dolgozót bocsátottak el munkahelyéről, 1,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Leginkább a feldolgozóipari cégeket érintik a leépítések - írja hétfői számában a Világgazdaság.
A magyarok féltik legjobban állásukat
Európában a magyarok féltik leginkább az állásukat - derül ki egy felmérésből, amelyről a Népszabadság számol be. Általános európai tapasztalat viszont, hogy az elmúlt öt évben a 45-54 év közöttiek körében nőtt a bizonytalanság a munkahely megőrzésével kapcsolatban.
Kevés a munkanélküli, de kevesen is dolgoznak
Igaz, hogy viszonylag kevés a munkanélküli Magyarországon, de a lakosság arányához mérten kevesebben dolgoznak, mint az unió többi országában - írja a Népszabadság. Az unióban 64 százalékos az átlagos foglalkoztatottság, Magyarországon a lakosság 56 százalékának van munkahelye.
Milliók tüntettek Európa-szerte
A munkahelyek védelmében, a bérből és fizetésből élők érdekeinek képviseletében mozgósítottak a szakszervezetek Európa szerte: Németország és Franciaország több nagyvárosában ezrek vonultak utcára, míg Rómában egymillióan tüntettek a Berlusconi-kormány nyugdíjreform-tervezete ellen.
Megakadályozták 220 munkahely áttelepítését Magyarországra
Megakadályozták a Siemens konszern bocholti szerviz- és javító részlegének, 220 munkahelynek az áttelepítését Magyarországra - közölte hétfőn az IG Metall szakszervezet.
Párizs is bezárja két évre a munkaerőpiacát
A kelet-európai új EU-tagországok állampolgárai az idei bővítést követő kétéves türelmi idő után kapnak szabad belépést a francia munkaerőpiacra, miközben a magas képzettségű munkavállalókra már most is lenne igény - írja a Libération.