Miskolc

címke rss

Parkolóórák lesznek a vizitdíj-automatákból Miskolcon

Itthon2008.03.11, 14:13

Áprilistól parkolóóra lesz abból a nyolc vizitdíj-automatából, amelyek a népszavazás után feleslegessé váltak Miskolcon. A borsodi megyeszékhelyen állították fel elsőként az országban a gépeket, még tavaly februárban.

Saját plakátjait fordítanák az MSZP ellen

Itthon2008.03.04, 19:05

Bejelentést tett a választási bizottságnál az MSZP balassagyarmati elnöke, mert egy hangszórós autó járta a város utcáit. A kihangosított lejátszóban az MSZP 2006-os "Igen, igen" választási zenéje szólt. Miskolcon pedig az MSZP 2006-os plakátjai kerültek elő.

Erőművet vásárol Miskolc városa

Archívum2008.02.29, 18:50

Miskolc önkormányzata veheti meg a városi fűtőerőművet, miután a politikai pártok is összefogtak az ügy érdekében - közölte Káli Sándor polgármester. Az MVM szóvivője megerősítette, hogy az üzletrészt a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Mihő Kft. vásárolhatja meg, miután nyilatkozott arról, hogy élni kíván elővásárlási jogával.

Kamasz döntötte le Antall József szobrát

Itthon2008.02.25, 19:34

Szórakozásból döntötte le Antall József mellszobrát Miskolcon egy 16 éves fiú. A kamasz társaival szórakozott a parkban, amikor "nekidőlt" a talapzatnak.

Kínai röplabdanapok Magyarországon

Archívum2008.02.23, 16:21

Keddtől vasárnapig Magyarországon túrázik a kínai Tiencsin Kuang Hsziang (Tianjin Guang Xiang Volleyball Club) női röplabdacsapat, amely ez idő alatt a Vasas, a Nyíregyháza, a Miskolc, a BSE és a Gödöllő együttesével is megmérkőzik.

Óriási adókülönbözetet tárt fel az APEH

Gazdaság2008.02.22, 15:20

Húszezer vizsgálat során 20 milliárd forintos adókülönbözetet tárt fel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága az elmúlt évben, a kirótt szankció összege pedig elérte a 16 milliárd forintot - mondta Harsányi Istvánné, az igazgatóság ellenőrzési szakigazgatója Miskolcon.

Lékó-Carlsen sakkrangadót rendeznek Miskolcon

Sport2008.02.20, 18:01

Káli Sándor, Miskolc polgármestere szerdán bejelentette, hogy 2008. május 27. és június 1. között megrendezésre kerülő rapid párosmérkőzésen a 17 éves norvég Magnus Carlsen lesz első számú nagymesterünk, Lékó Péter ellenfele. Az esztendő legrangosabb hazai viadalának ezúttal is a Miskolci Nemzeti Színház lesz a színhelye.

Veszélyes kategóriában a levegőhigiénés index

Időjárás2008.02.12, 12:35

Az elmúlt napok időjárása miatt ismét növekedni kezdett a városok légszennyezettsége. Legszennyezettebb a levegő a főváros térségében, valamint Győr és Miskolc térségében, ahol a hivatalos levegőhigiénés index elérte a veszélyes kategóriát. Nem ajánlatos hosszabb ideig a szabadban tartózkodni.

Miskolc megvenné a városi fűtőerőművet

Gazdaság2008.02.07, 17:48

Miskolc nem akarja elfogadni, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. nem a városnak, hanem másnak értékesítené a többségi tulajdonában lévő Miskolci Fűtőerőmű (Mifű) Kft.-ben lévő 75 százalékos részesedését. A Fidesz városi frakciója emiatt a miniszterelnökhöz fordul, és rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, ez utóbbival az MSZP vezette közgyűlés is egyetért.

Csalással vádolnak egy üdülési jogot áruló céget

Itthon2008.02.05, 12:01

Több százmillió forint kárt okozott a vádirat szerint az a cég, amely egy Miskolc közeli szállodába ígért üdülési jogokat. Az ügyészség szerint a cég több üdülési jogot adott el, mint amennyi nyaralást biztosítani tudott, illetve az ígéretekkel szemben nem váltotta át a hazai üdüléseket külföldiekre. Az ügynek háromezer sértettje van.

Túlteljesített a Vám- és Pénzügyőrség

Archívum2008.01.28, 17:26

Túlteljesítette a költségvetés által meghatározott bevételi tervet a Vám- és Pénzügyőrség 2007-ben, a testület összességében 1241 milliárd forintot szedett be az elmúlt évben, ez több mint 90 milliárd forinttal haladta meg az elvártat - közölte Nagy János országos parancsnok Miskolcon sajtótájékoztatón, hétfőn.

Útra keltek a miskolci állatkert párduckölykei

Tudomány2008.01.28, 13:50

Útnak indították a miskolci állatkert három fiatal párducát. Az állatoktól azért kellett megválni, mert kifejlett korukban a párducokat nem lehet együtt tartani, és a kert nem akar öt párducot megtartani.

Legyintenek az agyhalottakra

Itthon2008.01.28, 10:55

"Azt mondta a kórbonctan professzorom: azt a betegséget tudod felismerni, amire gondolsz" - magyarázta Tamási Péter, a Péterfy Sándor utcai Kórház központi intenzív osztályának vezetője, miért nem jut eszébe sok orvosnak, hogy az előttük fekvő agyhalott szerveit felajánlhatnák transzplantációra. Sokan panaszkodnak a rengeteg macerára, ami a donorjelentéssel jár, mások a rokonoktól félnek, van, aki pedig csalódott, mert csak egy szervet vettek ki egy pácienséből. A Szevkoordinációs Iroda munkatársa nemzetközi adatok alapján úgy véli: Magyarországon kétszer annyi donor van, mint amennyit jelentenek.

Tiltják az éjszakai kamionozást Miskolcon

Archívum2008.01.25, 09:09

Tilalmi zónákat jelölnek ki a városon áthaladó utakon a tehergépkocsik számára Miskolcon - olvasható a pénteki Észak-Magyarországban.

Hamis bank�k Miskolcon

Gazdaság2008.01.25, 14:37

Hamis t�z- �s h�szezer forintos bankjegyekkel pr�b�lt meg fizetni egy t�rsas�g Miskolcon. A sz�m�t�g�pen k�sz�tett p�nzre �s forgalmaz�ira a keddi orsz�gos akci� keret�ben bukkant r� a rend�rs�g - mondta Dobi Tam�s, a Borsod megyei rend�r-f�kapit�nys�g kommunik�ci�s irod�j�nak munkat�rsa.

Álrendőröket és álrabot fogtak el Miskolcon

Itthon2008.01.22, 19:12

Két álrendőrt és egy álrabot fogtak el Miskolcon, akik egy mozgáskorlátozott férfit loptak meg - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A magukat rendőröknek kiadó fiatalemberek egy kitalált bűncselekmény miatt elrendelt házkutatás ürügyével jutott a sértett otthonába január 07-én.

Újabb férfikézi-vereség vezéráldozatokkal

Sport2008.01.07, 20:06

Az idegenbeli vereség után hazai pályán sem tudott javítani a magyar férfikézilabda-válogatott, miután Miskolcon ismét kikapott Franciaországtól. A 33-29-es vereség mellett szomorú tény, hogy Nagy László vádlija, illetve Fazekas Nándor bokája is megsérült.

Jó meccset vár a magyarok ellen a francia kézikapitány

Sport2008.01.05, 10:26

Szombaton Toulouse-ban, hétfőn Miskolcon méri össze erejét a magyar és a francia férfikézilabda-válogatott. Csapatunk tagjai optimistán készülnek az összecsapásokra és a norvégiai Európa-bajnokságra, míg a címvédőnél egyre több a probléma.

Anand megkoronázta sakkpályafutását

Archívum2007.12.29, 09:29

Mexikó fővárosában Viswanathan Anand megkoronázta eddigi pályafutását. A 8 résztvevős, kétfordulós világbajnoki döntőn a 37 éves indiai nagymester veretlenül ért célba, és hódította el a világbajnoki címet az orosz Vlagyimir Kramnyiktól. A Hanti-Manszijszkban megrendezett Világkupán az amerikai Gata Kamsky győzött. A sakkcsapat Európa-bajnokságon kettős orosz siker született, női csapatunk hetedik lett, férfi válogatottunk tizedikként zárta szereplését. Hármas holtverseny Wijk aan Zee-ben, Anand győzött a Morelia/Linares  tornán, Veszelin Topalov Szófiában, Kramnyik Dortmundban és a moszkvai Tal-emlékversenyen végzett az első helyenn. ...

Rajtakapták a miskolci pénzhamisítókat

Itthon2007.12.28, 12:22

Fénymásolt tízezreseket készített az a sajószentpéteri társaság, amelyet pénzhamisítás közben ért tetten a miskolci rendőrség. A hamisítók már korábban is gyanúba keveredtek, most előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Hajnalig fagyoskodtak kétszáz miskolci lakásban

Itthon2007.12.27, 12:43

Kétszáz miskolci lakásban csak csütörtök hajnalban kezdtek el melegedni a radiátorok, miután szerdán reggel elrepedt egy távfűtés gerincvezeték. A hiba miatt fűtés nélkül maradt szinte az egész belváros, de délután a lakások többségét fokozatosan visszakapcsolták a rendszerbe.

Estig fagyoskodhatnak a fűtés nélkül maradt miskolciak

Itthon2007.12.26, 17:46

Miskolc teljes belvárosa fűtés nélkül maradt szerdán, miután eltört egy gerincvezeték, és a távfűtő rendszerből nagymennyiségű víz folyt el. A javítással az esti órákban végeztek, a szolgáltatást folyamatosan kapcsolják vissza, de több ezer lakásba éjfélig is hidegek maradhatnak a radiátorok.

Veszélyes szinten a légszennyezettség

Időjárás2007.12.22, 12:52

Az elmúlt napok időjárása miatt veszélyes mértékben megnőtt a légszennyezettség az ország több nagyvárosában. A fővárosban különösen szennyezett a levegő az Ezsébet téren és a Széna téren, de Győrben, Szegeden és Miskolcon is aggodalomra adnak okot a mérési eredmények. Szakemberek szerint főleg az időseknél, a kisgyerekeknél és a keringési betegségben szenvedőknél jelentkezhetnek problémák.

A hétvégére Miskolc lesz a magyar hokifőváros

Archívum2007.12.12, 15:37

Péntektől vasárnapig rendezik meg a Pannon Hoki Kupát a miskolci jégcsarnokban, a magyar jégkorong-válogatott mellett Ukrajna, Lengyelország és Japán nemzeti együttese alkotja a mezőnyt.

Kábítószer-terjesztőket fogtak Borsodban

Itthon2007.12.05, 14:20

Egy szál füves cigaretta vezette el a rendőröket öt kábítószer-terjesztőhöz, több millió forint készpénzhez, éles lőfegyverekhez, nagyobb mennyiségű aranyékszerhez, drogokhoz, amelyeket Miskolcon és Sajóládon foglaltak le - mondta el az MTI-nek a rendőrség szerdán.

Útonálló fiatalokat fogott el a rendőrség

Itthon2007.12.01, 20:43

Csoportos rablás miatt vettek őrizetbe három fiatalt Miskolcon. A rendőrség azzal gyanúsítja a fiúkat, hogy több gyereket is megtámadtak az utcán, és bántalmazták, majd kifosztották őket. A gyanúsítottakat egy szórakozóhelyen fogták el, verekedés közben.

Nem tanultak a szegregációs perből a miskolci iskolák

Itthon2007.11.28, 15:37

Elmarasztalta Miskolc önkormányzatát az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a döntés szerint három általános iskolában is elkülönítik a hátrányos helyzetű gyerekeket. Az EBH döntése nem az első, egyes miskolci iskolák esetében már bíróság mondta ki a szegregációt. Az összes eljárást egy budapesti alapítvány kezdeményezte, mely a közelmúltban újra beperelte az önkormányzatot - szerintük ugyanis a bírósági ítélet ellenére sem változott a helyzet: hiába az összevont iskolák, a cigányok és nem cigányok továbbra sem keverednek, külön iskolaépület, tornaterem, évnyitó van.

Olimpikonok segítő kezei

Archívum2007.11.22, 13:48

A Peking Klub sportolói képeslapárusnak csaptak fel, lufikat osztottak és kampányoltak. Olimpikonjaink a Ronald McDonald Alapítvány javára szervezett jótékonysági gyűjtésen vettek részt, és emberek százait győzték meg arról, hogy érdemes segítő kezet nyújtaniuk. A korábbi akciók eredményeként Budapesten és Miskolcon is megnyílt a Ronald McDonald Ház, ahol ez ideig 3000 súlyosan beteg gyermek és családja lelt otthonra kórházi kezelése alatt - távol az otthonától.

Nincs pénz, nincs rali

Auto2007.11.14, 13:15

Előzetest nem tudunk írni a Zemplén Rallyról, inkább megpróbáltunk utánajárni, miért marad el a hétvégére meghirdetett évzáró futam. A rendező nem érzi magát felelősnek, a szövetség viszont hibásnak tartja. Akik tehettek volna valamit, nem is tudták, mekkora a baj.

Vb-ellenfelekkel meccsel Miskolcon hokicsapatunk

Sport2007.10.29, 23:03

Az idén 80 éves Magyar Jégkorong Szövetség Miskolcon rendezi meg december közepén a hagyományos Pannon-kupát. A házigazda magyar válogatott Lengyelországgal, valamint a jövő áprilisi szapporói divízió I-es világbajnokságon csoportrivális japán és ukrán csapattal küzd majd.

Megmérgezhették a tizenegy borsodi lovat

Itthon2007.10.24, 14:04

Valószínűleg mérgezéstől halt meg tizenegy ló egy Miskolc melletti tanyán. A megyei főállatorvos még nem biztos a mérgezésben, de annyi biztos: fertőzés miatt nem pusztulhattak el a lovak.

Többet kereskedünk az oroszokkal

Gazdaság2007.10.17, 09:17

Az elmúlt évben közel 33 százalékkal bővült az Oroszország és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom, amelynek értéke meghaladta a 8 milliárd dollárt - derült ki a magyar-orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság ülésén.

Ivóvíztisztitó kell a zavaros Miskolci vízhez

Archívum2007.10.17, 16:30

Miskolc az egyetlen megyei jogú város az országban, amelyik nem rendelkezik ivóvíztisztítóval, pedig a megfelelő ivóvízellátás biztonsága érdekében erre nagyon nagy szüksége lenne a településnek - jelentette ki Katona Kálmán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Miskolcon. A borsodi megyeszékhely ivóvízellátása csaknem teljes egészében a bükki karsztforrásokra telepített víztermelő létesítményekből történik, a vízbázis nyitott, ezért könnyebben szennyeződik.

Vizsgálják a gyanús borsodi lópusztulást

Itthon2007.10.16, 11:36

Elszállították annak a 11 lónak a tetemét, amelyek egyelőre tisztázatlan okból hullottak el egy Miskolc melletti tanyán. Az állatorvos mérgezésre gyanakszik, de a laboratóriumi vizsgálatok még zajlanak.

Kevés budapesti elégedett az álláskínálattal

Állás 20112007.10.08, 09:16

A helyi munkalehetőségekkel a prágaiak, a koppenhágaiak és a dubliniak a legelégedettebbek Európában. Budapesten a megkérdezettek csupán 24, míg Miskolcon 11 százaléka szerint jók az elhelyezkedési lehetőségek - derül ki az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának adataiból.

Keressük a magyar hősöket

Itthon2007.09.28, 12:25

Amerika hőseit keresi a CNN, olyan kategóriákban lehet embereket jelölni, mint a bolygó, az igazság, a szegények védelmezője. De kit érdekel Amerika? Van elég hős Magyarországon is. Ott van például a postás, akit nem rég tüntett ki a rendőrség, mert gondolkodás nélkül megakadályozott egy késes gyilkossági kísérletet Miskolc főutcáján. Ismer hasonlót? Írja meg nekünk, vadásszunk együtt a magyar hősökre!

Villamosokkal versenyeztek Miskolcon

Itthon2007.09.22, 19:32

Gyorsulási versenyt rendeztek villamosoknak Miskolcon, hetvenöt métert kellett megtenniük a versenyzőknek. A Tátra villamosok nagyjából tíz másodperc alatt teljesítették a távot.

Karórával védik a miskolci rendőrök az időseket

Itthon2007.09.20, 07:30

Karórába épített biztonságot kínál az a házi jelzőrendszer, amelyet Miskolcon vezettek be időskorúak védelmében. Egy biztonsági cég figyeli a nyugdíjasok jelzéseit.

Átadták a miskolci nanotechnológiai labort

Archívum2007.09.18, 18:14

A miskolci kezdeményezés 1,8 milliárd forint befektetésével indul, a tervezett nanotechnológiai központ a térség egyik meghatározó kutatóintézetévé válhat. Ha van állami befektetés, ami busásan megtérül, akkor az a kutatás-fejlesztés területe - mondta a gazdasági miniszter az átadáson.

DVTK-Nyíregyháza - csak saját felelősségre

Archívum2007.09.14, 15:25

Fokozott ellenőrzést rendelt el Miskolcon a rendőrség a szombati DVTK-Nyíregyháza bajnoki labdarúgó-mérkőzés idejére, ugyanakkor felhívja a szurkolók figyelmét, hogy mivel a stadionon belül rendőri erők nem lesznek, ezen kockázati tényező mérlegelésével mindenki csak a saját felelősségére látogasson ki az eseményre - tájékoztatta az MTI-t a miskolci rendőrkapitányság pénteken.

D. Tóth Kriszta és Pálffy turnézik

Tévé2007.09.02, 08:10

Szeptember 2-tól 9-ig minden este más városból jelentkezik a Magyar Televízió Híradó-ja. A nyolcnapos országjáró körút során lesz műsor Pécsről, Debrecenből, Szegedről, Miskolcról, Sopronból, de olyan történelmi helyszínek sem maradhatnak ki, mint a világörökség részei, Pannonhalma és Tokaj.

Elfogták a pénzszállítós gyilkosság gyanúsítottjait

Itthon2007.08.31, 20:19

Elfogták a rendőrök a márciusi tokaji pénzszállítórablás még szabadlábon lévő két gyanúsítottját. A rablók az egyik biztonsági őrrel dolgoztak együtt a rendőrség szerint, a másik őrt megölték.

Erdélyi csapatokkal és női bíróval rajtol a hokibajnokság

Sport2007.08.30, 13:55

Minden eddiginél hamarabb, már vasárnap megkezdődik a jégkorongos idény Magyarországon.

Megtartják a budapesti tűzijátékot

Itthon2007.08.20, 21:46

Az Operatív Törzs úgy döntött: este kilenctől megtartják a budapesti ünnepségeket lezáró tűzijátékot. Az előrejelzések szerint nem lehet kizárni, hogy az éjszaka folyamán újabb vihar éri el a fővárost. Miskolcon és több dunántúli városban elmaradt az augusztus 20-i tűzijáték.

Késsel támadt az őrökre az áruházi tolvaj

Itthon2007.08.14, 21:12

Késével a biztonsági őrökre támadt egy tetten ért áruházi tolvaj Miskolcon. A rablót rendőri segítséggel fékezték meg.

Gyújtogattak egy miskolci panel lépcsőházában

Itthon2007.08.09, 11:07

Felgyújtotta egy miskolci panelépület lépcsőházát egy ismeretlen, aki gyúlékony anyagot locsolt szét, majd meggyújtotta. Sérültjei nincsenek az esetnek.

Képek a nyolcmillió éves fák szállításáról

Tudomány2007.08.12, 11:39

Rendőri felvezetéssel érkezett meg az a nyerges vontató, amely az első négy, Bükkábrányban előkerült nyolcmillió éves mocsárciprust szállította a miskolci Herman Ottó Múzeumba.

Fiatal hokisok foglalják el a miskolci jégcsarnokot

Archívum2007.08.09, 09:50

Az áprilisi ifjúsági világbajnokság után ismét rangos nemzetközi jégkorongtornát rendeznek Miskolcon. A jégcsarnokban augusztus 24.-26. között Csehország, Franciaország, Szlovákia, és Magyarország fiataljai küzdenek majd a győzteseknek járó kupáért. Szlovákia és Csehország az U16-os, Franciaország és Magyarország az U18-as korosztályos válogatottját szerepelteti a tornán.

Ezermilliárdból fejlesztenék a közlekedést

Gazdaság2007.08.07, 17:26

A kormány szerdán dönt az ezermilliárd forint értékű út- és közlekedés-fejlesztésekről, melyek során a következő két évben 600 milliárd forint európai uniós támogatás használható fel - ismertette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az épülő M0, M5-ös szakaszánál tartott szerdai tájékoztatón.

Senki nem vállalja a vizitdíjas Gyurcsány-fotót

Itthon2007.07.31, 15:45

Két miskolci kórház szerint a megye fideszes vezetése rendelte el, hogy a vizitdíj-automaták mellé függesszék ki azoknak a politikusoknak a képeit, akiknek a betegek a díjfizetést köszönhetik. Ódor Ferenc, a közgyűlési elnök viszont állítja: ő csak vizitdíjról szóló tájékoztató plakátot kért, fotókat nem. A kórházak azt közölték az [origo]-val, hogy Ódor titkárságáról jött a fotós plakát tervezete.

A léggitárosok Mekkáját követhetné Budapest

Itthon2007.07.31, 17:15

Mi a közös az egykori kohászváros Miskolcban és a léggitárosokat fogadó finn Ouluban? Mindkettőben sokkal jobb élni, mint Budapesten. Legalábbis egy felmérés szerint, amelynek eredményével egyetért a toplista élén végzett Groningen egyik magyar lakója is, aki nem igazán vágyik haza. A lesújtó eredmény ellenére Demszky hivatala nincs elkenődve, szerintük néha csal a látszat.

Elégedetlenek városukkal a budapestiek

Itthon2007.07.30, 12:58

A lakók elégedettségi mutatói alapján a 61. helyre sorolta a magyar fővárost a Gallup 75 európai várost érintő felmérése - írja a Magyar Nemzet. Budapestet megelőzi Prága, Kolozsvár, de még Miskolc is.

Új munkahelyekre is telik a milliárdokból

Archívum2007.07.26, 16:09

Magyarország számára a 2013-ig rendelkezésére álló 22,4 milliárd euró uniós támogatás több mint 10 000 milliárd forint fejlesztést tesz lehetővé. Ilyen mértékű célzott fejlesztésre még soha nem volt lehetősége Magyarországnak Az elkövetkező hónapokban a kiemelt projekteken túlmenően több mint 2000 milliárd forintos támogatásra ír ki a kormány páylázatot.

Baleset miatt lezárták az M3-ast

Itthon2007.07.18, 11:20

Egy kisbusz belerohant egy személykocsiba az M3-ason a 104-es kilométernél a Miskolc felé vezető oldalon szerda délelőtt. A balesetben mindkét autó kigyulladt, a személykocsi utasai bennégtek, a másik járműből ki tudtak menekülni az emberek. A karambol miatt lezárták az M3-ast.

Magyar-orosz nanotechnológiai cég alakult

Archívum2007.07.18, 17:14

Magyar-orosz tulajdonú nanotechnológiai társaság alakult Miskolcon az iparág kutatás-fejlesztésben elért eredményeinek hasznosítására, a cég alapító okiratát szerdán írták alá.

Kamarás Máté: "Ich bin ein wahr Monarchie-Kind"

Vendégszoba2007.07.02, 15:02

Kamarás Máté bécsi és japán sikerei között néha hazaugrik Magyarországra is. "Ich bin ein wahr Monarchie-Kind" - vallja a fiatal musical-színész, aki Bécs után most Budapesten is Herbert szerepét játssza a Roman Polanski-féle Vámpírok Báljá-ban. Szerelmes levelek garmadát kapja, álomtestéről és hangjáról egyként áradoznak a rajongók a fórumokon, míg ő megállás nélkül pörög szülővárosa, Miskolc, Bécs, Tokio és Budapest között. Kamarás Mátét az új musical-előadásról, csipkés alsóneműkről és példaképekről faggatták az olvasók a Vendégszobában.

Ismét pályázunk az A csoportos hokivébére

Archívum2007.06.19, 15:53

A Magyar Sport Házának különtermében megtartotta éves közgyűlését a Magyar Jégkorong Szövetség. A vezetőség a 2006/2007-es szezon szakmai és pénzügyi beszámolója mellett a 2007/2008-as szezonra vonatkozó terveket is ismertette.

Csak a miniszter tudja kihez tartoztak a bolyongó sérültek

Itthon2007.06.06, 18:36

Mindenki mást mond arról, kinek kellett volna ellátnia azt a két súlyos sérültet, akiket egy súlyos baleset után kedden szállítottak Salgótarjánba, de onnan tovább kellett állniuk, hogy idegsebészeti kezelést kapjanak. A két érintett pesti kórház egyike azt állítja, meg sem keresték őket, a másik szerint pedig csak konzultálni akartak, a salgótarjáni igazgató szerint azonban egyértelmű volt a helyzet. A betegeket végül Miskolcon látták el, ami az egészségügyi tárca szerint a helyes megoldás volt, a kórház szerint azonban a betegek állapotán kívül semmi nem indokolta ezt.

Súlyos sérülteket utasított el két pesti kórház

Itthon2007.06.05, 21:06

Nem fogadott a területileg illetékes budapesti kórház két balesetben megsérült férfit. Miután két kórház is elutasította ellátásukat, mentőhelikopterrel a miskolci kórházba kellett szállítani őket. Mindketten súlyos, életveszélyes állapotban vannak.

A Ferencváros távolodik az NB I-től

Sport2007.05.27, 20:26

A Ferencváros labdarúgócsapata Miskolcon a Bőcs vendégeként nem tudott nyerni, s mivel a Nyíregyháza győzött Jászapátiban, Zoran Kuntic edző fővárosi csapata komoly hátrányba került a feljutásért zajló "keleti" párharcban. Szerdán Békéscsabán pótolja korábbról elhalasztott meccsét az FTC, de ha győz is a Viharsarokban, hátránya még akkor is két pont lesz a nyírségiekkel szemben. Nyugaton Felcsút, Siófok, Barcs, Haladás a jelenlegi sorrend. A bajnokságból még három teljes forduló van hátra, s csak a két bajnok jut fel az első osztályba.

Hullik a vakolat a miskolci megyei kórházban

Itthon2007.05.22, 19:24

Vakolatdarab hullott le egy kórteremben Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház belgyógyászati osztályán, senki sem sérült meg; hasonló baleset történt a hétvégén, akkor a Művészetek Házában zuhant le egy vakolatdarab a plafonról.

Vakolat esett a nézőkre Miskolcon

Itthon2007.05.20, 20:58

Vakolat esett egy kislány és egy férfi fejére a miskolci Művészetek Házában. Az egy éve átadott épületben a mellékhelyiséghez vezető folyosón hullot vakolat a vendégek fejére. A sérülteket kórházi ellátás után hazaengedték.

Többe kerül a locsolóóra, mint a locsolás

Archívum2007.05.18, 10:34

Olcsóbb locsolási megoldást kínálnak a vízművek országszerte, az [origo] a szezon kezdete előtt megnézte, megéri-e az általuk kínált külön vízórát felszereltetni. A költségek mellett egyébként komolyabb utánajárással is számolni kell. 

Előzetesben a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök

Itthon2007.05.18, 16:19

Elrendelték azoknak a Borsod megyei autópálya-rendőröknek az előzetes letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy autómentéssel foglalkozó vállalkozóknak pénzért megbízásokat szereztek. Két gyanúsított vállalkozó is előzetes letartóztatásba került, a harmadik vállalkozóra pedig lakhelyelhagyási tilalmat szabott ki a bíróság.

Az egyetemet hibáztatja a fideszes áldoktor

Itthon2007.05.16, 18:01

Salgótarján alpolgármestere állítólag nem tudta, hogy az a magánegyetem, amelytől ő a doktori címét kapta nem jogosult államilag elfogadott diploma kiadására. A fideszes politikus ezért nyugodtan viselte viselte a tudományos címet egészen addig, míg idén márciusban ki nem derült a hiba. A rendőrség okirathamisítás miatt nyomoz.

Benik már várja a murvás futamokat

Auto2007.05.03, 15:15

Benik Balázs a hétvégén megnyerte a Miskolc-ralit, így minden esélye megvan arra, hogy megvédje banjoki címét. A kétszeres bajnok ennek ellenére még nem bocsátkozik jóslásokba, de szívesen menne megint a világbajnokságon.  

Kramnyik: Generációváltás kell az orosz sakkban

Sport2007.05.03, 09:02

A sakkozás 14. világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik kellemes emlékekkel utazott el Magyarországról. Lékó Pétert 4,5-3,5-re legyőzte, Miskolcon nagyon jól érezte magát, elégedett volt játékával, és péntektől már újabb megmérettetés előtt áll, Jerevánban hatjátszmás rapid párosmérkőzést játszik Levon Aronjannal. Elutazása előtt a miskolci párharcról, az orosz válogatott balsikereiről, a sakkpolitikáról beszélgettünk.

Benik nyerte a Miskolc Rallyt

Auto2007.05.01, 12:49

A tavalyi bajnok, Benik Balázs nyerte meg a magyar rali bajnokság második futamát. A kétnapos viadalon már szombaton eldőlt az első hely sorsa, de Benik mögött Turi Tamás és Spitzmüller Csaba hatalmas csatát vívott.

Miskolcra figyelt a sakkvilág

Sport2007.04.30, 18:21

Miskolcon Vlagyimir Kramnyik 4,5-3,5-ös győzelmével fejeződött be Lékó Péterrel vívott nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. A Nemzeti Színházban vasárnap délután zsúfolt nézőtér előtt játszották le a párharc befejező két játszmáját, az orosz világbajnok két döntetlennel bebiztosította végső sikerét. A nagymesterek elégedettek voltak partijaik színvonalával, köszönetet mondtak a szervezőknek, a szponzoroknak. Káli Sándor polgármester a díjkiosztó ünnepségen bejelentette, hogy folytatódik a Lékó+-fesztivál. Olyan szerződést készítenek elő, amely biztosítja újabb három évre a nagysikerű rendezvényt.

Az utolsó két játszma dönt a Lékó-Kramnyik párosmeccsen

Sport2007.04.30, 11:55

A Miskolci nemzeti Színházban két újabb játszmával folytatódott Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik rapid párosmérkőzése. A párharc ötödik partijában az orosz világbajnok a pozíciós játék csúcstechnikáját bemutatva győzött, nagymesterünk kicsit rosszabb állását nem tudta megmenteni. Lékó Pétert ezúttal a  vereség nem törte le. Világossal a spanyol megnyitású hatodik összecsapást megnyerte. Nagyszerű győzelmét  vastaps köszöntötte. A befejező játéknap előtt Vlagyimir Kramnyik 3,5-2,5-re vezet, a döntés az utolsó két játszmára maradt.

Két remi a Lékó-Kramnyik párharc nyitányán

Sport2007.04.27, 07:32

A Miskolci Nemzeti Színházban két döntetlennel kezdődött meg Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Káli Sándor tette meg a kezdőlépést. Az orosz világbajnok vezette az első partiban a világos bábukat, és nagymesterünk pontos játékkal egyenlített ki, a 25. lépés után osztoztak meg a ponton. A második összecsapás során Lékó lenyerte az orosz világelső vezérét, de Kramnyik remire mentette a partit. A két világklasszis jó hangulatban elemezte ki a játszmákat, csütörtökön újabb két partira kerül sor.

Kramnyik: Enyhén szólva is idiótáknak néznek bennünket

Sport2007.04.25, 10:49

A sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik hétfőn kora este Párizsból érkezett hazánkba, és a Ferihegyi repülőtérről rövid pihenő után azonnal Miskolcra utazott, hogy nyolcjátszmás rapid párosmérkőzést vívjon Lékó Péterrel. Az orosz világelső és az elsőszámú magyar nagymester párharcának színhelyén, a Miskolci Nemzeti Színházban kedden tartják meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, a küzdő felek szerdán ülnek először sakkasztalhoz. Régi ismerősökként Kramnyikkal végigbeszéltük az autóutat, többek között arról, hogy miért fontosabb egy jó parti az eredménynél is, miért idegesebbek nála az ellenfelei, milyen hatással van a számíítógép ...

Miskolc ad otthont a harmadik Lékó-Kramnyik párosmeccsnek

Sport2007.04.21, 17:20

Az esztendő legrangosabb hazai sakkversenyeként a Miskolci Nemzeti Színházban április 24. és 29. között rendezik meg az abszolút világbajnoki címet szerzett Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter nyolcjátszmás rapid párosmérkőzését. A borsodi megyeszékhelyen Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata jelentős szponzorok segítségével harmadszor szervezi meg a sakkfesztivált Lékó Péter szereplésével. Két éve elsőszámú nagymesterünk az angol Michael Adamsszel 4-4-re végzett, tavaly az orosz exvilágbajnok Anatolij Karpovot 4,5-3,5-re legyőzte. Remek sportcsemegét ígér Kramnyik elleni összecsapása a honi, de az öt kontinens valamennyi sakkrajongóója ...

Ötgólos magyar hokivereség Norvégia ellen

Sport2007.04.13, 06:25

A vasárnap kezdődő ljubljanai divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott 6-1-re kikapott a világ legjobbjai között szereplő norvég csapattól Miskolcon.

Térfigyelő buktatta le a rabló kamaszokat Miskolcon

Itthon2007.04.10, 17:54

A térfigyelő kamerán keresztül látta a szolgálatban lévő miskolci rendőr azt a bűncselekmény-sorozatot, amely a város egyik frekventált helyén, a villamos- és buszmegállóban történt. Három fiatal próbált meg több embert kirabolni.

Szathmári ismét a kéziválogatottban

Sport2007.04.03, 15:35

A sérült Fazekas Nándor és Buday Dániel nélkül lép pályára szerdán és csütörtökön Erdélyben a magyar férfikézilabda-válogatott, amelynek kapitány, Skaliczki László visszahívta a keretbe a 301-szeres válogatott kapust, Szathmári Jánost.

Négy között a Gödöllő röplabdacsapata

Archívum2007.04.02, 18:32

A CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság negyeddöntőjének második mérkőzésén 3-0-ra nyert a Gödöllő Miskolcon az Albrecht-MVSC MISI ellen, s így kettős győzelemmel négy közé jutott.

KO-vereséget szenvedtek hokisaink

Sport2007.03.30, 20:39

A csütörtöki, Papp László Sportarénában aratott fantasztikus győzelem után Debrecenben ismét megmérkőzött az olimpiai és világbajnok svéd jégkorongcsapattal a magyar válogatott. A skandinávok ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre, már a hatodik percben 3-0-ra vezettek, végül magabiztosan, 7-1-re nyerték az összecsapást.

Az őrt is gyanúsítják a pénzszállítórablással

Itthon2007.03.28, 17:37

A rendőrség gyanúja szerint az egyik őr segítségével rabolhatták ki azt a pénzszállítót, amelyet kedden találtak meg Tokaj közelében. A megtalált pénzszállítóban a másik pénzkísérőt holtan találták a rendőrök.

Senki nem felelős a miskolci vízfertőzésért

Itthon2007.03.23, 15:50

Nem történt mulasztás a tavalyi miskolci vízfertőzés során. Az erről szóló jogerős határozat szerint sem a vízszolgáltató, sem a fertőzéssel kapcsolatos tájékoztatásban részt vevő intézmények nem hibáztathatók a mintegy négyezer megbetegedéssel járó fertőzés miatt.

Bankot raboltak Miskolcon

Itthon2007.03.20, 11:59

Valószínűleg fegyverrel rabolt ki egy miskolci bankot kedd délelőtt egy ismeretlen férfi. A rablás során sérülés nem történt. Azt még nem lehet tudni, mennyi pénzt vitt el a férfi.

Magyarország bevállalja a 24 csapatos Eb-t

Sport2007.03.19, 16:15

Pécs, Kaposvár, Miskolc és Zalaegerszeg polgármestere is garanciát vállal, hogy rendező városként beszáll a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságba, amennyiben ez szükséges, azaz ha az európai szövetség (UEFA) 16-ról 24-re növelné a résztvevő válogatottak számát. Minderről a pályázati bizottság adott tájékoztatást.

90. alkalommal pingpongoznak a bajnoki aranyért

Sport2007.03.01, 10:19

A tavalyi sikeres rendezés után idén ismét Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén rendezi a Magyar Asztalitenisz Szövetség a felnőtt országos bajnokságot a HOLCIM-kupáért. Szombaton és vasárnap a Miskolci Városi Sportközpont ad otthont a legrangosabb hazai versenynek, amely után ismertté válik az idei két világversenyre (a március 25-én rajtoló belgrádi Eb-re, illetve a május 21-27. közötti zágrábi világbajnokságra) utazó magyar válogatott összetétele.

Gyomirtó végzett a miskolci pisztrángokkal

Itthon2007.02.24, 18:03

Gyomirtó szer okozta a Miskolcon keresztül folyó Szinva-patak szennyeződését és a tömeges halpusztulást. A szakhatóság környezetszennyezés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

Lékó-Kramnyik párosmérkőzés Miskolcon

Sport2007.02.23, 18:23

Az év legrangosabb hazai sakkviadalát, Lékó Péter és az egyesített világbajnoki címet birtokló orosz Vlagyimir Kramnyik rapid pároscsatáját április 24. és 29. között rendezik meg Miskolcon.

Tour de Hongrie Gyömrőtől Miskolcig

Sport2007.02.21, 18:13

A Tour de Hongrie-t, a 34. magyar országúti kerékpáros körversenyt július 24. és 28. között rendezik meg.