migráns

címke rss

Sikertelen a migránsok integrációja Svédországban

Nagyvilág2018.10.21, 11:47

Nem sikertörténet a svéd integráció, maguk a kormányzó szociáldemokraták is úgy látják, hogy a továbbiakban tarthatatlan a jelenlegi, erősen bevándorláspárti politikájuk – mondta Flamm László külpolitikai szakértő az M1 műsorában.

Pisztollyal fenyegette Franciaországban egy migráns a tanárát - videó

Nagyvilág2018.10.20, 14:46

Az elmúlt időszakban bemutattuk a párizsi bandaháborúkat, a kiskorú migránsbűnözést, és azt, hogyan akadályozzák az önkéntes rendőrök munkáját a migránsok. Most egy tanár került közvetlen életveszélybe egy erőszakos migráns miatt. A fenyegetést videóra is vették a diákok.

Németország nyugati tartományaiban a hat éven aluliak 42%-a migráns hátterű

Nagyvilág2018.10.20, 13:52

A német statisztikai hivatal 2017. évi népmozgalmi adatai szerint a tavalyi évben 1 551 000 bevándorlót és 1 135 000 kivándorlót regisztráltak, melynek alapján a nettó bevándorlás 416 ezer főt tett ki, szemben a 2016. évi 500 ezer fővel.

Kigúnyolják és provokálják a migránsok a rendőröket Párizsban – videó

Nagyvilág2018.10.20, 13:17

Migráns fiatalok készítenek videókat a munkájukat végző rendőrökről, hátulról, titokban videózva, kigúnyolva őket. Az erről készült összeállítást a Dühös Rendőrök Egyesülete osztotta meg azzal a szándékkal, hogy felhívja a tarthatatlan helyzetükre a közvélemény figyelmét.

Salvini: Ha nem tetszenek a migránsoknak a keresztény hagyományok, akkor menjenek el

Nagyvilág2018.10.20, 12:02

Az olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes kimondta azt, amit nagyon sok olasz és európai gondol valójában a migránsokról és a keresztény hagyományokról.

iPhone-t, készpénzt és luxuslakást követelnek a migránsok Olaszországban – videó

Nagyvilág2018.10.20, 11:57

iPhone-t, 1000 euró készpénzt, padlófűtéses, konyhafelszereléssel rendelkező lakást követelnek az Olaszországban élő migránsok. A számlát természetesen a fokozatosan elszegényedő olasz adófizetők állnák. A dologból óriási felháborodás lett. 

Újabb 20 pakisztáni migránst ítéltek börtönre Angliában nemi erőszak miatt

Nagyvilág2018.10.20, 07:36

Húsz migránst ítéltek börtönbüntetésre tizenöt fiatal lány elleni szexuális erőszak és bántalmazás miatt – közölte az AP amerikai hírügynökség. Összesen 221 évre csukták le őket. Ez a banda a Leeds melletti Huddersfieldben ténykedett. Nagy-Britanniában több hasonló pakisztáni bandát lepleztek le. A legismertebb a rotherhami eset, ahol a muszlim erőszakoló bandák nagyjából 1500 fiatal, brit lányt erőszakoltak meg. A legdöbbenetesebb az egészben az, hogy a baloldali városvezetés és a rendőrség éveken át tudott a szörnyű esetekről, de mégsem tettek ellene semmit, mert állítólag féltek a rasszizmus vádjától.

Egymást gyilkolják a migránsok Franciaországban

Nagyvilág2018.10.19, 11:43

Újabb brutális gyilkosság történt Párizs legkeményebb migránsövezetében. Az elkövető egy 15 éves kamasz volt, egy tunéziai migránst ölt meg. Nemrég egy 12 éves fiút vertek agyon mankóval. Az erőszakos bűncselekmények 7,3 százalékkal növekedtek 2017-ben.

Kormányszóvivő: Az osztrák migrációs javaslat közelebb áll a valósághoz

Itthon2018.10.19, 09:23

A kormányszóvivő szerint az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria migrációs javaslata praktikusabb, közelebb áll a valósághoz, de az még messze van, hogy elfogadható körvonalat kapjon.

Az osztrák kancellár sem kér a kötelező betelepítési kvótákból

Nagyvilág2018.10.19, 09:20

Az Európai Uniónak a "kötelező szolidaritás" koncepcióját kellene alkalmaznia, mindegyik tagállamnak hozzá kellene járulnia a migrációs helyzet kezeléséhez, de nem feltétlenül a migránsok befogadásával, erről ugyanis nincs konszenzus - emelte ki bennfentes források szerint Sebastian Kurz osztrák kancellár az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján.

Tönkretette megerőszakolt svéd áldozata életét a migráns, mégis maradhat

Nagyvilág2018.10.18, 16:32

Megerőszakolt egy svéd lányt egy Kelet-Afrikából származó migráns, a lány teljesen összeroppant a történtektől, a svéd hatóságok mégsem utasították ki az országból a férfit – írja a Voice of Europe.

Átalakul a migráció összetétele, egyre több a gazdasági bevándorló

Itthon2018.10.18, 11:27

A migránsok száma csökkenni nem fog, viszont átalakul a migráció összetétele - jósolja a jövőre nézve Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára.

Az Európai Unió csak átcímkézi a migrációt

Itthon2018.10.18, 10:23

Szavakban már fellép a migránsok ellen az EU, de a valóságban inkább csak átcímkézi és legalizálja - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Drogot tett egy nő italába két migráns: megerőszakolták

Nagyvilág2018.10.17, 16:26

Két marokkói férfi kábítószert kevert egy nő italába Londonban, majd megerőszakolták az önkívületi állapotban lévő fiatal nőt – írja a Voice of Europe.

Alig néhány óra alatt kilenc migránst fogtak el a magyar rendőrök

Itthon2018.10.17, 13:44

Több helyen több migráns is megpróbált Magyarországra szökni az elmúlt néhány órában. Mindegyiküket elfogták a rendőrök.

Döbbenetes videó a migránsok uralta Párizsról

Nagyvilág2018.10.17, 11:32

Párizsban és a nyugat-európai országok többségében már tarthatatlan a helyzet a migránsok miatt. A közbiztonság romlott, a bűnözés hatalmas probléma. A no-go zónákban annyira tarthatatlan lett a helyzet, hogy még a rendőrségnek is óriási kihívás bejutni ezekre a helyekre. Döbbenetes videó.

Szeptemberben rekordmennyiségű migráns érkezett Görögországba

Nagyvilág2018.10.17, 09:33

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) legfrissebb adatai szerint megugrott szeptemberben a Görögországba irányuló bevándorlók száma, de az év első kilenc hónapját nézve is erős a növekedés. Megugrott a nemi erőszakok száma is.

Szijjártó Péter: A migráció nem emberi jog

Itthon2018.10.15, 19:12

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, sajtótájékoztatón azt mondta, sem a határsértéshez, sem a célországok önkényes kiválasztásához nem fűződnek emberi jogok, ezért amikor az Európai Unió migrációs kérdésben lépéseket tesz, minden esetben a nemzetközi jog talajáról kell kiindulnia, amely világossá teszi, hogy a migráció nem emberi jog.

Migránsközpont nyílt Párizs leggazdagabb kerületében

Nagyvilág2018.10.15, 14:19

Újabb felháborító lépést tett Párizs migránspári vezetése, amely a helyiek megkérdezése nélkül 300 migránst telepített be a francia főváros leggazdagabb kerületébe. Párizsban már bevett gyakorlat, hogy a Macron-rezsim a lakosság megkérdezése nélkül hajtja végre a Soros-tervet.

Közel négy tucat migráns akart hajnalban Magyarországra szökni – fotó

Itthon2018.10.15, 10:50

Egy török kamionban 47 migránst találtak a rendőrök a csanádpalotai határnál hajnalban. A raktérben bújtak el. Később irakinak, iráninak és szírnek mondták magukat.

Késsel támadt az utasokra egy migráns egy osztrák vonaton

Nagyvilág2018.10.14, 16:46

Késelés történt egy vonaton az ausztriai Feldkirchben. Sajtóhírek szerint egy 18 éves migráns támadt az utasokra. Amint felszállt a vonatra, minden ok nélkül nekiesett egy 27 éves férfinak – közölte az M1 Híradója.

Csatornába zuhant és meghalt 19 migráns Törökországban

Nagyvilág2018.10.14, 12:56

Felborult vasárnap reggel egy migránsokat szállító platós kisteherautó a nyugat-törökországi Izmir tartomány Gaziemir körzetében. A balesetben tizenkilencen, köztük gyerekek vesztették életüket, a sofőrrel együtt öten megsebesültek - közölte a Demirören török hírügynökség.

Spanyolországban is titkolják a migráns bűncselekményeket

Nagyvilág2018.10.12, 09:17

Csak szeptemberben több mint 40 migránsok által elkövetett bűncselekményt hallgatott el a fősodratú spanyol média, de egy honlap most beszámolt róluk - írja a Ripost. 

Rendőrök cipelték be a bíróságra a magát halottnak tettető migránst

Nagyvilág2018.10.11, 16:25

Egy 23 éves szír migránsnak kellett megjelennie egy drezdai bíróságon, azonban a vádlottat három őr cipelte be a terembe, mert halottnak tettette magát - olvasható a Ripost oldalán.  

Fidesz: Brüsszel a migránsok szervezett beutaztatását akarja bevezetni

Itthon2018.10.11, 13:27

Brüsszel a migránsok szervezett beutaztatását akarja bevezetni, hogy ezáltal is kikerülje a határellenőrzést – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. 

Soha nem látott migránshullám sújtja Spanyolországot

Nagyvilág2018.10.11, 07:48

A spanyol parti őrség (Salvamento Marítimo-SM) csak a hétvégén 1181 illegális migránst tartóztatott fel és vitt spanyol területre. Az afrikai származású migránsok összesen 30 bárkával és csónakkal érkeztek a mediterrán országba. Hála a baloldali és bevándorláspárti madridi kormánynak, az év elejétől hivatalosan 43 ezer, nem hivatalosan 50 ezer illegális bevándorló jöhetett be az országba.

Feltárta a svéd migránsbűnözést, életveszélyesen fenyegetik

Nagyvilág2018.10.10, 13:57

Joakim Lamotte szabadúszó újságíró, aki jelenleg vloggerként tevékenykedik, és a svéd médiamunkások nagy többségétől eltérően beszámol a migránsok által elkövetett bűncselekményekről. Emiatt Lamottét és családtagjait kivégzéssel fenyegetik. A svéd rendőrség ennek ellenére nem lép fel az erőszakos uszítók ellen.

Elvágta egy svéd diák torkát a migráns, majd még 13-szor a testébe is szúrt

Nagyvilág2018.10.09, 13:07

Utóbb derült ki, hogy a 30 éves afrikai migráns már 23-szor követett el különböző erőszakos jellegű bűncselekedeteket, először 2007-ben. Minden alkalommal az őt befogadó svédek voltak a célpontjai. Ennek ellenére mégsem toloncolták ki. 

Izrael határkerítéssel állította meg az afrikai migránsok beáramlását

Nagyvilág2018.10.09, 07:23

Izrael és a modern népvándorlás – A migrációs kérdés egy bevándorló-hátterű országban cím alatt a Migrációkutató Intézet legújabb tanulmányában Izrael és a modern migrációs válság kapcsolatát elemzi, tekintettel arra, hogy a térség egyetlen európai kultúrájú országaként a zsidó állam tapasztalatai számos fontos tanulságot tartogathatnak akár Magyarország számára is. A bevándorlás komoly társadalmi feszültségeket generált a közel-keleti országban, amit illegális afrikai migránsok által elkövetett, a sajtóban és a rendőrségi statisztikákban is dokumentált bűnesetek súlyosbítottak. A kialakult helyzetre a zsidó állam számos nagyszabásúú ...

Tiltakozott a migránserőszak ellen, lenácizták, megrongálták a házát

Nagyvilág2018.10.08, 12:51

Egy versmondó versenyt rendeztek a Rajna-vidéki Speyer városában Németországban, ahol egy 14 éves lány, Ida-Marie Müller kritikát mert megfogalmazni a „Willkommenskultur”-ral és az erőszakoskodó migránsokkal kapcsolatban.

Salvini nem enged a migránsoknak, ha kell, a reptereket is lezárja

Nagyvilág2018.10.07, 17:28

Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes kész arra, hogy lezárassa az olasz reptereket. Ezt azért tenné, mert a napokban megérkezhet az első különjárat, amely visszaviszi az Olaszországban regisztrált migránsokat.

Virágzik a migránsgasztronómia Brüsszelben

Nagyvilág2018.10.06, 15:40

Brüsszel főként afrikaiak által lakott Matongé negyedében virágzik az illegális vadhús-kereskedelem. A VRT flamand közszolgálati csatorna riporterei rejtett kamerával járták be a környéket, és kiderítették, védett afrikai állatok húsát adják-veszik egymás között a migránsok.

Baltával hadonászott egy migráns Lyon belvárosában – videó

Nagyvilág2018.10.06, 11:54

Egyre élhetetlenebbé válnak egyes európai országok a migránsoknak köszönhetően. Legutóbb egy baltával hadonászó migránst kellett Franciaországban hatástalanítani, aki jó ötletnek találta, hogy az éles fegyverrel fenyegetőzzön. Szomorú francia hétköznapok.

Döbbenetes módon növeli a migrációval kapcsolatos állami kiadásokat Macron

Nagyvilág2018.10.05, 18:56

Megszerezte a Le Monde Franciaország jövő évi költségvetési tervezetét. Nyilvánvalóan a balliberális napilapot az bosszantja, hogy alapvetően idős- és szegényellenes Macron gazdaságpolitikája. A konzervatív hetilap, a Les valeurs actuelles viszont észrevette a Le Monde összeállításában, hogy az általános megszorítások és a minden minisztériumra nézve kötelező takarékosság mellett a bevándorlással kapcsolatos kiadásokat drasztikusan, 14 százalékkal növelik.

Az olasz államfő aláírta az eddiginél jóval szigorúbb migrációs intézkedéseket

Nagyvilág2018.10.05, 18:10

Sergio Mattarella olasz államfő aláírta a bevándorlásellenes Matteo Salvini belügyminiszter nevével fémjelzett migrációs biztonsági törvénycsomagot, amely szigorítja a migránsok számára a menedékjog megadását.

Újabb kép került elő a félmeztelen fekete bűnözőről, akit Macron ölelgetett

Nagyvilág2018.10.04, 22:33

Újabb kép került elő arról a bűnözőről, aki félmeztelenül ölelkezett Macron francia elnökkel az Antillákon. A korábbi fotókból óriási botrány lett egész Franciaországban, az Origo is sokat írt erről. A 888.hu egyik cikkét pedig cenzúrázta a Facebook. 

Három migráns szexuálisan zaklatott nőket az Oktoberfesten

Nagyvilág2018.10.04, 14:54

Úgy néz ki, hogy az Oktoberfesten, a világ legnagyobb sörfesztiválján is megjelentek a szexuális ragadozó migránsok. A hétvégén két pakisztáni és egy indiai migránst vettek őrizetbe a rendőrök.

Macron Franciaországában a migránsok csapdákat állítanak a rendőröknek, és gerillaharcot folytatnak ellenük

Nagyvilág2018.10.04, 13:58

A francia-svájci-német hármas határon lévő Mulhouse (ismertebb nevén: Mülhausen) városában egyre nagyobb a feszültség, az elmúlt hetekben több komolyabb összetűzés is volt a rendőrség és a fiatalokból álló migránsbandák között. A mostani hétvégén volt a legdurvább összecsapás, hiszen a bandák gerillacsoportokra jellemző taktikát alkalmaztak az egyenruhások ellen, csapdát állítottak fel, majd megtámadták rendvédelmi erőket.

Hiába az ENSZ-kvóta, Dánia már nem fogad migránsokat

Nagyvilág2018.10.04, 13:02

Dánia 2018-ban sem fogad be migránsokat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) programja keretében – jelezte Inger Stojberg külügyekért és integrációért felelős dán miniszter csütörtökön.

Öt migráns meghalt, kettő eltűnt a görögországi Evros folyóban

Nagyvilág2018.10.04, 10:20

Török mentőcsapatok öt bevándorló holttestét fedezték fel az Evros folyó mellett, ahol megpróbáltak átkelni Görögországba  - olvashatjuk a greekreporter.com oldalon. 

Huszonöt migránst fogtak el a román határőrök a magyar határ közelében

Nagyvilág2018.10.03, 16:54

Huszonöt iraki és palesztin bevándorlót és két román embercsempészt fogott el a román határrendészet a magyar határ mellett fekvő Illye falu térségében hétfőn. A történtekről szerdán számoltak be.

Megfenyegették, hogy megerőszakolják, mert nem muszlim

Nagyvilág2018.10.03, 15:35

A külföldi német közszolgálati csatorna, a Deutsche Welle (DW) újságírói riportot készítettek a görögországi Leszbosz szigetének a hírhedt migránstáboráról, a Moriáról. A befogadó központban az Iszlám Állam (ISIS) dzsihadistái terrorizálják a nem muszlim embereket, de ennek ellenére a görög hatóságok nem lépnek fel velük szemben, sőt továbbengedik őket Nyugat-Európa felé.

Naponta több száz holland gyereket kényszerítenek mecsetek látogatására - videó

Nagyvilág2018.10.03, 10:39

Egy nyilvánosságra került videofelvétel alapján a hollandiai kisiskolásokat arra kötelezik, hogy  mecsetekben imádkozzanak muszlim módra. Az erőszakos iszlamizációt egy szélsőséges Törökországból finanszírozott álcivil szervezet osztálykirándulásnak próbálja álcázni.

Így próbált Magyarországra jutni egy afgán migráns

Itthon2018.10.03, 10:28

Tompánál egy teherautó rakterében elbújva próbált bejutni Magyarországra egy migráns. A határon bukott le.

Magyarország az illegális migrációt nem legalizálni, hanem megállítani akarja

Itthon2018.10.02, 20:15

Juliane Bogner-Strauss, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria képviseletében Strasbourgban azt mondta, az Európai Parlament képviselőinek többsége szerint a migrációnak kell a fő témának lennie az uniós állam-, illetve kormányfők október 18-19-én esedékes csúcstalálkozóján.

Szeptember végéig több mint 41 ezer migráns érkezett Spanyolországba

Nagyvilág2018.10.02, 19:54

A spanyol belügyminisztérium szerint az év első kilenc hónapjában több mint 41 ezren érkeztek illegálisan Spanyolországba tengeri és szárazföldi úton összesen.

Minden ötödik jogsira jelentkező arab nyelvű vizsgát tesz le Svédországban

Nagyvilág2018.10.02, 17:45

A Svéd Közlekedési Hivatal (Trafikverket) statisztikái alapján az országban a sofőrvizsgára beiratkozottak ötöde arab nyelven teszi le a vizsgát, mert a migráns hátterűek többségében nem beszélik az államnyelvet.

Kijátszhatja a büntetést a három embert megkéselő afgán migráns

Nagyvilág2018.10.02, 17:02

Konyhakéssel sebesített meg három embert a migráns egy német városban. Közülük két ember súlyosan, egy pedig életveszélyesen megsérült. Ennek ellenére a migráns lehet, hogy nem kell börtönbe menjen, mert pszichikai kezelést írtak elő neki, állítólag mentális problémákkal küzd.

Londonban migránsok megakadályozták, hogy egy angol beszéljen - videó

Nagyvilág2018.10.02, 16:59

Migránsok erőszakkal megakadályozták, hogy egy angol fiatal elmondja, amit szeretne a legendás Hyde Parkban, a speakers corneren.

Őrizetbe vettek egy illegális migránsoknak segítő polgármestert Olaszországban

Nagyvilág2018.10.02, 13:38

Házi őrizet alá helyezték a dél-olaszországi Riace (Calabria régió) baloldali polgármesterét, Domenico Lucanót, mert törvénytelen eszközökkel segítette az illegális bevándorlást.

Ausztriában bezárnak hét migránstábort

Nagyvilág2018.10.02, 11:33

Olyan sikeres a bevándorlásellenes néppárti-szabadságpárti (ÖVP-FPÖ) kormánykoalíció, hogy egyre kevesebb migráns érkezik Ausztriába, ennek következtében pedig be lehet záratni hét befogadóközpontot. Így az osztrák adófizetők évi 12 millió eurót spórolnak.

Eszméletlenre verték a migránsok, őt zárják börtönbe

Nagyvilág2018.10.02, 09:44

A 65 éves nő ellen gyűlöletbeszéd gyanújával emeltek vádat, a Svéd Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete alapján pedig három hónapra börtönbe kell vonuljon. Az idős asszonyt 2016-ban a migránsok eszméletlenre verték. Ő egyébként tagadja az ellene felhozott vádakat.

47 tonna élelmiszert kellett megsemmisíteni kamionokba bújt migránsok miatt

Nagyvilág2018.10.01, 17:38

Angliában 47 tonna hagymát kell megsemmisíteni, ugyanis zöldségszállító kamionokban - még Franciaországban - bújtak meg a migránsok, akik beszennyezték a szállítmányt. Összesen 13 millió forintnak megfelelő kár keletkezett.

Fel akarta gyújtani a befogadóközpontot egy migráns, mert kevesellte a segélyt

Nagyvilág2018.10.01, 16:41

A feldühödött 19 éves etióp migráns azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja azt a befogadóközpontot, ahol egyébként ő is lakik, abban az esetben, ha nem kap plusz 250 euró segélyt a többi mellé. A rendőrség ezt követően letartóztatta a migránst.

Migráns drogmaffia vette át Lille déli részének irányítását

Itthon2018.10.01, 12:52

A lille-i polgármester szombati nyilatkozatában elismerte, tarthatatlan a helyzet a városban, és léteznek no-go zónák. A település vezetője saját kudarcát is vázolta: Lille déli városrészein súlyos a helyzet, ahol a migráns drogbandák uralkodnak. Megoldás viszont továbbra sincs, a helyiek a rendőri jelenlét megerősítését és a CRS (a francia rohamrendőrség) készenlétbe helyezését követelik. 

Eldobálják az ételt a leszboszi migránstáborban élő migránsok

Nagyvilág2018.10.01, 12:43

Egy videófelvétel alapján az illegális bevándorlók a Moria nevű migránstáborban eldobálják a görög adófizetők pénzén kapott élelmiszereket, mert az nekik nem tetszik. A válság következtében elszegényedett sok görög is szívesen megenné azt, de nekik nem jár.

Szír migráns vert össze brutálisan három idős nőt Bécsben

Nagyvilág2018.09.30, 11:22

Döbbenetes jelenteknek lehettek szemtanúi Bécs Alsergrund kerületének lakói: egy 41 éves szír migráns három idősebb nőre támadt rá egy villamosmegállóban. Az egyik asszonynak agyrázkódása lett, annyire megverte a kegyetlen migráns, akit elfogtak a rendőrök. A történet érdekessége, hogy Bécset idén is a világ legélhetőbb városának választották meg egy felmérésben.

Elrendelték a Ravensburgban késelő afgán migráns kényszergyógykezelését

Nagyvilág2018.09.29, 22:02

Elrendelték a német hatóságok szombaton annak az afgán migránsnak a kényszergyógykezelését, aki előző nap három embert késelt meg Ravensburgban.

Elfogták a szír migránst, aki zsidók ellen vetett volna be vegyi fegyvert

Nagyvilág2018.09.28, 13:05

Vegyi anyaggal akart Izrael területén támadást végrehajtani az Iszlám Állam szíriai terroristája, aki hamis papírokkal jutott el Líbián keresztül Németországba.

Egy afrikai migráns rituálisan meggyilkolt, majd megevett egy macskát Görögországban - videó

Nagyvilág2018.09.28, 11:56

A Görögországhoz tartozó, turisták körében népszerű Chios szigeten letartóztattak egy togói illegális bevándorlót, mert a migránstáborban, ahol élt, rituálisan meggyilkolt, majd megsütött és a társaival együtt elfogyasztott egy macskát.

A karácsony ellen uszít egy imám Franciaországban - videó

Nagyvilág2018.09.28, 10:14

Egy portugál származású francia állampolgár tette közzé Twitter-fiókján a dél-franciaországi Marseille muszlim migránsok lakta negyedében, az El-Islah nevű mecsetben készült megdöbbentő videót.

A migráns hátterűek leginkább Angela Merkel pártjára szavaznának

Nagyvilág2018.09.28, 10:00

Németországban a keresztény uniópártok mára egyértelműen a bevándorló hátterű személyek támogatását élvezik, ellentétben a szociáldemokratákkal és a Zöldekkel - derült ki a Német Integrációs és Migrációs Ügynökség tegnap nyilvánosságra hozott elemzéséből.

Négyszeresére nőtt a veszélyes migránsok száma Németországban

Nagyvilág2018.09.28, 07:15

2016-hoz képest a tavalyi évre már négyszeresére nőtt a német biztonsági szolgálatok által veszélyesnek tartott bevándorlók száma - írja a Die Weltre hivatkozva a Voice of Europe. 2015-ben ez a szám még csak 571 volt. 

Az osztrák belügyminiszter arra kötelezné a rendőrséget, hogy írja meg, ha migráns az elkövető

Nagyvilág2018.09.27, 16:07

Herbert Kickl, a bevándorláellenes szabadságpárti (FPÖ) belügyi tárcavezető arra is felkérte a hatóságokat, hogy ne nyilatkozzanak az elfogult, liberális, illetve baloldali újságíróknak, riportot és nagy ívű beszámolót pedig csak akkor készíthetnek, ha az újságírók garantálják a semlegességet.

Egy szír migráns szexuálisan zaklatott egy fiatal német lányt

Nagyvilág2018.09.27, 11:57

A szexuális zaklatás áldozatát sokkolták a történtek, saját bevallása alapján azóta alig tud aludni, és állandó félelemben él. A hatóságok - vélhetően központi utasításra - megpróbálták eltitkolni a történteket, csak azért, mert az elkövető egy migráns.

Több milliót csalt ki a svéd államtól egy migráns, mégis felmentette a bíróság

Itthon2018.09.26, 18:40

Több millió forintnak megfelelő eurót csalt ki a svéd államtól egy bevándorló, aki nem tájékoztatta a hatóságokat arról, hogy már nem jár neki a gyerektartás és a szülői támogatás –írja a Voice of Europe a Fria Tider-re hivatkozva.

Afrikai illegális migránsok perlik a spanyol államot, mert kiutasították őket

Nagyvilág2018.09.27, 07:18

Meghallgatást tartott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma a spanyol hatóságok azon gyakorlatáról, hogy a melillai exklávéba illegálisan érkező bevándorlókat azonnal visszatoloncolják Marokkóba.

Brüsszel továbbra is Magyarországra akarja erőltetni bevándorláspárti politikáját

Itthon2018.09.26, 17:45

Brüsszel továbbra is ránk akarja erőszakolni bevándorláspárti politikáját, el akarja venni a határvédelem jogát Magyarországtól - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője.

Más képe volt az útlevélben, és más ült a kocsiban

Itthon2018.09.26, 15:21

Embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás egy szerb férfi ellen, aki két migránst akart Magyarországra csempészni. Az autóval érkező férfi utasaival együttkedden 17 óra körül jelentkezett Röszkénél. 

Párizs egyik migránsgettójában a Mohamed a leggyakoribb fiúnév az újszülöttek körében

Nagyvilág2018.09.27, 07:20

Tavalyi adatok alapján Párizs Seine-Saint-Denis nevű, jelentős részben migránsok lakta negyedében a leggyakoribb fiúnév az újszülöttek körében az arab eredetű és muszlimok körében gyakori Mohamed.

Ha a Frontex átvenné a határőrizetet, akkor ismét jöhetnének a migránsok

Itthon2018.09.26, 10:05

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint szakmai és politikai szempontból is vitatható az Európai Unió határ- és partvédelmi szervezete (Frontex) megerősítésének terve.

Trükkökkel és hajókkal hoznának migránsokat Európába

Nagyvilág2018.09.26, 07:38

Többféle trükkel is próbálják Európába juttatni a migránsokat az álcivil szervezetek. A migránsok füzetekből tanulják, hogy mit kell mondaniuk azért, hogy befogadják őket. A Soros-hajókat egyre kevesebb helyen engedik kikötni, az Aquariuson lévő migránsok Máltára kerülhetnek.

Először ítéltek pénzbírságra egy migránsokat segítő aktivistát Horvátországban

Nagyvilág2018.09.25, 19:16

Jelentős, 60 ezer kunás (2,6 millió forint) pénzbírságra ítélte a kelet-horvátországi Zupanja megye szabálysértési bírósága első fokon az Are You Syrious (Komolyan mondja?) önkéntes mozgalom egyik aktivistáját, amiért segített migránsoknak a szerb-horvát határ illegális átlépésében. Horvátországban először szabtak ki pénzbírságot migránsokat segítő aktivistára.

A baloldali portugál kormány befogad 10 migránst a Soros-hajóról

Nagyvilág2018.09.25, 17:38

Portugália baloldali kormánya bejelentette, hogy Franciaországgal és Spanyolországgal megállapodva befogad tízet a két sorosista álcivil szervezet, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az SOS Méditerranée által bérelt Aquarius hajón lévő 58 illegális bevándorló közül.

Muszlim migránsok keresztény templomokat rongáltak meg Svédországban

Nagyvilág2018.09.25, 17:18

Megszaporodtak a templomok ellen elkövetett támadások a skandináv országban. Az erősen bevándorláspárti, balliberális svéd média egyszerű rongálásként kezeli az iszlamisták tetteit, és nem keresztényellenes fenyegetésként tálalják.

Akár 22 millió illegális migráns is élhet az Egyesült Államokban

Nagyvilág2018.09.25, 16:46

A múlt hét pénteken publikált tanulmány szerint a washingtoni adminisztráció, de még civil szervezetek is alábecsülték az Amerikában tartózkodó illegális bevándorlók számát. A legfrissebb számok alapján akár 22 millióan is lehetnek. 

Polgárháború törhet ki Olaszországban, ha nem zárják le a határokat

Nagyvilág2018.09.25, 14:50

Az iszlám vallású és afrikai bevándorló háttérrel rendelkező Mohamed Konare véleménye alapján Olaszország le kell zárja a határait, amennyiben el akar kerülni egy polgárháborút.

Nem engedik be Marseille-be Soros migránscsempész hajóját

Nagyvilág2018.09.25, 12:55

Franciaország nem engedi kikötni Marseille-ben a két sorosista álcivil szervezet, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az SOS Méditerranée által bérelt Aquarius hajót, hogy ott migránsok tucatjai szálljanak partra – közölte Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter.

Szijjártó: A világ eddig biztonságosnak tekintett részeit is veszélyek fenyegetik

Nagyvilág2018.09.25, 07:29

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendezett Nelson Mandela béke-csúcstalálkozón azt mondta, az új biztonsági kihívások miatt ma már a világ olyan részeit is veszélyek fenyegetik, amelyeket eddig biztonságosnak tekintettünk.

Szélsőbaloldali migránspárti bandák támadtak a csendőrökre a francia-olasz határon

Nagyvilág2018.09.24, 17:20

A mintegy 150 fős szélsőbalos társaság Montgenèvre térségében próbált átkelni az olasz-francia határon, kövekkel, Molotov-koktélokkal, házi készítésű bombákkal megtámadva az ott szolgálatot teljesítő mintegy 90 csendőrt - olvasható a Laprovence.com oldalán. 

Tomboló migránsok támadtak rendőrökre egy németországi migránstáborban

Nagyvilág2018.09.24, 16:35

A német rendőrség azért vonult ki a freiburgi migránstáborhoz, hogy őrizetbe vegyenek három illegális bevándorlót, akiket pár napon belül kitoloncoltak volna az országból. A migránsok társai úgy felháborodtak ezen, hogy harmincan ugrottak neki a hatóságok képviselőinek.

Dokumentumok bizonyítják: Brüsszel azonnal több tízezer migránst akar betelepíteni

Nagyvilág2018.09.24, 16:14

Ahogy az elmúlt hetek eseményei, formális és informális megbeszélései bebizonyították, Brüsszel még mindig nem a migráció megállításán dolgozik, csupán azt szeretné elérni, hogy az illegális bevándorlást legálissá tegye, a migránsokat pedig rá akarja erőszakolni valamennyi tagállamra. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, a német kancellár, Angela Merkel, és a migrációs politikáért, uniós belügyekért, illetve állampolgárságért felelős EU-biztos, Dimitrisz Avramopulosz egybehangzó nyilatkozatai is ezt bizonyítják. Sőt, a Bizottság hivatalos honlapján közzé is tett egy friss tájékoztatót, ami bizonyítja: a legfőbb cél, hoggy ...

Fiatal német nők drámai segélykérése a migránsbűnözés miatt - videó

Nagyvilág2018.09.24, 10:04

Az interneten futótűzként terjedő felvételek alapján a „Decibel 120” elnevezésű német egyesület videóüzenetekben utasítja el a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményeket, és kritizálja a bevándorláspárti európai „elit” öncélú, tragédiához vezető politikáját.

Bakondi: Az illegális migráció lesz a fő kérdés az EP-választáson

Itthon2018.09.24, 07:23

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, a jövő évi európai parlamenti választásoknak az illegális migráció lesz a fő kérdése.

Pénzt kap a német államtól a rendőrgyilkos muszlim migráns

Itthon2018.09.23, 14:31

A német nyilvánosság arra kapta fel a fejét, hogy egy muszlim terrorista a német állam nagylelkűségének köszönhetően, miután meggyilkolt egy német rendőrt, az ország területén maradhatott, sőt jelentős összegű segélyt is kaphat. Dübörög a Wilkommenskultur.

Öt napon keresztül erőszakolt egy 15 éves görög lányt egy iráni migráns

Nagyvilág2018.09.23, 12:01

Egy sokkoló történet látott napvilágot a görögországi Kosban, amely alaposan feldühítette a helyi közösséget. Egy 28 éves iráni migránst letartóztattak egy 15 éves görög lány megerőszakolásáért – írja a Newsit nevű portál. A helyiek védtelenek a migránsbűnözéssel szemben, a görög állam képtelen megoldani a problémát.

Teljesen meztelen migráns támadta meg az embereket Párizsban - videó

Nagyvilág2018.09.22, 10:51

Egy teljesen meztelenre vetkőzött migráns támadott meg több embert Párizs egyik külvárosában, Cergyben.  

Horrorsérülést okozott egy migráns egy idős nőnek

Nagyvilág2018.09.21, 16:14

Börtönre ítélték és kiutasították az országból azt az arab fiút, aki Stockholm központjában megtámadott egy idős nőt, aki többek között fejsérülést is szenvedett – írja a Voine of Europe a Fria Tider beszámolójára hivatkozva.

Brüsszel el akarja venni a határvédelmet, hogy migránsokat telepíthessen be

Itthon2018.09.21, 14:36

Brüsszel azért akarja elvenni a határvédelmet, hogy felgyorsítsa a migránsok betelepítését, és még több migránst hozzon be – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

Újabb brutális migránstámadás derült ki Németországban

Nagyvilág2018.09.21, 13:33

Bár a német lakosságot lassan, de biztosan hozzászoktatták a migránsok által elkövetett mindennapos bűncselekményekhez, egy tavaly októberi eset napvilágra kerülése talán többeknek felnyitja a szemét, hogy mit is művelnek a német néppel az utóbbi években. 

Migráns fiatalok szurkáltak meg egy terhes lányt

Nagyvilág2018.09.20, 15:23

Egy 17 éves, 5 hónapos terhes német lányra támadt rá brutálisan négy migráns fiú. A késelés felbujtója a gyerek apja volt – írja a Voice of Europe.

A hatékony migrációs politikáról tartottak szakmai rendezvényt Budapesten

Itthon2018.09.20, 13:49

A kibocsátó országokkal közösen kell megoldani a migrációs válságot - állapították meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a hatékony migrációs politikáról tartott szakmai rendezvény résztvevői.

Felszámoltak egy migránstábort a franciaországi Nantes-ban

Nagyvilág2018.09.20, 16:03

Több száz migránst szállítottak el csütörtök délelőtt egy, a nyugat-franciaországi Nantes belvárosi parkjában több hónapja kialakult migránstáborból.

Terrorizmus miatt ítélték el a Röszkénél rendőrökre támadó migránst

Itthon2018.09.20, 15:09

A táblabíróság a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek másodfokon a Cipruson élő szír férfit. Az ügyész korábban súlyosítást kért, a védő a bűncselekmény minősítésének megváltoztatását és az első fokon kiszabott büntetés enyhítését indítványozta perbeszédében Ahmed H. másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán.

Sebastian Kurz: Az uniós elosztási mechanizmus nem lesz a migrációs krízis megoldása

Nagyvilág2018.09.20, 10:46

Sebastian Kurz osztrák kancellár Salzburgban a tagországok állam-, illetve kormányfőinek informális találkozójára érkezve csütörtökön azt mondta, a bevándorlók európai uniós tagországok közötti elosztásának mechanizmusa nem fogja megoldani a migrációs krízist.

Orbán Viktor: Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a határt

Itthon2018.09.20, 10:43

A miniszterelnök csütörtökön Salzburgban azt mondta, a Frontex még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert.

Bíróság előtt a Soros-párti civilek által védett erőszakos migráns

Itthon2018.09.20, 11:25

Ma tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az első fokon tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése, és társtettesként állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált Ahmed H. ügyét. Ő szította a zavargást a röszkei határnál, amelyben több rendőr megsérült. Természetesen Sorosék védik.

Szabadon engedték az egyik, chemnitzi gyilkossággal gyanúsított migránst

Nagyvilág2018.09.19, 09:16

Szabadlábra helyezték kedden a németországi Chemnitzben tüntetéseket kiváltó migránsok által elkövetett gyilkosság egyik iraki gyanúsítottját.