Mesterházy Attila

címke rss

Bankadó, új alkotmánybírók, médiahatóság - ez történt a parlament utolsó nyári ülésén

Itthon2010.07.23, 12:59

Sok fontos döntéset az utolsó nyári ülésnapra hagyta az országgyűlés, amelyen csütörtök délután Orbán Viktor kormányfő értékelte a kormány eddigi munkáját is. A parlament Kövér Lászlót választotta új elnökévé, Stumpf István pedig alkotmánybíró lett. Megszavazták a bankadót, de Járai biztosítója nem lett kivétel, név szerinti szavazással döntöttek a médiafelügyeletről is.

Mesterházy sámánt, Vona narancsszínű beszűkülést látott - reakciók az Orbán-beszédre

Itthon2010.07.22, 17:54

Valamennyi ellenzéki párt keményen kritizálta Orbán Viktornak a parlament nyári utolsó ülésén elmondott értékelő beszédét, valamint a kormány két hónapos munkáját. Az LMP-s Schiffer András szerint szolidaritásellenes a kormány, az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta, a kormány lejáratja Magyarországot, a jobbikos Vona Gábor pedig azt, hogy a szerinte biztató jelek ellenére is narancsszínű beszűkülést lát.

Nem beszélget Gyurcsánnyal az MSZP jövőjéről Mesterházy

Itthon2010.07.19, 10:01

Továbbra is az MSZP meghatározó politikusának tartja Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt a július 10-i tisztújító kongresszuson a szocialisták elnökévé választott Mesterházy Attila, de megválasztása óta nem egyeztetett vele a párt jövőjéről. Mesterházy a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjújában azt mondta: véget fog vetni a párton belüli intrikáknak és a kibeszélésnek, mert csak egységesen veheti fel a harcot az MSZP a Fidesz "kíméletlen hatalmi gépezetével".

Gyurcsány ölelése árulkodik az MSZP bénultságáról

Itthon2010.07.09, 12:37

Bár a választások után forrtak az indulatok az MSZP-ben, a párt vezetői várhatóan mégsem csapnak össze a szombati kongresszuson. Egy jelölt lesz a pártelnöki posztra, több ismert vagy befolyásos MSZP-s pedig visszalépett a vezető posztoktól, sőt, még Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is különös gesztust tett Mesterházy Attilának. Az ellentétek azonban nem oldódtak, az [origo]-nak nyilatkozó MSZP-sek szerint többen is csak a nekik megfelelő pillanatra várnak.

Saját magát ostorozza az MSZP vezetése egy elemzésben

Itthon2010.07.01, 19:56

Kudarcokkal telinek látja saját működését az MSZP elnöksége abban az elemzésben, amelyet a július 10-i kongresszusra készítettek. A beszámoló  sikernek tartja ugyan, hogy Gyurcsány Ferenc lemondása után tudták biztosítani a kormánytöbbséget a parlamentben, de a választási kampánnyal már a pártvezetés sem elégedett.

Szekeres Imre nem indul az MSZP tisztújításán

Itthon2010.06.26, 15:00

Sok jelölést kapott, mégsem indul az MSZP tisztújításán Szekeres Imre, a párt leköszönő alelnöke, mert szerinte a pártvezetés egész embert kíván.

Egyre esélyesebb Mesterházy az MSZP-elnökségre

Itthon2010.06.21, 10:06

Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető lehet az MSZP új elnöke, miután eddig nem akadt ellenfele: gyakorlatilag minden megye őt ajánlja a posztra. A párt korábban többször megígért megújulása elmaradni látszik, a hétvégi tisztújításokon szinte minden megyében a régi elnököt tartották meg posztján.

Az ellenzéki stratégiát hiányolta Gyurcsány - tudósítás az MSZP-kongresszusról

Itthon2010.06.06, 21:47

Az MSZP múltjáról és jövőjéről vitatkoztak a párt vasárnapi kongresszusán, és megszavazták a baloldali kötődésű bangkoki nagykövet, Balogh András államfővé jelölését. Gyurcsány Ferenc - akit érkezéskor kis híján feldöntöttek az újságírók - is beszédet mondott, színtelennek és stratégia nélkülinek nevezte a pártját, de vastapsot kapott. Bajnai Gordon levélben üzente, hogy szurkol a baloldal megújulásáért. A kongresszus nagy részéről a sajtót kizárták, a tudósítókat még az előtérből is kiküldték. Tudósítás percről percre az MSZP kongresszusáról.

Megbukott a pártok kompromisszuma a magával szembeforduló MSZP-n

Itthon2010.05.14, 12:25

Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról  kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. Végül a pártok egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amelyből kihagyták a bizottsági helyek elosztását, és csak az ülésrendről, meg a parlament elnökéről és alalnökeiről rendelkeztek. A bizottságok sorsa Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerül.

Mesterházy nem ért rá Gyurcsány találkozójára

Itthon2010.05.12, 10:36

Bár a párt több vezető politikusa, köztük a leköszönő elnök is részt vett kedd este a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett, az MSZP helyzetéről szóló találkozón, Mesterházy Attila nem ment el, állítólag előre leszervezett programja volt. Gyurcsány és Mesterházy az elmúlt napokban egymással párhuzamosan kezdett konzultációkat a párt újjászervezéséről. A volt kormányfő többször bírálta a frakcióvezetőt, és jelezte: szerinte nem kellene pártelnökké választani.

Mesterházy szerint nem alapít új pártot Gyurcsány

Itthon2010.05.08, 17:25

Kizártnak tartja Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, hogy Gyurcsány Ferenc új pártot akar alapítani. A szocialista politikus erről egy pécsi pártrendezvényen beszélt, ahol ismét az MSZP megújulásáról beszélt. Pár tüntető várta a rendezvényen, akik szerint a pártban nem újítás zajlik, hanem marakodás a pártvagyonon.

Versenyfutásba kezdett Gyurcsány és Mesterházy

Itthon2010.05.06, 12:44

Országjáró értékelő körútra indul Mesterházy Attila, az MSZP új frakcióvezetője. A kampány alatt háttérbe vonuló, csak néha szereplő korábbi pártelnök, Gyurcsány Ferenc is értékelni szeretné a kampányt és a párt választási vereségét, és az erről szóló vitairatát már meg is küldte az érdeklődőknek.

Fedezékből figyelik egymást az MSZP vezetői

Itthon2010.05.04, 18:09

Bár az MSZP választási bukása után Gyurcsány Ferenc átvilágítást, Mesterházy Attila új baloldalt, az MSZP pedig új időszámítást ígért, az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint úgy tűnik, hogy őszig érintetlen marad a párton belüli politikai felállás. Mesterházy megmutatná erejét, de támogatása csalóka lehet, Gyurcsány ugrásra kész, de egyes párttagok rajta is elégtételt vennének, az MSZP vezetői pedig próbálják összeterelni a megmaradt szocialista szavazókat, de még az MSZP-sek körében sem túl népszerűek.

A házszabály felpuhítását kéri az MSZP

Itthon2010.05.04, 17:23

Módosítani szeretné az MSZP a parlamenti házszabályt annak érdekében, hogy az összezsugorodott frakció módosító indítványai könnyebben átmenjenek a bizottságokon. A párt azt is kéri a Fidesztől, hogy ha alkotmányt módosít, azt csak négyötödös többséggel tegye.

Mesterházyt választotta frakcióvezetőnek az MSZP

Itthon2010.05.03, 15:03

Újra Mesterházy Attilát választotta frakcióvezetőnek hétfői alakuló ülésén az MSZP képviselőcsoportja. A megcsappant számú szocialista frakció döntő többsége a korábbi miniszterelnök-jelöltet támogatta, csak hárman nem szavaztak rá. Mesterházy az előző ciklus végén, egy évig már irányította a frakciót.

Hétfőn eldől, Mesterházy vezeti-e az új MSZP-frakciót

Itthon2010.05.03, 06:25

Frakcióvezetőt választ, és várhatóan elfogadja a képviselőcsoport szervezeti és működési szabályzatát az MSZP a frakció hétfői alakuló ülésén. A párt elnöksége Mesterházy Attilát javasolta a képviselőcsoport vezetőjének.

Medgyessy: Mesterházy a legalkalmasabb az MSZP vezetésére

Itthon2010.04.30, 10:41

A volt miniszterelnök Medgyessy Péter szerint Mesterházy Attila nem az ideális jelölt az MSZP vezetésére, de a jelenlegi helyzetben nála alkalmasabbat nem tudna mondani. Medgyessy szerint az MSZP-nek eszmei, morális és személyi megújulásra van szüksége, különben el fog tűnni.

Mesterházy megyénként értékelné az MSZP kudarcát

Archívum2010.04.29, 00:09

Minden megyében szervezni kell olyan vitákat, amelyeken az MSZP politikusai értékelhetik a választási szereplést és a múltban elkövetett politikai hibákat - mondta Mesterházy Attila, az MSZP listavezetője az MTV Az este című műsorában. A politikus szerint nem baj, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő - aki szerint a jelenlegi pártvezetésnek vissza kellene vonulnia - is elemzi a helyzetet.

Megkezdődött a marakodás az MSZP romjai felett

Itthon2010.04.28, 15:36

Az MSZP elnöksége saját lemondásának menetrendjéről vitatkozik, miközben a párt néhány erős embere a párt jelenlegi vezetése által diktált iránytól teljesen eltérően képzeli el a párt jövőjét. Beindult Gyurcsány Ferenc, aki már híveit toborozza, visszatért Szili Katalin, aki egyszerre támadja Gyurcsányt és a párt jelenlegi vezetését, és csoportba szerveződtek az MSZP nem hivatásos politikusai is, akik szerint minden rossz.

Újra frakcióvezetővé tenné Mesterházyt az MSZP elnöksége

Itthon2010.04.27, 17:12

Mesterházy Attilát javasolja az MSZP elnöksége a párt frakcióvezetőjének a következő parlamenti ciklusra is. Az elnökség erről azon a kedd délelőtti ülésen döntött, ahol a párt jövőjét és a tisztújítás menetét is megvitatták. A pártvezetők úgy döntöttek, hogy június első hétvégéjére hívják össze a párt új politikájáról döntő országos kongresszust.

Mesterházy megfontolná a pártelnöki poszt elvállalását

Itthon2010.04.26, 08:35

Nagyon komolyan elgondolkodna a pártvezetői poszt elvállalásán Mesterházy Attila, amennyiben felkérnék. A szocialista listavezető arról is beszélt, az MSZP elnöksége az alapszabály miatt nem tudott lemondani vasárnap este.

Húszéves Fidesz-uralommal ijesztgette Kis Moszkvát Mesterházy

Itthon2010.04.22, 10:20

A Fidesznek azért kell a kétharmad, hogy saját érdekei szerint írja át az alapvető törvényeket, hogy végrehajtsa, amiről Orbán Kötcsén beszélt: 15-20 évre rendezkedjen be - állította az egykor MSZP-s erősségnek számító Salgótarjában tartott szerda esti fórumán Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy szerint ellenfeleik már az MSZP megsemmisülésére számítanak, és felemlegette azt is, hogy az első választási forduló éjszakáján letegezte őt Orbán Viktor.

Nem volt jogsértő Mesterházy "fasisztázása" az OVB szerint

Archívum2010.04.15, 21:27

Elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) azt a Mesterházy Attila ellen benyújtott kifogást, amelyben a politikus fasisztázó kijelentését támadta meg egy magánszemély. A kifogás szerint Mesterházy lefasiztázta a "harmadik erőt", az OVB szerint azonban ez nem volt jogsértő.

Varga: Nem lesz miniszterelnök-jelölti vita a második forduló előtt sem

Itthon2010.04.14, 10:30

A választások második fordulója előtt sem áll ki vitatkozni Orbán Viktor Fidesz-elnök Mesterházy Attilával, az MSZP listavezetőjével - erősítette meg kedd este Varga Mihály. A Fidesz alelnöke a HírTV-ben azt nyilatkozta, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölti vita, mert már eldőlt, ki lesz a következő miniszterelnök.

Fasisztázás miatt jelenti fel Mesterházyt a Jobbik

Itthon2010.04.13, 19:16

Feljelentést tesz Mesterházy Attila ellen a Jobbik, mivel az MSZP-s politikus vasárnapi beszédében fasisztákról beszélt. Bár a kifogásolt mondatban a Jobbik nem szerepelt, a párt úgy értelmezte, hogy Mesterházy őket hívta fasisztáknak, és ezt rágalmazásnak, becsületsértésnek tartják. Szabó Gábor pártigazgató közleményben jelentette ki, hogy pártja nem fasiszta, hiszen sose szolgált egyetlen önkényuralmi rendszert sem, ellentétben az MSZP jogelődjével.

Még gondolkozik a kormányfőjelölti vitán Orbán

Itthon2010.04.12, 16:24

Orbán Viktor hétfőn közölte, még gondolkozik azon, hogy vitázzon-e Mesterházy Attilával. A Fidesz elnöke azt mondta: most minden erejét az köti le, hogy minél nagyobb egység jöjjön létre a parlamentben.

Mesterházy: Leváltották az MSZP által támogatott kormányt

Itthon2010.04.12, 00:37

Új időszak kezdődik, mindenkinek másként kell ezentúl politizálnia Mesterházy Attila szerint. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, a következő két hétben az állva maradt körzetekben megpróbálnak fordítani az eredményen, aztán a kampány után értékelik az elmúlt 4, 8 és 20 évet, majd új baloldalt kezdenek építeni.

Földcsuszamlás, vita nélkül

Vélemény2010.04.09, 16:25

  Kevéssé inspiráló kampány végére tesz pontot a vasárnapi szavazás. Ki tehet arról, hogy ilyen unalmasan teltek az elmúlt hetek, hogy nem voltak szemtől szemben viták a jelöltek között, s hogy kevés a számon kérhető ígéret a pártprogramokban?  

Mesterházy az MSZP-t is modernizálná

Itthon2010.04.09, 07:20

A választások másnapjától kezdve nekilátna az új baloldal felépítésének Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki erről a Népszabadság pénteki számában megjelent interjúban beszélt. Szerinte a szocialistáknak is alkalmazkodniuk kell a változó politikai erőtérhez, és a bizalom visszaépítéséhez konzekvensen ugyanazt kell képviselniük.

Mesterházy a Facebookon lelkendezett a kampányról

Itthon2010.04.09, 23:17

Erőt adott Mesterházy Attilának a választási kampány, mert látta, hogy a baloldalnak is van lelkesítő ereje - írta az MSZP kormányfő-jelöltje a Facebook közösségi portálon péntek este. Írt az új, modern baloldal felépítéséről is, végül egy "hajrá MSZP"-vel búcsúzott a kampánytól.

Kampányzárók percről percre

Itthon2010.04.08, 20:29

Kampányzáró rendezvényeket tartanak csütörtökön a pártok. A Fidesz rendezvénye háromkor kezdődik a Syma csarnokban, beszédet fog mondani Orbán Viktor is. Az MSZP Miskolcon várja szimpatizánsait, az LMP a Kossuth téren labdadobással zárja a kampányt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Petőfi szobornál mond beszédet. Kövesse az eseményeket az [origo]-n percről percre!

Virslivé lett versenylóról és esélyessé váló esélytelenekről szóltak a kampányzárók

Itthon2010.04.08, 23:21

Történelmi változást ígért Orbán Viktor, szavazásra buzdította az MSZP-seket Mesterházy Attila, magabiztosságát bizonygatta Vona Gábor csütörtökön, amikor négy párt tartott egyszerre kampányzáró rendezvényt. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint nincs lefutott meccs, lehet még keresnivalója vasárnap a közvélemény-kutatások szerint összetöpörödött MSZP-nek. A Fidesz elnöke pedig arra intette szavazóit, nehogy elpuskázzák a nagy lehetőséget.

Századvég: Orbán mindenben veri ellenfeleit

Itthon2010.03.31, 16:59

Orbán Viktor tartják a választók a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra a jelöltek közül a Századvég Alapítvány márciusi felmérése szerint. Bokrost vagy szeretik, vagy utálják: Orbán után ő a második az alkalmassági listán, ugyanakkor minden más jelöltnél többen utasítják el.

Mesterházyval sem gyűrte le a Frizbi a Heti hetest

Tévé2010.03.23, 13:56

A tévé előtt a célcsoport 20,4 százaléka nézte a Frizbi Hajdú Péterrel című műsort március 21-én este, de az utolsó vendég, Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje sem tudott javítani az előtte szereplő Bódi Guszti vagy Szabó Zsófi eredményein. Az RTL Klub rontott korábbi számain, de így is nyerte a hetet - a Tv2 viszont javított valamelyest: ez volt a legerősebb hete idén kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben.

Álszakállat ragasztottak Mesterházyra Hajdú Péter műsorában

Itthon2010.03.22, 13:10

Vissza akarja szerezni az emberek bizalmát, és hisz a sikerben - mondta Mesterházy Attila az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Tv2 Frizbi című műsorában. Álszakállakat is próbálgatott.

Mesterházy: Az MSZP a demokratikus értékek utolsó védőbástyája

Itthon2010.03.19, 06:48

Nem hajlandó visszalépni az MSZP a Fidesz javára azokban a választókörzetekben, ahol a Jobbik akár győzelmet is arathat - mondta az MTI-nek adott interjújában Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy szerint a demokratikus erők pártja az MSZP, amelynek azonban meg kell újulnia, új harcmodort kell felvennie. Szerinte nincs baj azzal, hogy Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő nyilvános beszédet tart pénteken, ha azzal az új szavazatokat hoz.

"Ballábas vagyok" - gólt kapott Mesterházyról csapata

Itthon2010.03.18, 10:03

Gólt kapott csapata Mesterházy Attiláról, az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről, aki szerdán focizással egybekötött kampányrendezvényt tartott a XIII. kerületben. Egyik hazaadásából is majdnem baj lett, igaz, volt egy nagy lövése is, ami egy méterrel kerülte el a kaput. Mesterházy hallgatóinak azt mondta, hárompárti parlamentet vár, ahol szerinte az MSZP lesz az egyetlen demokratikus erő. A közönség egyetértően morajlott, bár egyik hallgatója azt mondta, neki az MSZP Don Quijote-ja, Gyurcsány volt az igazi.

Igazat mondott-e Mesterházy Attila március 15-i beszédében?

Itthon2010.03.15, 17:42

Tényleg egypártrendszert akar Orbán Viktor? Igaz, hogy a Fidesznek semmi nem tetszett az elmúlt nyolc évben a kormány javaslatai, intézkedései közül? Együttműködik a Jobbik a Fidesszel? Az [origo] megnézte, megfelel-e a valóságnak Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölt március 15-i beszédének néhány keményebb kijelentése.

Mesterházy: Elég volt a hátrálásból

Itthon2010.03.15, 19:08

Illúziókeltéssel és tétlenséggel vádolta a Fideszt március 15-i beszédében Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy szerint csak az MSZP képes arra, hogy a szerinte fenyegető jobboldali kormányzással szemben a demokratikus értékrendet képviselje. Azt mondta, hogy bocsánatkérést vár Orbán Viktortól és elismerte, hogy nem működött az MSZP immunrendszere az elmúlt 8 évben.

A vezérre várók és a lovagiasak - így alakultak a miniszavazások

Itthon2010.03.15, 18:14

Lovagiasan viselkednek a nőkkel, ahogy az Orbán Viktor szerint egy magyar embertől elvárható, a leginkább lesújtó véleményük pedig az MSZP-ről és Mesterházy Attiláról van kérdéseinkre válaszoló olvasóinknak. A március 15-i beszédek élő közvetítése közben feltett kérdéseinkre érkezett válaszok alapján a szavazók 56 százalékának szüksége van egy vezérre.

A Szózatnak tapsoltak, Mesterházynak fütyültek az [origo] olvasói

Itthon2010.03.15, 20:09

Mesterházy Attila március 15-i beszédével akkor aratta a legnagyobb sikert, amikor nem volt a színpadon. Az [origo]-n közvetített beszéd egyik legnépszerűtlenebb pillanata olvasóink ítélete szerint az volt, amikor az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt kiáltotta a mikrofonba: "Éljen Magyarország, hajrá demokraták!"

A választási bizottság szerint Mesterházy nevezheti magát a baloldal miniszterelnök-jelöltjének

Itthon2010.03.08, 18:12

Az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén úgy döntött, nem megtévesztő, hogy Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje a baloldal miniszterelnök-jelöltjének nevezi magát. A testület szerint ez a kijelentés nem tényállítás, hanem vélemény.

Jácinttal kedveskedik nőnapon Mesterházy

Archívum2010.03.07, 08:11

Illatos jácintot ad várhatóan feleségének és lányának nőnap alkalmából Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje - tudta meg a Vasárnapi Ász. Orbán Viktor, a Fidesz kormányfő-jelöltje még nem biztos, hogy tart nőnapot, Vona Gábor jobbikos kormányfő-jelölt pedig elmondta: minden nőnapon meglepi egy szál virággal feleségét és munkatársnőit.

Mesterházy: Kitaszítja a korrupt elemeket az MSZP

Archívum2010.03.06, 10:33

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a szocialista párt minden korrupt elemet kitaszít a soraiból. A politikus egy osztrák lapnak adott interjúban beszélt arról is, hogy szerinte a túlköltekezéssel hibázott az elmúlt nyolc évben a kormány.

Kisgyerekkel példálózott az utcára vonuló Mesterházy

Archívum2010.03.04, 15:09

"Kicsi a világ" - örült meg Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölt, amikor csütörtöki kampánykörútján találkozott egy névrokonával. Mesterházy nyugdíjast ölelt, és egy a mikrofonok iránt érdeklődő kisgyerekkel példálózott. Egy támogatóját pedig azzal lelkesítette, sok az MSZP-s, csak nem vállalják pártszimpátiájukat.

Orbánt kímélik, Mesterházyt ellenséges terepre is elküldik

Itthon2010.03.02, 10:49

A Fidesz ezer, a Jobbik négyezer kampányrendezvényt tervez a választásokig, Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje egymaga több mint száz helyre akar elmenni. Orbán Viktor Fidesz-elnököt óvják március 15-ig, a Fidesz útját leginkább Kövér László tapossa ki. Mesterházy ellenséges terepre is elmegy, Vona pedig a hűséges vidékeket járja.

Mesterházy szerint az MSZP csak demokratikus párt javára lépne vissza

Archívum2010.03.01, 17:46

Egy Jobbik-aktivista kérdésére Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje azt mondta, hogy az "egy demokratikus pártnak összefogni csak demokratikus párttal lehet". Egy komáromi lakossági fórumon megjelenő Mesterházy szerint az MSZP meglepetést fog okozni a választáson.

Mesterházy szerint felelős az MSZP a Jobbik megerősödéséért

Archívum2010.02.24, 20:06

Az MSZP-nek is van felelősége abban, hogy megerősödött a Jobbik, de kisebb, mint a Fideszé - mondta szerdán a TV2-nek adott interjújában Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt. A politikus szerint pártja nem fog bukni a választáson, hanem meglepetést fog okozni.

Nem állt a Fidesz mellé a Jobbik elleni összefogást sürgető Mesterházy

Itthon2010.02.22, 11:52

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje  szerint ma nem lehet arra a kérdésre válaszolni, hogy az MSZP visszalépne-e a Fidesz javára olyan egyéniben körzetekben, ahol jól szerepel a Jobbik. Előtte Mesterházy hosszan beszélt arról, hogy össze kell fogni a radikalizmus ellen.

Kikosarazta a vitázni akaró Bokrost az MSZP

Itthon2010.02.21, 15:47

Először a Fidesz kormányfőjelöltjével, Orbán Viktorral akar vitatkozni az MSZP jelöltje, Mesterházy Attila - válaszolt az MSZP Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltjének vitafelhívására. Bokros - aki korábban Orbán Viktorral is vitázni akart, de visszautasították - a szocialisták programjáról beszélt volna Mesterházyval, amely szerinte "köszönő viszonyban sincs az ország problémáival".

Orbánt is visszhangozta Mesterházy

Itthon2010.02.20, 19:05

Több olyan kijelentést tett, ami egybecseng a Fidesz véleményével és mondott pár nem túl konkrét részletet az MSZP választási programjából Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje a szocialisták szombati kampánynyitóján. Mesterházy előtt felszólalt Lendvai Ildikó, aki azzal ijesztegette a közönséget, hogy Orbán Viktor egy korábbi beszédéből az olvasható ki, jön az egypártrendszer.

Nagy volt a tülekedés az MSZP kampánynyitója előtt

Itthon2010.02.20, 15:58

Elkezdődött az MSZP szombati kampánynyitója, amelyen Mesterházy Attila, a párt kormányfőjelöltje bemutatja programját. A párt várhatóan arra az üzenetre épít majd, hogy az MSZP az egyetlen, amely körüli összefogással ellensúlyozni lehet a Fidesz hatalmát. Helyszíni tudósítónk szerint sokan jöttek vidékről buszokkal, és nagyon szigorú biztonsági ellenőrzés van a beléptetésnél.  Kövesse élőben a beszédet az [origo]-n!

Kövér László szerint Mesterházy párbajképtelen

Archívum2010.02.19, 23:36

Kövér lászló, a Fidesz választmányi elnöke szerint párbajképtelen Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki kétszer is vitára hívta ki Orbán Viktort, a Fidesz kormányfőjelöltjét. A politikus szerint Mesterházy "macerálja" az ellenzék politikusait ahelyett, hogy pártja bocsánatot kérne az elkövetett hibákért.

Pénzt ígér programjában Mesterházy

Itthon2010.02.18, 09:40

Mesterházy Attila szocialista kormányfőjelölt szombaton ismerteti választási programját, amely többek között 2014-ig 12 százalékos reálbér-emelkedéssel, az euró bevezetésével és két autópálya megépítésével számol - írja a Népszabadság.

Mesterházy újra vitára hívja a fideszeseket

Itthon2010.02.17, 14:19

Mesterházy Attila újra vitára hívta Orbán Viktort és a Fidesz szakpolitikusait. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje többek között az egészségügy, az oktatás, a gazdaságpolitika és a nemzetpolitika kérdéseit vitatná meg a Fidesszel.

Olcsó internetet is ígér majd programjában Mesterházy

Archívum2010.02.16, 20:13

Miniszterelnök-jelölti programot hirdet szombaton Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje. A programban szerepel majd többek között a megfizethető, gyors internet-elérés mindenkinek, ingyen tankönyv és egy új, ötven százalékos szja-kulcs bevezetése a magas jövedelműeknek.

Lerázta a Fidesz a vitatkozni akaró Mesterházyt

Archívum2010.02.06, 14:39

Szakmai vitára hívta szombaton a Fidesz szakpolitikusait Mesterházy Attila, a párt azonban visszautasította a kérést. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azért akart vitatkozni, hogy többet megtudjon a Fidesz programjáról, de azt a választ kapta, hogy "hazug, korrupt emberekkel" a fideszesek nem állnak szóba.

Mesterházy is a termőföld védelmével kampányol

Itthon2010.02.04, 13:18

A Fidesz után az MSZP is azzal kampányol, hogy 2011 után se vásárolhassanak termőföldet Magyarországon a külföldiek. Mesterházy Attila szocialista kormányfőjelölt a kormányt kéri arra, alkudjon ki Brüsszelben újabb három év tilalmat a külföldiek tulajdonszerzésére. A Fidesz a moratórium hosszabbítása helyett olyan megoldást javasol, amely elővásárlási joggal segítené a helyben lakó gazdálkodókat.

Internetes videóval üzent Orbánnak Mesterházy

Itthon2010.02.03, 18:07

Egy YouTube-ra feltöltött videóban tett javaslatokat Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje arra, hogy mi szerepeljen Orbán Viktor Fidesz-elnök évértékelő beszédében. Orbán korábban a Facebookon kért javaslatokat arra, hogy miről beszéljen pénteken.

"Én csak Orbán Viktort ismerem" - Csepelen járt Mesterházy Attila

Archívum2010.02.03, 22:56

Az az egy kérdés van, hogy önök jönnek-e velem - buzdította közönségét a Csepelen kampányoló Mesterházy Attila, az MSZP miniszterlnök-jelöltje. Mesterházy beszélt Orbán Viktorról, a csepeli végvárról, és kötetlen stílusáról.

Egyszeri 75 ezret ígér Mesterházy a megözvegyülő nyugdíjasoknak

Archívum2010.01.31, 15:51

A nyugdíjasokat megszólító kampányígéretek hosszú sorát sorolta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap, a párt Nyugdíjas Szolidaritás című rendezvényén, 800-900 nyugdíjas előtt. A politikus többek között szigorúbb büntetést ígért az idősek ellen elkövetett bűncselekmények után, és egyszeri, 75 ezer forintos támogatást helyezett kilátásba a megözvegyülőknek.

Mesterházy újra megpróbálja büntethetővé tenni a holokauszttagadást

Itthon2010.01.27, 16:57

Három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a holokauszttagadást az a törvénymódosítási javaslat, amelyet szerdán nyújt be a parlamentnek Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A módosítás elfogadásához feles többség kellene. Az MSZP már többször sikertelenül próbálkozott büntethetővé tenni a holokauszt tagadását.

Mesterházy: "Legfeljebb korrupt emberek vannak"

Itthon2010.01.22, 16:39

A négy évvel ezelőtti választáshoz képest a budapesti egyéni kerületi jelöltek mintegy egyharmadát lecserélte az MSZP - derült ki azon a csütörtöki rendezvényen, amelyen bemutatták a fővárosi indulókat. A rendezvényen Mesterházy Attila a párt kormányfőjelöltje az MSZP-s politikusok ellen folyó korrupciós ügyekre utalva azt mondta: visszautasítja a kollektív bűnösség elvét, szerinte legfeljebb korrupt emberek léteznek, de nincsenek korrupt közösségek. Nézze meg videón!

Bajnainak üzengetve kampányol Mesterházy

Itthon2010.01.06, 16:14

Bajnai Gordon miniszterelnöknek és a kormánynak címzett javaslatokkal kampányol Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Szerdán azt kérte Bajnaitól, hogy folytassák a krízisalapprogramot, majd dicsérte a kormány eddigi tevékenységét.

"Nem fogok százalékot mondani" - interjú Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével

Itthon2009.12.22, 15:54

Nem bánná, ha hibázna a Fidesz, de reménykedik a Bajnai-kormány eredményeiben és az erős kampányban is. Nem akarja megmondani, hogy hány százalékos eredménnyel lenne elégedett a 2010-es választáson, de már annak is örülne, ha az MSZP súlyos népszerűtlenségén enyhíteni tudnának. Visszautasítja, hogy a képviselők direkt úgy írták volna át a költségtérítésükről szóló törvényt, hogy jól járjanak, a Zuschlag-ügyben pedig szerinte utólag könnyű okosnak lenni. Interjú Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

Mesterházy visszaszólt Sólyomnak

Itthon2009.12.18, 07:38

Kritizálta Sólyom László szavait Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki az államfő Heti Válaszban megjelent interjújára reagált. Mesterházy szerint Sólyomnak jobban kellett volna ügyelnie a kiegyensúlyozottságra, mert míg az MSZP-t és a kormányt kritizálta, az ellenzék felelősségéről hallgatott.

Nézőpont Intézet: Ötszörös Orbán előnye Mesterházyval szemben

Itthon2009.12.16, 15:08

Csak az MSZP táborán belül nőtt érdemben Mesterházy Attila kormányfőjelölt támogatottsága, a teljes népesség körében Orbán Viktort ötször annyan látnák szívesen minisztrelnökként. A Nézőpont Intézet decemberi felmérése szerint Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök visszatérése megosztja a szocialista szavazókat is.

Focizósat játszott Bajnai és Mesterházy

Itthon2009.12.14, 13:52

A miniszterelnöki irodában fejelgetett egy focilabdával Bajnai Gordon kormányfő és Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A fejelgetéssel Bajnai szombati beszédét idézték, más mondanivalójuk egyelőre nem volt.

Acsarkodva követel új kiegyezést az MSZP

Itthon2009.12.13, 08:54

A gazdasági válságot legyőzöttnek tekinti, konkrét ígéretekbe azonban alig megy bele az MSZP választási programja, amelyet a párt szombati kongresszusán fogadtak el. A program már címében is kiegyezést és együttműködést sürget a többi párttal, ennek ellenére több helyen is ócsárolja a jobboldalt. Bár Lendvai Ildikó pártelnök egy nappal korábban női programelemeket is ígért, ez teljesen kimaradt a dokumentumból.

Bajnai: A csontvázak a múzeumban vannak

Itthon2009.12.12, 18:43

Bajnai Gordon miniszterelnök vicceket idézett, majd a válságkezelés fájdalmáról beszélt az MSZP szombati konresszusán. Beszélt borostás alkoholistáról, múzeumokban porosodó csontvázakról, Mesterházy Attila megerősített MSZP-s miniszterelnök-jelölt cipőjéről.

Gyertyafújással indul neki a választásnak az MSZP

Itthon2009.12.12, 09:22

Meglepetéseket is rejtő, de a párt által hangoztatott fiatalítást nem igazán tükröző választási listáról és veszett helyzetben zászlót bontó miniszterelnök-jelöltről mondja ki a végső szót szombaton az MSZP kongresszusa. A párt, amely az előrejelzések szerint biztos választási vereség felé halad, születésnapi ünnepléssel pecsételi meg kampányának kezdetét, amelyen választási programot is megpróbál az asztalra tenni.

90 százalékot kapott Mesterházy

Itthon2009.12.12, 15:50

Mesterházy Attila lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje hivatalosan is, miután a párt szombati kongresszusán a küldöttek 90 százaléka rá szavazott. A párt országos választási listáját is elfogadták a küldöttek, bár itt csak 70 százalék volt a támogatottság aránya.

Mesterházy: Nem elég a legkisebb rossznak lenni

Itthon2009.12.12, 22:08

Intenzív és őszinte kampányt ígért miniszterelnök-jelöltté választása után Mesterházy Attila az MSZP szombati kongresszusán. Orbán Viktorra és a Fideszre csak elvétve utalt, de kijelentette, hogy nem nagy vezérekre van szüksége az országnak. A választási kampányban mondott hazugságait beismerő Gyurcsány Ferencet azért dicsérte, mert szerinte a nemzet érdekeit tartotta szem előtt.

Ugyanazt a paklit osztotta újra az MSZP

Itthon2009.12.11, 15:27

Lendvai Ildikó pártelnök a fiatalítás bizonyítékaként mutatta be az MSZP választási listáját. Az előkelő helyeken azonban a párt jól ismert, jelenlegi és korábbi vezető vannak többségben. Az új arcok sem teljesen újak, a lista első 20 helyén szereplő fiatalok már most is képviselők, esetleg fontos posztot töltenek be a pártban vagy a kormányban. A lista legnagyobb nyertese Botka László szegedi polgármester, aki 38 helyett javított.

Megpróbálták lebeszélni Mesterházyt a kormányfőjelöltségről

Itthon2009.12.02, 08:04

Meg lehet fordítani a pártok erősorrendjét - jelentette ki az MTI-nek Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető, a párt miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy azt mondta, amikor felajánlották neki a jelöltséget, egy hétig gondolkodott és annak ellenére vállalta el, hogy családja és barátai próbálták lebeszélni erről.

Zuschlag-per: Topolánszky ellentmondott Mesterházynak

Itthon2009.12.02, 20:15

A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Topolánszky Ákos egykori ifjúsági minisztériumi helyettes államtitkár megerősítette korábbi állítását, amely szerint a nemrég az MSZP kormányfőjelöltjeként megnevezett Mesterházy Attila államtitkárként érvényesítette a pályázatoknál a politika érdekeit. Szerdán egy a Zuschlag-üggyel összefüggő másik perben elutasították Szilvásy György munkatársainak keresetét Topolánszkyval szemben.

Saját szóvivőt kap Mesterházy a kampányban

Itthon2009.12.01, 07:05

Bajnai Gordon kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor lesz a szocialisták kampányfőnöke - olvasható a keddi Népszabadságban. A napilap szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila saját szóvivőt fog kapni Budai Bernadett személyében.

A megborotvált Mesterházy mögé állt az MSZP-választmány

Itthon2009.11.28, 22:29

Az MSZP választmányi ülésének résztvevői egyhangúlag támogatták Mesterházy Attila frakcióvezető 2010-es miniszterelnök-jelöltségét. A döntés zárt ülésen született, Mesterházyt Kovács László, a posztra korábban esélyes politikus is támogatta. Az ülésen a már jellegzetes szakálla nélkül megelent Mesterházy közölte: a párton belüli együttműködésre, csapatmunkára van szükség a kampányban.

Mesterházy szakállát csodálja a Fidesz

Itthon2009.11.27, 09:27

Üres lap, jellegzetes szakáll, Gyurcsány Ferenc és Zuschlag János jut a fideszes képviselők eszébe Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezetőről, a párt kormányfőjelöltjéről. A Fidesz annyira bízik a következő választások megnyerésében, hogy a korábbi ciklusoktól eltérően, nem készültek elemzések arról, milyen MSZP-s jelölttel járna jól a Fidesz, ki veszélyesebb. Az ellenzéki párt képviselői szerint Mesterházy jelölése várható volt, izgalmassá az tehette volna a kampányt, ha az MSZP meglepetésemberrel rukkol elő.

Mesterházy az MSZP kormányfőjelöltje

Itthon2009.11.24, 19:39

Mesterházy Attila frakcióvezetőt szeretné miniszterelnök-jelöltnek az MSZP a 2010-es országgyűlési választásokon - így döntött kedden a MSZP. Először a megyei elnökök voksoltak, akiknek döntő többsége Mesterházy mellé állt. Felmerült Kovács László uniós biztos jelölése is, de őt kevesen támogatták.

A belső sérülésektől óvja magát jelöltjével az MSZP

Itthon2009.11.25, 09:16

Bár a végső döntést a december 12-i kongresszus mondja ki, az MSZP várhatóan kedden megnevezi, hogy ki lesz a párt kormányfőjelöltje a tavaszi országgyűlési választásokon. Egy szocialista képviselő szerint alapvetően balek-feladatra keres embert az ellenzéki szerepre készülő MSZP. Azt azonban szeretnék elkerülni, hogy egy túl karakteres ember felborítsa a párton belüli egyensúlyt. A legesélyesebb Mesterházy Attila frakcióvezető, akit sokat dicsérnek, egyik képviselőtársa szerint azonban az a legnagyobb erénye, hogy neki van a legkevesebb ellensége.

Kormányfő helyett harcost keres az MSZP

Itthon2009.11.23, 08:45

Várhatóan Mesterházy Attila lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki ugyan eddig nem állt elő nagy víziókkal, de ügyesen manőverezik a lobbicsoportok között, és nem ijed meg egy kis politikai anyázástól. Azért eshetett rá a választás, mert a választási vereségre számító szocialisták igazából nem is miniszterelnökben, hanem ellenzéki vezérben gondolkoznak. Mesterházy számára ugyanakkor nem a legjobbkor jött, hogy tanúskodnia kellett a Zuschlag-perben, ami végigkísérheti a kampányban.

Kedden megnevezi kormányfőjelöltjét az MSZP

Itthon2009.11.22, 14:26

Kedden bejelentheti kormányfőjelöltjét az MSZP - írja a Népszabadság. A lap szerint továbbra is Mesterházy Attila látszik a legesélyesebbnek. Kiss Péter, a párt alelnöke szombaton megerősítette, hogy kedden az MSZP megnevezi a miniszterelnök-jelöltjét.

Mesterházy is hárít a Zuschlag-perben

Itthon2009.11.18, 12:41

Nem volt jogköre pályázatokról dönteni, és utasítást sem adott egyes pályázatok kedvező elbírálására - vallotta a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Mesterházy Attila, az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltjeként is emlegetett politikus. Mesterházy az ifjúsági minisztérium politikai államtitkára volt abban az időben, amikor a gyanú szerint Zuschlag Jánosék fiktív szervezetek pályázatai révén szivattyúztak ki pénzt a minisztériumtól. Több korábbi tanúvallomás szerint Mesterházy dönthetett a pályázati pénzek odaítéléséről.

Elkopnak az MSZP-s jelöltek a tesztelésben

Itthon2009.11.13, 17:15

Az MSZP vezető politikusai szerint nincs még döntés arról, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt, a felröppenő nevekkel valójában csak egymást és a közvéleményt tesztelik a párt csoportjai. Több, korábban esélyesnek tartott jelölt azonban ettől is elhasználódott, így jelentősen lerövidült az MSZP lehetséges jelöltjeinek listája. Úgy tűnik, hogy mire formálisan is döntenek, mindenki kihullik Mesterházy Attila frakcióvezető mellől.

Felszáll a köd Gyurcsány dolgozószobájából

Itthon2009.11.11, 22:53

Egymásnak gyökeresen ellentmondó tanúvallomásokat tehet helyre Gyurcsány Ferenc, aki a Zuschlag-ügy miatt áll bíróság elé tanúként csütörtökön. Gyurcsányt korábban több tanú is összefüggésbe hozta a vád szerint Zuschlag és társai által csalással megszerzett milliókkal, egykori helyettes államtitkára pedig azt állította, sokszor személyesen ő döntött a Zuschlagéknak szánt pénzekről. Volt viszont olyan tanú is, aki védte Gyurcsányt, és ő maga is azt vallotta az ügyészeknek, hogy nem tudott visszaélésekről.

Zuschlag-per: novemberre idézték be tanúként Gyurcsányt

Itthon2009.10.19, 13:49

November közepén hallgatja ki a bíróság Gyurcsány Ferencet és az Ifjúsági- és Sportminisztérium korábbi vezetőit a Zuschlag-ügyben. Gyurcsány november 12-én tanúskodik, majd pár nap múlva Szilvásy György és Mesterházy Attila is elmondja, mit tud.

Zuschlag-ügy: Elrendelte a bíróság Gyurcsány meghallgatását

Itthon2009.10.15, 11:58

Az ügyész indítványa nyomán elrendelte a bíróság Gyurcsány Ferenc volt sportminiszter kihallgatását a Zuschlag-ügyben. A korábbi sportminisztérium több tisztviselőjét is kihallgatják: Mesterházy Attila, Szilvásy György, Benedek András, Jánosi György és Keszthelyi András is megjelenhet majd a bíróságon.

Gyurcsányékat hívta tanúnak a Zuschlag-perben az ügyész

Itthon2009.10.13, 16:59

A Zuschlag-per keddi tárgyalásán az ügyész azt indítványozta, hogy hallgassák ki tanúként többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt és sportminisztert is. A sportminisztérium és utódszervezeti két egykori alkalmazottját hallgatták meg tanúként meg kedden. Egyikük azt mondta, hogy a Zuschlaghoz tartozó szervezetek neve úgy volt megjelölve a bírálati listán mint amelyek valakinek fontosak, hogy nyerjenek.

Makacskodó MSZP-vel kell egyezkednie Bajnainak

Itthon2009.08.19, 16:44

Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy a jövő évi költségvetési megszorítások ne veszélyeztessék az olyan szolgáltatásokat - egészségügy, tömegközlekedés -, amelyekkel az emberek naponta találkoznak. Erről az MSZP frakcióvezetője azután beszélt, hogy a képviselőcsoport a kormányfővel tárgyalt a jövő évi büdzséről.

Nagy Tímea lett a SOSZ általános alelnöke

Sport2009.07.02, 17:05

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző csütörtökön elvállalta a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) általános alelnöki tisztét.

Nagy Tímea megszorongatta Mesterházyt a SOSZ-közgyűlésen

Sport2009.07.02, 17:05

Újabb négy évre Mesterházy Attilát, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetőjét választották elnöknek a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) pénteki tisztújító közgyűlésén.

Nagy Tímea versenyre kel Mesterházyval

Sport2009.05.26, 10:29

Nagy Tímea lesz a kihívója Mesterházy Attilának, a Sportegyesületek Országos Szövetsége pénteki tisztújító közgyűlésén. A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző az MTI-nek elmondta, bár nincs sportvezetői múltja, ily módon is szeretne tenni valamit a magyar sportért, igyekezve minél több klubot megmenteni a gazdasági válságtól.

Mesterházy az MSZP új frakcióvezetője

Itthon2009.04.20, 13:12

Hétfő délelőtt az egyedüli jelölt Mesterházy Attilát választották meg az MSZP új frakcióvezetőjének. Korábban voltak olyan értesülések, hogy Veres János volt pénzügyminiszter is indul a posztért, de végül ő lett a frakcióvezető-helyettes.

Optimista szocialisták mentek az SZDSZ-hez

Itthon2008.09.23, 13:19

Kedden ült ismét tárgyalóasztalhoz az MSZP és az SZDSZ, mindkét párt szakértői anyagokkal készült az egyeztetésre. A Népszabadság szerint a tárgyaláson megegyezés nem, legfeljebb az álláspontok közeledése várható. Mesterházy Attila szocialista elnökségi tag szerint a két párt közti tárgyalás után, akár már kedden eldőlhet, mikorra hívják össze az MSZP kongresszusát. Csodát nem várnak - tette hozzá.

Módosítja munkáját az MSZP-frakció

Itthon2008.04.29, 22:21

A kisebbségi kormányzás miatt a frakció napi munkájának átalakításáról esett szó az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának keddi budapesti ülésén. A frakcióülésen történtekről Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes tájékoztatta az újságírókat.

Előzetesben a Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottja

Itthon2007.10.04, 14:11

A Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Városi Bíróság: az egykori országgyűlési képviselő és személyi titkára után Zuschlag megyei közgyűlési frakciótársa, Katus Ferenc is rács mögé került. Közben Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét is tanúként hallgatták ki az ügyben.

Ujhelyi: a Fidesz írta Topolánszky vádjait

Itthon2007.09.28, 15:15

Visszautasítota a volt helyettes államtitkár, Topolánszky Ákos szavait Ujhelyi István, az önkormányzati tárca jelenlegi államtitkára. Topolánszky szerint előfordult, hogy pártpolitikusok - köztük Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Arató Gergely - utasították tárcáját, próbáltak nyomást gyakorolni a minisztériumra különböző döntéseknél vagy számon kértek valamit. Topolánszky több ilyen esetet is felidézett a Zuschlag-ügy kapcsán a hvg internetes kiadásának adott interjúban. A kormányszóvivő szerint hazugság, amit Topolánszky sugall.