Zuschlag-per
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Zuschlag János
- Bács-Kiskun Megyei Bíróság
- Kecskemét
- kékfény
- MSZP
Másodfokú ítéletet hirdetnek a Zuschlag-perben
Jogerős ítélet születhet a negyven hónapja előzetes letartóztatásban lévő egykori szocialista képviselő, Zuschlag János ügyében. A volt politikust első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték, mert társaival együtt 72 millió forintot szerzett fiktív pályázatokkal. Az elsőrendű vádlott jelentős enyhítést, a főügyész viszont szigorítást kért az ítélőtáblától.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Enyhítették Zuschlag büntetését - tudósítás percről percre
A korábbinál enyhébb, hatéves börtönbüntetést szabott ki másodfokon a Szegedi Ítélőtábla Zuschlag Jánosra, akinek vagyonát sem kell elkobozni a másodfokú ítélet szerint. A volt MSZP-s képviselőt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték 72 millió forint elsikkasztása miatt, de az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt.
"Nem bűnszervezetben követtük el a csalást" - Zuschlag az utolsó szó jogán beszélt
Az üzletszerűséget és a bűnszervezetben való elkövetést is tagadta perbeszédében Zuschlag János egykori szocialista politikus. Az első fokon nyolc és fél évre ítélt Zuschlag szerint az ítélet megalapozatlan, mert önkényesen válogatott a tanúvallomásokból, a bíró pedig nem objektíven, hanem moralizálva mérlegelte a tényeket. A bíróság január 31-én hirdet másodfokon ítéletet az ügyben.
Zuschlag büntetésének enyhítését kéri a védő
Enyhébb büntetést kért Zuschlag Jánosra a büntetőügy másodfokú tárgyalásának második napján a nyolc és fél évre ítélt volt szocialista politikus védője. Az ügyvéd a bűnszervezeti minősítést és az üzletszerű elkövetést is vitatja.
Gyors tempó miatt panaszkodtak a lefogyott Zuschlag ügyvédei - tárgyalás percről percre
Zuschlag János és társai ügyvédjei túl gyorsnak találták a másodfokú tárgyalás tempóját, ezért sikerült elérniük, hogy a perbeszédekre csak szerdán kerüljön sor. A tárgyalás elején az egyik vádlott késése okozott felbolydulást. A főügyész a semlegesség nehézségeiről beszélt, és azt mondta: értelmes társulat Zuschlagéké, de viselniük kell a következményeket, ha csaltak, loptak. Zuschlagot láthatóan megtörte a börtön, le is fogyott az elsőfokú tárgyalás óta. Tudósítás a tárgyalásról.
Zuschlag titkára szerint az állam tudott az ügyeikről
Minisztériumi döntéshozók, állmi szervek támogatása nélkül egy percig sem működhetett volna a Zuschlag János irányította pénzszerzési mechanizmus - állította Lados István, a múlt héten 8 és fél év börtönre ítélt Zuschlag egykori személyi titkára. Lados, akit két év börtönre ítéltek, a Hír Tv-nek nyilatkozott.
Nyolc év hat hónap börtönt kapott első fokon Zuschlag
Nyolc év hat hónap börtönt kapott első fokon, nem jogerősen Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő többek között több rendbeli csalás miatt. Zuschlag rezzenéstelen arccal hallgatta az ítéletet, ügyvédje szerint valószínűleg fellebbeznek. Csak a tizenhatodrendű vádlottat mentették fel.
Kizárják az MSZP-ből a börtönre ítélt Zuschlagot
Automatikusan megindul a bíróság által szerdán csalás miatt nyolc és fél év börtönre ítélt Zuschlag János kizárása az MSZP-ből - közölte a párt szóvivője. Az egykor a szocialisták ifjú reménységeként számon tartott Zuschlag a szóvivő szerint hibázott, ezért nem állnak ki mellette.
Zuschlag: Sem jelenem, sem jövőm nincsen Magyarországon
Elfogultsággal vádolta az ügyészséget, ártatlanságát hangsúlyozta és azt állította, hogy egy rossz rendszer áldozata az utolsó szó jogán mondott beszédében Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő, akit csalással vádolnak. Zuschlag azt mondta, nehezen boldogul a börtönben és sem jelene, sem jövője nincs Magyarországon. Zuschlag szerint, ha nem lenne köze az MSZP-hez, senkit nem érdekelne ez az egész ügy.
- címkék:
- Zuschlag János
- Zuschlag-per
- Címkefelhő »
MSZP-s vezetőket is okol egy védő a Zuschlag-perben
A baloldali politikai vezetés tudta és beleegyezése nélkül nem lehetett volna elkövetni a Zuschlag János és társai által elkövetett bűncselekményeket - állította az egyik védő a Zuschlag-ügy hétfői tárgyalásán. Szerinte a vádlottak padjáról többen hiányoznak, az ügy jóval többről szól, mint Zuschlagékról.