Matolcsy György

címke rss

Matolcsy bebetonozná a 16 százalékos adókulcsot

Gazdaság2011.06.03, 10:55

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány az adózás két alapelvét rögzíttetné kétharmados törvényben, az egykulcsos és a családi jelleget. Az Fn.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy az egy kulcs mértéke változhat, de olyan megoldást tartana jónak, aminél a kulcsot csak lefelé lehetne vinni. A miniszter szerint nem lesz új válságadó.

Drágább lehet a cigi és a bioüzemanyag Matolcsy javaslata szerint

Gazdaság2011.06.04, 10:24

A használt autókra vonatkozó regisztrációs adó csökkentése mellett az adóhivatal és a vendéglátósok adminisztrációs kötelezettségét mérsékelné, a bioüzemanyag és a dohánytermékek adóját pedig növelné a nemzetgazdasági miniszter törvénymódosítási javaslata.

A hétvégén Kötcsén is értékeli a kormány munkáját Orbán

Itthon2011.06.02, 15:45

Kilencedik alkalommal tartják meg vasárnap a kötcsei pikniket, ahol a kormány első évét és a választások óta eltelt időszakot fogja értékelni Orbán Viktor miniszterelnök. Az évente megrendezett magántalálkozón fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar szokott részt venni.

Az indoklás nélküli elbocsátások utolsó perceit is kihasználták az NGM-ben

Gazdaság2011.06.01, 13:10

"Akivel a főnök találkozott a folyosón, mind kirúgta, még azt a titkárnőt is, akinek a feladata volt az elbocsátandókat összeterelni" - így zajlott a napokban egy forrásunk szerint a Matolcsy György vezette minisztériumban az elbocsátási hullám, kihasználva az indoklás nélküli felmondás lehetőségének utolsó napját. Akik megkapták felmondólevelüket, még a korábbi kormány alatt jöttek a tárcához.

Otthonmentő akcióterv - videó a devizahiteleseket segítő csomag bejelentéséről

Gazdaság2011.05.30, 15:25

Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke hétfőn bejelentette a devizahitelesek ötpontos mentőcsomagjának részleteit. A devizahitelesek megmentéséről szóló megállapodásban 2014 végéig rögzíti a kormány és a Bankszövetség a devizahitelesek törlesztőrészleteinek árfolyamát. Nézze meg a bejelentésről szóló videót itt:

Hallgassa élőben a devizahitelesek mentőcsomagjának ismertetését!

Gazdaság2011.05.30, 11:57

Több mint egy évnyi késlekedés után elkészült a devizahitelesek mentőcsomagja. Az intézkedéseket Orbán Viktor kormányfő, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke ismerteti a parlamentben. Az [origo]-n élőben követheti a bejelentést.

A belügy felügyeli majd az új Közmunkaalapot

Állás 20112011.05.30, 11:11

A közfoglalkoztatásra szánt forrásokat kivonják a Munkaerő-piaci Alapból, és július elsejétől a belügyminiszter irányítása alatt létrejön az új Közmunkaalap - jelentette be Matolcsy György.

Matolcsy: Ötpontos megállapodás született a devizahitelesek mentőcsomagjáról

Gazdaság2011.05.30, 13:07

Egy parlamenti bizottsági meghallgatás szünetében a nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy ötpontos megállapodás született a devizahitelesek megsegítéséről. Matolcsy György hozzátette, hogy a megállapodás annak ellenére jött létre, hogy a 2012 utáni bankadóról nem egyeztek meg.

Orbán részvételével hétfőn ismertetik a devizahiteles csomagot

Gazdaság2011.05.30, 10:11

Többszöri halasztás után hétfő délután a kormány és a Bankszövetség képviselői bejelentést tesznek a devizahitelesek mentőcsomagjáról.

Mentőcsomag: 180 forinton rögzítik a frankárfolyamot

Gazdaság2011.06.21, 11:28

Az árfolyamrögzítés 2014 végéig lesz érvényes, a kormány ötpontos megállapodást írt alá a Bankszövetséggel.

Adósmentés: az ellenzék szerint nem a csomag a megoldás

Gazdaság2011.05.30, 17:37

Keveslik az ellenzéki pártok a kormányfő és a Bankszövetség úgynevezett otthonteremtési csomagját. Az egyik legfőbb kifogás az, hogy nem derül ki, milyen forrásból fedeznék a programot. Az ellenzék egyetért abban, hogy a kormány valójában 2015-re "tolta el" egy probléma megoldását.

A kormány döntene a minimálbérről 2012-től

Gazdaság2011.05.30, 19:15

Egy hétfőn benyújtott törvénytervezet szerint ezentúl nem a legfelsőbb érdekegyeztető fórum, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hanem a kormány állapíthatja meg a minimálbért, illetve a szakmai garantált bérminimumot. Az új érdekegyeztetési rendszerben gazdasági kamarák, a civil társadalom és a tudományos élet, valamint a történelmi egyházak képviselői is tagjai lesznek a testületnek, amely azonban nem kap döntési jogokat, csak konzultálhat és tanácsot adhat. A kormány tervei szerint az érdekegyeztető fórum új formájában 2012-ben kezd el működni.

Jövő hétre csúszik a devizahitelesek mentőcsomagjáról szóló bejelentés

Gazdaság2011.05.26, 15:05

Az eredeti tervekkel ellentétben valamikor a jövő héten ismertetik a kormány és a Bankszövetség képviselői a devizahitelesek mentőcsomagjának részleteit. 

Miért kell megmenteni a devizahiteleseket?

Gazdaság2011.05.24, 14:24

A frankárfolyam tervezett, 180 forintos rögzítésével az állam magáncégek ügyeibe avatkozik be, de több érv is szól amellett, hogy erre szükség van. Ha nincs mentőcsomag, akkor ugyanis nem tud beindulni a gazdaság. A devizahitel törlesztésénél a frankárfolyam tervezett, 180 forintos rögzítésével a kormány arra fogad, hogy 3-5 év múlva kedvezőbb lesz a gazdasági helyzet, mint most. A döntés egyik oldalról csökkenti ugyan a bankok várható nyereségét, másik oldalról mégis örülhetnek neki: végre fellélegeznek és megszabadulnak a rossz hitelektől.

Csütörtökön derül ki, milyen segítséget kapnak a devizahitelesek

Gazdaság2011.05.24, 15:59

Nyilvánosságra hozzák csütörtökön a devizahitelesek megsegítésének ügyében a Bankszövetség és a kormányzat között született megállapodás részleteit.

Miniszteri biztosra bízták a Széchenyi-pihenőkártyát

Gazdaság2011.05.23, 13:31

Miniszteri biztost nevezett ki a Széchenyi-pihenőkártya bevezetéséhez szükséges feladatok ellátására Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Feladata egyebek mellett a kártya népszerűsítése lesz.

Kockázatokkal, de élénkítheti a gazdaságot az devizahitelek árfolyamrögzítése

Gazdaság2011.05.23, 16:16

Várhatóan holnap jelenti be a kormány és a Bankszövetség a devizahitelesek megmentésére létrehozott intézkedéscsomag részleteit. Az eddig megismert részletek hozzájárulhatnak a belső fogyasztás és a vállalati hitelezés élénküléséhez is, amivel a kormány két fontos gazdasági céljához is közelebb kerülne. A hatás azonban csak rövid távú lehet, és számos kockázatot rejt magában.

Matolcsynak megfelel a 180 forinton rögzített frankhitelárfolyam

Gazdaság2011.05.20, 15:10

A Bankszövetség és a kormány képviselői pénteken tárgyaltak a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről. Az egyeztetésen a szerdán még 160 forintos frankhitelárfolyamot indítványozó Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már elfogadhatónak tartotta a 180 forintos árfolyamra tett bankszövetségi javaslatot. A hétvégén várhatóan nem születik meg az egyezség, legkorábban a jövő kedden jöhet létre megállapodás.

Százhatvan forinton rögzített frankhitel-árfolyamról írt Matolcsy

Gazdaság2011.05.18, 18:12

Nyolcheti mélypontra zuhant a forint, miután a Reuters hírgyünökség nyilvánosságra hozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábban írt levelét, amely szerint a frank árfolyamát 160, az euróét 250 forinton rögzítené a kormány a devizahiteleknél. A tervet az [origo]-nak az ügyet ismerő forrás is megerősítette. A kormány tavaly nyár óta ígéri a devizahitelesek terheinek könnyítését, és idén állt elő a rögzített árfolyam ötletével.

Matolcsy György: Kipateroltuk az IMF-et

Gazdaság2011.10.26, 10:49

Magyarország élet-halál harcot, gazdasági szabadságharcot folytatott a pénzügyi függetlenségért, és jól tette, hogy tavaly "kipaterolta" a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter egy keddi előadásában. Azt is mondta, hogy 2013-ban "ma még elképzelhetetlen" makrogazdasági számok várhatóak.

Matolcsy nem bocsátja társadalmi vitára a kamarai törvény egyes részeit

Gazdaság2011.05.02, 17:06

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint vannak olyan tárgykörök, amelyek nem bocsáthatók társadalmi vitára, így a készülő kamarai törvény egyes részei is kimaradnak a vitából. A vállalkozók érdekszervezete a készülő jogszabályok helyett új irányt javasolna, amelyben csak egy kamara létezik a külön ipari és külön agrárkamara helyett.

Egyre hosszabb ideig ül az állam a beszállítók pénzén

Gazdaság2011.04.28, 10:53

Állami intézmények nemegyszer 180-270 napos fizetési határidővel egyenlítenek ki számlákat a nekik árut szállító, szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak. Van olyan technika is, hogy a kiállított számlát formai okok miatt visszaküldik a vállalkozásnak, csak hogy húzhassák a kifizetést. A választási és a kormányprogram a 30 napos fizetési gyakorlat megteremtésére tett ígéretet.

Egyszerűbb kirúgást, rugalmasabb munkaidőt akar a kormány

Gazdaság2011.04.22, 09:51

Egyszerűbb lesz elbocsátani az alkalmazottakat, csökkenhet az éjszakai és hétvégi munkáért járó bérpótlék, és rövidülhet a felmondási idő - többek között ilyen intézkedéseket tartalmaz az a dokumentum, amelyet csütörtökön mutatott be a gazdasági minisztérium. Az intézkedések a kormány szerdán bejelentett, a vállalkozások terheit mérséklő első csomagjában lesznek benne. A minisztérium szerint a tervekkel sok pénzt takaríthatnak majd meg a cégek.

Kevesebb lesz az adóbevallás, megszűnik az adójóváírás a kormány terve szerint

Gazdaság2011.04.20, 18:59

A kormány ötszázmilliárd forintra rúgó adminisztráció- és bürokráciacsökkentő csomagot valósít meg - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Matolcsy György gazdasági miniszter. Matolcsy szerint mérséklik az adóbevallások és az adatbejelentési kötelezettségek számát, a lépésektől azt várják, hogy jelentősen csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei. Matolcsy elmondta azt is, hogy két év múlva felszámolják az adójóváírást.

Matolcsy: A munkanélküliek csak három hónapig kapnak járadékot

Gazdaság2011.04.13, 18:50

Emelkedik a gyógyszercégek különadója, az állam átvállalja a MÁV adósságát - derült ki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen a Széll Kálmán Terv részleteit ismertette a nemzetgazdasági miniszter. A munkanélküli-járadék időtartama harmadára csökken, de az összege nő. 

Matolcsy a stabilitási alap zárolását javasolja

Gazdaság2011.04.09, 16:14

Matolcsy György gazdasági miniszter a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek.

3,8 helyett 4,2 százalékos a tavalyi hiány

Gazdaság2011.04.01, 16:33

A KSH nyilvánosságra hozta azt a jelentést, amelyet az EU-nak küldött el ma, és amelyből kiderül, hogy az [origo] információit alátámasztva elvétette a kormány a tavalyi költségvetésihiány-célt, a 3,8 százalékos vállalással szemben 4,2 százalékos lett a GDP-arányos deficit. Az államadósság pedig 80 százalék fölött volt.

Várhatóan százmilliárddal lépi túl a hiánycélt a kormány

Gazdaság2011.03.30, 12:00

Nagyobb lett a tavalyi költségvetési deficit a 3,8 százalékos GDP-arányos célnál - tudta meg az [origo] több forrástól. Ez azt jelenti, hogy a kormány a tervezésnél 100 milliárd forinttal vétette el a hiányt. Forintban mérhető következménye nem lesz a kedvezőtlen számnak, de a kormánynak presztízsveszteséget okozhat, hogy nem teljesül a konvergenciaprogramban és az EU előtt is vállalt terv.

Hétfőn érkezhetnek új tagok a monetáris tanácsba

Gazdaság2011.03.18, 10:05

Két héttel ezelőtti forgatókönyvnek megfelelően tölthetik fel a jegybank legfőbb döntéshozó testületét.

Kicsúszott a hiány a kormány kezéből

Gazdaság2011.03.17, 12:53

A kormány által korábban vállalt 3,8 százalékos hiánycéllal szemben akár a 4,5 százalékot is elérheti a tavalyi költségvetési hiány - állította az [origo]-nak több, a hiány alakulására rálátó forrás. A hiányt az önkormányzatokra költött pénz és a költségvetési intézmények kiadásai dobják meg várhatóan. A pontos szám áprilisban derül ki, ha a vártnál magasabb lesz a hiányszám, az arra utal, hogy a Széll Kálmán-tervben jelzett spórolásokat nem lehet megúszni.

Megállapodás született a gazdasági koordinációt növelő hat jogszabályról

Gazdaság2011.03.15, 17:45

Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben az euróövezet pénzügyi stabilitását segítő hat jogszabályról. Ez mások mellett megerősíti az Európai Unión belüli költségvetési politikai felügyeletet. A csomag elfogadása a magyar EU-elnökségi program egyik fő célkitűzése volt, és soros elnökként Matolcsy György elnökölt az áttörést hozó találkozón. Közben az Unió pénzügyi biztosa jó irányba tett lépésként értékelte a Széll Kálmán-tervet.

Több száz milliárdos lyukat vágott maga előtt a kormány

Gazdaság2011.03.09, 15:23

Jelentős költségcsökkentést akar elérni a következő években a kormány a múlt héten bemutatott Széll Kálmán-tervvel. A gazdasági miniszter szerint a lényeg nem a megszorítás, a tervből azért kiderül, hogy a következő két évben a kormány számos olyan strukturális átalakítást tervez, amely jelentős pénzt von ki állami támogatást élvező területekről. A terv csak utal arra, hogy hol akarja megfogni a pénzt, de az biztos, hogy több száz milliárdnyi állami pénz elapad.

Megkímélték a kormánypártok a mattra állított jegybankot

Gazdaság2011.03.07, 12:14

Csak két tagot jelölt a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testületébe a kormánypárti többségű gazdasági bizottság, pedig összesen négy tagot jelölhetett volna, megváltoztatva a kormány által sokat bírált jegybank döntéseit. A kormány és a jegybank hónapok óta tartó, az EU bankjának figyelmét is felkeltő konfliktusa így egy ideig nyitva marad. A maradék jelölteket a kormánypártok egy egyelőre meg nem határozott időpontban választják ki.

Nem kér a vergődő euróból a gyenge magyar gazdaságot féltő kormány

Gazdaság2011.03.04, 13:06

Egymás után húzzák elő az érveket a kormány tagjai annak alátámasztására, hogy Magyarországnak nem szabad siettetni az euró bevezetését. A költségvetési bizottság egyik fideszes tagja és az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint a kormány félti a legyengült magyar gazdaságot és az európai versenyben hátrányból induló magyar cégeket. A gyors euróbevezetés ellen szólnak a szlovák, portugál és görög gazdaság nehézségei is.

Matolcsy szerint a kormány nem rögzíti a svájci frank árfolyamát

Gazdaság2011.03.03, 16:36

A nemzetgazdasági miniszter Bécsben cáfolta azokat a híreket, miszerint a svájcifrank-hitelesek törlesztőárfolyamának rögzítésére készül a kormány.

Hatalmas adósságcsökkentés kell a magyar euróhoz Matolcsy szerint

Gazdaság2011.03.03, 10:08

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint 2020 előtt nincs esély a magyar euróra, az államadósságot 50 százalékra kell levinni a közös pénz bevezetéséhez.

Tiltakoznak a tűzoltók a korkedvezményes nyugdíj eltörlése miatt

Itthon2011.03.03, 19:13

Tiltakoznak a tűzoltók, a rendőrszakszervezetek és a belügyi dolgozók is a kormány terve ellen, amellyel a nyugdíjkorhatárokat módosítaná. A kedden bejelentett reformcsomag, a Széll Kálmán-terv szerint ugyanis megszűnik a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíja.

Orbán szólt, hogy később száll be a reform magyarázásába

Itthon2011.03.10, 13:17

Látványosan kimaradt a kormány régóta várt reformterveinek ismertetéséből Orbán Viktor miniszterelnök, kormányzati források szerint azonban később ő is részt fog venni az elemzők által hűvösen fogadott csomag kommunikálásában. Az [origo] információi szerint Orbán már hétfőn közölte a képviselőkkel, hogy egyelőre kivár, és csak akkor száll be, ha "eljön az ideje".

Így akar spórolni a kormány - percről percre a reformcsomagról

Itthon2011.03.01, 13:05

Az államadósság csökkentése a legfőbb célja a Matolcsy György gazdasági és Navracsics Tibor közigazgatási miniszter által kedden bejelentett strukturális reformtervnek. A kormány egy negyven oldalas, huszonhat pontból álló dokumentumot dolgozott ki, amelyből többek között az derül ki, hogy megszüntetnék a korkedvezményes nyugdíjat, növelnék a közfoglalkoztatást, és bevezetnék az elektronikus útdíjat. Kövesse a bejelentést percről percre frissülő tudósításunkkal!

További bankadóval, kedvezmények nyirbálásával állt elő a kormány

Itthon2011.03.10, 13:11

"Kíméletlen" reformokat ígért a következő másfél-két évre Matolcsy György gazdasági miniszter azon a hatalmas érdeklődés által övezett tájékoztatón, amelyet a kormány átalakítási terveiről tartottak kedd délelőtt. A reformtervekről kevés részleteket árultak el, de azt megerősítették, hogy megszűnnek nyugdíjkedvezmények, felülvizsgálják a rokkantnyugdíjazás rendszerét, és bevezetik az elektronikus útnyilvántartási díjat. Matolcsy közölte azt is, hogy meghosszabbítják a bankadót, és a tervekkel ellentétben nem csökkentik az általános társasági adót.

Hűvös derűlátással várják közgazdászok a kormány reformcsomagját

Gazdaság2011.03.01, 09:56

Nem várnak eget rengető bejelentéseket az [origo] által megkérdezett elemzők és közgazdászok a kormány keddi reformtájékoztatójától, sőt, többen azon sem csodálkoznának, ha hiányoznának a konkrét számok a bejelentésekből. Szerintük a legnagyobb megtakarításra a gyógyszerkasszánál lehet számítani, és fűnyírásszerű költségcsökkentés helyett inkább ösztönzőkre épülhet a reformcsomag.

Váratlanul érte a bankokat a különadó meghosszabbítása

Gazdaság2011.03.01, 17:40

A kormányzattal az elmúlt hetekben folytatott konzultációkon egyszer sem került szóba a bankadó meghosszabbítása - értesült az [origo] bankszövetségi forrásból. A szövetség elnöke azzal reagált a kormány kedden bejelentett döntésére, hogy a bankok ezzel a teherrel nem fogják tudni támogatni a magyar gazdaság hiteligényét.

Csalódással fogadták elemzők a kormányzati reformcsomagot

Itthon2011.03.11, 13:48

Nem elég részletes, jellemzően rövid távú intézkedésekből áll, a bevételi tervek bizonytalanok, a kiadáscsökkentés nem elég bátor - így reagáltak az [origo] által megkérdezett elemzők a kormány kedden bejelentett reformlépéseire. A reformcsomaggal kapcsolatos aggályokat jelzi, hogy a tervek nyilvánosságra hozatala után lejtőre került a forint, és estek a gyógyszeripari részvények a tőzsdén.

Hvg.hu: Több mint 900 milliárd forintos lesz a reformcsomag

Gazdaság2011.03.01, 00:41

A piaci várakozást is felülmúló, több mint 900 milliárd forintos lehet a kormány strukturálisreform-programja - értesült a HVG. A reformban érintett egyik legfontosabb terület a foglalkoztatáspolitika lesz, amelyben 2014-ig több mint 200 milliárd forintot spórolna a kormány, de a nyugdíjrendszeren és a gyógyszerkasszán is 100 milliárd fölötti megtakarítás várható. A Hírszerző szerint 15 évre szállíthatják a tankötelezettség felső határát, államosíthatják az általános iskolákat, miközben a kedvezményes nyugdíjba vonulást szigorítanák.

Kedden jelentik be a strukturális reformokat

Itthon2011.02.24, 17:00

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közölte: a kormány kedden jelenti be a strukturális reformokat. A kormány eredetileg csütörtökre tervezte a bejelentést, ezt azonban az egyeztetések miatt elhalasztották.

Az állásteremtés köré építik csúszásban lévő terveiket Orbánék

Itthon2011.03.11, 13:54

Várhatóan hétfőn ismerik meg a kormánypárti képviselők azoknak a régóta várt reformterveknek a részleteit, amelyek nyilvánosságra hozatalát már többször elhalasztotta a kormány. Az [origo]-nak kormányzati források azt mondták, hogy a munkahelyteremtés köré fogják felfűzni a tervezett lépéseket, amelyek várhatóan jelentős megvonásokkal is járnak majd.

Az ombudsmanok tartanak leginkább a Matolcsy-féle elvonástól

Gazdaság2011.02.21, 18:26

Takarékoskodás, elhalasztott gépparkcsere, illetve a dologi és a személyi kiadások visszafogása is szerepel azokban a spórolási tervekben, amiket a stabilitási alap finanszírozása érdekében léptetnek életbe a parlament alá tartozó állami szervek. Az ombudsmani hivatal szerint nincs annyi tartalék a rendszerben, mint amennyit elvárnak, a versenyhivatal pedig azt közölte, hogy a tervezet kifejezetten hátrányosan befolyásolja a működésüket.

Csökkenő bruttó bérek, dilemmázó EKB - heti gazdasági összefoglaló

Gazdaság2011.02.20, 17:22

A hét a költségvetési kiigazításokkal kapcsolatos kormányzati bejelentésekre várva kezdődött, azonban a miniszterelnök szavaiból nem sok konkrétum derült ki; a KSH adatai szerint a bruttó bérek éves szinten 4,6 százalékos visszaesést mutattak decemberben; kellemes meglepetést hoztak a kedden publikált GDP- és inflációs adatok; az uniós országok eltérő teljesítménye nehéz dilemma elé állítja az Európai Központi Bankot - heti gazdasági összefoglaló Bebesy Dánieltől, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzserétől.

Törvényeket módosíthatnak a stabilitási alap bevezetéséhez

Gazdaság2011.02.19, 08:44

Már hétfőn a parlament elé kerülhet a költségvetési és az államháztartási törvény módosítása a 250 milliárd forintos stabilitási alappal összefüggésben - az erről szóló előterjesztést pénteki ülésén tárgyalta a kormány.

Négyszázmilliárd forintnyi védett tétel a költségvetésben

Gazdaság2011.02.15, 11:43

A kormány 250 milliárd forintos stabilitási alapjának nagy részét a minisztériumi zárolásokból fedezi a kormány, de az uniós fejlesztésekhez és mintegy 400 milliárd forinthoz nem nyúlhatnak a megtakarítás levezénylésével megbízott tárcavezetők. A védett tételek között vannak a PPP-konstrukciók díjai, a nem állami oktatási és szociális intézmények támogatása és több olyan kiadás, amelyeket az egyházaknak fizet a kormány.

Újfajta támogatás a multiknak, nyerésre áll egy kocsma a fociperben

Gazdaság2011.02.13, 11:20

Szakít a kormány a Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatok támogatására vonatkozó eddigi gyakorlattal, miközben 2014-ig 300 ezer új munkahelyet hozna létre, online szerencsejáték-szabályozási javaslatot dolgozott ki a szakszövetség, tárgyalások kezdődtek az uniós eredetvédelméhez kapcsolódó bortermékleírások elkészítéséről, pert nyerhet a Premier League ellen egy angol kocsma - heti gazdasági összefoglaló Fehérváry Ákostól, a Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda partnerétől.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a 250 milliárdos csomag legnagyobb vesztese

Gazdaság2011.02.13, 09:32

Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a minisztériumoknál mintegy 187 milliárd forintot zárol - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából. Összegszerűen a legnagyobb vesztes a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az eddig nullszaldósra tervezett Munkaerőpiaci Alapnak pedig 16 milliárd forintos pluszt kell termelnie.

Matolcsy szerdán árulhatja el, hol talált 250 milliárdot

Gazdaság2011.02.09, 11:34

A magyar gazdasági teljesítmény 1 százalékát kitevő összeget kell találnia a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Matolcsy György által bejelentett stabilitási alap feltöltéséhez, egyelőre azonban a költségvetési bizottság fideszes tagjai sem tudják, a büdzsé mely tételeiből akar lecsípni a tárca. Az alap a külső gazdasági hatásoktól óvná a magyar gazdaságot, a szerdai frakcióülésen jöhetnek a részletek.

Orbán rábólintott Matolcsy stabilitási alapjára

Gazdaság2011.02.07, 20:49

Elfogadta Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György javaslatát, amely egy 250 milliárd forintos stabilitási alapot hozna létre a költségvetésen belül - közölte a minisztérium annak jelzése nélkül, hogy milyen forrásokat csoportosítanának át. Az idei költségvetés nem tartalmaz sem stabilitási, sem kamatkockázati tartalékot, amely korábban a válság hatásainak kiszűrésére szolgált.

Matolcsy 300 ezer új munkahelyet ígér 2014-ig

Gazdaság2011.02.04, 15:26

Az elkövetkező években 70 százalék alatti GDP-arányos államadósságot, 2014-ig 300 ezer új munkahelyet ígért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter abban a levélben, amit az Európai Bizottság gazdasági biztosának küldött.

Matolcsy 250 milliárdos tartalékalapot hozna létre

Archívum2011.02.04, 16:02

A költségvetésen belül hozna létre 250 milliárd forintos tartalékalapot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Erről szóló javaslatát ismertette a kormányfővel.

Világgazdaság: A reformlépésekről kérdezi az EU a magyar kormányt

Gazdaság2011.02.01, 08:07

Levélben kérte Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy közölje vele a hamarosan bejelenteni tervezett reformlépések részleteit - tudta meg a Világgazdaság.

Zöld jelzés a győri Audinak, indulhat a megaberuházás

Gazdaság2011.01.27, 20:48

Az Európai Bizottság döntése nyomán elhárult az akadály az Audi 930 millió eurós győri gyárbővítése elől. A beruházás környezetvédelmi engedélye iránti kérelemből kiderül, hogy az Audi a 2013-ban befejeződő első ütem után 2017-ben újabb beruházásba fog, amelynek köszönhetően naponta ezer jármű gurulhat le a gyártószalagokról.

A vártnál kevesebben maradnak a nyugdíjpénztárakban Matolcsy szerint

Gazdaság2011.01.27, 17:28

A kormány eredetileg várt 10 százalékos maradási arányával szemben csütörtökig 58 ezren, azaz az összes pénztártag 2 százaléka jelezte, hogy nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.

"A fanatizmust is ajánlatos elkerülni" - elemzők a kiadácsökkentésről

Gazdaság2011.01.21, 10:10

Alapvetően jó iránynak tartják az [origo]-nak nyilatkozó banki elemzők a kormány kiadáscsökkentő terveit. Az nem világos, hogy a kormány pontosan mennyi pénzt takarítana meg 2011-ben, de a megkérdezett elemzők szerint így is érezhető, hogy a piac pozitívan értékeli a bejelentést. Szerintük a kormánynak arra kell figyelnie, hogy hosszú távon is ható döntéseket hozzon.

Megoldható, de ára is van Orbán adósságcsökkentésének

Gazdaság2011.01.20, 16:55

Könnyen összejöhet az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett államadósság-csökkentés, a kormány ugyanis több olyan forrással is rendelkezik, amelyekből azt megoldhatja. Felhasználhatja erre a célra az állami rendszerbe irányított magán-nyugdíjpénztári vagyonokat és az IMF-hitel megmaradt részét is. A látványos adósságcsökkentésnek ugyanakkor van hátulütője is. Az erre a célra felhasznált nyugdíjpénzeket ugyanis később vissza kell majd pótolni a rendszerbe.

Lázadó gazdagok és szigorú hivatalnokok boríthatják a kormány terveit

Gazdaság2011.01.18, 14:29

Több éven át használná a magán-nyugdíjpénztári tagoktól beszedett pénzt a kormány, a terveket azonban több kiszámíthatatlan tényező is felboríthatja. Ha az EU statisztikai hivatala szigorúan áll a kérdéshez, akkor át kell írnia decemberben bemutatott középtávú költségvetési terveit. Ha pedig 50-60 ezer vagyonos magánpénztári tag lemond az állami nyugdíjról, akkor több százmilliárddal kevesebb pénzhez jut az állam.

Mekkora fába vágja a fejszénket a kormány?

Itthon2011.03.11, 14:04

Nyugdíjrendszer, gyógyszertámogatási rendszer és tömegközlekedés - ezeken a területeken készül jelentős átalakításokra a kormány a miniszterelnök bejelentése alapján. Mik lehetnek a következmények, hol lehet spórolni, és mennyit?

Orbán: A Széchenyi-terv a kormány barátságos arca

Gazdaság2011.01.14, 14:14

A kormány pénteken ismertette a gazdaság fellendítésére létrehozott Új Széchenyi-terv részleteit. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Széchenyi-terv a kormány barátságos arcát mutatja, és szerinte ha jól sikerül a kormány gazdaságpolitikája, az példamutató lehet az Unióban. Fellegi Tamás hidakat építene és fejlesztene a budai várban, Matolcsy pedig mosolyt csal a hallgatóság arcára azzal a mondatával, hogy: "verem az eszközömet".

Még mindig titok, mit adna a nyugdíjhozamért az állam

Gazdaság2011.01.15, 11:12

A készpénzt a biztonságérzet, az önkéntes pénztárt pedig az adó-visszatérítés teheti vonzóvá a nyugdíjpénztári reálhozamuknak helyet kereső egykori pénztártagoknak. A tébérendszerbe való utaláshoz vakon meg kell bízni az állami gondoskodásban - az ugyanis továbbra sem ismert, hogy mi lesz ezzel a pénzzel, és így növelhető-e egyáltalán a későbbi nyugdíj.

Orbán: A kiadásokat csökkenteni kell, de az nem megszorítás - videó

Gazdaság2011.01.15, 10:50

Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi-terv bemutatásán beszélt arról, hogy szerinte "a kiadásokat bizonyos területeken csökkenteni kell (...), de az nem megszorítás. Ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése." Szerinte az átszervezésre, versenyképessé tételre egy emberöltőben egyszer van alkalom. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig technikai akadályba ütközve azt mondta: "verem a kis eszközöm", amivel nagy derültséget váltott ki.

Uniós példákat hoz fel az MNB-törvény módosítása mellett Matolcsy

Gazdaság2011.01.13, 14:07

Módosító indítvány nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter a jegybanktörvényhez, amely szerint a monetáris tanács tagjait nem a köztársasági elnök nevezi ki, hanem a parlament választja. Az indoklás szerint a módosítás "jelentős közeledést jelent az Európai Unió gyakorlata felé".

Csak találgatja a kormányzat, mik lesznek Matolcsy "erőteljes" reformjai

Itthon2011.03.11, 13:59

"Nem tudom, hogy a miniszter úr mire gondolt" - ehhez hasonló válaszokat kapott az [origo], amikor az után érdeklődött több minisztériumnál, miből állnak majd a kormány által ígért strukturális reformok. Az "erőteljes strukturális reformok" elindítását a múlt ősszel jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és mély, átfogó átalakításokat ígért több alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök is. Az [origo] tapasztalata szerint azonban még az érintett tárcák sem ismerik a februárra tervezett koncepciót, illetve nincsenek tisztában azzal sem, mi lesz a szerepük a lehetséges reformokban.

Kopátsy Sándor: Szegény országban kevés, gazdag országban sok jut a nyugdíjasoknak

Gazdaság2010.12.27, 14:25

Kopátsy Sándor szerint a kormánynak minden lehetősége megvan arra, hogy elindítsa a fejlődést, amelynek kulcsa a foglalkoztatottság növelése. Az egymillió munkahely nagy részét a mezőgazdaság adhatja Kopátsy szerint, de ehhez vissza kell szerezni az orosz piacokat és fejleszteni az öntözéses termelést. A nyolcvankilenc éves közgazdász bírálta az euró beveztését és a magyarországi devizahitelezést, valamint beszélt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez fűződő kapcsolatáról is.

Történelmi büdzsé különadókkal és nyugdíjmankóval

Gazdaság2010.12.23, 15:48

Idei utolsó ülésnapján elfogadta a költségvetést a parlament: a 2011-es büdzsére 257-en igennel, 119-en pedig nemmel szavaztak. A büdzsé tervezete szerint 3 százalék alatt lesz az államháztartás hiánya, és ha ezt valóban sikerülne tartani, akkor két évtizede nem látott szintre esne a deficit. A hiányszám tartását nagyban segítik a különadók és a nyugdíjpénztárakból átirányított százmilliárdok.

Matolcsy bejelentésein is múlik, meddig repülhet a svájci frank

Gazdaság2010.12.23, 08:48

A svájci frank az euróövezet problémái miatt erősödik az euróval szemben, ami egyben azt is jelenti, hogy egyre emelkedik a frank forinttal szembeni árfolyama is. A forintnak akkor lenne esélye kivonni magát ebből a trendből, ha a kormány a jövő év első negyedében olyan strukturális reformokat jelentene be, amelyek tetszenek a befektetőknek, de ha Matolcsy György adós marad a szükségesnek vélt lépésekkel, akkor 240 forintig is elszaladhat a frankkurzus.

A gyógyszerkasszán és a közlekedésen is spórolna Matolcsy

Gazdaság2010.12.14, 12:53

Jövő február végére várhatók azok a reformok, melyekkel 600-800 milliárd forint megtakarítás érhető el - mondta kedden Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint 100 milliárdot lehetne spórolni a gyógyszerkasszán, 50 milliárdot a közösségi közlekedésnél, emellett felülvizsgálnák a rokkantnyugdíjasok helyzetét is.

Még semmi sem látszik a bedőlt hiteleseknek tett Orbán-ígéretből

Itthon2010.12.13, 09:58

Januártól kezdené meg működését a bedőlt lakáshiteleseken segítő Nemzeti Eszközkezelő Orbán Viktor miniszterelnök júniusi ígérete szerint, de eddig sem a társaság infrastrukturális háttere, sem a működését szabályozó koncepció nem készült el. A tervezetet nyár elején augusztusra, augusztusban szeptemberre, szeptemberben pedig október közepére ígérte a gazdasági miniszter, két hónappal az utolsó határidő lejárta után azonban még mindig nem hagyta azt jóvá a kormány, sőt, az [origo] kormánypárti forrásokból úgy értesült, az sem kizárt, hogy az ígéretből semmi sem lesz.

Kevés frankhitelesnek jelenthet megoldást Matolcsy felvetése

Gazdaság2010.12.09, 17:43

Az erős svájci frank miatt nehéz helyzetben lévő lakáshiteladósoknak kedvező lenne, ha át tudnák váltani kölcsönük devizanemét frankról euróra, amint azt a gazdasági miniszter is megemlítette kedden. A mostani hitelezési gyakorlat alapján azonban nem valószínű, hogy sokan tudnának élni a lehetőséggel.

Nyugdíj: a lengyelek még elronthatják Matolcsy örömét

Gazdaság2010.12.09, 17:01

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyan kedden már tényként közölte, hogy az EU nem fogja Magyarországot megbüntetni a nyugdíjrendszer átalakítása miatt, de hivatalos döntés még nincs, a kérdésről ugyanis csak az uniós kormányfők döntenek majd egy bő hét múlva. Sok múlik majd a lengyeleken, akik jobb feltételekért lobbiznak a saját nyugdíjelszámolásukkal kapcsolatban.

Varga Mihály szerint elhamarkodott volt a leminősítés

Archívum2010.12.07, 09:56

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, egykori pénzügyminiszter szerint a Moody's elhamarkodta a hétfői leminősítést, mivel nem folyamatában értékelte a magyar gazdaságot, illetve annak az állampapírok besorolásában megjelenő kockázatosságát.

Utolsó előtti Matolcsy az FT pénzügyminiszter-listáján

Gazdaság2010.12.06, 14:49

A politikai szempont húzta le Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a Financial Times európai pénzügyminisztereket értékelő szakértő zsűrije előtt, aki az utolsó előtti helyen végzett ír kollegája előtt. Az élen a német pénzügyminiszter áll.

Találnak néhány kiskaput az állami nyugdíjtól ódzkodók

Archívum2010.12.03, 14:20

Bár Matolcsy György miniszter szerint racionálisan senki nem dönthet úgy, hogy nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe, mégis akadnak olyanok, akik feltehetően azzal járnak jobban, ha úgy döntenek, nem az állam gondoskodását választják. Elsősorban a magas jövedelműek vagy a nyugdíjhoz közel állók számára érheti meg ez, de a nők kedvezményes nyugdíjba engedésével a kormány is teremtett egy alternatívát.

Demján szerint túl sok diplomást képeznek Magyarországon

Archívum2010.12.03, 14:35

A munkának vissza kell kapnia a becsületét - mondta Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke pénteken a vállalkozók napján. A rendezvényen 68 cég vehette át az Év vállalkozója-díjat.

Megvan a megállapodás: 78 ezer lesz a minimálbér

Gazdaság2010.12.23, 12:42

Jövőre 6,1 százalékkal 78 ezer forintra nő a minimálbér, a szakmunkásokra vonatkozó garantált bérminimum 94 ezer forintra emelkedik, a nemzetgazdasági átlagbér pedig 4-6 százalékkal lesz magasabb; erről állapodtak meg a felek csütörtökön az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.

"Csak odébb toljuk a lyukat" - a nyugdíjdöntés háttere

Itthon2010.11.30, 09:16

Bár a képviselők egyöntetűen támogatták, mégis bizonytalanságot okozott a kormánypártokon belül a nyugdíjrendszer átalakítása. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint a kormány próbálgatta, hogy milyen mélyen nyúlhat hozzá a nyugdíjrendszerhez, és számolt azzal is, hogy a múlt héten bejelentett megoldás csak tűzoltás, ami helyett pár éven belül jobbat kell találni. Több képviselő szerint nem volt tökéletes a döntés bejelentése sem, amiért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erős szavait okolták.

Matolcsy: Meg kell erősíteni az öngondoskodást

Archívum2010.11.29, 08:09

Aki racionálisan mérlegel, az nem juthat olyan döntésre, hogy pénztártag marad - mondta a Matolcsy György, a nemzetgazdasági tárca vezetője a Népszabadságnak adott interjújában. A tizenkét éve pénztártag miniszter szerint meg kell erősíteni az öngondoskodást.

Kezdődik a parlamenti vita magánnyugdíjpénztárakról

Gazdaság2010.11.29, 10:46

A parlament 4 óra 20 perces időkeretben tárgyalja meg a nyugdíjreformról szóló törvényjavaslatot, amelyet hétfőn bocsáthat az illetékes bizottság a honatyák elé.

Matolcsy vitatja az Európai Bizottság számait

Archívum2010.11.29, 18:56

Matolcsy György szerint "hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan" az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. A kormány tartja magát saját előrejelzéseihez.

Elnyelheti a költségvetés a nyugdíjpénzek nagy részét

Gazdaság2010.11.27, 18:42

A magánpénztárakból az állami rendszerbe visszalépők vagyona a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz kerül, ami az állampapírokon kívül értékesíti az eszközöket, és az azokból származó pénzt befizeti a költségvetésnek - az államadósság csökkentésére csak akkor lehet fordítani ezt a pénzt, ha az nem ellentétes az "államháztartás kiegyensúlyozásának" céljával.

Fellegi a kínai ügyeket is elhappolta Matolcsy elől

Itthon2010.11.26, 10:35

Matolcsy György gazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás fejlesztési minisztert nevezte ki Orbán Viktor kormányfő a Magyar-Kínai Gazdasági Vegyes Bizottság elnökének. Az orosz kapcsolatok mellett így a kínai-magyar gazdaság kapcsolatok ellenőrzése is Fellegi kezébe került. Matolcsy és Fellegi között ősz elején több fideszes és kormányzati forrás szerint érezhető feszültség alakult ki a kormányon belüli erőviszonyok miatt.

Ellehetetlenülő magyar nyugdíjpénztárakról írnak a vezető gazdasági lapok

Gazdaság2010.11.25, 08:57

Részletesen beszámoltak a világ vezető gazdasági lapjai és internetes oldalaik a magyarországi nyugdíjrendszer szerdán bejelentett változásairól.

Száz reformot ígér februárra Matolcsy

Gazdaság2010.11.23, 12:47

A kormány februárra elkészíti strukturális reformokat tartalmazó tervét, amely a gazdasági növekedés mellett megteremti az adórendszerbe történő befektetés, azaz az adócsökkentés fedezetét - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden.

Bathó maradt Matolcsy minisztériumában

Archívum2010.11.18, 17:19

Bár a helyettes államtitkári posztról felmentette Bathó Ferencet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Bathó mégis maradt a minisztériumban, miután elfogadta a neki felajánlott főosztályvezetői pozíciót - tudta meg az [origo].

Hol előveszi, hol elfelejti a nyugdíjvagyont a kormány

Gazdaság2010.11.18, 18:07

A kormány eddig azt mondta, hogy a magánpénztáraktól az állami tébé-rendszerbe kerülő nyugdíjvagyon nagy részét az államadósság csökkentésére kívánja fordítani, de Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn már olyan adósságcélt tűzött ki, amihez nincs erre szükség. Az óvatosságot az indokolhatja, hogy nem egyértelmű, mennyien lépnek vissza a tébébe, illetve, hogy nem kell-e 2011-et követően is a vagyonból betömni a tb-kassza hiányát.

Átszabta Matolcsy a bankadót, örülhet Járai biztosítója

Gazdaság2010.11.16, 20:40

Hétfőn módosító indítványt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter a bankadóról szóló törvényhez, kedden kevéssel dél után a parlament pedig el is fogadta a javaslatot. Ennek értelmében sávos lesz a biztosítókat terhelő adó, a bankok pedig levonhatják az adóalapból a leánybankjaik felé fennálló követeléseiket.

Indul a költségvetési vita, Matolcsy és Orbán is megszólal

Gazdaság2010.11.15, 12:27

Hétfőn délben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéjával megkezdődik a a jövő évi költségvetés általános vitája, a minisztert Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, illetve Kopits György, a költségvetési tanács első embere követi majd. Délután Orbán Viktor kormányfő tart beszédet a parlamentben. Kövesse a vitát az [origo]-n!

Magyar modell, meztelen igazság, vudugazdaság - ez volt a költségvetési vita első napja

Gazdaság2010.11.15, 21:34

Megkezdődött a 2011-es költségvetés parlamenti vitája. Az első tárgyalási napon felszólalt a törvényjavaslatot előterjesztő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint van mit javítani a büdzsén, a Költségvetési Tanács elnöke "meztelen igazságról" beszélt, Mesterházy Attila szerint életveszélyes a költségvetési terv, az LMP-s Vágó Gábor pedig vudugazdaságot emlegetett - olvassa el a költségvetési vita első napjának eseményeit az [origo]-n!

Nézze meg Orbán és Matolcsy beszédének vágott változatát!

Gazdaság2010.11.15, 21:33

Nézze meg Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter parlamenti beszédeinek vágott változatát.

A szakmunkások kerülhetnek a bérvita középpontjába

Archívum2010.11.08, 12:36

A jövő évi béremelésekről folyó tárgyalásokon a szakmunkások bérminimumának megállapításáról lehet a legnagyobb vita - mondták az [origo]-nak a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői. A minimálbérről sem egyeznek az álláspontok, a szakszervezetek szerint legalább 9 százalékkal kellene emelni, hogy ne romoljanak a munkavállalók reálpozíciói, erről azonban a munkaadók hallani sem akarnak.

Matolcsy 2013-2014-re 10-15 százalékos GDP-bővülést vár

Gazdaság2010.11.05, 13:47

2015-ig 400 ezer új munkahelyet ígért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén. A miniszter szerint megalapozatlanok azok a félelmek, miszerint a válságadók kivezetése után nem marad egyensúlyban a költségvetés, mert szerinte 2013-tól 1000 milliárd forinttal nagyobbak lesznek a bevételek, miközben a kiadások 600-800 milliárddal csökkennek.

Csak egy évre mentik meg a kormány lépései a nyugdíjbüdzsét

Gazdaság2010.11.04, 10:52

A költségvetés jövőre csak ideiglenesen szabadul meg az állami nyugdíjkassza feltöltésének terhétől, 2012-ben újra jelentkezik az egyelőre fenntarthatatlan rendszer bő 500 milliárd forintos igénye. Megynyugtatóan a növekedés felpörgése oldhatná meg a helyzetet, de az [origo] által megkérdezett elemzők szerint kérdéses, hogy a magyar gazdaságban megvan-e ehhez a kellő potenciál, azt pedig aggasztónak tartják, hogy a kormánynak nincs B-terve.

Optimista kormányról árulkodik a szűkös költségvetési tartalék

Archívum2010.11.03, 13:06

Rekordmértékű, közel 240 milliárd forintos tartalékot terveztek az idei költségvetésbe, a jövő évi tervben azonban már jóval kisebb, 116 milliárd forintnyi biztosíték van arra, ha nem a várt mértékű növekedés valósulna meg. Pedig idén úgy ürült ki a válság elleni tartalék, hogy a vártnál jobb növekedési pályán mozgott az ország, a jövő évre várt 3 százalékos növekedés viszont a piac szerint optimistának számít.

Elszállhat a magyar költségvetés egy amerikai nagybank szerint

Gazdaság2010.11.02, 13:42

A válságadók kifutásával és a nyugdíjbevételek elapadásával 2013-tól komoly, 700 milliárd forintos költségvetési lyukkal kell számolni Magyarországon - vélik a Morgan Stanley elemzői.

Londoni elemzők: a nyugdíjelteréssel jelentősen csökken az államadósság

Gazdaság2010.11.02, 12:19

A jövő évi költségvetési tervezetben szereplő - főleg a nyugdíjrendszert érintő - intézkedések révén jelentősen csökkenhet a magyar államadósság-ráta - vélekedtek keddi értékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik ugyanakkor hosszabb távon megnövekedett finanszírozási kockázatokat is látnak.