Magyar Televízió
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Rudi Zoltán
- Magyarország
- m1
- sorozat
- kuratórium
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Átlátható, ellenőrizhető MTV-t akarnak
A Magyar Televízió Rt. és a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott IDS Scheer Hungária Kft. által létrehozott szakértői csapat megkezdte a közszolgálati televízió "REORG" elnevezésű szervezetfejlesztését. A projekt célja, hogy a jelentős részben közpénzből működő műsorszolgáltatónál olyan vállalati struktúra jöjjön létre, amely átláthatóan, ellenőrizhetően és hatékonyan használja fel a tervezhetően rendelkezésre álló erőforrásokat.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Nem zsarolják az anyanyelvi és képernyőbizottságot
A Magyar Televízió Anyanyelvi és Képernyőbizottságának tagjai a leghatározottabban visszautasítják azokat a vádakat, amelyek szerint nyomás, zsarolás vagy bármely kényszer terhe alatt végeznék munkájukat.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Újra riporter kerestetik!
Augusztus 1-jén hirdeti meg a Magyar Televízió a 12+ riporter-válogatását, így a képernyőre vágyó, tehetséges, ifjú exhibicionistáknak eljött az alkalom.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
További öt évig nézhetjük a TV2-t és az RTL Klubot
A médiahatóság 2007-től számolva még öt évvel hosszabbította meg a két nagy kereskedelmi tévéadó, az RTL Klub és a TV2 műsorszolgáltatási koncesszióját. A szervezet legutóbbi ülésén végre a Magyar Televízió közel másfél éve bejelentett tematikus csatornáiról is hivatalos döntés született: nyilvántartásba vették a kincstári televízió közéleti csatornáját.
A gazdaságról vitázott Gyurcsány és Orbán
A gazdaság kérdéseiről vitázott Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. A beszélgetés több pontján is éles szóváltás alakult ki a volt és a jelenlegi miniszterelnök között. Gyurcsány és Orbán vitáját a Magyar Televízió élőben közvetítette, az adást később többször is megismétlik. A két politikus moderátor nélkül vitázott egymással, most először - nyilvánosan.
MTV: kettő az egyben
Július 8-ától egy 142 részes francia sorozat indul - folytatódik - az MTV-n, Kalandos nyár címmel, sok pálmafával, vakítóan hófehér jachttal, könnyes női szempárral, izmos, bátor férfiakkal. Ezzel szinkronban a Magyar Televízió belefog egy hatrészes Delon-sorozatba is.
- címkék:
- sorozat
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Az MTV kétszer megismétli a Gyurcsány-Orbán vitát
A Magyar Televízió élőben közvetíti Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor 2005. július 8-án, péntek délután 17.00 órakor kezdődő vitáját. Eztán kétszer, vágatlanul megismétli a beszélgetést.
Orbán nem kampányvitát akar Gyurcsánnyal
Levélben tett javaslatot a Magyar Televízió Gyurcsány Ferenc kormányfőnek és Orbán Viktor Fidesz-elnöknek az általuk tervezett nyilvános vita menetére. A tévé szerint a két politikus 90 percig vitázna élő adásban, akár már most pénteken. A vitázó felek hét-hét állítással szembesíthetnék partnerüket. A köztévé kedd délután öt óráig várja a politikusok válaszát. Gyurcsány már igent mondott, Orbánnak viszont nem tetszenek az MTV feltételei.
Az MTV közvetítené a Gyurcsány-Orbán vitát
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "számpárbajra" hívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét a televízió nyilvánossága elé - a Magyar Televízió pedig élőben, vágatlanul közvetítené a verbális összecsapást.
Mobilon is nézhetjük a köztévéket
Július elejétől a Pannon GSM megfelelő készülékkel rendelkező ügyfelei a Magyar Televízió két csatornájának mintegy két tucat műsorát is nyomon követhetik. A T-Mobile jelenleg tesztüzemben működő 3G szolgáltatása keretében az MTV hét műsorát tette elérhetővé mobilon.
Milliós sms-rekord a Live 8-en
Több mint 26 millió darab támogató szöveges üzenet érkezett vasárnapig a Live 8 elnevezésű, monstre jótékonysági koncert szervezőihez. A Magyar Televízió által is közvetített, a világ tíz különböző pontján lezajlott esemény fellépői nem kaptak gázsit, s az afrikai nyomor megszüntetésére kívánták felhívni a figyelmet.
- címkék:
- koncert
- darab
- Live 8
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Live 8: gitárral az éhínség ellen
Tíz helyszínen több mint 160 előadó lép majd fel holnap a világ legkülönbözőbb pontjain. Gázsit egyikük sem kap, hanem valamennyien az afrikai nyomort és éhínséget szeretnék múlt időbe tennni. Bár azt csak kevesen hiszik, hogy ez valóban így is lesz majd, azért a Live 8 milliárdnál is több tévénézőre számíthat szombaton. Nálunk a Magyar Televízión követhetők majd figyelemmel a monstre koncert fontosabb történései.
A magyarok 12 kedvenc regénye
Lezárult A Nagy Könyv olvasásnépszerűsítő játék második fordulója: a Magyar Televízió szombat esti élő műsorában ismertették a top12-es listát, a magyar olvasók tizenkét legkedvesebb könyvét.
Régi és új sorozatok az MTV műsorán
A Magyar Televízió a jövő héttől elindítja gyermek- és ifjúsági sávját - kellemes kikapcsolódást ígérve a vakációzó diákseregnek is.
- címkék:
- sorozat
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Non plus ultra
A Magyar Televízió Válaszd a tudást! c. blokkjának egyik műsora, a Non plus ultra az [origo] Tudomány rovatában is látható.
- címkék:
- tudás
- Ultra
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Krizsó Szilvia társat kap
Rábai Balázs lesz a műsorvezetője a Magyar Televízió Az Este című Pulitzer-díjas hírmagazinjának.
- címkék:
- Az Este
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Új műsorvezetőt kap a Kékfény
Miklya Attila lesz mától a Magyar Televízió Kékfény című bűnügyi magazinjának a műsorvezetője.
- címkék:
- kékfény
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Az MTV 185 munkatárs elbocsátását tervezi
A Magyar Televízió (MTV) a közeljövőben 185 munkatárs elbocsátását tervezi, a létszámcsökkentést segítendő úgynevezett munkába helyezést elősegítő bizottságot hoznak létre az intézményben - jelentette be közleményben a közszolgálati médium.
Gyurcsány hajlandó megjelenni a parlamenti bizottság előtt
Gyurcsány Ferenc hajlandó megjelenni a Gyurcsány-Apró család meggazdagodását vizsgálni hivatott parlamenti bizottság előtt - mondta a miniszterelnök a Magyar Televízió keddi "Este" című műsorában.
Megúszta az elkésett pápái halálhírt a tévéelnök
Nem marasztalta el a pápa halálhírének késői bejelentése miatt Rudi Zoltán tévéelnököt a Magyar Televízió kuratóriumánk elnöksége. Rudi Nika György felmentett hírigazgatóra hárította a felelősséget - írja a Népszabadság.
Kézilabdadömping a televízióban
A következő idényben összesen 80-85 kézilabda-mérkőzést láthatnak a Magyar Televízió, illetve a Sport TV nézői, s ebben még nincsenek benne a Bajnokok Ligája-, valamint a válogatott találkozók.
Reklámmentes gyásznapot akar az MTV
A Magyar Televízió a gyász napján nem sugároz sem reklámot, sem kereskedelmi tevékenységre utaló műsorajánlót azért, hogy tisztán emlékezzen a katolikus egyházfőre.
- címkék:
- RTL Klub
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Filmek az MTV csatornáin
A Magyar Televízió - mint Magyarország közszolgálati adója - sorozatok nélkül összesen 211 filmet tűzött műsorára a két csatornán, 2005 első három hónapjában.
Képernyőn kéziseink összes kupameccse
Eldőlt a nőikézilabda Bajnokok Ligája és az EHF-kupa elődöntőjében a magyar vonatkozású mérkőzések kezdési időpontja. Jó hír a sportág rajongóinak, hogy valószínűleg az összes találkozót élőben közvetíti a Magyar Televízió illetve a Sport1.
Pólódömping a televízióban
Legalább 20 férfivízilabda-bajnoki, illetve Magyar Kupa-meccset, továbbá minimum három válogatott mérkőzést közvetít a Magyar Televízió az idén s a következő három évben is. Erről Martin György, az MVLSZ, és Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke írt alá megállapodást, amelynek keretében például a 2006-os budapesti pólós Világkupa találkozói ugyancsak képernyőre kerülhetnek.
Országos vetélkedősorozatot indít a Mindentudás Egyeteme középiskolások számára
A Nagy Könyv: Nemecsek megküzd Micimackóval
Kedvenc regényükről és az olvasás élményéről mesélnek Magyarország legnépszerűbb emberei márciustól a Magyar Televízióban A nagy könyv című olvasásnépszerűsítő mozgalom keretében - mondta Sipos Pál, az MTV művelődési főszerkesztője szerdán, a közszolgálati intézményben tartott sajtótájékoztatón.
Megvédheti címét a Csíkszereda a román hokidöntőn
A magyar jégkorong-bajnokság mérkőzéseire nem futotta ugyan a Magyar Televízió erejéből, pénteken a honi televíziózás történetében először román bajnoki döntőt közvetít az m2-es csatorna. A Steaua Bucuresti és a Csíkszereda a finálé eddigi hat mérkőzésén nem bírt egymással, de az egyik fél negyedik győzelméig tartó sorozatnak ezúttal mindenképpen el kell dőlnie.
Erős magyar mezőny az Eurovíziós dalversenyen
Március 13-án, vasárnap élőben közvetíti a Magyar Televízió 1-es csatornája a 2005 Eurovíziós dalverseny magyar döntőjét. A magyar döntő nyertese képviseli majd az országot az Eurovíziós dalverseny kijevi középdöntőjén, május 19-én, és döntőjén, május 21-én.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Kirúgták a Kékfény szerkesztőjét
Nem folytathatja munkáját a köztévé bűnügyi magazinjánál Csákány Tibor, a műsor felelős szerkesztője, aki korábban egy büntetett előéletű férfiról azt állította, a munkatársa.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Csökkentik az MTV-s vezetők számát
A jelenleginél jóval kevesebb vezetővel számoló szervezeti struktúra bevezetését tervezi a Magyar Televízióban (MTV) Rudi Zoltán elnök.
- címkék:
- Rudi Zoltán
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Ingyenreklámnak használták a cunamis adakozást
Az összesen 146 milliós felajánlásból, amit a Magyar Televízión keresztül tehettek cégek és magánszemélyek, egyelőre csak a harmada, körülbelül 45 millió forint érkezett meg. Korábbi hasonló akciók tapasztalata szerint sok cég csak reklámlehetőséget lát a televíziós szereplésben, pénzt valójában nem akar adni. A befolyt összegek sorsáról általában a segélyszervezetek döntenek.
Tudósítóhiány az MTV-nél
Nem tudta megvalósítani korábbi terveit az intézmény, amely újjá akarta építeni a világ nagyvárosaiból híreket küldő riporteri hálózatát.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Újabb kritika az MTV vallási műsora miatt
A katolikus egyház Magyar Televízióval szembeni újabb panaszának adott helyt az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága. A grémium szerint a műsorszolgáltató törvényt sértett azzal, hogy vallási műsorában nem adott helyt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia népszavazással kapcsolatos felhívásának. Az MTV fellebbezett a Panaszbizottság határozata ellen.
Az MTV szánja-bánja a szórakoztató választást
A Magyar Televízió szerdán kiadott egy közleményt, amiben hibának nevezik, hogy a december 5-i népszavazás estéjén szórakoztató műsorokat sugároztak. Rossz döntésnek tartja a tv vezetése, hogy este háromnegyed tízig a Szuperbulit adták, és utána Hajós András tréfásan bejelentkezett a választási műsorba. A név szerint meg nem nevezett felelősök írásbeli figyelmeztetést kaptak.
Német segítség az MTV-nek
A ZDF csatorna egyik munkatársa is részt vesz az MTV új gyártóbázisra kiírandó tender bíráló bizottságában.
- címkék:
- ZDF
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Költözik az RTL Klub, az MTV és a rádió is
Új székházba költözik a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az RTL Klub - írja a Népszabadság. Az RTL Klub a Fehérvári útról jövő év végén költözik át Budafokra, a Campona mellé. Az MTV Óbudára teszi át székhelyét, a köztévének az új székházra nincs pénze, így béreli majd. A Magyar Rádió új központjának helyszínét még nem választották ki.
A tévében vitázik Gyurcsány a kettős állampolgárságról
Csütörtökön és pénteken két ötvenperces népszavazási vitaműsort közvetít a Magyar Televízió. Csütörtökön a pártelnökök - a Fidesz elnöke nélkül - vitatkoznak a határon túli magyaroknak adható kettős állampolgárságról, pénteken pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a határon túli szervezetek vezetőivel vitázik.
Határon túli magyarok vitáznának Gyurcsánnyal
Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke nyilvános televíziós vitára hívta ki Gyurcsány Ferencet a kettős állampolgárság és az erre vonatkozó népszavazás kérdésével kapcsolatban. A miniszterelnök pénteken áll kihívói rendelkezésére, amennyiben a Magyar Televízió biztosítja az élő közvetítést. Az MTV vezetése rövidesen dönt a kérdésről.
Cenzúrával vádolják az MTV-t az egyházak
A médihatóság beavatkozásától reméli az MTV szerkesztési gyakorlatának megváltoztatását a magyar református egyház, miután a közcsatorna nem engedte, hogy a kettős állampolgárságról alkotott véleményük megjelenjen az Örömhír című vallási műsorban. A Magyar Televízió elnöke szerint a közszolgálati intézményben nincs cenzúrázás, de a médiatörvényt betartják.
- címkék:
- Magyarország
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Még nincs tévészerződés a kézi-Eb-ről
Bár hivatalosan már év elején eldőlt, hogy a Magyar Televízió közvetíti a nőikézilabda-Eb mérkőzéseit, egyelőre nincs aláírt szerződés az Európa-bajnokság szervezőbizottsága és az MTV között. Sinka László elmondta, a kontinensviadal összköltségvetése 450 millió forint lesz. Az EHF egyelőre nem elégedett a békéscsabai és a zalaegerszegi csarnokkal.
Harcba száll az MTV a sportközvetítésekért
A Magyar Televízió Telesport szerkesztőségét november 2-tól irányító Schulek Csaba az MTV pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tervei között szerepel a Forma1-es autós gyorsasági vb, valamint a bajnoki labdarúgó-mérkőzések közvetítési jogának visszaszerzése. Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke arról tájékoztatott, hogy az MTV a 2005-ös esztendőnek tizenöt év után újra átlátható, stabil gazdasági háttérrel vághat neki, s a sportfőszerkesztőség jelentős támogatásra számíthat.
Ritkán lesz Szeszélyes évszakok
Eldőlt, hogy pénzhiány miatt mely MTV-s műsorok tűnnek el a képernyőről, illetve, milyen programokat láthat ritkábban a közönség az év végig.
Vitrayt Schulek váltja a Telesport élén
Távozik a Magyar Televízió sportszerkesztőségének éléről Vitray Tamás, s a Telesport vezetését Schulek Csaba, a Duna Tv sportszerkesztőségének vezetője veszi át. Az új főszerkesztőt pénteken mutatják be.
Az OCÖ-nek nem műholdas cigányműsor kell
A legnagyobb lélekszámú magyarországi nemzetiség képviselő-testülete számára nem lenne elfogadható, ha a Magyar Televízió a jövőben műholdon továbbítaná a nemzetiségi műsorait - közölte az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke.
- címkék:
- ORTT
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Antal Imre örökre MTV-s marad
Átadták az örökös tagságukról szóló diplomát a Magyar Televízió tizenkét régi munkatársának. A médium az MTV Örökös tag Alapítvány létrehozásával az erkölcsi elismerés mellett, néhány kolléga esetében, a méltatlan élethelyzet felszámolásához is hozzá szeretne járulni. A közszolgálati műsorkészítők szakszervezete vitatkozik a döntéssel.
- címkék:
- Antal Imre
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Műsoridejüket védik a kisebbségek
Leendő hír- és információs csatornáján főműsoridőben biztosítana műsoridőt a nemzetiségi adásoknak a Magyar Televízió - közölte Dobos Menyhért közéleti igazgató. Több kisebbségi vezető elfogadhatatlannak tartja az MTV ajánlatát.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Kisebbségi ombudsmanok az MTV-ben
A Magyar Televízióban ezentúl egy esélyegyenlőségi és egy fogyatékosügyi ombudsman képviseli a kisebbségek ügyét. A bizosok feladata, hogy a kisebbségeket, fogyatékosokat érintő kérdések megjelenjenek a nézettebb, főműsoridőben sugárzott programokban is. A tévé elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan több roma bemondóval, műsorvezetővel is találkozhatunk.
Eladja archívumát az MTV
A jövő évi költségvetés tervezete szerint az új székházba már adósságok nélkül költözik a Magyar Televízió. Az új helyen még az eszközöket is bérelni fogja a televízió, a jelentős értéket képező archívumtól pedig meg kell válnia.
Sérülnek a kisebbségi jogok a médiában
Egy ombudsmani jelentés szerint napi rendszerességgel sérülnek a kisebbségek alkotmányos jogai a médiában. A jelentés főleg a közszolgálati elektronikus médiumokat vizsgálja, vagyis a Magyar Televíziót (MTV) és a Magyar Rádiót (MR). A közszolgálati médiumok nem teszik lehetővé az etnikumok tájékoztatását és etnikai öntudatuk megőrzését - áll a jelentésben.
Fokozzák az ellenőrzéseket az al-Kaida-üzenet óta
A rendőrség országszerte fokozott és szigorúbb ellenőrzéseket tart a múlt pénteki al-Kaida-üzenet óta; a Nemzetbiztonsági Hivatalban kedden ülésezett a terrorellenes koordinációs bizottság. Bene László országos rendőrfőkapitány szerint a múlt héten megjelent al-Kaida-üzenet óta a rendőrség szigorúbb és fokozott ellenőrzéseket tart - hangzott el a Magyar Televízió kedd esti híradójában.
Friderikusz távozhat az MTV-től
Friderikusz Sándor kedden bejelentette a Magyar Televízió vezetőinek, hogy heteken belül befejezi tevékenységét a televízióban, és nem vezeti tovább A szólás szabadsága című műsort - írja a Népszabadság.
Kásás és Janics legyőzte Berényi Mikit
Az olimpia heteiben az AGB Hungary adatai szerint a Magyar Televíziót nézték a legtöbben. Ez igen jó teljesítmény a köztévétől, ugyanakkor meglepő, hogy a korábban vezető RTL Klub lecsúszott a harmadik helyre. Ötkarikás szemmel néztük a tévét, két héten keresztül.
MTV: igazgatóból főmunkatárs lehet Szabó Stein Imre
A közszolgálati televízió külföldi tudósítói hálózatát szervező, az intézmény nemzetközi kapcsolatait építő főmunkatárs lehet a Magyar Televíziónál (MTV) Szabó Stein Imre eddigi szórakoztató- és filmigazgató - nyilatkozta az intézmény sajtóreferense.
Pénzt szedne az MTV az olimpiai kivetítőkért
Pénzt akar a vendéglátóktól a Magyar Televízió az olimpiai kivetítők miatt. Az köztévé már a futball Európa-bajnokság előtt is jelezte, hogy nyilvános vetítésre, csak térítés ellenében adhatja át a képet. Az Artisjus szerint ugyanakkor csak akkor jár a jogdíj, ha belépődíjat szednek . írja a Népszabadság.
Felére csökkentenék az MTV támogatását
A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre 30 milliárd forint helyett csak 18 milliárdot adna a Magyar Televíziónak - tudta meg a Népszabadság. Emellett azt is elvárnák, hogy a köztévénél a dolgozók létszáma a felére csökkenjen.
Elhalasztották Ragáts kihallgatását
Csütörtökre idézte be a rendőrség Ragáts Imrét, az MTV egykori elnökét gyanúsítotti kihallgatásra. Ragáts azonban kimentette magát, ezért a kihallgatása egy hét múlva lesz. Az MTV volt elnökét hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
Az MTV már nem hozná nyilvánosságra a szerződéseket
A köztévé vezetősége hamarosan határozhat arról, hogy a jövőben nem teszik közzé az MTV szerződéseit. A kuratóriumi elnök arra hivatkozik, hogy egyetlen európai tévétársaság sem hozzá nyilvánosságra a szerződéseit.
A berni döntő - nézze meg az 1954-es gólokat!
Vasárnap, a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság fináléjának napján lesz kereken ötven éve, hogy a berni Wankdorf-stadionban Németország válogatottja 3-2-re legyőzte a világ akkor legjobbnak tartott futballcsapatát, Magyarországot. A Magyar Televízió pénteken este - két nappal a fél évszázados jubileum előtt - szenzációt kínál nézőinek: egy háromórás műsort, amelyben előbb lepereg A berni csoda igaz története című 90 perces német dokumentumfilm, majd egy 38 perces, korábban még sohasem sugárzott összeállítás a döntő filmjéből, Szepesi György eredeti rádióközvetítésének hangjával. Nézze meg a történelmi mérkőzés találatait, valamiint ...
Pénzt vár az MTV a meccsek vetítéséért
Jogdíjat vár a Magyar Televízió azoktól a vendéglátósoktól, akik kifejezetten az Európa-bajnokság meccseire felállított kivetítőkkel csábítják kuncsaftjaikat - közölték az MTV sajtótájékoztatóján. A köztévével csak néhány tucatnyian kötöttek szerződést a focimeccsekre. A csoportos meccsnézés áráról az MTV nem adott felvilágosítást.
Magántőkéből épül az MTV új székháza
Óbudán, magántőkéből épül meg az MTV új székháza. Erről szerdán döntött a kormány. A televíziónak saját magának kell majd kigazdálkodnia a székház leendő bérleti díját. A húszmilliárdos beruházásra szeptemberben írják ki a pályázatot.
A csontritkulásos férfiak is kaphatnak olcsóbb gyógyszert
A Novartis Hungária gyógyszerforgalmazó kérésére helyesbítjük korábbi cikkünket, melyben - a Magyar Televízió információi alapján - az írtuk, hogy csak nőknek jár támogatás a csontritkulás elleni gyógyszerekre. Az állítás csak a gyógyszerek egy részére igaz.
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Ragáts ellen
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőrs-főkapitányság (BRFK) a Magyar Televízió egyik korábbi elnöke ellen - közölte kedden a rendőrség. A BRFK szerint a tévé elnöke 2003. júliusában úgy kötött 55 milliós filmszerződést egy betéti társasággal, hogy nem kérte az elnökség beleegyezését. Ráadásul a filmek végül nem kerültek adásba, bár 13 milliót már kifizettek a cégnek, amit a televízió nem kapott vissza. A rendőrség által vizsgált időszakban Ragáts Imre volt az MTV elnöke.
MTV: pénz nem számít, lesznek tematikus csatornák
A közszolgálati médium anyagi nehézségei ellenére nem mond le a Magyar Televízió (MTV) vezetése arról, hogy 2006 végéig kiépítse tematikus tévécsatornái rendszerét - közölte Rudi Zoltán elnök pénteken az MTI-vel.
Medgyessy: soha ennyi esélyünk nem volt
Soha ennyi esélyünk nem volt, ezzel élni kell, bízni kell magunkban - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának vasárnap este sugárzott adásában. "A magyaroknak minden okuk megvan rá, hogy higgyenek magukban" - hangsúlyozta a kormányfő.
Szegénységét demonstrálta az MTV
Elavult eszközparkkal, feladatára alkalmatlan épületben dolgozik a Magyar Televízió (MTV), közölték a közszolgálati médium vezetői hétfői tájékoztatójukon, amit a tévében tett "múzeumi sétával" kötöttek egybe.
- címkék:
- Magyar Televízió
- Címkefelhő »
Legfeljebb másfél év kell az MTV új csatornájához
Még az idén, de legkésőbb jövő év végéig szeretné elindítani első tematikus csatornáját a Magyar Televízió - közölte Rudi Zoltán az intézmény elnöke. A köztévé vezetője úgy tervezi, elsőként a Demokrácia nevű hírcsatorna kezdi meg adását, hogy az M2-t "tehermentesítsék" a politikai tartalmaktól.
A tévéelnök nem akarja közzétenni a szerződéseket
A Magyar Televízió elnöke szeretné elérni a kuratóriumi elnökségnél, hogy ne kelljen közzétenni az egymillió forintnál nagyobb összegű szerződéseket az interneten. A köztévé vezetője szerint ugyanis a megállapodások nyilvánosságra hozatalával a saját pozíciójukat rontják az ártárgyalásokon. Az MTV eddig sem tett közzé minden szerződést, az előző elnöknek például éppen egy titkos megállapodás miatt kellett távoznia.
Beperli az MTV Ragáts üzletfelét
Polgári pert indít az MTV azon cég ellen, amellyel a korábbi elnök, Ragáts Imre jogtalanul kötött szerződést egy természetfilm-sorozatra. A közszolgálati tévé 14 millió forintot követel a cégtől.
Smink nélküli közszolgálatiság az mtv-n
Március 22-én, azaz jövő hétfőtől több új szórakoztató kulturális műsor látható az mtv programján. A közéleti és kulturális igazgatóság koncepciójának értelmében a kedd a kultúra, a hagyományos értelemben vett értékek közvetítésének napjává válik, így - ahogy Rangos Katalin programigazgató fogalmaz - megmutatkozik majd "a Magyar Televízió közszolgálati arca, nagyjából smink nélkül".
Nika György új posztot kapott az MTV-nél
Nika György, a Híradó főszerkesztője irányítja ideiglenesen a Magyar Televízió (MTV) Aktuális Igazgatóságát. A vezetői poszt múlt pénteken, Rudi Zoltán tévéelnökké választásával üresedett meg.
Öt csatornára osztaná az MTV-t az új elnök
Négy tematikus csatornát és egy általános főcsatornát hozna létre Rudi Zoltán, a pénteken megválasztott tévéelnök. Az MTV tervei szerint az általános csatorna mellett nosztalgia-, hír-, sport- és kulturális csatornát is működtetne. Az MTV Aktuális Igazgatóságának eddigi vezetőjét pénteken választották meg négy évre az intézmény elnökévé. A köztévének Ragáts Imre tavaly decemberi lemondása óta nem volt elnöke.
MTV: elnökválasztás március 5-én
A Magyar Televízió (MTV) Rt. új elnökének személyére március 5-én tesz javaslatot az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöksége, amely - egyik, neve elhallgatását kérő tagjának tájékoztatása szerint - kedden döntött erről. Mendreczky Károly másfél évvel ezelőtti lemondása óta ötödször folyik az elnökválasztási procedúra.
Havas is indul a Quizfire-ért
Nem kell távoznia Havas Henriknek a Heti hetesből, ha esetleg a Magyar Televízió (MTV) újonnan induló kvízműsorának vezetője lesz. Az MTV szerint azonban egyelőre bizonytalan, hogy ki lesz a Quizfire magyar verziójának házigazdája, a válogatás még tart.
Kedden dönt az MTV az elnökválasztó gyűlésről
Kedden, a posztra pályázók meghallgatását követően döntenek arról, hogy mikorra hívják össze a Magyar Televízió nagykuratóriumát elnökválasztó gyűlésre. A legutóbbi pályázatok menetéhez hasonlóan, a kiértékelési időszak utolsó napján, azaz március 5-én foglalkozhat e témával a testület.
Medgyessy: A kormány tudja, hogy mit akar
Gondolkodásra akartam késztetni a politikusokat a közös európai parlamenti listára vonatkozó javaslattal, mert Európában a magyar érdekeket közösen lehet érvényre juttatni - mondta Medgyessy Péter vasárnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.
Mégis feljelentenék Ragátsot
Csütörtökön tárgyal az MTV kuratóriumi elnöksége a köztévé felügyelőbizottsága által Ragáts Imre volt tévéelnök szerződéséről készített jelentésről. Az fb feljelentést javasol Ragáts Imre ellen, a volt tévéelnök tavaly decemberi távozása előtt nyilvánosságra került filmszerződés ügyében Az fb szerint "feltehető, hogy hanyag vagy hűtlen kezelés bűncselekményének alapos gyanúja áll fenn" az ügyben.
Leszavazta a kuratórium az MTV-ügyvezető előnytelen terveit
A Magyar Televízió kuratóriumának elnöksége vétóval akadályozta meg, hogy Pinke György ügyvezető alelnök igen előnytelen szerződést kössön a Pax Televízióval - írja a Népszabadság. A lap szerint az együttműködési megállapodásban a csőd közeli helyzetben lévő MTV éves szinten 450 millió forintot utalt volna át a vallási tévének, miközben eddig 80 milliót költött évente az ilyen jellegű műsorokra. A lapnak nyilatkozó Pinke szerint nem előnytelen a tervezet ezért újra benyújtja majd.
Sokakat érdekel az MTV elnöki széke
Körülbelül tizenöten vásárolták meg eddig a Magyar Televízió elnöki székére kiírt pályázati anyagot. A pályázat kedden zárul, az érdeklődőkről az MTV Közalapítvány nem ad felvilágosítást, az [origo] információi szerint ugyanakkor főként olyan aspiránsok vannak, akik már korábban is próbálkoztak az elnöki szék megszerzésével.
Az MTV-nek nincs bérleti szerződése saját székházára
Lejárt december 31-én az MTV bérleti szerződése a Szabadság téri székházra. A köztévé kuratóriumi elnöksége azért nem hosszabbította meg a szerződést, mert néhány tag szerint a megállapodás elfogadásával az MTV lemondana minden olyan jogáról, amivel az ÁPV Rt.-t beperelheti, miután nem építette meg a tavalyi határidőre az új tévészékházat. A köztévé ingatlanbérlésre évente 3 milliárd forintot költ.
Kártérítésre szólították fel az MTV volt elnökét
A Magyar Televízió ügyvezetője felszólította az intézmény korábbi elnökét, intézze el, hogy megtérüljön a kár, ami egy általa kötött filmszerződésből származik. Ragáts Imre egykori tévéelnök volt felesége üzlettársának cégével kötött szerződést állítólag a piaci ár többszöröséért egy ismeretterjesztő filmsorozatra. Ragáts a megállapodás nyilvánosságra kerülése után távozott posztjáról még decemberben.
Árpa Attila MTV-elnök akar lenni
Árpa Attila, az RTL Klub volt kreatív igazgatója is pályázik a Magyar Televízió elnökségére. Szerinte nem a nagy nézettség, hanem a magas színvonal biztosítása egy közszolgálati televízió feladata. Eddig hatan vásárolták meg a pályázati csomagot.
Nyolcvanmilliós büntetés a köztévének
Rendet próbál tenni a Magyar Televíziónál a médiahatóság, a képernyőn ugyanis elszaporodtak a törvénysértően mejelenő cégnevek - írja a Népszabadság. Az Országos Rádió és Televízió Testület által kiszabott 80 millió forintos büntetés legnagyobb része - 63 millió forint - a Nap TV-produkciókat sújtja. Gyárfás Tamás producer vitatja a büntetések jogosságát.
Már vetítik a tavalyi EU-választásra buzdító sorozatot
A Magyar Televízió vasárnap megkezdte az EU-rajzfilm vetítését - közölte hétfőn Csorba Mária, a tévé sajtóreferense. A 30 részes sorozatból - amelyet az eredeti tervek szerint már áprilisban vetítettek volna - heti egyet sugároznak majd. A 174 millió forintból készülő rajzfilm több botrányt kavart. A rajzfilm alkotóit azzal vádolták, hogy a sorozat figuráit egy amerikai rajzfilmből lopták. A rajzfilmet készítő konzorciumot pedig azért bírálták, mert egyes hírek szerint már a pályázat kiírása előtt megkezdte a sorozat gyártását.
Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott az MTV elnöke
Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Ragáts Imre, a Magyar Televízió elnöke. Ragáts azután jelentette be, hogy távozik posztjáról, hogy szerdán kiderült, megválasztása után két hónappal az intézmény közalapítványi kuratóriumi elnökségének jóváhagyása nélkül kötött szerződést egy filmsorozat megvásárlásáról nevelt lányának cégével. A kuratóriumi elnökség a lemondás után további három-négy szerződést vizsgál, az elnök mellett mások felelőssége is felmerült az ügyben.
Ragáts nem felel az újabb vitatott szerződések miatt
Várhatóan nem vonják felelősségre Ragáts Imrét, a Magyar Televízió (MTV) elnökét, bár hétfőn újabb vitatott tévészerződés kerültek napvilágra. Bár a tévéelnök állítja, piaci alapon adták bérbe az MTV Kunigunda utcai stúdióját a konkurens RTL Klub Való Világ című műsorát gyártó IKO Productions Kft.-nek, a köztévé felügyelőbizottsága és az Állami Számvevőszék szerint kérdéses, hogy származik-e haszna a televíziónak a szerződésekből. Ragáts állításának ellentmond, hogy egy alkalommal a bérleti díj helyett a cég egy filmcsomaggal fizethetett, melynek értéke nehezen meghatározható.
Mégsem büntették meg az MTV elnökét
Nem született formális döntés a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének csütörtöki ülésén Ragáts Imre tévéelnök megbüntetéséről - közölte a testület több tagja a megjelent sajtóhírek kapcsán. Az ötmillió forintos büntetést azért javasolják kiszabni Ragáts ellen, mert a kuratóriumi elnökség jóváhagyása nélkül kötött hosszú távú szerződést a televízió reklámidejének értékesítéséről.
Új sorozatot indít Rózsa György
A "magyar elsőkről" szóló sorozatot sugároz december 6-tól a Magyar Televízió; a szombati 15 perces adások célja Rózsa György ötletgazda és műsorvezető szerint, hogy a nemzeti értékeket bemutató videólexikon alapja legyen.
Ragáts felelős, de tévéelnök maradhat
A Magyar Televízió (MTV) nagykuratóriuma csütörtöki ülésén nagy többséggel úgy döntött, hogy nem hívja vissza Ragáts Imre tévéelnököt. A szavazás eredménye azért érdekes, mert a kuratórium pártdelegáltakból álló elnöksége korábban egyhangúlag az elnök menesztése mellett foglalt állást. Czeglédi László, a testület elnöke szerint ugyanakkor abban minden kurátor egyetértett, hogy Ragáts felelős az MTV reklámidejének szabálytalan értékesítéséért. Ragáts a testület ülésén bocsánatot kért.
Az Éjjeli Menedékért tüntettek
A Magyar Televízió épülete előtt tüntetett a megszüntetett Éjjeli menedék+1 című műsorának újbóli sugárzásáért és a sajtószabadságért a Jobbik Magyarországért Mozgalom szombaton. Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke azt modta a rendezvényen: "nagyon rossz úgy nemzeti hőssé válni, hogy nem tettem érte semmit".
Nincs aláírt szerződése Ragátsnak
Miközben a Magyar Televízió kuratóriuma csütörtökön már a tévéelnök esetleges felmentéséről dönt, a Népszabadság megtudta: Ragáts Imrének még aláírt megbízási szerződése sincs. Az MTV felügyelőbizottsága holnap tárja a kuratórium elé, hogy mekkora felelősség terheli a titkos szerződéseket kötő tévéelnököt, illetve azt, hogy ezek megkötésével érte-e kár a köztévét.
Tévéközvetítés Papp László temetéséről
A Magyar Televízió és a Duna TV is helyszíni közvetítést ad az életének 78. évében elhunyt Papp László csütörtöki temetéséről, így a határokon túl is figyelemmel kísérhető lesz a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó búcsúztatása.
MTV: felbontották a reklámszerződéseket
A Magyar Televízió Rt. hétfőn - közös megegyezéssel - felbontotta a közszolgálati televízió reklámidejének értékesítésére ez év áprilisában kötött szerződéseket.
Monty Python ismét, a Merlinben
A Magyar Televízióban tíz évvel ezelőtt volt látható az angol Monty Python csoport negyvenöt, egyenként félórás tévéműsora. Azóta azonban, - magyar felirattal - hozzáférhetetlenek voltak az epizódok egészen mostanáig.
Engedély nélkül szerződött az MTV a reklámidejére
Azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el csütörtökön a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, mivel a testület tudomására jutott, hogy áprilisban jóváhagyása nélkül kötött szerződést reklámidő-értékesítésre az MTV. A kuratórium elnökségét médiaügynökségek tájékoztatták a szerződés megkötéséről.
Medgyessy Péter a jövő évi költségvetésről az MTV-ben
Medgyessy Péter szerint a jövő évi költségvetés az építkezés költségvetése lesz, a cél az eddig elért jóléti eredmények megtartása. A miniszterelnök a Magyar Televízió 1-es csatornájának csütörtökön sugárzott Dolgozószoba című műsorában közgazdászokkal cserélt véleményt a következő évi büdzsé céljairól, lehetőségeiről.
Megszűnik az Éjjeli Menedék
Megszünteti az Éjjeli menedék+1 című műsort a Magyar Televízió (MTV). A társaság közleménye szerint azért döntöttek kedden a műsor megszüntetéséről, mert az október 26-ai, vasárnap esti adásban a nemzetet sértő torz és hamis állításoknak, a magyar lakosság érzelmeit bántó gondolatoknak adott helyt a műsor.
A tévéelnök tanácsadója Medgyessy titkárának anyja
A miniszterelnök személyi titkárának, Komássy Ákosnak az édesanyja a Magyar Televízió elnöki tanácsadója. Hortobágyi Éva a televízió koordinációs főszerkesztői posztjának várományosa is. Hortobágyi az [origo]-nak kijelentette: aki azt hiszi, hogy bármilyen műsoron keresztül befolyásolná a televíziót, az téved.
Képernyőn a Pick-Szeged BL-meccsei
Nemcsak a Fotex-Veszprém férfi- és a Ferencváros nőikézilabda-csapata összes Bajnokok Ligája-mérkőzését lehet majd látni a televízió képernyőjén, hanem a másik magyar BL-gárda, a Pick-Szeged találkozóit is. A Tisza-partiak fellépéseit a Magyar Televízió 2-es csatornája közvetíti.
Hatmilliárd forint támogatás az MTV-nek
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága szerdai ülésén módosító javaslat benyújtásáról döntött a 2002. évi zárszámadáshoz, amelynek értelmében a Magyar Televízió hatmilliárd forintos támogatást kapna, az idei költségvetés terhére. Az indoklás szerint a Magyar Televízió likviditási nehézségei már 2003 október végére csőddel fenyegető helyzetet teremthetnek.