Csorba Mária

címke rss

MTV: havi egymillió euró lakbérre

Körülbelül havi egymillió euró lesz a Magyar Televízió új, óbudai székházának bérleti és üzemeltetési díja - közölte Csorba Mária, a közszolgálati médium sajtómenedzsere.

Már vetítik a tavalyi EU-választásra buzdító sorozatot

Nagyvilág2003.12.29, 13:20

A Magyar Televízió vasárnap megkezdte az EU-rajzfilm vetítését - közölte hétfőn Csorba Mária, a tévé sajtóreferense. A 30 részes sorozatból - amelyet az eredeti tervek szerint már áprilisban vetítettek volna - heti egyet sugároznak majd. A 174 millió forintból készülő rajzfilm több botrányt kavart. A rajzfilm alkotóit azzal vádolták, hogy a sorozat figuráit egy amerikai rajzfilmből lopták. A rajzfilmet készítő konzorciumot pedig azért bírálták, mert egyes hírek szerint már a pályázat kiírása előtt megkezdte a sorozat gyártását.

Az MTV közvetíti Knézy Jenő temetését

Sport2003.06.23, 19:47

Knézy Jenő sportriportert június 24-én, 15 órakor helyezik végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. "A közszolgálati televízió mindazoknak, akik nem tudják kegyeletüket személyesen leróni, élő, húszpercnyi közvetítést ad a helyszínről" - tudatta közleményben Csorba Mária sajtóreferens. 

Előző
  • 1
Következő