Magyar Telekom
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
100 ezer ADSL-előfizető a Matávnál
December 17-én a Matáv munkatársai bekötötték a százezredik ADSL-előfizető hozzáférését. Ezzel a vállalat teljesítette s az év végéig meg is haladja a 2003. évi terveit - közölte a távközlési szolgáltató.
Matáv: A lehetőségek korlátlanok
Internetről, sávszélességről, valamint a mobil és vezetékes telefónia viszonyairól beszélgetett a Matáv két szakembere az [origo] olvasóival a Társalgóban.
Straub: Áttörésre számítok az internet terén
Sok mindentől függ, hogy egy országba, illetve a piac egyes szegmenseibe mennyi tőke áramlik be, az egyik ilyen feltétel a jogszabályi háttér. A távközlésben e téren rövidesen változás lesz: 2004. január 1-jén hatályba lép az új törvény. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Straub Eleket, a Matáv elnök-vezérigazgatóját.
Alacsony forgalomban enyh�n er�s�d�tt a forint
H�tf�n a hivatalos keresked�s v�ge fel� 5,25 sz�zal�kon �llt a forint a bankk�zi devizapiacon a s�v er�s oldal�n, ami mintegy f�l sz�zal�kpontos er�s�d�s a p�nteki z�r�shoz k�pest. A Budapesti �rt�kt�zsde�vezet� r�szv�nyei vegyesen z�rtak, a BUX-index enyh�n cs�kkent.
Újdonságok a telefonkártya-börzén
November 15-16-án a Matáv székházában közel 40 kiállító telefonkártya-gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. A kártyabörzén több mint 50 kártyaújdonság szerepel.
- címkék:
- újdonság
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
Új területeken indulhat a kistelepülési ADSL
Több újabb településen érte el a küszöbszintet a jelentkezések száma a Matáv kistérségi ADSL internet programjában - olvasható a cég honlapján. Ezzel együtt frissült az eddigi érdeklődést regisztráló honlap.
- címkék:
- internet
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
Távolodnak Athéntól kerékpárosaink
Magyarország egy helyet visszacsúszva a 33. a nemzetek rangsorában, így a jelenlegi állás szerint nem lehet ott magyar országúti kerekes az athéni olimpián.
Megújult a Matáv honlapja
Októbertől átalakított külalakkal és gyorsabb letöltési sebességgel várja látogatóit a Matáv honlapja - tájékoztatott a távközlési társaság.
- címkék:
- sebesség
- külalak
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
Döntőbizottsági eljárás a Matáv ellen
Az Interware Rt. Hírközlési Döntőbizottsági eljárást indított a Matáv Rt. ellen a távközlési szolgáltató által előterjesztett Hálózati Hozzáférési Szerződések feltételeinek orvoslására.
Erős napot zárt a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,58 pontos emelkedéssel, 9272,53 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 2,75 százalékos erősödés.
Zabel lehajrázta Petacchit a Vueltán
Meglepetésre a német Erik Zabel nyerte a spanyol országúti kerékpáros körverseny, a Vuelta a Espana 10. szakaszát. A Telekom sprintere a bombaformában lévő olasz Alessandro Petacchit hajrázta le, aki idén a Tour de France-on négyszer, a Giro d'Italián hatszor, míg a Vueltán eddig kétszer diadalmaskodott.
Ősztől optikai hálózaton is elérhető az ADSL
Ősztől a Matáv a hagyományos rézkábeles hálózatok mellett üvegszálas hálózatokra is kiterjeszti az ADSL-szolgáltatás elérhetőségét, amely eddig megfelelő hardvereszközök híján nem volt lehetséges.
- címkék:
- ősz
- hálózat
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
H�rom�ves cs�csponton a BUX
Kereken 75 ponttal emelkedett a BUX index �rt�ke a h�t utols� keresked�si napj�n: 9060,48 ponton fejezte be a keresked�st, ami 3 �ves cs�cspontnak felel meg. A vezet� r�szv�nyek k�z�l az OTP �s a Mat�v �rfolyam�nak emelked�se h�zta felfel� az indexet.
Egyre kevesebb vezetékes fővonal
Tovább csökkent a vezetékes telefon fővonalak száma: amíg tavaly az első negyedév végén 3,736 millió bekapcsolt fővonal volt, addig a Hírközlési Felügyelet (HíF) adatai szerint az idén március végén már csak 3,642 milliót használtak az előfizetők.
Bodrogi egy helyet javított a világranglistán
Bodrogi László egy helyet javítva a 90. a legfrissebb kerékpáros világranglistán. Az élen továbbra is klubtársa, az olasz Paolo Bettini áll.
Axelero ADSL kistelepüléseken
Július 16-án az Axelero csatlakozott ahhoz a Matáv által bevezetett programhoz, amelynek a keretében a távközlési szolgáltató a saját szolgáltatási területén található 42 településen az ADSL bevezetéséhez szükséges fejlesztéseket a beérkező igények függvényében kezdi meg.
Sok a bizonytalanság a soproni futballban
Kifejezetten érett játékosokat igazolt a Sopron együttese, egyelőre mégis sok a bizonytalanság a keretet illetően. Legalábbis így vélekedik Bognár György, a Matáv-Sopron klubigazgatója. Újpesten viszont a megerősödő lilák jó hangulatban várják a nyitányt.
Matáv-eTel: új összekapcsolási szerződés
A Matáv és az eTel Magyarország Kft. aláírta a két cég közötti új összekapcsolási szerződést, s így már fizikailag is összekapcsolhatók a távközlési hálózatok.
- címkék:
- távközlés
- szerződés
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
Fehérvárról igazolt kapust a Matáv
Új kapust igazolt a Matáv-Sopron futballcsapata. A távközlési klub egy évre szerződtette a Videotonnál hat éven át védő, 27 esztendős Milinte Árpádot. A kapuvédő július elsején csatlakozik a majd soproni csapathoz, ugyanis a fehérvári klub az Intertotó-kupában még számít a szolgálataira.
Havidíj nélküli internet a Matávtól
Június 18-tól a Matáv havidíj nélkül, percdíj ellenében igénybe vehető internetszolgáltatást indít ügyfelei számára.
Bírálják a Matáv összekapcsolási ajánlatát
A Hírközlési Döntőbizottság (HDB) nemrégiben fogadta el a Matáv referencia-összekapcsolási ajánlatát. Három távközlési vállalat szerint az új feltételek a gyakorlatban szinte semmilyen csökkenést nem hoznak a végfelhasználói árakban.
Elfogadták a Matáv összekapcsolási ajánlatát
A Hírközlési Döntőbizottság (HDB) jóváhagyta a Matáv összekapcsolási árait és a bérelt vonali szolgáltatásokkal összefüggő feltételeket tartalmazó referencia összekapcsolási ajánlatát. Ennek értelmében az összekapcsolási díjak 18-37 százalékkal csökkentek.
ADSL-fejlesztések a Matávnál
Április és május folyamán számos új területen vált elérhetővé az ADSL szélessávú internetszolgáltatás. A Matáv további fejlesztései után a vállalat szolgáltatási területén az év végéig több mint 100 településre jut el az ADSL.
Ötmilliót fizet a Matáv a Datanetnek
A Hírközlési Döntőbizottság (HDB) május 5-i ülésén határozatot hozott a GTS-DataNet és a Matáv távközlési díjmegosztással kapcsolatos jogvitájában. Ennek értelmében utóbbi cég több mint ötmillió forintot fizet a Datanetnek.
Matáv: Nem használunk elavult technológiát
Telefonálásról, internetezésről, ADSL-ről és ISDN-ről beszélgetett többek közt Christopher Mattheisen, a Matáv vezérigazgató-helyettese az [origo] Társalgójának látogatóival.
A döntőbizottság fizetésre kötelezte a Matávot
A Matávnak mintegy 4,4 millió forintot kell átutalnia az Interdotnet Magyarország Kft.-nek a Hírközlési Felügyelet Hírközlési Döntőbizottsága (HDb) végrehajtási határozata alapján.
Olcsóbb net: a Hungarotel is szerződött
A Matáv, az Emitel és a Vivendi után a Hungarotellel is megállapodást kötött az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), így immár Magyarország teljes területén megvalósult az internethasználat 25 százalékos díjcsökkenése.
Olcsóbb net: a Vivendi is szerződött
A Matáv és az Emitel után a Vivendivel is megállapodást kötött az informatikai minisztérium, így megteremtődött a lehetősége annak, hogy szinte az ország teljes területén 25 százalékkal csökkenjen az internetezés költsége.
Nagyker áron kínál netelérést a Monortel
Szolgáltatási területén április 1-től a Matáv nagykereskedelmi áraival megegyező összegért kínálja 100 órás telefonos internetcsomagját a Monortel.
- címkék:
- internetcsomag
- ár
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
Újabb Matáv összekapcsolási szerződések
Összekapcsolási szerződést kötött a Matáv a Monor Telefon Társasággal, a BT (Worldwide)-dal és az Emitellel.
Olcsóbb net: új Matáv szerződések
Az elmúlt napokban született megállapodások értelmében a Matáv immár több nagy internetszolgáltató számára egységes feltételek mellett kínálja dial-up díjcsomagjainak nagykereskedelmi változatait.
Drajkó: nem csak az Axelero tudna árat csökkenteni
Drajkó László, az Axelero Internet vezérigazgatója cáfolta a konkurens internetszolgáltatók állítását, mely szerint csak az Axelero tudja érvényesíteni áraiban a Matáv által bevezetett nagykereskedelmi árak nyújtotta kedvezményt.
Több internetszolgáltató nem csökkent árat
Több internetszolgáltató nem csökkenti díjcsomagjainak árait márciustól. Hat szolgáltató szerint a Matáv nagykereskedelmi ajánlatai nem állják meg helyüket a távközlési piacon.
Lesz olyan Matáv, ahová szívesen mennék
Az alternatív távközlési szolgáltatók képviselője változásokat vár a hazai internetpiacon. A Társalgóban Szathmári Géza, a GTS-Datanet ügyvezető igazgatója válaszolt az [origo] olvasóinak kérdéseire.
Kóka: Nem csökken az internetezés költsége
Bár támogatja az olcsóbb internetet, az Elender vezetője úgy látja, hogy a Matáv nagykereskedelmi árkedvezménye az internetes telefondíjakra az internetszolgáltatóknál - az Axelero kivételével - nem csökkenti az internetezés költségeit. A hét internetpiaci történéseit szintén bírálja egy netes érdekvédelmi szervezet.
Matáv és Axelero: egyszerűbb és olcsóbb konstrukciók
A Matáv és az Axelero vezetőinek nyilatkozatai szerint mind a beszéd célú vezetékes távközlésben, mind az internet használatában jelentős fellendülést várnak attól, hogy áttekinthetőbb és olcsóbb csomagokat vezetnek be.
Megújul a netes kedvezmények rendszere
Az informatikai minisztérium kibővíti az internetes tarifák dotációjának rendszerét. Miközben a Matávval és az Emitellel már megtörtént a tavaly életbe lépett szerződés módosítása, több szolgáltató elégedetlenségét fejezi ki.
Matáv: Negyedével lesz olcsóbb az internet
Március 1-től átlagosan 25 százalékkal csökkenti internetes távközlési díjcsomagjainak árát a Matáv. A tarifák csökkentésére állami szerepvállalással kerül sor.
- címkék:
- internet
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
Straub: Olcsóbb internet márciustól
Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy a Matáv márciustól átlagosan 25 százalékkal csökkenteni fogja az internet-hozzáférés árait.
Vezetékes SMS a Pannon GSM hálózatába is
A Matáv ügyfelei február 1-jétől a Westel mellett a Pannon GSM hálózatába is küldhetnek rövid szöveges üzeneteket megfelelő vezetékes készülékről.
Sopronba mehetnek az MTK jugoszlávjai
Szerdán délután - egyelőre próbajátékra - Sopronba érkezett a Matáv futballcsapatához az MTK két jugoszláv futballistája, a védő Mladen Lambulic és a középpályás Bojan Lazic.
Módosulnak a Matáv tarifái
A Matáv február 1-jétől megváltoztatja hatósági áras tarifáit és több új díjcsomagot is bevezet. Nem változik viszont a belföldi távolsági hívások díjszabása és a mobil irányokba bonyolított hívások percdíjai - derül ki a cég sajtóközleményéből.
- címkék:
- tarifa
- hívás
- Matáv Rt.
- Magyar Telekom
- Matáv
- Címkefelhő »
A cégek nem érzékelik a távközlési piacnyitást
A vállalati szektorban már több éve folyik a verseny a telefonbeszélgetéseknek a Matáv hálózatáról való eltereléséért, ennek ellenére a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatásból származó bevételek több mint 80 százalékát továbbra is a Matáv realizálja. Az alternatív szolgáltatók fókuszából kiesett mikro- és kisvállalatok 90 százaléka egyáltalán nem érzékeli a liberalizáció hatását - derül ki a BellResearch és a Think Consulting által összeállított Magyar Infokommunikációs Jelentésből..
Vezeték nélküli hálózat a Matávtól is
Vezeték nélküli internet-hozzáférési szolgáltatással lép piacra a Matáv. A szolgáltatás egyelőre kísérleti jelleggel vehető igénybe.
- címkék:
- hálózat
- vezeték
- Magyar Telekom
- Címkefelhő »
Összekapcsolási szerződést kötött a Matáv és a GTS Datanet
A Matáv elsőként a GTS Datanet Távközlési Kft.-vel ma aláírta az összekapcsolási szerződést, amely mindenben megfelel a Hírközlési Döntőbizottság által jóváhagyott referencia összekapcsolási ajánlatának. Ezzel párhuzamosan már folyik a Matáv és a GTS hálózatainak fizikai összekapcsolása, hogy a szolgáltatók előfizetői elérhessék egymást.
Ullrichnak nem kell a Telekom
Jan Ullrichot, a német olimpiai bajnok kerékpárost hiába várja vissza volt csapata, a Telekom. Legalábbis ezt állítja menedzsere.
Ullrich visszatérhet a Telekomba
A CSC Tiscali csapatával kötött előszerződése ellenére továbbra is bizonytalan, hogy hol folytatja pályafutását a doppingolás miatt március 23-ig eltiltott Tour de France-győztes és olimpiai bajnok Jan Ullrich.
8000 pont fölött a BUX
A lélektaninak tekintett 8000 pont fölött zárt a Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója hétfőn. A legnagyobb erősödést a vezető részvények közül a Matáv papírjai produkálták. A távközlési cég részvényeit vételre ajánlotta a Morgan Stanley.
Botero a Telekomban folytatja
Az idei időfutamvilágbajnok Santiago Botero bejelentette: biztos, hogy a Telekom csapatában folytatja a pályafutását. A kolumbiai kerékpáros arra vár, hogy az ügyvédek megegyezzenek és felbonthassa 2003-ig szóló szerződését a Kelménél. Ullrich eközben előszerződést kötött a CSC-Tiscalival.
Hálózati szerződés a Matáv és a Datanet között
Hálózati hozzáférési szerződést kötött a Matáv a GTS-Datanet internetszolgáltatóval. A szerződés a szolgáltatók számára kedvező feltételeket ír elő - áll a Matáv közleményében.