Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa

címke rss

Csökkent a fogyasztási hitelek kamata

Gazdaság2004.12.27, 09:09

Az idén novemberben csökkent a háztartási szektor fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlába, míg a folyószámlahitelek és az egyéb hitelek kamata nőtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

Draskovics örül az alapkamat-csökkentésnek

Gazdaság2004.12.20, 17:58

A pénzügyminiszter közölte: örül a Magyar Nemzeti Bank hétfői kamatdöntésének, az használ a magyar gazdaságnak, Magyarország javát szolgálja. Draskovics szerint a hétfőn elfogadott költségvetés a felzárkózás felé viszi az országot.

Fél százalékponttal vágott kamatot a jegybank

Gazdaság2004.12.20, 14:29

50 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén. A jegybanktól a piac legalább ekkora csökkentést várt, a szakértők egy része szerint azonban inkább 100 bázispontos csökkentésről kellett volna dönteni. A forint árfolyama nem változott a hírre.

Módosították a jegybanktörvényt

Gazdaság2004.12.14, 14:34

Az Országgyűlés módosította a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló, a köztársasági elnök által a parlamentnek korábban visszaküldött törvényt keddi ülésén.

Gyurcsány: Tudatosan árt a jegybank

Gazdaság2004.12.09, 14:12

Kormányzati össztűz zúdult szerda este és csütörtök reggel a Magyar Nemzeti Bankra: a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter is kamatcsökkentést sürgetett a gazdasági versenyképesség növelése érdekében. Gyurcsány Ferenc szerint az MNB a "minél rosszabb, annál jobb" politikáját követi.

MNB: Javult a gazdaság növekedési szerkezete

Archívum2004.12.06, 15:50

A magyar gazdaság növekedési szerkezete az elmúlt időszakban az élénkülő konjunktúra mellett az előző évekhez képest kedvezőbbé vált: mérséklődött a fogyasztás növekedési üteme, és nőtt a bruttó felhalmozás és az export hozzájárulása a GDP bővüléséhez. A makrogazdasági stabilitást erősíti az inflációs kockázatok csökkenése. Az év eleji adóemelések inflációs hatása átmenetinek bizonyult, ami tükröződik az inflációs várakozások mérséklődésében is - derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján ismertetett elemzésből.

A legt�bb hitelkamat n�tt okt�berben

Gazdaság2004.11.25, 12:34

Okt�berben - a foly�sz�mla- �s a lak�sc�l� hitelek kiv�tel�vel - n�ttek a h�ztart�si szektor hiteleinek �tlagos kamatl�bai, �s az �ven bel�li lej�ratra lek�t�tt bet�tek kiv�tel�vel a bet�tek kamatl�bai is kism�rt�kben emelkedtek, k�z�lte a Magyar Nemzeti Bank.

Mádlt győzködte Draskovics a jegybanktörvényről

Archívum2004.11.25, 13:51

A jegybanktörvény módosítása eleget tesz az alkotmány előírásainak és összhangban áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével - ismertette Mádl Ferenc államfővel a kormány álláspontját a jegybanktörvény módosításáról Draskovics Tibor pénzügyminiszter. A köztársasági elnöknek 5 napja van eldönteni, hogy aláírja-e a jogszabályt.

Megszavazták a jegybanktörvényt

Gazdaság2004.11.23, 12:01

Az Országgyűlés hétfőn este elsöprő többséggel megszavazta az elmúlt időszakban sokat vitatott jegybanktörvény módosítását. A törvénymódosításra 195 igen, négy nem szavazat volt. Az elfogadott törvény szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának létszáma a jelenlegi kilenc főről legfeljebb tizenegy főre bővülhet, a tagok kinevezésében pedig nagyobb szerep jut a miniszterelnöknek.

Járai: Szégyenletes lesz a jegybanktörvény

Gazdaság2004.11.22, 16:06

Járai Zsigmond szerint hétfőn a parlament meg fogja szavazni a jegybanktörvényt. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint szégyenletes törvény lesz, amely nagy károkat okoz majd az ország megítélése szempontjából.

�vatosan cs�kkentett kamatot a jegybank

Gazdaság2004.11.22, 15:13

50 b�zisponttal, f�l sz�zal�kponttal 10 sz�zal�kra cs�kkentette az ir�nyad� alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n. A szak�rt�k kor�bban 50-100 b�zispont k�z�tti kamatcs�kkent�sre sz�m�tottak. Legut�bb okt�ber 18-�n cs�kkentette a kamatot a jegybank, akkor �tven b�zisponttal 10,50 sz�zal�kra.

MNB: Veszélyes a koncessziós autópálya-építés

Archívum2004.11.22, 15:13

Tartós dezinflációs trend indult meg a magyar gazdaságban, de ennek ellenére a jegybank és a kormány közös inflációs céljait több veszély is fenyegeti - derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján hétfőn közzétett Jelentés az infláció alakulásáról című elemzéséből. A jegybank szakértői szerint az állam jövőre is jelentősen túlköltekezik, és a koncessziós autópálya-építések számos veszéllyel járnak.

Egyre borúlátóbbak a makroelemzők

Gazdaság2004.11.18, 12:05

A korábban jósoltnál nagyobb, 5,5 százalékos államháztartási hiányra számítanak idén a Reuters által megkérdezett elemzők, akik lefelé módosították a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésüket is. Az elemzők többsége szerint hétfőn fél százalékponttal csökkenti kamatait a Magyar Nemzeti Bank.

Draskovics: először a hiányt, aztán a kamatot kell csökkenteni

Archívum2004.11.18, 15:34

Draskovics Tibor pénzügyminiszter egyetért a Magyar Nemzeti Bank álláspontjával, miszerint a kormánynak mérsékelnie kell a költségvetési hiányt ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a kamatokat.

Bizottsági igen az MNB-törvény módosítására

Archívum2004.11.10, 16:53

Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága szerdai ülésén elfogadta azt a bizottsági módosító indítványt, ami a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfőbb monetáris döntéshozó testülete, a Monetáris Tanács 7-9 fős létszámát átmenetileg két fővel emelné.

Járai: A 2010-es euróhoz szigorúbb gazdaságpolitika kell

Archívum2004.11.09, 12:52

Az euró 2010-es Magyarországi bevezetéséhez a mainál lényegesen szigorúbb gazdaságpolitikára van szükség - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden. A jegybankelnök szerint ma a kamatok azon a szinten vannak, ami a növekvő államadóság finanszírozáshoz szükséges.

Járai egyezkedne a jegybanktörvényről

Gazdaság2004.11.03, 18:08

Alkotmányos megoldás volna, ha a Monetáris Tanács új tagjaira a miniszterelnök tenne javaslatot a jegybankelnök véleményének kikérése mellett - mondta szerdán Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, miután látogatást tett Mádl Ferenc köztársasági elnöknél. A jegybankelnök szerint a költségvetés idei, GDP-arányos hiánya akár 6 százalékos is lehet.

Járai: elérhető 2006 végére a 3,5 százalékos infláció

Archívum2004.10.28, 11:53

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli azt, hogy a kormány a jegybankkal közösen 3,5 százalékos inflációs célt kíván kitűzni 2006 végére, közölte Járai Zsigmond jegybankelnök.

Drágultak a fogyasztási hitelek

Archívum2004.10.26, 09:30

A háztartási szektor folyószámla- és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlábai szeptemberben emelkedtek, míg a lakáscélú és az egyéb hitelek átlagos kamatlábai csökkentek - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Az EKB kifogásolja a jegybanktörvény módosítását

Archívum2004.10.25, 18:01

Az Európai Bírósághoz fordul a Európai Központi Bank (EKB), amennyiben a parlament megváltoztatja a jegybanktörvényt és a jogszabályt jóváhagyja az Alkotmánybíróság is - mondta a Magyar Nemzeti Bank szóvivője Gyöngyösön.

Járai: További kamatcsökkentés lehetséges

Gazdaság2004.10.22, 14:21

A Magyar Nemzeti Banknak még van mozgástere, hogy tovább csökkentse az irányadó kamatot az e heti fél százalékpontos leszállítást követően, ha mérsékelt marad az infláció - mondta pénteken Frankfurtban újságíróknak Járai Zsigmond, az MNB elnöke.

Járai: Az ország távolodik az euróövezettől

Gazdaság2004.10.21, 12:25

Járai Zsigmond szerint az ország gazdasága inkább távolodik az eurózónától, semmint közeledne hozzá. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Reutersnek adott telefoninterjújában intézkedéseket sürgetett a költségvetés hiányának csökkentésére.

Kamatot csökkentett a jegybank

Gazdaság2004.10.18, 16:39

A Monetáris Tanács hétfői ülésén ötven bázisponttal 10,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. A csökkentés mértéke megegyezik az előzetes elemzői várakozásokkal. A testüleet szerint a 2005-ös büdzsé "teljesíthetősége kockázatokkal terhelt".

A kormány növelné a Monetáris Tanács tagjainak számát

Gazdaság2004.10.14, 08:28

Nem esett szó a kabinet ülésén a jegybank Monetáris Tanácsára vonatkozó koalíciós javaslatról, ám a kormány álláspontja az, hogy a vita nem szólhat Járai Zsigmond személyéről, aki 2007-ig betölti a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztját. A kormány növelné a tanácstagok számát.

A kormánypártok módosítanák a jegybanktörvényt

Gazdaság2004.10.13, 10:25

A Magyar Nemzeti Bank elnökének a Monetáris Tanács tagjaira vonatkozó jogkörét korlátozná az a törvénymódosító javaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be az MNB-ről szóló jogszabály módosítására. A javaslat szerint a jövőben a kormányfő is kinevezhetne tagokat a testületbe - írja a Népszabadság.

MNB: Rossz üzenet a deficithatár enyhítése

Gazdaság2004.10.12, 15:28

Megreformálni az EU költségvetési szabályait éppen akkor, amikor az euróövezet legnagyobb tagjai megsértik a deficithatárt: helytelen üzenet lehet az euróövezetbe kívánkozó országoknak - mondta Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kedden Amszterdamban, a közös valuta elmúlt öt évét értékelő tanácskozáson.

Egyre többet vásárolunk bankkártyával

Archívum2004.10.07, 12:33

Az év első hat hónapjában 93 millió tranzakcióban 2234 milliárd forintot költöttek el bankkártyával Magyarországon a kártyabirtokosok, ami mindkét esetben 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank elemzéséből.

A vártnál kisebb a fizetési mérleg hiánya

Gazdaság2004.09.30, 14:07

A folyó fizetési mérleg hiánya 2,12 milliárd euró volt 2004. második negyedévében, Az ország nettó adósságállománya 26,2 milliárd euró volt a második negyedévben - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előzetes adatok alapján csütörtökön.

Járai: Feszültség van a jegybank és az MSZP között

Gazdaság2004.09.29, 13:46

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint kétségtelen, hogy a jegybank és az MSZP között nagy a feszültség. Járai Zsigmond szerint nincs lehetőség a jegybanktörvény módosításával eltávolítani őt posztjáról. A feszültség a politikai pártok és a jegybank között rosszat tesz a magyar gazdaságnak, a jegybankelnök szerint.

Parlamenti nem az MNB-beszámolókra

Archívum2004.09.28, 08:40

Az Országgyűlés hétfőn elutasította a Magyar Nemzeti Bank 2002. és 2003. évi beszámolóját, miután a kormánypárti képviselők nemmel szavaztak. A beszámolók leszavazásának semmilyen következménye nincsen.

Er�s�d�tt a forint a v�ltozatlan alapkamatra

Gazdaság2004.09.20, 15:26

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monet�ris Tan�csa a gazdas�gi �s p�nz�gyi folyamatokat �ttekintve v�ltozatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot. Az ir�nyad� r�ta �gy tov�bbra is 11 sz�zal�kon �ll. A forint er�s�d�tt a d�nt�sre.

Tartós bizalomhiány fenyegeti az országot

Gazdaság2004.09.08, 13:36

A Magyar Nemzeti Bank olyan jelzéseket kapott, hogy ha az idei államháztartási deficit nagyobb lesz, mint a GDP 5 százaléka, akkor a piacok leértékelik az ország forintadósságát - közölte Járai Zsigmond jegybankelnök. A vártnál jóval nagyobb augusztusi deficit bejelentésére nem, de a jegybankelnök közlésére gyengülni kezdett a forint. Lapunk által megkérdezett szakértők szerint egyre nagyobb a valutaválság veszélye.

Olcsóbbak lettek a lakáshitelek

Archívum2004.08.25, 12:25

Júliusban a háztartási szektor fogyasztási- és lakáscélú hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek, míg a folyószámla és az egyéb hitelek kamatlábai nőttek havi összevetésben - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Cs�kkentette az alapkamatot a jegybank

Gazdaság2004.08.16, 14:19

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n 50 b�zisponttal cs�kkentette az ir�nyad� alapkamatot. Ez megegyezik az elemz�k v�rakoz�saival. A forint a d�nt�st megel�z�en er�s�d�tt, majd a cs�kkent�s bejelent�se ut�n gyeng�lni kezdett.

Kamatvágásra adhat okot az erősödő forint

Archívum2004.07.29, 11:22

A hazai fizetőeszköz erős szintje arra késztetheti a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsát, hogy a tervezettnél korábban csökkentse az irányadó alapkamatot, vélik az elemzők. Az euróval szemben szerdán délután 246-os szintre erősödött a forint, ahol megállt az erősödés és 247 forint körüli euróárfolyam alakult ki. Legutóbb áprilisban volt ilyen erős szinten a forint, az akkori 247,50 forintos árfolyamnál a jegybank áprilisban és májusban összesen 100 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.

Drágultak a lakáshitelek júniusban

Gazdaság2004.07.26, 10:18

A háztartási szektor folyószámla- és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek júniusban, míg a lakáscélú és az egyéb hitelek kamatlábai nőttek az előző hónaphoz képest - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Lassabban csökkenhet az alapkamat

Gazdaság2004.07.19, 13:08

A hivatalos előrejelzésnél magasabb államháztartási hiány és a magas folyómérleg hiány miatt a korábban vártnál lassabban csökkentheti irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank - vélik a Reuters hírügynökség által megkérdezett szakértők.

Nem nyúlt a kamathoz a Monetáris Tanács

Gazdaság2004.07.19, 14:26

Változatlanul hagyta az irányadó alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén. Az irányadó alapkamat így továbbra is 11,50 százalékos, közölte a jegybank honlapján. A Monetáris Tanács úgy ítélte meg, hogy továbbra is óvatos monetáris politikára van szükség a 2005 végi 4 százalékos inflációs cél elérése érdekében.

Nem t�rgyalt a kamatr�l a Monet�ris Tan�cs

Gazdaság2004.07.05, 18:01

A v�rakoz�soknak megfelel�en nem v�ltoztatott az ir�nyad� alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n. Az ir�nyad� kamat �gy tov�bbra is 11,50 sz�zal�kon �ll, �m az indokl�s elt�r a piaci v�rakoz�sokt�l: a jegybank nem t�zte napirendre a kamatm�dos�t�s t�rgyal�s�t, �s a j�v�ben csak minden h�nap m�sodik �l�s�n foglalkozik a t�m�val - k�z�lte honlapj�n a k�zponti bank.

Az előzetesnél kevesebb a folyó fizetési mérleg hiánya

Gazdaság2004.06.30, 11:18

A folyó fizetési mérleg hiánya - a Magyar Nemzeti Bank első korrekciója alapján - az idei első negyedévben 1,705 milliárd euró volt, 51 millióval kevesebb az előzetes adatnál. Az ország nettó külföldi adóssága 0,8 milliárd euróval nőtt az év első három hónapjában - derül ki a jegybank honlapján közzétett jelentésből.

Májusban csökkentek a hitelkamatok

Gazdaság2004.06.25, 09:25

Májusban csak a háztartási szektor folyószámlahiteleinek átlagos kamatlába emelkedett, a többi hitelkategória esetében csökkentek a kamatlábak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

A v�rakoz�soknak megfelel�en maradt az alapkamat

Gazdaság2004.06.21, 14:21

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n a gazdas�gi �s p�nz�gyi folyamatokat �ttekintve v�ltozatlanul hagyta a jegybanki alapkamatl�b 11,5 sz�zal�kos szintj�t, �ll a jegybank k�zlem�ny�ben.

A vártnál nagyobb a folyó fizetési mérleg hiánya

Gazdaság2004.06.14, 15:13

A folyó fizetési mérleg hiánya áprilisban 1,07 milliárd eurót tett ki, az első négyhavi deficit 2,826 milliárd euró volt - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. Elemzők 900 millió euró körüli hiányt vártak áprilisban.

Változatlan az alapkamat

Gazdaság2004.06.07, 14:41

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamaton hétfői ülésén. Az irányadó kamat így továbbra is 11,50 százalékos - közölte az MNB honlapján. Az MNB szerint az idén a növekedés szerkezete egyensúlyi szempontból kedvezőbb lesz, a jegybank azonban olyan kockázatokra is felhívta a figyelmet, mint a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya, a rövidülő befektetési hajlandóság vagy a devizahitelek arányának növekedése.

Kamatcs�kkent�st v�rnak az elemz�k

Gazdaság2004.06.04, 15:31

Szak�rt�i v�rakoz�sok szerint h�tf�n ism�t kamatot cs�kkent a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa, �t h�ttel az el�z� cs�kkent�s ut�n. A cs�kkent�s az�rt val�sz�n� a szak�rt�k szerint, mert a GDP 4,2 sz�zal�kkal b�v�lt, a forint �rfolyama pedig stabil.

Csökkentek a betéti és hitelkamatok

Gazdaság2004.05.27, 12:11

A háztartási szektor folyószámla- és lakáscélú hiteleinek átlagos kamatlába csökkent, míg a fogyasztási hiteleké nem változott áprilisban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A fogyasztási hitelek átlagos kamatlába nem változott, 23,09 százalék volt áprilisban.

Nyolcvan éve alakult a Magyar Nemzeti Bank

Gazdaság2004.05.21, 12:30

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1924. május 24-én alakult meg a Magyar Nemzeti Bank, amelynek apropóját az adta, hogy a népszövetségi kölcsön folyósításának egyik feltétele a kormánytól független nemzeti bank létrehozása volt. Korábban az Osztrák-Magyar Bank, a Monarchia közös jegybankja látta el a központi bank feladatkörét, amelyet az 1921. július 11-én megalakult Magyar Királyi Állami Jegyintézet vett át.

A vártnál jóval nagyobb a folyómérleg-hiány

Gazdaság2004.05.13, 11:48

A folyó fizetési mérleg hiánya 588 millió euró volt az idén márciusban, míg az első három hónapban 1,756 milliárd eurót tett ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.

Kamatot cs�kkentett a jegybank

Gazdaság2004.05.03, 14:45

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa 50 b�zispontos alapkamat-cs�kkent�sr�l d�nt�tt h�tf�i �l�s�n. A piaci szerepl�k fele gondolta �gy p�nteken, hogy a jegybank kamatot fog cs�kkenteni.

Drágultak a lakáshitelek

Gazdaság2004.04.28, 10:36

A háztartási szektor folyószámla- és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek, míg a lakáscélú hitelek kamatai kis mértékben nőttek márciusban - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank szerdán. Az áruhitelek valamelyest olcsóbbak lettek, de még így is a legdrágábbak valamennyi hitelfajta közül.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2004.04.19, 14:12

Nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Monetáris Tanács hétfői ülésén - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. A jegybanki alapkamat így továbbra is 12 százalékos.

Februárban 722 millió euró volt a folyómérleg hiánya

Gazdaság2004.04.13, 11:11

A folyó fizetési mérleg hiánya 722 millió euró volt az idén februárban, az első két hónapban 1,167 milliárd eurót tett ki. A hiány mértéke 54 millió euróval meghaladja az előző évi februári adatot. Szakértők korábban 507 millió eurós hiányt vártak  - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Tov�bb cs�kkent a jegybank devizatartal�ka

Gazdaság2004.04.07, 12:04

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetk�zi tartal�kainak �rt�ke 10,099 milli�rd eur� volt m�rcius v�g�n. A tartal�k �rt�ke 489 milli� eur�val cs�kkent febru�r v�g�hez �s 2,431 milli�rd eur�val tavaly m�rcius v�g�hez k�pest, a jegybank honlapj�n nyilv�noss�gra hozott adatok szerint.

Ism�t kamatot cs�kkentett a jegybank

Gazdaság2004.04.05, 15:04

Huszon�t b�zisponttal, 12,00 sz�zal�kra cs�kkentette a jegybanki alapkamatot a Monet�ris Tan�cs h�tf�i �l�s�n - k�z�lte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A kedvez� makrogazdas�gi folyamatok, az egyens�ly ir�ny�ba tett korm�nyzati l�p�sek hozz�j�rultak a gazdas�gpolitika ir�nti bizalom er�s�d�s�hez, �ll a test�let k�zlem�ny�ben.

V�lasz�t el�tt a jegybank

Gazdaság2004.04.02, 12:42

A piac egy�rtelm�en a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�cs�nak h�tf�i �l�s�re v�r, ahol egyes v�rakoz�sok szerint kamatcs�kkent�sr�l d�ntenek. Az elemz�k megosztottak a t�m�ban: van, aki szerint nem v�ltoztatnak az ir�nyad�, 12,25 sz�zal�kos alapkamaton, m�sok sz�les sk�l�n mozg�, 25-200 b�zispont k�z�tti cs�kkent�sre sz�m�tanak.

Közel 6,5 milliárd euró a fizetési mérleg hiánya

Gazdaság2004.03.31, 12:15

Az új módszer alapján összeállított adatok szerint 2003-ban 6,48 milliárd - 2002-ben 4,9 milliárd - euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenleg előző évhez mért változásában meghatározó a reálgazdasági mérleg deficitjének alakulása. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2002 negyedik negyedévétől változatlan szinten maradt - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Drágultak a háztartási hitelek februárban

Gazdaság2004.03.25, 10:04

Februárban a háztartási szektor hiteleinek átlagos kamatlábai, az egyéb hitelek kivételével emelkedtek, míg éven belüli és két éven túlra elhelyezett betéteinek kamatai csökkentek - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön. A nem pénzügyi vállalati szektor forinthiteleinek és forintbetéteinek kamatlábai kis mértékben változtak februárban, kivéve az éven túli betétek kamatát. A bankközi forintpiacon az átlagkamatlábak gyakorlatilag nem változtak.

V�ratlanul kamatot cs�kkentett a jegybank

Gazdaság2004.03.22, 14:55

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa a piaci szerepl�k sz�m�ra v�ratlanul a jegybanki alapkamat cs�kkent�se mellet d�nt�tt h�tf�i �l�s�n, az alapkamat �gy keddt�l�12,25 sz�zal�kos. A test�let a kedvez� hazai makrogazdas�gi folyamatokkal �s vil�ggazdas�g �l�nk�l�s�vel indokolta d�nt�s�t. A lapunk �ltal megk�rdezett szak�rt� szerint helyes d�nt�st hozott a Monet�ris Tan�cs.�

Ingyenes a belépés a jegybank új látogatóközpontjába

Gazdaság2004.03.19, 15:26

Magyarország pénztörténetének elmúlt több mint ezer évét mutatja be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új látogatóközpontja. A 840 méteres alapterületen megrendezett kiállítás foglalkozik a pénz kialakulásával, az önálló magyar jegybank történetével és részletesen ismerteti az MNB aktuális célkitűzéseit. A belépés ingyenes.

Megnyílik a jegybank látogatóközpontja

Gazdaság2004.03.16, 14:07

E hét pénteken nyitja meg látogatóközpontját a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ahol a jegybanki tevékenységhez kapcsolódó területekkel, fogalmakkal, eszközökkel ismerkedhet meg a látogató - derül ki a jegybank [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

A vártnál sokkal kisebb a fizetési mérleg hiánya

Gazdaság2004.03.12, 12:50

Januárban 163 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. A piac januárra 241 millió eurós hiányt jelzett előre. Tavaly januárban a folyó fizetési mérleg 200 millió euró deficittel zárt.

N� az �rt�kpap�r-�llom�ny

Gazdaság2004.03.10, 14:07

A magyar �llam �ltal kibocs�tott hossz� lej�rat� �rt�kpap�rok �llom�nya janu�r v�g�n el�rte a 6,891 milli�rd forintot, a r�vid lej�rat�ak� pedig a 2,105 milli�rd forintot - k�z�lte honlapj�n a Magyar Nemzeti Bank.

Járai: Nagyobb fegyelemre van szükség

Gazdaság2004.03.08, 13:13

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Járai Zsigmond szerint Magyarországnak nagyobb fegyelemre van szüksége a monetáris unióra való felkészülésben, és nem kell sietnie az eurózóna "előszobájának" minősülő ERM-2-es rendszerhez való csatlakozásban.

Csökkent a jegybank devizatartaléka

Gazdaság2004.03.08, 11:53

Kismértékben, 10,589 milliárd euróra csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai február végén januárhoz képest - közölte a jegybank hétfőn honlapján.

Járai: Ha késik az euró, késhet az ERM-II is

Gazdaság2004.03.05, 15:38

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Járai Zsigmond nem tanácsolja a korai belépést az európai átváltási mechanizmusba (ERM-II.), ha Magyarország 2008-hoz képest elhalasztja az euró bevezetését.

Kinevezték a Monetáris Tanács új tagjait

Gazdaság2004.03.01, 13:54

Hardy Ilonát és Bihari Vilmost a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává nevezte ki március 1-jei hatállyal Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn. Az új tagok hat évig lesznek a jegybank döntéshozó testületének tagjai.

Változatlan a jegybanki alapkamat

Gazdaság2004.03.01, 14:15

A Monetáris Tanács változatlanul hagyta az alapkamat 12,5 százalékos szintjét hétfői ülésén - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. A bejelentést követően a forint árfolyama erősödött, egy euró 256,05/256,35 forintot ért.

Reuters: nem cs�kkent kamatot drasztikusan a jegybank

Gazdaság2004.02.26, 10:29

A Magyar Nemzeti Bank k�zelm�ltban k�zz�tett infl�ci�s jelent�s�t k�vet�en a kor�bban rem�lt 3 sz�zal�kpontos kamatcs�kkent�s ut�n m�r csak 2,25 sz�zal�kpontnyi jegybanki alapkamat-m�rs�kl�st v�rnak a Reuters �ltal megk�rdezett szak�rt�k. Az elemz�k m�rciusban nem v�rnak kamatv�ltoz�st.

Kevesli a jegybank a Draskovics-csomagot

Gazdaság2004.02.23, 18:23

A kormány által elfogadott megszorító intézkedések nem elégségesek ahhoz, hogy az államháztartás idei, GDP-arányos hiánya 4,6 százalékos legyen - olvasható a Magyar Nemzeti Bank hétfői, Jelentés az infláció alakulásáról című kiadványában. A jegybank elemzői a korábbinál alacsonyabb növekedésre és magasabb inflációra számítanak.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2004.02.23, 15:08

A Monetáris Tanács a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamat 12,5 százalékos szintjét - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A hírre a forint árfolyama az euróhoz képest több mint egy forinttal erősödött.

Az MSZP szerint magas az alapkamat

Gazdaság2004.02.19, 14:33

Az MSZP kezdeményezi, hogy a kormány jusson egyezségre a Magyar Nemzeti Bankkal az alapkamat csökkentéséről - mondta Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a Felelősen a gazdaságról című politikai vitanapon az Országgyűlésben.

Bizottsági támogatás a Monetáris Tanács két új tagjának

Gazdaság2004.02.18, 11:48

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága szerdán egyhangúlag támogatta Hardy Ilona és Bihari Vilmos kinevezését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává. Hardy Ilona szerint a forint elleni támadások az euró bevezetéséig lesznek, míg Bihari Vilmos a gyors jegybanki alapkamat-csökkentés veszélyeire hívta fel a figyelmet a bizottság meghallgatásán.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2004.02.09, 14:09

Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatta meg a jegybank irányadó, 12,5 százalékos alapkamatát hétfői ülésén a Monetáris Tanács - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Emelkedtek a kamatok decemberben

Gazdaság2004.01.28, 10:45

A novemberi jegybanki kamatemelés hatására decemberben emelkedtek a hitel- és a betéti kamatok - derül ki a Magyar Nemzeti Bank szerdai közleményéből. A jegybank honlapján olvasható adatok szerint a lakossági hitelek közül leginkább a fogyasztási hitelek drágultak.

Továbbra is 4 százalék a jegybank 2005-ös inflációs célja

Gazdaság2004.01.22, 18:02

A Magyar Nemzeti Bank a 2005 végére kitűzött 4 százalékos inflációs cél elérését tartja legfontosabb feladatának, azt követően pedig a 3 százalék körüli, árstabilitást jelentő inflációs szint fenntartását - jelentette be az MNB szóvivője csütörtökön.

J�rai: A korm�ny d�nt az eur� bevezet�s�nek az id�pontj�r�l

Gazdaság2004.01.21, 13:38

A korm�ny kez�ben van a d�nt�s az eur�bevezet�s id�pontj�nak kijel�l�s�r�l, mondta J�rai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank eln�ke �js�g�r�knak a Budapesti �ru- �s �rt�kt�zsde 140 �ve c�m� konferenci�n szerd�n. A jegybank a maga r�sz�r�l mindent megtesz, hogy a korm�ny �ltal kijel�lt c�ld�tumot tartani lehessen, illetve teljes�teni fogja azokat a felt�teleket, amelyek r�szben a jegybankt�l f�ggnek, mondta a jegybank eln�ke. A jegybanki kamat szintj�t az MNB eln�ke megfelel�nek tartja.

Járai: a magas kamat a bizonytalanságokat ellensúlyozza

Gazdaság2004.01.21, 10:13

A jelenlegi magas kamatszint arra elegendő, hogy ellensúlyozza a gazdaságban meglévő bizonytalanságot, a 12,5 százalékos jegybanki alapkamat összhangban van a gazdaság jelenlegi helyzetével - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Változatlanul 12,5 százalék az alapkamat

Gazdaság2004.01.19, 14:50

A Monetáris Tanács változatlanul hagyta az alapkamat 12,5 százalékos szintjét hétfői ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A Monetáris Tanács azt is közölte, hogy változatlanul támogatja az euró lehető leggyorsabb hazai bevezetését, azzal ugyanis számottevő növekedési előnyökre tehet szert a magyar gazdaság.

Sokkal kisebb a vártnál a fizetési mérleg hiánya

Gazdaság2004.01.14, 14:27

A folyó fizetési mérleg hiánya 200 millió euró volt 2003 novemberében, az év első tizenegy hónapjában pedig 4,147 milliárd eurót tett ki - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. Elemzők 360-370 millió euróra várták a novemberi folyó deficitet.

Kopits György a Monetáris Tanács új tagja

Gazdaság2004.01.13, 13:55

Mádl Ferenc köztársasági elnök átadta Kopits Györgynek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tagjává történő kinevezésről szóló okiratot kedden a Sándor-palotában. Így a valutaalap volt magyarországi képviselője 2003. december 1-jei hatállyal hat évre a testület tagja lett.

V�ltozatlan az alapkamat

Gazdaság2004.01.05, 15:04

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n a gazdas�gi �s p�nz�gyi folyamatokat �ttekintve v�ltozatlanul hagyta a jegybanki alapkamatl�b 12,5 sz�zal�kos szintj�t, �ll az MNB k�zlem�ny�ben.

MNB: enyhe kamatemelkedés

Gazdaság2003.12.31, 11:51

Novemberben mind a háztartási, a vállalati és a bankközi szektor esetében csekély mértékben emelkedtek a kamatlábak. Kivételt csak a háztartások folyószámlahitelei és éven túli betétei, valamint az egynapos bankközi hitelek kamatlábai képeztek, amelyek kismértékben csökkentek - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

1,1 milliárd euró a mérleghiány

Gazdaság2003.12.30, 10:11

A folyó fizetési mérleg harmadik negyedévi felülvizsgált hiánya 1,101 milliárd eurót tett ki, ez 66 millió euróval kisebb mint az előzetesen közölt deficit - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2003.12.15, 14:18

A Monetáris Tanács hétfői ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 12,5 százalékos szintjét - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Jövőre negyedévente közlik a fizetésimérleg-adatot

Gazdaság2003.12.15, 16:02

A Magyar Nemzeti Bank 2004 júliusától megszünteti a fizetési mérleg havi adatközlését - döntött hétfőn a Monetáris Tanács.

A vártnál nagyobb a mérleghiány

Gazdaság2003.12.12, 13:49

2003. októberben 469 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, míg az év első 10 hónapjában 4,014 milliárd eurót tett ki a mérleghiány. A szezonális hatások kiszűrésével számított egyenleg az előző hónaphoz viszonyítva lényegében nem változott. Elemzők 380-390 millió eurós folyó mérleghiányt valószínűsítettek októberre - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Ak�r 15 sz�zal�kos alapkamat is elk�pzelhet� a k�lf�ldiek szerint

Gazdaság2003.12.01, 13:45

A forintpiaci turbulencia val�sz�n�leg eltart a j�v� �v elej�ig, ami ism�t pr�b�ra teszi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elk�telezetts�g�t az �rfolyamk�vet� politika mellett, ez�rt az �v v�g�re nem elk�pzelhetetlen 15 sz�zal�kos jegybanki alapkamat sem - �rt�k a 3 sz�zal�kos kamatemel�st komment�lva a J.P. Morgan befektet�si bank elemz�i h�tf�n, miut�n lesz�ll�tott�k a magyar gazdas�gi n�veked�sre sz�l� el�rejelz�s�ket. A J.P. Morgan egyike azon nagy int�zm�nyi befektet�knek, amelyek�t�bbsz�r is spekul�ci�s nyom�st fejtettek ki az MNB-re�a k�zelm�ltban.

Hétfőn nem változott az alapkamat

Gazdaság2003.12.01, 14:40

A Monetáris Tanács hétfői ülésén úgy döntött, hogy változatlanul hagyja a 12,5 százalékos alapkamatot - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A Monetáris Tanács szerint jövőre gyorsul a gazdaság növekedése

Gazdaság2003.12.01, 15:48

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzései szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2005-2006-ban összesen a bruttó hazai termék 1-1,2 százalékával mérséklődik - áll az MNB-nek a pénzügyi stabilitásról szóló jelentésében, melyet a Monetáris Tanács megvitatott és elfogadott.

Példátlan jegybanki kamatemelés

Gazdaság2003.11.28, 16:59

A Monetáris Tanács pénteki rendkívüli ülésén azonnali hatállyal, 9,50 százalékról 300 bázisponttal, 12,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatlábat - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Járai Zsigmond csak átmeneti jelenségnek tartja a forint gyengeségét, ezért "nem túl ideges", és Medgyessy Péter miniszterelnök is nyugtatja a piacokat. Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint a kamatemelés vélhetően stabilizálja a forint árfolyamát, de hosszabb távon akár súlyos károkat is okozhat.

Járai nem aggódik a forint gyengesége miatt

Gazdaság2003.11.28, 09:01

Járai Zsigmond csak átmeneti jelenségnek tartja a forint gyengeségét, ezért "nem túl ideges" - idézte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét az Interfax hírügynökség.

Drágultak a lakáshitelek

Gazdaság2003.11.27, 10:48

Októberben kis mértékben nőttek a kamatlábak, kivéve a háztartásoknak nyújtott fogyasztási és egyéb hiteleket, amelyek kamatai csökkentek - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön. A lakáshitelek ára is emelkedett.

Több értékpapír külföldi kézben

Gazdaság2003.11.24, 10:26

Az idei harmadik negyedben az előző negyedéves megtorpanás után ismét jelentősen nőtt a külföldiek részesedése az állampapírpiacon, az általuk birtokolt állampapír-állomány az eddigi legmagasabb szintet érte el - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. A háztartások ugyanakkor tovább csökkentették részvényállományukat.

Változtatott inflációs előrejelzésén a jegybank

Gazdaság2003.11.17, 15:02

A Magyar Nemzeti Bank kismértékben csökkentette idei inflációs prognózisát, a jövő évit ugyanakkor emelte. A jegybank jelentése szerint idén 2,9 százalékkal bővül a gazdaság a korábban várt 3,2 százalék helyett. A Monetáris Tanács hétfői ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 9,50 százalékos szintjét.

Kopits György lesz a Monetáris Tanács új tagja

Gazdaság2003.11.10, 16:56

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag támogatta, hogy a köztársasági elnök a kormányfő javaslatára Kopits Györgyöt nevezze ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává. Kopits György 1993 és 1996 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője volt.

�j eszk�zzel k�zd a jegybank a spekul�nsok ellen

Gazdaság2003.11.06, 14:56

A forint gyeng�l�s�nek megel�z�se �rdek�ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a h�ten az �llampap�rpiacon avatkozott be t�le nem megszokott m�don: eddig ugyanis a jegybank vagy a devizapiacon avatkozott be, vagy kamatot emelt. Ez a ny�lt piaci intervenci� egyel�re hat�sos fegyvernek bizonyult az esetleges spekul�ci�k ellen. �ssze�ll�t�sunkb�l kider�l, hogy mi volt a beavatkoz�s mechanik�ja, �s hogy a jegybank a tov�bbiakban jobban ig�nybe k�v�nja venni ezt az eszk�zt.

Ismét beavatkozott a jegybank

Gazdaság2003.11.04, 13:40

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden is megjelent vásárlóként az állampapírok másodlagos piacán - tájékoztatták a kereskedők a távirati irodát. A központi banki intervenció hatására az állampapírhozamok a hétfőn délután kialakult szint alá süllyedtek kedden délre.

Erősítette a forintot a jegybank

Gazdaság2003.11.03, 12:08

A Magyar Nemzeti Bank fél tíz után kiadott közleményének hatására, amely szerint a jegybank nyílt piaci műveletekkel siet a forint segítségére, megállt a forint gyengülése a bankközi piacon. Az euróval dél körül 262,00/20 forinton kereskedtek, a délelőtt jegyzett legerősebb euró árfolyam 264,30/50 forint volt. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértő szerint rizikós, amit az MNB csinál, a forintvásárláshoz szűkösek lehetnek a tartalékai.