Országgyűlés Gazdasági Bizottsága
címke rss
Rogán Antal elárulta, miben segíti a gazdaságot a digitális állampolgárság bevezetése
A digitális állampolgárság bevezetése egyértelmű hatékonyságnöveléssel és a költségek csökkenésével jár majd a gazdaság egészére nézve - minderről Rogán Antal beszélt a gazdasági bizottsági előtti éves meghallgatásán. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter arról is beszélt, hogy a turisztikai fejlesztésekre az elmúlt években 346 milliárd forint jutott.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hozzá kell nyúlni a költségvetéshez
Jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezőknek és a magyar kormánynak a jövő évi hiányra vonatkozó becslései között, így a kormánynak ekkora kiigazítási csomagot kell összeállítania - mondta Varga Mihály az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén. A tárgyalásokért felelős miniszter szerint a nyugdíjakat nem csökkentik, de a közszférából küldhetnek el embereket.
Szétkapják a költségvetést
A jövő évi költségvetési javaslathoz benyújtott, mintegy 800 módosító közül több mint 700-at támogatott az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága szerdai ülésén, azokat, amelyeket a kormány is támogatott. A többi javaslat egyharmad szavazati aránnyal kerül részletes vitára.
Erőszakos MNV, összevont vízművek
Háromszáz önkormányzat akarata ellenére két társaságba vonná össze az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a regionális vízműveket, előkészítve ezzel a közműtársaságok tőzsdére vitelét, a magántulajdonosok megjelenésével azonban az állam nem lesz képes gátat szabni az áremelkedéseknek - állítja Bencsik János, Tatabánya polgármestere, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja.
Támogatta Kákosyt a gazdasági bizottság
A gazdasági növekedés élénkítését, a digitális szakadék betemetését és a MÁV reformját nevezte legfontosabb feladatának Kákosy Csaba gazdaságiminiszter-jelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán szerdán Budapesten. Kákosy Csaba miniszterré jelölését 15 igen, 1 elutasító szavazat és 8 tartózkodás mellett megszavazta a bizottság.
A Fidesz szerint a parlament is a Nabuccót akarja
A Fidesz szerint a Nabucco gázvezetékkel kapcsolatban az Országgyűlés felülbírálta a miniszterelnök álláspontját. Az MSZP-s képviselők is megszavazták ugyanis, hogy a parlament tárgysorozatba vegye az ezzel kapcsolatos fideszes javaslatot. Ez arra szólítaná fel a kormányt, hogy kötelezze el magát az uniós Nabucco-gázvezeték megépítése mellett. Az MSZP szerint a Fidesznek nincs igaza.
Fideszes energiapolitikai javaslatot vett tárgysorozatba a Ház
Tárgysorozatba vette az Országgyűlés az Európai Unió közös energiapolitikájáról szóló, a Fidesz által kezdeményezett országgyűlési határozati javaslatot hétfőn.
Gazdasági bizottsági igen a büdzsére
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén a kormánypárti képviselők 15 igen és az ellenzékiek 12 nem szavazatával általános vitára bocsátotta a 2007. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, az azt megalapozó egyes törvények módosítását célzó előterjesztést, valamint a 2006. évi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Ismét támogathatják a bioüzemanyagokat
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén a kormánypárti képviselők 12 igen szavazatával és az ellenzék négy tartózkodásával általános vitára bocsátotta a jövedéki törvény módosítását, amelynek célja a bioüzemanyagok fokozottabb elterjedésének segítése.
Díjat szednének az autóutakon
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén általános vitára bocsátotta a közúti közlekedésről szóló törvény módosításáról rendelkező javaslatot. Ha elfogadják, fizetni kell az autóutakon.