Magyar Írószövetség

címke rss
Meghalt Iszlai Zoltán

Meghalt Iszlai Zoltán

Hosszú betegség után, 2022. december 20-án meghalt Iszlai Zoltán.

Ma sem tudni, hogy hány forradalmárt gyilkoltak meg a Magyar Rádió ostrománál

Tudomány2021.10.23, 10:28

1956. október 23-án délután a budai Bem-szobornál hatalmas, százezres tüntető tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa az egyetemi ifjúság előző nap, a Műegyetemen megfogalmazott 16 pontból álló petícióját. Az egyetemisták követelései pontosan megfogalmazták a magyar társadalomnak az elnyomó kommunista diktatúrával szemben tanúsított ellenérzéseit. A szovjet csapatok kivonását, teljes sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot, többpártrendszert, valamint - többek között - a diktatúra bűnös vezetőinek bírósági felelősségre vonását követelő kiáltvány minden egyes felolvasott pontját hatalmas üdvrivalgás fogadta. Az óriásira duzzadt tömegg ...

Fiatal írókat tüntettek ki a Tokaji Írótáborban

Kultúra2020.08.20, 22:54

A Magyar Írószövetség 2019-ben Debüt díjat alapított, amellyel fiatal, első kötetes alkotókat jutalmaz három kategóriában (vers, széppróza, tanulmány). A díjjal bruttó 1 millió forint pénzjutalom jár, és az alkotó a Magyar Írószövetség tagjává válik. Más esetben a tagsághoz minimum két megjelent kötet, és két tag ajánlása és tagfelvételi eljárás szükséges.

Több mint ötezer verset küldtek be a Kossuth Rádió pályázatára

Kultúra2020.04.29, 10:19

Több mint ötezren küldték el verseiket a Kossuth Rádió és a Magyar Írószövetség Együtt a versben! című költészeti pályázatára.

Meghalt Tarbay Ede író, költő

Kultúra2019.11.09, 21:22

87 éves korában szombaton meghalt Tarbay Ede József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg – közölte a Magyar Írószövetség.

Azok a magyar kommunisták, akik 1956-ban idegen hatalmakat hívtak ide és életeket tettek tönkre, ma is köztünk járnak

Itthon2019.10.23, 16:34

Ünnepséggel és koszorúzással emlékeztek meg az 1956-os forradalomról a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházánál szerdán, Budapesten. 

A PIM kezelésébe kerül és megújul a Magyar Írószövetség székháza

Kultúra2019.06.07, 10:23

A Petőfi Irodalmi Múzeum kezelésébe kerül és teljesen megújul a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza.

Csontos Jánosra emlékeznek az Uránia Filmszínházban

Kultúra2019.06.05, 18:33

Bemutatják Csontos János József Attila-díjas költő, író és Kós Károly-díjas filmrendező életének utolsó hónapjaiban megírt, posztumusz megjelenő kisregényét és a szerzőről készült portréfilmet az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Magyar Írószövetség rendezésében.

Első alkalommal ünnepelhetjük meg méltón a magyar prózát

Kultúra2018.02.02, 15:25

Az egész Kárpát-medencében, országszerte és határon túl csaknem hetven településen, több mint 120 kortárs író részvételével ünneplik meg első alkalommal a magyar széppróza napját.

Meghalt Tóth Éva költő

Kultúra2017.12.17, 15:02

A Magyar Írószövetség közleménye szerint Tóth Éva József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista 2017. december 15-én 78 éves korában váratlanul halt meg.

Rétvári: A diktatúra nem tudott mit kezdeni a művészet világával

Itthon2016.10.23, 17:11

A magyar történelemben a forradalmak és a szabadságharcok általában együtt jártak, egyszerre kellett küzdeni a szabadságjogokért és a nemzeti szuverenitásért – emelte ki a Magyar Írószövetség 1956-os megemlékezésén vasárnap Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Európa egyetlen esélye egy erős hadsereg

Kultúra2015.11.27, 13:01

A migrációról vitatkoztak a Magyar Írószövetség estjén. A menekülthullám kulturális hatásairól rendezett beszélgetésen Schmidt Mária vitte a prímet. 

Ingyen kap székházat a kormánytól az Írószövetség

Kultúra2015.11.12, 19:13

A versenyeztetést mellőzve, határozatlan időre ingyen kapja használatba állami tulajdonban lévő székházát a Magyar Írószövetség egy kormányhatározat alapján. 

7 szexi szerző - akik miatt vonzó lehet a magyar szépirodalom

Life.hu2014.06.07, 20:26

Közeleg a könyvhét és ez alkalmat ad arra, hogy körbenézzünk, mi is olyan szórakoztató a kortárs magyar irodalomban. Találtam egy kissé szubjektív, ám annál ütősebb szempontot - a fiatal magyar költők és írók helyesek, cukik, szexisek. Négyükkel személyesen is találkozhatsz, ha kilátogatsz a 85. Ünnepi Könyvhétre - a dedikálások időpontját feltüntettem a szerzők neve mellett. Jó szórakozást kívánok!

Meghalt Sánta Ferenc író

Itthon2008.06.07, 13:21

Elhunyt Sánta Ferenc író 81 éves korában. A művész 1973-ban kapott Kossuth-díjat, 2007-ben pedig a köztársasági érdemrend középkeresztjét. Temetéséről később ad tájékoztatást a Magyar Írószövetség.

Elhunyt Szepes Mária író

Itthon2007.09.03, 12:38

Életének 99. évében meghalt Szepes Mária írónő. Az írónő a Magyar Írószövetség örökös tagja volt, Arany Meteor- és Arany János-díjat kapott.

Kalász Márton lett az Írószövetség elnöke

Szórakozás2001.12.14, 17:39

Zárt ajtók mögött, többségi döntéssel választották Kalász Mártont a Magyar Írószövetség elnökévé.

Zárt ajtók mögött választ elnököt az Írószövetség

Szórakozás2001.12.13, 13:22

December 14-én zárt ajtók mögött választ elnököt a Magyar Írószövetség, miután az előző elnök, Pomogáts Béla a három héttel ezelőtti választmányi ülésen bejelentette lemondását.

Az új választmány dönt az Írószövetség vezetőjéről

Szórakozás2001.11.26, 11:03

A tíz-tizenöt napon belül összeülő, november 24-én megválasztott új választmány dönt majd a Magyar Írószövetség új elnökének, illetve az új elnökség tagjainak a személyéről; addig az eddigi, ám most lemondott elnök, Pomogáts Béla ügyvezetőként viszi tovább a szervezet ügyeit - ezzel a döntéssel ért véget szombat este a Magyar Írószövetség 2001. évi közgyűlése.

Új jelöltek az írószövetség élére

Szórakozás2001.11.20, 11:54

A hét végén tartja küldöttgyűlését a Magyar Írószövetség. A két ciklust elnöklő Pomogáts Béla nem vállalja a további jelölést. Utódként eddig Albert Gábor, Czigány György, Kalász Márton, Mezey Katalin neve került szóba.

Előző
  • 1
Következő