Magyar Filmszemle

címke rss

Nem lesz Filmszemle, mert nincs mit vetíteni

Tavaly a Magyar Filmművészek Szövetsége még megrendezte a "fapados" 43. Magyar Filmszemlét, idén már egyáltalán nem lesz Szemle. Tarr Béla, a Magyar Filmművészek Szövetségének vezetője levélben tájékoztatta a sajtót arról, hogy Szemle helyett a szövetség nyilvános közgyűlést tart február 2-án, szombaton 9:30-tól az Uránia mozi nagytermében. Tarr kijelenti, hogy "higgyétek el, hogy szívesebben rendeznénk meg a szokásos februári szemlét, szívesebben vetítenénk filmeket, szívesebben beszélgetnénk róluk és szívesebben örülnénk az eredményeinknek. Mert a februári Filmszemle mindig a magyar film ünnepe volt. Az idei az első év, amelyben nnem ...

Andy Vajna: Nem szeretném, ha jövőre magyarázkodnom kellene

Film2011.05.06, 12:19

Folyamatosan ellenőrizni fogja a filmeseket forgatás közben, és hetente utalja át a pénzüket. Azt akarja, hogy egy központi cég foglalkozzon a magyar filmek forgalmazásával, és csak egy helyen lehessen pályázni. Szerinte ezekre azért van szükség, hogy jövőre ne kelljen neki is milliárdos hiány miatt magyarázkodnia. Azt még nem tudja, hogy mennyi pénzből gazdálkodhat pontosan, és azt sem, hogy lesz-e a jövőben Filmszemle, viszont szeretne több nemzetközi megjelenést a magyar filmeknek. Interjú a filmipar megújításáért felelős kormánybiztossal.

A Telekom pályázatot ír ki magyar filmek támogatására

Film2011.04.20, 13:47

A Telekom, Magyarország legnagyobb infokommunikációs szolgáltatója a Filmtörvény által biztosított lehetőség alapján pályázatot ír ki magyar filmalkotások elkészítésének támogatására. A 2011. május 2-ától a Telekom oldalán olvasható pályázatra azok a filmkészítők jelentkezhetnek, akik megfelelnek a Filmtörvényben előírt feltételeknek és a vállalat által kialakított pályázati szempontoknak. A vállalat a Filmtörvény 2. § 10. pontjának megfelelő, közvetett támogatásban részesíthető filmekhez nyújt segítséget, amely - akár több tízmillió forint nagyságrendű - összeg a film költségvetésének legfeljebb 20%-át teheti ki. A beérkező pályázaatokat ...

Tarr Béla jövőre szemléztetné a lovát

Film2011.03.21, 18:05

Az idén a szokásostól eltérően május 5. és 8. közt megrendezésre kerülő, rövidített Filmszemlén nem vetítik le Tarr Béla A torinói ló című, a Berlinalén Ezüst Medve-díjjal kitüntetett filmjét, derül ki a filmet gyártó T. T. Filmműhely mai közleményéből. Bók Erika A torinói ló című filmben A közlemény szerint nem nevezték a filmet a Szemlére, mert "májusban lesz egy éve annak, hogy a magyar filmszakma leállt, ennek 'megünneplésében' nem szeretnénk részt venni. Távolmaradásunkkal az el nem készült filmek alkotóival, a kifizetetlen és munka nélkül maradt filmszakmai dolgozókkal, a bedőlt és csőd szélén álló produkciós céégekkel, ...

Május elején lesz a Filmszemle

Archívum2011.03.02, 13:09

A megszokottnál rövidebb, mindössze négynapos 42. Magyar Filmszemlét 2011. május 5. és 8. közt rendezik meg, derül ki a Magyar Filmszemle Szervező Bizottsága által kiadott mai közleményből. Az utóbbi években a MOM Parkban megrendezett Szemle helyszínei idén az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, valamint az Erzsébet téri Gödör Klub lesz. Utóbbi a szabadtéri rendezvényeknek ad otthont. A Szemle főrendezője idén is a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Magyar Filmművészek Szövetsége. A Szemlére összesen 410 filmalkotást neveztek be, ebből 28 játékfilm, 60 animációs film, 95 kisjátékfilm, 58 tudományos-ismeretterjesztő ...

Az MMKA-nak nincs pénze a Filmszemlére

Film2010.11.19, 12:59

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz fordult a 42. Magyar Filmszemle ügyében a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriuma. A hazai filmszakma legfőbb finanszírozójaként működő közalapítvány jelezte: nem rendelkezik forrásokkal a 2011-es szemle megrendezéséhez. A filmes szervezet pénteki közleménye hangsúlyozza: a 2010. évi, a közalapítványt és a magyar filmszakmát sújtó költségvetési zárolás és a jövő évi büdzsé eddig közzétett adatai tükrében nem rendelkeznek "a Magyar Filmszemle létrehozásához szükséges finanszírozási lehetőséggel". Az MMKA ugyanakkor emlékeztet: Magyarország 2011. első félévi, soros európai uniós elnökségére éés ...

Kőrösi Zoltán: Legyen vége a borongásnak

Film2010.09.12, 20:27

Nem lesz több szakadt pulóverben megjelenő rendező a Filmszemlén, és nem popcornárusok szegélyezik majd utunkat a vetítőterem felé. Ez is kiderült a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriuma elnökének, Kőrösi Zoltánnak a szavaiból, aki a Szemle radikális átalakítását tervezi. Emellett Kőrösi elmondta a véleményét az elkényeztetett magyar filmszakmáról, elmesélte, hogy mik azok a súlyos problémák, amikre a nagyhangú játékfilmes lobbi mellett nem irányul kellő figyelem, és elárulta azt is, hogy honnan lesznek filmek a 2012-es Szemlére.

Pár magyar film még elkészül

Film2010.07.20, 20:17

Most épp senki se tudja, mi lesz a következő pár évben magyar filmgyártással: a pénzosztók csaknem nyolcmilliárd forintos tartozását valahogy le kell dolgozni, leginkább úgy, hogy egy ideig nem készülnek filmek. Utánajártunk, hogy ez mit jelent a 2011-es Filmszemlére nézve, és az derült ki, hogy a magyar filmek szerelmeseinek még nem kell aggódniuk: annyi már fiókban levő vagy éppen készülő alkotás van, hogy simán megtölthető velük a jövő évi Szemle. Forog többek közt mindenki kedvenc Üvegtigrisének a harmadik része, majdnem kész Koltai Róbert legújabb vígjátéka és akár még a Zimmer Feri folytatását is megkaphatjuk. Jön Mundruczó Koornél ...

Azt hitték, hogy tehetségesnek kell lenni

Film2009.10.27, 23:59

A hétvégén mozikba került, de minimális érdeklődést váltott csak ki az idei Filmszemle fődíjasa, az Utolsó idők. Úgy fest, a remek film egy újabb azoknak az alkotásoknak a sorában, amelyek nem itthon, hanem külföldi fesztiválokon és mozikban találják meg a közönségüket. Erről jutott eszünkbe, hogy röviden elbeszélgessünk az előző néhány év Szemlenyertes filmjeinek rendezőivel arról, hogy a győzelem milyen kapukat nyitott meg számukra, hogyan tett jót - vagy netán rosszat - a pályájuknak, és hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak a díjnak és általában a Filmszemlének. A beszélgetésekből kiderült, hogy miért nem lesz Magyarországnak ...

Van élet a Szemle után?

Archívum2009.02.21, 15:53

Mi ugyan a Filmszemlén megnéztük az idei magyar filmtermés javát, de tisztában vagyunk vele, hogy ezzel még a magyar filmre fogékony mozilátogatók körében is elenyésző kisebbséget képviselünk. Körbetelefonáltuk tehát az összes Szemlén bemutatott nagyjátékfilm (és néhány kisfilm) rendezőjét vagy producerét, hogy kiderítsük, melyik alkotásnak mi lesz a sorsa. A beszerzett információk közlése mellett találgatásokba is bocsátkozunk az egyes filmek lehetséges fesztiválszerepléseivel kapcsolatban.

Az Utolsó idők nyerte a Filmszemlét

Film2009.02.04, 10:41

Mátyássy Áron nagyjátékfilmes debütálása, az Utolsó idők nyerte a fődíjat a 40. Magyar Filmszemlén, ahol az elsőfilmesek különösen nagy erőt képviseltek. A legjobb közönségfilm a Valami Amerika 2 lett, a legtöbb díjat Pater Sparrow 1 című alkotása kapta.

Ki volt az a helyes leszbi csaj a Papírrepülőkben?

Film2009.02.03, 17:41

Aki nyitott füllel járt az idei Filmszemlén, tapasztalhatta, hogy leggyakrabban a címben foglalt kérdést tették fel egymásnak a mozinézők. Felkutattuk hát a harcos leszbikus lányt játszó színésznőt, akit Hőrich Nóra Lilinek hívnak, 21 éves, eddig reklámokban szerepelt és annyira sugárzó, felszabadult és talpraesett jelenség, hogy nagy jövőt jósolunk neki. Interjú.

Az élet maradt megfejthetetlen

Archívum2009.02.02, 00:45

Szabó Istvánra emlékszem, de lehet, hogy más mondta: "Vannak, akik azért mesélnek el egy történetet, hogy filmet forgassanak, és vannak, akik azért forgatnak filmet, hogy elmeséljenek egy történetet." Óriási differencia. És onnan lehet tudni, hogy ki melyik csoportba tartozik, hogy van-e bármi értelme a filmnek, vagy nincs. Pater Sparrow 1 című első egészestés művének ugyan nem sok értelme van, mégis azok közé sorolnám, akik abszolút mondani akartak valamit. De sajnos annyi mindent, hogy végül csak egy bábeli hangzavar lett belőle.

Pálfi György: A lehető legkeményebben reagálnak

Film2009.01.30, 14:13

A Hukklét és a Taxidermiát jegyző Pálfi György harmadik filmjét, az improvizációkon alapuló Nem vagyok a barátodat a Filmszemlén mutatták be kísérőfilmjével, az ovisok közt felvett Nem leszek a barátoddal együtt. A rendezőt az elviselhetetlenség határát súroló alkotásáról faggattuk.

Richard Nixon és a hibbant menyasszonyok

Film2009.01.29, 11:13

A Filmszemle hetére csak három premierfilmet iktattak be a forgalmazók: Frost és Nixon izgalmas párbaját, két ütődött menyasszony harcát és egy kalandvágyó kutya meséjét.

Pohárnok Gergely: Let it go

Film2009.01.08, 13:03

Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Pohárnok Gergely, aki rovatunk nőtagjainak egybehangzó véleménye szerint az ország legjóképűbb operatőre, olyan filmeket fényképezett, mint az I Love Budapest, a Hukkle és a Taxidermia. A 2008-as Filmszemlén a Tejútért és a Fövenyóráért megkapta a legjobb operatőr díját, és idén ismét több filmjét láthatjuk majd a Szemle versenyében: Vranik Roland Adás című nagyjátékfilmje mellett ő fényképezte Pálfi György Ász póker és Can Toogay ...

Petrányi Viktória: Ezekkel az emberekkel elmennék háborúzni

Film2009.01.07, 13:15

Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Interjúsorozatunkat Petrányi Viktória producerrel kezdjük, aki a Delta első változatának meghiúsulása után nem adta fel és tető alá hozta a második Deltát, amely megnyerte a Filmszemlét és bekerült a cannes-i versenyprogramba. A producerkedés mellett Petrányi ősztől mozis is: két társával együtt igazgatja a nem csak filmeknek, hanem más izgalmas kulturális csemegéknek is otthont adó Kinót.

Almási Tamás: Puskás olyan, amilyenek mi szeretnénk lenni

Film2008.11.20, 23:19

Almási Tamás játékfilmrendezőként kezdte pályáját, hogy aztán elképesztő dokumentumfilmes karriert fusson be. Húsznál több egészestés filmjével, melyeket több mint negyven országban láthattak a tévénézők, hatalmas szakmai és közönségsikert aratott, és rangos fesztiváldíjakat zsebelt be. A rendezővel második játékfilmje (Márió, a varázsló) és a következő Filmszemlén bemutatásra kerülő nagyszabású dokumentumfilmje, a Puskás, Hungary kapcsán beszélgettünk a véletlenekről, amik igazából nincsenek, Puskás Ferencről, a hiteles és szerethető hősről, a dokumentumfilmes erkölcsi felelősségéről, és a csodáról, amiért érdemes filmet készíteni.

Fasizmusdemonstráció meztelen rockerrel

Film2008.10.02, 09:46

A Filmszemle meglepetéssikere végre a mozikban, mellé kapunk menekülő Shia LaBeoufot, diktatúrát demonstráló német tanárt, meztelenül gyakorló dobost és négy Ulrich Seidl-alkotást, mielőtt még túl jó lenne nekünk.

Nézz egy jó magyar filmet végre!

Film2008.09.30, 13:28

A Filmszemlén és Karlovy Varyban már sikert aratott, most megérkezik a mozikba is: itt az év legszórakoztatóbb magyar filmje, A nyomozó. Ha szeretnéd premier előtt megnézni Gigor Attila filmjét, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub vetítésére. Ráadás: A nyomozó előtt levetítjük a rendező legújabb rövidfilmjét, A bosszút is.

Nézd meg a cannes-i díjas Deltát!

Film2008.09.08, 17:15

Szeptemberben megérkezik a mozikba Mundruczó Kornél a Filmszemlén és Cannes-ban is díjazott Delta című filmje. Olvass el mindent, amit a Deltáról tudni érdemes és játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

Fenyő Miki a grundon, Nagy Ervin a gardróbban

Film2008.08.18, 16:27

Folytatva múlt heti, ősszel moziba kerülő magyar filmeket bemutató összeállításunkat, most a jelenleg készülő alkotásokat vesszük számba, melyek többségét először a Filmszemlén láthatjuk majd. Várható Fenyő Miki zenés kamaszkora, a gardróbban csövező Nagy Ervin és Hajdu Szabolcs legújabb, egész Európát felölelő női története is.

Magyar ősz a moziban

Film2008.08.15, 16:36

Az őszi moziszezon felhozatala különösen erős lesz magyar filmekből. Végre itthon is a nézők elé kerülnek a Filmszemle olyan külföldi fesztiválokat már megjárt nagyágyúi, mint a Delta és A nyomozó, közönségfilmes fronton pedig a sztárpárossal felszerelkezett Goda Krisztina és a Valami Amerika folytatásával jelentkező Herendi Gábor tarolhat.

Gubík Ági: Nem egészséges mindig normálisnak lenni

Film2008.04.19, 13:01

Mi itt, Magyarországon csak most tanuljuk Gubík Ági nevét, a szlovákok és a csehek viszont már  jól ismerik. A szlovákiai magyar színésznő évek óta párhuzamos életet él: nálunk színházban játszik, ott filmeket forgat. Mostantól ez talán megváltozik, hiszen Till Attila filmjében, a Pánikban eljátszotta az első magyar nyelvű filmszerepét, és rögtön meg is kapta érte a Magyar Filmszemle legjobb női alakításának járó díját.

Gigor Attila: Nem tudom, hogy kell valakit huzamosabb ideig elviselni

Film2009.10.05, 17:12

Igaz, hogy Gigor Attilával bő egy hónapja, a Filmszemlén is beszélgettünk első nagyjátékfilmje, A nyomozó kapcsán, de egyetlen lehetőséget sem mulasztunk el, hogy az ország legszimpatikusabb fiatal rendezőjével csevegjünk, ezért most korábbi rövidfilmjeiről és legújabb munkáiról faggattuk. Attila elárulta, hogy számára a foghúzáshoz hasonló érzés visszanézni régebbi kisfilmjeit, de ennek ellenére szívesen beavatott minket a csellózó birodalmi rohamosztagosnak és a nukleáris parák kiirtásának kulisszatitkaiba.

Horváth Lili: Világos dolgokat kell letenni

Film2015.06.02, 15:55

A Filmszemle rövidfilmes felhozatala idén különösen erős volt, nekünk azonban mind közül Horváth Lili Uszodai tolvaj című munkája tetszett a legjobban. Pár héttel később megnéztük a 26 éves rendezőnő Vakáció című korábbi filmjét, és az is iszonyatosan jó volt. Miután rövid idő alatt hatalmas rajongójává váltunk Horváth Lili filmművészetének, talán nem csoda, hogy leültük vele beszélgetni is.

A Delta nyerte a Filmszemle fődíját

Film2008.02.05, 21:00

Véget ért a 39. Magyar Filmszemle. Az Arany Orsó fődíjat Mundruczó Kornél Delta című filmje kapta, a legjobb rendező díját Ragályi Elemérnek ítélték a Nincs kegyelemért. A legjobb férfi színész A nyomozó főszereplője, Anger Zsolt lett, a legjobb női színész pedig Gubik Ági, aki Till Attila Pánik című filmjének főszerepét játszotta.

Ígéretes versenyzők

Film2007.12.20, 20:59

Kihirdették a január 29-én kezdődő 39. Magyar Filmszemle hivatalos versenyprogramját. A szekciókba az előzsűrik döntései alapján kerültek be a filmek. A nagyjátékfilmek kategóriájában 18 alkotás verseng a fődíjért, köztük Alföldi Róbert és Till Attila rendezői debütálása is.

Hajdu Szabolcs: Magamon kezdek el először röhögni

Film2007.12.02, 04:10

Hajdu Szabolcs Off Hollywood című új filmjében egy rendezőnő különösen stresszes napjának bemutatásával fest ijesztően pontos képet a magyar társadalom kollektív depressziójáról. Elszívtunk egy doboz cigit a Fehér tenyér és a Macerás ügyek rendezőjével, aki közben elmesélte, milyen gondolatokkal nyugtatja le magát elalvás előtt, miért képtelen reklámokat rendezni, és, hogy filmjének főhőse miért fut úgy, mint James Bond. Azt is megtudtuk tőle, hogy a Filmszemle néhány napja alatt többet hazudik egy magyar filmes, mint egész évben, valamint, hogy ha közben nem öregedett volna ki a szerepből, saját maga játszotta volna Petőfi Sándort ...

Szerencsétlen balfékek az új magyar sorozatban

Tévé2007.11.27, 11:31

Új magyar sorozat az HBO-n: a nyolc kisfilmből álló Született lúzer decembertől indul. A szerencsétlen, abszurd haláleseteket feldolgozó szérián csak magyarok dolgoztak, mi pedig idő előtt megnéztük az első kettőt.

Élet a szeren

Film2007.06.29, 17:58

Végre valami - ez a mondat hangzott el legtöbbször a mozi teremben, miközben kifelé tartott a sajtóvetítés közönsége. Hajdu Szabolcs igazi filmet készített, magával ragadó, elmélyült, finom és érzékeny történetet. Volt eleje, vége, tartalma és értelme; volt feszültsége, íve és szépsége. A Fehér tenyér több kategóriában is a szemle-díjak nagy esélyese.

Figyu, te borotválod?

Film2007.06.01, 15:27

Az Egyetleneim című film emlékeztet a Viva TV Megálló című műsorára, csak mozgalmasabb és látványosabb annál. Továbbá a bulizó fiatalok hülyéskedései mellett van egy komolyabb szerelmi szál is.

Kovács Kata: Szőke és naiv

Archívum2007.03.19, 16:18

Szinte senki sem ismerte, amikor átvette az idei Filmszemle legjobb női alakításának járó díjat. Filmje, a Kythéra sem kapott nagy visszhangot. Csak most, hogy a mozikba került, derült ki, hogy mennyire fontos, mai témáról beszél, és hogy Kovács Kata tényleg mennyire erős, őszinte karakter benne. Szét is szedi azóta a sajtó, de ő még mindig ártatlanul mesél magáról.

Herendi Gábor: Nem vagyok majrés

Vendégszoba2007.03.03, 20:13

Herendi Gábor, a Valami Amerika, a Magyar vándor és a Lora rendezője járt a Vendégszobában. Lelkendezett a Lorát alakító Lucia Brawleyról, elismerte, hogy a film kampányát elrontották, és elmondta a véleményét az idei Filmszemléről és az Oscar-díjakról is.

"Ez egy nagyon erotikus este!"

Film2007.02.07, 11:45

Filmes izgalmak a dobozba zárt asszisztenssel, a százhúsz éves íróval, kínszenvedő zsűrielnökkel, terhes Rékákkal, riadt gyereksztárral. Tudósítás a 38. Magyar Filmszemle díjkiosztó gálájáról - különben is: "Van élet a szemle után." Sempre avanti!

Kóbor gyerekek és ámokfutó nyugdíjasok nyertek a szemlén

Film2007.02.06, 19:42

A 38. Filmszemle szerzői filmes nagydíját a nehéz sorsú romániai gyerekekről szóló Iszka utazása nyerte, a legjobb közönségfilm a bankrablónak álló nyugdíjasokról szóló Konyec lett.

Gatyaletolás vallásos révületben

Archívum2007.02.06, 14:22

Szögezzük le gyorsan: a Feketeország nem film, nyilván ezért került az információs blokkba a Filmszemlén. Hogy akkor mi, az már nehezebb kérdés, gondolom, talán színházi közvetítés. De annak meg túlságosan steril.

Szeszélyes Évszakok Szőke Andrással

Archívum2007.02.04, 00:02

A Hasutasok című film nagyon hasonlít a Szeszélyes Évszakok című tévéműsor kocsmai jeleneteire. A színészek úgy csinálnak, mintha nagyon be lennének rúgva, és grimaszolva viccelnek. Másfél órán keresztül ez megy.

Előző
  • 1
  • 2
Következő