magyar film

címke rss

Egyszeri csoda volt a Saul fia Oscar-díja?

Archívum2016.06.27, 18:00

Rajtunk a filmvilág szeme, hogy címvédőként mely filmet nevezzük idén Oscarra. Tavaly ilyenkor már bejelentette Magyarország, hogy a Saul fiát indítja a legjobb külföldi film Oscarjáért és Nemes Jeles László éllovas státuszát senkinek sem sikerült megingatni az év második felében. Idén nem ilyen reményteljes a helyzet, de azért van miből válogatni.

Mintha nem is lennének magyar prostik Hollandiában

Archívum2016.06.23, 13:36

Nem változik a helyzet nyugaton: a jóléti országokban élő magyarok köszönik, továbbra is remekül boldogulnak, és nagyra értékelik a liberális demokrácia, a teljesítményalapú érvényesülés és a nyitott társadalom előnyeit. Csak az őket filmező csapatnak kellene már valami új impulzus ahhoz, hogy a Menjek/Maradjak dokumentumfilm-sorozat ne fulladjon önismétlésbe, és ezáltal unalomba. Az izgalmas New York-i és londoni epizód után ugyanis a Hollandiában élők már nem tudtak semmilyen meglepetéssel szolgálni.  

Csodát tesz a magyar rendőr golyója

Archívum2016.06.23, 09:33

Már közel egy hónapja forog Mundruczó Kornél új filmje, a Felesleges ember, de csak most derült ki, pontosan miről fog szólni a Cserhalmi György és Balsai Móni főszereplésével, a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készülő menekültválságos dráma.  

Magyar filmet díjaztak a világ legrangosabb animációs fesztiválján

Archívum2016.06.18, 23:35

Fotó: Andrasev Nadja middle off 644 413 A Filmklub podcast következő adásának vendége Dell’Edera Dávid és Kreif Zsuzsanna lesz, a beszélgetést vasárnap vesszük fel, és várhatóan a jövő hét közepén lehet majd meghallgatni az iTunes-on és a Mixcloudon. Magyar film nyert díjat Cannes-ban http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160520-magyar-filmet-nyert-dijat-cannes-ban-a-nyalintas-nesze-andrasev-nadja-cinefondation-2016.html Remegtek a lábaim, de szuper volt - interjúnk Andrasev Nadjával http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160521-andrasev-nadja-interju-cinefondation-dij-a-nyalintas-nesze-cannes-2016..html ...

Magyar film nyerte a fődíjat, Oscarra is jelölhetik

Archívum2016.06.15, 12:14

Remegtek a lábaim, de szuper volt - interjúnk Andrasev Nadjával a cannes-i díj után http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160521-andrasev-nadja-interju-cinefondation-dij-a-nyalintas-nesze-cannes-2016.html Magyar film nyert díjat Cannes-ban http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160520-magyar-filmet-nyert-dijat-cannes-ban-a-nyalintas-nesze-andrasev-nadja-cinefondation-2016.html Mi lesz a következő, amin egymillióan sírhatunk? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160329-mi-lesz-a-kovetkezo-amin-egymillioan-sirhatunk-friss-hus-2016-golyatabor-indian-mindenki.html

Bankot fogok rabolni pisztollyal!

Archívum2016.06.10, 14:00

Mindenki megdöbbent, hogy egy tejfelesszájú kapta a Viszkis szerepét, de a 23 éves Szalay Bence tudhat valamit: ő a Viszkis-film titkos fegyvere. Antal Nimród kiszemelte őt, és elhívta vacsorázni. Félt, hogy mit mondanak majd az ismerősök. Most hokissá képezi magát, gyúr, és még útközben is a forgatókönyvet bújja. Ambrus Attilában az lepte meg legjobban, hogy milyen precíz és tudatos, de azt még nem merte megkérdezni tőle, hogy megbánta-e, amit tett. A pisztolyos jelenetektől bezsongott, a kilátástalan élethelyzetet megmutatni viszont színészileg nagy kihívás lesz. Szalay Bencével beszélgettünk. 

Nem szeretném, ha szétszednének

Archívum2016.06.09, 15:40

Jól jegyezzék meg ezt az arcot! Móga Piroska az utóbbi évek egyik legfontosabb női főszerepét kapta meg magyar filmben - ő lesz a Viszkis szerelme, egy okos, vagány csaj, aki máshonnan jött, mint a hokis bankrabló. Öt perc alatt döntött Antal Nimród rendező, hogy Piroskát akarja, ő pedig erre nagyot nevetett. Nem izgul, és nem fél a bulvártól, mert nincsenek titkai. Kezdi érteni a szerepet, és nagyon bízik Antalban. Móga Piroskával beszélgettünk.

Bradley Cooper rajong egy magyar filmért, ami nem a Saul fia

Archívum2016.06.09, 08:00

Forrás: Photo12/Archives du 7e Art/Proton Cinema/Pola Pandora Filmproduktions/Proton Cinema/Pola Pandora Filmp middle on 4256 2832 A tavalyi menekültválság idején, Budapesten játszódó filmet 697 millió forinttal támogatta a Filmalap, a forgatás május közepén kezdődött és augusztusig tart. "Mivel jelenleg nincsenek menekültek Magyarországon, Németországból kell hoznunk migránsokat statisztának" - mondta a rendező a 168 órának. Rápörögtek Hollywoodban Mundruczó mélytengeri Gravitációjára http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160413-raporogtek-hollywoodban-mundruczo-melytengeri-gravitaciojara-deeper-max-landis-braddley-cooper.html ...

A magyarok is tudnak úgy kínlódni, mint DiCaprio

Archívum2016.06.03, 18:24

A berni követ és a Félvilág forgatókönyvírója az utóbbi években csalhatatlan érzékkel ismerte fel, milyen filmek hiányoznak a hazai palettáról. Most az első világháború vérzivataros időszakába kalauzol el minket, és egy vegyes etnikumú különítményt küld öngyilkos küldetésre az olasz frontra. Köbli Norbert feszültséget, sok akciót és világszínvonalú színészi alakításokat ígér.

Ez az ötlet megoldhatja a magyar film legfőbb gondját

Archívum2016.06.02, 18:32

A Hurok és a Tiszta szívvel a két legfrissebb példa arra, hogy hiába készülnek jó magyar filmek, elszomorítóan kevesen ülnek be rájuk. A Filmalap most kigondolt erre egy megoldást: az eddiginél jóval több pénzt szán és nagyobb figyelmet fordít a marketingre. Remélhetőleg ennek a döntésnek az áldásos következményeit nemsokára, mondjuk már Gigor Attila benzinkutas szerelmi drámája vagy a Budapest noir bemutatója idején megtapasztalhatjuk. Jó lenni teltházas moziteremben izgulni a magyar Humphrey Bogartért vagy a legendás versenylóért.  

Ez a randi sokkal rosszabbul is elsülhetett volna

Archívum2016.06.02, 17:26

Forrás: Margó middle on 1280 720 Aranyos, minden gesztusában természetesnek ható szösszenetet sikerült összehoznia Reisznek, amiben a költészet is szerepet kap, ha már egyszer azért készült el, hogy felvezesse a Margó Irodalmi Fesztivált, és egyben megidézi minden idők legcsodálatosabb randifilmjének, a Mielőtt felkel a Nap-nak az egyik emlékezetes jelenetét. A kisfilmre a Könyvesblog oldalán találtunk rá. Az oroszok is meghajoltak a VAN nagyszerűsége előtt http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20150706-az-oroszok-is-meghajoltak-a-van-valami-furcsa-es-megmagyarazhatatlan-nagyszerusege-elott-voices.html Elfolyt a vérrük, ...

A Viszkis-film nem lesz Hollywood-majmolás

Archívum2016.06.02, 16:51

Tíz nap múlva kezdődik A Viszkis forgatása, ami egyben Antal Nimród nagy visszatérése is lesz a magyar filmgyártásba. A csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatón bemutatkoztak a film főszereplői, kiderült, mi kerül majd 1,1 milliárd forintba, mit gondolnak az alkotók arról, hogy “hőst faragnak egy bűnözőből”, és lehet-e jó műfaji filmet készíteni Hollywood-majmolás nélkül. 

Magyar film versenyez Közép-Európa legrangosabb fesztiválján

Archívum2016.05.31, 15:17

Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című új filmje a Kristály Glóbuszért indul, Till Attila Tiszta szívvelje nyitja meg az East of the West versenyprogramot július 2-án a rendező és a főszereplők jelenlétében Közép-Európa egyetlen A kategóriás nemzetközi filmfesztiválján Karlovy Varyban.

A Lovasíjászt többen látták, mint a többi idei magyar filmet összesen

Archívum2016.05.30, 23:33

Eddig huszonnégy filmalapos támogatással megvalósult nagyjátékfilmet mutattak be, de közülük mindössze hat szedett össze több nézőt A Lovasíjász-nál: a Coming Out, a Megdönteni Hajnal Tímeát, az Argo 2, a Swing, a Liza, a rókatündér és a Saul fia. A Lovasíjász kétszer annyi embert érdekel, mint Kern András http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160317-mar-tobb-mint-55-ezren-lattak-a-lovasijasz-kaszas-geza-kassai-lajos.html A Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagyta http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160225-a-lovasijasz-mar-a-vajna-filmek-felet-a-porban-hagyta-kaszas-geza-kassai-lajos.html Thhrillerben ...

Osvárt Andrea nem tud nemet mondani

Archívum2016.05.26, 10:35

Forrás: Amego Film middle off 644 455 Hogy akkor ez mit akar jelenteni: hogy senkinek sem az kell, amije van; vagy azt, hogy mindannyiunk élete alakulhat egészen másképp is, esetleg azt, hogy már a hippik sem a régiek, mert mindenki csak a pénzre utazik – azt döntse el a néző. Filmnek mindenesetre kicsit túl steril és didaktikus, hiányzik belőle az élet."  Osvárt Andrea most a legnagyobb szám Görögországban http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20151222-osvart-andrea-most-a-legnagyobb-szam-gorogorszagban-worlds-apart-christopher-papakaliatis.html Osvárt Andrea durván zúz szex közben http://www.origo.hu/filmklubb/blog/hir/20151016-osvart-andrea-durvan-zuz-szex-kozben-der-nanny-matthias-schweighofer.html ...

Magyar dokumentumfilm is versenyez Berlinben

Archívum2016.05.23, 12:18

IN A VORTEX trailer from Artizana on Vimeo. Siflis Zoltán Örvényben című dokumentumfilmje naplószerűen szerkesztett filmkrónika az ezredvégen egy évtizedig tartó balkáni-jugoszláviai háborúk hétköznapjairól. A film elsősorban a Jugoszláviában-Szerbiában élő magyar nemzetiségű lakosság szemszögéből vizsgálja ezt az időszakot, bemutatva a különböző túlélési stratégiákat.

Remegtek a lábaim, de szuper volt

Archívum2016.05.22, 10:56

Andrasev Nadja arra sem számított, hogy eljuthat Cannes-ba az első kisfilmjével, ehhez képest A nyalintás nesze pénteken délután díjat is nyert a világ legrangosabb filmfesztiválján. A 38 éves rendezőnő a díjkiosztó után nem sokkal a Fesztiválpalota egyik teraszán mesélt cannes-i élményeiről az Origo riporterének.

Csak a halottak nem félnek a sötétben

Archívum2016.05.19, 17:44

Fliegauf Bence új filmjéről előzetesen nem lehetett sokat tudni, és a rendező nyilatkozatai is csalókának bizonyultak: úgy tűnt, hogy egy mágikus realista alkotást láthatunk majd, melyben anya és fia mesék segítségével tárják fel a múltat. Utóbbi igaz is, természetfelettinek azonban nyoma sincs: a Liliom ösvény egy nagyon is evilági, mélyen személyes történet, mely nemhogy nem engedi közel magához a nézőt, hanem egyenesen eltaszítja magától. Várjuk az érzelmi hatást, de leginkább csak kérdőjelekkel a fejünkben állunk fel a film után.

Mennyi nyalakodás egy magányos nőért!

Archívum2017.05.09, 18:04

Ha a fesztiválsikereket nézzük – és mondjuk leszámítjuk a Saul fiát –, már sokkal erősebb a magyar animáció, mint a nagyjátékfilm: idén két magyar kisfilm is szerepel Cannes-ban. Andrasev Nadjáé egy magányos nőről, egy macskáról, szobanövényekről és az erotikus feszültségről szól.

Ilyen különös óriásmelleket még nem látott a világ

Archívum2017.03.08, 16:27

A nők nem mások, mint a kezük helyett is a gigantikus melleiket használó ősanyák, akik hol férfiakat üldöznek, hol pedig őket üldözik férfiak – legalábbis így történik Tóth Luca animációs rövidfilmjében, a Superbiában, ami kedden koradélután debütált a cannes-i filmfesztivál Kritikusok hete mellékszekciójának versenyprogramjában. Kritika.

Ennyire nem várt még magyar filmet a világ

Archívum2016.05.09, 11:14

Az Oscar-díjas Saul fia letaglózó egyedisége után nem csoda, ha mindenki szeme Nemes Jeles Lászlón csüng: mivel áll elő legközelebb? A fiatal magyar rendező nem sokat árul el készülő második filmjéről, de mi utánajártunk annak, mi az, amit a Sunset című, századelőn játszódó krimiről jelenleg tudni lehet. Női szemszögű krimi, lenyűgöző maffiafilm, Európa sorsát megidéző thriller? Egyik lehetőség izgalmasabb, mint a másik. A sztori még íródik, a film jövőre forog, és legkorábban két év múlva láthatjuk, de egy biztos: Nemes Jeles László megint olyat fog mutatni, amilyet még nem láttunk eddig.

Mintha befelé esett volna az eső, úgy sírtam

Archívum2016.05.08, 17:32

Mélyre kell menni, annak van értelme, vallja az ország legrecsegőbb hangú és legfoglalkoztatottabb színésze, Till Attila múzsája, az Aranyélet érző szívű maffiózója, a Tiszta szívvel focifrizurás gengsztere. Thuróczy Szabolcs mesélt az Origónak a fiáról, akit tízéves korában látott először, a bölénytípusú filmszínészekről, és arról, hogyan sprintelt öltönyben Cannes-ban. 

Ilyen ronda plakátot már rég nem láttunk

Archívum2016.05.04, 13:42

Sokkal minőségibb posztert érdemelt volna a Liliom ösvény, amely az A-kategóriás berlini filmfesztiválon debütált, néhány hete elnyerte a leccei európai filmek fesztiválján a fődíjat, és két hét múlva a magyar közönség előtt is bemutatkozik. Ha már a kötözős szex sem kell, mindenki tehetetlen - interjú Fliegauf Bencével http://www..origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160212-ha-mar-a-kotozos-szex-sem-kell-mindenki-tehetetlen-fliegauf-bence-interju-liliom-osveny.html Fődíjat nyert Fliegauf Bence új filmje http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160424-fodijat-nyert-fliegauf-bence-uj-filmje.html Észre sem veszik, ...

Nem annyi, hogy ingyen parkolhatsz rokikártyával

Archívum2016.05.01, 18:58

Till Attila „csak” főszerepre hívta a Tiszta szívvel című filmjébe, de mára kicsit a fogadott fiaként kezeli. Hosszú casting után választották ki, a forgatást imádta, és azóta is hiányzik neki. Születése óta mozgáskorlátozott, most 23 éves, nagy társasági életet él, sokat edz, otthon van a divat és a maratonik világában is. Lehet ismerni az Instagramról, futóversenyekről, bemutatókról, és most már a mozivászonról is. Fenyvesi Zoltán az Origo Filmklubnak elárulta, kerekesszékesként neki miért könnyebb, és üzent azoknak, akik csak áhítoznak egy közös képre Palvin Barbarával. 

Nekem például egyszer leégett a fejem

Archívum2016.04.30, 19:45

Dolgozott Banderasszal, robbantott Eddie Murphy-vel, és megmentette Fábry Sándor életét. Két sikeres Guinness-kísérlet és 40 évnyi szakmai rutin van a háta mögött, ezért is hívják őt szinte minden magyar filmbe kaszkadőrszakértőnek. Tarr Béláról, Cserhalmi Györgyről és Andrássy úti farolgatásokról is sztorizott az Origo Filmklubnak Gulyás Kiss Zoltán, aki a Hurok és a Tiszta szívvel mozikba kerülésének apropójából avatott be minket a kaszkadőrszakma titkaiba. A beszélgetés során kiderült az is, melyik magyar színész szereti maga csinálni a kaszkadőrmutatványait, hogyan kell hitelesen fejbe vágni valakit filmen, és miért láthatunk keevés ...

Egymilliárd forintból készül a magyar Mamma Mia!

Archívum2016.04.28, 17:08

A hetvenes és a nyolcvanas évek ikonikus slágerei csendülnek majd fel Csupó Gábor musicaljében, amelyre közel egymilliárd forintot adott a Filmalap. Andy Vajna és Pálfi György elásta a csatabárdot, és ennek a nézők lesznek a legnagyobb nyertesei: a Hukkle és a Taxidermia rendezője 600 millióból forgat Stanislaw Lem regényén alapuló sci-fit. Pálfi mellett egy másik rendező is a világűrbe vágyik: Lengyel Balázs szerint nem Lajka kutya volt az első élőlény az űrben, hanem Lajkó, a magyar permetezőpilóta. 

Till Attilának sem jöhet össze minden

Archívum2016.04.27, 18:36

Till Attila ígéretes rendezői bemutatkozása, a Pánik, valamint még erősebb rövidfilmje, a Csicska után öt évet kellett várnunk arra, hogy a mozikba kerüljön a kerekesszékes gengszterek fekete humorral és válogatott káromkodásokkal vegyített kálváriája, a Tiszta szívvel. Amilyen parádés az alapötlet, és amilyen sok jópofa részletet tartalmaz a film egyedi világa, olyan bosszantó, hogy végül nem áll össze.

A Saul fia az olaszok Oscar-díját is megkapta

Archívum2016.04.20, 11:29

Hétfőn este Rómában 60. alkalommal osztották ki a legrangosabb olasz filmes elismerését, a David di Donatello-díjakat. Nemes Jeles László  Saul fia  című holokausztdrámája az Európai Unióban készült legjobb külföldi film elismerését nyerte el. 

A Saul fia az olaszok Oscar-díját is megkapta

Archívum2016.04.19, 22:42

A legjobb film Paolo Genovese Perfetti sconosciuti (Tökéletes idegenek) című tragikomédiája lett, a legjobb rendezőnek járó díjat a Gomorrá-t is jegyző Matteo Garrone vehette át az angol nyelvű Tale of Tales című horrorfantasyért. A díjátadón megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Ettore Scola rendezőről, Gina Lollobrigida és a Taviani-testvérek pedig életműdíjat vehettek át Sergio Mattarella államfőtől és Dario Franceschini kulturális minisztertől még a gála előtt. Nemes Jeles László akár egy szuperhősfilmet is bevállalna http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160415-nemes-jeles-akar-egy-szuperhosfilmet-is-bevallalna-ssunset-erdely-matyas-saul-fia-hollywood.html ...

Azt hitte, elég, ha csinál egy jó filmet

Archívum2016.04.20, 09:52

A Hurokkal újra olyan magyar film került a mozikba, ami felveheti a versenyt a nemzetközi kínálattal, mert történet-központúságával, látványvilágával és hőseivel egy kisebb költségvetésű amerikai filmre emlékeztet.  Nem véletlen: Madarász Isti rendező gyerekkora óta a hollywoodi filmek bűvöletében élt, és Steven Spielberg, Ridley Scott és Christopher Nolan nyomdokain haladva kizárólag szórakoztató, profi, műfaji filmeket szeretne rendezni. Egy nap majd remélhetőleg ott, Hollywoodban. Az Origo Filmklubnak mesélt a Hurokban elrejtett titkos kódokról és idézetekről, az itt forgató amerikai sztárok mellett ellesett pillanatokról, és arrról ...

Nemes Jeles László akár egy szuperhősfilmet is bevállalna

Archívum2016.04.19, 20:55

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László gőzerővel készíti elő a következő filmjét, az első világháború előtt, Budapesten játszódó Sunset című thrillert, és most végre új információkat árult el róla. A szubjektív nézőpontot most is használni fogják, csak más módon, és most már a vágóasztalon is varázsolni akar. A távolabbi jövő is foglalkoztatja a rendezőt, a Sunset után szeretné elkészíteni az angol nyelvű bemutatkozását, még azt sem zárta ki, hogy szuperhősfilmet forgason.

Újabb magyar világsiker! Tóth Luca is ott lesz Cannes-ban

Archívum2016.04.18, 15:42

Két animációs rövidfilmmel már biztosan ott leszünk a világ legfontosabb filmes eseményén. És mindkettőt nő rendezte.

Még egy magyar nő ott lesz Cannes-ban

Archívum2016.04.18, 13:00

Továbbra sem került be magyar nagyjátékfilm az idei cannes-i filmfesztivál programjába, de két animációs rövidfilmmel már biztosan ott leszünk a világ legfontosabb filmes eseményén. És mindkettőt nő rendezte.

Régen mindenki megevett reggelire

Archívum2016.04.17, 16:29

Tamás atyaként olyan népszerű volt, hogy amikor meghalt a sorozatban, a Jóban Rosszban rajongói visszakövetelték a képernyőre. Azóta csak reklámban láthattuk. Pedig a Hurok című új magyar film főszereplője, Száraz Dénes olyan ritka hősalkat, akiért kapkodnának Hollywoodban. Az Origónak mesélt a forgatás előtti munkanélküliségéről, az önbizalomhiányáról, rossz főiskolai élményeiről és Kaszás Attilához fűződő viszonyáról is.

Kulka János díjat kapott Amerikában

Archívum2016.04.16, 21:57

Forrás: A Company Hungary middle on 2048 1536 A magyar közönség tavaly december végén láthatta először a Félvilág-ot a tévében, február óta pedig már a mozikban is megtekinthető. A Félvilág alkotói és a film nemzetközi fesztiválkörútját szervező MTVA munkatársai gratulálnak Kulka Jánosnak, és mielőbbi gyógyulást kívánnak neki. Hitvány bestia ez a nő, de meg kell veszni érte A Félvilág eredetileg tévéfilmnek készült, de két és fél hónappal a tévépremier után beköltözött a mozikba. Teljes joggal: most került az őt megillető helyre. A Mágnás Elza-gyilkosságot feldolgozó, szövevényes, pattanásig feszült alkotás mesteri elegye aa ...

Megint lesz magyar a világ legjobbjai között?

Archívum2016.04.11, 23:14

Tavaly ilyenkor indult a Saul fia elképesztő diadalútja, amikor kiderült, hogy beválogatták a minden évben májusban megtartott cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Óriási meglepetés lenne, ha rögtön egy évvel a fantasztikus siker után most is a világhír felé katapultálna egy magyar filmet a cannes-i zsűri, de sosem lehet tudni. Három nappal a 2016-os fesztivál programjának kihirdetése előtt összeszedtük, mely magyar filmek törhetnek az idén cannes-i babérokra. Benzinkutas dráma prostikkal, abszurd szerelmi történet egy vágóhídon, szatirikus krimi egy masiniszta kettős életéről – nemsokára kiderül, drukkolhatunk-e valamelyiknek.

A barátaim megvásárolták a ráncaimat

Archívum2016.04.08, 21:47

A magyar film eltántoríthatatlan nézőinek régóta ismerős lehet az arca, mert ha csak pár jelenetben bukkant is fel, a legjelentősebb rendezők munkáiban szerepelt és hagyott mély nyomot. Makk Károly, Bacsó Péter, Szabó István, majd Fehér György és Tarr Béla többször, és a fiatalok is előszeretettel hívták szerepelni: Fliegauf Bence szerint egyenesen Max von Sydow ötödik kerületi alteregója. Legutóbb Nemes Gyula kísérleti filmjében, a Zeróban játszott a mindenkori hatalmat képviselő öltönyös urat, mert az öltöny nála alap, nyakkendő nélkül fényképezni sem engedi magát. Lénárt István eredetileg gyártásvezető volt, negyven évig a Magyarr ...

Jön a Félvilág csapatának első mozifilmje

Archívum2016.04.04, 14:38

Fotó: Szűcs András middle on 5184 3456 A páros korábbi filmjeihez hasonlóan ez is történelmi témájú lesz, viszont ezúttal nem valós eseményt dolgoznak fel. Szász egyelőre csak annyit árult el az Apró mesék-ről az Origónak, hogy 1945-ben játszódik, illetve, hogy a főszereplője két férfi és egy nő lesz. A következő hónapokban keresik a színészeket és a helyszíneket a filmhez, a forgatás a tervek szerint a jövő év első felében zajlik majd, mozibemutató 2017. végére vagy 2018. elejére várható. Azt hiszem, ez Norbi eddigi legjobb könyve. Nagyon izgatottak vagyunk - mondta Szász Attila a filmtervről a Szeretlek Magyarországnak adott inteerjújában ...

Huszonhét nem fogadott hívás után rohamot kaptam

Archívum2016.04.04, 11:29

Sztarenki Dóra gyerekkora óta táncosnak készült, de éppen, amikor bekerült az áhított társulatba, megkapta a konok tornászlány szerepét a Terápia című HBO-sorozatban. Azóta láttuk sebes folyóban akciózni A legyőzhetetlenekben, Udvaros Dorottya asszisztenseként a Társas játékban, pletykás cselédként a Félvilágban, illetve ha minden jól megy, ő lehet a Viszkis csaja Antal Nimród nagyszabású filmjében. Jelenleg öt különböző színházi előadásban játszik, azokról a szerepeiről is nyíltan beszélt, amiket nem kapott meg, sőt még élete legeslegkínosabb sztoriját is elmesélte.

A Saul fiát többen veszik, mint a Star Wars 7-et

Archívum2016.03.30, 18:45

Forrás: Artificial Eye middle on 2000 1500 A Saul fiát parádés kiszerelésben viheti haza http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160321-parades-kiszerelesben-viheti-haza-a-saul-fiat-dvd-blu-ray-nemes-jeles-laszlo-erdely-matyas.html Három Kossuth-díjat kapnak a Saul fia alkotói http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160311-harom-kossuth-dijat-kapnak-a-saul-fia-alkotoi-nemes-jeles-laszlo-erdely-matyas-rohrig-geza.html Andy Vajna üzent a Saul fiát mocskolóknak http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160301-andy-vajna-interju-oscar-saul-fia-argo-2-veszettek-kincsem-vikend-hajnali-laz-zero.html A ...

Mi lesz a következő, amin egymillióan sírhatunk?

Archívum2016.04.02, 02:10

Legalább egymillió magyar néző morzsolt el pár könnycseppet másfél éve, amikor Pogány Judit navigált az autóban Tóth Barnabás szívbe markoló kisfilmjében. A csütörtökön kezdődő Friss Hús fesztiválon újabb adagot kapunk a legjobb, legfrissebb rövidfilmekből. Iszonyat erős idén a felhozatal: kiderül, a rendszer ellen lázadni a gyerekek tudnak csak igazán, de az is, mi történik, ha egy szkafanderbe bújt űrhajósnak viszket az orra. Visszamehetünk az időben a régi úttörőtáborok indiános játékaiba, és nézhetünk zseniális politikai szatírát a magyarok legendás pesszimizmusáról. Ötvenegy kisfilm mutatkozik be a fesztiválon, mi bemutatjuk a ...

Drukkolunk, hogy el ne rontsák

Archívum2016.03.26, 18:20

Kondor Vilmos tíz nyelvre lefordított, ötrészes hard boiled krimisorozatának első darabja, a Budapest noir hamarosan életre kel egy 900 millió forintos filmváltozatban, amit az Amerikából hazatért Gárdos Éva rendez. Ez lesz az első klasszikus, nagyszabású film noir a magyar film történetében, és egyelőre minden esély megvan rá, hogy jól sikerüljön. A forgatáson legalábbis megkönnyebbülten tapasztaltuk, hogy minden jel szerint a regényhez méltó, műfajhű adaptáció születhet, amelynek főszereplője, Kolovratnik Krisztián, mellékalakjai, látványvilága és koncepciója is komoly reményekre ad okot.

Nemcsak a gólyatábori erőszak érdekelte, a hatalom arroganciája is

Archívum2016.03.26, 11:51

Nem úgy nyúlt a gólyatábori nemi erőszak témájához Kárpáti György Mór rendező, ahogy az megszokott vagy várható lenne. Nem látunk részegen vaduló srácokat, a sötétben térdig cibált farmert, csak egy magába roskadt lányt, aki az éles napsütésben végtelenül aljas, megszégyenítő helyzetbe kerül. A Gólyatábor című kisfilm elkerüli a társadalmi célú hirdetés csapdáit. Közérzetfilm akar lenni, ami nemcsak a HÖK-ösökről szól, hanem a 2010-es évek Magyarországáról és a hatalom arroganciájáról. Aki magára veheti a filmet, vegye is - mondja a fiatal rendező.

Megtudtuk, ki fogja játszani a Viszkist

Archívum2016.03.26, 18:24

Több mint egymilliárd forinttal dobták meg a Viszkist http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160324-tobb-mint-egymilliard-forinttal-dobtak-meg-a-viszkis-antal-nimrod-andy-vajna.html Kiderült, mikor láthatjuk Antal Nimród Viszkis-filmjét http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160224-kiderult-mikor-lathatjuk-antal-nimrod-viszkis-filmjet.html Antal Nimród filmet csinál a Viszkis rablóról http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150313-antal-nimrod-a-viszkis-rablorol-csinal-filmet-ambrus-attila-andy-vajna.html

El kell fogni a politikusokat, és puff, puff, puff!

Archívum2016.03.25, 16:05

Képzeljünk el egy világot, amiben a politikusok minden hátsó szándéka egy csapásra láthatóvá válik. Amiben az állampolgárok tudatát elvakító paranoia semmivé párolog. Amiben a pulikutyákat alufóliába csomagolják, és amiben megbolhásodnak a delfinek. Amiben a gyerekek demokráciát játszanak, és a vécédeszkára vágott résen csúsztatják be a szavazócédulát. Amiben a választásokon mindenki elbukik. Amiben boldogság és nyugalom uralkodik. Elég érdekes világ ez, elárulom, hogyan lehet eljutni oda.

Több mint egymilliárd forinttal dobták meg a Viszkist

Archívum2016.03.24, 18:03

Fotó: Vermes Kata - HBO middle on 1578 1048 Amikor pár hete a Twitteren megfuttattam a kérdést, hogy a harminc körüli magyar színészek közül kiből lenne jó Viszkis, többek között Király Dánielt, Krisztik Csabát, Rusznák Andrást és Simon Zoltánt említették a követőim. Ha önnek van egyéb remek ötlete, feltétlenül írja meg kommentben! A filmet 130 különböző helyszínen forgatják majd, többek közt olyan erdélyi vidéken is, amelyhez Ambrus Attilának számtalan személyes élménye kötődik. Az operatőr Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem), a látványtervező Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) lesz, a Viszkis a tervek szeerint ...

A Lovasíjász kétszer annyi embert érdekel, mint Kern András

Archívum2016.03.18, 16:50

A Lovasíjász-t jelenleg az ország több mint két tucat mozijában és művelődési házában lehet megnézni, a vetítésekkel kapcsolatban a film hivatalos Facebook-oldalán érdemes informálódni. A Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagyta http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160225-a-lovasijasz-mar-a-vajna-filmek-felet-a-porban-hagyta-kaszas-geza-kassai-lajos.html Matt Damont magyar lovasíjász tanítja http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150120-magyar-lovasijasz-tanitja-matt-damont-the-great-wall.html

Meghalt Kamondi Zoltán

Archívum2016.03.17, 12:20

Csütörtök hajnalban elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, akinek a nevéhez olyan filmek fűződtek, mint a Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz és a Dolina. Ötvenöt éves volt, a halála előtt a Halj már meg! című ötödik filmje utómunkálatain dolgozott.

A Saul fia mindjárt csúcsot dönt Romániában

Archívum2016.03.16, 15:11

Forrás: Transilvania Film Facebook middle off 941 508 Nem Románia az egyetlen külföldi ország, ahol rövid időn belül dönt csúcsot a Saul fia: Franciaországban például több mint háromszor annyi nézőt vonzott, mint az addigi legnézettebb magyar film, Amerikában pedig már ötször akkora bevételt ért el, mint a korábbi legsikeresebb magyar film. Itthon eddig 218 457 mozijegyet váltottak a Saul fiá-ra. A romániai mozinézettségi adatokat a CineMagia.ro nevű filmes oldalról vettük. Kétszázezer nézőnél jár a Saul fia http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160307-ketszazezer-nezonel-jar-a-saul-fia-boxoffice-zootropolis-alllati-nagy-balhe-agyas-es-agyatlan.html ...

A szlovák elnök is odáig van a Saul fiáért

Archívum2016.03.16, 12:27

Forrás: MTI/Illyés Tibor middle on 4689 2976 Az Oscar-díjas film stábjából rajtuk kívül még hárman részesültek állami kitüntetésben a napokban: Zányi Tamás hangmérnök Érdemes Művész címet kapott, a Saul fia két producere, Sipos Gábor és Rajna Gábor pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehették át. Túlzásnak érzi a Kossuth-díjat Röhrig Géza http://www.origo.hu/kultura/20160315-kossuth-dij-rohrig-geza-erdely-matyas-nemes-jeles-laszlo-balazs-feco-komlosi-ildiko.html Három Kossuth-díjat kapnak a Saul fia alkotói http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160311-harom-kossuth-dijat-kapnak-a-saul-fia-alkotoi-nemes-jeles--laszlo-erdely-matyas-rohrig-geza.html ...