ExperiDance

címke rss
Az ExperiDance társulat vezetői között egyre nő a feszültség: megszólalt az ügyvezető

Az ExperiDance társulat vezetői között egyre nő a feszültség: megszólalt az ügyvezető

Áll a bál az ExperiDance társulatnál: Román Sándor alapító és üzlettársa között van feszültség. Most megszólalt a másik fél is. 

Az ExperiDance egyik alapítója, Román Sándor szerint veszélybe került a társulat

Life.hu2019.06.27, 09:03

Az ExperiDance társulat egyik alapítója, Román Sándor és egy kollégája között alakult ki vitás helyzet, ami nagyon elfajult. A rendőrséget is be kellett vonni az ügybe.

Huszonhét nem fogadott hívás után rohamot kaptam

Film2016.04.04, 11:29

Sztarenki Dóra gyerekkora óta táncosnak készült, de éppen, amikor bekerült az áhított társulatba, megkapta a konok tornászlány szerepét a Terápia című HBO-sorozatban. Azóta láttuk sebes folyóban akciózni A legyőzhetetlenekben, Udvaros Dorottya asszisztenseként a Társas játékban, pletykás cselédként a Félvilágban, illetve ha minden jól megy, ő lehet a Viszkis csaja Antal Nimród nagyszabású filmjében. Jelenleg öt különböző színházi előadásban játszik, azokról a szerepeiről is nyíltan beszélt, amiket nem kapott meg, sőt még élete legeslegkínosabb sztoriját is elmesélte.

A színház lépcsőháza volt az edzőtermem

Sport2016.02.01, 17:07

Bistei Judit számára jobban talán nem is alakulhatott volna a 2015-ös év. A 15 éve működő, Európa-szerte híres ExperiDance tánccsoport az évad legjobb női táncművészének választotta, majd állami kitüntetést kapott művészi és tánckari asszisztensi munkájáért. És ezzel még nem volt vége: az év végén aranyérmet nyert a WBPF világszervezet fitnesz- és testépítő világbajnokságán. De mi tesz akkor, ha a diéta miatt képtelen megtanulni egy táncelemet?

Mi nem kivérezve művészkedünk

Gazdaság2015.12.06, 09:57

Ritka, hogy egy művészeti szervezetet kiemelkedő vállalkozásként tart számon a világ. Magyarország első magántánctársulata, az ExperiDance máris nemzeti bajnok a European Business Awards „Az év vállalkozása” kategóriájában. Vona Tiborral, az ExperiDance ügyvezető igazgatójával és társalapító-tulajdonosával beszélgettünk.

Bréking! Fitneszvilágbajnok lett az ExperiDance táncművésze

Life.hu2015.11.29, 19:44

Aranyérmes lett Bistei Judit, a VII. World Bodybuilding & Physique Federation (WBPF) Világbajnokságon, Bangkokban. Judit két és fél éve jár edzőterembe és eddig minden amatőr versenyt megnyert, amelyen elindult, köztük a WBPF Európa Bajnokságot is.

"Könnyebb a terhelést elviselni, ha tudatos életet él az ember!" - interjú Román Sándor táncművésszel

Life.hu2015.10.02, 18:11

Kőkemény diéta, rengeteg mozgás, kötelező pihenés – mi kell ahhoz, hogy egy világhírű táncos túl az ötvenen is remek formában legyen? Román Sándor koreográfus, táncművész különleges produkcióra készül társulatával október első hétvégéjén, ő maga pedig három hónapja dolgozik azon, hogy tíz évvel ezelőtti formájában léphessen színpadra. Mozgásról, étkezésről, nehézségekről és kikapcsolódásról faggattuk a zseniális művészt.

Péntektől Keszthelyi Nyári Játékok

Archívum2012.07.03, 20:58

Az idén minden eddiginél hosszabb ideig tart a XIII. Keszthelyi Nyári Játékok, így a nézők 22 alkalommal láthatnak 12 produkciót, amely majdnem kétszer annyi előadást jelent, mint az elmúlt évben. A Festetics kastély kertjében megrendezett színházi programsorozat július 6. és augusztus 18. között várja a nézőket színházzal, tánccal és koncerttel.

Előző
  • 1
Következő