Luís Figo
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Primera División
- Real Madrid CF
- Premier League
- Zinédine Zidane
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ketten az ötvenből - Ayala, Figo
A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.
Ki megy ma? - Figo, Élber
A belga Standard Liege leigazolta a horvát szélső, Milan Rapaicot, akinek nem volt klubja. A Villarreal megszerezte az argentin válogatott középpályást, Juan Pablo Sorínt, aki a brazil Cruzeirót hagyta ott.
Decemberben dől el Figo sorsa
Luis Figo kijelentette, decemberben ül le a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőivel, hogy tárgyaljon a 2006-ban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Vagner: Figo is megkapta a magáét
Pikánsnak ígérkezik Robert Vagner számára a vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadó, hiszen két évvel ezelőtt éppen a lila-fehér szurkolók kedvence volt a cseh csatár, most azonban már az ősi riválist erősíti. Vagnerrel a derbiről, a múltjáról és a terveiről is beszélgettünk.
Bajnokijára átalakul a Real Madrid
A sok sérült és a gyengébb forma miatt átszervezi csapatát Jose Antonio Camacho, a Real Madrid mestere, így a hét végén, az Espanyol elleni bajnokin Figo, Michel Salgado, Zidane és Raúl sem kezd. Az olaszoknál a Milan Bolognába, a Roma Messinába látogat, a németeknél a négy veretlen csapat egymás ellen játszik (Hertha-Stuttgart, Fraiburg-Bochum), míg az angoloknál az Arsenal újabb csúcsot vett célba. A Premiership csúcsrangadóját, a MU-Liverpool meccset hétfőn játsszák.
Ki megy ma? - Figo, Waterreus
A Newcastle United legújabb ajánlata 22 millió font Wayne Rooney-ért. A Manchester City a PSV Eindhoven kapusával, Ronald Waterreusszal tárgyal.
Nem hosszabbít szerződést Figóval a Real
Luis Figo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál sztárja elkezdhet gondolkodni azon, hogy hol folytassa pályafutását, miután klubja közölte: nem kívánja megújítani 2005 nyarán lejáró szerződését.
Olsen leszoríthatja Matthäust a német padról
A Kicker információi szerint jelenleg a dán Morten Olsen az első számú jelölt a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, ami azt is jelenti, hogy Lothar Matthäusszal már nem számol az illetékes bizottság.
Scolari piedesztálon, Advocaat fanyar humoránál
"Amit most átélek Portugáliában, ahhoz képest szinte semmi a két évvel ezelőtti világbajnoki címünk Brazíliával. Persze a két szituáció nehezen összehasonlítható, de azt hiszem, a mostani hangulat felülmúlhatatlan" - jelentette ki Luis Felipe Scolari, a Hollandia elleni 2-1-gyel az Európa-bajnokság döntőjébe jutott Portugál válogatott brazil szakvezetője. Scolari szavai mindent elmondanak a szerda éjszakai lisszaboni atmoszféráról, a bravúros győzelem után senkit sem lepett meg, hogy a csoportmeccsek során már több oldalról is támadott edző megbízatását hirtelen a 2006-os világbajnokságig meghosszabbította Gilberto Madaíl, a Portugáál ...
Zámbó Figóék sikerét várja
Az 1972-es belgiumi Európa-bajnokságon még játszott, sőt, ő hagyta ki a szovjetek elleni elődöntőben a büntetőt is, mindettől függetlenül a magyar futball egyik legkiválóbb futballistája volt Zámbó Sándor. Az Újpest hajdani bohém balszélsője természetesen figyelemmel kíséri a portugáliai tornát, ám szót ejtett a magyar válogatott ez idáig legutolsó Eb-döntőjéről is.
- címkék:
- Luís Figo
- foci
- torna
- Európa-bajnokság
- Eb
- Újpest
- Címkefelhő »
Advocaat Figótól, Scolari senkitől sem fél
Szerdán Lisszabonban két olyan csapat találkozik a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjében, amely négy éve éppen ebben a szakaszban búcsúzott a kontinenstornától, így érthetően a házigazda portugálok és a hollandok is feledtetni szeretnék az akkori kudarcot. A csütörtöki, csehek elleni meccsre készülő görög kapitány, Otto Rehhagel szerint Nedvedék jóval esélyesebbek Hariszteaszéknál. A csehek végső sikere egyébként milliókat hozhat az ország szövetségének és játékosainak.
Figo az öltözőben nézte a büntetőpárbajt
Luis Figo, az Európa-bajnokságon elődöntőbe jutott házigazda portugál labdarúgó-válogatott csapatkapitánya megsértődött, hogy Luiz Felipe Scolari a 75. percben lecserélte, s az öltözőben televízión nézte végig a büntetőpárbajt.
Az angolok visszavágnának Figóéknak
A negyeddöntők rögtön egy finálénak is beillő találkozóval kezdődnek az Európa-bajnokságon: a házigazda portugálok és a végső győzelemre is esélyesnek tartott angolok közül csak az egyik csapat juthat be a legjobb négy közé. Mindkét gárda vereséggel kezdte az Eb-t, hogy aztán remek formába lendüljön, és ez alapján nem akármilyen küzdelem várható Lisszabonban.
Euro 2004: Portugália még szebb jövőt remél
Felbolydult Portugália, miután a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának zárónapján az első mérkőzésen hatalmas pofont kapó hazai válogatott második mérkőzését is megnyerte, s nemcsak továbbjutott a negyeddöntőbe, de kiejtette a nagy rivális Spanyolországot. Scolari kapitány úgy érzi, tanítványai most már versenyképesek, Figo szerint pedig lehet reménykedni a szebb jövőben. A másik továbbjutó görög válogatott teljesítette célját, a következő mérkőzésre tét nélkül készülhet.
Figo származása miatt nem kedveli Decót
Szombaton este hat órakor Portóban a Portugália-Görögország mérkőzéssel kezdetét veszi a XII. labdarúgó Európa-bajnokság. A portugálok háza táján kisebb felzúdulást okozott, hogy Luis Figo brazil származása miatt kritizálta Decót. A csoport másik mérkőzésén a spanyolok az oroszok ellen kezdenék meg menetelésüket. A dán válogatott tagjai gyászolnak, Jesper Grönkjaer édesanyja ugyanis elhunyt.
Luis Figo (Portugália)
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Luis Figo, a portugálok középpályása.
Az elnökjelölt megválna a Real sztárjaitól
Enrique Sobrino spanyol vállalkozó eladná David Beckhamet, Luis Figót és Roberto Carlost, ha megnyerné a Real Madrid nyári elnökválasztását.
Henryt szerződtetné a Real
Hiába utasította vissza David Dein, az Arsenal alelnöke Joan Laporta Barcelona-elnök kétszeri ajánlatát Thierry Henryért - ezek közül a második 30 millió fontról (11,4 milliárd forint) szólt, plusz ráadásképpen Patrick Kluivertet adták volna a katalánok a francia csatárért -, hiába mondtak nemet az Ágyúsok Roman Abramovics és a Chelsea világrekord összeget jelentő 50 millió fontos ajánlatára, és hiába zárkóztak el már korábban a Real Madrid megkeresésétől, Florentino Pérez, a fehérek elnöke nem tágít: meg akarja szerezni Raúl, Ronaldo, Roberto Carlos, Zidane, Figo és Beckham mellé hatodik "galaktikusként" a 26 éves Arsenal-csatárt -- ...
Két Real között dől el a Király-kupa
Szerdán a barcelonai olimpiai stadionban rendezik meg a 114 éves múltra visszatekintő labdarúgó spanyol Király-kupa döntőjét, a Real Madrid és a Real Zaragoza között. A két csapat a hétvégén bajnoki meccsen találkozott a Santiago Bernabeu-stadionban, ahol 1-1-es végeredmény született. Igaz, a hazaiaknál hiányzott Ronaldo és Raúl, valamint Figo is csak csereként jutott szóhoz.
A Zaragozáé lett a Király Kupa
Nagy csatában, hosszabbításban nyerte meg a spanyol Király Kupát a Real Zaragoza együttese, miután a szerdai, barcelonai fináléban 3-2-re verte a Real Madridot. Az olasz kupa döntőjének első mérkőzésén a Lazio hazai pályán 2-0-ra verte a Juventust. A német kupában a másodosztályú Aachen döntőbe jutott, miután legyőzte a Mönchengladbachot, a franciáknál a Chateauroux a Monacót búcsúztatta.
Ki megy ma? - Figo, Oruma
Az orosz Alanyija Vlagyikavkaz leigazolta a marokkói válogatott kapusát, Kaled Fuhamit a portugál Académica Coimbrától. A Real Madrid megkezdte a tárgyalásokat Luis Figóval a portugál szerződésének meghosszabbításáról.
Figo századik válogatott fellépésére készül
Luis Figo, a Real Madrid középpályása a szerdai, Anglia ellen barátságos labdarúgó-mérkőzésen századszor lép pályára a portugál válogatottban. Az aranylabdás Pavel Nedvedet választották Csehország legjobb labdarúgójának.
Kétgólos hátrányból fordított a Real Madrid
A Real Madrid kétgólos hátrányból fordított a Valladolid otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A hazaiak a szünetben még 2-0-ra vezettek, majd a királyi gárda Ronaldo és Figo góljaival egyenlített, végül a brazil csatár a találkozó utolsó percében a győztes találatot is megszerezte a vendégek számára.
Ki megy ma? - Figo, Okocha
A norvég Martin Andresen ezen a héten a Blackburn Roversszel edz abban a reményben, hogy szerződést ajánlanak neki. A Paris Saint-Germain megszerezte a Strasbourg szerb támadóját, Daniel Ljuboját.
Ki megy ma - Figo, Verpakovskis
A Chelsea állítólag 30 millió fontot sem sajnálna a Manchester United középhátvédjéért, Rio Ferdinandért. Luis Figo ügynökével a hírek szerint a Manchester United, a Milan és a Chelsea is felvette a kapcsolatot. A lett válogatott támadója, Maris Verpakovskis a Dinamo Kijevhez igazolt.
Ketten az ötvenből - Figo, Élber
Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort Giovane Élberrel és Luis Figóval folytatva.
Sztárfocisták mint pénzcsináló gépek
Két lábon járó vállalatok. Némi malíciával így is jellemezhetnénk a jelenkor futballsztárjait. Ezek a labdarúgók rengeteg pénzt mozgatnak meg a környezetükben, így természetesen szükségük van egy olyan csapatra, amely képviseli őket, megvédi érdekeiket. Ők a tanácsadók, a menedzserek, a személyes edzők, akiket nevezhetünk a labdarúgó hátországának, környezetének, de kevésbé diplomatikusan akár sleppnek is. Szerződések, bérek, prémiumok, klubcserék, reklámjogok, saját honlap, arculattervezés, betét, kamat - ez az ő világuk.
Ronaldo Rivaldót kéri a születésnapjára
Figo, Ronaldo és Zidane után újabb aranylabdás érkezhet Madridba, legalábbis a trió brazil tagja ezt szeretné. A madridi együttes 27. születésnapját hétfőn ünneplő csatára egy brazíliai televíziónak azt nyilatkozta, szólni fog a klubvezetésnek, hogy Rivaldót azonnal igazolják le. A támadó milánói mellőzöttsége miatt mindeközben teljes letargiába esett, s úgy érzi, megalázzák a BL-győztes klubnál.
Visszatér az élet Európa bajnokságaiba
Az Európa-bajnoki selejtezők miatt megszakított labdarúgó-bajnokságok a hét végén ismét új erőre kapva folytatódnak. Németországban a listavezető Bremen - Lisztes Krisztiánnal együtt - Dortmundba látogat, Olaszországban Chievo-Juventus rangadóra kerül sor, Angliában pedig ezúttal a Tottenham utazik a Stamford Bridge-re. A spanyol Primera Divisón 3. fordulója a Real Madrid-Valladolid derbivel nyit.
Szenvedett a Real és a Barca
A spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójának keddi (illetve a Barcelona furcsa kezdési időpontja miatt szerdai) fordulójában mindkét sztárcsapat szenvedett. A Real Madrid a hajrában mentett pontot Nunez fejesével, míg a Barcelona megmentője a brazil Ronaldinho volt.
Figo és Ronaldo Jackie Chan kedvence
Pénteken Hongkongot is meghódította a Real Madrid futballcsapata - 4-2-re győzött a helyi válogatott ellen -, de a nap legnagyobb eseménye talán nem is a mérkőzés volt, hanem egy találkozó, amelyre a csapat szálláshelyén, a Grand Hotel Hyattben került sor. Az ebédhez igyekvő játékosokat ugyanis az étterem bejáratánál nem más, mint Jackie Chan, a hongkongi filmsztár, a város turisztikai nagykövete fogadta, és megajándékozta őket.
Ronaldinhót bemutatták a Nou Campban
Figo és Rivaldo távozása óta most először játszik megasztár az FC Barcelona labdarúgó-csapatában. Természetesen Ronaldinhóról, azaz Ronaldo Moreira de Assisról, a 23 éves brazil világbajnok középpályásról van szó, akit hétfőn este mutattak be a Nou Camp stadionban, egyes források szerint 20 000, mások szerint 25 000 néző előtt. Ronaldinho érkezése egy másik játékos távozását jelentette: Juan Román Riquelmét kölcsönadja a Barca - még nem tudni kinek.
Elátkozott a hetes számú Sporting-mez
A Sporting Lisboa csapatánál mind a mai napig emlegetik Luis Figót, aki 1990 és 1995 között játszott a lisszaboni együttesben: nemcsak azért, mert a játékos kiválóan futballozott és nagy közönségkedvenc volt, hanem azért is, mert távozása óta a hetes számú mez mintha el lenne átkozva: viselőinek nem sok szerencséjük volt a futballpályán.
- címkék:
- foci
- Luís Figo
- Egerszeg
- Sporting
- Sporting CP
- Címkefelhő »
Beckhamet is bebetonozzák Madridban
Az AS híradása szerint Devid Beckham, a Real Madrid legújabb csillaga ugyanabba az árkategóriába tartozik majd, mint a másik négy megasztár: Raúl, Figo, Zidane és Ronaldo. Az angol Spice Boy lelépési záradéka ugyanúgy 180 millió euró lesz, mint az említett négy kulcsjátékosé, azaz ennyi pénz (mintegy 48 milliárd forint) fejében igazolhat el Madridból szerződése lejárta előtt.
Beckham lavinát indíthat el a Realnál
Megindultak a találgatások, vajon David Beckham Spanyolországba való szerződésével kikkel erősít a Manchester United, és kiket fog eladni a Real Madrid. A realos Guti épp a MU-hoz szeretne igazolni, a királyi gárdánál pedig Figo eladásáról szólnak a pletykák - legalábbis az Inter nagyon érdeklődik a portugál játékmester iránt. Ronaldo persze marad, a csatár már nyilatkozott is Becks érkezéséről, szerinte a világ legjobb csapatává válik a tavalyi BL-győztes.
Sainznak nem kell Beckham
Carlos Sainz, a kétszeres világbajnok spanyol ralikiválóság, elszánt Real-rajongó az argentin vb-futam előtt adott nyilatkozatában leszögezte: az angol David Beckham maradjon csak a Manchester United futballistája, a Real Madridnak nem kellhet. Legalábbis addig nem, míg a portugál Figo "náluk" rúgja a bőrt.
Figo lehet a Milan új világsztárja
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyáron nagy mozgás lesz a nemzetközi játékospiacon, legalábbis ami az igazi világsztárokat illeti. Az utóbbi időben David Beckham lehetséges transzfere uralta a sportújságok címoldalát, de a minap a Milan alelnöke, Adriano Galliani olyan bejelentést tett, ami még nagyobb szenzációt kelthet. A rossonerik vezetője szerint ugyanis a milánóiak a nyáron mindenképpen szerződtetnek egy focistát a Beckham-Figo-Ronaldo hármasból.
Figo félti madridi helyét Beckhamtől
A Manchester Evening News című délutáni lap azt a lehetőséget sem zárja ki a napokban megszellőztetett Beckham-transzfer kapcsán, hogy az angol válogatott jobboldali középpályása Ronaldóért cserébe menne a Real Madridhoz. Persze a szenzációsnak tetsző játékoscserének csekély a valószínűsége. Ugyanakkor Luis Figo, a Madrid sztárja - akinek helyét veszélyeztetné Becks esetleges érkezése - a Daily Expressnek adott nyilatkozatában kijelentette: "Nem adom a helyem!"
Beckham Madridban keres sulit a fiának
Jorge Valdano és a Marca nem beszél a levegőbe. A Real Madrid sportigazgatója és a klubhoz közel álló madridi sportnapilap az elmúlt három esztendőben mindannyiszor hibapont nélkül megelőlegezte a három aranylabdás, Luis Figo, Zinedine Zidane és Ronaldo érkezését, s most mindkét forrásból érkeznek a hírek: a nyáron David Beckham is a kilencszeres BEK-győztes klub labdarúgója lesz. Mert mi másért keresne Madridban angol nyelvű iskolát Becks, ha nem azért, hogy oda járassa nagyobbik fiát, Brooklynt?
Figo vitába szállt Scolarival
Éles vita robbant ki Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Luis Figo között. A Real Madrid sztárja azt kifogásolta, hogy a brazil szakvezető meg akarja hívni keretébe honfitársát, Decót, aki a héten kapta meg az állampolgárságot.
A Real vinné a Fergusont leköpő Beckhamet
Angol lapértesülés szerint a Real Madrid és az AC Milan labdarúgócsapatának illetékesei "ugrásra készen" figyelik a David Beckham és Sir Alex Ferguson közötti legújabb affér fejleményeit, mert mindkét klubnál szívesen látnák a klasszist.
Knézy Jenő: Három-négy évet elközvetíthetek
A Telesport élő riporterlegendája, Knézy Jenő járt a Társalgóban, aki elárulta: nem szereti a valóságshow-kat, egyelőre távol áll tőle a számítógépezés, és nem szokott csetelni. Kedvence a foci, a kosár és a hoki, Gerát tehetségesnek, Figót nagy zsugásnak, a kézis lányokat fantasztikusnak tartja. Szereti a bort, és vallja: a kocsmákban lehet a legtöbb infót összegyűjteni. Nem bánta meg, hogy a Manchester United edzőjét futballvaknak nevezte, mert ez a tévériporteri szakmával jár: "amit kimondunk, az később számonkérhető!"
Brazil gyereksztárok a Real kívánságlistáján
Örök dilemma a Real Madrid vezetőségében: honnan, hogyan erősítsen a világ legkiválóbb futballklubja. Az egyik verzió a kész világsztárok, alkalmasint aranylabdás félistenek (Figo, Zidane, Ronaldo) leszerződtetése, a másik a saját nevelésű fiatalok (Raúl Bravo, Minambres, Portillo, Pavón, Rubén) feláramoltatása a nagycsapat keretébe. Mindkét megoldás célravezető, de a jelek szerint létezik egy harmadik út is: "félkész" brazil reménységek megvásárlása, szinte bagóért.
Albertini hajrágólja elkeserítette Figót
Az Atlético Madrid küzdelmes, két kiállítást hozó mérkőzésen a kilencvenötödik percben egyenlített a Real Madrid otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának rangadóján. A két gólt szerző Luis Figo a nyolcvankettedik percben büntetőt hibázott és ez megbosszulta magát, mert Albertini a lefújás előtt szabadrúgásból betalált.
Figót a Manchester és a Newcastle hívja
Luis Figo örülne annak, ha nyártól az angol bajnokságban folytathatná pályafutását. A hírek szerint a Real Madrid portugál csillaga a Newcastle vagy a Manchester United játékosa lehet.
A Vizsla éve - 2002
Közeleg az év vége, a számvetések, éves összegzések és újévi fogadalmak ideje. Mi is utánanéztünk annak, hogy a legnépszerűbb internetes keresőben milyen top tízes listákat tudunk felállítani, vagyis kik és mik voltak a legkeresettebbek idén az interneten.
- címkék:
- Babits Mihály
- Széchenyi István
- Jenna Jameson
- Vad Katalin
- Marilyn Manson
- Pamela Anderson
- Kodály Zoltán
- Halle Berry
- Cicciolina
- Aria Giovanni
- Kertész Imre
- Céline Dion
- József Attila
- Luís Figo
- Anna Szergejevna Kurnyikova
- Szűz Mária
- Neumann János
- Brad Pitt
- Kossuth Lajos
- David Beckham
- Josh Hartnett
- Tom Cruise
- Angelina Jolie
- Mel Gibson
- Olaszország
- Debrecen
- Erdély
- műfordító
- Linda
- magyar költő
- Knights of the Old Republic
- Harry Potter
- Elijah Wood
- költő
- Natalie Portman
- újságíró
- Kylie Minogue
- Maya Gold
- Oscar-díj
- Máté Szabolcs
- Viggo Mortensen
- Vanilla
- Sandra Bullock
- Tankcsapda
- The Beatles
- Diablo
- Ossian
- Daniel Radcliffe
- Carmen Electra
- The Prodigy
- Westlife
- Bruce Willis
- Konta Barbara
- Egyiptom
- Crystal
- színésznő
- Heroes
- Monique Couvet
- Britney Spears
- Zalatnay Sarolta
- zenekar
- Esztergom
- Slipknot
- foci
- énekesnő
- Golden
- Anastacia
- Shakira
- Koncz Zsuzsa
- színház
- magyar
- Sylvia Saint
- filmproducer
- Natalia Oreiro
- producer
- Christina Aguilera
- Sarah Michelle Gellar
- Dél-Európa
- Jennifer Lopez
- Pessuth Rita
- rap
- A Warcraft univerzuma
- Dopeman
- vízilabda
- internetes kereső
- Jennifer Aniston
- Moorhuhnjagd
- Keanu Reeves
- Ady Endre
- Csillagok háborúja
- zeneszerző
- Orlando Bloom
- internet
- énekes
- Salma Hayek
- Vizsla
- Francesco Totti
- StarCraft
- Shrek
- Ronaldo
- író
- Princess (együttes)
- angol
- Metallica
- TNT
- Címkefelhő »
Ketten az ötvenből
Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Lúciót és a portugál Luis Figót.
Az új Figo a MU kiszemeltje
A Manchester United mestere, Alex Ferguson a minap kijelentette, hogy véleménye szerint hamarosan új csapat építésébe kell kezdenie, és ez a folyamat már a januári átigazolási időszakban megkezdődhet. A hírek szerint a Vörös Ördöfök trénere az erősítést a Sporting Lisboa fiatal középpályásával, Ricardo Queresmával szeretné kezdeni, aki még nincs húsz esztendős, de már bemutatkozott a válogatottban, és hazájában csak az új Figóként emlegetik.
Cruyff szerint Figo nem provokált
Három nappal a spanyol labdarúgó-bajnokság szuperrangadója, a Barcelona-Real Madrid találkozó után sem csitulnak a kedélyek, még mindig a gól nélküli döntetlennel véget ért meccset megzavaró rendbontással foglalkoznak a szakemberek. A szövetségi vizsgálat kedden kezdődött, két sztárügyvéd és egy egyetemi tanár közreműködésével.
Kluivert testvére is dobálta Figót
Egy éjszakát börtönben töltött Patrick Kluivert testvére, akit azért tartóztattak le, mert egyike volt a Luis Figót megdobáló szurkolóknak a szombati 0-0-s Barcelona-Real Madrid mérkőzésen.