Lomnici Zoltán

címke rss

Amikor az Aranycsapat olaszok elleni győzelme Európa-kupát ért

Sport2021.05.17, 19:21

A 68 évvel ezelőtt ezen a napon, az olaszok felett aratott római Európa-kupa győzelemre emlékezett hétfőn az Aranycsapat Testület.

A borsodi pofon utórengései sokáig érezhetőek lesznek a baloldalon

Itthon2020.10.14, 10:08

Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője a borsodi időközi választást értékelve azt nyilatkozta az Origónak, hogy az eredmény egyértelműen a Fidesz-KDNP politikai sikerét mutatja. Az elemző úgy látja, "a szerencsi pofon utórengései sokáig érezhetőek lesznek a baloldalon", ahol komoly politikai mozgások lesznek majd. Szerinte a Jobbik rosszabb, Gyurcsány Ferencék pedig még ennél is jobb helyzetből várhatják a "koalíciós" alkudozásokat. Bár a baloldali pártok most még civakodnak, de ha tippelnie kellene, akkor "a Molotov-Ribbentrop-paktum" létrejöttére fogadna. 

Több esetben is bizonyítottan elfogult volt a Soros-szervezetek felé az Emberi Jogok Európai Bírósága

Nagyvilág2020.09.10, 12:44

Több esetben is elfogult döntéseket hozhatott az Emberi Jogok Európai Bírósága (ECHR) az elmúlt bő egy évtizedben. A strasbourgi szervezetről kiderült, hogy a 2009 óta az alkalmazásában álló bírák közül többen kapcsolatban álltak a Soros György által szponzorált Nyílt Társadalom Alapítványokhoz kötődő szervezetekkel. Id. dr. Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke szerint „politikailag és anyagilag motivált, összeférhetetlen bírók ítélkeztek nagy számban" az ECHR-nél - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szó nélkül tűri a teljes baloldal, hogy Gyurcsány Ferenc megpróbálja visszahozni a kommunista diktatúra módszereit

Itthon2020.08.19, 14:37

Az utóbbi idők legdurvább fenyegetőzését produkálta Gyurcsány Ferenc, amikor azt írta, hogy földönfutóvá teszi Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját. A hatalom után vágyakozó baloldalt teljes mértékben leleplezte a bukott miniszterelnök kirohanása, bebizonyította, hogy bármire képesek lennének. A DK elnökének sorai tökéletes képet adtak arról, hogy a radikális baloldal milyen világot szán kritikusainak, vagy a velük egyet nem értőknek. Az Origo most végigveszi, hogyan fenyegették meg baloldali politikusok az egyik legnagyobb magyar művészt, hogyan lapítanak és hallgatnak Gyurcsány szövetségesei, és miként vélekednek aa ...

A Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület is megemlékezett Benedek Tiborról és Kárpáti Györgyről

Sport2020.07.04, 08:54

A koronavírus-járvány miatt hosszú szünet után ismét összejövetelt tartott a Takács Tibor vezette Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület, mely több emberről is megemlékezett péntek délután. A mostani eseménynek azonban különösen szomorú hangulatot adott a két háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a közel 85 évet élt Kárpáti György, és a lesújtóan fiatalon eltávozott Benedek Tibor halála.

Trianon-emlékművet avattak Pestszentlőrincen

Itthon2020.06.03, 11:41

Trianon-emlékművet avattak a főváros XVIII. kerületében, az egykori pestszentlőrinci cserkészház udvarán szerdán.

Az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot

Nagyvilág2020.05.16, 10:41

Az őshonos magyar kisebbség jogait nem tartják tiszteletben, és az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot és a parlamentet - írta idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorral közösen jegyzett cikkében az Erdély.ma honlapon.

Lomnici Zoltán: A döntésnek nincsen ideológiai színezete, ez a realitások talaján áll

Itthon2020.04.01, 14:36

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában a kormány részére megszavazott rendkívüli felhatalmazásról, az azzal szembeni kritikákról mondta el véleményét.

Olyan migránst véd Soros szervezete, aki nyolc embert ölhetett meg

Itthon2020.02.26, 11:52

A gyanú alapján nyolc embert ölhetett meg az a pakisztáni migráns, akit Soros egyik magyarországi szervezete, a Helsinki Bizottság véd. A hatóságok szerint a férfi hazájában gyilkolt, ahonnan aztán megszökött, hiszen Pakisztánban tetteiért halálbüntetés jár. Most ugyan letartóztatták Magyarországon, de egy Origo által megkérdezett alkotmányjogász, ifj. Lomnici Zoltán és egy biztonságpolitikai szakember, Földi László szerint lehetetlen helyzetet teremtenek az álcivil szervetek, akik egy ilyen bűnözőt védenek. Lomnici azt mondta, a jogvédő szervezeteknek nem bátorítaniuk kellene a bűncselekményeket elkövető migránsokat, Földi pedig azzt ...

A kormány bátor vállalásai röpítették előre az országot

Itthon2020.01.02, 09:25

A magyar modell működik, és egyes elemei mintaként szolgálnak Közép- és Nyugat-Európában, sőt még az Egyesült Államokban is, példakánt említhető a kölcsönös felelősségvállalás elvének kiterjesztése a pénzügyi szektorra, így a hitelintézeteknél és más ágazatokban is, de említhetnénk a munkaalapú foglalkoztatáspolitikát, a bevándorláspolitikai és határvédelmi intézkedéseket vagy a nemzetközi humanitárius szerepvállalás újszerű magyar példáját is - minderről ifjabb Lomnici Zoltán beszélt az Origónak. A Századvég jogi szakértőjével az idei kormányzati évet értékeltük.

Lomnici Zoltán: Öt tematikus év során mutatják be Szent István életművét

Itthon2019.12.05, 20:17

Szent István 2025 címmel ötéves programsorozat indul; a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa közös rendezvénysorozatában 2020-tól tematikus évek során mutatják be az államalapító magyar király életművét - ismertette Lomnici Zoltán az EMT elnöke csütörtökön Budapesten, a programalkotó testület rendezvényén.

Szent István életművét megismertető programsorozat indul

Itthon2019.09.03, 16:55

Szent István 2025 címmel az államalapító magyar király életművének megismertetésére indít programsorozatot a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).

Von der Leyen személyében egy józan, pragmatikus hang jelent meg Európában

Itthon2019.07.20, 14:30

Az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen személyében egy józan, pragmatikus hang jelent meg az európai térben – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

V4NA: Az EU felszólította Szlovákiát, hogy módosítsa a kettős állampolgárságot tiltó törvényt

Nagyvilág2019.07.19, 09:35

Az Európai Bizottság a szlovák hatóságok válaszát várja arra, hogy miként kívánják módosítani a kettős állampolgárságot tiltó nemzeti jogszabályaikat. Az ebben illetékes brüsszeli hatóság, a Petíciós Bizottság erről levélben tájékoztatta Lomnici Zoltánt, az ügyben benyújtott petíció kezdeményezőjét. Lomnici kifejtette, azt tartaná a legmegfelelőbb megoldásnak, ha az érintetteknek a szlovák állam jogorvoslati lehetőséget biztosítana – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Alapszerződés-ellenes a csúcsjelölti rendszer

Itthon2019.05.11, 13:35

Alapszerződés-ellenes az uniós csúcsjelölti rendszer, amivel az Európai Parlament szeretné magának tulajdonítani a jogot az Európai Bizottság (EB) elnöki pozíciójának betöltésére, illetve az elnök személyének meghatározására - mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az M1-en szombaton.

Magyarország olyan csatákat tudott megnyerni, amikről sokan álmodni sem mernek az EP-ben

Itthon2019.04.19, 09:49

Sokkal jobban teljesített Magyarország geopolitikai és nemzetgazdasági súlyánál az Európai Parlament  most lezárult ötéves ciklusában, amire eddig még nem volt precedens – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég munkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Nemzetközi síkon folytatódik a harc az ártatlanul elítélt székelyek ügyében

Nagyvilág2019.04.12, 16:07

Nemzetközi síkon folytatódik a küzdelem a Romániában terrorizmus vádjával – egyébként ártatlanul – öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt székelyföldi magyar férfiak, Beke István és Szőcs Zoltán érdekében – jelentette be Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civil szervezet elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Teljes lelepleződés: senkinek sem kell a szír migráns terrorista

Nagyvilág2019.03.22, 12:53

Németország mellett Ciprus is visszautasította a terrorcselekmény miatt öt évre elítélt szír bevándorlót. Lomnici Zoltán azt mondta: a per alatt nagy volt a lelkesedés, most viszont senki sem jelentkezik a szír terroristáért. Ahmed H.-t az elmúlt években szinte sztárolta a Soros György érdekkörébe tartozó média, sőt, még az amerikai tőzsdespekuláns legmegbízhatóbb embere, Judith Sargentini hazugságoktól hemzsegő jelentésében is előkerült a magyar rendőröket kővel támadó migráns esete.

A határon túli magyarok emberi jogai sérülnek a leginkább Európában

Nagyvilág2019.03.01, 19:35

A Romániában igazságtalanul bebörtönzött székely fiatalok ügye is azt mutatja, hogy Európában a külhoni magyarság emberi jogai sérülnek a leginkább - hangsúlyozta Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, aki Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten.

Újra megnyílhat a balkáni útvonal a migránsok előtt

Nagyvilág2018.12.25, 09:40

Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász az M1-es csatornán beszélt a balkáni útvonalról, és annak Európára gyakorolt veszélyeiről.

Válságban vannak a baloldali pártok Európában

Itthon2018.11.01, 10:23

A legújabb kutatások szerint komoly válságban vannak a baloldali pártok Európában – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán.

Lomnici Zoltán és Bajkai István meglátogatta a csíkszeredai börtönben a terrorváddal elítélt székelyeket

Nagyvilág2018.10.12, 11:56

Lomnici Zoltán volt legfelsőbb bírósági elnöke és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő pénteken a csíkszeredai börtönben meglátogatta a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

Ifj. Lomnici Zoltán: Az Egyesült Államok hangot adott aggályainak

Itthon2018.09.28, 10:45

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint Donald Trump, az Egyesült Államok elnök az ENSZ-közgyűlésen tett, a szuverenitásról szóló nyilatkozatával kifejezte a szervezettel szembeni aggályait.

Brüsszel titkosította a szavazási csalást lehetővé tevő állásfoglalást

Itthon2018.09.13, 12:56

Az Európai Parlament titkosította azt a pár nappal a sorsdöntő szavazást megelőzően született dokumentumot, amely a tartózkodó képviselők szavazatainak figyelmen kívül hagyásáról szólt. Az Origo kérdésére Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta, ez a módszer az ázsiai és afrikai diktatúrákban sem elfogadható. Mutatjuk, hogyan csűrtek-csavartak a brüsszeli bürokraták a Sargentini-jelentés szavazása előtt!

Terrorvád - kegyelmet kérnek a román államfőtől a magyaroknak

Nagyvilág2018.07.31, 18:15

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra hívja fel Klaus Iohannis román államfőt, hogy adjon kegyelmet Beke István és Szőcs Zoltán elítélt székelyföldi fiataloknak.

Uniós költségvetési terrorról beszél az alkotmányjogász

Itthon2018.05.01, 11:08

Hiányoznak a jogi alapjai az uniós költségvetésből járó források esetleges megkurtításának - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Aktuális csatorna műsorában.

Már délután elvehetik Czeglédy mentelmi jogát

Itthon2018.03.02, 15:17

Akár már a ma délután két órakor kezdődő ülésén dönthet a Nemzeti Választási Bizottság Polt Péter, legfőbb ügyész azon indítványáról, miszerint kezdeményezi Czeglédy Csaba mentelmi jogának a felfüggesztését – mondta ifj. Lomnici Zoltán az Origónak. Az Alkotmányjogász elmondta, hogy ez a mostani ügy várhatóan az Alkotmánybíróság asztalán fog landolni.

Fáklyával, verssel és gitárral mondanak nemet a keresztényüldözésre

Itthon2017.12.14, 12:53

Szimbolikus időpontban, Karácsony előtt szervezik meg az első utcai kiállást az üldözött keresztényekért Magyarországon. Bagi Barna, a fiatal szervezőcsapat vezetője a kereszténység szellemiségéhez méltó, békés és politikamentes megmozdulást ígér: a fáklyás megemlékezésen a szónokok mellett vers és gitárzene is lesz. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a rendezvénye december 15-én 18 órakor kezdődik az Egyetem téren. A tervek szerint beszédet fog mondani ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár, és Böröcz László, a Fidelitas eelnöke. ...

Ifj. Lomnici Zoltán: Soros György világuralomra tör

Itthon2017.10.29, 08:02

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint kis túlzással Soros György világuralomra tör, mert a világ számos pontján aktív politikailag.

Soros György háborút hirdetett a magyar nemzet ellen

Itthon2017.09.05, 09:53

Önmagában az alapjaiban rendítene meg egy társadalmat, ha egy alkotmányos alapjogot, a választójogot az oktatáshoz kötnék, amely alapjog egyébként a jogállamiság egyik pillére – mondta Ifj. Lomnici Zoltán az Origónak adott interjújában. Az alkotmányjogász szerint a hét szűk esztendő és a sorozatos választási kudarcok a kétségbeesés legszélére sodorták a balliberális közösségek egy részét, és emiatt nem tudnak, vagy nem akarnak válogatni az eszközökben.

Ifjabb Sánta Ferenc kapta az Emberi Méltóságért kitüntetést

Archívum2017.03.03, 17:24

Ifjabb Sánta Ferenc hegedűművész kapta az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi Méltóságért kitüntetést.

Ifj. Lomnici: A bojkottra szólítás rombolja az emberek jogtudatát

Itthon2016.09.30, 08:31

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a népszavazáson való részvétel alkotmányos alapjog, és a pártoknak kötelességük, hogy ennek a jognak a gyakorlását segítsék.

Ifj. Lomnici Zoltán: Lesz következménye a népszavazásnak

Itthon2016.09.16, 14:39

A kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás ügydöntő lesz, ami azt jelenti, hogy valamilyen jogalkotási aktusra kötelezi a kormányt – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Civil Összefogás Fórum szóvivője a 888.hu-nak adott interjújában arról is beszélt: egy érvényes és eredményes népszavazásnak morális következménye is lesz azokra nézve, akik a szavazás megtagadására, illetve a szavazólapok „megszentségtelenítésére” szólítottak föl.

Átvilágítaná a civilszervezeteket a Civil Összefogás Fórum

Itthon2015.06.01, 10:33

Több olyan küldföldről pénzelt civil szervezet működik Magyarországon, amely nemzetbiztonsági kockázatot  jelent - állítja a Civil Összefogás Fórum szóvivője. Lomnici Zoltán a P+ TV-nek adott interjúban olyan jogvédő hálót emlegetett, amely szerinte Soros Györgyhöz köthető és több fontos ügyet kisajátít. A CÖF átvilágítaná a civil szervezeteket. 

Lomnici Zoltán: Istennek terve van a magyarsággal

Itthon2014.10.07, 13:55

Istennek terve van a magyarsággal - mondta kedden, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaságnak a holokauszt-emlékév alkalmából tartott komáromi konferenciájának nyitónapján az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Húzzál zsákot a Lomnici fejére - nyilvános a retusálásos köztévériport készítőjének levele

Itthon2012.01.30, 23:23

Az összes név kitakarásával hozta nyilvánosságra a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság azt a levelet, amelyet a köztévék híradóiban december elején lement, Lomnici Zoltán volt főbíró kitakarásával készített riport készítője írt a médiatanács egy tagjának, és arról számol be benne, hogy milyen utasításokat kapott a botrányt kavaró riport elkészítéséhez feletteseitől. Az azóta az ügy miatt kirúgott hírfőnök az [origo]-nak azt mondta, nem volt ilyen utasítás.

Vágókép sem lehetett Lomnici Zoltán

Itthon2012.01.24, 19:17

Azért kapott figyelmeztetést a Lomnici-anyag riportere, mert a felettesei utasítását követte - derül ki abból a levélből, amelyet a médiatanácsnak írt.

Menesztették az MTI Hírcentrum igazgatóját Lomnici kitakarása miatt

Itthon2011.12.15, 12:58

Súlyos szakmai hibának tartja az MTI vezérigazgatója, hogy december 3-án az MTV és a Duna Tv híradójában is kitarkarták Lomnici Zoltán volt főbírót, ezért menesztette Élő Gábort, az MTI Hírcentrum igazgatóját. Távozik az MTVA egyik főszerkesztője is.

Ugróiskolát rajzolt az MTI elé Deutsch Tamás

Itthon2011.12.10, 17:15

Felháborította Deutsch Tamást, hogy senkit nem rúgtak ki a közmédiából, miután a múlt hét végén az MTV és a Duna Tv híradójában is kitarkarták Lomnici Zoltán volt főbírót. A fideszes politikus azért rajzolt ugróiskolát, hogy "valamennyi retusáló idióta" elpattoghasson.

Szerbia távolodik az EU-tól a kárpótlási törvénnyel a magyar Külügy szerint

Nagyvilág2011.09.27, 17:37

Újból életre keltette a kollektív bűnösség elvét a magyar külügyi államtitkár szerint a szerb parlament által hétfőn elfogadott kárpótlási törvény. A képviselők döntése értelmében azok, akik 1941 és 1945 között a megszálló erők tagjai voltak vagy azok leszármazottai, nem részesülhetnek semmilyen kárpótlásban. A törvény miatt nyílt levélben fordult a szerb államfőhöz a Vajdasági Magyarok Szövetsége.

Támogatja az OIT Sólyom főbírójelöltjét

Itthon2008.12.02, 16:59

A Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Havasiné Orbán Mária kedden megkapta a többség támogatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülésén. A főbírói poszt június óta betöltetlen, mivel a volt elnök, Lomnici Zoltán megbízatása lejárt, az államfő első jelöltjét, Baka Andrást pedig nem választotta meg az Országgyűlés.

Visszadobták Lomnici pályázatát

Itthon2008.07.03, 09:58

Sikertelenül pályázott a bírók képzéséért felelős tanács posztjára a Legfelsőbb Bíróság nemrég leköszönt elnöke, Lomnici Zoltán - írja a Népszabadság. A lap szerint bírók is ellene szavaztak az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, amely döntött a pályázatról.

Lomnici a bírák képzéséért felelhetne

Itthon2008.06.05, 01:10

A bírák képzéséért és továbbképzéséért, a tudományos kutatásért és az ezzel összefüggő nemzetközi kapcsolatokért felelős Oktatási Tudományos Tanács elnöke lehet a távozó főbíró - írta a csütörtöki Népszabadság.

Nem győzik a bírók a szabálysértési ügyeket

Itthon2008.02.28, 15:38

Tízszázalékos létszámemelést szeretne a legfelsőbb bíró, aki a növekvő szabálysértési eljárások miatt emelné a bíróságon dolgozó bírók és a kisegítő személyzet számát.

Nem hozzák előbbre a Magyar Gárda perét

Itthon2008.02.21, 19:03

Április közepén tartják a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló per tárgyalását, annak ellenére, hogy Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdán próbálta megsürgetni az eljárást. Mivel a Fővárosi Bíróság már kitűzte az időpontot, ezt nem lehet előrehozni Lomnici Zoltán szerint.

Vizsgálja az LB az éles hangú beadványt

Itthon2008.01.23, 20:38

Vizsgálatot indított a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a testület egy éles hangú beadványa miatt, Lomnici Zoltán a Magyar Helsinki Bizottság megkeresésére reagálva ítélte el az írást és döntött a vizsgálatról. A Magyar Helsinki Bizottság azért fordult a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, mert szerintük a testület egy beadványával megsértette Pintér Mariann méltóságát a Kristóf-üggyel kapcsolatban.

Állítólag bűnözők fenyegetik a sztárbírót

Itthon2007.12.08, 18:29

Lomnici Zoltán főbíró nem adott érdemi információt azzal a sajtóban megjelent feltételezéssel kapcsolatban, hogy Varga Zoltán lemondása hátterében bűnözői csoportok fenyegetése állna.

Nem először támadták Kaiser Ede bíróját

Itthon2007.12.07, 14:48

A sorozatos, durva támadásokkal indokolta Varga Zoltán, a móri ügyet első fokon tárgyaló bíró, hogy lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban (OIT) betöltött posztjairól. Ezzel a testületet kívánja védeni - mondta Lomnici Zoltán, az OIT elnöke. Vargát már korábban, más ügyben is érték támadások. A Magda Marinkó-ügy kapcsán például töltényt küldtek neki.

Hamarosan indulhat a hazai e-bíróság

Archívum2007.03.13, 15:47

Két-három éven belül kiépíthetik a gyorsabb eljárást biztosító e-bíróság intézményrendszerét Magyarországon - jelentette be Lomnici Zoltán kedden Budapesten, a gazdasági miniszterrel folytatott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón.

A móri fordulat dacára is bíznak a bíróságban

Itthon2007.03.12, 16:30

A móri ügyben történt fordulat ellenére az emberek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban - ismertette egy felmérés eredményét Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Előző
  • 1
  • 2
Következő