lezárás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- koronavírus
- baleset
- közlekedés
- bomba
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bombát találtak a XI. kerületben
Második világháborús tüzérségi gránátot találtak délelőtt a XI. kerületben.
Koronavírus: Törökország lezárta Iránnal közös határát
Törökország elővigyázatosságból lezárta Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét vasárnap, miután az új típusú koronavírus a napokban a szomszédos országban is megjelent, és több halálos áldozatot követelt - jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.
- címkék:
- Irán
- Törökország
- határ
- lezárás
- Címkefelhő »
Lezárták Vuhan városának tömegközlekedési hálózatát a koronavírus miatt
Lezárták a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhan tömegközlekedési hálózatát, a hatóságok egyben felszólították a lakosokat, hogy ne hagyják el a várost - közölte a kínai sajtó helyi idő szerint csütörtökön.
Leszakadt kábel miatt lezárták az M3-ast
Teljes szélességében lezárták az M3-as autópályát Hajdúnánás térségében, ahol hétfő délelőtt leszakadt egy nagyfeszültségű kábel - közölte az Útinform a honlapján.
- címkék:
- M3
- kábel
- lezárás
- Címkefelhő »
Bombát találtak Szolnok belvárosában
Több órás forgalomkorlátozásra kell készülni Szolnok belvárosában, ahol földmunkák közben bombát találtak.
- címkék:
- bomba
- lezárás
- Szolnok
- Címkefelhő »
Teljesen lezárják az M1-es autópályát vasárnap
Teljesen lezárják az M1-es autópályát vasárnap reggel a 43-as és az 55-ös kilométer között vadkihajtás miatt - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Szalagkorlátnak ütközött egy autó Újbudán
Budapest XI. kerületében, a Hunyadi János út és a Kitérő utca kereszteződésénél egy autó nekiment a szalagkorlátnak. A munkálatok idejére a rendőrség lezárta az útszakaszt.
- címkék:
- Újbuda
- baleset
- sérülés
- lezárás
- Címkefelhő »
Baleset miatt lezárták a Ferihegyi út egy részét
Baleset miatt lezárták a Ferihegyi út egy részét - közölte a rendőrség szombat este a honlapján.
- címkék:
- baleset
- lezárás
- Ferihegyi út
- Címkefelhő »
Tömegbaleset az M5-ös autópályán
Négy jármű ütközött az M5-ös autópályán Petőfiszállásnál péntek délután. A sztrádát korábban teljes szélességében lezárták, most már azonban ismét zavartalan a forgalom az érintett útszakaszon - közölte a rendőrség a honlapján.
- címkék:
- baleset
- M5-ös autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
Csütörtöktől lezárják az M70-es autóút egy szakaszát
Átépítés miatt lezárják az M70-es autóutat csütörtökön és pénteken a muraszemenyei és a tornyiszentmiklósi csomópont között - írta az Útinform szerdán a honlapján.
- címkék:
- lezárás
- M70-es autóút
- Címkefelhő »
Felborult egy teherautó Szegednél, lezárták az M5-ös autópályát
Egy teherautó felborult az M5-ös autópályán Szeged közelében szerdán kora délután, a rendőrök teljes szélességében lezárták a sztráda érintett szakaszát a főváros felé vezető oldalon - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
- címkék:
- Szeged
- baleset
- M5-ös autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
Újabb magas árhullám érte Velencét, lezárták a Szent Márk teret
Ismét rendkívül magas tengerár zúdult pénteken Velencére, három nappal a rekordmagas dagály után, amelynek következtében az olasz kormány szükségállapotot hirdetett a dózsék városában.
- címkék:
- Velence
- Szent Márk tér
- árhullám
- lezárás
- Címkefelhő »
Újabb árhullám Velencében, lezárták a Szent Márk teret
Ismét rendkívül magas tengerár zúdult pénteken Velencére, három nappal a rekordmagas dagály után, amelynek következtében az olasz kormány szükségállapotot hirdetett a dózsék városában. Velence polgármestere kötelességének érezte, hogy lezárják a Szent Márk teret. A városvezető szerint az eddigi kár már eléri az egymilliárd eurót.
- címkék:
- Velence
- Szent Márk tér
- árhullám
- lezárás
- Címkefelhő »
Lezárják Budapesten az Erzsébet hidat hétfőre virradó éjszaka
Közműépítés miatt lezárják Budapesten hétfőre virradó éjszaka az Erzsébet hidat. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint éjfél és hajnali 4 óra között tartják a közelmúltban kiépített távhővezeték nyomáspróbáját.
- címkék:
- közlekedés
- Erzsébet híd
- lezárás
- Címkefelhő »
Árokba hajtott egy autó a 61-es főúton, az útszakaszt lezárták
Baleset történt Tolna megyében a 61-es főúton, a balesettel érintett útszakaszt lezárták.
Hármas karambol a 2-es főúton, lezárták az utat
Két autó és egy teherautó ütközött össze a 2-es főút Vác és Szendehely közötti szakaszán.
- címkék:
- baleset
- Karambol
- 2-es főút
- lezárás
- Címkefelhő »
Baleset történt a budai alsó rakparton
Hétfő reggel két autó ütközött össze Óbudán. A baleset miatt korábban lezárták a budai alsó rakpart egy szakaszát, de már feloldották a korlátozást.
Baleset miatt nem járnak a villamosok a Népszínház utcában
Összeütközött egy autó és egy villamos Budapesten a Népszínház utcában csütörtök délelőtt, a villamosok helyett pótlóbuszok járnak - közölte a katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ.
Szombat estig lezárták a Lánchidat, csak a gyalogosok használhatják
Szombat este 7 óráig lezárták a Lánchidat a felújításhoz szükséges előzetes hídvizsgálat miatt. Reggeltől csak a gyalogosok használhatják a hidat, az autó- és buszforgalom szünetel, a buszok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
- címkék:
- lezárás
- Lánchíd
- Címkefelhő »
Szombaton lezárják a Lánchidat
Lezárják a Lánchidat szombaton a felújításhoz szükséges előzetes hídvizsgálat miatt. 7 és 19 óra között csak a gyalogosok használhatják a hidat, az autó- és buszforgalom szünetel, a buszok módosított útvonalon közlekednek.
- címkék:
- Lánchíd
- vizsgálat
- lezárás
- Címkefelhő »
Ha gyűlölöd, akkor még nem szakadtál el tőle!
A gyűlölet éppen úgy része a gyásznak, mint a tagadás, az önsajnálat, az alkudozás vagy az irgalmas elengedés.
Vasárnap kora este lezárják a Lánchidat
Lezárják a Lánchidat vasárnap kora este, várhatóan hat órától fél nyolcig a mellrák elleni küzdelmet népszerűsítő esemény idejére.
- címkék:
- Lánchíd
- rendezvény
- lezárás
- Címkefelhő »
Több baleset is történt az M1-es autópályán
Teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát Herceghalomnál, mert egy teherautónak ütközött a mögötte haladó jármű - közölte a rendőrség a honlapján. Később újabb karambol történt a sztráda 36-os km-nél.
- címkék:
- baleset
- dugó
- M1-es autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
Nagyon nehéz volt hatástalanítani az Újbudai óriásbombát
Hatástalanították a 250 kilós II. világháborús bombát, amelyet néhány napja találtak. Már kora reggel el kellett hagynia a helyieknek az otthonukat, és több utat is lezártak, a buszok és a villamosok sem járhattak a Móricz Zsigmond körtér környékén. A bombát nagyon nehéz volt hatástalanítani, meg sem lehetett mozdítani.
- címkék:
- Újbuda
- bomba
- kiürítés
- lezárás
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt lezárások lesznek Budapesten vasárnap
A Wizz Air Budapest félmaraton futóverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap a fővárosban, a közösségi közlekedés járatai a megszokottól eltérően közlekednek.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- lezárás
- Címkefelhő »
Baleset miatt félpályás útlezárás van a budai alsó rakparton
- címkék:
- Budai alsó rakpart
- baleset
- lezárás
- Címkefelhő »
Baleset miatt lezárták az M3-as autópályát Mezőkeresztesnél
Három autó összeütközött, és többen megsérültek az M3-as autópályán Mezőkeresztes térségében vasárnap késő délután, a sztráda ezen szakaszát lezárták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
- címkék:
- Mezőkeresztes
- baleset
- M3
- lezárás
- Címkefelhő »
Bombariadó miatt lezárták a Washington hidat New Yorkban
Megnyitották New Yorkban a George Washington hidat néhány órával az után, hogy bombariadó miatt lezárták a forgalom elől.
- címkék:
- New York
- bombariadó
- híd
- lezárás
- Címkefelhő »
Hosszú hétvége: forgalomkorlátozások, lezárások Budapesten
Az augusztus 20-ai rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell készülni péntektől szerdáig a főváros több kerületében. Kedden a délutáni körmenet és az esti tűzijáték miatt több forgalmas útszakaszt is lezárhatnak - közölte a rendőrség a honlapján.
Három autó karambolozott a 25-ös főúton
Összeütközött három autó a 25-ös főút 25-ös kilométerénél, Szarvaskő közelében.
- címkék:
- 25-ös főút
- Karambol
- lezárás
- Címkefelhő »
A városligeti bombában nincs gyújtószerkezet - mindenki hazamehet
Egy 100 kilogrammos, második világháborús szovjet rombolóbombát találtak a Városliget Ajtósi Dürer sor és Dózsa György út kereszteződéséhez közeli részénél, egy építkezésen. A forgalmas környék miatt a rendőrök csak 11 órára fejezték be a környék lezárást, a tűzszerészek pedig csak ez után kezdhették meg a bomba hatástalanítását. A műveletben hat tűzszerész vett részt, akik megállapították, hogy a bomba gyújtószerkezete hiányzik, vagyis nem robbanhatott volna fel. Az útlezárást feloldották, megindult a forgalom.
Már lehet készülni a Lánchíd és a Váralagút lezárására
Megjelent a budapesti Széchenyi lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró és a Várhegyi alagút felújítására vonatkozó ajánlattételi felhívás. Ez azt jelenti, hogy várhatóan rövidesen elindulhatnak azok a nagyszabású felújítási munkák, melyek e fontos létesítmények részleges vagy teljes, forgalom előli lezárásával járnak. A BKK összeállítása alapján bemutatjuk a most ismert részleteket!
Gyakorlatilag ellepték a turisták az Ulurut
Turisták özöne indult meg az ausztrál Uluru sziklához, hogy még az októberi lezárás előtt megmászhassák.
Fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet
Kiürítette és több órára lezárta kedden a rendőrség a németországi török iszlám közösség, a Ditib központi mecsetjét és környékét Kölnben egy fenyegető levél miatt. Az imaházat pokolgépes merénylettel fenyegették meg.
- címkék:
- kiürítés
- mecset
- fenyegetés
- lezárás
- Köln
- Címkefelhő »
Baleset az M3-ason Atkárnál
- címkék:
- Atkár
- M3-as
- baleset
- lezárás
- Címkefelhő »
Pénteken is lezárják az athéni Akropoliszt a hőség miatt
Szabihíd 2019
Július 6-án újra megnyílik a Szabihíd, pontosabban lezárják a forgalom elől, így békésen lehet jönni-menni, leülni és lazítani a Szabadság híd kellős közepén akár.
Dugók és lezárások nehezítik az autós utazást Horvátországba
Sokan választják nyaralásuk helyszínéül Horvátországot, hiszen autóval is elérhető távolságra van. Idén azonban nem lesz olyan egyszerű lejutni, mint eddig: lezárások és dugók nehezítik az utazást.
- címkék:
- Horvátország
- dugó
- autó
- lezárás
- Címkefelhő »
A horvátországi Rab városa most nem a legturistabarátabb hely
Filmforgatás miatt vasárnap lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát
Filmforgatás miatt vasárnap lezárják a forgalom elől a fővárosban az id. Antall József rakpartot az Eötvös tér és a Margit híd között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-vel.
Lezárták a Fehér Házat egy gyanús csomag miatt
Lezárta az amerikai titkosszolgálat a Fehér Házat egy gyanús csomag miatt.
- címkék:
- Fehér Ház
- lezárás
- gyanús csomag
- Címkefelhő »
Friss! Lezárják az Árpád hidat és a Margit hidat is ma délután
Ma 13:40-kor jelentette be a rendőrség a police.hu-n, hogy lezárják az Árpád hidat és a Margit hidat is.
Lezárták az Eiffel-tornyot, miután egy férfi megpróbált felmászni a tetejére
Le kellett zárni hétfő délután az Eiffel-tornyot, miután valaki megpróbált felmászni a híres szerkezetre.
Tönkretette a turizmus az élővilágot, évekre lezárják a Maya Bay-öblöt
A part menti korallok kipusztultak, a turizmus tönkretette az élővilág nagy részét a thaiföldi Maya Bay-öbölben, mely 2000-ben vált igazán híressé A part című filmnek köszönhetően.
Hétfőtől két hétre lezárják a Keleti pályaudvart
Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart előre tervezett karbantartás miatt, ez idő alatt az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik.
- címkék:
- Keleti pályaudvar
- lezárás
- MÁV
- Címkefelhő »
Lezárták a nyomozást a sólyi gyerekgyilkosság ügyében
Lezárta a nyomozást a sólyi gyerekgyilkosság ügyében a rendőrség. A 8 éves Adriennt tavaly májusban ölték meg, a holttestét a Séd patak medrében találták meg. A gyilkossággal a 16 éves F. Ferencet vádolják.
Biciklis rendezvény miatt lezárások lesznek Budapesten
Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz ma Budapest I., II., III., V., VI., IX., XI., XIII. és XIV. kerületében. Az I bike Budapest rendezvény miatt az időszakos lezárások érintik az Árpád hidat, a Margit hidat, a Petőfi hidat, a Hősök terét, valamint a pesti és a budai alsó rakpartot.
Hatástalanították a 250 kilós bombát
Közel egy óra alatt hatástalanították azt a 250 kilós, brit légi világháborús bombát, amelyet hetekkel ezelőtt találtak a Bozsik Stadionnál. A XIX. és a XVIII. kerületben feloldották a forgalomkorlátozást és a lezárást, az a körülbelül 1200 ember, akiket az akció idejére evakuáltak, hamarosan hazatérhet. A hatástalanított bombát elviszik a helyszínről, hogy megsemmisítsék.
- címkék:
- bomba
- lezárás
- Bozsik Stadion
- Címkefelhő »
Szükségállapot Srí Lankán: Bezárták a templomokat, lezárták a reptérre vezető utat
Újabb világháborús bombát találtak Budapesten
Világháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án Kispesten, ezért lezárják és kiürítik a Bozsik Stadiont és környékét.
Bombák miatt lezárják a BAH-csomópontot, és kiürítik a környéket
Több, második világháborús bombát találtak még a múlt héten Budapesten, a Koltai Jenő Sportcentrum területén egy építkezés közben. A tűzszerészek szerda reggel 8 órától a bombák hatástalanításán dolgoznak a XII. kerületben, ezért fél kilométeres körzetben kiürítik a területet, és több utcát lezárnak. A tömegközlekedés is módosul, nagy dugók várhatóak. Az Origo összegyűjtötte, hogyan kerülheti el a lezárásokat. (Címlapi képünk illusztráció.)
- címkék:
- bomba
- BAH-csomópont
- lezárás
- Címkefelhő »
Lezárják a BAH-csomópontot, hatalmas káosz lesz a közlekedésben Budán
Több, második világháborús robbanószerkezetet találtak még a múlt héten Budapesten, a Koltai Jenő Sportcentrum területén építkezés közben. Szerdán reggel 8 órától, amíg a tűzszerészek hatástalanítják, esetleg elszállítják a bombákat, fél kilométeres körben kiürítik a területet, emellett több utat és utcát is lezárnak, buszok, villamosok járata módosul. A hatóságok azt kérik, hogy szerda reggel mindenki időben induljon útnak, és kerüljék el a BAH-csomópont környékét.
- címkék:
- BAH csomópont
- bomba
- kiürítés
- lezárás
- Címkefelhő »
Kiadó a múltam - és az emlékeim egy darabja...
Kiadó a múltam. 40 m 2 plusz az apró, a fekvése délnyugati, az ára... Erre mondják, hogy minden másra ott a Mastercard, de majd megegyezünk. Aki kiveszi, annak meg kell békélnie a hely szellemével, de cserébe nemcsak egy ingatlant kap, hanem egy történetet, a happy end ígéretével.
Bombákat találtak a XII. kerületben, fél kilométeres körben kiürítik a területet
A Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint szerda reggel változik a közösségi közlekedés a BAH (Budaörsi-Alkotás-Hegyalja)-csomópontnál világháborús bombák hatástalanítása miatt.
Elindult a forgalom a Budafoki úton, ahol a két egy tonnás bombát találták
Mindez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy mindkét bombát hatástalanították, igaz, ezt a tűzszerészek hivatalosan még nem jelentették be. Legutóbb arról írtunk, hogy kiszedték a gyújtószerkezetet abból a bombából, amelyet Budafoknál találtak a Dunában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hatástalanították. De csak az egyiket, ugyanis kettőt találtak. Mind a kettő egy-egy tonnás, és ugyanolyan veszélyes. Októberben találták meg a bombákat, eddig azért hagyták őket a víz mélyén, mert mostanáig túl sekély volt a víz, hajóval nehéz lett volna odamenni, és nem akarták az embereket télen az utcára küldeni. Merthogy a helyieknek, 3.000 eembernek ...
- címkék:
- Budafok
- rendőrség
- bomba
- krimi
- tűzszerészek
- lezárás
- MÁV
- BKK
- Címkefelhő »
Gránátokat találtak a Széchenyi fürdő közelében
Szombat délelőtt több 17 gránátot találtak a városligetben, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda közelében. A második világáhborós gránátokat már elszállították.
Több hónapra lezárják az egyik magyar-horvát határt
A Mura-híd felújítása miatt március 18-tól július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican I. közúti határátkelőhelyet - közölte a rendőrség.
A szexuális zaklatással vádolt vízilabdázók végig tudták, hogy ártatlanok
A két korábbi vízilabdázót, Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot tavaly gyanúsította meg egy nő azzal, hogy többször is szexuálisan zaklatták a 13 éves lányát. Állítása szerint hónapokon keresztül molesztálták a lányt. A vízilabdázók végig kiálltak az ártatlanságuk mellett, és az elmúlt napokban kiderült, hogy valóban alaptalanok a vádak ellenük. Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó a Borsnak elmondta, hogy számukra nem volt kérdés az ártatlanságuk.
Lezárták az M1-est Bicskénél
Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M1-es autópályán Bicske közelében. A baleset miatt teljes szélességében lezárták az autópálya Budapest felé vezető oldalát.
- címkék:
- kamion
- baleset
- M1-es autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
A venezuelai kormány nem engedi be a kolumbiai segélyszállítmányokat
A venezuelai kormány elrendelte a kolumbiai határ egyes átkelőinek lezárását pénteken, néhány órával azelőtt, hogy tiltakozása ellenére az Egyesült Államok támogatásával kolumbiai segélyszállítmányt próbáltak volna meg bejuttatni az országba ezen a határon át - jelentették hírügynökségek.
Lezárják a Keleti pályaudvart
A MÁV közösségi oldalán közölte, hogy lezárják Budapest egyik legnagyobb vasúti pályaudvarát, a Keletit.
- címkék:
- Keleti pályaudvar
- felújítás
- lezárás
- MÁV
- Címkefelhő »
Bizonyos ajtókat egy életre bezár az ember...
Sokszor nyitottam ki ajtókat az életemben, és boldogan léptem ki rajtuk: mikor befejeztem az iskolát, vagy munkát vállaltam. Büszkén, izgatottan tettem kezemet a kilincsre, mert éreztem, hogy valami jó vár majd rám.
Csütörtöktől lezárják a Dózsa György úti vasúti átjárót
Csütörtöktől ideiglenesen lezárják a XXII. kerületi Dózsa György úti útátjárót a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz vasúti pályájának és kapcsolódó létesítményeinek korszerűsítése miatt.
- címkék:
- Budapest
- XXII. kerület
- lezárás
- Címkefelhő »
Kigyulladt egy kamion az M1-esen
Az egész pótkocsija égett egy kamionnak az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom közelében.
- címkék:
- kamion
- tűz
- M1-es autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
Már nem keresik VV Fanni holttestét
Novozánszki Fanni holttestét több mint egy éve nem találja a rendőrség, és már nem is keresik tovább. Közölték a nő szüleivel, hogy heteken belül lezárják a nyomozást. VV Fanni apja a gyilkossággal gyanúsított B. László szemébe akar nézni a tárgyaláson – írja a Bors.
VV Fanni-ügy: a rendőrség lezárta a nyomozást
A legfrissebb információk szerint a rendőrség befejezte a nyomozást VV Fanni ügyében: a lány édesanyját már tájékoztatták is a fejleményekről.
- címkék:
- VV Fanni
- rendőrség
- nyomozás
- lezárás
- Címkefelhő »
Lezárják az M1-es bicskei lehajtóját
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint az M1-es autópálya felújítása miatt kedden a bicskei csomópontban a Győr felé haladók nem tudnak lehajtani.
- címkék:
- felújítás
- M1-es autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
Lezárták a Szabadság híd pesti hídfőjét
- címkék:
- Szabadság híd
- lezárás
- Címkefelhő »
Köszönöm, hogy elváltunk!
Amikor évekkel ezelőtt az egyik barátnőm azt mondta, hogy fogok én még harag nélkül, szeretettel a volt férjemre gondolni, azt hittem: na, ez az, ami soha nem jön el...
Szombaton részlegesen lezárhatják az M0-st
Burkolatjavítási munkák miatt szombaton reggel 7 és este 19 óra között részlegesen lezárják az M0-s autóút halásztelki csomópontját. Mutatjuk, hogyan változik a közlekedés.
- címkék:
- lezárás
- M0-s
- Címkefelhő »
Tüzérségi eszközt találtak a Szabadság hídnál
Tüzérségi eszközt találtak Budapesten, a Szabadság hídnál kedden délután.
Jobb, ha felkészül - több órára lezárják a Lánchidat
Lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka, mert a híd tervezetten jövő ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan terheléspróbát végeznek - közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.
- címkék:
- Lánchíd
- lezárás
- Címkefelhő »
Férfivélemény: Nem szerethetlek, amíg a múltad rabja vagy...
A mai rohanó világban sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy siettetjük a párkapcsolatainkat. Túl hamar várunk el érzelmeket, és azt, hogy a kapcsolat mindent elsöprő boldogságot hozzon.
Lezárások lesznek az M6-oson Baranyában
Biztonsági gyakorlat miatt október 10-én mindkét irányban lezárják az M6-os autópálya baranyai szakaszát - tudatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
- címkék:
- M6-os autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
Október 4. és 17. között nem közlekednek vonatok a Déliben
Október 4-től 17. éjfélig ideiglenesen bezár a Budapest-Déli pályaudvar. A két hét alatt olyan karbantartási munkákra kerül sor többek között a vágányokon, a peronokon és a felsővezetékeken, amiket vonatforgalom mellett nem lehet elvégezni – olvasható a MÁV honlapján.
Hamarosan két hétre teljesen lezárják a Déli pályaudvart
Hamarosan két hétre teljesen lezárják a Déli pályaudvart. Olyan munkálatokat kell elvégezniük, melyek mellett a vonatközlekedés fenntartása lehetetlen.
Határozatlan időre lezárták a belgrádi repülőteret
Határozatlan időre lezárták a belgrádi Nikola Tesla repülőteret szerdán, mert az Egypt Air egyiptomi légitársaság gépe műszaki okokból nem tudott szabályosan leszállni, és a kifutópálya közepén állt meg.
- címkék:
- Belgrád
- repülőtér
- lezárás
- Címkefelhő »
Baleset miatt lezárták az M5-öst Lajosmizsénél
Egy ember meghalt abban a balesetben, amely az M5-ös autópályán Lajosmizsénél történt vasárnap este; lezárták a Budapest felé vezető oldalt.
Izrael lezárta a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét
Az izraeli hatóságok vasárnap reggel részben lezárták a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét Ereznél, válaszul a tűzszüneti tárgyalások elakadására és az erőszak folytatódására a határ mentén - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.
- címkék:
- Gázai övezet
- lezárás
- határátkelő
- Címkefelhő »
Nem lesz könnyű közlekedni Budapesten a hosszú hétvégén
Az augusztus 20-i rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén és a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Lezárták a ferihegyi repülőtér 2B terminálját és környékét
Lezárta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját és annak környékét hatósági vizsgálat miatt a katasztrófavédelem - közölte az MTI-vel a Budapest Airport szerda este.
Bombának hitték a szexjátékszert a berlini reptéren
Több érdekes tárgyat, többek között vibrátort hittek bombának a Tegel repülőtér illetékesei kedden.
Amszterdam lezárja utcáit, ha túl sok belvárosában a turista
Ismét járható az M6-os
Feloldották az útlezárást az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszán, Dunaszentgyörgynél, ahol vasárnap délután felborult egy személygépkocsi.
- címkék:
- baleset
- M6-os autópálya
- lezárás
- Címkefelhő »
Baleset miatt félpályás útlezárás az 5-ös főuton
Baleset miatt lezárták az 5-ös számú főutat Lajosmizsénél vasárnap kora reggel.
- címkék:
- 5-ös főút
- baleset
- lezárás
- Címkefelhő »
Óriási káoszt okozott egy nő a müncheni reptéren
Egy felső-bajorországi kormányzati szóvivő elmondta, hogy a német rendőrség megtalálta azt a nőt, aki miatt hatalmas káosz alakult ki szombaton a müncheni repülőtéren.
- címkék:
- München
- reptér
- nő
- ellenőrzés
- lezárás
- Címkefelhő »
Vasúti átjárókat zárnak le Szegeden felújítás miatt
Vasúti átjárókat újítanak fel Szegeden a rendező-pályaudvaron, valamint a Szeged-Rókus állomáson, a munkák miatt a közúton közlekedőknek korlátozásokra kell számítaniuk.
- címkék:
- Szeged
- vasúti átjáró
- felújítás
- lezárás
- Címkefelhő »
Görög tűzvész: minden, amit a magyar turistáknak tudni kell
Továbbra is súlyos a tűzvész miatt kialakult helyzet Görögországban. A halálos áldozatok száma már száz körül jár, és kétszer ennyi a sérült. A hatóságok több tucat eltűntet keresnek, a hozzátartozók a közösségi oldalak használóinak segítségével is próbálják megtalálni szeretteiket. Görögországban a nyaralószezon közepén rengeteg magyar turista tölti vakációját. Az Origo összeállítást készített arról, mire érdemes figyelni az ott pihenő honfitársaknak, ha vakációjukat a drámai események miatt például járattörlések vagy szálláslemondások érintik.
Elképesztő cirkuszi mutatványok a Szabadság hídon - galéria
Idén másodjára június 21-én és 22-én zárták el a forgalom elől a hidat, ahol akrobaták és acroyogások léptek fel a Cirkusz Jam elnevezésű rendezvényen.
- címkék:
- cirkusz
- Szabadság híd
- lezárás
- Címkefelhő »
Elképesztő cirkuszi mutatványok a Szabadság hídon
- címkék:
- cirkusz
- Szabadság híd
- lezárás
- Címkefelhő »
Négy nyári hétvégén lezárják a járművek elől a Szabadság hidat
Négy egymást követő nyári hétvégén lezárják a járművek elől a Szabadság hidat, amelyet kizárólag az arra sétálók használhatnak.
- címkék:
- piknik
- fröccs
- Szabadság híd
- lezárás
- hétvége
- Címkefelhő »
Tbc-fertőzés veszélye miatt lezártak egy kórházat Baltimore-ban
Tuberkulózisfertőzés veszélye miatt csütörtökön, helyi idő szerint a délutáni órákban lezárták a Baltimore-i Johns Hopkins kórházi központ egy részét és a környező utcákat.
Vasárnaptól lezárások lesznek az Erzsébet hídnál távhővezeték-építés miatt
Vasárnaptól lezárásokra kell számítani az Erzsébet hídnál távhővezeték-építés miatt - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
- címkék:
- Erzsébet híd
- lezárás
- Címkefelhő »
Újra üzemel a ferihegyi repülőtér, amit éjjel le kellett zárni
Újabb baleset a 4-es főúton
Néhány napja ezen az úton halt meg kilenc ember Ceglédbercelnél, amikor is egy kisbusszal frontálisan karamboloztak. Ezúttal Hajdószoboszlónál ütközött két autó.
- címkék:
- 4-es főút
- autóbaleset
- Karambol
- lezárás
- Címkefelhő »
Halálos baleset az M5-ösön, egy kamion is kigyulladt
Két különböző baleset is történt rövid időn belül az M5-ös autópályán. Előbb egy kisteherautó rohant bele egy nagyobb teherkocsiba Ócsánál, majd egy kamion gyulladt ki Kunszállás közelében.
Négy hétvégére ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd
Felújítják az északi Zagyva-hidat Szolnokon
Felújítják az úgynevezett északi Zagyva-hidat Szolnokon, a munkálatok a tervek szerint június közepén kezdődnek meg és öt hónapon át tartanak majd - tájékoztatta a város polgármesteri hivatalának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Pakisztán dupla kerítéssel zárja el magát Afganisztántól
Pakisztán több mint 480 millió dollárt költ arra a drótkerítésre, amellyel a terroristákat fékezné meg.