sólyi gyerekgyilkosság

címke rss
Börtönben marad a sólyi gyilkos apja

Börtönben marad a sólyi gyilkos apja

Újabb 30 nappal hosszabbították meg a sólyi gyerekgyilkosság miatt 15 évre ítélt férfi apját. A férfit korábban azért tartóztatták le, mert halálosan megfenyegette a meggyilkolt kislány testvérét. A férfi letartóztatását nemrég hosszabbították meg, az ellen azonban fellebbezett. Eredménytelenül, ugyanis a Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa a korábbi döntést jóvá hagyta.

Letartóztatták a sólyi gyerekgyilkos apját

Itthon2020.02.10, 12:54

A múlt héten a bíróság első fokon elítélte a sólyi gyerekgyilkost. Az ítélet után a meggyilkolt kislány bátyja a Borsnak azt mondta, hogy a börtön kapujában fogja várni a gyilkost, hogy az magyarázza el neki, miért végezett a húgával. Erre reagálva, F. Ferenc apja halálosan megfenyegette őt. Többek között azt írta ki a közösségi oldalára, hogy "tudom, hol laksz, kutya, és én foglak kivégezni". A bíróság most elrendelte a fenyegetőző apa letartóztatását.

Gyilkossággal fenyegetőzik a sólyi gyerekgyilkos apja

Itthon2020.02.07, 11:13

Miután elítélték F. Ferencet, mert 2018-ban meggyilkolt egy 8 éves kislány Sólyon, a településen elszabadultak az indulatok. A gyilkos apja megfenyegette a kislány bátyát. Azt mondta, "tudom, hol laksz, kutya, és én foglak kivégezni" – írja a Bors.

Nem kért bocsánatot a sólyi gyerekgyilkos

Itthon2020.02.06, 10:39

Az utolsó szó jogán sem kért bocsánatot az a fiú, aki 2018-ban meggyilkolt egy 8 éves kislányt Sólyon. Azért ölhette meg a gyereket, mert az egy másik játszótársáról kezdett beszélni neki, amitől a fiú féltékeny és dühös lett. A bíróság első fokon 15 év börtönbüntetésre ítélte. A Borsnak a lány bátyja azt mondta, hogy a börtön kapujában foga várni a testvére gyilkosát.

Bíróság elé állítják a sólyi gyerekgyilkosság kamasz gyanúsítottját

Itthon2019.05.22, 17:29

Az ügyészég aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett gyilkosság miatt emelt vádat azzal a letartóztatásban lévő fiatalkorúval szemben, aki 2018. május 18-án késő délután megölt egy nyolcéves kislányt Sólyon.

Lezárták a nyomozást a sólyi gyerekgyilkosság ügyében

Itthon2019.05.01, 13:43

Lezárta a nyomozást a sólyi gyerekgyilkosság ügyében a rendőrség. A 8 éves Adriennt tavaly májusban ölték meg, a holttestét a Séd patak medrében találták meg. A gyilkossággal a 16 éves F. Ferencet vádolják.

Rács mögött marad a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja

Itthon2018.11.22, 10:03

Az ügyészi indítványnak helyt adva a bíróság három hónappal meghosszabbította a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását.

Öngyilkosságot kísérelt meg a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja, F. Ferenc

Archívum2018.07.07, 12:42

Öngyilkosságát készítette elő F. Ferenc, aki korábban bevallotta: ő követte el a sólyi gyerekgyilkosságot. A kamasz fiú öngyilkosságát megakadályozták a fegyőrök, majd az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetbe szállítják megfigyelésre.

Így búcsúztatták szülei a meggyilkolt sólyi kislányt, Adriennt

Archívum2018.05.31, 08:52

Emlékfotóval és jégvarázsos koszorúval búcsúztatták szülei a sólyi gyermekgyilkosság 8 éves áldozatát, Adriennt.

Hófehér koporsóban kísérték utolsó útjára a meggyilkolt sólyi kislányt

Archívum2018.05.30, 16:09

Eltemették a sólyi temetőben a másfél hete brutálisan meggyilkolt nyolc éves kislányt, Adriennt. Hófehér koporsóban kísérték utolsó útjára a kislányt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő