Lázár János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Kormányinfó
- Orbán-kormány
- Hódmezővásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
KDNP-st jelölhetnek Lázár helyére Hódmezővásárhelyen
Almási István jelenlegi alpolgármester jelölését támogatja a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra a Fidesz és a KDNP helyi csoportja - tájékoztatta a két szervezet csütörtökön közös közleményben az MTI-t.
Lázár több gyereket engedne a bölcsődékbe
Ideiglenesen engedné az ellátott gyerekek számának növelését a bölcsődékben egy Lázár János által benyújtott törvényjavaslat.
Lázár városa jól gazdálkodott
Csaknem egymilliárd forint többlettel zárt Hódmezővásárhely tavaly, de 25 milliárd forint adósságot görget maga előtt az önkormányzat. Fővárosi kerületek is pluszban zárták a tavalyi költségvetési évet.
Lázár János ragaszkodik a pártok állami támogatásához
Lázár János szerint a pártoknak kell az állami támogatás, de még nem tudja, hogy szembeszáll-e Orbán Viktorral, amikor a jövő héten a Fidesz elnöksége megtárgyalja a kormányfő javaslatát. A Fidesz frakciója szerint azért nem lehet bizottságot felállítani a Közép ügyeinek vizsgálására a parlamentben, mert az ellenzék más módon is választ kaphat a kérdéseire.
Mit rontott el a Fidesz?
Csak Áder János tudhatja pontosan, hogy mire gondolt, amikor beiktatásán új kiegyezésről beszélt - mondták kormánypárti képviselők az [origo]-nak. Hoffmann Rózsa szerint kevesebbet kellene marakodni, Rétvári Bence önmagával kezdené a kiegyezést, Lázár János pedig úgy érzi, van, amit rosszul csinálnak, de az ellenzék sem tudja, mi lenne jobb.
Lázárt a kezéért, Balogot a hitéért szereti Orbán
Lázár János erős kezével, Varga Mihály gazdasági felkészültségével és Balog Zoltán református hitével magyarázta a kormányátalakítást Orbán Viktor hétfőn a kormánypárti frakcióknak. Az államtitkári posztra készülő Lázár János azt mondta, esze ágában sincs elbúcsúzni a frakciótól, hiszen 2014-ig úgyis együtt dolgoznak. Orbán annyira aggódik a gazdasági helyzet miatt, hogy arra kérte a képviselőket, most ne a nyaraláson törjék a fejüket.
Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen
Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János, aki a polgármesterséget államtitkárságra cseréli. Tíz év alatt feldühítette az adósokat, és megszorongatta a közmunkásokat, de háromszor nyert választást - van, akit azzal nyert meg, hogy szép a családja, másnak egy bicikliseknek tett engedmény tetszett a leginkább. Riport a városból, ahol a Lázár utca keresztezi a dr. Rapcsák András utcát.
Varga Mihály mielőbb tárgyalni szeretne
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat június 1-jétől vezető Varga Mihály azon dolgozik majd, hogy mihamarabb meginduljanak a hivatalos megbeszélések Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.
Átalakítja a kormányt Orbán
Varga Mihályt nevezte ki Orbán Viktor a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetőjévé. Varga helyére Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője kerül. Rogán Antal V. kerületi polgármesterből Fidesz-frakcióvezető lesz.
A kőkemény jófiúkat tolta előre Orbán
Két leghűségesebb emberét és egyik kedvencét emelte fel a kormányt átalakító Orbán Viktor. Az elmúlt két év talán legkeményebb konfliktusait nyíltan vállaló Lázár János lesz az egyik legközvetlenebb munkatársa, a rengeteg fontos törvényhez csendben asszisztáló Rogán Antal a legkeményebb politikai csatákat kapja, Szijjártó Péter pedig nyakába veheti a világot.
Nagy, nyilvános búcsúra készül Lázár
Orbán Viktor részvételével hódmezővásárhelyi közgyűlést hívott össze Lázár János, aki távozik a polgármesteri posztról, mivel ő vezeti majd a kormányfő hivatalát. Hétfőn összeül a Fidesz frakciója is, hogy megbeszéljék a kormányátalakítást.
Lázár alá kerülhetnek a titkosszolgálatok
A kormányátalakítás után a Miniszterelnökség irányítása alá kerülhet a titkosszolgálatok felügyelete. A tárcát várhatóan államtitkárként irányítja majd Lázár János, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője.
Lázár: Jó adósok akarunk lenni
Hódmezővásárhely és az Erste Bank egyezségre jutottak, de nem árulják el, pontosan milyenre. Lázár János polgármester tavaly bejelentette, hogy a város árfolyamveszteségeinek megosztását várja el a banktól.
Megszüntetik a pofátlan végkielégítések adóját
Az Orbán-kormány a társadalmi igazságérzettel indokolta az állami vezetők, polgármesterek, közszolgák végkielégítésére kivetett 98 százalékos adójának bevezetését 2010-ben, most viszont azt ígéri, hogy az év végén eltörli, mert keveset hoz az államnak. Megszűnik néhány más kis adó is, néhány pedig beépül a kormány által tervezett újakba.
Lázár János fél lábbal már kilépett Hódmezővásárhelyről
Hivatalossá vált, hogy a Fidesz frakcióvezetője a parlamentet választja a polgármesterség helyett. A kevesebb választókerület miatt nagy a felfordulás a kormánypárt választókerületi szervezeteiben.
Lázár: Nem tervezem, hogy államtitkár legyek
Miniszternek többször felkérték már, de egyszer sem vállalta - jelentette ki Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője nem tud arról, hogy a kormányfő más posztra szánná.
Több pénzt szavaztak meg maguknak a képviselők
Magasabb fizetést a bizottsági alelnököknek, ingyenes mobiltelefont és több üzemanyagot szavazott meg a képviselőknek a parlament. Azt viszont nem tudta elérni egy fideszes képviselő, hogy az egész fizetésreformot halasszák 2014-re, és az is benne maradt a törvényjavaslatban, hogy csak ülésszakonként ötször lehet hiányozni a bizottsági ülésekről.
Pénteken jönnek a részletek az elnökválasztásról
A Fidesz elnöksége a hét utolsó munkanapján tanácskozik, az megbeszélésen jelen lesz Kövér László és minden bizonnyal ott lesz a köztársasági elnöki poszt egyik fő esélyesének tartott Áder János is.
A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját
Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.
Bonyolult az élet a nagy magyarázkodóknak
Schmitt Pál pénteken este exkluzív interjút ad az MTV-nek, várhatóan a plágiumbotrányát próbálja megmagyarázni. A magyar politika és a közélet is kitermelt már néhány kínos magyarázkodást. Medgyessy Péter a D-209-es ügy kirobbanása után először tagadott, Lázár János egy hangfelvétel kiszivárgása után félreértésre hivatkozott, az olimpiai aranyéremtől megfosztott Annus Adrián hadjáratról beszélt, a balesetet okozó Stohl András pedig rögtön bocsánatot kért. Ki hogyan magyarázta a kínos ügyeit?
Támogatja Bajnai javaslatait Lázár János
Több olyan - a mélyszegénységben élők helyzetén javítani akaró - javaslatot is jónak talált Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, amelyet a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány dolgozott ki.
Támogatást kap a magyar-magyar örökségi turizmus
A nemzeti örökségről szóló határozati javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők az Országgyűlésnek szerdán. Az indítvány elfogadásával a törvényhozás egyebek mellett elkötelezné magát, hogy "Kárpát-medencei nemzeti kulturális örökségünket utódaink, valamint az emberiség számára megőrizze és továbbadja".
Havi egymilliót venne ki Kövér László zsebéből Lázár fizetésreformja
Lázár János nem adja fel: őszi kudarca után most az Országgyűlésről szóló törvényben reformálná meg képviselőtársai fizetését. A javaslat megszüntetné a pótlékok átláthatatlan rendszerét, és közel egyforma fizetést adna mindenkinek. Az [origo] számításai szerint a képviselők kétharmada rosszul járna, veszteségeiket a parlamenti benzinkártya is csak tompítani tudná.
Lázár János: A lényeg, hogy a képviselők kezébe pénz ne kerüljön
A legfontosabb változás az új országgyűlési törvényben, hogy az parlament bérel majd lakást vagy szállodaszobát a képviselőknek, akik így nem tudnak visszaélni a lakhatási támogatással - mondta az [origo]-nak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A javaslat szerint a jelenlegi havi 116 ezer forint helyett jövőre akár 187 ezer forintos albérletbe is költözhetnének a képviselők, de a tervezetet benyújtó Lázár szerint ez a keretösszeg még csökkenhet, és előfordulhat, hogy akár ötvenezerét találnak a képviselőknek szállást.
Ez egy mintaország polgárainak az akciója lesz
A munka szeretete, a talpra állás képessége - kormánypárti képviselők szerint ezek miatt is büszkék lehetnek ránk a külföldiek. Orbán Viktor kormányfő vasárnap egy bajor televíziónak kijelentette, hogy Magyarország mintaország lesz. Lázár János még nem tudja, büszke lesz-e ránk Európa, Lezsák Sándor elmagyarázta, mi a különbség a sárga és a piros irigység között, Szőcs Géza szerint büszkék lehetünk arra is, hogy okosan spórolunk a kultúrán.
Kétszázmilliót buknak Gyurcsányék frakció nélkül
Nem részesülhet a képviselőcsoportoknak jutatott, a jelenleginél milliókkal nagyobb állami támogatásból a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, ha nem sikerül frakciót alakítania. Összesen 200 millió forintot veszíthetnek a ciklus végéig.
Milliókkal többet kapnak a pártok
Mind az öt képviselőcsoport a jelenleginél milliókkal nagyobb támogatást kapna, ha a parlament megszavazza Lázár János és Gulyás Gergely javaslatát.
Ismét az ügynökaktákkal birkózik a Fidesz-KDNP-frakció
Az ügynökkérdésről tárgyal hétfői ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök korábban azt mondta, az ügynökmúlt feltárásának módszeréről komoly vita zajlik a kormánypárti képviselőcsoportban.
Schiffer szerint Lázár lesüllyedt a csatorna mélyére
Lázár egy kommunista kollaboráns leszármazottjának titulálta Schiffert. Az LMP-s politikus erre úgy reagált: a Fidesz frakcióvezetője olyanra vetemedett, amire még a Jobbik sem.
Lázár: Nyilvánossá kell tenni az ügynökaktákat
A Fidesz frakcióvezetője szerint minden ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket. Lázár János a magyar demokrácia "gennyes sebének" nevezte az ügynökkérdést, szerinte azonban az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az ehhez kapcsolódó indítványát, amelyet a Fidesz leszavazott.
Csak az LMP-s kényszerhelyzet miatt állt ellen Lázár
Lázár János frakcióvezető azért nem írta alá az LMP kezdeményezését az állambiztonsági múlt feltárásáról szóló vitanapról, mert nem időben keresték meg - közölte a Fidesz. Hozzátették, hogy a párt ennek ellenére a vitanap összehívását megszavazza, és részt is vesznek rajta.
Nem vett részt az LMP és az MSZP az ötpárti egyeztetésen
Júniusig terjesztene be szabályozási javaslatot a Fidesz által kezdeményezett ötpárti egyeztetések eredményéről Lázár János. A hétfői egyeztetésen a Jobbik, a Fidesz, és a KDNP is részt vett, az LMP és az MSZP viszont nem.
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Fidesz a kampányfinanszírozásról
Összesen négy témában, közte az MSZP által javasolt kampányfinanszírozási törvényjavaslatról is ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Fidesz pénteken.
Nem lehet már halogatni a szembenézést a múlttal
Egyelőre a Fideszben sem tudják, hogyan néz ki saját javaslatuk az állambiztonsági akták nyilvánosságra hozataláról, bár az ígéretek szerint másfél hét múlva a frakció elkezd vitázni a kérdésről. Több elképzelés is van arról, hogyan lehetne lezárni az ügynökügyeket, de az átfogó koncepcióról csak egy szűk kör tudhat. Bár az iratok nyilvánosságát egyre több kormánypárti képviselő sürgeti, ők maguk is szinte kizártnak tartják a teljes közzétételt. A parlament a rendszerváltás óta legalább tizenkétszer futott neki az ügynökmúlt rendezésének, de végleges megoldás egyszer sem született.
Nyílt vitára hívta Lázárt Schiffer az ügynökügyben
Schiffer András LMP-s országgyűlési képviselő nyílt vitára hívta Lázár Jánost az ügynökakták nyilvánosságra hozásának ügyében. Az LMP keddi közleménye szerint Lázár valótlanul állította, hogy ötpárti egyeztetést kezdeményezett az ügyben.
A négynapos ünnep után nekifut az ügynökaktáknak a Fidesz és a KDNP
A Fidesz-frakcióban nagy vita van arról, hogy nyilvánosságra kell-e hozni az ügynökaktákat, és ha igen, kié az adat, az államé, vagy azé, akiről információt gyűjtöttek. A Fidesz és a KDNP március 19-ei frakcióülésén újra előveszi a témát. Orbán Viktor a parlament hétfői ülésén azt mondta, hogy a megoldás mikéntjéről komoly vita zajlik a kormánypárti frakcióban, és "amíg a vitát nem zárjuk le, addig nem is tudunk előállni olyan megoldási javaslattal, amely megfelelne azoknak a szempontoknak, amelyeket ön felvetetett".
Lázár: A dohánymultik sportot űznek a szembenállásból
A Fidesz frakcióvezetője szerint egyes üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a trafiktörvényt, holott ők is részt vettek az előkészítésében. Lázár János szerint a dohányipari multicégek jelenlegi pozícióikat kívánják megőrizni azzal, hogy ellenállnak a törvénynek.
Imázsjavító körútra küldte embereit Orbán
A magyar kohéziós pénzek megvonására tett uniós javaslat, a kötelezettségszegési eljárások, a magyar gazdasági intézkedések és jogszabályi változások miatt a miniszterelnök, a kormány több tagja, illetve a Fidesz frakcióvezetője Párizsban, Berlinben és Brüsszelben próbálta meggyőzni a politikai és gazdasági élet vezetőit a magyar érdemekről. Főleg hivatalos meghívásoknak tettek eleget, de francia és német befektetőkkel is találkoztak.
Már tavasszal átalakíthatja a kormányt Orbán
A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnök nem vár a nyári ciklusfelező értékelésig a kormányátalakítással. Két forgatókönyv merült fel, egy kevésbé komoly és egy teljes kormányzati átalakítás. Utóbbi alapján mozoghatnak a miniszteri székek, és kormányzati pozíciót kaphat például Lázár János, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője. A Népszabadság egyik kormányzati forrása szerint a miniszterelnöknek fejtörést okoz Navracsics Tibor elegáns kívülállása.
Lázár és a maffiózók
Miközben a belügyminiszter azzal érvel, hogy visszaszorulóban van a korrupció Magyarországon, egy távozó államtitkár zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok koalíciójáról beszélt, a Fidesz frakcióvezetőjét pedig azzal gyanúsították meg, hogy egy törvénytervezetet a dohánylobbi írt meg.
Jajgatnak a következő bevetést váró fideszesek
Tele van a parlament aggódó fideszes képviselőkkel, akik még nem tudják, hogy a párt számít-e rájuk jelöltként a 2014-es választásokon, vagy új munka után kell-e nézniük. Akinek nincs különösebb befolyása a pártban, annak sorsáról várhatóan Orbán Viktor dönt majd, függetlenül attól, hogy mit szeretne maga a képviselő. Többen kifejezetten panaszosan beszéltek a helyzetről. Bár a döntést fegyelmezetten várják, néhányan megélhetésükért aggódnak.
Lázár János: A kohéziós csatát még nem zártuk le
Igazságtalannak és méltánytalannak nevezte a magyar kohéziós pénzek felfüggesztésére tett uniós javaslatot Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádiónak ugyanakkor azt mondta, emiatt nincs szükség gazdasági irányváltásra.
Lázár tagadja, hogy egy dohánygyártó írta a trafiktörvényt
A Fidesz parlamenti frakciója írta a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot, annak megalkotásában azonban volt szerepe a Continental Dohányipari Zrt.-nek is - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János frakcióvezető a jogszabály születéséről szóló sajtóhírekre reagálva.
Erősebb állami szerepet szorgalmaz az egészségügyben Lázár
Felül kell vizsgálni az eddigi egészségügyi privatizációkat és rendezni kell az orvosok, ápolók, rezidensek bérét - mondta hétfőn Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője az Európai Unió segítségét kérné az orvosok elvándorlásának megállításában.
Nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat Lázár
Nagy vita van a Fideszben arról, hogy egy illegitim társadalmi-politikai rendszerben megszerzett információk az állam tulajdonát képezik-e, vagy azé az adat, akiről az információt gyűjtötték - mondta Lázár János hétfőn. A frakcióvezető szerint az ügynökmúlttal összefüggő minden adatot nyilvánosságra kell hozni, még akkor is, ha ez egyébként személyiségi jogokat sért.
A dohánygyár gépén írták a Brüsszelbe küldött trafiktörvényt
Több szálon együttműködik a kormánypárt és a Continental Zrt. a trafiktörvény megírásában - írta a Népszabadság, amely szerint a cég vezetőjének számítógépén született az a törvénytervezet, amelyet a kormány Brüsszelbe küldött elfogadás előtt.
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A kisebb falvakban nem lenne kötelező a nemzeti dohányboltnak elnevezett, különálló üzletek megnyitása, viszont az ottani boltokban nem lehetne közszemlére tenni az árut.
Ragaszkodnak járási hivatalukhoz a fideszes kerületek
A fővárosi polgármesterek azt javasolják, minden kerületben legyen járási hivatal, jelentette be hétfőn Lázár János.
- címkék:
- Lázár János
- járás
- kerület
- Fidesz
- Címkefelhő »
Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni
Lázár János szerint minden újságíró tudja, hogy nem pusztán annyit mondott Zsiga Marcell és Matolcsy György sem, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból.
Egyelőre csak szavakban békül az ellenzékkel a Fidesz
Bár Martonyi János, Lázár János, Navracsics Tibor és a kormánypártok más vezetői ígérték, a parlament napi munkájában eddig nincs nyoma annak, hogy a Fideszben és a KDNP-ben nyitottabbak lennének az ellenzékkel szemben. Fideszes képviselők szerint erre külön nincs is szükség, a lassabb parlamenti tempó önmagában is segíti a nyitottságot. Orbán Viktor hétfőn fegyverszünetet ajánlott az ellenzéki pártoknak, de feltétellel: ne szítsanak további nemzetközi vitákat a kormány lépéseiről.