látogató
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Budapest
- állatkert
- múzeum
- Párizs
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hatmillióért kísérleteztek az idősek honlapjával
Az egészségügyi minisztérium eddig legalább hatmillió forintot költött egy olyan időseknek szóló honlapra, amelynek több szolgáltatása nem működik, és amely ma már nem is érhető el az eredeti címén. A tavasszal ezustkor.hu névvel elindított portál az elmúlt hónapok során nem igazán vált közismertté: az eddigi kevés számú látogató túlnyomó része keresőprogramokon keresztül jutott el az oldalra.
Evakuálták a Los Angeles-i állatkertet
Biztonsági okokból kilencezer látogatót evakuáltak hétfőn a Los Angeles-i állatkertből, az ok egy tizenöt éves csimpánzdáma, aki megszökött ketrecéből.
- címkék:
- Los Angeles
- állatkert
- látogató
- ketrec
- Címkefelhő »
Új StarWars Galaxies oldal nyílt
Újabb oldalt nyitott a Lucas, mely a népszerű online szerepjátékkal, a Star Wars Galaxieszel foglalkozik. Az oldalra látogatók megismerkedhetnek a Tatooine bazárjával és kocsmáival, a játékban kószáló fajokkal, és mindezek mellett még letölteni váró csemegék is szerepelnek az étlapon.
Az USA ujjlenyomatot vesz minden turistától
Az Egyesült Államok ismét szigorította az országba való belépéskor elvégzett biztonsági intézkedéseket. Ezentúl az Amerikába látogatókat lefényképezik, és ujjlenyomatmintát vesznek tőlük. Az amerikai Nemzetvédelmi Minisztériumban az [origo]-nak elmondták, hogy az ellenőrzést minden az Egyesült Államokba utazó külföldin elvégzik. A brazil hatóságok, válaszul az amerikai lépésre, a Sao Pauló-i repülőterén ujjlenyomatmintákat gyűjtenek, és fényképeket készítenek az országba látogató amerikai állampolgárokról.
- címkék:
- USA
- Amerika
- ujjlenyomat
- látogató
- ellenőrzés
- Címkefelhő »
6,1 millió liter sör fogyott az Oktoberfesten
Két hét alatt 6,3 millió látogató, 6,1 millió liter sör, 195 ezer korsólopási kísérlet, 415 alkoholmérgezés - ezek a müncheni Oktoberfest nevű sörfesztivál főbb számai. Az ünnepély két év visszaesés után tudta ismét növelni látogatói számát.
Nyílt nap a Sándor-palotában
A Köztársasági Elnöki Hivatal nyílt napot tart szombaton és vasárnap a Sándor-palotában. A látogatók a két napon délelőtt 10 órától délután 18 óráig nézhetik meg az államfői hivatalnak helyt adó, közelmúltban felújított épületet.
Budapestre érkezik az Orient expressz
A Magyar Vasúttörténeti Parkban tekinthetik meg a látogatók vasárnap a Budapestre érkező Orient expresszt. Beülhetnek a legendás vonatszerelvény étkező- és hálókocsijába is.
Csütörtök délután nyit a Budapest Plázs
Naponta 20-40 ezer látogatót vár az újpesti rakparton kialakított, csütörtökön délután 5 órakor megnyíló Budapest Plázs. A többször módosított nyitási időpont a szervezők szerint most már biztos, a plázst Demszky Gábor főpolgármester nyitja meg.
Népszerű a drótnélküli hálózat a CeBIT-en
Több mint 15 ezer látogató vette igénybe az idei CeBIT-en debütált nyilvános vezeték nélküli hálózatot, amelyen keresztül a vásár területéről lehetett csatlakozni az internetre.
- címkék:
- internet
- hálózat
- látogató
- Címkefelhő »
Kevesebb volt a látogató a 2002-es CeBIT-en
A csütörtökön bezárt nyolcnapos hannoveri kiállításnak körülbelül 700 ezer látogatója volt, ezeknek 85 százaléka üzleti céllal érkezett a legfrissebb számítástechnikai, a szoftver, a hálózati és távközlési termékek seregszemléjére. Ez a szám 18 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi 850 ezres látogatószám.
- címkék:
- kiállítás
- szoftver
- látogató
- Címkefelhő »
Bukarest mellett épül a Drakula-park
A PricewaterhouseCoopers (PwC) tanácsára a román kormány az eredeti elképzelésekkel szemben nem Segesvár mellett, hanem Bukarest közelében építi meg a Drakula legendából merítő szórakoztató-parkot. A PwC szerint a park így több látogatót vonzhat.
Huszonöt éves a Budapesti Planetárium
1977. augusztus 20-a óta 3,5 millió látogatója volt az intézménynek.
Öngyilkosság krokodilokkal
Több mint száz krokodil közé ugrott egy nő egy thaiföldi krokodilfarmon. Az öngyilkos nőt a látogatók szeme előtt tépték szét a ragadozók.
- címkék:
- Thaiföld
- krokodil
- látogató
- krokodilok
- Címkefelhő »
A cápák közé estek egy akvárium látogatói
Néhány gyerek és felnőtt beesett egy cápákkal teli akváriumba Amerikában, amikor összeomlott az egyik gyalogos felüljáró. Az állatokat nem sokkal korábban etették meg, nem is közelítettek az ijedt látogatókhoz.
- címkék:
- Amerika
- állatok
- látogató
- akvárium
- Címkefelhő »
Bezár a Sándor-palota
A Sándor-palotát bezárják a látogatók előtt, mert a műemlék épület vagyonkezelője nem kap támogatást a nyitva tartáshoz. Az épület hasznosításáról és a látogatók előtti megnyitás finanszírozásáról még nem döntöttek. A tervek szerint Mádl Ferenc hivatala költözhet a palotába.
- címkék:
- Mádl Ferenc
- látogató
- Sándor-palota
- Címkefelhő »
Megújult a miniszterelnok.hu
Megújult a miniszterelnok.hu
Megújult a Pénzügyminisztérium honlapja
Csütörtöktől működik a Pénzügyminisztérium új honlapja, amelyet a tárca szakemberei fejlesztettek ki - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A honlap kialakításakor elsődleges szempont volt a közérthetőség, illetve a tárca dokumentumainak minél előbbi megjelenítése. A Pénzügyminisztérium tervei szerint havonta egy alkalommal élő chatre kerül majd sor, ahol a miniszter válaszol a látogatók kérdéseire.
Több tízmillió óvszert osztanak ki Rióban
A hétvégén kezdődött riói karnevál idén is több millió látogatót vonzott a brazil városba.
- címkék:
- Rio
- óvszer
- látogató
- Címkefelhő »
11 év után újra várja a látogatókat a pisai ferde torony
Szombaton nyitott ki újra a pisai ferde torony. A tornyot 11 évvel ezelőtt zárták be, miután az már az összeomlással fenyegetett.
- címkék:
- New York
- látogató
- összeomlás
- torony
- Címkefelhő »