közösségi oldal
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra tanult élni a hegymászólány, Honti Kata
2011-ben egy munkahelyi rutinvizsgálaton derült ki, hogy Honti Kata akut leukémiában szenved. A legnagyobb közösségi oldalon soha nem látott összefogás indult azért, hogy a 26 éves, vörös, göndör hajú, életvidám hegymászó lánynak idõben õssejtdonort találjanak. A véradók száma hirtelen a duplájára emelkedett, és végül idén januárban donort találtak Katinak, aki így esélyt kapott, hogy megküzdjön az életéért.
Kínozta a gyerekeket a kínai óvónõ - Eldicsekedett a fotókkal
A kínai óvónõnek azonnal mennie kellett, miután egy közösségi oldalon büszkélkedett azzal, hogy a fülénél fogva a magasba emelt egy csemetét.
"Essen már ki Zámbó Krisztián!"
Nemcsak a nézõket, hanem a rajongókat is durván megosztotta az, ami szombat este az X-Faktorban történt. Mint megírtuk, a zsûri Fehér Zolit menesztette, Zámbó Krisztiánnak pedig párbajoznia sem kellett. Jimmy fia egy Bon Jovi-dalt énekelt a mûsorban; az elõadás után elárasztották hivatalos közöségi oldalát a gratulációk, ám nemsokára megjelentek az ellendrukkerek és a kritikusok is. Feltûnõ, hogy ez utóbbiak kapták a lájkokat.
Valaki bejár Juhász Péter Facebook-oldalára
A Milla vezetõje azt kéri a felhasználóktól, jelezzék, ha "furcsa levelet" kapnak tõle. Juhász Péternek az lett gyanús, hogy egy szavazáson a miniszterelnök mellett voksolt.
Ágyékkötõben pózol a világsztár
David Arquette egy igazán extrém fotót mutatott magáról a világhálón.
Twitterezni fog a pápa
A Twittert sem hagyja ki a közösségi háló minden eszközét alkalmazó vatikáni kommunikáció: minden készen áll XVI. Benedek mikroblogjának elindításához.
Egymillió facebookozó adatai szivárogtak ki
Öt dollárért vásárolta meg több mint egymillió felhasználó személyes adatait egy bolgár digitális jogi aktivista. A Facebook keresi az adatok kiszivárogtatóját.
A világ egyhetede facebookozik
Átlépte a Facebook felhasználószáma az egymilliárd embert. A rendszerben több mint egybillió lájk található, fotókból 219 milliárdnyit töltöttek fel a közösségi oldalra.
Szexi nõkként facebookoznak a tálibok
A tálib katonák kamu profilokat használva a közösségi oldalon ausztrál katonákat jelölnek be. Ha visszaigazolják õket, katonai titkokhoz juthatnak hozzá.
Zuckerberg nem adja el a részvényeit
Bármennyire is rosszak a Facebook pénzügyi kilátásai, az alapító nem tágít: még legalább egy évig megtartja részvényeit - nyilatkozta Mark Zuckerberg.
Feltérképezheti facebookos ismerõseit
A Facebookos adatainkból készít mindenre kiterjedõ jelentést a Wolfram Alpha keresõ. A szoftver kiszámolja kik a legjobb barátaink, vagy hogy melyik szavakat használjuk a leggyakrabban.
Kínlódik a Facebook gyilkosa
Sokan a legnagyobb közösségi oldal kihívójaként tekintettek a Diasporára, ami az alulról szervezõdõ közösségi oldal példája lett volna. Bár az alulról szervezõdés folytatódik, a közösségi hálózatnak továbbra sincs komoly felhasználói bázisa, így úgy tûnik, a Facebookot a jelen technológiai viszonyai között senki sem tudja lenyomni.
Apróbetûs szöveggel trükközik a Facebook
Újabb adatvédelmi botlást követett el a Facebook, a közösségi oldal megújult felületén az apróbetûs tájékoztatójába számûzte a felhasználói számára fontos információkat.
Papucsból és bringából is van már facebookos
A maláj piacon illegálisan, de kapható, az internetrõl pedig bárki rendelhet a lájkolós bélyegzõt. A Facebooknak csak egy terméke van, a Facebook, de mások már biciklit is készítettek a nevével.
Charlie Sheen szex közben is posztolt a közösségi oldalára
Charlie Sheen exbarátnõje, Bree Olson bizarr dolgokat mesélt a világsztár szexuális életérõl.
- címkék:
- Charlie Sheen
- szex
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Tolószékbe került a fiatal énekesnõ
Kificamította a bokáját, ezért tolószékbe került Kelly Clarkson.
Netikett a közösségi oldalakon - mindenkinek
A közösségi portálokon egy ártalmatlannak tûnõ hozzászólással vagy egy meggondolatlan posztolással könnyen kellemetlen helyzetbe sodorhatunk másokat. A Life.hu most összegyûjtötte az online kommunikáció legnagyobb buktatóit, amikre érdemes figyelni.
- címkék:
- internet
- etikett
- online
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Íme az egyik legjobban várt celebbébi fotója - Te felismered, ki ez az édes baba?
Pufi arcocska, óriási szemek és trendi frizura - vajon ki lehet ez a pár hetes csöppség?
Alig telefonálnak az emberek az okosmobilokkal
Az emberek egyre többet foglalkoznak okostelefonjaikkal, de már bõven nem telefonálásra és SMS-küldésre használják a készülékeiket.
Bekebelezi a Facebook az e-mailt
Minden elõzetes jelzés nélkül lecseréli a felhasználók alapértelmezett e-mail címeit @facebook.com-osra. Az új címre küldött levelek nem a felhasználó levelezõfiókjába futnak be, hanem a közösségi oldalra - adta hírül a Gizmodo technológiai blog.
- címkék:
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Lemondott a Facebook mûszaki vezetõje
Néhány héten elhagyja a világ legnépszerûbb közösségi oldalát Bret Taylor, a Facebook mûszaki igazgatója, hogy saját vállalkozást indítson útjára.
Ezt nagyon rosszul tette! Smink nélkül pózolt közösségi oldalán a fiatal világsztár
Kelly Osbourne úgy döntött, õ is csatlakozik azon kolléganõihez, akik smink nélküli fotókat rakosgatnak fel a közösségi oldalukra.
A Twitter azt is tudja, mikor alszunk
New Yorkban ugyanannyit posztolnak munka közben, mint szabadidõben, Sao Paolóban délután szinte mindenki alszik egy órát, Isztambulban pedig sokat buliznak augusztusban. A felhasználói aktivitások alapján olyan információkra lehet következtetni, amik megkönnyíthetik a hirdetõk dolgát.
Elindult a Facebook appboltja
Több mint hatszáz telepíthetõ alkalmazással nyílik meg a Facebook szoftverboltja. A kezdeti kínálatban egyaránt megtalálható a The Sims játék Facebookos verziója, a Socialcam videós alkalmazás és a Pinterest képgyûjtõ oldal kliense.
Öt évet ad a Facebooknak egy vezetõ elemzõ
Egy amerikai elemzõ szerint hasonló sors vár a legnagyobb közösségi oldalra, mint az egykor szebb napokat látott Yahoo-ra. Zuckerberg sok mindent megpróbál azért, hogy ne süllyedjen el a Facebook: hamarosan például gyerekek is regisztrálhatnak.
- címkék:
- bukás
- elemzés
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Megnõsült Mark Zuckerberg
Mark Zuckerberg megváltoztatta családi állapotát a Facebookon szombaton: házasságot kötött barátnõjével, Priscilla Channel.
Túlértékeltnek érzik a Facebookot
Az amerikaiak mintegy fele csupán múló szeszélynek tartja a Facebookot, és nagyjából ugyanennyien vélik úgy, hogy a részvényeinek elsõ nyilvános kibocsátására készülõ internetvállalat várható piaci értékét jelentõsen túlbecsülik - derült ki a legutóbbi Associated Press hírügynökség és a CNBC tévécsatorna közös felmérésbõl.
Budán fotózták le Bruce Willis babáját!
Bruce Willis és hitvese a Twitter oldalukon mutatták meg azt a fotót, amire mindenki izgatottan várt.
Nem használják a magyar színházak a közösségi médiát
A Mûvészetek Palotája ugyan sok facebookoskövetõt gyûjtött, de dicséret egyik magyar színházat sem illet igazán: a blogolás, képmegosztások és kreatív alkalmazások fejlesztésének hiányának változtatniuk kellene - derül ki egy friss tanulmányból.
Nem tûnik jobb kedvûnek Demi Moore: férjezett nevén posztolgat furcsa fotókat
Demi Moore kálváriája talán végre véget ér. A sztár néhány napja a hosszabb távolléte után ismét megjelent a nyilvánosság elõtt, de azért vannak jelek, amik arra utalnak, hogy a színésznõnek még vannak gondjai.
Felére alkudta le Zuckerberg az Instagram árát
A felére alkudta le az Instagram fotós szolgáltatás árát Mark Zuckerberg. Az üzletet egy hétvége alatt ütötték nyélbe, Zuckerberg egymilliárd dollárt spórolt az ügyes alkudozással.
- címkék:
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Átrajzolta közösségi oldalát a Google
Teljesen áttervezte közösségi oldalának felületét a Google. Az új dizájn szebb, letisztultabb, jobban kezelhetõ táblagépen. Kérdés, hogy a kényelmesebb felület elég lesz-e a szolgáltatás népszerûbbé tételéhez.
Androidra is megjelent az Instagram
Androidos készülékekre is elérhetõ a világ legnépszerûbb okostelefonos applikációja, az Instagram. A harmincmillós közösséget maga köré vonzó szolgáltatás eddig csak iPhone-ra volt elérhetõ, az új platform meghódításától további növekedést és a kreatív szûrõkkel retró hatásúvá tett fotók elterjedését reméli.
Pillants be Lady Gaga hétköznapjaiba!
A különc énekesnõ szívesen osztja meg élményeit egy népszerû közösségi oldalon, ahová gyakran tölt fel magáról és kedvenc dolgairól is privát képeket. Ezekbõl válogattunk. Megnézheted Gagát reggel kócosan, smink nélkül, vagy akár szörfözés közben is, valamint kedvenc kis szörnygyûjteményét, amelynek darabjait rajongóitól kapta.
- címkék:
- Lady Gaga
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Családi állapot: házas - Párkapcsolati buktatók a közösségi oldalakon
A közösségi hálózatok lehetõvé teszik a másokkal való kommunikációt, ám az exek, a kacér munkatársak vagy az új ismerõsök felbukkanása komoly bonyodalmakat is okozhat egy párkapcsolatban.
Már a Facebook jelszót is elkérhetik állásinterjún
Semmit sem érnek a tökéletes facebookos adatvédelmi beállítások az amerikai HR-esekkel szemben. Az Egyesült Államokban egyre gyakrabban kérik el állásinterjún a pályázó jelszavát, hogy szétnézzenek a privát profiljában - adta hírül a The Telegraph brit napilap.
Túlzottan tolakodó az új Google
Hirdetési céggé változott a Google új vezetés alatt - legalább is egy volt dolgozója szerint. A vállalatot a közelmúltban a Microsoftért hátrahagyó vezetõ mérnök hosszú blogbejegyzésben ostorozza a Google+ közösségi oldalt erõltetõ korábbi munkahelyét.
Nem szívesen politizálnak a Facebookon az amerikaiak
Bátortalanul politizálnak a közösségi oldalon az amerikaiak. Ahogy a vallásról, úgy a politikai meggyõzõdésrõl és pártszimpátiáról sem igazán beszélnek az USA-beli felhasználók - fedezte fel a Pew Research Center kutatói.
Százmillió felhasználóval dicsekszik a Google Plus
Számillió aktív felhasználóval rendelkezik a Google közösségi oldala üzemeltetõjének statisztikái szerint. Hiába töltenek a Facebookkal ellentétben elhanyagolható mennyiségû idõt az oldalon a felhasználók, a Google mindenképpen sikerre akarja vinni a Google Plus közösségi oldalt.
Gyilkossággal ért véget egy Facebook-barátság
Kettõs gyilkossághoz vezetett a Facebook barátság vége. A barátkozást megszüntetõ párt a sértett apja és egy társa ölte meg az amerikai Nashville-ben - adta hírül a Reuters hírügynökség.
Nem bírnak leállni a lájkolással a Facebook-õrültek
Nem unják meg a fotók feltöltését, a barátaik által megosztott YouTube klipek kommentálását és a lájkolást a régi Facebook felhasználók. Az internetes trendek felmérésével foglalkozó amerikai Pew Research Center felmérése szerint még azoknak sem lett elegük a közösségi oldalból, akik már 2004 óta használják.
Plágiummal vádolják a FarmVille fejlesztõjét
Mások játékának lemásolásával vádolják a legnagyobb facebookos játékfejlesztõt, a Zyngát. A cég igazgatója szerint alig vannak már eredeti játékötletek, a jövõ pedig a közösségivé tett klasszikus játékoké.
Minden internetes lépésünket nyomon követi a Facebook
Adatok, képek és divattippek megosztására használható appokkal bõvülnek a Facebook szolgáltatásai. A gigászi közösségi oldal fejlesztõi azt akarják elérni az új alkalmazásokkal, hogy a felhasználók még többet facebookozzanak.
- címkék:
- közösségi oldal
- app
- Idõvonal
- Címkefelhõ »
A szép színésznõnek nincs szüksége férfiakra
Demi Lovato amerikai színésznõ-énekesnõ azt üzente az éteren keresztül, hogy neki bizony semmi szüksége a pasikra.
Adathalászok lesnek a régi Facebookot siratókra
Az új Facebook profil oldallal elégedetlen netezõk az adathalászok új célponjai. A kiberbûnözõk olyan appokat készítettek, amelyek a Timeline nézet eltávolítását ígérik, ám valójában csak a felhasználó adatait lopják el.
A könyvek nem, de a filmek összehozzák a facebookozókat
Közös zenei és filmes élményekre lehet barátságot építeni a Facebookon, a kedvenc könyveink címeit azonban hiába plakátoljuk ki adatlapunkon. Erre egy érdeklõdési köröket és barátságok épülését kutató szociológuscsoport vizsgálata derített fényt - adta hírül az Ars Technica informatikai szaklap.
A Facebook hibájából szivárogtak ki Zuckerberg magánfotói
A Facebook közösségi portált érintõ, a keddi nap során felmerülõ szoftverhiba miatt kikerültek az internetre az oldalt alapító Mark Zuckerberg magánjellegû fényképei.
Ezt gyûlölik a pasik a közösségi oldalakon
Képesek vagyunk napokig pörögni azon, hogy a pasink kinek a fényképét vagy státuszát lájkolta egy-egy közösségi oldalon. Ezzel szemben a férfiak többnyire nem adnak hangot az õket idegesítõ dolgoknak, így nem is gondolnánk, mitõl mennének a falnak. A Life.hu viszont kiderítette, mit utálnak a férfiak bennünk, nõkben - a közösségi oldalakon. Két éve ez volt az egyik kedvenc cikketek.
Visszaverte a Facebook a pornótámadást
Az összes pornográf és gusztustalan képet törölte a felhasználók hírfolyamaiból a Facebook. A közösségi oldalnak egy napra volt szüksége, hogy a hackerek által indított pornóáradatot megfékezze.
Pornóval árasztják el a Facebookot hackerek
Pornográf és gusztustalanul véres képek árasztják el a legnagyobb közösségi hálózatot egy ismeretlen támadók által elindított hack miatt.
Megígérte a Facebook, hogy felhagy a trükközéssel
A Facebook minden adatkezelési változtatás elõtt ki fogja kérni a felhasználók véleményét. A felhasználókra csak azok az új beállítások lesznek érvényesek, amelybe beleegyeztek.
Amerikai celebek pénzelik a Facebook kihívóit
Lady Gaga online rádióba, MC Hammer internetes keresõbe fekteti pénzét, a legkomolyabb it-befektetõ sztár viszont Ashton Kutcher, aki egy teljes világhálós portfólióval rendelkezik. Összegyûjtöttük azokat a sztárokat, akik a jól jövedelmezõ, de kockázatos technológiai iparban akarják fialtatni vagyonukat.
Kivonulást terveznek a csalódott Google Reader felhasználók
A Gmailt és a Readert is új ruhába öltöztette a Google. A dizájn megváltozásával azonban nem mindenki elégedett. A hírolvasó fanatikus hívei aláírásgyûjtést kezdeményeztek az áttervezéssel eltûnt funkciók visszaszerzésére.
A Zümmöt is bezárja a Google
Megszûnik a Gmailbe épített üzenõfal, a Google Zümm. Az újabb szolgáltatás megszüntetésével a cég a Google Plus közösségi oldal felé próbálja terelni a felhasználókat.
Lájkolni is lehet az IPTV-n
A T-Home tévészolgáltatásán is elérhetõk a Facebook által kínált, a webet már ellepõ funkciók. Az IPTV-elõfizetõk mostantól kommentelhetnek, lájkolhatnak és posztolhatnak a távirányítójukkal.
- címkék:
- IPTV
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Nem kémkedik már kilépett felhasználói után a Facebook
Javította a Facebook a rendszer cookie-kezeléssel kapcsolatos hibáját. Mostantól, ha a felhasználó ki akar lépni a közösségi oldalról, akkor az valóban felhagy a felhasználó követésével.
Bekebelezi a Facebook a legjobb netrádiót
Bekebelezte a Facebook az ingyenes, személyre szabott webrádiót kínáló Spotifyt. A szolgáltatást nem vásárolta fel ugyan a közösségi oldal, ám a jövõben már csak facebookos felhasználóval lehet bejutni az oldalra, a meghallgatott dalok pedig rögtön feltûnnek a Facebookon.
- címkék:
- közösségi oldal
- Spotify
- Címkefelhõ »
A demenciában szenvedõk Facebookját tesztelik Norvégiában
Az idõskori elbutulástól szenvedõk számára is könnyen kezelhetõ felhasználói felületet biztosító közösségi oldal, egyfajta "Facebook Light" kifejlesztésén dolgoznak a norvég szakemberek.
- címkék:
- demencia
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Demi Moore meztelen képeket mutogat magáról az interneten
Demi Moore aztán nem rejti véka alá tökéletes testét...
Mit mesél rólad profilképed?
Ha egy kis idõt szánunk arra, hogy alaposan körbenézzünk az iWiW-en és a Facebookon, gyorsan kiderül, hogy a nõk és a lányok nagy százaléka hasonló gondolatmenetet követ akkor, amikor fotó(ka)t tesz fel magáról az adatlapjára.
Fordítóprogram kerülhet a Facebookba
Gond nélkül kommunikálhat egymással a Facebook 750 millió felhasználója, ha elkészül a közösségi oldal beépített fordítógépe. Az Inside Facebook blog szerint a Like-gomb mellett hamarosan megjelenhet a fordítás-gomb is.
- címkék:
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Segít megõrizni intim szféránkat a Facebook
Nem kell már félni a barátaink által feltöltött cikis bulifotóktól. A Facebook új adatvédelmi rendszere lehetõvé teszi, hogy a képek nyilvánossá válása elõtt törölhessük a ránk mutató címkéket, sõt ha nagyon kínos, akár a képet is levetethetjük a közösségi oldalról.
Celeb vagyok, ments meg az internettõl!
A Facebookon és a különbözõ közösségi oldalakon való szörfözés lehet praktikus és kellemes idõtöltés is. De van, hogy visszájára fordul a mulatság - különösképp akkor, ha az ember közszereplõ, és sokan ismerik az arcát. És regisztrál. Vagy nem õ, hanem egy "jóakarója".
Íme a kis trónörökös! A sztárpár végre megmutatta kisfiát - cuki fotók
Íme az elsõ fotók Kate Hudson babájáról, Bingham 'Bing' Hawn Bellamy-ról.
Lily Allen arra buzdította rajongóját, hogy hányással fogyjon le
A közösségi oldalakkal óvatosan kell bánni - pláne, ha valaki világhíres, és több millióan követik nyomon minden bejegyzését...
A piás egyetemisták népszerûek Facebookon
Az alkohol pozitív hatását figyelték meg amerikai kutatók. A szeszes italokkal gyakran fényképezkedõ, és ezeket a képeket megosztó egyetemistáknak több barátjuk van a Facebookon, mint a visszafogottabb fotókat feltöltõknek.
- címkék:
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Facebookozni tanulnak a Toyota új autói
A Verdák kocsijainál is barátságosabb jármûvek gyártásába fog a Toyota. A japán cég új autói barátnak fogják jelölni a tulajdonosukat, és netes üzenetekben figyelmeztetik, ha eljött a szerviz vagy az olajcsere ideje.
Év végéig ingyen iwiwezhetnek és facebookoznak a T-Mobile-osok
Meghosszabbította a T-Mobile a Facebook Zero és iWiW-kedvezményeit. Év végéig biztosan ingyen olvashatják a közösségi oldalakat a szolgáltató ügyfelei.
Ebbe a luxuskastélyba költözik a Facebook milliárdosa! - Az elsõ saját háza
Végre megtalálta a tökéletes otthont a Facebook társalapítója. A 26 éves milliárdos Zuckerberg egy 1800 négyzetméteres rezidencia tulajdonosa lett - mely egyébként az elsõ saját háza -, amihez egy sós vizû medence is tartozik.
Kire tartozik? - Szerelem az üzenõfalon
Akár elfogadjuk, akár nem, a közösségi portálok életünk szerves részévé váltak, ahol meghitt pillanatokat is megosztunk másokkal. Ilyenkor elõfordulhat, hogy legintimebb titkaink is közszemlére kerülnek, ha nem vigyázunk.
A Facebooknál tartott fogadóórát Obama
Az amerikai elnök a világ legnépszerûbb közösségi oldalának székhelyén válaszolt az élõben és az interneten keresztül feltett kérdésekre, ahol azt is elárulta, soha nem használta a Twittert.
Így néz ki Demi Moore otthon, arcpakolásban
Demi Moore tudhat valamit: egy nála jóval fiatalabb "félisten" mellett ébred minden reggel, ráadásul annak ellenére, hogy jövõre tölti be az ötvenet, a bõre mesésen néz ki. Mi lehet a titka?
Száznál is több barátja van a neten a magyar tininek
IWiW-en és MyVipen aktívak a magyar gyerekek és tinédzserek. Száznál is több barátjuk van, gyakran csevegnek idegenekkel, és a legtöbbjüknek nem kell beszámolni arról, mit csinált a közösségi oldalakon.
- címkék:
- iWiW
- közösségi oldal
- MyVip
- Címkefelhõ »
Világbankká válhat a Facebook
A Facebookon töltött idõ felében játszanak az emberek, az elõnyökért pedig pénzért megvehetõ kreditekkel is hajlandóak fizetni. Ken Rukowski szerint a két tényezõ miatt a közösségi oldal a világ legnagyobb bankjává válhat 2015-re.
Hamis szerelmet árulnak az interneten
Nem találsz magadnak barátnõt, de a barátok elõtt nem ártana virítani valamit? Megdöbbentõ, de a neten ma már a férfiak álbarátnõt is "rendelhetnek".
Túlértékeltnek tartja a közösségi oldalakat a pénzügyi guru
Warren Buffet szerint túl vannak árazva a közösségi oldalak, ezért óvatosnak kell lenniük a befektetõknek. A tõzsdei bevezetés elõtt álló Facebook és Twitter értékét több milliárd dollárra becsülik, ám senki sem lát bele a könyvelésükbe.
Semmi sem állítja meg a MySpace-t a lejtõn
Rendre csõdöt mondanak a MySpace feltámasztására indított kísérletek. A comScore piackutató cég mérése szerint az év elsõ két hónapjában tízmillió felhasználó tûnt el a zenés közösségi oldalról.
- címkék:
- MySpace
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Több mint százezren megnézték már magukat!
Egy hónappal ezelõtt tudatos életmódra nevelõ, országos népegészségügyi kampány kezdõdött. A kezdeményezésnek otthont adó iWiW-en már több mint százezer ember tesztelte táplálkozásának lehetséges következményeit, azaz eltorzult önmagát.
Közösségi oldal segítségével derült ki, hogy leukémiás
Egy aggódó apuka a közösségi oldalon továbbított fotóval mentette meg a fiát, mivel az eljutott egy orvos barátjához, aki felismerte a halálos kórt.
A Facebookon és az iWiW-en is aktívabbak a nõk
Napi szinten használja a 18 és 64 év közötti internetezõk fele a közösségi oldalakat. Az iwiwezõk és a facebookozók a legaktívabbak, a Twittert és a MySpace-t használók közül viszont sokan lemorzsolódtak.
Magyar pulit vett a híres milliárdos
Mark Zuckerberg és barátnõje a napokban egy magyar pulival bõvítette a családot.
Már a webrõl is látszanak az iWiW-s bulik
A Google robotja járja be az iWiW-et, a közösségi oldal klubjainak leírását, fotóit, az oldalon meghirdetett eseményeket helyszínestül és idõpontostul, valamint az alkalmazások odalait már a netes keresõvel is meg lehet találni.
A Facebook mostantól elismeri a meleg élettársi kapcsolatot
A közösségi oldal meleg felhasználói néhány országban már beállíthatják az oldalon családi állapotként, ha bejegyzett élettársi kapcsolatban vannak vagy együtt élnek partnerükkel.
Február végén válnak kereshetõvé az iWiW-adatlapok
Ma reggel a felhasználók számára is bejelentette az iWiW Gépház, hogy a közösségi oldalra beengedik a Google keresõrobotjait. A névjegyszerû profiloldalak mellett a klubok lapjai és az apróhirdetések is meg fognak jelenni a találati listában.
- címkék:
- közösségi oldal
- iWiW
- Címkefelhõ »
Óriásképeket is tölthetünk a Facebookra
A napokban startol a Facebook új képnézegetõ- és megosztó szolgáltatása, amellyel ezentúl nagyfelbontású képeket is könnyen, gyorsan közzé lehet tenni.
- címkék:
- közösségi oldal
- Címkefelhõ »
Nem facebookozhatnak Obama gyerekei
Michelle Obama letiltotta a gyerekeit a Facebookról. Az amerikai elnök lányai akkor sem regisztrálhatnának a közösségi oldalra, ha anyjuk nem tiltaná. A Facebook szabályzata szerint csak 13 éven felüliek lehetnek tagjai az oldalnak.
A gyerekek 60 százaléka hazudik koráról az interneten
A fiatal internetezõk hatvan százaléka nem valós korát adja meg az interneten zajló ismerkedéskor, és 43 százaléknak vannak olyan online barátai, akikkel még soha nem találkozott - derült ki egy brit felmérésbõl, amelyet a biztonságosabb internetet szorgalmazó nemzetközi akciónap kapcsán ismertettek.
Show-mûsorban futott össze Zuckerberg a hasonmásaival
A Saturday Night Live (SNL) címû programban ismerkedett meg Mark Zuckerberg az õt játszó színészekkel. A Facebook alapítója nemcsak a Social Network címû film sztárjával, hanem az õt gyakran parodizáló SNL-színésszel is találkozott.
Megegyezett a Facebook a német adatvédõkkel
A közösségi oldal továbbra is kutakodhat a felhasználók postafiókjában, de a folyamatról részletes tájékoztatást kell adnia.
Saját webcímet foglalhatunk hamarosan az iWiW-en
Megnyitja a keresõk felé egyes oldalait az iWiW. A legnagyobb hazai közösségi oldalon regisztrált adatlapoknak és kluboknak hamarosan saját webcímet is lehet majd adni, az új, nyilvánossá tehetõ profiloldalak pedig virtuális névjegykártya szerepét tölthetik be.
Mucsi Zoltán levetkõzött!
A végéhez közeledik a Népszavazás a Nõkért! kampány, a nõk nagyobb arányú közéleti és politikai részvételét megcélzó népszavazási kezdeményezés.
Könnyen bajba sodorják magukat a neten kitárulkozó focisták
Sok focistában az intõ példák ellenére még mindig nem tudatosult, hogy a közösségi oldalakon nyilvánosságra hozott mondatok következményekkel járhatnak. A héten egy játékvezetõ Twitteren közzétett kigúnyolása és a QPR játékosainak fenyegetõzése kavart vihart Angliában, mások az összeállítást hozták meggondolatlanul az ellenfél tudomására. A Liverpool védõje a csapatát a Facebookon leszarozó anyja miatt került kínos helyzetbe, de egymást ugrató magyar focistáknak is kellett már mentegetõzniük.
Közösségi oldalakat gyûjtenek az oroszok
Közösségi oldalakat gyûjt a Facebook legnagyobb befektetõi között is jelenlevõ orosz DST Global. A céget vezetõ orosz oligarcha blogszolgáltatót, chatet és focicsapatot is vett magának.
Leépítés várható a Myspace-nél
Ezeregyszáz alkalmazottjának egy részétõl meg fog szabadulni a közelmúltban új külsõt kapott és újragondolt Myspace - közölte hétfõn a Wall Street Journal.
- címkék:
- közösségi oldal
- MySpace
- Címkefelhõ »
Rajongók csaptak le a megasztáros és x-faktoros webcímekre
Patai Anna, Vastag Csaba vagy Janicsák Veca nevét a Google-ba beírva nem a zenei tehetségkutató mûsorok hivatalos honlapjai, hanem rajongók által bejegyzett oldalak jelennek meg elsõ találatként. Egy magyar család az X-Faktor összes döntõsének nevét bejegyeztette, de a szervezõk nem bánják, hogy a rajongók ilyen szemfülesek voltak, és inkább a közösségi oldalakra koncentrálnak.
Jézuska márpedig van
Elõre elnézést kérünk, amiért olyasmit ajánlunk, amibe idén már nem lehet csatlakozni, de az ötlet annyira tökéletes, hogy nem hallgathatjuk el, hátha jövõre idõben észbekapunk. Megmutatjuk, hogyan élhetõ át felnõttént is az igazi Jézuska-érzés.
Viccesebb akar lenni a Facebooknál a Bebo
Eredeti vételárának töredékéért vásárolta vissza az AOL-tól az egykor népszerû Bebo közösségi oldalát alapítója. Az oldalt 850 millió dollárért vásárolták meg 2008-ban, most viszont csupán tíz millió dollárért szabadult meg tõle a netes cég.
- címkék:
- Bebo
- közösségi oldal
- AOL
- Címkefelhõ »
Jó ötleteket vált pénzre a Kickstarter
Minden egyes projekt története dráma is, harminc napba sûrítve. Vannak olyan ötletgazdák, akik már a huszadik nap körül be tudják jelenteni, hogy 'kész, otthagytam az állásomat, csak hogy a tervemmel foglalkozhassak', mások viszont az utolsó pillanatban is tüzelni kénytelenek az embereket, hogy ne tíz-húsz dolláron bukjon el a terv. A Kickstarter kreatív ötletekhez segít összegyûjteni egy kezdõrúgásnyi pénzt azoktól, akik majd élvezik a projekt gyümölcseit.
A csapatos online vásárlással akár a félár is elérhetõ
A hazai internetezõk már eddig is vadászhattak a boltinál olcsóbb termékekre a webshopokban, az azok ajánlatait összegyûjtõ árukeresõ, árösszehasonlító szájtokon, vagy aukciós szájtokon. Az online kereskedelem egyik legújabb formája, a közösségi vásárlás azonban csak mostanában vált idehaza is ismertté. Áttekintettük, mennyit lehet spórolni az elmúlt évben gombamód szaporodó közösségi vásárló oldalakon.
Segélyoldalt indít a Facebook társalapítója
Segélyszervezetek és humanitárius ügyek köré épít közösségi oldalt a Facebook társalapítója. A Jumo-ban egyelõre 3500 szervezet várja az érdeklõdõket és az önkénteseket.