közbeszerzés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- pályázat
- devizapiac
- Közgép Zrt.
- Közbeszerzési Döntőbizottság
- Budapest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
110 milliós megbízás közbeszerzés nélkül Szombathelyen
Közbeszerzési pályázat kiírása nélkül bíztak meg öt céget a szombathelyi okmányiroda felújításával. Az összesen 110 millió forintos beruházás az önkormányzat közbeszezési bizottságának MSZP-s tagja szerint nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá, mivel egy önkormányzati cég fizette a költségek nagy részét. Vígh Gábor, a szombathelyi Fidesz frakcióvezető-helyettese viszont úgy véli: mivel a közgyűlés döntött arról egy februári határozatában, hogy az okmányiroda felújítására közbeszerzési pályázatot írnak ki, jogszabályt sértettek, ezért a közigazgatási hivatalhoz fordulnak az ügyben.
Kevesebb lesz a pénz a parlamenti jégpályára
Még ezen a héten lehet jelentkezni arra a közbeszerzési pályázatra, amelyet a Parlament előtti jégpálya működtetésére írt ki a kancellária. A Magyar Hírlap úgy tudja, idén szerényebb lesz a beruházás költségvetése.
Az RTL-nek adta el reklámidejét az MTV
Öt évre előre, a kuratórium megkerülésével, közbeszerzési tender kiírása nélkül értékesítette az MTV jelenlegi elnöke a csatorna reklámidejét - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a szerződésekben a vevők, az RTL Klub érdekeltségébe tartozó három médiaügynökség, összesen évi 900 millió forint plusz áfa fizetését vállalták. A tévékuratórium vizsgálatot rendelt el a szerződések ügyében.
Tovább késik az Erzsébet híd rozsdamentesítése
Nincs döntés az Erzsébet híd korrózióvédelmére kiírt pályázatokról. A legolcsóbb ajánlatot tevő Ganz Acélszerkezet Kft. mellett szóló döntés érvénytelenítették, noha erre látszólag nem volt ok. Közben kiderült, hogy a másik három pályázó kapcsolatba hozható egymással. A közbeszerzésen történt szabálytalanságok miatt Közbeszerzési Döntőbizottság korábban már egymillió forintos bírságot szabott ki a Főpolgármesteri Hivatalra - írja a Népszabadság.
Az eddigi legkevesebb a közbeszerzések értéke
A közbeszerzési törvény 1996-os hatályba lépése óta az idei második negyedévi 102 milliárd forint értékű közbeszerzés a legkevesebb, ami a kormányzati megszorító intézkedések eredménye.
- címkék:
- devizapiac
- közbeszerzés
- Címkefelhő »
Több mint 300 millióba kerül idén augusztus 20-a
A Nexus Reklámügynökség Kft., a Nike-Fiocchi Sportlőszergyártó Kft. és a Mindshare Médiaügynökség Kft. által alkotott konzorcium nyerte az augusztus 20-i nemzeti ünnep központi állami rendezvényeinek megszervezésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési pályázatot. A nyertes konzorcium nettó 255 millió 999 ezer 34 forintért - vagyis bruttó 320 millióért - vállalta az ünnepi rendezvények megszervezését és lebonyolítását.
Csökkenő közbeszerzések
Az idén az első félévben 1849 közbeszerzési eljárásban 232 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés; az eljárások száma 137-tel volt kevesebb, mint tavaly az első hat hónapban, a közbeszerzések értéke pedig 120 milliárd forinttal maradt el attól.
- címkék:
- devizapiac
- közbeszerzés
- Címkefelhő »
Csak balesetbiztosítást köt a kormány a gyerekeknek
A Magyar Biztosítók Szövetségét egyelőre nem értesítették annak a miniszterelnöki bejelentésnek a részleteiről, amely szerint a 18 év alatti gyermekeknek biztosítást köt az állam. Bár a kormányfő múlt pénteken baleset- és betegbiztosításról beszélt, az [origo] úgy értesült, hogy csupán egy egyszerű balesetbiztosítást kötnek a gyerekeknek. A kormány közbeszerzés keretében választja ki a biztosítót, bízva abban, hogy így a piacinál alcsonyabb árat érhet el.
Halálos fenyegetés egy fejéri közbeszerzés miatt
Halálosan megfenyegették egy Fejér megyei kórház átszervezéséről tanulmányt készítő vállalkozás vezetőjét. Az illető cége a Szent György kórház egyes részeinek magánkézbe adásáról írt tanulmányt az önkormányzatnak. A megyei közgyűlés vizsgálóbizottságot alapított az ügy hátterének felderítésére.
Újabb ember mondott le Magyar körül
Csütörtökön lemondott az oktatási tárca helyettes államtitkára, Sári Lajos. Két hét alatt ő a negyedik személy, aki a közbeszerzések körüli szabálytalanságok miatt távozott a tárcától. Egy Sári által felügyelt pályázat az OM legutóbbi vizsgálata szerint "nem felelt meg a magasabb erkölcsi normáknak".
Magyar: Hibás döntések születtek
A pályázat tisztaságának érdekében a Sulinet-Közháló tender előkészítésének lebonyolítását az informatikai minisztérium veszi át az oktatási tárcától - jelentette be szombaton Magyar Bálint. Az oktatási miniszter közölte: elfogadta Koltai Péter informatikai biztos lemondását, aki tévesen úgy tájékoztatta, hogy nem vett részt a közbeszerzési ajánlatkérés dokumentációjának elkészítésében.
Az igazságügyi tárca nem vizsgálja a tolmácsügyet
Az Igazságügyi Minisztérium nem vizsgálja azokat az ellenzéki képviselők által vitatott közbeszerzési pályázatokat, amelyeket a kormányfőnek rendszeresen tolmácsoló cég nyert meg. A tárcánál lezártnak tekintik az ügyet, amelyet szerintük a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kell kivizsgálnia.
Csökkent a közbeszerzések száma és értéke
A közbeszerzési eljárások száma az idei év első négy hónapjában 1186 volt, 3 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában, és az eljárások értéke is csökkent. A visszaesés a piacon végbemenő koncentrációra vezethető vissza. A beszerzések értékéből legnagyobb részt továbbra is az építési beruházások teszik ki.
- címkék:
- beruházás
- piac
- közbeszerzés
- Címkefelhő »
Pokornit aggasztja a kollégiumépítési program
Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint kifogásolható, hogy a kormány által elfogadott kollégiumépítési program szerint kiválasztott befektetők a Magyar Fejlesztési Bank hiteléből, közbeszerzés nélkül építhetnének kollégiumokat - írja a Népszabadság. Pokorni szerint aggodalomra ad okot az is, hogy a bérleti díjat akkor is kifizetnék a üzemeltetőnek, ha az épület nem telne meg. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint azonban a liberális megoldás fizetőképes keresletet támaszt majd.
Nem büntetjük a hazai kisbefektetőket - Csillag István a Társalgóban
Az [origo] Társalgójának szerdai vendége Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter volt, akitől többek közt megtudhattuk, hogy a közvélemény is befolyásolta a döntéshozókat a közbeszerzéses eljárás kiírásakor, valamint hogy az M7-es felújításának befejezése után ezen a sztrádán is a matricás rendszer léphet életbe. A miniszter válaszaiból kiderül: a kormány kiemelt figyelmet fordít a városi tömegközlekedés fejlesztésére, a kisbefektetők megnyerése érdekében pedig eltörölné az árfolyamnyereség-adót. Csillag István azt is elmondta, hogy tudomása szerint nem volt titkos ügynök.
Medgyessy Péter: Remélem, túl vagyunk a kampány mélypontján
Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje elsősorban arra vonatkozó kérdéseket kapott az [origo] olvasóitól, hogy mi várható, ha az MSZP nyeri a választásokat. Medgyessy többek között ígéretet tett a drogtörvény felülvizsgálatára és az autópálya-építések közbeszerzési pályáztatására. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt is bejelentette, hogy lesz nyilvános Orbán-Medgyessy televíziós vita, bár nem pontosan úgy, ahogy a Horn-Orbán vita zajlott.
Csökkent a közbeszerzések száma
Az idei év első negyedévében 947 közbeszerzést írtak ki, ami 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 151 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárás értéke 18 százalékkal marad el a 2002. év azonos időszakától. A legtöbb közbeszerzést a Budapesti Közlekedési Rt. írta ki, a legtöbb pályázatot elnyert cég pedig a B. Braun Medical Kft. lett. Az elnyert közbeszerzések értékét tekintve a Mol végzett az első helyen - közölte Tunyogi László, a Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Közbeszerzés a csatlakozás után
A közbeszerzésen ajánlattevő magyar cégek jövőre a verseny jelentős erősödésével számolhatnak, ugyanis megszűnik eddigi relatív védettségük. Az EU tagállamok vállalatai előtt is megnyílik a piac, a feltételek azonossá válnak.
Parlamenti kritika a kormány luxusautói miatt
Répássy Róbert fideszes képviselő hétfői interpellációjában kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a takarékosságra tett ígéretét megszegi. Példaként említette a MeH létszámának másfélszeresére növelését, és a 400 luxusautóra kiírt közbeszerzési pályázatot.
Vicces rajzfilmek is lesznek az EU-kampányban
A Külügyminisztérium és a Belügyminisztérium közösen közbeszerzési pályázatot írt ki az EU-ról tájékoztató, ugyanakkor szórakoztató filmsorozat és rajzfilm készítésére. A pályázatra heten jelentkeztek. A tervek szerint a népszavazás előtti héttől sugározná a televízió a nyertes munkákat.
Százötvenmillió után fut a MeH
Nem tud elszámolni a százötvenmillió forintos közbeszerzési támogatással a Mavip Kft., miközben a cég pályázatában rádió- és televízió-műsorok internetes közvetítését vállalta. Az ORFK szervezett bűnözés elleni osztályán - az In-Forrás-ügyek kapcsán - már a Mavipnál is nyomoznak ismeretlen tettes ellen - írja a Magyar Hírlap.
Ötvenmilliárdba kerülnének az új egyenruhák
Hosszú távú megrendelésekre számíthat a hazai ruházati ipar a Honvédelmi Minisztériumtól, - amennyiben magyar cégek nyernek a közbeszerzéseken - ugyanis a Magyar Honvédség tervezett átöltöztetése becslések szerint 2010-re valósítható meg. Az egyenruha-beszerzés teljes költsége 52-55 milliárd forint lenne - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Törvényt sértett a fővárosi önkormányzat
Akár több tízmillió forintos pénzbüntetésre is számíthat a fővárosi önkormányzat , mert a főpolgármesteri hivatal informatika ügyosztálya súlyos mulasztásokat követett el egy informatikai közbeszerzés kapcsán.
2005-re kerülhet parlament elé az új Btk.
Az antidiszkriminációs törvény megalkotását, az adatvédelmi és a közbeszerzési törvény módosítását tervezi a következő időszakban az Igazságügyi Minisztérium. Az új büntető törvénykönyv 2005 tavaszán kerülhet a parlament elé - mondta Bárándy Péter igazságügy-miniszter.
Közbeszerzés a március 15-i ünnepségekre
Közbeszerzési eljárással választja ki a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a március 15-i állami ünnepi rendezvényeket megszervező vállalkozást - hozta nyilvánosságra közleményben a MeH sajtóirodája.
Több közbeszerzési rekord is megdőlt tavaly
Tavaly 4381közbeszerzési eljárásban 801,8 milliárd forint közpénz sorsáról döntöttek, ami 16, illetve 38 százalékos éves növekedést jelent - mondta Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Az összérték jelentős növekedése a három autópálya-tendernek köszönhető; ezek voltak a magyar közbeszerzés történetének eddigi legnagyobb értékű pályázatai.
Vizsgálják a MeH 33 milliós közbeszerzését
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hivatalból vizsgálja a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tanácsadásra vonatkozó 33 millió forintos tárgyalásos tenderét, amelyet a Gaming Communications Kft. nyert el december közepén. Az ügyben várhatóan pénteken születik döntés - tájékoztatott Nagyházi Gyula, a Közbeszerzések Tanácsának sajtófőnöke pénteken.
50 milliárdot költött közbeszerzésre a honvédség
Csak közbeszerzésekre összesen 50,1 milliárd forintot költött a honvédség 2002-ben. Ezek között nagyobb beruházás volt a MiG 29-es gépek üzemidő-hosszabbítása és fegyverzet-felújítás. Tárgyalások folynak arról, hogy az orosz államadósság terhére két AN vagy IL típusú szállító repülőgépet kap a honvédség.
- címkék:
- beruházás
- közbeszerzés
- MiG
- IL
- Címkefelhő »
Mégsem nyilvános a Hattyúház-bérlés vizsgálata
A Miniszterelnöki Hivatal (Meh) közpénzügyi államtitkársága nem hozza nyilvánosságra a Hattyúház bérlete ügyében folytatott vizsgálat eredményét. Keller László ugyan korábban teljes nyilvánosságot ígért, most azt mondta a Magyar Hírlapnak: a jelentéssel nem ő rendelkezik. A lap információi szerint felmerült egy önálló közbeszerzési hivatal létrehozásának ötlete is, amely függetleníthető lenne a politikától és a médiától.
Nagy Sándor felajánlotta lemondását
Felajánlotta lemondását Nagy Sándor MeH-államtitkár a hattyú-házi irodabérlés miatt, ám Medgyessy Péter kormányfő nem fogadta el azt. Medgyessy ugyanakkor kezdeményezi a közbeszerzési törvény módosítását. Kiss Elemér kancelláriaminiszter ugyanakkor elfogadta a Területfejlesztési Hivatal elnökének lemondását az ügyben.
Kehi: sok közbeszerzés szabálytalan volt
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) négy vizsgálatot zárt le az Orbán-kormány idején történt állami visszaélésekkel kapcsolatban. A jelentések egyelőre titkosak, de mindegyik ügyben feljelentéseket tett a hivatal a rendőrségen.
Az idén bevezethetik a munkakártyát
A kormány már 2003-ban hozzálátna az egységes munkaügyi nyilvántartási rendszer kiépítéséhez, amelyet a kormányzati ciklus végére fejeznének be - nyilatkozta a Népszabadságnak Kiss Péter munkaügyi miniszter. Közbeszerzési pályázat útján már kiválasztották azt a céget, amely 2002. december 1-jére készíti el a megvalósíthatósági tanulmányt.
A titkárnők használnák az idősebb képviselők laptopját
Még az idén mind a 386 képviselő kap egy-egy laptopot. A gépek beszerzésére már kiírták a közbeszerzési pályázatot, összesen 400 millió forint áll az Országgyűlés rendelkezésére. Abban minden párt egyetért, hogy itt az ideje, hogy a papírról áttérjenek az elektronikus munkára, ugyanakkor problémának tartják, hogy az idős képviselőknek nehéz lesz átállniuk az új rendszerre. Varga László, az Országgyűlés korelnöke például azt mondta: a titkárnőjét kellene megkérdezni, használna-e laptopot.
Kifogásolja az ÁSZ a pártok finaszírozási rendszerét
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetői a korrupció elleni küzdelem helyzetéről készítettek tanulmányt - írja a Népszabadság. Az ÁSZ szerint a közbeszerzési gyakorlat, a pártfinanszírozási rendszer és az intézmények, vállaltok belső ellenőrzésének alacsony színvonala miatt nagy a korrupció lehetősége Magyarországon.
Idén 110 milliárddal nőtt a közbeszerzések értéke
Az év első háromnegyed évében 3361 közbeszerzési eljárás fejeződött be 523,6 milliárd forint értékben, ami 520-szal, illetve 110 milliárddal több az előző év azonos időszakához képest - mondta sajtótájékoztatón Tunyogi László, a Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Tunyogi László kitért a legfrissebb országjelentése is, mely kiemeli, hogy a magyar közbeszerzési törvény és az EU szabályozása között nincs harmónia. Véleménye szerint ennek megteremtéséhez meg kellene szüntetni a magyar cégek előnyben részesítéséről szóló szakaszt.
Kormányközeli cég intézi a Millenáris közbeszerzéseit
A Magyar Hírlap úgy tudja, megbízást kapott a Millenáris Kht.-től Medgyessy Péter külügyi főtanácsadójának, Akóts Klárának cége. Bár Akóts azt mondta, hogy május óta nem tulajdonos, ez még nincs feltüntetve a cégnyilvántartásban.
Magyarország
Törvénytelen fővárosi közbeszerzés
Súlyos pénzbírságot szabott ki Demszky Gábor főpolgármesterre és a fővárosi önkormányzatra a közbeszerzési döntőbizottság egy törvényellenes közbeszerzés miatt. Demszkynek százezer forintot kell fizetnie, az önkormányzat büntetése pedig egymillió forint.
Két cég pályázik az MTV reklámidejének eladására
Az In Media Kft. és az adMaster netWork Hungaria Kft. jelentkezett a Magyar Televízió Rt. készpénzes reklámidejének értékesítésére kiírt közbeszerzési felhívásra. A cégek május közepéig nyújthatják be ajánlataikat.
Pályázat az M7-es, M3-as folytatására
Megjelent a Közbeszerzési Értesítő szerdai számában a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. által négy autópályaszakasz megépítésére kiírt nyílt előminősítéses eljárás részvételi felhívása. Ezekre a szakaszokra korábban közbeszerzés nélküli zárt meghívásos tendert tett közzé a cég, de eredményt végül is nem hirdetett. A Vegyépszer, amely az Orbán-kormány ideje alatt közbeszerzés nélkül építhette az utakat, még nem döntött arról, hogy indul-e.
A Fidesz sokallja az állami mobilokra szánt pénzt
A Fidesz szerint pazarlás, hogy a kormány 6,8 milliárd forintért akar mobiltelefonokat, illetve mobilszolgáltatásokat vásárolni. Rogán Antal szerint ennél jóval kisebb összeg is elegendő volna. A kormányszóvivő szerint azonban Rogán Antal "árnyékra vetődött", és közölte, hogy a közbeszerzés ezer közintézmény és több mint kétszáz önkormányzati intézmény összesen 20 ezer dolgozójára vonatkozik.
Közbeszerzések: csökkenő külföldi részvétel
A Közbeszerzések Tanácsa (KT) első féléves hivatalos statisztikája szerint a külföldi székhelyű ajánlattevők az összes eljárás 3,1 százalékát, míg az összes érték 2,7 százalékát nyerték meg, ami 1,9, illetve 4,6 százalékpontos csökkenés 2001 azonos időszakához viszonyítva - mondta Berényi Lajos, a KT elnöke szerdán.
Nőtt a közbeszerzések értéke
Az idén az első hét hónapban a közbeszerzések összértéke 400 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 342,8 milliárd forint után - derül ki a Közbeszerzések Tanácsa (KT) tájékoztatójából, amelyet a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában tett közzé.
Két közvélemény-kutatási szerződéstől is elállt a MeH
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) július 18-án elállt két, még az előző kormány idején kötött, erre az évre vonatkozó közvélemény-kutatási szerződéstől. Az új közbeszerzést gyorsított, tárgyalásos formában, négy-öt cég meghívásával kívánják lebonyolítani.
Törvényt sértett az ISM vállalkozása
Megsértette a közbeszerzési törvényt az Ifjúsági és Sportminisztérium tulajdonában álló vagyonkezelő - írja a Népszava. A sportlétesítményeket kezelő Sportfólió Kht. a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint ugyanis indokolatlanul írt ki hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást 12 ingatlan üzemeltetésére. A kht. sürgősségre hivatkozott, a határozat szerint azonban öt hónapjuk lett volna a pályázat kiírására.
Meghátrált a gazdasági miniszter autópálya-ügyben
Mégis közbeszerzési eljárás keretében dönt a Nemzeti Autópálya Rt. annak a négy autópálya szakasznak a kivitelezőiről, amelyekre július 11-én zárt meghívásos tendert írtak ki. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter közölte: a közbeszerzési pályázatot augusztus 6-án írják ki.
Ma jelentik be az autópálya-közbeszerzést
Csillag István gazdasági miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelenti, hogy nem hirdetnek győztest az autópálya-építésre meghirdetett pályázaton. A minisztérium végül mégis közbeszerzési pályázatot ír ki. A részletekről várhatóan a pénteki kormányülésen döntenek.
Mégis közbeszerzést hirdethetnek négy autópályánál
Megváltoztatva a korábbi álláspontot, vélhetően mégis közbeszerzéssel választják ki az egyszer már megversenyeztetett négy autópálya-szakasz kivitelezőit. A döntést valószínűleg a pénteki kormányülés után jelentik be.
Újabb közbeszerzés maradt el
A Nemzeti Autópálya Rt. közbeszerzési pályázat kiírása nélkül kérte fel az Utiber Kft. mérnökirodát arra, hogy felügyelje az autópálya-építő cégek munkáját. Ezzel egy időben felbontották annak a cégnek a szerződését, amelyik az előző kormányzattal kötött szerződést a feladat elvégzésére. A megbízott Utiber Kft. a Horn-kormány idején is több állami útépítés mérnöki feladatait ellátta.
Augusztus 20-a: Elton John és öröm égen-földön
Az augusztus 20-i ünnepségeket a közbeszerzési pályázaton olcsóbb ajánlatot tevő cég rendezheti - jelentette be a kormányszóvivő. A Multimedia Concerts Kft. a város minden pontjáról látható, körpanorámás tűzijátékot, ingyen Elton John-koncertet és hagyományos délelőtti légiparádét ígér. Tűzijáték lesz minden megyeszékhelyen is.