Kovács

címke rss

Remek magyar karatesiker Szerbiában

Archívum2006.11.22, 16:38

A karatézó S. Kovács Ádám bizonyult a szerb bajnokság legeredményesebb versenyzőjének.

A Siemens visszautasítja a zsarolás vádját

Archívum2006.11.22, 18:25

Nem zsarolták a hajdani SATeLIT TV tulajdonosát - állítja a Siemens. Farkas Imre azért tett feljelentést a rendőrségen, mert szerinte a csatornának juttatott szponzori díj egy részét vissza kellett fizetnie a Siemens vezetőinek. A cég közleménye nem tér ki a laktanyafelújítási ügyre, amelyben egy Siemens-vezető is érintett.

Sztrájkol a tanárok egy része decemberben

Archívum2006.11.22, 17:01

Figyelmeztető sztrájkot szervez decemberben az oktatás csökkenő támogatása és a várható elbocsájtások miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A diákokra ez idő alatt a szülőknek kell vigyázniuk.

Megszavazták az új gyógyszertörvényt

Archívum2006.11.20, 18:21

Az Országgyűlés elfogadta hétfőn az új gyógyszertörvényt, ez azt jelenti, hogy januártól több recept nélkül kapható gyógyszerhez a benzinkutaknál és a szupermarketekben is hozzá lehet majd férni. A gyógyszerész kamara azt tervezi, hogy a törvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordul, a Fidesz pedig erről is megszavaztatná az országot.

Csalódottak a Svédországba utazott romák

Archívum2006.11.20, 18:51

Húsz csalódott magyarországi roma már visszatért Svédországból, és várhatóan a napokban többen követik őket. Az egyik csoport tagjai az [origo] munkatársának azt mondták, vasárnap már otthon akarnak lenni. A menekültstátuszt kérőket a Malmőtől 100 kilométerre lévő Kristianstadba szállították, ahol apartmanházakban lakhatnak és szerény gyorssegélyt is kaptak. A migrációs hivatal munkatársa értetlenül áll a tömeges kivándorlás előtt.

Pletykákra alapoznak az elutazó romák

Archívum2006.11.17, 15:49

A mindennapi betevő és a gyerekek ruhája mellett villanybojlert és házimozit is szeretnének azok a mohácsi romák, akik a külföldre utazás gondolatával kacérkodnak. Leginkább munkát keresnének, de Svédországra inkább a hatalmas segélyekről szóló szóbeszéd miatt esett a választásuk. Hogy mi lesz velük, ha leszálltak a repülőről, azt nem tudják, ennek ellenére mind kimennének, ha tehetnék, mert - mint mondják - vesztenivalójuk nincs.

Magyarokkal rajtol a strandkézilabda-vb

Archívum2006.11.15, 06:50

Szerdától vasárnapig Rio de Janeiróban rendezik meg az idei férfi és női strandkézilabda-világbajnokságot. Az eseményen a magyarok két válogatottal képviseltetik magukat, miután a nyári németországi Európa-bajnokságon mind a férfi, mind a női együttes kivívta a részvétel jogát.

Meglógtak Békéscsabáról az etiópiai futók

Archívum2006.11.14, 10:36

Nyomtalanul eltűnt a békéscsabai menekült-befogadóállomásról az a három etióp futó és egy Sierra Leone-i férfi, akik egy szerbiai futóverseny után, mindössze sportolói érmekkel felszerelve szöktek Magyarországra. Mindannyian menedékjogot kértek, de mielőtt a hatóságok felvehették volna az adataikat, hajnalban kiszöktek a kerítésen.

Várna Gergényi kitüntetésével a KDNP

Archívum2006.11.14, 15:54

Elhalasztaná Gergényi Péter Pro Urbe Budapest-díjának átadását a KDNP, ameddig be nem bizonyosodik, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nem felelős az október 23-án történtekért. A kitüntetésről már korábban döntött a közgyűlés, azt november 17-én adják át.

Őrizetlenül hagyták az eltűnt rakétát

Archívum2006.11.14, 14:55

A rendőrség mellett a honvédség is keresi a bakonyi lőtérről eltűnt rakétát, amelyet a katonák napokig őrizetlenül hagytak a gyakorlótéren. A szárazföldi parancsnokság szóvivője szerint elképzelhető, hogy valaki ellopta a páncéltörő fegyvert, de az is, hogy a szlovén katonák már hazavitték a bedöglött rakétát.

Megfúrták Gyurcsány egyik tervét az MSZP-ben

Archívum2006.11.13, 18:31

Meghátrált a kormány, miután az MSZP-frakció jelezte, megtartaná a kistérségi megbízottakat, mert úgy érzi, nagy szükség van a 175 megbízható ember munkájára. A kormány elsősorban pénzügyi megfontolásokból szüntette volna meg a politikai szerepet is betöltő hálózatot, de a jelek szerint most engedni kényszerül a szocialistáknak.

Megünnepelték magukat a Parlament énekesei

Archívum2006.11.12, 17:31

Teljes összhangban énekeltek együtt az országgyűlési képviselők Szená-Torok elnevezésű saját kórusukban. A parlamenti dalárda a tizedik jubileumát ünnepelve szombaton ünnepi koncertet adott az Országházban. Az együtteshez nemrég csatlakozott Gulyás Dénes operaénekes kifejezetten elégedett a többiek teljesítményével, bár szerinte azért a hangképzéssel vannak gondok.

Önbíráskodástól óv a lincselés elemzője

Archívum2006.11.10, 11:15

El lehet-e választani az etnikai tényezőket az olaszliszkai tragédiától? A Deák Ferenc Közéleti Klub csütörtöki beszélgetésén kiderült, meg lehet ugyan próbálni, de úgy sem sikerül. Ladányi János szociológus szerint a helyzet egyre romlik, és csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem tört ki etnikai háború.

A bölcsészek lesznek a felsőoktatás vesztesei

Archívum2006.11.08, 17:22

Jelentősen csökken jövőre a bölcsész-, tanár- és jogászképzésbe felvehető hallgatók száma, míg kis mértékben emelkednek a természettudományos és műszaki keretszámok. A miniszter az új szabályozás nyomán arra számít, hogy lesznek olyan oktatási intézmények, amelyek nem lesznek képesek fenntartani magukat a költségtérítéses diákok tandíjából, ezért majd bezárják a kapuikat.

Segítőkész britek szálltak be a Seuso-ügybe

Archívum2006.11.03, 19:03

Élénk vita folyik Nagy-Britanniában a Seuso-kincsről, amelyet közel harminc éve feltehetően Magyarországon találtak meg, de aztán rejtélyes módon egy brit lordnál kötött ki. Magyarország korábban sikertelenül próbálkozott a visszaszerzésével, de az egyik tekintélyes brit régészprofesszor az [origo]-nak kijelentette, ha a magyar kormány aktivizálná magát, lenne esélye arra, hogy megkapja a római kori ezüstöket.

A nemzeti hurkasütő is szúrta Demszkyék szemét

Archívum2006.10.27, 17:00

Akár két hangfal és egy dobogó elhelyezését is engedélyeznie kell a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának a közterület-használatról szóló rendelet módosítása után. Az ellenzék tiltakozik, szerintük a kormánypártok így tiltanák be a nekik nem tetsző politikai eseményeket. Az SZDSZ frakcióvezetője állítja, csak rendet szeretnének a köztereken, hurkasütő pedig nem szükséges egy tüntetéshez.

Üldögél a tárca az új gyülekezési szabályokon

Archívum2006.10.26, 18:09

Bár a Kormányszóvivői Iroda már azt is tudja, a gyülekezési törvény tervezett módosításával milyen új szabályok vonatkoznának a hangoskodásra, az illetékes igazságügyi tárca szerint még olyan kezdeti állapotban van a tervezet, hogy nem hozható nyilvánosságra. Jogvédők eközben attól tartanak, hogy a kormány ismét fű alatt készít elő egy fontos jogszabályt.

Panaszt tettek a könnygáztól szenvedő asztmások

Archívum2006.10.25, 16:29

Gondatlan veszélyeztetés gyanújával tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke, a hétfői tömegoszlatások folyamán szerintük korlátlanul és felelőtlenül használt, ráadásul titkolt összetételű könnygáz miatt.

Villamossal és metróval érdemes elindulni

Archívum2006.10.24, 09:21

A hétfő éjszakai zavargások legérintettebb helyszínein - Deák Ferenc tér, Blaha Lujza tér, Dohány utca, Astória -  helyreállt a rend. Az úttestet lemosták, a kordonelemeket és az egyéb forgalmat akadályozó tárgyakat az úttest szélére vitték, vagy elszállították. Az összecsapásokban 200 milliós kár keletkezett.

Kerülő utakon vitték a külföldi vendégeket

Archívum2006.10.24, 16:48

Módosított útvonalon, de gond nélkül távoztak Magyarországról az '56-os ünnepségekre érkezett delegációk. Az Őrezred előre tudta, a megszokott út járhatatlan lesz, ezért idejében intézkedtek. A hivatalos közlések szerint a vendégek elégedetten hagyták el Budapestet. 

Gyurcsány nyugodtan várhatja az MSZP-s felbolydulást

Archívum2006.10.20, 12:09

Bár hivatalosan csak helyzetet értékelnek és az 1956-os forradalomról emlékeznek meg a szocialisták a szombati rendkívüli kongresszuson, a levegőben lóg a pártelnökség kérdése is. Egyelőre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyetlen jelölt, aki, akárcsak a miniszterelnöki szék 2004-es elfoglalásakor, ismét a vidéki bázisra próbál támaszkodni, a jelek szerint sikerrel.

A többség a szabadságra gondol 23-án

Archívum2006.10.20, 18:24

A magyarok október 23-át inkább a szabadság, mint inkább a gyász ünnepének tekintik, de csak kevesen tájékozottak az akkori eseményekről - derült ki a Marketing Centrum szeptember végi felmérésből. Az ország történetét a többség tragikusnak látja, a dicsőséges, a sikeres és a szerencsés jelzők csak kevés embernek jutnak az eszébe.

Lezárult Toller balesetének vizsgálata

Archívum2006.10.19, 15:38

Lezárta a vizsgálatot a rendőrség Toller László balesete ügyében. A nyomozás alapján a rendőrség továbbra is azt állítja: a szemből érkező, szabálytalanul előző autó sofőrje felelős a balesetért, ő azonban nem ismeri el vétkességét.

2003-as ügy lehet a mentős merényletterv

Archívum2006.10.17, 16:59

Információink szerint egy három évvel ezelőtti ügyben nyomoz a rendőrség két magán mentőszolgálat vezetői ellen, akik a gyanú szerint 2003-ban meg akarták öletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatóját. A rendőrség szűkszavúan nyilatkozik, de a gyanúsítottaktól tudjuk, kihallgatták őket. A cégvezetők értetlenül állnak a történtek előtt, és határozottan tagadnak minden vádat.

Visszarántanák az MSZP-sek Gyurcsány gyeplőjét

Archívum2006.10.13, 10:04

Írásos megállapodás készül a kormány és a koalíciós frakciók között a szocialista képviselők kérésére. Az MSZP-s képviselők ugyanis nagyobb beleszólást akarnak a kormányzati munkába, és adott esetben figyelmeztetnék a "külön utakon járó" minisztereket. Mint egyikük fogalmazott: "marhára fontosak a sürgős reformok", de ez nem indokolja, hogy a frakciót kihagyják a döntésekből. Az intézkedések kommunikációjába is be akarnak szállni.

A mobiloktól félhetnek a titkolódzó pártok

Archívum2006.10.10, 12:12

Bár a szombati kiszivárogtatás felelősét már megtalálták, az MSZP készül a hasonló esetek megelőzésére. Hogy pontosan miként, arról még nem beszélnek, az általunk megkérdezett szakértő szerint azonban leginkább a mobiltelefonok jelentenek veszélyt a zárt ülésekre. Védekezni drága műszerekkel és egyszerű, kézi módszerekkel is lehet.

A joghézag sem tántorítja el a minisztériumot

Archívum2006.10.10, 17:17

Az Egészségügyi Minisztérium annak ellenére megköveteli a háziorvosoktól a betegforgalomról szóló jelentések írását, hogy az adatvédelmi biztos szerint ehhez hiányzik a megfelelő jogi alap. A tárca elismeri, hogy a rendelkezéseket pontosítani kell, de addig sem hajlandó felfüggeszteni a jelenlegi vitatott gyakorlatot.

A titkosszolgálat védi a pellengérre állított bírókat

Archívum2006.10.10, 17:38

A Nemzetbiztonsági Hivatal is vigyáz azokra a bírókra, akik a zavargásos ügyekben ítélkeztek, és emiatt nevüket, telefonszámukat közzétették egyes internetes oldalak. Közben nyomozás is indult az ügyben, a bírók egyik szervezete pedig a köztársasági elnökhöz fordult, mondván, hogy a pártok nem ítélték el a megfélemlítést.

MSZP-s segítséggel vették fel a beszédeket

Archívum2006.10.09, 16:53

Egy MSZP-s politikus segítségével jutott be az MSZP választmányi ülésére a Magyar Rádió egyik munkatársa - állapította meg a szocialisták belső vizsgálata. Az érintett politikus, Sipos József, a társadalompolitikai tagozat ügyvivője ugyanakkor állítja, nem tudott arról, hogy zárt ülés zajlik, és azt sem tudta, hogy a rádiós újságíró felvételt készít.

Idén 70 aranyat lapátoltak össze kajakosaink

Archívum2006.10.06, 19:33

Felejthetetlen és a hazai sportéletben, illetve a nemzetközi megítélésben is egyedülálló évet zárt a magyar kajak-kenu válogatott, igaz ez mind a felnőtt, mind az ifi és U23-as mezőnyre - hangzott el a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pénteki elnökségi ülésén, ahol a tagok értékelték az idei versenyszezont, külön kiemelve az idei szegedi világbajnokságot.

Vb-elődöntőbe jutott a férfipárbajtőr-csapat

Archívum2006.10.05, 14:59

Drámai csatában nyert a magyar férfipárbajtőr-válogatott az olasz csapat ellen, s ezzel bejutott az elődöntőbe a torinói vívó-világbajnokságon. A vb eddigi talán legkiélezettebb, legizgalmasabb összecsapását vívta egymással a két együttes. A magyarok a harmadik pár után 11 tusnyi hátrányban voltak, s innen sikerült fordítaniuk.

A parkolóban is felvehették az őszödi beszédet

Archívum2006.10.05, 15:17

Bent sem kellett lennie a teremben annak a személynek, aki Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédét rögzítette. Az általunk megkérdezett szakértő szerint akár a parkolóból is fel lehetett venni a miniszterelnök által mondottakat. Hogy pontosan ki és hogyan rögzítette a frakcióülés hanganyagát, azt a Nemzetbiztonsági Hivatal próbálja kideríteni.

Magyar betli és videobíró a vívóvébén

Archívum2006.10.02, 21:21

Utolsó magyarként Boczkó Gábor is búcsúzott a férfi párbajtőrözők egyéni versenyétől a torinói vívó-világbajnokságon, s ezzel eldőlt, hogy a vasárnapi ezüst és bronz mellé hétfőn nem kerül újabb érem.

Hiába akarta perelni a miniszter a patikusokat

Archívum2006.09.29, 22:04

Elutasította a bíróság az egészségügyi miniszter beadványát, amelyben a csütörtöki patikussztrájk jogellenességének megállapítását kérte. A  gyógyszerészek szerint ők nem sztrájkoltak, csak demonstráltak.

Nyolcszázezerért a pekingi olimpiára

Archívum2006.09.26, 18:55

Huszonkét olimpiai bajnok bevonásával indult kedden a "Peking téged vár" elnevezésű kampány, amely a magyar szurkolókat hivatott összefogni a 2008-as nyári ötkarikás játékokon. Annak, aki szervezett út keretében utazik az olimpiára, legalább nyolcszázhuszonötezer forintos kiadással kell számolnia.

Négy érem a cél a torinói vívó-vb-n

Archívum2006.09.20, 18:10

A júliusi izmiri Európa-bajnokságot két arany- és két ezüstéremmel zárt vívóink a Torinóban jövő szombaton kezdődő vb-n koronáznák meg idei szereplésüket. S darabszámra most sem adnák alább a medálokból: a célkitűzés négy érem és huszonhárom olimpiai pont megszerzése.

Karate Budapest Open kilencedszer

Archívum2006.09.15, 11:39

Kilenc ország legjobbjai vesznek részt a szombati Budapest Openen, a karatésok kilencedik alkalommal kiírt nyílt bajnokságán, amely egyben válogató is az október 12. és 15. közötti finnországi világbajnokságra.

Kovács növelné a szeszes italok adóját

Archívum2006.09.08, 19:12

A szeszes italok minimáladójának emelését javasolta pénteken az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaiban.

Kovács Ágota: "Nálunk most a ragga a menő"

Archívum2006.09.05, 16:54

A Tilos Rádió tizenöt éves fennállását ünnepli. Ez alkalomból olvasóink Kovács Ágota ügyvezető igazgatót kérdezték a rádió múltjáról és jövőjéről, anyagi helyzetéről, politikai hovatartozásáról, a rádió életéről és dolgozóiról.

Kubai röplabdás lányokat vár a Nyíregyháza

Archívum2006.07.24, 14:43

A Gödöllő legyőzősével a harmadik helyet szerezte meg a 2005-2006-os évi nőiröplabda-bajnokságban az NRK-Nyíregyháza együttese. A bronzérem után a csapat gerince azonban szétszéledt, így Ludvig Zsolt vezetőedzőnek a következő szezonra új együttest kell építenie.

Túllépte a sebességhatárt Toller autója

Archívum2006.07.12, 11:04

Kis mértékben, de túllépte a megengedett sebességet  rendőrségi szakértő szerint Toller László gépkocsija, és sem a politikus, sem sofőrjének a biztonsági öve nem volt bekapcsolva, amikor a baleset történt. Pécs polgármesterének autóbalesetét ugyanakkor egyértelműen a másik, szabálytalanul előző gépkocsi vezetője okozta a rendőrség tájékoztatása szerint.

Tizenegy Singh egy csapatban

Archívum2006.06.21, 07:38

A gyakori nevek sokszor okozhatnak gondot az újságíróknak, hiszen ha egy csapatban példának okáért három Kovács, Nagy vagy éppen Szabó nevű futballista szerepel, akkor nem könnyű őket megkülönböztetni a tudósítás során.

Helsinki öttusabajnokai tenyereltek

Archívum2006.06.09, 14:11

Újabb neves sportolók kézlenyomatával bővült a Magyar Sportcsillagok Fala: ezúttal Benedek Gábor, Kovácsi Aladár és Szondy István, a magyar öttusasport első olimpiai bajnokai tenyereltek gipszmintába.

Körbe viszik a strandröplabdázókat

Archívum2006.06.08, 15:28

Június 16-án a zánkai Ifjúsági Centrumban indul a Nivea-kör strandröplabda-sorozat, amely hat állomáson öt korosztályban kínál megméretési lehetőséget a mozogni vágyó fiatalok számára.

Meglepetés a Triatlon touron

Archívum2006.05.15, 17:58

Meglepetésre Vanek Ákos nyerte az idén életre hívott Triatlon tour első egyéni versenyét a nyitó, tiszaújvárosi állomáson. A nőknél egy nagy hajrá döntött.

Saját frakciót akarnak a volt kisgazdák

Archívum2006.05.14, 13:14

Nyílt levélben szólította fel a Fidesz listáján bejutott kisgazda képviselőket több egykori FKGP-s politikus arra, hogy alakítsanak meg egy önálló frakciót a parlamentben "a kisgazda-ügy képviseletére".

Berki ezüstérmes a genti tornász Vk-n

Archívum2006.05.14, 20:23

A világbajnoki címvédő kínai Hsziao Csin mögött Berki Krisztián lólengésben ezüstérmes lett a genti tornász Világkupán, és egy jól sikerült gyakorlattal helyrebillentette az egy héttel ezelőtti Eb-n történtek miatt alaposan megcsappant önbizalmát.

Futsalrájátszás: előnyben a Gödöllő és az Aramis

Archívum2006.05.02, 16:12

Hétfőn megkezdődött a rájátszás a futsal NB I-ben, és az elődöntős párharcok mindkét helyszínén hazai siker született.

Milliókkal hálálkodnak a brüsszeli MSZP-sek

Archívum2006.04.26, 17:00

Mind a kilenc szocialista európai parlamenti képviselő támogatja pártját a Brüsszelben szerzett magánjövedelméből - derült ki az MSZP pénzügyi beszámolójából. A Fidesznél ez nem ilyen egységes, a párt EP-képviselői közül csak hárman adtak nagyobb adományt.

Hoki-vb: értékes magyar siker a britek ellen

Archívum2006.04.25, 12:24

Győzelemmel kezdte az amiens-i divízió I-es világbajnokságot a magyar jégkorong-válogatott, amely a nyitófordulóban 4-3-ra nyert Nagy-Britannia ellen.

A jóarcú MIÉP-estől sem tartott a sárvári győztes

Archívum2006.04.11, 15:57

"Nem mondanám, hogy meglepő volt" - mondták a megkérdezett sárváriak az [origo]-nak, amikor arról érdeklődtünk, mit szólnak a fideszes jelölt első fordulós győzelméhez a választókerületben, ahol kiemelt figyelemmel kísértük a kampány alakulását. Ugyanakkor többen csalódottak voltak a Fidesz (és egyesek szerint kifejezetten Orbán Viktor) országos szereplése miatt. Kampány kicsiben sorozatunk utolsó epizódja.

Háború lesz a vívók kongresszusán

Archívum2006.03.28, 15:49

A Nemzetközi Vívószövetség április 8-án a Koreai Köztársaságban, Tabaekben a junior és kadett világbajnokság felvezetéseként rendezi meg azt a kongresszusát, amelyen eldől, hogy a 2008-as pekingi olimpián a sportág melyik tíz versenyszáma lesz a programban. A legnagyobb valószínűséggel a női párbajtőr és a férfi tőr csapatversenye marad ki a műsorból, de a helyzet egyelőre még képlékeny.

Magyar karateérmek a Golden League-en

Archívum2006.03.27, 16:32

Guba Milán ezüstérmet szerzett a milánói karate Golden League-versenyen.

Kihúzzák a kampányt a letiltott megaplakátok

Archívum2006.03.22, 08:11

Áltatarozás mögé bújva foglalnak a pártok értékes reklámfelületeket a megaposztereik részére. Még ha megtiltja is a főváros az épületeket betakaró hirdetések fennmaradását, mire a bontás ténylegesen elkezdődik, már vége is kampánynak.

A Gödöllő sem tudta megállítani a Szentest

Archívum2006.03.21, 18:33

A futsal NB I hétfői rangadóján a második helyezett Gödöllő az éllovas Szentest fogadta, és meglepetésre a válogatottakkal teletűzdelt vendéglátók nem tudtak nyerni (4-4), így a Csongrád megyei együttes továbbra is vezeti a bajnokságot. A Cső-Montage még közelebb került a rájátszást érő negyedik helyen tanyázó Kanárik csapatához, hiszen a két társulat budakalászi találkozóján 3-2-re diadalmaskodott.

Kampány kicsiben II. - Sárvár, 2006

Archívum2006.02.10, 14:03

Folyik a helyi kampány a sárvári választási körzetben: nemsokára látványos rendezvényeket tartanak, nagypolitikusok bukkannak fel a településeken, még választási rockkoncertet és jótékonysági bált is szerveznek. Beszámolunk egy vissza-visszatérő, ismeretlen eredetű suttogó kampányról is. Sárvár körzetét véletlenszerűen választottuk ki, hogy így mutassuk be a 2006-os választási kampányt hétről hétre - kicsiben. Sorozatunk második részében közelebbről bemutatjuk a szavazatokért versengő politikusokat.

Átrajzolt a jegyző jobboldali körzeteket

Archívum2006.02.02, 10:46

A választásokat drasztikusan befolyásoló döntést hozott a tizenhatodik kerületi jegyző - állítja egy helyi fideszes önkormányzati képviselő, aki szerint a változások az MSZP-nek kedveznek. Az [origo]-hoz eljuttatott nyilatkozat szerint az MSZP-n kívül minden helyi párt ellenzi a döntést. A jegyző és az MSZP helyi elnöke visszautasítják a vádakat.

Gyurtáék Spanyolországban edzőtáboroznak

Archívum2006.01.11, 19:19

Az úszók idei első külföldi edzőtáborozására a spanyolországi Sierra Nevadában kerül sor január 14. és február 4. között. Erről a sportági szövetség (MÚSZ) elnöksége döntött szerdai ülésén, amelyen a nyári, margitszigeti felnőtt Európa-bajnokság megrendezésével kapcsolatos aktuális ügyek mellett a válogatott keretek összetételével, valamint az edzőtáborozás menetrendjével is foglalkoztak.

Sport 2005

Archívum2005.12.23, 20:51

Világbajnok lett a nőipóló-válogatott, idén is imponáló magabiztossággal utasította maga mögé az ellenfeleket a Kovács, Janics kajakduó. Ismét magára öltötte a kosárlabda-válogatott mezét Dávid Kornél és Gulyás Róbert, Cseh László pedig a trieszti rövidpályás úszó-Eb-n oktatta a világot. Sporttörténelmet írt a tenisz Davis-kupát először elhódító Horvátország, a vb-bronzérmes Törökország mellett pedig a magyar válogatott is lemaradt a jövő évi labdarúgó-világbajnokságól. Tallózzon velünk, idézze fel a 2005-ös év legizgalmasabb sportbéli történéseit!

Rendőrt támadtak meg Zagyvarékason

Archívum2005.12.04, 10:35

Megvertek egy intézkedő rendőrt egy Szolnok melletti településen. A járőrt, aki súlyos arcsérülést szenvedett, egy vendéglátóhelyen támadta meg egy férfi, majd még hárman csatlakoztak a támadóhoz. Az elkövetőket sikerült elfogni és előzetes letartóztatásba helyezni.

Debreczeni a kórházból döntőzhet a kick-box-vb-n

Archívum2005.12.04, 11:56

Minden várakozást felülmúló pénteki szereplés után a hét végén tizenhét döntőben leszünk érdekelve a szegedi kick-box világbajnokságon. Debreczeni Dezső semi- és light-contactban is bejutott a fináléba, de a magyar tábor egyelőre csak reménykedik, hogy ott ki is tud állni, ugyanis az ötszörös világbajnokot a második elődöntőjéből hordágyon, eszméletlen állapotban vitte el a mentő, miután ellenfele - akit leléptettek - beletérdelt az állába.

Hibátlan magyar kezdés a kick-box-vb-n

Archívum2005.11.30, 18:02

Szegeden szerdán minden idők legnagyobb mezőnyével, 74 ország 1091 versenyzőjének részvételével megkezdődött a 15. kick-box világbajnokság. A magyarok remekül rajtoltak, az első hét mérkőzésüket megnyerték.

Egy órát tolmácsolnak évente a siketeknek

Archívum2005.11.24, 12:33

Évente mindössze egy óra tíz perc jut egy hallássérült emberre az állam által fizetett jeltolmács-szolgáltatásból. A siketek által ügyintézésre, tanulásra, orvosi ellátás segítésére igénybe vehető jelnyelvi tolmácshálózat, ezt az időtartamot is csak jövőre, a megemelt költségvetésből tudja tartani - derül ki az esélyegyenlőségi tárca adataiból. A pénzhiány mellett az is problémát jelent, hogy kevés a szakképzett jeltolmács.

Gyurta Dániel csúcsot javított Zágrábban

Archívum2005.11.21, 15:56

A honi szövetség szerint vélhetően nincs akadálya annak, hogy hitelesíthető legyen Gyurta Dániel új rövidpályás magyar rekordja, amelyet a hétvégi zágrábi nemzetközi versenyen ért el a 200 m-es mellúszásban.

Cseh-csúccsal zárult a rövidpályás úszó-ob

Archívum2005.11.13, 21:25

Az úszók rövidpályás országos bajnokságának vasárnapi zárónapján, Hódmezővásárhelyen - a szombati négy rekord után - Cseh László révén 400 m gyorson újabb magyar csúcs, illetve további több kiváló eredmény született. A szövetség elnöksége hétfőn dönt a 25 méteres távokon rendezendő, decemberi Európa-bajnokságon résztvevő csapat összetételéről.

Kínai és tajvani arany a súlyemelő-vébén

Archívum2005.11.09, 20:41

Szerdán két súlycsoport versenyeivel megkezdődött Dohában a 74. férfi és 17. női súlyemelő-világbajnokság. A női 48 kg versenye rögtön világcsúcsokat hozott: a kategória koronázatlan királynője, a kínai Vang Ming-csüan mind összetettben, mind pedig lökésben új rekordot ért el. A férfiak 56 kg-os súlycsoportjában nagy meglepetésre a tajvani Vang Sin-csüan nyakába került az arany.

Olvasóink szerint nem Matthäus a hibás

Archívum2005.10.26, 07:27

A magyar labdarúgó-válogatott - 13-14-es negatív gólkülönbséggel - negyedik helyen végzett a 8-as számú világbajnoki selejtezőcsoportban, s 10 ponttal maradt el a vb-kvalifikációt +26-os gólkülönbséggel kiharcoló, második helyezett svéd válogatott mögött. Röviden összefoglalva: lecsúsztunk még a dobogóról is, és kiselejteztek minket. Ki a hibás? Erről kérdeztük olvasóinkat.

Tapolcán ezer eurót ér a junior Eb-arany

Archívum2005.10.26, 15:10

Az Európai Vívószövetség elnöki posztjára nyáron megválasztott orosz milliomos, Aliser Uszmanov tartja a szavát, miszerint anyagilag is támogatja a sportágat. Első lépésként ugyanis pénzdíjassá tette a jövő heti tapolcai junior Eb-t: az egyéni verseny dobogósai 1000, 500 és 300 eurót kapnak.

Arany a cél a debreceni cselgáncs csapat Eb-n

Archívum2005.10.21, 21:21

Bár akad, aki már csak kabalából sem mondja ki, mégis nyilvánvaló, hogy szombaton a debreceni cselgáncs csapat Európa-bajnokságon férfi együttesünk számára az aranyérem megszerzése a cél. Ugyanakkor a nőktől tisztes helytállásra számítunk a Főnix csarnokban.

1997: magyar pótselejtezőt ért a finn öngól

Archívum2005.10.11, 14:41

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt október 11-én.

Megvadult lovak sebesítették meg a motorost

Archívum2005.09.11, 11:28

A szolnoki gulyásfesztiválon balesetet okozott néhány megvadult ló. Az állatok levetették a sétakocsi bakjáról a kocsist, majd feldöntöttek egy motort, amelynek az utasa megsérült. A lovak egy személyautóval is összeütköztek.

Elmarad a ferihegyi sztrájk

Archívum2005.09.11, 23:09

Utolsó pillanatban sikerült megállapodnia a Budapest Airport munkavállalói és munkáltatói oldalának, így hétfőn nem lesz sztrájk a repülőtéren. A felek éves szinten közel 17 százalékos alapbéremelésben, 3 éves kollektív szerződésben, havi harmincezer forintos béren kívüli juttatási csomagban, valamint 57 ezer forintos üdülési hozzájárulásban egyeztek meg.

Kajaknégyesünk leszerepelt a zágrábi vébén

Archívum2005.08.26, 18:27

Három magyar egység sikerrel vette a péntek délelőtti 1000 méteres középfutamát a zágrábi kajak-kenu világbajnokságon, s ez azt jelenti, hogy a leghosszabb táv szombat délelőtti döntői során a kilenc számból nyolcban lesz hajója a piros-fehér-zöld küldöttségnek. Az olimpiai bajnok férfi kajaknégyes az utolsó lett a futamában, így nem jutott a legjobbak közé. Az 500 m-es középdöntőkben mind az öt vízre szálló egység kiharcolta a továbbjutást.

Kiesett a férfi kajaknégyes ötszázon

Archívum2005.08.26, 18:04

A zágrábi kajak-kenu világbajnokságon ezer méteren öt magyar egység egyből a döntőbe jutott, négy a pénteki középdöntőben folytatja, ötszázon három egység készülhet a fináléra, öten pedig újabb futamban vívhatják ki a részvételt a döntőben. A nap negatív szenzációját a férfi kajaknégyes okozta, amely a rövidebb távon nyolcadik lett, és kiesett.

Ironman-triatlon szombaton Nagyatádon

Archívum2005.08.25, 07:26

Szombaton Nagyatádon rendezik meg az "ExtremeMan" hosszútávú triatlon országos bajnokságot, amelyen a mezőny először a gyékényesi tóba csobban, hogy teljesítse a 3,8 km úszást, ezután pedig 180 km kerékpározás, végül pedig a maratoni táv, 42 195 km futás teszi teljessé a nem mindennapi erőpróbát.

Rekordnevezés a zágrábi kajak-kenu-vébén

Archívum2005.08.25, 08:26

Augusztus 24. és 28. között a Zágráb melletti Jarun tavon kerül sor a 34. Síkvízi Kajak-Kenu Világbajnokságra, ahol 78 ország 717 versenyzője mérheti össze erejét, köztük a 27 számból tízben címvédő magyar kajak-kenu válogatottal.  Reménybeli érmeseinket jövő hétfőn 14 órától köszönti az MKKSZ a Vogue-hajón.

Egy halottja van a robbantásos családi vendettának

Archívum2005.08.25, 12:15

Egy halottja van annak a tömegverekedésnek, amely két család 50-60 tagja között tört ki szerdán délután Törökszentmiklóson. A csetepaté húsz sérültje közül három állapota életveszélyes. A dulakodásban fegyverek dördültek el és egy robbanószerkezet is működésbe lépett.

Hat-nyolc arany a cél a kajak-kenu vb-n

Archívum2005.08.24, 16:31

Kedden reggel indul útjára az év fő eseményén a magyar kajak-kenu válogatott az augusztus 24. és 28. között zajló zágrábi világbajnokságra, ahol Angyal Zoltán szövetségi kapitány 6-8 aranyérmet vár a versenyzőktől.

Beindult az elektronikai kacatok gyűjtése

Archívum2005.08.16, 12:57

Szombat óta új elektronikai eszköz vásárlásakor ingyen le lehet adni az üzletekben a kimustrált darabokat. A régi tévék, mobiltelefonok, mikrósütők, vasalók visszagyűjtését az üzletekből a gyártók, importőrök fizetik az új törvény értelmében. Az [origo] által megkérdezett nagy üzletláncok már megszervezték a régi áruk fogadását, a kisebbek egyelőre nem sokat tudnak a jogszabályról, és fogalmuk sincs, hová vigyék a lestrapált eszközöket. A többség nem tartja valószínűnek, hogy a vevők a közeljövőben régi műszaki cikkekkel kezdjék bombázni az üzleteket.

1994: négyest kapott a bajnok Kispesten

Archívum2005.08.06, 13:27

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt augusztus 6-án!

Remek magyar kezdés a kajak-kenu Eb-n

Archívum2005.07.28, 19:41

Csütörtökön az 1000 és 500 méteres előfutamokkal elkezdődött a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat remekül teljesített, és a legtöbb egységnek egyből sikerült a döntőbe jutás.

Gyurta csak a tévén nézheti az úszóvébét

Archívum2005.07.09, 20:39

Véglegesnek tekinthető, hogy hét magyar úszó indul a montreali világbajnokságon, amelynek "medenceprogramja" július 24-én kezdődik.

Pénteken nem nyertek érmet vívóink az Eb-n

Archívum2005.07.01, 20:20

Érem nélkül zárta a magyar válogatott a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokság negyedik napját, amelyen a férfi párbajtőrözők már korán búcsúztak az egyéni küzdelmektől, a női tőrözőknél ugyanakkor Mohamed Aida és Knapek Edina a legjobb nyolcig jutott.

Kedden kezdődik a zalaegerszegi vívó-Eb

Archívum2005.06.27, 16:53

Szabó Bence szövetségi kapitány három érem megszerzése esetén már elégedett lenne a magyar válogatottal a kedden kezdődő és vasárnapig tartó zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon.

Cseh csúcsot úszott, Gyurta gyengélkedett

Archívum2005.06.23, 19:54

Nyolc döntőt iktattak be a szervezők a Komjádi uszodában zajló 107. országos úszóbajnokság nyitónapjára, amelynek kiugró eseménye Cseh László magyar rekordja volt az 50 m hát fináléjában.

A válogatott szereplés a tét a kajak-kenu ob-n

Archívum2005.06.23, 11:20

Péntektől vasárnapig a Szeged melletti Maty-éri pálya ad otthont a kajakosok és kenusok országos bajnokságának, amely egyben a második és utolsó válogatóverseny a július 28-án rajtoló poznani Európa-bajnokságra és az augusztus 24-én kezdődő zágrábi világbajnokságra.

Cseh László tarolt a Mare Nostrum versenyen

Archívum2005.06.15, 22:09

Cseh László tarolt a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi versenysorozaton: a Kőbánya SC klasszisa a négy állomásból álló viadalt mind 200, mind 400 m vegyesen megnyerte, s ami még lényegesebb: első magyarként az abszolút versenyben is diadalmaskodott, vagyis a több száz úszót mozgósító eseményen ő teljesített a legjobban.

Péntektől vívó országos bajnokság

Archívum2005.06.08, 13:58

Az elmúlt évektől eltérően idén nem decemberben, hanem a Világkupa-sorozat végén, illetve a zalaegerszegi Európa-bajnokság előtt rendezik meg a vívók országos bajnokságát: a versenyek a budapesti Nemzeti Sportcsarnokban pénteken kezdődnek és hétfőn érnek véget.

Cseh tarolt Barcelonában

Archívum2005.06.07, 20:12

Cseh László kettős sikerével zárult a katalán fővárosban a Mare Nostrum elnevezésű úszósorozat első viadala: a Kőbánya SC klasszisa egyfelől megnyerte a vasárnapi zárószámot, a 400 m vegyest, másfelől kétnapos összprodukciója alapján ő érdemelte ki a verseny legeredményesebb résztvevője címet.

Cseh Európa-csúcsot úszott 400 vegyesen

Archívum2005.06.11, 19:27

Remek, 4:10.10 perces Európa-csúcsot úszott 400 m vegyesen Cseh László a Mare Nostrum elnevezésű sorozat második, franciaországi viadalán. A Kőbánya SC klasszisa saját rekordját döntötte meg: 2003. július 27-én Barcelonában 4:10.79-et ért el a világbajnokság döntőjében.

Nem történt meglepetés a kajak-kenu válogatón

Archívum2005.06.04, 13:04

Szikrázó napsütésben, meglepetések nélkül versenyeztek a szegedi Maty-éren az AstraZeneca I. kajak-kenu válogatón olimpiai bajnokok és ifjú trónkövetelők.

Vb-ezüstérmes a tekeválogatott

Archívum2005.06.04, 18:49

Ezüstéremmel térhet haza az Újvidéken rendezett csapat-világbajnokságról a címvédőként indult magyar férfi tekeválogatott.

Eb- és vb-válogató előtt a kajak-kenusok

Archívum2005.06.02, 12:45

Péntektől vasárnapig a Szeged melletti Maty-éri pályán rendezik a kajakosok és kenusok első Európa-bajnoki és világbajnoki válogatóját, amely számos érdekességet tartogat.

Elégedettek a vezetők a judósok Eb-szereplésével

Archívum2005.05.23, 15:26

Mindkét szakágvezető elégedetten értékelte válogatottja szereplését a vasárnap befejeződött 54., rotterdami Európa-bajnokságon, ahol a magyar cselgáncsozók egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek.

Három hét múlva döntenek a súlyemelők ügyében

Archívum2005.05.08, 00:59

Három hét múlva lesz végeredmény a tavalyi athéni olimpián doppingvétségben elmarasztalt magyar súlyemelők ügyében, akiket szombaton hallgatott meg a görög fővárosban a nemzetközi szövetség (IWF) ötfős eseti bizottsága.

Hétvégén kajakos és kenus idénynyitó Szolnokon

Archívum2005.05.04, 17:39

A hazai kajakosok és kenusok számára a hétvégi, szolnoki, úgynevezett tájékoztató versennyel veszi kezdetét a szezon. Ezen mindenki felmérheti, hogy hol is tart a felkészülésben és milyen esélyekkel pályázhat majd az Eb-, illetve vb-csapatba kerülésre - többek között ez hangzott el a szövetség (MKKSZ) szerdai, idénynyitó sajtótájékoztatóján.

Leléptették a bajnokot a karate-ob-n

Archívum2005.05.02, 18:47

A 2005. évi karate magyar bajnokságon zömmel az esélyesek nyertek, ám a női +60 kg-ban a vb-ezüstérmes és kétszeres vb-3. Klima Zsuzsát leléptették, mert túlságosan erősen ütötte meg egyik ellenfelét.